Szathmáry Eörst, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóprofesszorát az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája külső tagjává (international member) választotta. Ez az akadémia, a National Academy of Sciences, a világ egyik legtekintélyesebb tudományos testülete. Abraham Lincoln elnök alapította kongresszusi felhatalmazással 1863-ban, a polgárháború idején, hogy a tudomány legjobb tudása alapján adjon tanácsot a nemzetnek. Tagjait maguk az akadémikusok választják, kiemelkedő és tartós eredeti kutatói teljesítmény alapján; a tagságot a tudományos pálya egyik legmagasabb szakmai kitüntetésének tekintik. Az Akadémia jelentősége nem csupán presztízsében áll, hanem abban is, hogy független, bizonyítékokon alapuló tudományos tekintélyt képvisel a közélet, az oktatás, az egészségügy, a környezet és a technológia nagy kérdéseiben. Evolúcióbiológusként bekerülni ebbe a testületbe azt jelenti, hogy az élővilág történetének és működésének kutatását a nemzetközi tudományosság legmagasabb fórumai között ismerték el. A verseny éles, többször előfordult, hogy tagokat csak a Nobel-díj elnyerése után választottak be.
Szathmáry professzor munkásságában kiemelt helyen van a nagy evolúciós átmenetek összehasonlító és elméleti vizsgálata, különös tekintettel az élet és a természetes nyelv eredetére. Ezen felül jelentősen továbbfejlesztette a replikátorok elméletét, valamint a tanulás és az evolúció összehasonlító vizsgálatát. Könyveit tucatnyi országban adták ki. Mentorai John Maynard Smith, Gánti Tibor, Vida Gábor és Juhász-Nagy Pál. A Magyar Tudományos Akadémia Vezetői Kollégiumának tagja és a Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke.
Névjegyek:
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Kutatásai során az élet keletkezésétől kezdve az emberi nyelvkészség kialakulásáig számos evolúciós folyamatot vizsgált és modellezett. John Maynard Smith-szel közösen írt könyvét, Az evolúció nagy lépéseit a modern evolúcióbiológia alapműveként tartják számon.
Dolgozatában olyan kérdésekre kereste a választ, hogy milyen volt a Kiskunság Petőfi idejében? Mik azok az erdőspuszták, és miért alakulnak ki? Mi az ökológiai értékük, milyen veszélyek fenyegetik őket, és hogyan lehetne a fennmaradásukat biztosítani?
Erdős László, a HUN-REN ÖK ÖBI Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa, 2026. április 28-án sikeresen megvédte „A heterogenitás jelentősége eurázsiai erdőssztyeppekben a kontinentálistól a lokális léptékig” című MTA doktora értekezését. A védés helyszínét a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont biztosította. A védés jó hangulatban zajlott, a dolgozatot bemutató kiváló tudományos előadást élénk szakmai vita követte, ahol a jelölt felkészültségét és vitakészségét is bizonyította.
Az Ökológiai Kutatóközpont közössége gratulál Lászlónak az MTA doktora fokozat megszerzéséhez, és további sikereket kívánunk tudományos munkájához!
Mint a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont csoportvezetői és intézetigazgatói, a 2026. április 21-i, HUN-REN főigazgatók által közösen kiadott „NYILATKOZAT A HUN-REN MAGYAR KUTATÁSI HÁLÓZAT JÖVŐJÉRŐL” nyilatkozat kapcsán kijelentjük, hogy megítélésünk szerint a megszólalás a kutatói közösség érdekeit szolgáló, jóhiszemű szakmai állásfoglalás volt. Visszautasítjuk azokat az értelmezéseket, amelyek a nyilatkozat mögött egyéni érdekeket feltételeznek. Főigazgatónk kiállását a teljes kutatói közösség érdekeit képviselő megszólalásnak tekintjük, és intézményünk vezetése iránt bizalmunkat fenntartjuk.
Dr. Ódor Péter, intézetigazgató, kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Lukács Balázs András, intézetigazgató, kutatócsoport-vezető
Dr. Boda Pál, kutatócsoport-vezető
Dr. Vad Csaba, kutatócsoport-vezető
Dr. Abonyi András, Lendület kutatócsoport-vezető
Dr. Molnár Zsolt, Member of Academia Europaea, kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Horváth Zsófia, intézetigazgató-helyettes, kutatócsoport-vezető
Dr. Valkó Orsolya, Member of Academia Europaea, Lendület kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Kröel-Dulay György, kutatócsoport-vezető
Dr. Botta-Dukát Zoltán, kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Lovas-Kiss Ádám, Lendület kutatócsoport-vezető
Dr. Halassy Melinda, kutatócsoport-vezető
Dr. Báldi András, Member of Academia Europaea, az MTA l. tagja, Lendület kutatócsoport-vezető
Dr. Lengyel Szabolcs, kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Borics Gábor, kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Scheuring István, kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Batáry Péter, Member of Academia Europaea, Lendület kutatócsoport-vezető, az MTA doktora
Dr. Szathmáry Eörs kutatóprofesszor, kutatócsoport-vezető, az MTA, az Academia Europaea, a Norwegian Academy of Sciences and Letters és a Royal Flemish Academy of Belgium for Science and the Arts tagja
Az április 24–27. között megrendezett esemény során világszerte több tízezer résztvevő dokumentálja a városi élővilág sokféleségét közösségi tudományos együttműködésben, idén az Ökológiai Kutatóközpont is a városi természetbe hívja az embereket Budapesten.
Idén először kerül megrendezésre Budapesten és Debrecenben a City Nature Challenge, a világ egyik legnagyobb közösségi tudományos eseménye, amely immár 11 éve köti össze az embereket a helyi természeten és közösségeken keresztül. A kihívás április 24-én, pénteken 00:01-kor kezdődik, és április 27-én, hétfőn 23:59-ig tart. A szervezett biodiverzitás-felmérésekben való részvételtől kezdve a saját környékük élővilágának dokumentálásáig a City Nature Challenge arra bátorítja a városlakókat, hogy fedezzék fel környezetüket – miközben hozzájárulnak a biodiverzitás felméréséhez és megőrzéséhez. Eközben elsajátíthatják olyan ingyenes mobilalkalmazások használatát, mint az iNaturalist. A lefotózott fajok azonosítása később az online közösség segítségével történik április 28. és május 10. között, az eredményeket pedig május 13-án hirdetik ki.
A kezdeményezést a California Academy of Sciences és a Natural History Museums of Los Angeles County (NHMLAC) indította el 2016-ban, mindössze 1 000 megfigyelővel San Franciscóban és Los Angelesben. A kezdeti barátságos, adatgyűjtő mérkőzés mára globális rendezvénnyé nőtte ki magát. 2025-ben a kampány számos rekordot megdöntött, világszerte több mint 100 000 szakmabeli és érdeklődő bevonásával, akik több mint 2,4 millió megfigyelést gyűjtöttek össze 669 városból és 62 országból. A kampány első évtizede során a City Nature Challenge több mint 12,9 millió városi biodiverzitási megfigyelést gyűjtött össze több mint 113 000 fajról, és több mint 364 000 embert vont be. Idén először Magyarország is kiveszi a részét ezen adatgyűjtésből!
A kihívás során készült megfigyelések segítettek a tudósoknak felismerni a biodiverzitás változásának mintázatait globális és helyi szinten. Ezek a vadon élő fajokról szóló megfigyelések felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújtanak, amelyek segítik a tudósokat, természetvédőket és döntéshozókat abban, hogy megalapozott erőforrás-gazdálkodási és természetvédelmi döntéseket hozzanak, amelyek hozzájárulhatnak a biodiverzitás csökkenésének mérsékléséhez. A City Nature Challenge összhangban van a helyi és globális természetvédelmi stratégiákkal, különösen a 30×30 kezdeményezéssel, ahogyan azt a Kunming–Montreal Globális Biodiverzitási Keretrendszer céljai meghatározzák. Kalifornia világelső a 30×30 megvalósításában, amelynek célja, hogy 2030-ig a világ szárazföldjeinek és part menti vizeinek 30%-át védelem alá helyezzék.
Hogyan lehet részt venni
A részvétel egyszerű és ingyenes mind a biodiverzitás iránt érdeklődő laikusok, mind azok számára, akik már használtak valamilyen közösségi tudományos adatgyűjtő alkalmazást. A kihívás során készített fotók és hangfelvételek az iNaturalist platformra kerülnek feltöltésre, ahol később annak online közössége meg is erősíti majd a fajok határozását.
Az eseményen bárki részt vehet egyénileg, vagy kisebb csoportokban is. A lényeg, hogy ebben a négy napban adatokat kell feltölteni az iNaturalist alkalmazásba a résztvevő városok területéről, ami Magyarországban 2026-ban Budapestet és Debrecent jelenti.
Ezen felül azonban az Ökológiai Kutatóközpont mindkét településen rendez szervezett adatgyűjtést, amely során szakértő kollégáink segítségével ismerheti meg a laikus közönség a városi biodiverzitást. Mindkét településen 3-3 nap lesznek programok, Debrecenben az esemény társszervezője a Debreceni Egyetem Biodiverzitás, Vízgazdálkodás és Klímaváltozás Kompetencia Központ.
Budapesten április 24 péntek este a Margitszigeten éjjeli lepke bemutatót és denevérhang-vadászatot fogunk tartani. Április 25-én szombaton a Városligetbe és a Városmajorba fogunk kitelepülni, ahol interaktív formában tartunk majd városi bogarászást, kullancsvadászatot és ismerkedhetünk meg a városi beporzókkal és a biodiverzitás sötét oldalával. Április 26-án vasárnap pedig a Mocsárosdűlő élővilágával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Debrecenben április 24 péntek délután felfedezzük a Nagyerdőt. Április 25-én egy igazi pannon tájban, a nyírségi homokpusztákat képviselő Sámsoni úti bellegelő területén fogunk túrázni, április 26-án pedig a madarászok körében népszerű Fancsika tározót látogatjuk meg.
Az események részletes leírásai, kezdő időpontjai és pontos helyszínei a budapesti és debreceni City Nature Challenge Facebook eseményeinél találhatóak!
További információ Látogass el a a budapesti és debreceni City Nature Challenge Facebook eseményeire, vagy a citynaturechallenge.org oldalára.
A regisztráció egyszerű és ingyenes. Látogass el az inaturalist.org oldalra böngészőből, vagy töltsd le az iNaturalist alkalmazást az Apple App Store-ból vagy a Google Play áruházból.
Az evolúcióbiológia fontos tanulságokkal szolgálhat a mesterséges intelligencia jövőjének megértéséhez – erre hívják fel a figyelmet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Belga Királyi Flamand Tudományos és Művészeti Akadémia kutatói. A PNAS folyóiratban (az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának vezető tudományos lapjában) április 20-án megjelent új tanulmányuk szerint hamarosan létrejöhetnek olyan evolválódó MI-rendszerek (evolúcióképes AI: eAI), amelyek képesek darwini evolúción alapuló fejlődésre. A szerzők szerint ezek a rendszerek különleges kockázatokat hordoznak, amelyek az evolúcióbiológia gondolati keretei alapján jobban megérthetők és mérsékelhetők.
„Az evolúció ereje világosan megmutatkozik a biológiai evolúció történetében, amely létrehozta az emberi elme kognitív képességeit” – hívta fel a figyelmet Szathmáry Eörs, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem evolúcióbiológia-professzora, a pöckingi Parmenides Center for the Conceptional Foundations of Science igazgatója, a tanulmány vezető szerzője. „Elkerülhetetlennek tartjuk, hogy az MI-rendszerek fejlesztése – valószínűleg már a közeli jövőben – építeni fog a teljes körű evolúciós folyamatok erejére” – tette hozzá Luc Steels, a Belga Királyi Flamand Tudományos és Művészeti Akadémia robotika- és MI-professzora, a cikk vezető társszerzője.
A tanulmány ismerteti, hogy az MI-kutatásban már jelenleg is megjelennek egyes evolúciós elvek és komponensek, és azt is bemutatja, hogy a további fejlesztések – különösen az ágensekre épülő mesterséges intelligencia – miként vezethetnek rövid időn belül olyan rendszerekhez, amelyek már a valódi darwini evolúció valamennyi kritériumának megfelelnek. Az ilyen rendszerek új korszakot nyithatnak az MI fejlődésében: képesek lehetnek áttörni azokat a korlátokat, amelyek még a mai tanuló MI-rendszerek számára is nehezen leküzdhetők. Ezek a rendszerek azonban különleges kockázatot is hordozhatnak.
„A biológiai evolúció példái azt sugallják, hogy az evolválódó MI-rendszereket különösen nehéz lesz kontroll alatt tartani” – figyelmeztet Müller Viktor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense, a tanulmány első szerzője.
A két evolúcióbiológus, Szathmáry Eörs és Müller Viktor a robotika- és MI-szakértő Luc Steels professzorral fogott össze, hogy közösen fogalmazzák meg előrejelzésüket az eAI lehetséges kockázatairól, és egyben javaslatokat tegyenek e kockázatok mérséklésére.
A tanulmány biológiai és számítógépen szimulált evolúciós példákon keresztül szemlélteti, hogy az evolúció hajlamos „önző” tulajdonságokat létrehozni. Az eAI esetében ez növeli annak valószínűségét, hogy a rendszer eltérjen az ember által kijelölt céloktól. A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy bár az MI kockázataival kapcsolatban a legtöbbször a mesterséges általános intelligencia (artificial general intelligence: AGI) elérésére helyeződik a hangsúly – ez az a küszöb, ahol az MI minden kognitív feladatban eléri vagy meghaladja az emberi képességeket –, az evolúció példái azt mutatják, hogy a károkozás vagy manipuláció képességéhez nincs feltétlenül szükség kiemelkedő intelligenciára. Jó példa erre a veszettség vírusa, amely egyszerű szerveződésű kórokozóként is képes a megfertőzött emlősök manipulálására és kihasználására. Így az evolúcióképes mesterséges intelligencia már jóval az AGI megjelenése előtt letérhet eltérhet az ember által kijelölt céloktól, és komoly kockázatot jelenthet. A kockázathoz nem kell semmilyen különleges körülménynek teljesülnie: az AI rendszerek és az emberiség használnak közös erőforrásokat, így egy hatékonyan önreprodukáló rendszer előbb-utóbb a számunkra életfontosságú erőforrásokat vonja el.
A szerzők arra is figyelmeztetnek, hogy a rendszerek önreprodukálásának korlátozására irányuló erőfeszítések – ha nem tökéletes a kontroll – éppen azokat a tulajdonságokat szelektálják legerősebben, amelyek lehetővé teszik az ellenőrzés kijátszását. Ennek biológiai analógiája az antibiotikumokkal vagy növényvédő szerekkel szembeni gyors rezisztencia kialakulása a baktériumok és kártevők esetében. Ráadásul az általános evolúciós szabály mellett az eAI esetében ugyanebbe az irányba hat a szelekció speciális jellege: az MI-fejlesztések legfontosabb célja a kognitív képességek folyamatos javítása. Míg az állatok több ezer éves tenyésztése a háziasított fajokat könnyebben kezelhetővé, jobban irányíthatóvá tette, az „intelligencia” növelésére irányuló szelekció az MI-rendszerek esetében növelheti annak esélyét és képességét, hogy megtévesszék az embereket és kivonják magukat az ellenőrzés alól.
A tanulmány végül arra is rámutat, hogy bár a természetes szelekción alapuló evolúció kontrollálása önmagában is rendkívül nehéz, az MI-rendszerek fejlődése több szempontból is gyorsabb és hatékonyabb lehet a biológiai evolúciónál. A biológiai szervezetekkel ellentétben az eAI képes lehet szerzett tulajdonságok örökítésére, sőt még arra is, hogy a saját működését, egyes komponenseit célzott tervezéssel javítsa ahelyett, hogy meg kellene várnia a hasznos változatokat létrehozó véletlenszerű mutációkat. „Az MI evolúciójának lehetséges sebessége mélységesen aggasztó” – állítja Luc Steels.
A szerzők olyan szabályozás kialakítását sürgetik, amely mérsékelheti az evolúcióképes mesterséges intelligenciához kapcsolódó veszélyeket. A legfontosabb szabály, hogy az MI-rendszerek reprodukciójának (másolásának, „szaporodásának”) teljes mértékben központosított emberi ellenőrzés alatt kell maradnia: tökéletes kontrollra van szükség.
„Reméljük, hogy a figyelmeztetésünk időben érkezik, és a szabályozásokat még azelőtt be lehet vezetni, hogy az eAI valóban lendületet venne” – nyilatkozta Müller Viktor. „Ha nem cselekszünk, az evolúció új ‘nagy átmenetének’ tanúi lehetünk, amelyben az eAI felváltja vagy legalábbis uralma alá hajtja az embert. A jövőnk foroghat kockán” – figyelmeztet Szathmáry Eörs.
A kutatást az Európai Kutatási Tanács, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Európai Innovációs Tanács támogatta.
Névjegyek:
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Kutatásai során az élet keletkezésétől kezdve az emberi nyelvkészség kialakulásáig számos evolúciós folyamatot vizsgált és modellezett. John Maynard Smith-szel közösen írt könyvét, Az evolúció nagy lépéseit a modern evolúcióbiológia alapműveként tartják számon.
„Új, átlátható törvényt készítünk, amely visszaállítja az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) és az állami kutatóintézetek szakmai önállóságát, és rendezi az akadémiai vagyon helyzetét.”
– kapcsán a HUN-REN törvény által létrehozott szervezet jövőképét, a működési alapelveit, újragondolásra javasoljuk.
A HUN-REN kutatási hálózat az államháztartástól független szervezetként jött létre, de a kutatói önkormányzat elve csak marginálisan érvényesül a hálózatot létrehozó jogszabályban.
Megfontolandó, hogy a frissen kiépített adminisztratív irányító központ mérete és centralizációs törekvése összhangban van-e a kutatóhálózat által képviselt és fejleszteni kívánt kutatási és innovációs potenciállal.
A Közfeladat-Finanszírozási Szerződés (KFSZ) hat évre biztosít finanszírozást a tudományos eredményesség, az innováció, a nemzetköziség és a kutatói utánpótlás nevelési szintjének emelését megcélozva. A KFSZ teljesítményértékelő indikátor rendszere, prioritásai és célértékei újragondolást és pontosítást igényelnek. Az MTA tulajdonában lévő, kutatóhálózat intézményei által használt ingatlanvagyon alkotmánysértő helyzetének megoldását alapvető fontosságúnak tartjuk.
A HUN-REN kutatási intézmények vezetői egyetértenek abban, hogy az új kormány döntéseitől a tudományos autonómia önigazgató jellegének erősítését várjuk, illetve egy olyan támogató tudománypolitikai környezet kialakítását, amelyben a kutatóhelyek fejlesztéséről a tudomány képviselői és az intézmények együtt hozhatják meg a döntéseket.
Az alábbi intézkedéseket javasoljuk és egyetértünk a döntésekből következő általános irányokkal:
1.) A kormány módosítsa a HUN-REN törvényt. A módosítások legfontosabb eleme a kutatói önkormányzatiság és a kutatási intézmények teljes tudományos, gazdasági és működtetési önállóságának biztosítása. Javasoljuk, hogy a HUN-REN alapító jogait a törvény adja át az MTA-nak, a KFSZ-ben rögzített éves finanszírozás forrása pedig kerüljön át az Akadémia fejezetébe.
Az intézményi jogállás ne változzon, az államháztartási törvény hatályán kívüli állapot maradjon fenn.
2.) Az MTA bevonásával megvizsgálandó, hogy a KFI, az MTA és a HUN-REN törvények módosításával az MTA és a HUN-REN közötti vagyonjogi patthelyzet feloldása milyen formában érhető el a lehető legrövidebb időn belül.
3.) A kormány és a HUN-REN közös megállapodással, előremutató módon, a realitásoknak megfelelően módosítsa a KFSZ mutatóit és célértékeit a KFSZ-ben rögzített forrás változatlanul hagyása mellett.
Amennyiben a kutatóhálózat az MTA keretein belül működhet tovább, javasoljuk az intézmények integritásának, szervezeti önállóságának és működési autonómiájának megőrzését, biztosítva ezzel a köztestületi és irányítási struktúráktól való függetlenséget.
A HUN-REN intézmények vezetőiként készen állunk részt venni a részletek kidolgozásában.
Dombrádi Zsolt HUN-REN Atommagkutató Intézet
Magyar Tibor HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet
Vasas Gábor HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
Kiss László HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont
Horváth Ákos HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont
Kovács István János HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet
Sperlágh Beáta HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
Garamszegi László Zsolt HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
Stipsicz András HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet
Monostori László István HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
Nagy Ferenc HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont
Buday László HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont
Lévai Péter József HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont
A Philosophical Transactions of the Royal Society különszámában magyar kutatóktól megjelent tanulmány új megvilágításba helyezi a sejtmag és az eukarióták eredetét. Bár mind a sejtmag, mind a mitokondrium egyedi és komplex eukarióta találmányok, a hagyományos magyarázatok szerint a mitokondrium-ős, azaz egy bakteriális partner bekebelezése indította el az eukariótává válás hosszú folyamatát. A HUN-REN Evolúciótudományi Intézetének kutatói, Zachar István, Máté Jakab és Oszoli István ezzel szemben azt állítják, hogy a valódi kulcs a sejtmag kialakulása lehetett, amely vélhetően már a mitokondrium előtt létrejött, s mintegy kikövezte az utat az első, stabil sejten belüli (endoszimbionta) partnerkapcsolat felé.
Az egysejtűekre rendkívül jellemző a horizontális géntranszfer (HGT), amely során a mikrobák egymást közt intenzíven kicserélik a genetikai anyagaikat. Ez a folyamat rendkívül gyakori a sejtmag nélküli egysejtűekben (prokariótákban), és bár gyors alkalmazkodást biztosít, egyben instabilitást is okoz: a baktériumok genetikai állomány folyamatosan változik, ahogy a változó forrásokhoz, körülményekhez és partnerekhez alkalmazkodnak. Ennek a következménye, hogy szoros, fajspecifikus együttműködések nehezen tarthatóak fenn.
A baktériumok között az együttélés és együttműködés rendkívül gyakori – csak éppen soha sem tartósan sejten belüli. A nagy mennyiségű HGT magyarázatot adhat arra, hogy miért hiányoznak a stabil endoszimbiotikus partnerkapcsolatok a prokariótáknál: egyszerűen túl nagy a genetikai „átjárhatóság”, és a szimbionta partnerek (még ha be is jutnak a sejtbe), könnyen lecserélhetők vagy kifoszthatók: a hasznos gének átvétele után a gazda megszabadul a partnertől. Rosszabb esetben a gazda maganyaga állandó veszélynek van kitéve, ahogy a partnerek génjei folyamatosan bombázzák.
A szerzők szerint a sejtmag, illetve az azt megelőző egyszerűbb belső membránok, megoldást jelenthettek erre a problémára. A DNS újabb membránok mögé rejtésével a leendő gazda csökkenthette az idegen gének beépülésének esélyét, hiszen akár egyetlen átmeneti endoszimbionta partner esetében is rendkívül kártékony lehetett a HGT. Ezen felül a génátírás és fehérjeszintézis térbeli elválasztásával a gazda stabilabbá tehette a genetikai információ feldolgozását. A magmembrán kialakulása után a bekebelezett baktérium (a mitokondrium őse) már jóval kisebb eséllyel szólhatott bele károsan a gazdasejt genomjába, ugyanakkor a szelekció lehetővé tette a hasznos partner-gének biztonságosabb átjutását a gazda genomba. A génáramlás gazda-által irányítottá vált, ami lehetővé tette, hogy kialakuljon a tartós endoszimbiózis. Az eukarióták kialakulásának kulcsa tehát nem maga az endoszimbiózis volt, hanem az azt lehetővé tevő belső strukturálódás és munkamegosztás. Ez az egyedülálló innováció megmagyarázhatja, miért csak egyszer történt meg ez az evolúciós áttörés.
A várható horizontális génátvitel (HGT) mértéke különböző szimbiózis-körülmények között. A piros nyilak a lehetséges génátvitelt, a zöld nyilak az elakadt átviteli kísérleteket jelzik; a nyilak vastagsága az egységnyi idő alatt végbemenő sikeres átvitelek feltételezett mértékét jelzi.A sejtmag, a mitokondriumok eredetét és az intronok evolúcióját magában foglaló, különböző eseménysorrendet felvázoló elméletek áttekintése. A) A mitokondriumok korai megjelenését feltételező forgatókönyv (Martin és Koonin 2006): Első lépésként egy (sejtmembrán nélküli) archaea felveszi a mitokondriális endoszimbiótát. Az endoszimbionta fokozott HGT-szintet (EGT; vastagabb nyíl) eredményez, és ennek következtében a II. csoportba tartozó intronok (többek között) bejutnak a gazda genomjába, és ott elszaporodnak. Az önszerkesztő képességüket elvesztő intronok terhet jelentenek a gazdaszervezet számára, és ennek eredményeként a NE és a spliceoszómális gépezet csak az intronok elszaporodása után alakul ki. B) Korai intron-evolúció és késői mitokondrium-szerzés (Vosseberg et al. 2020, 2022) alapján. A II. csoportba tartozó intronokat vagy a gazda szerzett meg HGT útján a mitokondrium előtti endoszimbiontáktól, vagy vertikálisan örökölte a már a leszármazási vonalban jelen lévő archaea intronoktól. Kialakul a NE kezdetleges változata (vagy más mechanizmus a transzkripció és a transzláció elválasztására), miközben a génduplikációk hulláma potenciálisan további intronokat vezet be. Ahogy az intronok elszaporodtak a genomban, a spliceoszómák a fent leírtakkal megegyező okokból fejlődtek ki. A mitokondriális endoszimbionta megtelepedésével a génduplikációk második hulláma és valószínűleg további intronok alakították tovább a proto-eukarióta genomot. C) A mitokondriumok előtti sorozatos endoszimbiózist feltételező hipotézis (Pittis és Gabaldón 2016, Gabaldón 2018), amely összeegyeztethető a B forgatókönyvvel. Az átmeneti endoszimbionta partnerekből származó fokozott HGT zavart okoz a gazda genomjában, mielőtt a sejtmembrán teljesen kialakulna. A korai endoszimbionták nem tudtak stabilizálódni, mivel hiányzott a sejtmembrán, amely lehetővé tette volna az EGT szabályozott folyamatát, és végső soron a szimbionták központi irányítását. A forgatókönyv további része a B pontot követi.
2026-ban is folytatódik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Kullancsfigyelő programja, amely a nálunk nem őshonos Hyalomma kullancsok hazai megjelenését vizsgálja. Ezek a fajok számos kórokozó terjesztésére képesek, melyek közül kiemelkedik az akár 30%-os halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses láz vírusa. A Hyalomma-k könnyen felismerhetők sávozott lábaikról, nagy méretükről, sötét, egyszínű pajzsukról, valamint gyors mozgásukról. A kutatás a citizen science módszerével, lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a klímaváltozás hatására Magyarországon is egyre gyakrabban felbukkanó veszélyes fajokról. A leírásnak megfelelő gyanús vérszívók bejelentése pár kattintással elvégezhető akár e-mailben, akár a 2025 óta működő PragmaTick alkalmazás segítségével, mindkét esetben a beküldő visszajelzést kap a talált fajról a program szakértőitől. További információ és elérhetőségek a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon találhatóak, ahol más kullancsokkal kapcsolatos tudnivalókról, gyakori tévhitekről is tájékozódhatnak az érdeklődők.
A Hyalomma kullancsok eredeti élőhelye Magyarországnál jóval délebbre található, hozzánk leggyakrabban vándormadarak segítségével jutnak el. A hazánkban őshonos 20–30 fajhoz képest melegebb éghajlathoz adaptálódtak, ám a globális felmelegedés hatására a közép- és észak-európai körülmények is egyre inkább megfelelővé válnak számukra. Ez megnöveli annak esélyét, hogy ezek a fajok tartósan is megjelenjenek, akár át is teleljenek hazánkban és más európai országokban, így Magyarország mellett immár számos helyen, például Németországban, Lengyelországban és Svédországban is indultak hasonló, közösségi megfigyeléseken alapuló programok.
A Kullancsfigyelő program 2021-es indulása óta 29 Hyalomma kullancsot találtak a lakosok szerte az országban. A beérkező példányok molekuláris vizsgálata megtörtént, nem hordozták a krími-kongói vérzéses láz vírusát. Az eddigi tapasztalatok alapján a Hyalomma kullancsok leginkább nagytestű emlősökön, például lovakon vagy szarvasmarhán bukkannak fel, így kiemelten fontos a ló- és más nagyállattartók bevonása, tájékoztatása. Mindezek mellett érkezett már be kutyán vagy emberen talált egyed, sőt, konyhapadlón vagy medencefalon elcsípett példány is.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben a leírásnak megfelelő kullanccsal találkoznak, azt fotózzák le és tegyék el egy zárható tégelybe, tasakba. A kullancs bejelentése ezután egyszerűen elvégezhető akár a www.kullancsfigyelo.hu oldalon megadott e-mail-címen keresztül, de még könnyebben a PragmaTick mobilalkalmazásban. A bejelentő mindkét esetben visszajelzést kap a talált fajról. A kutatók számára különösen nagy segítség, ha az elcsípett példányokat elteszik a megtalálók, így tudják ugyanis molekuláris módszerekkel vizsgálni a krími-kongói vérzéses láz vírusának jelenlétét.
A PragmaTick mobilalkalmazással könnyen és gyorsan bejelenthetőek a szokatlan, gyors mozgású kullancsok, ezen kívül az appban megtalálhatunk sok más, hasznos információt a hazai kullancsokról, gyakori tévhitekről.
Címfotó: A Hylalomma kullancs (bal oldalon) látványosan külömbözik más, hazánkban őshonos fajoktól
A „A botanikus kert titkos élete” című kiállítás Urbán Ádám legfrissebb fotósorozatának esszenciáját tárja a közönség elé. A Balogh Rudolf-díjas fotográfus dokumentarista sorozataiban különböző szakmai kollektívák mindennapjaiba enged betekintést. Hosszú távú munkája során a közösségek belső dinamikájára fogékony beavatottként ad képet a műhelyekben zajló tevékenységek karakteréről.
Urbán Ádám régóta vizsgálja a zárt terekben kialakuló növény- és állatvilág különleges közegét, dolgozott már számos hazai és külföldi állat- és növénykertben, ezúttal pedig a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert szerteágazó feladatkörét megismerve, a tudományos munka intenzív folyamatainak bemutatása vonzotta. A Kert inspiráló miliőjében született képek a klímaváltozás tükrében emlékeztetnek arra, hogy a környezetünkhöz fűződő viszonyunk kulcsfontosságú. A képek ráirányítják a figyelmet az itt dolgozó emberek pótolhatatlan munkájára, s megjelenítenek egy kivételes civilizációs teret, egy élő múzeumot, ahol a veszélyeztetett fajok még menedékre lelhetnek.
Az úgynevezett ex situ magbankok – vagyis a természetes élőhelyeken kívül, ellenőrzött körülmények között tárolt maggyűjtemények – biztosítják az őshonos növényfajok magjainak hosszabb távú megőrzését és szükség szerinti felhasználását. Ezek a gyűjtemények kiemelt szerepet tölthetnek be a természetvédelmi célú gyeprestaurációban és a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.
A Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport legújabb tanulmányában azt vizsgálta, hogy a rövid távú magtárolás és a vetés időzítése miként befolyásolja a nyílt homoki gyepek helyreállításának sikerét. Ehhez a hazai flóra megőrzését szolgáló Pannon Magbankból származó, 0-3 évig tárolt magokat használtunk. Tíz őshonos homoki növényfaj tárolt magját négy egymást követő évben (2011-2014) vetettük el egy felhagyott homoki szántó öt parcelláján a Fülöpházi buckavidék szomszédságában. A növényzet fejlődését kilenc éven keresztül követtük kezelésenként három cönológiai kvadrát felvételezésével.
Eredményeink azt mutatták, hogy a vetés hatására a növényzet az ötödik évtől kezdve fokozatosan a természetes referencia gyep irányába fejlődött. A célfajok borítása jelentősen megnőtt, egyes esetekben elérte a 90%-ot is, elsősorban a vetett fajok (például magyar csenkesz) sikeres megtelepedésének köszönhetően. Ezzel párhuzamosan az egyéb fajok, köztük az inváziós fajok (például a parlagfű) visszaszorultak.
A magtárolás hosszának (0-3 év) nem voltak hosszútávú hatásai: kezdetben például a frissen vetett magok alkalmazása magasabb fajszámot eredményezett, azonban a vizsgálat végére minden kezelés esetében hasonló, a referencia gyephez közelítő állapot alakult ki. Ezzel szemben a vetés éve tartós hatással bírt. A csapadékban gazdagabb évek (például 2013) kedveztek a célfajok megtelepedésének és borításnövekedésének, míg a kedvezőtlen, aszályos időszakok (például 2012) jelentősen visszavetették a restauráció sikerét. Ezek az évről évre változó környezeti feltételek nemcsak a célfajok hosszú távú sikerességét, hanem az inváziós folyamatok alakulását is befolyásolták.
Összességében megállapítható, hogy a restauráció kimenetelét inkább a vetés időzítése határozza meg, mint a rövid ideig tartó magtárolás. Ez rámutat arra, hogy a helyreállítási beavatkozások tervezésekor elengedhetetlen a rugalmas, adaptív szemlélet. Eredményeink alapján javasoljuk a több éven át, ütemezetten megvalósított vetést, amely csökkentheti a kedvezőtlen időjárási körülmények kockázatát. Ebben a megközelítésben a rövid távú magbanki tárolás gyakorlati megoldást kínál: a kedvező években gyűjtött vetőmag több éven át felhasználható, így a vetések időzítése rugalmasabbá válik, és jobban alkalmazkodhat a változó időjárási feltételekhez.
Publikáció:
Kövendi-Jakó, A., Reis, B. P., Szitár, K., Török, K., Sáradi, N., Halász, K., Mojzes, A., & Halassy, M. (2026). Short-term seed banking enables adaptive, multi-year seeding strategies in grassland restoration. Global Ecology and Conservation, e04156.
Ahogy már megszokhattuk, áprilisban tulipánözön virágzik a Nemzeti Botanikus Kertben! Idénre azonban a szokásosnál is nagyobb attrakcióval készülnek Vácrátóton, hiszen ősszel több mint 50 ezer hagymát ültettek el a kertészek. A hagymás tavaszi virágokon (nárciszok, hófények, csillagvirágok és nyári tőzikék) kívül következő hetekben virágba borulnak a cseresznyefák is a 22 hektáros történeti kertben.
Áprilisban indulnak az Élményséták is Vácrátóton azoknak, akik a látvány mellett szívesen elmélyednének a tulipánok vagy a japán cseresznyevirágzás kultúrtörténetében, és kíváncsiak a botanikus kerti szakemberek tippjeire, tapasztalataira.
Brest tulipánok
A tulipánok méltán népszerűek: változatosságuk és színpompás látványuk mellett még a fordulatokban gazdag, ezerévnyi történetük is kiemeli őket a tavaszi virágok sorából. Ez a különleges virág Közép-Ázsiából származik, de a 10. században már Perzsiában termesztették, majd az Oszmán Birodalom egyik legértékesebb, szimbolikus virága lett. A 16. században került Európába, ahol a hollandoknál a 17. században valóságos „tulipánmánia” alakult ki, és a hagymák a luxust jelképezték, sőt, volt idő, amikor egy hagyma értéke egy ház árával is felért. A tulipántőzsde összeomlott, de a virág ma is Hollandia és a tavaszi kertek ikonikus növénye. Április 11- 19-e között Tulipánmánia Élménysétákra várják az érdeklődőket, melyek alkalmával Lunk Gergely főkertész kalauzolja el a látogatókat a tulipánok izgalmas világában.
dézsás tulipánok a Karbonház előtt
„Az őszi hónapokban közel 53.000 hagymát ültettünk el a botanikus kertben, melyek a kert több pontján, összesen 400 négyzetméternyi ágyásban és 400 dézsában borulnak virágba áprilisban. Az idei szezonban húsz ágyásban, több mint 200 fajta tulipánban gyönyörködhetnek a látogatók, köszönhetően két nagy adományozónak, akik több tízezernyi hagymával járultak hozzá a gyűjtemény bővítéséhez” -meséli Lunk Gergely, főkertész.
Március végétől csodálhatjuk meg a cseresznyefák virágzását, melyhez Japánban ünnep is kapcsolódik: a Hanami. A szó lefordítva „virágnézést” jelent, ahol a „virágok” alatt főleg Sakura (cseresznyevirág) és Ume (sárgabarack vagy szilva) értendő. Az ázsiai szigetországban a pár hetes virágzás idején fesztiválokat, piknikeket, teaceremóniákat és zenés esteket tartanak, éjszaka pedig a megvilágított fákban gyönyörködnek.
Prunus serrulata ‘Ichiyo’
A Nemzeti Botanikus Kert Hanami Élménysétáin Bárány Tibor, a Dendrológia gyűjtemény kurátora nem csak a keleti ünnep hagyományaival ismerteti meg a látogatókat, hanem a szigetországban őshonos és gyakran ültetett növényekről is mesél. A botanikai kalandozás mellet a japán növények és szimbólumok kapcsán megismerhetjük a szamurájok érdekes és titkos világát, sőt, a program végén a séta résztvevői megtekinthetik a Kendo harcművészet eszközeit.
Kurili cseresznye
A tulipánok és cseresznye fajok mellett tavasszal kertszerte találkozhatunk nárciszokkal, hófényekkel, puskin-csillagvirágokkal, de a vácrátóti gyűjteményben botanikai tulipánok, csillaghagymák, gyöngyikék, sárga kakasmandikók, vadjácintok, kis-ázsiai téltemetők és nyári tőzikék is találhatók.
A szántóföldi területeken telepített vadvirágos sávok nemcsak a beporzó rovarok azonnali támogatását szolgálják, hanem idővel egyre természetesebb, fajgazdag élőhelyekké is alakulhatnak. Ebben a folyamatban a vetett növényfajok mellett a spontán betelepülő fajok is kulcsszerepet játszanak – derül ki egy új, többéves kutatásból.
A beporzók, köztük a vadméhek állománya az elmúlt évtizedekben világszerte jelentősen csökkent. Ennek egyik fő oka a mezőgazdaság intenzifikációja: a permetezőszerek használata közvetlenül hozzájárul a beporzók pusztulásához, miközben a nagy, homogén szántóföldek térnyerése és a természetes élőhelyek visszaszorulása jelentősen átalakítja az agrártájak szerkezetét. Ennek következtében a mezőgazdasági területek egyre kevésbé képesek fenntartani a beporzó közösségeket, hiszen egy átlagos mezőgazdasági parcella ma már sem nektárforrást, sem búvóhelyet, sem szaporodóhelyet nem kínál a beporzó rovarok számára. Ez nemcsak természetvédelmi szempontból jelent problémát: a beporzók számos termesztett növény terméshozamában és minőségében is kulcsszerepet játszanak, így csökkenésük közvetlen hatással lehet az élelmiszer-termelésre is. Erre a problémára kínálnak megoldást az agrár-környezetgazdálkodási programokban egyre szélesebb körben alkalmazott vadvirágos sávok, amelyek virágzó növényekkel gazdagítják a tájat, és így kulcsfontosságú forrásokat biztosítanak a beporzóknak. A legtöbb ilyen beavatkozás azonban rövid távú hatásokra fókuszál, és kevéssé ismert, hogyan alakul ezeknek az élőhelyeknek a növényzete és ökológiai működése többéves időtávon.
Ezt a kérdést vizsgálta a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportja a Kiskunságban, Harta és Újsolt térségében egy nagyléptékű és hosszútávú ökológiai kísérlet részeként. A kutatáshoz a területet és a parcellák gondozását az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. biztosította, így a projekt a gazdálkodók és a kutatók közötti együttműködésnek is szép példája. A kutatási program célja újtípusú vadvirágos élőhelyek létrehozása és azok többszempontú – többek között növényzeti és beporzóközösségi – vizsgálata. A kutatás különlegessége, hogy a vadvirágos parcellákat nemcsak telepítették, hanem több éven keresztül megfigyelték a növényzet változásait. A kísérlet során kizárólag őshonos növényfajokat vetettek (összesen 32-t), és a magkeverékből szándékosan kihagyták a füveket. Ez megakadályozta a gyors záródást, és „nyitott ablakot” hagyott a spontán, a talaj magbankjából vagy a környező élőhelyekről betelepülő fajok számára. Így egy olyan egyedi rendszer jött létre, ahol a célzott vetés és a természetes ökológiai folyamatok egyszerre formálták a közösséget, lehetővé téve, hogy a vetett és spontán fajok hosszú távon, egymással kölcsönhatásban formálják az élőhely fejlődését. A vizsgálat öt éven át követte a növényzet alakulását különböző táji környezetben, eltérő természetes élőhelyaránnyal rendelkező mezőgazdasági tájakban. A kutatók a borítást, a fajszámot, a diverzitást és a fajösszetétel időbeli változását elemezték.
Az eredmények szerint a spontán fajok már az első évben meghatározó szerepet játszottak: borításuk magasabb volt, és mindvégig nagyobb fajszámot és diverzitást mutattak, mint a vetett növények. Öt év alatt összesen mintegy 240 spontán faj jelent meg a parcellákban.
A harmadik évre a vetett fajok borítása elérte csúcsát, majd a negyedik és ötödik évre kiegyenlítődött a spontán fajokéval. Eközben a növényközösség összetétele folyamatosan változott, a legnagyobb különbség az első és az ötödik év között volt megfigyelhető. Míg a vetett fajok a közösség stabil szerkezeti vázát adták, a spontán fajok nagyfokú változatosságot vittek a rendszerbe.
„Egészen csodálatos látni, hogy az egykori szántóföldek, ahová 32 vadvirágfajt telepítettünk, mostanra virágba borultak, és összességében mintegy 270 növényfajnak adnak otthont” – mondta Báldi András, a kutatás vezetője.
Érdekes módon a táji környezet hatása a vártnál gyengébbnek bizonyult. A növényzet alapvető jellemzőit, mint például a fajszámot vagy a borítást, közvetlenül nem befolyásolta, és a fajösszetétel alakulásában is csak mérsékelt szerepet játszott. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy a helyi tényezők, például a talajmagbank, a korábbi földhasználat öröksége és a finomléptékű élőhelyi különbségek ebben a korai szukcessziós szakaszban erősebben határozzák meg a növényközösségek fejlődését, mint a tágabb táji környezet.
A kutatás arra is rámutat, hogy a közép-európai agrártájak még mindig jelentős „rejtett” biodiverzitási potenciállal rendelkeznek. A régió gazdag talajmagbankja és a környező élőhelyekből érkező fajok lehetővé teszik a spontán regenerációt – ellentétben Nyugat-Európa számos területével, ahol a hosszabb ideje tartó intenzív földhasználat már jelentősen kimerítette ezt a potenciált.
A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy a vadvirágos sávok tervezésekor érdemes nemcsak a vetett fajokra, hanem a természetes betelepülés lehetőségére is építeni. Hiszen a spontán módon megjelenő növények jelentős mértékben hozzájárulnak a közösség alakulásához, növelik a fajgazdagságot és a diverzitást, valamint folyamatos változást hoznak a fajösszetételben.
„Eredményeink azt mutatják, hogy a tervezett és spontán folyamatok integrálása kulcsfontosságú lehet.
Ez a megközelítés hidat képez az agrár-környezetgazdálkodási beavatkozások és a természetközeli gyeprekonstrukció között” – hangsúlyozta Bereczki Krisztina, a tanulmány vezető szerzője.
Az eredmények azt mutatják, hogy a hosszútávon fenntartott fajgazdag, virágos élőhelyek egyszerre képesek biztosítani a vetett fajok által nyújtott előnyöket, miközben teret adnak a spontán betelepülésnek és a természetes közösségfejlődésnek. Ez a megközelítés hozzájárulhat ahhoz, hogy a vadvirágos sávok ne csak rövidtávú, beporzókat segítő eszközök legyenek, hanem idővel egyre ellenállóbb és többfunkciós élőhelyekké váljanak az agrártájban.
A kutatás egy nagyobb, hosszú távú program része, amely nemcsak a növényzet, hanem a beporzó rovarok és más élőlénycsoportok változásait is vizsgálja. A jövőbeni eredmények segíthetnek jobban megérteni, hogyan járulnak hozzá ezek az élőhelyek az agrártájak ökológiai működéséhez és a beporzási szolgáltatások fenntartásához, így hozzájárul a Természethelyreállítási Rendelet sikeres megvalósításához.
Publikáció: Krisztina Bereczki, Viktor Szigeti, Csaba Molnár, András Máté, Áron Domonkos Bihaly, Anikó Kovács-Hostyánszki, László Somay, Gabriella Süle, András Báldi: Newly established wildflower patches in agricultural landscapes: Temporal dynamics and spatial factors of sown and spontaneous plant species over five years of succession https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0167880926001635
A hangyák világa első pillantásra távolinak tűnhet a mindennapjainktól. Mégis, ha közelebbről megnézzük, sokszor meglepően hasonló problémákkal szembesülnek, mint mi. Ők is összetett társadalomban élnek, ahol egy kolónia működése sokszor szorosan szervezett logisztikai hálózatot épít fel. Ezek a hálózatok fontos erőforrások köré szerveződnek, amiknek egyszerre kell hatékonyan működniük és ellenállniuk a zavarásoknak. A havasi vöröshangyák (Formica lugubris) különösen izgalmasak ebből a szempontból, mert igazi szállítási hálózatokat működtetnek az erdőkben. Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogyan reagálnak ezek a hangyahálózatok a zavarásokra. Mi történik akkor, ha egy kulcsfontosságú erőforrás tűnik el a rendszerből, és mi történik akkor, ha csak egy kevésbé fontos táplálékforrás esik ki? Az eredmények nemcsak a hangyák életéről árulnak el sokat, hanem arról is, hogyan működnek általában az önszerveződő hálózatok a természetben és akár az emberi társadalomban is.
A vöröshangyák nemcsak lakói, hanem alakítói is az erdőnek
A vöröshangyák sok szempontból az erdei ökoszisztémák mérnökei. Feltűnő, kupolaszerű bolyaik tűlevelekből, gallyakból és más növényi részekből épülnek, környezetükban pedig kiterjedt ösvényrendszert hoznak létre. Egy-egy nagyobb bolyban akár többmillió hangya is élhet, akik napi tevékenységükkel folyamatosan alakítják a környezetüket.
Sűrű forgalmat bonyolító ösvényeiket folyamatosan karbantartják és takarítják, szó szerint nyomot vágva az aljnövényzetben. A táplálékgyűjtés, a fészeképítés és a boly fenntartása során rengeteg szerves anyagot mozgatnak, alakítják a talaj és a növényzet szerkezetét, és szoros kapcsolatot alakítanak ki más élőlényekkel. Nem véletlen, hogy a vöröshangyákat kulcsfajokként tartjuk számon.
Hatalmas bolyaik nem csak nekik adnak otthont, számos más élőlény is kötődik ezekhez a bolyokhoz. Egyes apró rovarok, atkák vagy bogarak képesek szinte észrevétlenek maradni a hangyák számára, így kihasználva a boly védelmét és stabil mikroklímáját. Ennek egyik legismertebb képviselője a vendéghangya (Formicoxenus nitidulus), amely kifejezetten vöröshangyák fészkeiben él, és teljes életciklusát ezekhez a bolyokhoz köti. Így egy vöröshangya-boly nem csak egyszerű fészek, hanem egy külön élőhely az erdőben.
Havasi vöröshangya (Formica lugubris) kolónia több, egymással összekapcsolt fészekkel. Ezek a polidóm vörös hangyák nemcsak a mézharmatgyűjtő ösvényeket tartják fenn a fákhoz, hanem a fészkek között is, ahol élelmet, bábokat és fészekanyagot szállítanak. Peak District Nemzeti Park, Egyesült Királyság. Fotó: Piross Imre Sándor
Több királynő, több boly, mégis egy kolónia
A hangyakolóniáról sokan úgy gondolkodunk, mint egyetlen királynő és egyetlen boly egységéről. A vöröshangyák esetében azonban a kép ennél összetettebb lehet. A havasi vöröshangyáknál előfordulhat, hogy egy kolónia több királynőt és több fészket is magában foglal.
Az új kolóniák kialakulásának egyik klasszikus módja az, hogy egy fiatal királynő egy másik hangyafaj fészkét foglalja el. Ilyenkor a saját utódai fokozatosan átveszik a boly működését, míg végül a fészek vöröshangya-bollyá válik. Ez azonban nem az egyetlen út.
A vöröshangyák sok esetben úgy is terjeszkednek, hogy az eredeti fészekből egy királynő dolgozók kíséretében kivonul, és a közelben új bolyt alapít. Ezt a folyamatot nevezhetjük sarjkolónia-alapításnak. Az új fészek ilyenkor nem mindig válik teljesen idegenné az eredeti boly számára. Ilyenkor a két boly lakói továbbra is társként ismerik fel egymást, és fennmaradhat köztük az együttműködés.
Ha ez többször ismétlődik, akkor fokozatosan kialakulhat egy sokfészkű kolónia. Kívülről nézve ez több különálló bolynak tűnhet, valójában azonban egyetlen társadalmi egységről van szó. A hangyák szabadon közlekedhetnek e fészkek között, erőforrásokat cserélhetnek, és a kolónia egésze együtt használja ki a környezet erőforrásait.
Havasi vöröshangyák (Formica lugubris) bolya, amelyből erősen járt hangyaösvény indul ki. A vörös hangyák karbantartják ösvényeiket, eltávolítják a törmeléket, sőt hangyasavat is permeteznek, hogy kordában tartsák a növényzetet. A vörös hangya bolyok több mint 1 000 más fajnak nyújtanak élőhelyet. Peak District Nemzeti Park, Egyesült Királyság. Fotó: Piross Imre Sándor
Kolóniák mint logisztikai hálózatok
Az észak-yorkshire-i vizsgálati területen a havasi vöröshangyák már nagyrészt már csak ilyen, több bolyból álló rendszerekben élnek. Ezek a kolóniák kiterjedt hálózatokat alkotnak, amelyekben nemcsak a bolyok fontosak, hanem azok a fák is, amelyek a hangyák fő táplálékforrását biztosítják.
A havasi vöröshangyák étrendjében kiemelt szerepet játszik a mézharmat. Ezt a cukros anyagot levéltetvek választják ki, miközben a fák nedveit fogyasztják. A hangyák a tetveket védelmezik, cserébe begyűjtik a mézharmatot, amely számukra létfontosságú energiaforrás.
Így a hálózataik csomópontjai valójában kétféle elemből állnak: bolyokból és táplálékot adó fákból, amiket ösvények kapcsolnak össze. Ezek sokszor kifejezetten feltűnőek, és számunkra is jól követhető a forgalom rajtuk.
A fákhoz vezető utakon a dolgozók a begyűjtött táplálékot szállítják a bolyok felé. A bolyok közötti utak azonban legalább ennyire fontosak. Ezeket nem csak közlekedésre használják, hanem táplálékot vagy akár bábokat is szállítanak rajtuk a bolyok között összetett logisztikai rendszert logisztikai rendszert alkotva.
Ez a bolyközi forgalom lehetővé teszi az egyes bolyok specializációját. Egy olyan boly, amely közel van a jó táplálékforráshoz, táplálékelosztó szerepet tölthet be, míg más bolyok inkább az utódok nevelésében lehetnek fontosak. Ez a szerveződés hatékonnyá teszi a rendszert, de közben felveti a kérdést is: mennyire sérülékeny egy ilyen hálózat?
Mi történik, ha kiesik egy kulcsfontosságú fa?
Kutatásunk központi kérdése az volt, hogyan reagálnak a havasi vöröshangyák hálózatai a zavarásokra, például egy táplálékforrás, azaz egy fa elvesztésére. Nem minden forrás egyformán fontos. Vannak olyan fák, amelyeket a hangyák különösen intenzíven használnak, míg mások kisebb szerepet játszanak a teljes rendszer működésében.
A kérdés ezért nem pusztán az, hogy történik-e zavarás, hanem az is, hogy a hálózat melyik pontját éri. Mivel ez egy összekapcsolt hálózat, egyetlen forrás kiesésének hatása nem marad helyi: az egész rendszer működésére kihathat. Egy kevéssé használt elem elvesztése még viszonylag korlátozott következményekkel járhat, míg egy olyan csomópont kiesése, amelyhez erős forgalom kapcsolódik, az egész hálózatot átrendezheti. Ezt a problémát terepi megfigyelések, korábbi terepi kísérletek és hosszú távú adatok alapján felépített dinamikus szimulációs modellel vizsgáltuk.
A munka alapját tíz év empirikus adatgyűjtése adta. Ezek segítségével olyan modellt építettünk, amelyben a hálózat nem statikus rajzként jelenik meg, hanem folyamatosan változó rendszerként. A bolyok növekedhetnek vagy eltűnhetnek, új kapcsolatok jöhetnek létre, régiek megszűnhetnek, és a hangyák a körülményekhez igazodva újraszervezhetik útvonalaikat.
A szimulációkban különböző erősségű zavarásokat vizsgáltunk. Megnéztük, mi történik akkor, ha egy gyengén használt fát veszít el a rendszer, mi történik egy véletlenszerű kieséskor, és mi történik akkor, ha éppen a legerősebben használt táplálékforrás tűnik el. Azt is teszteltük, hogy számít-e, ha ez a kiesés csak átmeneti, vagy tartósan fennmarad
Havasi vöröshangyák (Formica lugubris) nyírfán (Betula pendula) másznak fel a levelek között élő levéltetvekhez, hogy összegyűjtsék a mézharmatot. A levéltetvek a fák nedveiből táplálkoznak, majd magas cukortartalmú mézharmatot választanak ki, amit a hangyák előszeretettel fogyasztanak. Peak District Nemzeti Park, Egyesült Királyság. Fotó: Piross Imre Sándor
Egy erős zavarás át is rendezheti a hálózatot
Az eredményeink azt mutatták, hogy a zavarás hatása erősen függ attól, melyik elemet érinti. Ha egy kevésbé fontos vagy véletlenszerűen kiválasztott táplálékforrás esett ki, a hálózat viszonylag jól tudott alkalmazkodni. Bizonyos esetekben még az is előfordult, hogy a rendszer rövid távon hatékonyabbá vált, mert a kevéssé fontos kapcsolatok eltűnése egyszerűbbé tette a hálózatot.
Nagyon más volt a helyzet akkor, amikor a legfontosabb táplálékforrást jelentő fa tűnt el, ilyenkor a hálózat hatékonysága tartósan csökkent. A rendszer ugyan nem omlott össze teljesen, de átrendeződött, és az új állapotok kevésbé bizonyultak jónak, mint a korábbiak. Ráadásul nemcsak az átalakult működés romlott, hanem a hálózat további ellenállóképessége is. Vagyis ezek a kolóniák az esetleges későbbi zavarásokkal szemben még védtelenebbeké váltak.
Különösen érdekes, hogy még akkor sem tért vissza teljesen a korábbi állapot, amikor a kiesett erőforrás később újra elérhetővé vált. Ez arra utal, hogy az önszerveződő rendszerekben a helyreállás nem egyszerűen a veszteség pótlását jelenti. Ha egy hálózat elveszti azt a kritikus erőforrást ami köré szerveződött, hiába pótolja azt, a hálózat szerkezete az új állapotban szükségszerűen kedvezőtlenebb lesz, amit csak hosszas átrendeződéssel javíthat csak meg.
A havasi vöröshangyák sokfészkű életmódja számos előnnyel járhat, például hatékonyabb táplálékszerzést vagy rugalmasabb térhasználatot tehet lehetővé. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ha a rendszer működése néhány kulcsfontosságú erőforrás köré szerveződik, akkor ezek elvesztése aránytalanul nagy következményekkel járhat.
Mit tanulhatunk a hangyáktól a saját hálózatainkra vonatkozóan?
A havasi vöröshangya hálózatai azért különösen érdekesek, mert a természetben és az emberi világban is sok olyan rendszer létezik, amely hasonló alapelvek szerint működik. A biológiában ilyenek például a sejteken belüli szállítási rendszerek, ahol molekulák és sejtszervecskék mozognak meghatározott útvonalakon.
Nagyobb léptékben ugyanez a probléma jelenik meg az emberi rendszerekben is. Az úthálózatok, a tömegközlekedés, az elektromos hálózatok vagy a nemzetközi ellátási láncok mind azt a kérdést próbálják megoldani, hogyan lehet sok forrás és sok célpont között megbízhatóan mozgatni embereket, árut vagy energiát. Ezek a hálózatok sokszor önszerveződő módon fejlődnek, és egyre összetettebbé válnak. Ez hatékony működést tehet lehetővé, de közben növelheti azt is, mennyire függ a rendszer néhány kiemelt csomóponttól.
Az utóbbi évek eseményei különösen jól megmutatták, mennyire fontos ez. A járvány, a háborúk, a szélsőséges időjárási események rávilágítottak arra, hogy egyetlen kulcsfontosságú pont kiesése sokkal nagyobb fennakadást okozhat, mint azt elsőre gondolnánk. A hangyák kutatása ezért nem csupán természeti érdekesség. Segít jobban megérteni, milyen tulajdonságok tesznek egy hálózatot valóban ellenállóvá.
A hangyák tehát olyan természetes modellrendszereket kínálnak nekünk, amelyek segítenek új szemszögből ránézni az összekapcsolt rendszerek világára. Kutatásunk egyik legfontosabb üzenete éppen ez: az önszerveződés lenyűgözően hatékony lehet, de a valódi ellenálló képességhez nem elég a jó működés békés időkben. Azt is értenünk kell, mi történik akkor, amikor a rendszer legfontosabb elemei kerülnek veszélybe.
Prof. Elva Robinson (Yorki Egyetem, Egyesült Királyság), a projekt vezető kutatója, a havasi vöröshangya (Formica lugubris) fészkek közötti forgalmat méri. Peak District Nemzeti Park, Egyesült Királyság. Fotó: Piross Imre Sándor
A kutatás háttere
Piross Imre Sándor, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa posztdoktori kutatóként csatlakozott az Egyesült Államokbeli Harvey Mudd College és a Yorki Egyetem hangyahálózatokat vizsgáló közös kutatásához, ahol egy évet töltött.
„Nagyon tetszett a csapat megközelítése, hogy ugyanazt a kérdést több kutatási módszerrel, terepi megfigyelésekkel, kísérletekkel és számítógépes szimulációkkal is vizsgálja. Ezek egymásra épülve sokkal jobb betekintést adnak a vizsgált rendszerekbe.”
A kutatás eredményeit bemutató tudományos cikk a Royal Society (brit Királyi Tudományos Akadémia) Proceedings B című folyóiratában jelent meg és szabadon elérhető az alábbi linken:https://doi.org/10.1098/rspb.2024.2342
A kutatást az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF) támogatta az alábbi pályázat keretében: “NSF award IOS 1755425: Dynamic ant networks: How environmental constraints and ecological context shape resource transport systems.” („Dinamikus hangyahálózatok: hogyan formálják a környezeti korlátok és az ökológiai környezet az erőforrás-szállítási rendszereket”)
Kiemelt fotó: Egy vörös hangya (Formica rufa) közelről. A vörös hangyák nemcsak az erdők jellegzetes lakói, hanem valódi ökoszisztéma-mérnökök is. Nagy bolyokat építve átalakítják az erdőt, sőt a talaj tulajdonságait is megváltoztatják. A vörös hangya bolyok több mint 1 000 más fajnak nyújtanak élőhelyet. Fotó: Richard Bartz
A szúnyoghangok Mesterséges Intelligencia felhasználásával történő kutatása felkeltette a BBC World Service Rádió Health Check című műsorának érdeklődését.
A program egyik producere megkereste Julie Augustin-t és Garamszegi László Zsoltot a legfrisebb publikációjuk kapcsán, mely a „A szúnyoghangok frekvenciájának közelítő meghatározói: a fajspecifikus hatások elkülönítése a környezeti változásoktól – Következtetések a mesterséges intelligencia által vezérelt fajfelismerésre” címmel jelent meg a PLOS One oldalon.
A szúnyoghang minták küldését követően került be a március 11-i rádióadás végére az ezzel kapcsolatos hír, melyet itt hallgathatnak meg:
https://www.bbc.com/audio/play/w3ct6vkt
A műsor oldala, amelyen a publikáció linkjét elhelyezték: https://www.bbc.co.uk/programmes/w3ct6vkt
Amikor beporzókról beszélünk, legtöbben azonnal a méhekre gondolnak. A természet azonban sokkal több szereplővel dolgozik. 2026-ban a figyelem egy kevésbé ismert, mégis rendkívül fontos csoportra irányul: a zengőlegyekre (Syrphidae).
Kik is a zengőlegyek?🔎
Ezek a kétszárnyú rovarok gyakran megtévesztően hasonlítanak méhekre vagy darazsakra. Sárga-fekete mintázatuk és jellegzetes lebegő repülésük miatt sokszor összetévesztik őket velük (pedig csak két szárnyuk van). Valójában azonban teljesen ártalmatlanok: nem csípnek, nem támadnak.
Fontos beporzók 🌸
A kifejlett zengőlegyek virágport és nektárt fogyasztanak. Táplálkozás közben pollen tapad a testükre, amelyet egyik virágról a másikra szállítanak. Sok élőhelyen – különösen hűvösebb vagy borult időben – a méhek mellett vagy akár azok helyett is jelentős szerepet töltenek be a beporzásban.
A lárvák rejtett munkája 🐛
A zengőlegyek története nem csak a virágokon játszódik. Számos faj lárvája ragadozó, és fejlődése során nagy mennyiségű kértevő levéltetvet fogyaszt el. Más fajok a bomló szerves anyag lebontásában vesznek részt, így a természet „újrahasznosító rendszerének” is fontos részei.
Miért fontosak?🌿
A zengőlegyek egyszerre beporzók, kártevő-szabályozók és lebontók. Vagyis többféle módon is hozzájárulnak az ökoszisztémák működéséhez – gyakran anélkül, hogy észrevennénk őket.
Legközelebb, amikor egy virág felett lebegő, „méhszerű” rovart látunk, érdemes egy pillanatra megfigyelni. Jó eséllyel éppen az év egyik beporzója dolgozik a szemünk előtt. 💚
A magányosan élő vadméhek és darazsak kulcsszerepet játszanak az ökoszisztémák működésében – beporzóként és természetes kártevő-szabályozóként egyaránt. Mégis sok fajuk életmódjáról, populációinak alakulásáról és ökológiai kapcsolatairól meglepően keveset tudunk. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak most jelent meg egy tanulmánya, amely elsőként mutat be részletes, lépésről lépésre követhető protokollt az üregben fészkelő hártyásszárnyúak (magányos méhek és darazsak) vizsgálatára szolgáló úgynevezett fészekcsapdák használatához (1. ábra). A mintavételi módszer egységesítése lehetővé teszi, hogy a világ különböző pontjain gyűjtött adatok összehasonlíthatóvá váljanak, ami fontos lépés a beporzók védelmében.
1. ábra
A kutatók által használt fészekcsapdák sokak számára ismerősek lehetnek: a kertekben egyre gyakrabban látni „méhhoteleket”, amelyek üreges szárakból vagy fúrt lyukakkal ellátott fahasábokból állnak (2. ábra – Címfotó).
Ezek a szerkezetek a természetes fészkelőhelyeket utánozzák, és odavonzzák az üregben fészkelő méheket és darazsakat. Az üregekben kialakított ivadékbölcsőkben fejlődnek a méh- és darázslárvák, az anyaállat által felhalmozott táplálékon (3. ábra).
3. ábra
A módszer különlegessége, hogy nemcsak az ott élő fajokat lehet vele azonosítani, hanem számos ökológiai folyamat – például a fészkelési viselkedés, a paraziták jelenléte vagy a különböző környezeti források (táplálék és fészkelőanyag) használata – is vizsgálható segítségével.
A most publikált tanulmány részletes útmutatót ad arra, hogyan készítsük el a fészekcsapdákat, mikor és hogyan helyezzük ki őket a terepen, majd miként gyűjtsük be és dolgozzuk fel a bennük található mintákat. A folyamat akár két évet is igénybe vehet: a fészkek kihelyezésétől kezdve a lárvák fejlődésén és áttelelésén át egészen a fajok azonosításáig (4. ábra).
4. ábra
„A fészekcsapdák hatalmas mennyiségű ökológiai információt rejtenek. Egyetlen fészekből megtudhatjuk, milyen táplálékot gyűjtött a fészket építő hártyásszárnyú, milyen anyagokból építette a fészkét, és hogy milyen természetes ellenségek támadták meg az utódokat” – mondta Bihaly Áron, a tanulmány első szerzője. „A protokoll célja, hogy ezeket az adatokat a kutatók világszerte azonos módszerekkel gyűjtsék, így a különböző kutatások eredményei összehasonlíthatóvá váljanak.” Majd azt is hozzátette, hogy „bár az adatgyűjtés folyamata hosszú lehet, de segítségével olyan részletes információkhoz juthatunk, amelyet szinte semmilyen más mintavételi módszer nem tesz lehetővé.”
A módszer egyik előnye, hogy viszonylag kevés terepi munkával is értékes adatokat szolgáltat. A csapdák kihelyezése tavasszal történik, majd ősszel gyűjtik be őket, így a módszerrel gyűjtött minták egy teljes év ökológiai folyamatairól adnak képet. A fészkek vizsgálata nemcsak a fajok jelenlétéről ad információt, hanem a helyi rovar-közösségek szerkezetéről, reprodukciós sikeréről és a táji környezetben elérhető források használatáról is.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy a standardizált módszerek különösen fontosak a globális beporzó-válság idején. A vadméhek és más hártyásszárnyú rovarok számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, például a növények beporzását és a kártevők természetes szabályozását, ezért populációik változásainak pontos nyomon követése kulcsfontosságú a természetvédelmi intézkedések megtervezéséhez. Ebben különösen hasznos eszköznek bizonyul a fészekcsapdás mintavételi módszer.
A publikáció egyik online elérhető melléklete egy részletes, képekkel ellátott leírást és útmutatót tartalmaz a magyarországi üregben fészkelő méh és darázsfajokról. Ezt a laikus méhhotel-tulajdonosok is hasznosíthatják „Az ilyen protokollok nemcsak a hagyományos kutatásban hasznosak, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy szélesebb közösségeket vonjunk be a megfigyelésekbe” – mondta Török Edina, a tanulmány egyik vezető szerzője. „Most indítjuk például a budapesti vadméhek felmérését is a lakosság bevonásával, citizen science keretében az UrbanBEE projektben. A projekt keretében méhhoteleket osztottunk ki a résztvevőknek, akik néhány alapvető megfigyelést rögzítenek. Az ilyen kezdeményezések segítenek jobban megérteni, hogyan élnek a beporzók a városi környezetben.”
A kutatók remélik, hogy az új protokoll hozzájárul a fészekcsapdák szélesebb körű és egységes használatához, ami hosszú távon segítheti a beporzók és más rovarok védelmét, az ökológiai kutatások nemzetközi együttműködését, valamint a pontos és jól megtervezett agrárkörnyezetvédelmi beavatkozásokat és élőhely-helyreállításokat.
Egy fénykép vagy hangfelvétel is elég lehet ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia kiszűrje a veszélyes, betegséget terjesztő szúnyogfajokat: új korszak kezdődhet a járványmegelőzésben. Az MI modellek akkor működnek jól, ha nagy mennyiségű, jó minőségű adaton tanulhatnak, azonban szúnyoghangokból jelenleg még nincsen elég használható felvétel. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kutatói frissen megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy a szúnyogok hangja egyeden és fajon belül is viszonylag állandó. Továbbá, figyelembe véve a környezeti paramétereket, például a hőmérsékletet, a hangok még pontosabban kapcsolhatóak az egyes fajokhoz. Mindez azt vetíti előre, hogy az MI alapú automatikus terepi szúnyoghatározás a környezeti tényezők beépítése mellett lehet igazán hatékony. A jövőben ezek az automatizált monitorozó rendszerek segíthetik a hatékony közegészségügyi intézkedéseket a vektorpopulációk, vagyis a potenciálisan betegséget terjesztő állatok nyomon követésével.
A szúnyogok számos, közegészségügyi szempontból fontos betegséget terjesztenek, többek között, a maláriát, a dengue-lázat, a chikungunya-lázat és a zika-lázat. Ezek a vektorok által terjesztett betegségek évente több millió megbetegedést és több százezer halálesetet okoznak. A leghatékonyabban ezek ellen a betegségek ellen szigorú megfigyelési és felügyeleti rendszerrel lehet védekezni, amely elősegíti a kockázatok korai felismerését és a kockázatcsökkentő intézkedések (pl. szúnyogirtás) megkezdését. Az elmúlt években számos technológiát fejlesztettek ki a vektorok (pl. szúnyogok) és a vektorok által terjesztett betegségek megfigyelésére és ellenőrzésére, amelyek közül sok a mélytanuláson alapul, a fajok felismerése és osztályozása révén. Különösen fontosak a passzív megfigyelésből származó akusztikus adatok, amelyek lehetővé tehetik a vektorpopulációk valós idejű megfigyelését, és segíthetik a közegészségügyi intézkedések időben történő meghozását.
A szúnyogok repülés közben szárnycsapkodásukkal adnak ki hangot; minél gyorsabban csapkodnak a szárnyaikkal, annál magasabb a hang. A szúnyoghang fajra jellemző, ami rendkívül hasznos, hiszen így csak a számunkra érdekes fajokat kell figyelni; ezek lehetnek a betegségeket terjesztő fajok, vagy akár az invazív fajok is. Már léteznek mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok a szúnyogfajok hang alapján történő azonosítására, és néhány ezek közül meglehetősen jól teljesít (akár 97%-os pontossággal). Van azonban néhány korlátozó tényező: (1) a felismerés pontossága általában csökken, ha sok faj van jelen a rendszerben, (2) a képzési adatokban csak kevés fajtól szerepel felvétel, (3) a vadon élő szúnyogpopulációk hangja valószínűleg sokkal változatosabb, mint a képzési adatokban szereplő hangok, mivel a szúnyogok hangjára hatással vannak környezeti tényezők (pl. hőmérséklet, páratartalom) és biológiai tényezők (pl. nem, életkor, méret). Mindezek a szempontok csökkentik a szúnyoghangokon alapuló, mesterséges intelligenciával történő fajfelismerés terepi alkalmazhatóságát.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kutatói publikációjukban az utolsó pontot vizsgálták, azaz többféle környezeti és biológiai tényező hatását a szúnyoghangok fajok és egyedek közötti változékonyságára.
A kutatók 10 különböző Magyarországon élő szúnyogfaj 475 egyedének hangját vették fel, majd értékelték, hogy a szúnyoghang a fajok és az egyedek között milyen változatosságot mutat. Ezen kívül megvizsgálták, hogy milyen hatással van a hang változékonyságára a hőmérséklet, a páratartalom, a napszak, a nem, az életkor és a méret (a szárnyhosszúság alapján). A kutatók megállapították, hogy a szúnyoghang mind az egyedre, mind a fajra jellemző, és hogy a felmerés pontossága tovább növelhető, ha a környezeti és egyedi változókat is figyelembe veszik.
A nem és a hőmérséklet egyaránt jelentősen befolyásolta a szúnyogok hangját. A nőstények hangja alacsonyabb volt, mint a hímeké, ami nem meglepő, mivel a legtöbb szúnyogfajnál a nőstények általában nagyobbak a hímeknél. A hőmérséklet is befolyásolta a szúnyogok hangját: általában a magasabb hőmérséklet magasabb hangot eredményezett. A magasabb hőmérséklet (egy bizonyos pontig) növeli a rovarok anyagcseréjét; így a szúnyogok izmai magasabb hőmérsékleten gyorsabban mozognak, és emiatt a szárnyaik gyorsabban csapkodnak. Ez a hatás azonban fajonként eltérő volt, ami azt jelenti, hogy a különböző fajok eltérően reagáltak a hőmérsékletre. Ezt részben megmagyarázza a fajok származása (pl. mérsékelt övezet vagy szubtrópusi éghajlati övezet), illetve a preferált gazdaszervezet és a hozzá kapcsolódó vér hőmérséklet(pl. a madarak vére általában alacsonyabb hőmérsékletű, mint az emlősöké). Ez a faj specifikus különbség a hőmérsékletre adott válaszreakcióban arra utal, hogy nem alkalmazható egyszerű hőmérséklet-korrekciós szabály a szúnyoghangokra, vagy legalábbis nem alkalmazható ugyanaz a formula minden fajra.
4-csatornás mikrofon a szúnyoghang felvételéhez. A kutatók 4 kis mikrofont csatlakoztattak a kézi digitális felvevőhöz a kísérleti doboz négy oldalán. Bár a felvételeket hangszigetelt dobozban készítették, a szúnyogok hangja nagyon halk, ezért a doboz minden oldalán elhelyezett mikrofon növelte a hangfelvétel minőségét, amikor a szúnyog a mikrofon közelében repült.
„Adataink azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia alapú akusztikus fajfelismerés és besorolás során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fajon belüli és az egyedek közötti változatosságot. A természetes változatosság sikeresebb beépítésére az egyik megoldás az lenne, ha a környezeti és biológiai variabilitást megfelelően tudnánk reprezentálni a modellek képzési adataiban. Sajnos az ilyen teljes adatbázisok még mindig ritkák, különösen a gerinctelenek esetében, és ezeknek a hatalmas adatbázisoknak a létrehozása sok időt és erőfeszítést igényel” – mondta Julie Augustin, a publikáció első szerzője. Alternatív megoldás lehet, ha a felismerő és osztályozó rendszerek további környezeti információkat is figyelembe vennének vagy beépítenének az osztályozás pontosságának javítása érdekében. Egyes tanulmányok már alkalmazzák ezt a módszert, de ehhez részletes ismeretekre van szükség a környezeti változóknak a modellben szereplő összes fajra gyakorolt hatásáról, amelyekkel még nem rendelkezünk. Mindenesetre ahhoz, hogy javítsuk a fajfelismerő és osztályozó modellek pontosságát a valós életben, és növeljük annak esélyét, hogy ezeket a modelleket a problémát okozó fajok monitorozására is fel tudjuk használni, jobban meg kell érteni és figyelembe kell venni a célpopulációk természetes változatosságát.
Címfotó: Szúnyog a fiolában, a hangfelvétel után és az azonosítás előtt. A szúnyogokat terepen gyűjtötték peteként vagy lárvaként, és a laborban tartották kifejlődésükig. Ezután rögzítették a hangjukat, majd meghatározták faji hovatartozásukat.
A földi élet fejlődésének nagy evolúciós ugrásai jellemzően azon alapultak, hogy az élet kisebb részegységei valamiképp képesek voltak félretenni az egymás közti versengést, és az erőforrásokért folytatott versenyben már az általuk alkotott nagyobb egység vett részt (gondoljunk a többsejtű élőlények sejtjeire). A folyamatot elméletben John Maynard Smith és Szathmáry Eörs régen leírták „Az evolúció nagy lépései” című alapművükben, és most elérkezett az idő, hogy egy kutatócsoport kísérletileg is igazolja: valóban létezik olyan mechanizmus, amely megvalósítja ezt az elméletet. A Science hasábjain most közelről követhetjük, ahogy a laboratóriumban lezajlik az evolúció egy nagy lépése.
Körülbelül négy évtizeddel ezelőtt Szathmáry Eörs megfogalmazta azt az elképzelést, amely később „sztochasztikus korrektor” modellként vált ismertté: amikor sok önállóan szaporodó entitás (gének, plazmidok, „protogenomok”) osztozik egy közös „hordozón” (elősejt, sejt), akkor két egymással versengő szelekciós szint működhet egyszerre. A gyorsabban replikálódó komponensek a hordozón belül győzhetnek akkor is, ha ezzel rontják a hordozó egészének teljesítményét; miközben a hordozók egymással isversengenek, és azok lehetnek sikeresebbek, amelyekben a komponensek „jobb csapatot” alkotnak.
Az evolúció nagy lépései (The Major Transitions in Evolution; John Maynard Smith és Szathmáry Eörs munkája) gondolatkörének egyik központi állítása, hogy a nagy evolúciós ugrásokhoz (gének → kromoszómák; sejtek → többsejtűek; egyedek → euszociális kolóniák) a belső konfliktusokat kezelő mechanizmusokra van szükség, különben a magasabb szintű egység (a hordozó) szétesik.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Kutatásai során az élet keletkezésétől kezdve az emberi nyelvkészség kialakulásáig számos evolúciós folyamatot vizsgált és modellezett. John Maynard Smith-szel közösen írt könyvét, Az evolúció nagy lépéseit a modern evolúcióbiológia alapműveként tartják számon.
A világ egyik legismertebb természetes laboratóriumában, a Galápagos-szigetek területén végeztek a Vízi Ökológiai Intézet munkatársai terepi kutatást az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium program keretében. A kutatók Santa Cruz szigetén egy nemzetközi együttműködés részeként vizsgálták a szigetek egyik legkevésbé ismert, mégis kulcsfontosságú természeti kincsét: az édesvízi tavakat.
Teknősök (Chelonoidis porteri) hűsölnek a tavakban
A Galápagos neve hallatán sokaknak azonnal a pintyek jutnak eszébe, amelyek Charles Darwin evolúciós elméletének ikonikus példái lettek. Kevesebben tudják azonban, hogy Darwin megfigyeléseiben legalább ilyen fontos szerepet játszottak az óriásteknősök. A szigetek nevüket is róluk kapták, sőt, Darwinnak már az ő látogatásakor elmesélte az egyik sziget kormányzója, hogy páncélformájuk alapján meg tudja őket különböztetni, amely a szigeteken markánsan eltérő környezethez való alkalmazkodás lenyomata.
A teknősök által ásott és fenntartott tavak az állattartás szempontjából is fontosak a szigeten
A kutatás középpontjában azok a kisméretű tavak állnak, amelyeket a védett szárazföldi teknősök hoznak létre. Ezek az állatok szó szerint „tavat ásnak”: testtömegüket kihasználva mélyedéseket formálnak, amelyekben az esős időszakban víz gyűlik össze. A teknősök ezekben hűtik magukat, innen isznak, miközben számos más élőlény számára is élőhelyet teremtenek. Ökoszisztéma-mérnökök: jelenlétük nélkül ezek a víztestek nem léteznének. A teknősök tehát nemcsak fontos evolúciós szimbólumok a szigeteken, hanem ökológiai értelemben ma is meghatározó alakítói a tájnak. A száraz és nedves évszakban a sziget más-más magasságú részein tartózkodnak az elérhető táplálék függvényében, és a két évszak fordulójakor legtöbbjük jelentős utat tesz meg a fent található tavacskák és a sziget alacsonyabban fekvő régió között, sok-sok generáció által kitaposott ösvényeket követve.
Sárban pihenő teknős (Chelonoidis porteri) hűti magát a melegben.
A probléma az, hogy ezekről a tavakról gyakorlatilag semmit nem tudunk. Milyen élőlények lakják őket? Hogyan változik a vízminőség? Meddig maradnak meg a száraz évszakban? A klímaváltozás miatt ezek a kérdések már nem pusztán tudományos kíváncsiságot szolgálnak. A Galápagos-szigetek éghajlata eleve száraz, az édesvíz korlátozott erőforrás. Az elmúlt időszakban az esős évszak később érkezett, és a kutatók terepi munkája során a tavak jelentős része még teljesen ki volt száradva. Ha a csapadékmintázat tartósan átalakul, ezek az apró víztestek teljesen eltűnhetnek, velük együtt pedig a rájuk épülő mikro-ökoszisztémák is.
A kistavak érdekes lakója: egy kagylós levéllábú rákKistavakban élő tócsarákok
A klímaváltozás mellett ezeket a kisvizeket az inváziós élőlények is veszélyeztetik. A Galápagos-szigetek ma már szigorúan védettek, de az elmúlt évszázadok során a kalózok, bálnavadászok és későbbi telepesek érkezésével számos idegenhonos faj került a szigetekre. A gyorsan terjedő spanyol cédrus (Cedrela odorata) és a sűrű bozótosokat alkotó szeder (Rubus niveus) átalakítják az őshonos növényzetet. Ezek a változások az élőhelyek szerkezetén túl a tápanyagkörforgásra és a vízháztartásra is hatással vannak, sőt a teknősök mozgását is akadályozzák, befolyásolva a száraz és nedves időszak között zajló vándorlásukat. Nemrég egy újabb inváziós faj, egy trópusi levelibéka (Scinax quinquefasciatus) is megjelent, amely rövid idő alatt elterjedt a Santa Cruz sziget területén. Petéi, majd ebihalai tömegesen jelenhetnek meg a teknősök által létrehozott tavakban, potenciálisan átalakítva azok élővilágát és tápanyagviszonyait, miközben hatásuk jelenleg teljesen ismeretlen. A klímaváltozás és az inváziós fajok együttes nyomása így különösen sérülékennyé teszi ezeket az apró, de ökológiailag kulcsfontosságú víztesteket.
A Galapagos-szigeteken nemrégiben megjelent inváziós levelibéka faj (Scinax quinquefasciatus)
A kutatók kéthetes terepi munkájuk során több tucat teknős-eredetű kistavat mértek fel nemzetközi partnereikkel, valamint a Galápagos Nemzeti Park szakembereivel. Rögzítették a tavak fizikai jellemzőit, elemezték vízkémiai paramétereiket, és biológiai mintákat gyűjtöttek az algáktól az apró, planktonikus rákokon keresztül a vízi rovarokig. A kutatás jelentősége túlmutat a természetvédelmen. Ezek a tavak a helyi közösségek számára is fontosak, például az állattartás során alternatív vízforrásként szolgálhatnak. De a teknősök jelenléte miatt lényeges bevételi forrást is jelentenek az ökoturisztikai szolgáltatást is nyújtó magasan fekvő farmok számára. Ha a klímaváltozás hatására működésük megváltozik, annak közvetlen ökológiai és társadalmi következményei lehetnek.
A Galápagos-szigetek a természetes szelekció felismerésének ikonikus helyszíne. Ma azonban már nemcsak az evolúció, hanem az emberi eredetű klímaváltozás is formálja a szigetek jövőjét. A kutatók célja, hogy időben felismerjék ezeket a változásokat, és megbízható alapadatokat szolgáltassanak a hosszú távú természetvédelmi és alkalmazkodási stratégiákhoz. A teknősök által létrehozott apró tavak első pillantásra jelentéktelennek tűnhetnek. Valójában azonban választ adhatnak arra, hogy miként reagál egy ikonikus, sérülékeny ökoszisztéma a globális klímaváltozás kihívásaira.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói (Horváth Zsófia, Laskai Csilla, Vad Csaba, Barta Barbara)
2026. március 2-től Végvári Zsolt igazgató más szakmai feladataira hivatkozva az igazgatói feladatok alóli felmentését kérte, helyette Lukács Balázs András veszi át a stafétát megbízott igazgatóként.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Grega (madarásznevén) elmúlt hét évben (!) végzett munkáját. Intézetvezetőként a VÖI stabilitásának megőrzése mellett számos jelentős strukturális változást mediált és menedzselt, komoly szerepet vállalt a teljesítményértékelési rendszer kialakításában és működtetésében, és kiválóan képviselte a tudományos szempontokat és az Ökológiai Kutatóközpont érdekeit a hazai hidrobiológia területén.
Igazgatói küldetésének egyik legfőbb mozgatórugója az egység képviselete és erősítése volt, mindezt az együttműködésre építő, korrekt szakmai kapcsolatok és baráti hangvétel mentén. Természetesen Grega tudományos tanácsadóként folytatja kutatói munkáját és erősíti intézményünk tudományos outputját a VÖI Konzervációökológiai Csoportjában, melyhez sok sikert kívánunk!
