NULL

A magányosan élő vadméhek és darazsak kulcsszerepet játszanak az ökoszisztémák működésében – beporzóként és természetes kártevő-szabályozóként egyaránt. Mégis sok fajuk életmódjáról, populációinak alakulásáról és ökológiai kapcsolatairól meglepően keveset tudunk. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak most jelent meg egy tanulmánya, amely elsőként mutat be részletes, lépésről lépésre követhető protokollt az üregben fészkelő hártyásszárnyúak (magányos méhek és darazsak) vizsgálatára szolgáló úgynevezett fészekcsapdák használatához (1. ábra). A mintavételi módszer egységesítése lehetővé teszi, hogy a világ különböző pontjain gyűjtött adatok összehasonlíthatóvá váljanak, ami fontos lépés a beporzók védelmében.

A kutatók által használt fészekcsapdák sokak számára ismerősek lehetnek: a kertekben egyre gyakrabban látni „méhhoteleket”, amelyek üreges szárakból vagy fúrt lyukakkal ellátott fahasábokból állnak (2. ábra – Címfotó).

Ezek a szerkezetek a természetes fészkelőhelyeket utánozzák, és odavonzzák az üregben fészkelő méheket és darazsakat.  Az üregekben kialakított ivadékbölcsőkben fejlődnek a méh- és darázslárvák, az anyaállat által felhalmozott táplálékon (3. ábra).

A módszer különlegessége, hogy nemcsak az ott élő fajokat lehet vele azonosítani, hanem számos ökológiai folyamat – például a fészkelési viselkedés, a paraziták jelenléte vagy a különböző környezeti források (táplálék és fészkelőanyag) használata – is vizsgálható segítségével.

A most publikált tanulmány részletes útmutatót ad arra, hogyan készítsük el a fészekcsapdákat, mikor és hogyan helyezzük ki őket a terepen, majd miként gyűjtsük be és dolgozzuk fel a bennük található mintákat. A folyamat akár két évet is igénybe vehet: a fészkek kihelyezésétől kezdve a lárvák fejlődésén és áttelelésén át egészen a fajok azonosításáig (4. ábra).

„A fészekcsapdák hatalmas mennyiségű ökológiai információt rejtenek. Egyetlen fészekből megtudhatjuk, milyen táplálékot gyűjtött a fészket építő hártyásszárnyú, milyen anyagokból építette a fészkét, és hogy milyen természetes ellenségek támadták meg az utódokat” – mondta Bihaly Áron, a tanulmány első szerzője. „A protokoll célja, hogy ezeket az adatokat a kutatók világszerte azonos módszerekkel gyűjtsék, így a különböző kutatások eredményei összehasonlíthatóvá váljanak.” Majd azt is hozzátette, hogy „bár az adatgyűjtés folyamata hosszú lehet, de segítségével olyan részletes információkhoz juthatunk, amelyet szinte semmilyen más mintavételi módszer nem tesz lehetővé.”

A módszer egyik előnye, hogy viszonylag kevés terepi munkával is értékes adatokat szolgáltat. A csapdák kihelyezése tavasszal történik, majd ősszel gyűjtik be őket, így a módszerrel gyűjtött minták egy teljes év ökológiai folyamatairól adnak képet. A fészkek vizsgálata nemcsak a fajok jelenlétéről ad információt, hanem a helyi rovar-közösségek szerkezetéről, reprodukciós sikeréről és a táji környezetben elérhető források használatáról is.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a standardizált módszerek különösen fontosak a globális beporzó-válság idején. A vadméhek és más hártyásszárnyú rovarok számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, például a növények beporzását és a kártevők természetes szabályozását, ezért populációik változásainak pontos nyomon követése kulcsfontosságú a természetvédelmi intézkedések megtervezéséhez. Ebben különösen hasznos eszköznek bizonyul a fészekcsapdás mintavételi módszer.

A publikáció egyik online elérhető melléklete egy részletes, képekkel ellátott leírást és útmutatót tartalmaz a magyarországi üregben fészkelő méh és darázsfajokról. Ezt a laikus méhhotel-tulajdonosok is hasznosíthatják „Az ilyen protokollok nemcsak a hagyományos kutatásban hasznosak, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy szélesebb közösségeket vonjunk be a megfigyelésekbe” – mondta Török Edina, a tanulmány egyik vezető szerzője. „Most indítjuk például a budapesti vadméhek felmérését is a lakosság bevonásával, citizen science keretében az UrbanBEE projektben. A projekt keretében méhhoteleket osztottunk ki a résztvevőknek, akik néhány alapvető megfigyelést rögzítenek. Az ilyen kezdeményezések segítenek jobban megérteni, hogyan élnek a beporzók a városi környezetben.”

A kutatók remélik, hogy az új protokoll hozzájárul a fészekcsapdák szélesebb körű és egységes használatához, ami hosszú távon segítheti a beporzók és más rovarok védelmét, az ökológiai kutatások nemzetközi együttműködését, valamint a pontos és jól megtervezett agrárkörnyezetvédelmi beavatkozásokat és élőhely-helyreállításokat.