A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatában az idén nyílik először lehetőség arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiemelt programjai között a Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program alprogramjai is bemutatkozzanak, és megismertethessék legújabb eredményeiket a széles közönséggel is.
A Fenntartható Fejlődés és Technológiák Nemzeti Program Fenntartható technológiák alprogramja a víztudományoktól az agrártudományokon, a légkörtudományon, az ökológián és az új generációs környezeti monitoringrendszerek fejlesztésén át az energetikáig meglehetősen széles multidiszciplináris mezőben működik, feltárva és szem előtt tartva a köztük lévő kölcsönös és sokrétű összefüggéseket. A legszélesebb értelemben vett „technológiák” fenntarthatósági kérdései az élet szinte minden területén komoly kihívásként jelentkeznek. A hagyományos energiahordozók és a nyersanyagok szűkössége, az egyre intenzívebb agrárgazdálkodás, a jól detektálható jelenkori éghajlatváltozás, a biodiverzitás csökkenése, valamint ezek közvetlen és közvetett következményei különösen aktuálissá és minden tekintetben megkerülhetetlenné teszik az alprogramban kitűzött célok megvalósítását.
Előadóülésünkön az elmúlt két év eredményeiből mutatunk be néhányat, valamennyi részt vevő konzorciumi partner számára lehetőséget adva a megjelenésre.
Helyszín: Humán Tudományok Kutatóháza – Nagyterem 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.
Program
Levezető elnök: Bozó László, az MTA rendes tagja
9.00–9.10: Megnyitó
Bozó László, az MTA rendes tagja (HungaroMet); Józsa János, az MTA rendes tagja (Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
9.10–9.30: A hazai geotermális hőforrások felhasználhatósága a hő- és a villamos energetikában
Imre Attila, az MTA doktora (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
9.30–9.50: Energia a meteorológiában: a megújuló energiaforrások légkörtudományi aspektusai
Horváth Ákos kandidátus (HungaroMet)
9.50–10.10: Aktuális kérdések a hazai vízgazdálkodásban: A folyami hordaléktól a Balatonon át a párolgás ökoszisztéma-szolgáltató kulcsszerepéig
Baranya Sándor PhD, egyetemi docens (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
10.10–10.30: Határon átnyúló hatások kezelése a fenntartható vízgazdálkodásban Magyarországon
Szűcs Péter, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár (Miskolci Egyetem)
10.30–10.50: Természet a városban: ökológiai kihívások, konfliktusok és megoldások
Liker András, az MTA doktora, egyetemi tanár (Pannon Egyetem Természettudományi Központ Viselkedésökológiai Kutatócsoport)
10.50–11.10: Fenntartható városok – ember és természet együttélése települési környezetben
Valkó Orsolya, az MTA doktora (HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont)
11.10–11.30: A makrovegetáció hatása a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer működésére
Somogyi Boglárka PhD (HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet)
11.30–11.50: Létezik-e fenntartható talajhasználat?
Takács Tünde PhD (HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézet)
11.50–12.10: A fotoakusztika a környezettudomány szolgálatában
Horváth László Tamás (Szegedi Tudományegyetem Fotoakusztikai Kutatócsoport)
12.10–12.20: Zárszó
Garamszegi László, az MTA doktora (HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont)
Az előadások összefoglalói itt érhetők el.
Az eseményt élőben közvetítjük az MTA YouTube-csatornáján.
Szervező: MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság
Kapcsolattartó: Sugár Éva (telefon: +361-411-6100/626)