Karrier

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – tudománykommunikációs referens

A Hun-Ren Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet pályázatot hirdet
tudománykommunikációs referens
munkakörbe

Keresünk olyan agilis, jó kommunikációs készségekkel rendelkező leendő munkatársat, aki hitelesen, elkötelezetten képviselné az ökológiai álláspontot a természet-helyreállítással kapcsolatban a döntéshozók és a különböző stakeholdercsoportok irányába.

Feladat: a Természet-helyreállítással kapcsolatos szakmai, elsősorban kommunikációs anyagok előkészítése, fordítása (angol-magyar, magyar-angol), a témában rendezvények szervezése, lebonyolítása, közösségi médiában és szakmai rendezvényeken a téma aktív képviselete,
folyamatos konzultáció a kapcsolódó kutatásokról, kapcsolattartás az intézet kutatóival és a kommunikációs feladatokat végző munkatársaival és szükség esetén külsős szakemberekkel, pl. az Agrárminisztérium képviselőivel, természetvédelmi szakértőkkel, más kutatóintézetekkel.

Munkavégzés helye: Vácrátót, Alkotmány u. 2-4. illetve home office
Jogviszony: kezdéstől számítva egy év határozott idejű, hosszabbítás lehetőségével
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő (heti 40 óra)
Bérezés: megegyezés szerint

Pályázati feltételek:

  • Egyetemi végzettség, (biológia, hidrobiológia, környezettudomány vagy hasonló (BSc/MSc));
  • Jó kommunikációképesség
  • Kommunikációsképes angol nyelvtudás
  • Felhasználó szintű számítógépes ismeretek
  • Előnyt jelent: Phd, NGO-s tapasztalat, ökológiai restaurációval, fenntartható fejlődéssel kapcsolatos elméleti vagy gyakorlati tudás, szakmai tapasztalat külföldön.

Elvárt kompetenciák:

  • jó kommunikációs képesség
  • jó szervezőképesség
  • precíz munkavégzés

Amit nyújtunk:

  • dinamikus munkahely
  • nemzetközi környezet
  • fejlődési lehetőség

Pályázat benyújtási határidő: A pozíció betöltéséig folyamatos a jelentkezés és az interjúztatás.
Kérjük, az önéletrajzokat a halassy.melinda@ecolres.hu emailcímre elküldeni.

Csatolt dokumentum(ok):
NRL referens pályázat

Média

Tényleg két hónappal korábban indult a tiszavirágzás?

A tiszavirágok rajzása az idén sem várható a megszokottnál korábban, egy rovar téves azonosítása okozza a jelenlegi félreértést. Az elevenszülő kérészek nőstényei ugyanis már mostanság is fel-felbukkannak, a hímek turbánszemeikkel kutatják őket az esti égbolton.

Kérészekről készült friss fotók alapján terjedt el a neten a „hír”, miszerint a korán jött és extrém meleg tavasz miatt jó két hónappal előbb kezdődött a tiszavirágzás. A hungarikumszámba menő, látványos természeti esemény egy bizonyos kérészfaj tömeges rajzása, amikor a rovarok naponta milliószám emelkednek a víz fölé, hogy a levegőben párosodjanak, lerakják petéiket, majd perceken belül el is pusztuljanak.
Nyilvánvalóan nem lehet mindenki a kérészek szakértője, a rovarok jellegzetes megjelenése és a víz közelsége pedig könnyen megtéveszti a laikust. Valójában ugyanis egy álhírről, vagy fogalmazzunk úgy: téves azonosításról van szó.
A Tisza még nem kezdett virágzásba, és nem is fog nyár elejéig. A félreértést egy elevenszülő kérészfaj okozta – tudtuk meg Dr. Kriska György biológustól, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadójától, az ELTE TTK Biológiai Intézet docensétől.

Elevenszülő kérész
A mainstream médiában is megjelent – a Facebookról azóta törölt –, Tiszalökön készült fotón nem a tiszavirág, hanem egy másik kérészfaj, az elevenszülő kérész (Cloeon dipterum) egy nőstényének úgynevezett szubimágóját látjuk. Egész Európában elterjedt, a Brit-szigeteken például ez a leggyakoribb kérészfaj, egyik egyedi jellemvonása pedig, hogy – a tisza- és dunavirággal ellentétben – állóvízben is képes kifejlődni. Sőt, elég ehhez egy néhány hétig megmaradó olyan apró víztest is, ami mondjuk egy építkezésen gyűlik össze az alapozásnál.
Általában négy reprodukciós csúcsuk van egy évben április végétől október elejéig, ami azt jelenti, hogy ekkor hagyják el a vizet a legtöbben, hogy párosodjanak – mondja a 24.hu-nak Kriska György.

Nem megyünk bele az alaktani különbségekbe, csupán annyiban, hogy míg a tiszavirág testhossza a négy centimétert is elérheti, elevenszülő rokona még az egy centit is alig. Előbbi rovar szigorúan estefelé, hat óra körül repül fel, és két–három órával később már megtörtént a párzás, a peterakás, a hímek és a nőstények mind el is pusztultak.

Az elevenszülő kérész nősténye viszont párzás után igyekszik elrejtőzni a parton, majd 10–14 nap után teszi le petéit a vízbe, és csak később pusztul el. Ez a faj is alkothat rajokat, de nagyságrendekkel kisebbeket, mint a tiszavirágok akár több milliós tömege.

Ez egy nőstény szubimágó

A sokaságot a hímek alkotják, amelyek repülés közben különleges, úgynevezett turbánszemükkel – a terjedelmes felső szem alatt egy gömbölyű összetett szem is található – pásztázzák maguk felett az eget, annak világos háttere segíti őket a felrepülő nőstények észlelésében. És miért elevenszülő? Mert ahogy a peték a vízbe csúsznak, rögtön kikelnek belőlük a lárvák.

Néhány hét alatt több lárvaállapoton mennek keresztül, mire kifejlett rovarként, szakszóval imágóként elhagyják a vizet, hogy beteljesítsék életciklusukat. Pontosabban van még egy közbülső lépés: az utolsó lárvaállapot után a rovarok a vízfelszínen vagy a parton úgynevezett szubimágókká vedlenek. Ez az alak már majdnem megegyezik a kifejlett formával, de még nem ivarérett, ehhez még egy átalakulásra van szükség, újra vedlenie kell.

„A fotón látható rovar biztosan nőstény, kevésbé kifejezett testmintázata és opálos szárnyai pedig arra utalnak, hogy szubimágó”
– összegzi a szakember hozzátéve: a tiszavirágnál csak a hímeknek van szubimágó alakjuk.

A tiszavirágzás tehát még nem kezdődött el, és bár célzott kutatás nincs arra vonatkozóan, hogy pontosan mi indítja el a rajzást, de a korai felmelegedés biztosan mellékes tényező.

A dunavirágnál a vízállás lehet a kulcs
A tudomány világszerte 3330 kérészfajt ismert (és becslések szerint még vagy 1000 vár felfedezésre), ebből Magyarországon közel 100 faj él. Közülük is csupán kettő a sokszor több milliós rajzást produkáló faj: a tiszavirág és a dunavirág – témánk alapján maradjunk még előbbinél.

A nyáron lerakott petékből kibújó lárvák a folyó agyagpadjaiban három évig fejlődnek, a szárnyas rovarok minden évben június közepétől július közepéig emelkednek levegőbe. A rajzások a Tisza alsóbb szakaszain jelennek meg először a felső-Tiszán mindig később láthatjuk meg a tiszavirágot. A kifejlett rovarok párzanak, a nőstények gondoskodnak az új generációról, majd elpusztulnak, a kérészéletű kifejezés nem légből kapott, e rovarok felnőtt élete alig pár óra.

A tiszavirággal szemben a dunavirág rajzásának kezdeti időpontja sokkal nagyobb szórást mutat a különböző években, ez július végétől szeptember elejéig bármikor bekövetkezhet.

„Tudományosan nem bizonyított, de a tapasztalatok alapján gyanítjuk, hogy a dunavirág rajzás kezdete a lárvafejlődés alatti vízállás viszonyokkal lehet összefüggésben.” – jegyzi meg Kriska György.

A lárváknak ugyanis megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékra van szükségük a kifejlődésükhöz és a végső átalakuláshoz, amit számukra leginkább a meder alján növő algák jelentenek. Ezek tömege a fényviszonyoktól függ, és egyszerű fizika, hogy alacsonyabb vízállásnál több fény jut a fenékre, mint magasabbnál.

Forrás: 24.hu/tudomány – Bihari Dániel – újságíró 2024-04-20

Hírek

Mágneshorgászok közösségi posztjait a világon elsőként elemezve becsülték meg kutatóink a hazai vizekben elveszített horgászeszközök mennyiségét

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai fémtárgyak vízből való kiemelésére specializálódott mágneshorgászok közösségi média bejegyzései alapján becsülték meg az elvesztett horgászfelszerelések számát és típusát hazánkban. A Hydrobiologia nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint legalább néhány tízezer, de akár több százezer horgászfelszerelés is lapulhat a magyarországi vizekben, nem beszélve az egyéb fémtartalmú hulladékokról, melyek a mágneshorgászok feldolgozott terítékeinek túlnyomó többségét (65.8%) alkották.  

Az elveszített halász- és horgászfelszerelések, különösen az ólomtartalmú eszközök a vízi ökoszisztémák komoly szennyezői. A leggyakrabban különféle halászhálók süllyednek a vizek mélyére, de zsinórok, bóják, horgok, műcsalik, halcsapdák, valamint műanyag és mikroműanyag fragmentek is kerülnek a természetbe a horgászat és halászat következtében. Bár egyes tanulmányok szerint a használt felszerelések mintegy 2 százaléka tűnik el évente ‒ ami a legóvatosabb becslések szerint is legalább több tízezer halász- és horgászeszközt jelent világszerte –, a becslésekben máig komoly hiányosságok tapasztalhatók.

Löki Viktor, a Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa kollégái, és három doktoranduszhallgatója segítségével a világon először vonta be ökológiai, vízminőséget érintő tudományos kutatásba a rekreációs mágneshorgászok közösségi média-profiljait, hogy fogásaik alapján megbecsüljék a magyar horgászok elveszített eszközeinek hozzávetőleges típusát és számát. Fő célkitűzésük többek között a Magyarországon leggyakrabban előforduló felszereléstípusok azonosítása, és a folyó-, illetve állóvizekben elvesztett eszközök arányának és típusának összehasonlítása volt. A kutatók magyar mágneshorgászok egyéni és csoportos közösségimédia-oldalainak hatévnyi tartalmát, összesen 2889 posztot vizsgáltak át a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on, aminek során 1039 fotót és 84 videót elemeztek részletesen.

Amint Löki Viktor elmondta, a mágneshorgászok egy kötél végére rögzített erős, akár 900 kilogrammos vagy még nagyobb tartóerejű neodímium mágnest használnak a fémtárgyak kiemelésére, elsősorban kincskeresési szándéktól vezérelve. A leggyakoribb kihalászott fémtárgyakat a konzervdobozok, söröskupakok, különféle fémdarabok, szögek, érmék jelentik, de a nagyerejű mágneseknek köszönhetően nem ritkák a vízből kiemelt mobiltelefonok, kerékpárok vagy alkatrészeik, illetve akár lőszerek, fegyverek sem. Fontos megjegyezni, hogy az összes elemzésbe bevont fogás mindössze 11.4% százalékában fordult elő kimondottan a horgászattal összefüggő szemét.
Kutatóink a posztok elemzése során 31 különböző típusból összesen 2018 horgászfelszerelést találtak. A részletes elemzések során a kutatók jelentős különbségeket azonosítottak a talált eszközök száma és típusa szerint: a folyókban szignifikánsan magasabb volt az elveszített felszerelések aránya, mint a csatornákban, és feltűnően magasabb, mint a halastavakban, valamint sokkal több pergetőeszköz került elő folyóvizekből.

Az eredmények alapján a mágneshorgászok posztjainak elemzése világszerte költséghatékony alternatívát nyújthat kiegészítő információk gyűjtésére az elveszített horgászeszközökről. Mivel jelenleg sem az elveszett felszerelések teljes (becsült) mennyisége, sem az elvesztéshez vezető tipikus események nem tisztázottak, a talált eszközök alapvető leltározása mellett a jövőben kulcsfontosságú lehet e tényezők, illetve a horgászok felfogásának és viselkedésének alaposabb megértése is. Ez azért is kiemelten fontos, mivel a mostani eredmények ‒ több mint 2000 eszköz mindössze 330 helyszínről ‒ és a hazai horgászok és horgászhelyek jelentős száma alapján óvatos becsléssel is legalább néhány tízezer, de sajnos akár több százezer elveszített horgászfelszerelés is lapulhat a magyarországi vizekben.

Löki Viktor egyébként egy most zajló kutatásában közösségi média bejegyzések, videók alapján éppen azt vizsgálja, milyen élőlények akadnak bele a damilokba, horgokba, elhagyott szerelékekbe, etetőkosarakba: friss tapasztalatai szerint legalább 66 különböző madár, hüllő, kétéltű, vagy akár emlősfaj példányai kerültek már bajba elveszített horgászfelszerelések miatt. A madarak közül úgy tűnik, elsősorban bütykös hattyúk, nagykócsagok, szürke gémek, és nagyobb testű társaik számára jelentenek veszélyt ezek a felszerelések, de munkatársunk szerint érdemes lenne azt is kutatni, hogy a kisebb élőlények, például makrogerinctelenek állatok számára milyen veszélyeket rejtenek az „eltűnt” horgászfelszerelések.

További megjelenések a témában:

qubit.hu - Több tízezer elhagyott horgászfelszerelés szennyezheti a magyarországi vizeket - 2024-04-17

player.hu - Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben - 2024-04-18

uzletem.hu - Kutatók mérték fel a hazai vizekben elvesztett horgászeszközöket - 2024-04-17

origo.hu - Mágneshorgászok vizsgálták a magyarországi vizeket; hihetetlen, mit találtak - 2024-04-17

24.hu - Százezer horgászfelszerelés lapulhat a hazai vizekben - 2024-04-20

berek.hu - Szemétlerakat: A horgászat árnyoldala - 2024-04-20

infostart.hu - Kiszámolták, mennyi horgászfelszerelés lehet a magyar vizek mélyén - 2024-04-21

Hírek

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények. A közelmúltban kimutatták, hogy a természetes vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket, ami a II. világháborús kiskunsági bombatölcsérekben összegyűlt szikes vizek vízibolha-populációiban is megfigyelhető. A legújabb eredményeiket összefoglaló tanulmányt a Proceedings of the Royal Society B, a brit Royal Society folyóirata közölte.

A természetben rengeteg stresszhatás éri az ökológiai rendszereket: megterheli őket a klímaváltozás, az urbanizáció és a természetes vizek sótartalmának emelkedése is. E stresszhatások miatt térben és időben megváltoznak az élőlények sikerességét meghatározó környezeti feltételek. A különböző tényezők fokozatos térbeli eltéréseit gradienseknek nevezzük. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Plankton-ökológiai Kutatócsoportja Vad Csaba tudományos munkatárs vezetésével azt kutatja, hogy a különböző környezeti gradiensek milyen változásokat okoznak a vizek planktonközösségeinek működésében, fajösszetételében és evolúciójában.

„Az élőlények vagy alkalmazkodnak a stresszhez, vagy kipusztulnak” – mondja a kutató. „Az érzékenyebb fajok lecserélődhetnek jobb stressztűrő képességgel rendelkező fajokra, de a populációk evolúciósan is alkalmazkodhatnak a megváltozott körülményekhez. Vagyis előfordul, hogy a populációban olyan genetikai adaptáció megy végbe, amely biztosítja számára a túlélés lehetőségét az adott élőhelyen.”

A vizek sótartalmának növekedése az egész világon problémát okoz. A Balaton sókoncentrációja is emelkedik, e változás azonban még drasztikusabb lehet a sekélyebb, nyaranta sokszor kiszáradó vizekben. A sósodást számos tényező okozza, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy az emelkedő hőmérséklet hatására intenzívvé válik a párolgás, így a fogyatkozó térfogatú vizek betöményednek. Ugyanakkor a közelben zajló bányászat révén is történhet sószennyezés, ami idővel bejut a természetes vizekbe, sőt a városi környezetben az épületekről, utakról lefolyó és a tavakba bejutó csapadék is hozzájárul azok sósodásához.

A Kárpát-medence alföldi területein vannak természetesen sós vizek is: a szikes tavak. Az ökológusok ezek planktonközösségeit, illetve a kiskunsági bombatölcsérekben összegyűlő, szintén szikes vizek sótartalmát és élővilágát vizsgálták. Ezek eredete némileg bizonytalan, de egyes források szerint a II. világháborúban az amerikai bombázóknak a közeli kiskunlacházi repteret kellett volna megsemmisíteniük, de ismeretlen okból a pusztára dobták a bombáikat. A robbanások több, mint száz krátert alakítottak ki egy 800 méteres átmérőjű körben, amelyek mára az ökológusok számára rendkívül érdekes modellt kínáló élőhelyrendszerré alakultak.

Szikes tó a Fertőzugban (Oberer Stinkersee, fotó: Horváth Zsófia)

A bombatölcsérekben kialakult tavacskák sótartalma eltérő, így az ökológusok ezeket összehasonlítva meg tudták vizsgálni, hogy a bennük élő vízibolhák hogyan alkalmazkodnak e körülményhez. A vízibolhák, köztük a jelen kutatás tárgya, a nagy vízibolha (Daphnia magna) az ökológiai és evolúciós vizsgálatok gyakori modellszervezetei, mivel nagyon fontos szerepet játszanak a vízi életközösségekben, és laborkörülmények között is könnyen vizsgálhatók. „Arra voltunk kíváncsiak, hogy az alacsony és a magas sótartalmú vizekből származó vízibolhák sótűrése vajon eltérő-e. Emellett a Fertőzugban lévő ausztriai szikes tavakat is vizsgáltuk, amelyek sóösszetétele és vízibolha-populációi hasonlók a bombatölcsérekhez” – folytatja Vad Csaba. „Vagyis ezek a vizek természetes módon sósak, mégis remek modellrendszerként működnek, hiszen sok nagyon eltérő sótartalmú tavacska alakult ki, egymás szoros közelségében.”

A lokális adaptáció során a különböző sótartalmú tavakban a bennük élő populációk sótűrése is adaptálódik azokhoz. Azaz egy sósabb tóban magasabb sótűrésűek lesznek a vízibolhák, mint egy kevésbé sós élőhelyen. A kutatók azt feltételezték, hogy a lokális adaptációt eredményező evolúciós változások az elszigetelt élőhelyeken (az egymástól távolabb elhelyezkedő tavacskákban) kifejezettebbek, hiszen az ezekben élő populációk nehezebben keverednek máshol élő társaikkal. A szikes tavak kilométerekre vannak egymástól, a bombatölcsérek között viszont csak néhány métert kell utazniuk az élőlényeknek, hogy egyik élőhelyről a másikra átjussanak. Így pusztán az élőhelyek közötti távolságok alapján a távoli szikes tavakban erősebb evolúciós mintázatokat kellett volna találniuk, azonban nem ez volt a helyzet.

Lokális adaptációt, vagyis a helyi sótartalomhoz való evolúciós alkalmazkodást kizárólag az egymás szomszédságában lévő bombatölcsérekben találtak. Ennek oka valószínűleg az, hogy bár a szikes tavak sótartalma rendszerint magasabb, koncentrációjuk azonban erősen ingadozik. Emellett sekélyek és nagy kiterjedésűek, míg a bombakráterek kisebbek, viszont az átmérőjükhöz képest mélyebbek. Amikor a szikes tavak kiszáradnak, a vízibolhák petéit a szél is átfújhatja egy másik tóba. A bombatölcséreknél azonban ez kisebb valószínűséggel történhet meg, mivel a kirobbant talaj kiemelkedő peremet hozott létre a szélükön, és a szélsőségesen meleg és száraz időszakoktól eltekintve nagyon ritkán száradnak ki, valamint sótartalmuk is kevésbé ingadozik az év során.

A szikes tavakban is találtak ugyanakkor a sóhoz való adaptációt, ez azonban regionális szinten valósul meg: a szikes tavak magasabb átlagos sótartalma miatt az itteni vízibolhák sótűrése átlagosan magasabb, mint a kevésbé sós bombatölcsérekben.

„Összességében tehát hiába vannak messzebb egymástól a szikes tavak, a kiszáradásuk miatt mégis intenzívebb a bennük élő populációk közötti kapcsolat” – értékeli az eredményeket Vad Csaba. „Emellett a szikes tavakon számos madár is él, amelyek a vízi élőlényeket átszállíthatják egyik tóból a másikba. Az eredményeink is jól mutatják, hogy a természetes vízi közösségek és populációk összetételét számos tényező együttesen alakítja ki..”

NYITÓKÉP: A kutatás modell-élőlénye, a nagy vízibolha (Daphnia magna) Fotó: Horváth Zsófia

További megjelenések a témában:

tisztajovo.hu -A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket - 2024-04-19

alternativenergia - A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket - 2024-04-18

Nyomtatott sajtó:

Média

Magyarország miatt bukott el a világ legambíciózusabb természetvédelmi törvénye

Az Európai Unió évek óta dolgozott a világ legambiciózusabb természetvédelmi szabályozásán, amely azonban március végén, az utolsó előtti pillanatban elbukott. A többségi támogatás Magyarországon múlt, hazánk addigi álláspontjával szembefordulva nemet mondott a szövegre.
Az eddig példátlannak számító rendelet jövőjéről, fontosabb pontjairól és az egyre romló ökológiai helyzet klímaváltozásra gyakorolt hatásáról Garamszegi László Zsolttal, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójával beszélgettünk a Zöldövezet legújabb adásában.

Forrás: 24.hu

Hírek

A klímaváltozás következményei a vízi élőlényközösségek szerkezetére

A Vízi Ökológiai Intézet Plankton-Ökológiai Kutatócsoportjában Vad Csaba OTKA pályázatának (FK138215) keretében kutatóink azt vizsgálják, hogy a klímaváltozás milyen változásokat okoz a vízi gerinctelen élőlények táplálék-preferenciájában, és ez hogyan változtathatja meg a vízi élőlényközösségek szerkezetét. A kutatás modell-szervezeteként a széleskörűen elterjedt és invazív pontuszi tanúrák (Limnomysis benedeni) szolgál.

Az alábbi fotók arról a laboratóriumi vizsgálatról készültek, amikor Varsha Rani, indiai PhD hallgató – a kutatás első lépcsőfokaként – előkészíti a kísérleteket.

Fotó: KállaI Márton
Fotó: Kállai Márton

A következő képen a kísérletben használt élőlények: a garnélákra emlékeztető pontuszi tanúrák, valamint a táplálékául szolgáló apró planktonikus rákok (vízibolhák) és algák is (a tenyésztő edényekben).

Fotó: Kállai Márton

Kutatóink azt vizsgálták, hogy a pontuszi tanúrák táplálékában hogyan változik a növényi (fitoplankton) és az állati (zooplankton) eredetű táplálék részesedése egy kísérletes hőmérsékleti gradiens mentén.

Az eredmények alapján a hőmérséklet növekedésével növekszik a növényi eredetű táplálék rész, azaz azt mondhatjuk, hogy a rák egyre inkább vegetáriánus étrendet követ.

Fotó: Kállai Márton
Fotó: Kállai Márton

A további munkafázisban kollégáink azt kísérik figyelemmel, hogy a táplálékpreferencia megváltozása hogyan befolyásolhatja a természetes plankton közösségek, és ezáltal a vizeink működését. E cél elérése érdekében a természeteshez közelibb körülmények között, mesterséges tavacskákban (ún. mezokozmoszokban) folytatódnak a kísérleteket, valamint természetes tavak megfigyelését is végzik kutatóink.

Hírek

Interjú Corrado Alessandrini-vel a trentinói almaültetvényekről, Európa legmagasabban élő madaráról és a vácrátóti botanikus kertről

Corrado Alessandrini PhD-hallgatóként töltött fél évet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban, eközben pedig a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben lakott. Alessandrini a trentinói almaültetvények agroökológiáját, illetve Európa legmagasabban élő madara, a havasipinty ökológiáját kutatja, munkatársaival kimutatták, hogy a klímaváltozás folyamatosan pusztítja a faj fennmaradása szempontjából pótolhatatlan különleges havasi mikroélőhelyeket. Az ökológus nagyszerűen érzi magát a botanikus kertben, ahol a nap minden egyes percében kapcsolatban maradhat a természettel, hiszen nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, és az egész kert köszönti a tavaszt.

– Hogyan találtál rá az Ökológiai Kutatóközpontra, miért ezt az intézetet választottad a külföldi tanulmányaid helyszínéül?

– A Phd-kutatásaimat az olasz Nemzeti Helyreállítási és Reziliencia Terv nevű alap, ezáltal pedig végső soron az Európai Unió finanszírozza, és előírás, hogy egy szemesztert külföldön töltsek (az európai tudományos kapcsolatok elmélyítése érdekében). Már korábbról ismertem Batáry Pétert, a Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport vezetőjét, illetve számos agroökológiai kutatását, a témavezetőm, Mattia Brambilla pedig személyesen ismerte Pétert. Ezért úgy gondoltuk, hogy jó tanárom lenne, ő pedig kedvesen fogadott engem Vácrátóton. Sajnos, a hat hónapos itt-tartózkodásom lassan véget ér. Amíg itt voltam, főként a saját kutatási adataimat elemeztem, illetve megtanultam és megpróbáltam alkalmazni a kutatócsoport által használt táj- és közösségi ökológiai vizsgálati módszereket.

– Milyen kutatásokban vettél részt eddigi pályafutásod során?

– Rómából származom, és már a biológusi BSc diplomamunkámban is ötvöztem az állatok, a növények, a kőzetek és az egész ökoszisztéma vizsgálatát. E megközelítés segítségével holisztikus szemlélettel vizsgálhatom az életközösségeket. A mester diplomámat már ökológiából és konzervációbiológiából szereztem. A témavezetőm, Mattia Brambilla, a Milánói Egyetem biológusa kutatásaiba kapcsolódtam be, aki a havasipinty táplálkozásökológiáját vizsgálja. Ezt az alpesi madarat rendkívül súlyosan fenyegeti a klímaváltozás, és úgy gondoltam, hogy a távérzékelés és más innovatív technológiák nagyban segíthetik az ökológiai kutatását. E módszerek segítségével sikerült megerősítenünk, hogy a faj túlélése az éghajlatváltozás által veszélyeztetett élőhelyek fennmaradásától függ. Ezután Oviedóban is vizsgáltam a havasipintyet, Maria del Mar Delgado kutatócsoportjában, hiszen a faj a Pireneusokban is honos. Ott is bebizonyosodott, hogy a távérzékelés rendkívül hasznos ökológiai vizsgálati módszer, különösen a magashelységi környezethez hasonló zord élőhelyeken.

– A PhD-témád ettől merőben különbözik, hiszen a mezőgazdaság és az élővilág közösségeinek kapcsolataival foglalkozol. Miért érdekes számodra ez a terület?

– Valóban, jelenleg a Milánói Egyetem doktorandusza vagyok, és a terepi kutatásaimat az Olaszország északi részén elhelyezkedő Trentinóban lévő Non-völgyben folytatom. E régió Európa egyik leggazdagabb almatermő vidéke. Az ottani gazdálkodók igyekeznek fenntarthatóbbá tenni a termelést, ezért kértek fel bennünket, hogy vizsgáljuk meg az almáskertekben honos élővilágot. Azt kutatjuk, hogy az almatermesztés károsítja-e e közösségeket, és ők milyen értékes ökoszisztéma-szolgáltatásokkal segítik a gazdálkodást. E kutatást tavaly kezdtük, és elsőként három állatcsoportra: a madarakra, a rovar beporzókra és a rágcsálókra fókuszáltunk. Ők mindannyian fontos ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak: a rovarevő madarak féken tartják a rovar kártevőket, a méhek és más rovarok beporozzák a növényeket, a magevő madarak és a rágcsálók pedig gátolják a gyomok terjedését. A gazdagabb életközösség (különösen, ha élnek a területen ritka madár- és pillangófajok is) emellett vonzhatja a természetkedvelő turistákat, és Trentinóban nagyon fontos bevételi forrás a turizmus.

– Itt-tartózkodásod során a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben laktál. Milyen érzés egy botanikus kertben élni?

– Gondolhatod, hogy mennyire nagyszerű! Az elmúlt évben a zsúfolt, hiper-urbanizált Milánóban laktam, alig láttam zöld területet. De itt egyfolytában érzem a kapcsolatot a természettel. Szó szerint, minden egyes percben hallani a madarak énekét. A különböző madárfajok most „melegítenek” a fészkelési időszakra, ezért sokuk már javában énekel. A fák a tél elmúltával rügyezni kezdenek, és már az első félénk virágok színezik a kertet. Néhány héttel ezelőtt ébredtek a mókusok téli álmukból, és még nagyon álmosnak tűnnek. Mindennap lát az ember valami újat, hiszen bármerre néz, mindenhol burjánzik az élet. A bennem élő természetbúvár számára ez mindennél többet ér.

– Az olaszországi kutatásaid során együtt kell működnöd az almatermelőkkel. A mezőgazdasági és az ökológiai érdekek nem mindig esnek egybe. Adódnak ebből konfliktusok?

– Mi egy olyan termelői szervezettel dolgozunk együtt, amely már húsz évvel ezelőtt elindult a fenntartható mezőgazdaság irányába, és azóta integrált módon gazdálkodnak. Ez jóval könnyebbé teszi az együttműködésünket. Természetesen más-más szempontból tekintünk a problémára, de egymásra vagyunk utalva: mi is szeretjük az almát, és ők is szeretik a madárcsicsergést az almaültetvényekben. A mezőgazdaság elsődleges célja az élelmiszer előállítása, nem pedig a madarak megóvása, és mi is tudatában vagyunk annak, hogy táplálékra szükség van. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy a konvencionális, intenzív gazdálkodás kipusztítja a termőföldeken élő madarakat, és az élővilág egészét (illetve az emberi egészséget) is súlyosan károsítja. Ezen igyekszünk változtatni. A témavezetőm szőlészetekben végzett kutatásai bizonyítják, hogy időnként a legapróbb beavatkozásoknak is döbbenetesen pozitív hatása lehet a biodiverzitásra. Például, ha csupán kissé változtatunk a fűnyírás időzítésén, azzal nagyban hozzájárulhatunk a beporzórovarok fennmaradásához (hiszen ők az almaültetvények aljnövényzetében táplálkoznak). Ez a változtatás nem érinti a termésátlagokat, de a helyi élővilág sokfélesége szempontjából hatalmas változást jelent. Efféle megoldásokat keresünk.

– Sokat vizsgáltad a havasipintyet. Miért érdekes számodra e faj?

– A havasipinty földrajzi elterjedése rendkívül nagy távolságokat ölel át, hiszen eredetileg a Himalája legmagasabb hegyeiben élt, de mára a hegyeket (a Kaukázust, a Balkánt, az Alpokat és a Pireneusokat) követve eljutott Nyugat-Európáig. E faj a hideghez legjobban alkalmazkodott európai madár, ő az egyetlen, amely képes az erdőhatár felett (2000 méternél nagyobb magasságban is) életben maradni egész télen. Minthogy a hóhoz és a legkeményebb téli környezethez adaptálódtak, őket fenyegeti legjobban a klímaváltozás, különösen azért, mert a magashegységek kétszer gyorsabban melegszenek, mint az alföldek. Svájcban már kimutattuk, hogy a havasipinty populációi fogyatkoznak, mivel a túlélésük az éghajlatra érzékeny élőhelyektől függ. A kutatásaink során a szaporodásökológiájukra koncentráltunk, hiszen a fészkelési időszak a legkritikusabb a túlélésük szempontjából. Láttuk, hogy a felnőtt madarak rendkívül speciális élőhelyeken (például a hófoltok peremén és az alacsony növésű gyepekben) gyűjtenek élelmet a fiókák számára, amelyek az előrejelzések szerint a közeljövőben el fognak tűnni a felmelegedés miatt. Ez nemcsak az újszülött fiókák túlélési esélyeit fogja drasztikusan csökkenteni, de az egész populáció egészségi állapotára is súlyos hatást fog gyakorolni.

– Hogyan vizsgáljátok a havasipintyeket a természetben?

– Egyre többször használunk távérzékelést a vizsgálataink során, hiszen például a műholdfelvételek segítségével ma már nagy felbontással tudjuk követni, hogy mi történik a Föld legeldugottabb pontjain is. Nem kell felmásznunk a hegyre, hogy jellemezni tudjuk a madarak élőhelyének növényzetét, hóborítottságát a fészkelési időszakban. Ráadásul a műholdak gyakran, három-öt naponta készítenek egységes beállítású, részletgazdag felvételeket ugyanarról a térségről, így az időbeli folyamatokat is nyomon tudjuk követni. Ez hihetetlenül hasznos eszköz lehet a konzervációbiológiában, hiszen ha pontos információink vannak az élőhely aktuális állapotáról, akkor megalapozott tanácsokat tudunk adni például a nemzeti parknak a szükséges beavatkozásokkal kapcsolatban.

– A klímaváltozás ugyanannyira érint minden madarat?

– Először a specialista fajok kerülnek veszélybe, mivel ők olyannyira alkalmazkodtak a különleges ökológiai környezetükhöz, hogy kevésbé képesek megbirkózni a környezeti változásokkal. A negatív hatások később azonban átterjednek az egész életközösségre. Az élővilág folyamatosan alkalmazkodik a változó környezethez, de az éghajlatváltozás ma már példátlanul súlyos nyomást gyakorol a fajokra, és egyszerre okoz zavart számos ökológiai folyamatban. Eközben pedig a fajok ellenálló képessége is csökken, így egy idő után már nem képesek elviselni a változásokat. A magashegységekben például egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás és a síturizmus (ami a környezeti átalakulás egy másik jelentős emberi tényezője) egymás hatását erősítve károsítja a madárközösségeket.

– Mit tervezel, miután visszatérsz Olaszországba?

– Folytatni fogjuk a madarak vizsgálatát Trentinóban. Tavaly észrevettük, hogy megfogyatkoztak a széncinkék, amelyek rovarevő madárként nagyon fontos szerepet játszanak az almaültetvények rovar kártevőinek visszaszorításában. Tesztelni fogjuk, hogy gyarapíthatjuk-e a populációjuk nagyságát azzal, hogy fészkelődobozokat helyezünk ki a számukra. Hosszú távon pedig ugyanazt folytatom majd, amivel eddig is foglalkoztam: a természetet tanulmányozom, hogy jobb megoldásokat találjunk a természetvédelmi problémákra. Akár az agroökoszisztémákban, akár a magashegységekben kutatok, a célom mindig az, hogy igyekezzünk gyengédebben bánni a bolygónkkal.

Corrado Alessandrini Fotó: Kállai Márton

Hírek

A korábban beköszöntött tavasz miatt hamarabb várható a veszélyes Hyalomma kullancsok felbukkanása

Immár negyedik éve zajlik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A kutatás a citizen science módszerével, azaz lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a veszélyes kullancsfajokról. A talált példányok beazonosításáról, illetve a beküldés módjáról a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A tavaszias februári időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén korábban találkozhatunk az őshonos és a behurcolt fajokkal egyaránt. A HUN-REN ÖK kutatói által 2021-ben indított közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. Ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel képesek számos kórokozó, például a krími-kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de a vándormadarak segítségével könnyen terjednek északabbra. A globális felmelegedés hatására egyre nagyobb eséllyel maradnak életben és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is. Szerencsére a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért viszonylag kicsi az esély arra, hogy egy fertőzött kullanccsal találkozzunk. A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsfajoktól, ami segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.

A Hyalomma kullancsot beküldte és a képet készítette: Bánya Márió

A projekt indítása óta több száz lakossági bejelentés érkezett a Kullancsfigyelő csapatához, és az így kapott példányokat nagyrészt más hazai fajok egyedeiként sikerült beazonosítani. A 14 beérkezett Hyalomma vizsgálata jelenleg is zajlik, ám szerencsére a már említett krími-kongói vérzéses láz vírusa ez idáig egyik egyedben sem volt kimutatható. További figyelemre ad okot, hogy a 14 beküldött kullancsot döntő többségében nagytestű emlősökön találták, például lovon, szarvasmarhán, szamáron, így a program keretében kiemelten fontos a nagyállattartással foglalkozók elérése és tájékoztatása. A monitorozás szempontjából emellett különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett idén az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki egy nőstény által rakott tojásból.
A HUN-REN ÖK továbbra is kéri a lakosságot, hogy a talált kullancspéldányokat alaposan figyeljék meg, és amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. A bejelentés módjáról a program honlapján, a www.kullancsfigyelo.hu-n érhető el bővebb információ, az oldalon emellett látványos ábrák és részletes leírások segítik a Hyalomma-k felismerését és a további tájékozódást.

Főcím fotó: A képen jól látszanak a Hyalomma és a másik két hazai faj közötti különbségek. Jobb oldalon a közönséges kullancs nősténye látható.

További megjelenések a témában:

szabadfold.hu - Veszélyes betegséget terjesztő kullancsok jelentek meg hazánkban - 2024-03-31.

pecsma.hu - A korai tavasz miatt hamarabb jelenhetnek meg a veszélyes kullancsok- 2024.03.31

eduline.hu - Kirándulást, túrázást terveztek a hétvégére? Erre készüljetek fel - 2024-03-30

heol.hu - Kullancsveszély: Tavaly egy ember került kórházba Lyme-kór miatt Hevesben - 2024-03-30

bama.hu - Nagyobb, gyorsabb és szokatlan külsejű - ha ilyen kullancsot talál, az nem jó jel - 2024-03-29

szoljon.hu - Nagyobb, gyorsabb és szokatlan külsejű - ha ilyen kullancsot talál, az nem jó jel - 2024-03-29

erdon.ro - Nagyobb, gyorsabb és szokatlan külsejű - ha ilyen kullancsot talál, az nem jó jel - 2024-03-29

player.hu - Örülsz a hamar érkezett tavasznak? A kullancsok is - 2024-03-29

korkep.sk - A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek - 2024-03-28

egeszsegkalauz.hu - Ezt tegye, ha furcsa kullancsot talál - 2024-04-03

Heves Megyei Hírlap - Kullancsveszély: tavaly egy ember került kórházba Lyme-kór miatt - 2024-04-04

Nyomtatott sajtó:
Délmagyarország - 2024.04.02. (16. oldal)

Hírek

Vizeinkről a Víz Világnapja alkalmából

Március 22-e a víz világnapja. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A víz ugyanis nemcsak nem elég, de mára egyértelműen veszélyeztetett is. Dr Lukács Balázs András, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa összefoglalója vízeink állapotáról.

A víz értéke és fontossága az elmúlt évek, évtizedek egyre gyakoribb aszályai miatt folyamatosan növekszik. A vízhiány jelentős konfliktusok kirobbanásában játszhat szerepet a közeljövőben, mert a tiszta víz a társadalom számára az egyik legfontosabb környezeti érték. Nem is olyan régen még úgy hittük, hogy Magyarország rendkívül gazdag vízvagyonnal rendelkezik.

Ezt az alábbiakkal támasztották alá:

  • Magyarország ásványvíz-nagyhatalom.
  • A Duna vízkészlete gyakorlatilag korlátlan.
  • A gazdag vízkészletek alkalmassá teszik az országot nagy vízigényű növények termesztésére.
  • A szigetközi ivóvízkészlet sok millió ember ellátására alkalmas.
  • Kiemelkedő lehetőségek vannak a termál-turizmusban, ami energetikai hasznosítás szempontjából is kedvező.

Ezzel szemben az utóbbi évek nagy aszályai (különösen a 2022 nyári) egyértelművé tették, hogy a vízbiztonság kérdéseit újra kell értékelni, mert:

  • A csapadék térbeli és időbeli eloszlása egyenetlen lett, sőt olykor rendkívüli szélsőséget mutat!
  • Magyarországról több víz folyik ki, mint amennyi befolyik!
  • 2008 és 2013 között 32 felszín alatti víztest mennyiségi állapota romlott (csökkent a vízszintje), ez a víztestek 18 százaléka! Ezek a víztestek a Kis-Alföldön és az Alföldön találhatóak.
  • Sok helyen a víz mennyisége mellett az elérhető víz minősége sem kielégítő.
  • Nyári időszakban a felszíni vízfolyásokban mérhető vízhozam akár 20-30 százalékt is elérheti a tisztított szennyvíz aránya!
  • A folyóvizeink 30 százaléka vált „időszakos víztestté” az elmúlt 5 évben, vagyis az az év jelentős részében kiszárad.
  • A Homokhátság déli része mára már félsivatag.

Az IUCN elemzése alapján a gazdaság fő szektoraiban különböző bizonyossággal, de már most is érezhetőek azok a vízbiztonsági kockázatok, amelyeket a klímaváltozás és az extrém időjárási jelenségek okoznak:

  • Mezőgazdaság (magas bizonyossággal)
  • Energia és ipari termelés (magas bizonyossággal)
  • Egészségügy (magas bizonyossággal)
  • Ivóvízellátás (közepes bizonyossággal)
  • Édesvízi ökoszisztémák (magas bizonyossággal)

A vizek jó mennyiségben és jó állapotban tartása mindenki alapvető érdeke. Nemcsak azért, mert a víz az élet alapja, hanem mert egy sor ökoszisztéma szolgáltatás múlik rajta.

Például:

  • A versenyképes növénytermesztés egyik alapvető feltétele a termésbiztonság elérése, ez pedig a víz folyamatos biztosításának köszönhető.
  • A lakossági vízellátás 82 százaléka a felszín alatti vízkészletre (rétegvíz és parti szűrésű kutak) támaszkodik, vagyis pont arra amire az öntözési igény is.
  • A felszín alatti és felszíni vízkészleteink igen jelentős turisztikai szereppel is rendelkeznek, ami jelentős gazdasági értéket is képvisel.
  • A vizes élőhelyek kötik meg a legtöbb szenet a légkörből, többet, mint a trópusi esőerdők!


DE MI OKOZZA A VÍZHIÁNYT? 

A legfőbb gond a pazarló vízhasználat, a nem összehangolt vízgazdálkodás, az érdekek ütközése és az általunk megszokott (és amire berendezkedtünk) klíma megváltozása okozza.

Néhány szemléltető adat:

  • Az éves csapadék 90 százaléka 65–70 nap alatt zúdul le, vagyis hozzávetőlegesen 300 napon át egyáltalán nem esik eső.
  • Az Alföldön, több év átlagában, évente mintegy 500 mm eső esik, de 800 mm párolog el. (A maradék 300 mm-t a talajvízből pótoljuk az öntözéssel.)
  • A mezőgazdasági területeken megálló vizeket azonnal elvezetjük, ez kifolyik az országból. Ennek becsült mennyisége kb. 1,8 km3/év, ami kb. a Balaton vízmennyisége.


MIT TEHETÜNK ELLENE?

Mindenki a maga szintjén takarékoskodjon a vízzel! Becsüljük meg a környezetünkben található vizeket, még akkor is, ha az csak egy pocsolya, vagy csak időszakosan van ott.

Állítsunk helyre minél több vizes élőhelyet, minél több helyen és minél természetesebb állapotba: kicsit, nagyot, folyóvizet és állóvizet egyaránt. Ezt a célt szolgálná az EU Természet-helyreállítási rendelete is.

A HUN-REN Vízi Ökológiai Intézete is azért dolgozik, hogy megértsük a vizeink, vizes élőhelyeink működését, hogy feltárjuk azokat a folyamatokat, amelyek a vizeinket veszélyeztetik, valamint hogy megoldást találjunk ezekre a hatásokra.
Az Intézet kutató csak 2023-ban 30 hazai és 3 nemzetközi finanszírozású projekten keresztül végeztek kutatásokat hazai vizekben, 98 tudományos cikket írtak hazai és nemzetközi folyóiratokba, 84 tudományos előadást és 148 ismeretterjesztő előadást tartottak itthon és külföldön.

Tegyen Ön is a vizek védelme érdekében:
Ha segíteni szeretné a vizekkel kapcsolatos kutatásainkat, legyen aktív részese, és vegyen részt az alábbi vizes kutatásokat segítő Citizen Science programjainkban:

Szúnyogmonitor 
Mypond
Tudóshorgász
HódTérkép

Média

Szathmáry Eörs: Az öregedés nem csak evolúciós melléktermék, hasznos is lehet

Az öregedésről szóló Qubit Live #7 eseményen az evolúcióbiológia, az etológia és a fejlődésgenetika eredményeinek tükrében járta körbe azt, hogy meg lehet-e úszni a halált, lehet-e javítani az életvégi életminőséget, és hogy megelőzhetők-e az időskori betegségek. A napokban az elhangzott előadásokat és a kerekasztal-beszélgetést osztották meg, hogy azok is meghallgathassák, akik nem tudtak részt venni az esten.
A kronológiai idővel a túlélőképességünk csökken, nő a halálozási valószínűségünk, öregszünk. Bár az élővilágban jószerével mindenre és annak ellenkezőjére is van példa, így akadnak olyan is fajok, amik nem, vagy csak alig öregszenek. És az is előfordulhat, hogy néhány egyed nem mutatja az öregedés jeleit a halála előtt, azonban a balesetek őket sem kerülhetik el – és nem is fogják. A 7. Qubit Live eseményen Szathmáry Eörs akadémikus, Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, A földi élet regénye című tudományos bestseller szerzője arról beszélt, hogyan keres az evolúcióbiológia válaszokat a halál és az öregedés miértjeire.
Bár ma még nincsenek olyan modelljeink, amelyekkel az öregedés univerzálisan leírható, Szathmáry előadásban igyekezett feltárni a lehetséges magyarázatokat és irányokat, sőt bemutatott egy olyan megközelítést is, ami nagyrészt már jól magyarázza a folyamat komplex természetét. Az öregedés ezek alapján nem pusztán evolúciós mellékterméknek, de a populáció szintjén már egyenesen hasznos jelenségnek látszik. Az továbbra is egyértelmű, hogy a fiatalabb egyedek jobban alkalmazkodnak a változó környezethez, de ehhez részben az idősektől szerzett gének is hozzájárulnak.
Küzdhetünk-e a biológia ellen, van-e értelme az örök életről ábrándozni? Mi az öregedés az egyén, a társadalom és a faj szintjén? A természetes szelekció vagy a szaporodás és az önfenntartás közti versengés felelős a halálért? Milyen modell lehet alkalmas az öregedési folyamat leírására és megértésére, ha az eddig ismertek kudarcot vallottak? Szathmáry Eörs októberi előadásában ezekre és további hasonló kérdésekre kereste és adta meg a válaszokat.

Forrás:

Nézd meg itt:

További megjelenések a témában:

https://qubit.hu - Szathmáry Eörs az öregedés nem csak evolúciós melléktermék hasznos is lehet - 2024-03-05

Hírek

A makrogerinctelenek visszatelepülési sikeressége a vörös iszap katasztrófa után 10 évvel

Magyar hidrobiológusok tíz éven keresztül vizsgálták a makroszkopikus vízi gerinctelen közösségek regenerációját a 2010-ben bekövetkezett ajkai vörösiszap katasztrófát követően. A katasztrófa során a környező patakokba jutott erősen lúgos vörösiszap (pH >13) különböző mértékben kipusztította a vízfolyások élővilágát. Az évtizedes vizsgálat kimutatta, hogy a zavarás súlyosságának döntő szerepe van a makrogerinctelen közösség hosszú távú regenerációjának dinamikájában. A rangos Science of The Total Environment folyóiratban megjelent publikációjuk újdonsága egy olyan átfogó elméleti keret megalkotása, amely feltárja a zavarást követő regeneráció mögött álló eseményláncot, a folyamat egymást követő fázisait és így lehetővé teszi a jelentős mértékű és súlyos zavarások következményeinek vizsgálatát.
A kisebb és gyakran előforduló zavarások (pl: kotrás, tisztított szennyvízbevezetés, tájhasználat) vízi élőlényközösségekre gyakorolt hatását és az ökoszisztémák regenerációját az ökológusok régóta vizsgálják. A jelentős mértékű és súlyos zavarások (ipari katasztrófák, erdőtüzek) utáni regenerációról azonban keveset tudunk. Ennek több oka van, egyrészt hogy ezek bekövetkezése nem jósolható előre, másrészt hatásuk nyomon követésére hosszabbtávú vizsgálat kell, és a rekolonizáció időbeli alakulásának (dianamikájának) nincs leírt terminológiája és elméleti keretrendszere. Ennek megoldására a kutatók egy olyan elméleti keretet dolgoztak ki, amely egymást követő fázisokat ír le, mint a fellendülési (Ramp-up), túllövési (Overshoot) és oszcillációs fázisok, amellyel számszerűsíthető és értékelhető a vízi közösségek jelentős mértékű és súlyos zavarás utáni regenerációs dinamikája.

2010-ben történt a rendszerváltás utáni Magyarország legsúlyosabb ipari katasztrófája. Az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tározójának gátja átszakadt és több mint egymillió köbméternyi maró hatású ipari folyadék öntötte el a környező településeket és a patakokat, vízfolyásokat is. A Torna és Marcal patakrendszer vízfolyásaiban eltérő mértékű volt a terhelés, a szennyezés beömléséhez közel a vörösiszap teljesen kipusztította az élővilágot (a Torna patakon), míg lentebb haladva a hígulás miatt a hatás egyre kevésbé volt érzékelhető (a Marcalon). A kutatók a katasztrófát követően 10 éven át tanulmányozták a makrogerinctelen közösségek regenerációját az érintett vízi ökoszisztémában, összehasonlítva a szennyezéshez közeli szakaszokon tapasztalt durva és a távolabbi szakaszokat ért finom léptékű zavarások utáni regenerációs mintázatokat.
A tanulmány a különböző intézményekben dolgozó hidrobiológus kutatók sikeres együttműködésének példája, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a HUN-REN-PE Limnoökológiai Kutatócsoport és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak együttműködésében valósult meg – emelte ki Boda Pál, a tanulmány egyik vezető szerzője.

Fotók a vizsgált patak szakaszokról, 2010 november. T1: A Torna-pataknak a szennyezéshez legközelebbi szakasza. A kép a folyómeder, a víznyelő és a környező területek megtisztítása után készült, a visszamaradt vörösiszap ezen a területen kb. 50-100 cm magas volt. T2: A Torna-patak a szennyezéstől távolabb. Ezen a szakaszon csak a part alsó részét tisztították meg. M1: A Marcal folyó a Torna-patak beömlése után. Ezt a szakaszt a kép készítése után tisztították meg. M2: A Marcal folyónak a szennyezéstől legtávolabbi szakasza. Ezen a szakaszon a parton nem volt üledék, a mederben és a növényzetben vékony üledékréteg képződött.

„Adataink azt mutatják, hogy egy évtizeden belül a makrogerinctelen közösség mind szerkezetileg, mind funkcionálisan sikeresen helyreállt mind a durva, mind a finom léptékű zavarások után. Megállapítottuk, hogy a zavarás súlyossága kulcsfontosságú szerepet játszik a hosszú távú helyreállási dinamikában. Ez azt jelenti, hogy a helyreállás dinamikája és mintázata is aszerint változik, hogy a nagy intenzitású, súlyos zavarás teljesen vagy részben pusztította ki az állatvilágot”. – mondta Boda Pál.
A vizsgálat kimutatta, hogy a kezdeti helyreállási szakasz meredek volt, és 4-9 hónapig tartott, a zavarás súlyosságától függetlenül. A durva léptékű zavarások valamennyi közösségi mérőszám átmeneti kilengését okozták a végső egyensúlyi értékekhez képest, ezt a jelenséget a kutatók „túllövésnek” (Overshoot) nevezik. Ezzel szemben a finom léptékű zavarás által érintett közösségeknél nem volt megfigyelhető figyelemre méltó túllövés. Ott ahol a szennyezés teljesen elpusztította az élőlényeket, a visszatelepülési folyamat során több faj próbálta volna meg rekolonizálni az élőhelyeket, melyek közül végül a környezet végül kiszelektálta azokat, melyek végül a stabilabb közösséget alkotják.
„Minél súlyosabb volt a zavarás, annál később éri el a makrogerinctelen közösség az egyensúlyi állapotot”.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy az ökoszisztémák regenerálódását követő felméréseknek legalább 2,5-3 évet kell átfogniuk, hogy a teljes helyreállási folyamatot rögzíteni tudják, függetlenül a zavarás súlyosságától. Ezek az eredmények hozzájárulnak az ökoszisztémák ellenálló képességének megértéséhez, és segítik a hatékony természetvédelmi stratégiák kidolgozását.

Publikáció:

Kata Karádi-Kovács, Ildikó Szivák, Tamás Bozóki, Krisztián Kovács, Arnold Móra, Judit Padisák, Géza Balázs Selmeczy, Dénes Schmera, Pál Boda: Long-term recovery dynamics determined by the degree of the disturbance – Ten years tracking of aquatic macroinvertebrate recolonisation after an industrial disaster (Red Sludge Disaster, Hungary), Science of The Total Environment, Volume 921, 2024,171071, ISSN 0048-9697, https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2024.171071.

Kapcsolódó link(ek):

Boda Pál PhD

Hírek

Az Európai Unió bátor és úttörő lépéseket tesz természetünk helyreállítása érdekében

Brüsszel, 2024.02.27. – Az Ökológiai Helyreállítási Társaság (SER Europe), egy dinamikus hálózat, amely több mint 500 tudományos és gyakorlati szakembert tömörít Európa-szerte, üdvözli, hogy az Európai Parlament ma elfogadta a természet helyreállításáról szóló uniós rendeletet (természet helyreállításáról szóló törvény, NRL). Ez a világszerte egyedülálló és előremutató jogszabály bátor és proaktív lépéseket tesz a biológiai sokféleség csökkenése, az éghajlatváltozás és az ökoszisztémák pusztulása jelentette kihívások ökoszisztéma- és ökológiai helyreállítással történő kezelése érdekében. A jogszabályban foglalt széles körű ambíciók és jogilag kötelező erejű célok által a tagállamok készen állnak arra, hogy jelentős lépéseket tegyenek előre a természethez való megromlott kapcsolataink helyreállítása iránti közös elkötelezettségünkben.

A rendelet elfogadása jelentős mérföldkő az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a biológiai sokféleség védelme érdekében tett globális erőfeszítésekben. A természet helyreállításának előmozdításával az EU nemcsak az ökoszisztémák ellenálló képességét növeli, hanem hozzájárul az emberiség és a földi élet általános jóllétéhez is.

A természet helyreállításáról szóló uniós rendelet erősségei közé tartoznak:

  1. Jogilag kötelező erejű és mérhető célkitűzések az EU szárazföldi és tengeri ökoszisztémáinak 20%-ának helyreállítására 2030-ig, valamint az összes helyreállításra szoruló ökoszisztéma helyreállítására 2050-ig.
  2. Holisztikus megközelítés, amely hangsúlyozza a természetalapú megoldások fontosságát az éghajlati kihívásokra, a környezetromlásra és a környezeti kockázatokra (aszály, szélsőséges hőmérsékletek, erdőtüzek, árvizek) adott integrált módon.
  3. Aktív bevonás és együttműködés a földterületek és tengerek kezelését végző társadalmi szereplők között, beleértve a gazdálkodókat, az erdőtulajdonosokat, a helyi hatóságokat, a vállalkozásokat, a nem kormányzati szervezeteket és a helyi közösségeket. Ez az inkluzív megközelítés létfontosságú a természet helyreállítására irányuló kezdeményezések sikeres megvalósításához, amely a természet és az emberek számára egyaránt előnyös.
  4. Pénzügyi támogatás állami és magánforrásokból a fenntarthatóbb gyakorlatokra való áttérés és a helyreállítási célok elérésének megkönnyítése érdekében.
  5. A nemzeti természet-helyreállítási terveket a tagállamok két éven belül fogadják el, hogy a szükséges intézkedések szisztematikus végrehajtását megkezdhessék területükön. A SER Europe kéri, hogy ezek a tervek a társadalmi részvétel folyamatán alapuljanak, és a siker elérésének érdekében szigorú szabványokon és tényeken alapuljanak. Tudósok, környezetvédelmi szervezetek és több mint 1 millió érintett polgár állt a javasolt rendelet mögé, sürgős és határozott fellépést követelve.

    Jordi Cortina-Segarra, a SER Europe igazgatótanácsának elnöke elmondta: „Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslatánál jóval kevésbé ambiciózus rendeletet fogadtak el, és ellentmondásos ellenzéki kampányba ütköztek, az uniós jogalkotók megértették, hogy a helyreállítás sürgős feladat az éghajlati és biológiai sokféleséggel kapcsolatos válság megoldására. A természet iránti elkötelezettségük pozitív hatással lesz életünkre és bolygónk egészségére”.
    A környezetvédelem és a helyreállítás elkötelezett szószólójaként a SER Europe továbbra is elkötelezett a természet helyreállításáról szóló uniós rendelet végrehajtásának támogatása mellett. Örömmel várjuk a hasonlóan gondolkodó szervezetekkel, kormányokkal és közösségekkel való együttműködést a rendelet célkitűzéseinek sikere érdekében.

Hírek

Nemzetközi vizsgálat Citizen Science módszerrel a házi macskák által terjesztett kórokozók megértésére

Szentiványi Tamara egy új-kaledóniai és egy brit kutatóval közösen elsőként vizsgálta Citizen Science módszer alkalmazásával a házi macskák és a denevérek közötti interakciókat, illetve a potenciális kórokozó-átterjedési események előfordulását a lakosság által gyűjtött adatok felhasználásával. A kutatás rávilágít arra, hogy a szabadon élő házi macskák a zoonotikus kórokozók potenciális forrásai és egyben a veszélyeztetett vadon élő állatok természetvédelmi kockázati tényezői is. Az eredményeket bemutató tanulmány a Mammal Review tudományos folyóiratban jelent meg.

A háziállatok – leginkább a vadon élő állatokkal és az emberekkel való szoros, közvetlen és közvetett kapcsolataik miatt – alkalmasak arra, hogy zoonotikus fertőzések, vagyis embert fertőzni képes kórokozók közvetítőiként működjenek. A házi macskák jelentős ragadozói a kistestű vadállatoknak, például rágcsálóknak, denevéreknek és madaraknak, amelyek fertőzéshordozók lehetnek, ennek ellenére egyre több az arra utaló bizonyíték, hogy a zoonotikus betegségek megjelenésében játszott szerepüket nem ismerjük eléggé.
Szentiványi Tamara elsőszerzőségével megjelent tanulmányban a kutatók elsőként vizsgálták a házi macskák és a denevérek közötti interakciókat, valamint a potenciális kórokozó-átterjedési események előfordulását. Munkájuk során az iNaturalist nevű Citizen Science platform adatait használták fel. A Citizen Science módszer azt jelenti, hogy a lakosság szolgáltat általa gyűjtött megfigyelési adatokat, legyen szó elektronikus anyagok – például fénykép, videó – feltöltéséről, minta beküldéséről vagy akár kérdőív kitöltéséről. A kutatók ezeket az adatokat számos tudományágban – úgymint az ökológiában, a konzervációbiológiában, az invázióbiológiában vagy a köz- és állategészségügyi kutatásokban – tudják hasznosítani.

A tanulmány szerint világszerte elterjedt és megfigyelhető, hogy a házi macskák denevéreket zsákmányolnak, de Európában és Észak-Amerikában – feltehetőleg a Citizen Science platformok népszerűsége miatt – gyakrabban jelentik ezeket. Számos megfigyelés védett és veszélyeztetett denevérfajokra vonatkozik, ami feltételezhető természetvédelmi problémára utal, leginkább olyan területeken, ahol jelentős a védett fajok száma, mint például hazánkban is, ahol mindegyik denevérfaj természetvédelemi oltalom alatt áll. A macskák által zsákmányolt különböző denevérfajok zoonotikus betegségek ismert gazdái is lehetnek, erre példa az afrikai szelindekdenevér-faj, a Mops pumilus, amely a nemrégiben leírt bombali Ebola-vírus gazdája. Európában, beleértve hazánkat is, jelentős lehet a denevérek macskák általi predációja, ami akár a veszettség terjedéséhez is hozzájárulhat.

Fotó: Shutterstock

A tanulmány rávilágít arra, hogy a szabadon élő házi macskák a zoonotikus kórokozók potenciális forrásai és egyben a veszélyeztetett vadon élő állatok természetvédelmi kockázati tényezői is, kritikus szerepüket mégis gyakran alábecsülik. A kutatók kiemelik, hogy a házi macskák jelentős köz- és állategészségügyi veszélyforrást jelenthetnek bizonyos körülmények között. Hangsúlyozzák, a legjobban úgy védekezhetünk a kórokozók ellen, ha nem engedjük ki a szabadba macskáinkat, kiküszöbölve ezzel a vadon élő állatokkal való találkozásukat és így csökkentve a kórokozók terjedésének kockázatát. Továbbá javasolják, ha házi kedvenceinken betegségre utaló jeleket látunk, azonnal forduljunk velük állatorvoshoz. Így védhetjük leginkább a környezetünkben vadon élő állatokat, önmagunkat és kedvenceinket, és így csökkenthetjük a macskák által okozott jelentős természetvédelemi károkat.

A tanulmány végén a kutatók részletes útmutatóval szolgálnak a Citizen Science programok résztvevőinek adatszolgáltatási készségeik fejlesztéséhez annak érdekében, hogy adataik később felhasználhatók legyenek az állat- és közegészségügyi kutatásokra fókuszáló tudományos projektekben.
Ezekre példa:
A zsákmányállatfajok azonosítása:
• Készítsen több fényképet a zsákmányállat testéről, az arc és a profil tiszta, részletes képeire összpontosítva.
• Ha lehetséges, a méretarányok érzékeltetése érdekében a fényképen szerepeljenek referenciaelemek, például egy ismert méretű tárgy (vonalzó, pénzérme, telefon stb.).
• Kerülje a sötét háttér előtti fényképezést, mivel az ronthatja az állat vonásainak tisztaságát.
• +1 Kerülje az állat közvetlen érintését, szabad kézzel soha ne nyúljon elpusztult vagy láthatóan beteg, haldokló állathoz. Egészségesnek tűnő vadállathoz se nyúljon soha.
A ragadozási esemény kontextusának megadása:
• Szánjon időt arra, hogy leírja a körülményeket és a látott esemény részleteit.
• Ha lehetséges, adjon információt a ragadozó macskáról, különösen annak meghatározására törekedve, hogy házi, kóbor vagy elvadult macska volt-e.
A kutatókkal való kommunikáció megkönnyítése:
• Tegye lehetővé a kutatók számára, hogy kapcsolatba lépjenek Önnel a megfigyelésre vonatkozó további információkért.
• Maradjon kapcsolatban a megfigyelései megosztására használt eszközzel vagy platformmal, és rendszeresen jelentkezzen be, hogy ellenőrizze a frissítéseket vagy a további kérdéseket.

Publikáció:
Tamara Szentivanyi, Malik Oedin, Ricardo Rocha (2023): Cat–wildlife interactions and zoonotic disease risk: a call for more and better community science data Mammal Review, 1-12. DOI: 10.1111/mam.12332

Fotó: Szentiványi Tamara
Kapcsolódó link(ek):

Szentiványi Tamara

Hírek

Elhunyt Jakab Ferenc virológus

Szakmai közösségünk mély fájdalommal értesült a hírről, hogy meghalt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője.
Az 1977-ben született nemzetközi hírű kutató a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a magas patogenitású vírusok okozta humán fertőzések és a vírusfertőzések molekuláris járványtanának kiemelkedő szakértője volt.
Jakab Ferenc dolgozott az ÁNTSZ pécsi virológiai laboratóriumában, külföldi egyetemeken, kutatóközpontokban, hosszabb időt töltött Hollandiában és az Egyesült Államokban. Vezetője lett a koronavírus-járvány kitörése után felálló hazai Koronavírus-kutatási Akciócsoportnak. Mindenekelőtt azonban megálmodója, létrehozója és vezetője volt a pécsi Virológia Nemzeti Laboratórium keretein belül működő legmagasabb biztonsági besorolású (BSL-4) laboratóriumnak. Ehhez hasonló labor az egész világon kevés van, és Jakab Ferenc  munkatársaival világszínvonalú kutatási eredményeket ért el a SARS-CoV-2, Nyugat nílusi láz vírusa, Krími-Kongói vérzéses láz vírusa és még sok más kórokozó szerteágazó vizsgálatával. Számos nemzetközi és hazai kutatási együttműködés aktív, meghatározó közreműködője volt.
Az Ökológiai Kutatóközponttal több szálon is futottak vele és csoportjával közös projektek. Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Járványökológiai és Invázióbiológiai Divízióján belül is dolgoztunk együtt az inváziós szúnyogok és a klímaváltozás hatására terjedő kullancsok által terjesztett, felbukkanó vírusokkal kapcsolatban.
Hiánya jelentős és fájdalmas űrt hagy bennünk emberi és szakmai értelemben egyaránt.

Média

Halálos versenyre kényszerítjük a Föld élővilágát

A földi élet fennmaradásának alapvető követelménye, hogy az élővilág tagjai alkalmazkodni tudjanak a folyton változó külső körülményekhez, például a klímához, aminek két legfontosabb eleme a hőmérséklet és a csapadékmennyiség. Általában a környezeti tényezők valamekkora sávja optimális az adott faj számára, illetve mindkét irányban egy-egy sáv még tolerálható. Bolygónk története tele van klímaváltozásokkal, amikor a közismert éghajlati övek északi vagy déli irányban mozognak, vándorolnak, és ugyanekkor a hegységek vertikálisan övezett élőhelyei is eltolódnak.

A növények, állatok és egyéb fajok számára verseny kezdődik, aminek tétje, hogy tudják-e követni a nekik megfelelő éghajlati zónát, az új helyen meg tudnak-e telepedni, és a többi fajjal társulást alkotni. Ha nem, akkor kipusztulnak, helyüket pedig alkalmazkodóképesebb, új fajok veszik át.
Nehéz ezt elképzelni, hiszen az ipari forradalom óta eltelt időszakot nem számítva az elmúlt 8-10 ezer évben a Föld éghajlata viszonylag stabil volt, technológiánknak köszönhetően pedig a sarkvidéktől a sivatagokig bármilyen éghajlaton képesek vagyunk boldogulni. Csakhogy nem a végtelenségig: a változó klíma már az évszázad végére létrehozhat számunkra is lakhatatlanul forró és száraz területeket. Az élővilág más tagjai még rosszabb helyzetben vannak,

az ember által generált, rendkívül gyors klímaváltozás olyan versenyfutásra kényszeríti őket, amelynek csak kevés nyertese lehet.

Mit jelent a verseny az éghajlatváltozással? Milyen „lehetetlen” feltételeket teremtett az emberi tevékenység, és mi lehet a növények, állatok válasza? Dr. Oborny Beáta biológust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát, az ELTE TTK Biológiai Intézetének docensét kérdeztük.

Fotó: Shutterstock

Eleve lemaradásban vannak

Adott élőhelyek elmozdulása a klímaváltozások egyik legfontosabb velejárója, mégis kevés szó esik róla. Az életföldrajz többek között azt vizsgálja, milyen éves átlaghőmérséklethez és átlagos csapadékmennyiséghez milyen növényvilág, ennek nyomán pedig milyen állatvilág tartozik. Ha az előbbi kettő közül bármely tényező megváltozik, a terület más éghajlati tartományba kerülhet.
Ilyenkor főleg a növények kerülnek szorult helyzetbe, túlélésük azon múlik, hogy magszórásukkal mennyire tudják követni évről évre a számukra kedvező élőhelyeket. A lassú terjedésű állatfajok ugyanilyen kihívás elé néznek, gondoljunk csak bele: míg egy farkas napi szinten könnyedén megtesz 20 kilométert, addig mire megy mondjuk egy talajlakó atka, amely ugyanennyi idő alatt mindössze két centimétert halad?

A legutóbbi glaciálist követően a jég 11-12 ezer éve kezdett észak felé visszahúzódni, a lassúbb terjedésű fajok évszázadokkal vagy még jobban le lehetnek maradva a nekik megfelelő klímaöv mögött
– mondja a 24.hu-nak Oborny Beáta

A kontinensléptékű vándorlás Észak-Amerikában valamivel könnyebb volt, mint Európában, hiszen előbbiben a főbb hegyláncok észak-déli irányúak, Európában viszont a kelet-nyugati kiterjedésű Alpok, Kárpátok és Pireneusok jelentős mértékben útját állták a vándorlóknak.

Hány fok választ el a tundrától?

Alapesetben az élővilág kialakulásával egyidős, természetes folyamatokról beszélünk. Sok klímaváltozás-szkeptikus érvel azzal, hogy az éghajlat mindig is változott, így a mostani helyzetben sincs semmi különös. Valóban, a klíma a múltban is folyamatosan átalakult, de nem ilyen gyorsan, mint most az emberiség közreműködésével.
Például Európában a jégkorszak végén, valamivel több, mint 11 ezer évvel ezelőtt az átlaghőmérséklet mindössze néhány fokkal volt alacsonyabb a mostaninál. Ekkor a jégtakaró nélküli területek jelentős részét tundra és hidegtűrő sztyepp borította. Az ezután következő, néhány fokos melegedés során a növényzet olyan jelentős változásokon ment keresztül, mint nagy területek beerdősödése, és fajok elterjedési területeinek kontinens-léptékű változásai, míg létrejött Európa mai növényzeti képe. Ehhez a néhány fokos hőmérsékletemelkedéshez képest érdemes belegondolni, hogy most a 2°C-os klímacélért küzdünk, és ki tudja, meg tudjuk-e valósítani.
Az 1850-1900 közötti referenciaidőszakhoz képest – a kilengéseket nem számítva – jelenleg 1,2 Celsius foknál vagyunk, és az évszázad végére már a 2 fokban meghatározott célt is nehéz lesz tartanunk. Tízezer év helyett kétszáz.

Itt már nem csak az a kérdés, hogy egy-egy növény- vagy állatfaj milyen messze terjed, milyen távolra jut generációról generációra, hanem hogy egyáltalán megmarad-e.

A jelenlegi változás sokkszerű, sok élőlény számára követhetetlen, az ilyen események tömeges kihaláshoz vezethetnek. Eddig öt ilyet ismerünk a földtörténetből, és nem véletlenül tartják úgy sokan, hogy az emberi tevékenység vezet majd a hatodikhoz – amely már el is kezdődött. E hatodik kihalási hullámhoz nem csak a klímaváltozás, hanem az ember olyan közvetlen károsító hatásai is hozzájárulnak, mint a környezetszennyezés, a természetes élőhelyek pusztítása, és a túlhalászat, túlvadászat.

Alkalmazkodsz, elvándorolsz vagy meghalsz

Hogyan reagálhatnak az egyes fajok a klímaváltozásra? A kihaláson kívül két lehetőség áll fenn. Az egyik, hogy terjedéssel követik a nekik megfelelő élőhelyet – ahogy azonban fent írtuk, a mostani változás gyors üteme miatt ez óriási kihívás. Az ökológiai stabilitást ráadásul kisebb-nagyobb, de komplex életközösségek biztosítják, a példa kedvéért a Kárpát-medencében az „egészséges” őshonos gyepen akár 40-50 növényfaj is élhet együtt egyetlen négyzetméteren.
Ezek évezredek óta együtt, egymásra hatva, sokszor egymásra utalva fejlődnek, és a sokszínűség csökkenésével az egyes fajok is sérülékenyebbé válnak. Azt pedig nyilván nem várhatjuk, hogy több tucatnyi faj együtt, szinkronban mozogjon.

 A másik lehetőség a helyben való alkalmazkodás, aminek nagyon fontos eleme a genetikai változatosság. A helyi alkalmazkodás és az elvándorlás párhuzamosan zajlik
– jegyzi meg a szakember.

A természetpusztítás, az élőhelyek feldarabolódása és elszigetelődése sok helyen leküzdhetetlen akadályt gördít a vándorlás elé. Vannak ismereteink a jégkorszak utáni áramlási útvonalakról, ám ezek mára használhatatlanok: városok, autópályák, ipari létesítmények, végeláthatatlan mezőgazdasági területek zárják le őket. És nem csak azon, helyhez kötött élőlények számára, melyek csupán generációról generációra tudnak haladni, hanem a jó mozgásképességű fajok számára is. Képzeljünk el például a barnamedve útját a mai európai tájon keresztül: a távolság nem okoz számára gondot, de már az első autópályán sem tud átvágni.
A folyamat egyértelmű vesztesei a lassú élőhelyspecialisták, nyertesei pedig legtöbbször az idegenhonos, inváziós fajok, amelyek gyakran kiszorítják az őshonos fajokat, szétzilálják a társulásokat.

Eljön majd a billenőpont

Egy amerikai kutató, James Brown arra volt kíváncsi, miként reagálnak a hegységekben élő erdőlakók arra, hogy a felmelegedés következtében a növényzeti zónák egyre feljebb kúsznak. Az amerikai prériöv szigethegységeiben összesen 14 kisemlősfaj túlélését próbálta becsülni három Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedésnél, figyelembe véve azt is, hogy a hegyek morfológiájából adódóan minél magasabban fekszik egy élőhely, annál kisebb a területe.
Az eredmény szerint a 14 fajból három az egész régióból eltűnne, helyi szinten pedig minden vizsgált körzetből 6-10 pusztulna ki.
Hiába 200 éves tudományág az életföldrajz, globális előrejelzésekhez még mindig kevés a tudásunk. Ami biztos, hogy az élőhelyek áthelyeződése miatt a földi fajok többsége versenyt fut az idővel a fennmaradásért, a folyamat pedig nem lineáris. A külső környezeti változással általában nem arányosan változik a túlélés esélye, és a fajokból álló közösség fennmaradásának valószínűsége. Egy darabig esetleg nem tapasztalunk változást, de egy kritikus küszöbön átlépve összeomlik a közösség.

Fotó: FREEPIK – gyermek ül a szélsőséges aszállyal súlytott tájban

Szerző: Bihari Dániel, újságíró – 24.hu

További megjelenések a témában:

24.hu/tudomány - Halálos versenyre kényszerítjük a Föld élővilágát - 2024-02-11

Hírek

A világszerte elismert nemzetközi kutatókat is tagjai között tudó értékelési bizottság elvégezte a HUN-REN ÖK tudományos tevékenységének helyszíni áttekintését

2024. január 29-31. között a világszerte elismert nemzetközi kutatókat is tagjai között tudó értékelési bizottság, valamint a kutatóközpont és intézetei vezetőinek, illetve kutatóinak részvételével megtörtént a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) és a hozzá tartozó három intézet tudományos tevékenységének helyszíni áttekintése, amely az átfogó értékelés fontos része.

A HUN-REN ÖK-t értékelő bizottság tagjai:

Prof. Alexander J.B. Zehnder, a szingapúri Nanjang Technológiai Egyetem (NTU) vendégprofesszora, a svájci ETH Zürich professor emeritusa, a HUN-REN Tanácsadó Testületének elnöke

Szabó István PhD, a HUN-REN stratégiai tanácsadója

Prof. Dr. Ricard Guerrero, a Barcelonai Egyetem mikrobiológia professor emeritusa, a Spanyol Mikrobiológiai Társaság elnöke, az Academia Europaea Barcelona Knowledge Hub korábbi igazgatója (Spanyolország)

Prof. Dr. Jörg Müller, a Würzburgi Egyetem állatökológia-professzora, a Müncheni Műszaki Egyetem (TU München) egyetemi docense és posztdoktori előadója, a Bajor-erdő Nemzeti Park helyettes vezetője (Németország)

Prof. Dr. Székely Tamás PhD, a Bathi Egyetem biodiverzitás-professzora (Egyesült Királyság), a Debreceni Egyetem tiszteletbeli professzora, a Pekingi Normal Egyetem és a Sun Yat-Sen Egyetem vendégprofesszora (Kína)

Prof. Dr. Nagy Péter, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója és Molekuláris Immunológia és Toxikológia Osztályának vezetője, a Debreceni Egyetem Kémia Koordinációs Intézetének megbízott igazgatója

A HUN-REN 49 kutatóintézetének átfogó értékelése Gulyás Balázs HUN-REN elnök kezdeményezésére indult el idén januárban. Célja, hogy pártatlan és őszinte képet adjon a HUN-REN kutatóintézeteinek helyzetéről a nemzetközi színtéren és a lehetséges kitörési pontokról. Az értékelés eredményeire építve – a nemzetközi jó példák és jógyakorlatok beépítésével – a kutatóhelyekkel közösen alkotják meg a célokat támogató új kutatási stratégiát.

Hírek

Boross Gábor a rák evolúciójának kutatására alapít új kutatócsoportot az ETI-ben

Boross Gábor a HUN-REN Hazahívó és Külföldi Kutatókat Toborzó Programja keretében az Amerikai Egyesült Államokból tér haza, ahol a Stanford Egyetemen posztdoktori kutatóként a tüdőrák evolúcióját kutatta egerekben. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetében az általa létrehozandó új kutatócsoporttal azt fogja vizsgálni, hogy a rákbetegséget okozó úgynevezett „driver” mutációk hogyan hatnak egymásra, hogy végül rákos tumorok növekedését okozzák.

Boross Gábor a Stanford egyetemen az ott kifejlesztett Tuba-seq technológiát alkalmazta. Ennek lényege, hogy a CRISPR genommérnöki technikával specifikus mutációkat hoznak létre egér tüdőepitélium-sejtekben, és az ezekből növekedésnek induló tumorokat úgynevezett DNS-vonalkódokkal jelölik meg. E rövid DNS-szakaszok szekvenálásával megállapítható a tumorok mérete, ezáltal meghatározható, hogy adott mutációk hogyan hatnak a tumorok növekedésére, vagy akár hogyan befolyásolják a különböző terápiákra adott választ.

Mivel az emberi tumorokban szinte kivétel nélkül egyszerre több mutáció okozza a rákos növekedést, az USA-ban töltött kutatómunkája során a fiatal kutató a Tuba-seq technológiát továbbfejlesztette. Ennek célja az volt, hogy a rendszert mutációk kombinációinak kezelésére is alkalmassá tegye jól skálázható módon, azaz kevés kísérlettel, olcsón, sok mutánst lehessen lemérni. Ezt a technológiát hozza most haza a HUN-REN pályázatának segítségével, és használja fel nagy lefedettségű interakciós térképek, valamint a rák progresszióját meghatározó adaptációs tájképek leírásához.

A HUN-REN Központ által 2023-ban első alkalommal meghirdetett HUN-REN Hazahívó és Külföldi Kutatókat Toborzó Program keretében a nemzetközi élvonalhoz tartozó hat magyar és egy külföldi kutató érkezik Magyarországra, hogy a hálózaton belül kutatócsoportot alakítva megvalósítsa a nyertes pályázatban vállalt kimagasló tudományos projektjét.

További megjelenések a témában:

webradio.hu - HUN-REN: Boross Gábor a Stanford Egyetemről csatlakozik az Ökológiai Kutatóközponthoz - 2024-01-23

hir.ma - HUN-REN: Boross Gábor a Stanford Egyetemről csatlakozik az Ökológiai Kutatóközponthoz - 2024-01-23

computertrends.hu - Boross Gábor a Stanford Egyetemről csatlakozik az Ökológiai Kutatóközponthoz - ComputerTrends - 2024-01-23

magyarnemzet.hu - A rák titkát kutatja egy magyar tudós, aki a Stanford egyetemről érkezik - 2024-01-23

tudas.hu - A világ egyik legjobb egyeteméről csábították haza, hogy a rákot kutassa - 2024-01-23

vital.hu - A Stanford Egyetem tudósa csatlakozik az Ökológiai Kutatóközponthoz - 2024-01-25

budapester.hu - Forscher kehren heim - 2024-01-28

Nyomtatott sajtó:
Bors - A hazatérő tudós itthon is a rákot kutatja - 2024.01.29. (16,17. oldal)
MTI - HUN-REN: Boross Gábor a Stanford Egyetemről csatlakozik az Ökológiai Kutatóközponthoz - 2024-01-23

Hírek

Mi az összefüggés a lakosság természettel való kapcsolata és a település tájökológiája és biodiverzitása között

A 2000-es évek végének egyik nagyon fontos eseménye volt, hogy a városlakók és vidéklakók aránya megfordult a városlakók javára, és ma már hazánkban is a lakosság 70%-a városi környezetben él. Bár a városi élet számos előnnyel jár, természetkapcsolatunkat erősen korlátozza. Az emberek többsége ritkán hagyja el a települést a mindennapok során, így a zöldfelületek válnak a hétköznapi természetélmények fő forrásává. A városi zöldfelületek fontossága különösen nyilvánvaló akkor, amikor a lakóhely kiválasztásáról van szó. A zöldfelületek nemcsak az életminőséget javítják, hanem a városok vonzerejét is növelik, mint lakó- és üzleti helyszínek. Német felmérések szerint az emberek kétharmada a zöldfelületeket és a tájképet döntő tényezőnek tekinti a lakóhely kiválasztásakor, és a családok többsége fontosabbnak tartja, hogy a közelben megfelelő zöldfelületek legyenek, mint az iskolák, óvodák közelségét . Mindezek miatt a zöldfelületek a közterület részeként a városfejlesztés kulcsfontosságú tényezői.

Az egyre súlyosabb mértéket öltő klímaváltozás a biodiverzitást sem kíméli, amelyet az ember élőhelyromboló tevékenysége szintén erősen csökkent. A természetvédelem nem támaszkodhat kizárólag a védett területekre. A városi zöldfelületek rekreációs és szociális funkciójuk mellett az állatok és növények élőhelyeként is nagyon fontosak lehetnek. Számos gyakorlattal hozzájárulhatunk a biodiverzitás településeinken való megőrzéséhez. Ilyenek az őshonos, virággazdag növényfajok telepítése a beporzók számára, a ritkábban történő kaszálás, az avar talajon hagyása télen vagy akár a hagyományos, vegyszermentes veteményeskert fenntartása. Mindezek a gyakorlatok nem igényelnek különösebb erőfeszítést, de rengeteget jelenthetnek sok faj számára, amelyek az intenzív tájhasználat következtében kiszorultak természetes élőhelyeikről, és a településeken keresnek menedéket.
Fontos kérdés, hogy a települések zöldfelületei a kezeléstől függően mekkora részét tudják megőrizni a biológiai sokféleségnek, és hogy vajon milyen természetvédelmi potenciál rejlik még bennük a környező, településen kívüli tájhasználat függvényében? E kérdések megválaszolására a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportja a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetével közösen egy különleges, komplex kutatást indított, amelyben párhuzamosan vizsgálják a Kárpát-medence településeinek élővilágát és a helyi lakosság véleményét. A vizsgálatok során arra keresik a választ, hogy a különböző tájakban levő falvak és városok mennyire képesek menedéket nyújtani a különböző élőlénycsoportoknak. Előzetes eredményeik alapján a falvak szegélyein általában magasabb a biodiverzitás, mint a faluközpontokban és ez a különbség leginkább ott érvényesül, ahol természetközeli élőhelyek szegélyezik a falvakat. Azt is kimutatták, hogy a városokhoz közeli, agglomerációs zónában az urbanizáció negatív, fajszámcsökkentő hatásai jobban érvényesülnek, mint a városoktól távolabb eső falvakban.
A kérdőíves felmérés során a települések lakóinak véleményét is felmérik a zöldfelületek kapcsán. Arra szeretnének a kutatók választ kapni, hogy mi az összefüggés egy-egy település lakosságának természettel való kapcsolata, környezettudatossága, valamint a település tájökológiája és biodiverzitása között. A felmérés támogatást nyújt a települések zöldterületeinek tervezéséhez, hogy megteremtse a jövőbeli önkormányzati intézkedések alapját, mivel segíthetnek olyan környezetbarát politikák kialakításában és fenntartható tervezési döntések meghozatalában, amelyek a lakosság és a biodiverzitás számára egyaránt előnyösek. Kérjük, segítse a kutatócsoport munkáját a 10 percet igénybe vevő kérdőív kitöltésével.

 

További megjelenések a témában:

alternativenergia.hu - Mi az összefüggés a lakosság természettel való kapcsolata és a település tájökológiája és biodiverzitása között - 2024-01-27

tisztajovo.hu - Mi az összefüggés a lakosság természettel való kapcsolata és a település tájökológiája és biodiverzitása között - 2024-01-28

Média

„Nagyon ki vagyunk téve az inváziós növényfajoknak” – Szelfi Dr. Csecserits Anikóval

Invazív vagy inváziós növényfajok? Mit tehet egy kaktusz, ha elszabadul? Hogy került a parlagfű Magyarországra? Minden, amit az inváziós növényekről tudni kell, de soha nem mertük megkérdezni – mostanáig.
A Szelfi vendége dr. Csecserits Anikó botanikus.

Ha csak hallgatná a beszélgetést, azt itt teheti meg:

Podcast link:  https://www.szabadeuropa.hu/pp/32760894/ppt0.html

Média

Vágott karácsonyfát vegyünk, ha jót akarunk a Földnek!

„Nem bűn, ha valaki valódi fenyőt szeretne karácsonykor az otthonában látni”
– vélekedik két szakember, Dr. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, fizikus, környezettudós, a CEU professzora és Dr. Aszalós Réka erdőökológus, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. Mindketten a vágott fenyőre szavaznak.

Nincsenek egyedül: egyre több érvet lehet olvasni a vágott karácsonyfák mellett világszerte, ami elsőre logikátlannak tűnő trend a klímaválság árnyékában. A valódi karácsonyfák ökológiai előnyei miatt sok környezetvédő és klímakutató támogatja ezt a választást a kőolajalapú műfenyőkkel, de még a földlabdás fenyőkkel szemben is. Megnéztük, miért.
A vezérgondolat azonos, a hangsúlyok azonban máshol vannak a két szakembernél; míg Aszalós Réka szívesebben váltaná ki a klasszikus karácsonyfákat DIY megoldásokkal (például, ha valaki alternatív karácsonyfát készít), Ürge-Vorsatz Diána a nagyobb, vágott fenyők mellett érvelt már tavaly is. Idén részletesen is kifejtette nekünk, miért: „Rengeteget szenvedünk, hogy ki fizesse meg azoknak az erdőknek az ültetését, amelyekkel megpróbáljuk kivonni a szén-dioxidot a légkörből, de a klímasemlegesítésre kevesen szánnak pénzt.

„A karácsonyi fenyővásárlás szuper megoldás: az emberek ki sem mondják, hogy klíma, és rengeteg pénzt kifizetnek azért, hogy a fenyőfatermesztők egyre nagyobb erdőket ültessenek, és így egyre több szén-dioxid vonódjon ki a légkörből”

– magyarázza. Minél több karácsonyfát veszünk, annál több karácsonyfa-ültetvény lesz – érvel –, és minél öregebb fákat veszünk, a fák annál több szén-dioxidot vonnak ki a légkörből a kivágás pillanatáig. További érve a vágott fenyők mellett – hacsak nem vegyszerezik a faültetvény talaját, ami azért nem ritka Magyarországon –, hogy minél tovább él minél több fa, annál tovább van a közelében háborítatlan élettér, annál nagyobb gyökérzet alakult ki, ami nemcsak a talajt javítja, de még több szén-dioxidot is megköt.
Ürge-Vorsatz Diána végkövetkeztetése az, hogy jobb, ha vágott karácsonyfát állítunk, mert ha nem, kevesebb területen lesz fenyőültetvény, helyette a legjobb esetben is kukoricaföld várható – ami sokkal károsabb a talajnak, az ökoszisztémának –, rosszabb esetben műanyaggyár, akkugyár vagy összeszerelő csarnok. Szerinte annál, ha a pénzünkkel a vágott karácsonyfára szavazunk, csak egy döntésünk lehet jobb: ha ugyanezt a pénzt természetvédelmi szervezetnek adományozzuk természetes erdőültetési célra.

Magyar fát vegyünk, és az ünnepek után komposztáljuk!

Aszalós Réka erdőökológus szerint karácsonyfánk méreténél még fontosabb, hogy Magyarországon termesztett fenyőt vegyünk, mert a távolról érkező import fenyő karbonlábnyoma sokkal nagyobb, és nem a hazai karácsonyfa-termesztő családokat támogatja.
Ennek az ellenőrzése persze nehézkes, azt viszont mindenképp érdemes megkérdezni az árustól, honnan származnak a fái, a piacokon ugyanis egyre nagyobb arányban fordulnak elő import fenyőfák. Fontos szempont a fenyők szállítása is, és az ezzel járó energia. Emiatt érdemes olyan fát venni, amit a lakóhelyünkhöz minél közelebb eső helyen termesztettek. Nyilvánvaló előnyt élveznek a zalai nagy fenyőültetvények közelében élők, míg hátrányban vannak az Alföld délkeleti régiói.
Legalább ennyire fontos szerinte az is, hogy mi történik a fával az ünnepek után: ma már nem javasolt egyszerűen kihajítani az utcára vagy a kuka mellé dobni, a jelenleg ismert legjobb megoldás ugyanis az, ha feldarabolva komposztáljuk, mulcsnak használjuk vagy elszállíttatjuk (ezt több önkormányzat is bevállalja) olyan helyre, ahol komposztálják vagy eltüzelve villamosenergiát állítanak elő belőle.

Nemrég mutattuk be a Telexen a zalai fenyőtermesztők karácsony előtti hétköznapjait és cikkünkből az is kiderül, hogy a fenyőválasztásnál mennyire fontos a szociális szempont, mivel a karácsonyfa-termesztés sok családnak nyújt megélhetést. Általában erre a célra kialakított területeken termesztik a fenyőt, tehát nem őshonos erdőktől veszik el a területet, mint ahogy azt néhányan gondolják.

„A karácsonyfa-ültetvények valóban természetesebbek, mint a szántóföldi kultúrák. Azonban aki karácsonyfát vesz, az még ne nyugtassa meg magát azzal, hogy csökkentette az ökológiai lábnyomát” – mondja Aszalós Réka erdőökológus. „A klíma- és az élőlények védelme szempontjából az őshonos fafajú, természetes erdők megőrzése, és területük növelése a megoldás.”

A karácsonyfa termesztése szerinte nem lóg ki a többi intenzív erdőültetvény jellegű gazdálkodásból, és ezért alulmarad a természetes lombhullató erdőkkel összehasonlítva. Már csak azért is, mert területük eltörpül a teljes magyar erdőállományhoz képest.

Az abszolút no go: a műfenyő

De vissza a karácsonyfákhoz. Megtévesztő és csábító lehet az éveken át ismétlődő felhasználás ígérete, az összes karácsonyfa-variáció közül mégis a műfenyő a lehető legrosszabb választás. A szakemberek szerint egyenesen tiltott zóna. Ha legalább 10-20 karácsonyon át kiváltja az élő fenyőt, akkor lehet ugyan, hogy kisebb lesz a karbonlábnyoma – szólnak az érvek –, de még így is egy csomó baj van vele.
Például ott van rögtön az anyaga, ami legtöbbször polivinil-klorid (PVC), egy nem lebomló műanyag. Ebből egy idő után szemét lesz, csak előtte még jó sokszor belélegezzük a belőle felszabaduló mikroműanyagot, amelynek egészségkárosító hatásait javában kutatják.

Ürge-Vorsatz Diána korábbi posztjában több pontban foglalta össze a műfenyők terjedésének okait és következményeit:

  • nagy a nyomás a cégektől, akik az olajból való lassú kihátrálás miatt iszonyatos műanyaggyártó kapacitásokba fektettek, hogy minél több műanyag cuccot vásároljunk, mert a megsokszorozódottan termelt műanyagot el akarják adni;
  • a műanyag nemcsak, hogy nem lebomló, nem újrafelhasználható hulladék – Himalájákat hagy a gyerekeinkre –, de már használata alatt hihetetlen mennyiségben szennyezi a szervezetünket mikroműanyagokkal. Az elmúlt két évtized műanyagfelhasználás-robbanása után már a vérünk, az agyunk, a placenta, és az anyatej is tele van mikroműanyaggal, és ezek hormonzavaró hatásúak, például a férfiak spermaszáma ijesztően lecsökkent, de más szörnyű hormonális zavarokat is okoznak a műanyagokban lévő, a szervezetünkbe kerülő vegyszerek. Egy karácsonyfa rengeteg műanyagot tartalmaz, és folyamatosan válnak le róla a mikroműanyag-darabok, amiket aztán belélegzünk, így növeljük a szervezetünk mikroműanyag-terhelését;
  • csak hulladék szempontból: érdemes kiszámolni, hány ezer nejlonzacskó felhasználásának a megtakarítását nullázzuk le egy később műanyag szemétté váló, sok kilós műfenyővel.
    Egyébként a magyar fenyőtermesztők is tisztában vannak mindezzel. A korábban említett cikkünkben az egyik termesztő arról beszél, hogy nagyon környezetszennyezőnek tartja a műfenyőt, és egyebek mellett ő is azzal érvel, hogy a fenyőfákból náluk természetes hulladék keletkezik, amit ledarálnak vagy komposztálnak, ráadásul az őszi kivágások után ők minden tavasszal új fákat ültetnek. Ehhez képest már mellékes, hogy a műfenyő a karácsonyi képeken minden évben ugyanúgy néz ki. Végül felteszi a pontot az i-re:
    „Én azt szoktam mondani, hogy a műfenyő olyan, mint egy guminő. Az mindig ugyanolyan! Nem?”

Álzöld és kétesélyes: a földlabdás karácsonyfa

Az elmúlt egy-két évtizedben terjedt el a földlabdás, kiültethető karácsonyfa. A klímakutató szerint a gyökeres fenyő sem annyira ideális, mint amilyennek a kereskedők feltüntetik, hiszen „a gyökérrész kivételével egy rakás helyi talajt kiveszünk, eltávolítunk. A talaj keletkezése évtizedekig, de inkább évszázadokig tart, hatalmas érték, rettenetesen sok természeti erőforrástól raboljuk ki azt a földet, ahonnan ezeket a fenyőket elhozzák.”
És ha valóban minden gyökeresen vásárolt fát kiültetnénk, az sem biztos, hogy minden esetben jó ötlet lenne.

„Esetleg behurcolunk vele a kertbe invazív fajokat, újabb kártevőket, amiknek nálunk nincs ellensége” – vélekedik Ürge-Vorsatz Diána.

Aszalós Réka szerint:
„A gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy a földlabdás fenyőknek egy része elpusztul, még akkor is, ha az ünnepek után gyorsan kiültetik. Ráadásul a változó klíma egyre kevésbé kedvez a fenyőféléknek, ezért ha egy ilyen kis fa túl is éli a kiültetést és az első éveket, a hosszútávú túlélése már kérdéses. „A fenyvesek nagyon érzékenyen reagálnak a klímaváltozásra és az abból származó betegségekre. Egyébként nagyon szeretem a fenyőket, csak már nem érzik jól magukat nálunk” – magyarázza az erdőökológus.

Országszerte egyre gyakoribb látvány a szú vagy gomba által elpusztított barnás fenyőcsonk, a tűlevelű fák túlélési esélye csak ott nő meg valamelyest, ahol rendszeresen locsolni tudják őket.

Ne csak a karácsonyfánk legyen klímabarát

A fa mellett másra is érdemes figyelni, ha klímabarát karácsonyban gondolkodunk. Amikor csak lehet, ne tárgyi ajándékot adjunk, hanem szolgáltatást – a környezetnek és a magyar gazdaságnak is jobbat teszünk, mondják a szakemberek. Ha pedig mindenképp tárgyi ajándék mellett döntünk, akkor egyrészt okosan csomagoljunk (ehhez itt adunk tippeket) és legalább ne műanyagból készüljön; Ürge-Vorsatz Diána a poliészter anyagú ruhákat emeli ki (ezekről itt írtunk bővebben).

Súlyos adat, hogy a Greenpeace szerint a jelenleg létező ruhák közel 70 százaléka szintetikusan előállított anyagokból – főleg poliészterből – készül, az pedig, hogy kőolajszármazékkal borítjuk és dekoráljuk testünket, nemcsak a Földnek árt, hanem az emberi egészségnek is. Befedni magunkat poliészterrel ugyanis nagyjából annyira természetes, egészséges és környezettudatos, mint a kertünket beborítani műfűvel – vagy egy műfenyőt állítani a nappalinkba.

Forrás: Telex.hu – ÉLetmód: Vágott karácsonyfát vegyünk, ha jót akarunk a Földnek!   Vincze Barbara – újságíró

telex.hu - Vágott karácsonyfát vegyünk, ha jót akarunk a Földnek!