Hírek

Rangos egyetemi elismerésekben részesültek az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai.

bool(true)
02

Gratulálunk Kriska Györgynek, Oborny Beátának, Jásdi Mihálynak és Felföldi Tamásnak!

2026. május 7-én rendezték meg az Eötvös Napot az ELTE Természettudományi Karán, ahol közösen ünnepelték a Kar kiemelkedő teljesítményeit. Az ünnepséget Kacskovics Imre dékán nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kutatás, az oktatás és a tehetséggondozás egysége jelenti a Természettudományi Kar működésének alapját, és hosszú távon ezek határozzák meg a tudományos közösség fejlődését.

Az esemény kari kitüntetéseket átadó részében elsőként a Medzihradszky Kálmán-díjat adták át, amely a tudományos diákköri tehetséggondozás egyik legfontosabb elismerése a Karon.

Az ELTE Természettudományi Kar Tudományos Diákköri Tanácsa 2020-ban alapította a Medzihradszky Kálmán-díjat, amellyel a kar kiváló oktatóinak, kutatóinak tudományos diákköri tevékenységben végzett kimagasló és hosszú távú munkáját ismeri el. A díj névadója, Medzihradszky Kálmán akadémikus, a peptidkémia nemzetközi hírű tudósa, az ELTE korábbi rektorhelyettese, a Természettudományi Kar egykori dékánja, valamint több mint három évtizeden keresztül a kari TDK Tanács meghatározó vezetője volt.

03
Medzihradszky Kálmán-díj

2026-ban Kriska György az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója részesült ebben a kitüntetésben, aki több mint két évtizede meghatározó szerepet játszik a TDK-munka szervezésében és fejlesztésében, hallgatói pedig kiemelkedő kari és országos eredményeket értek el. Nevéhez fűződik a tantárgypedagógiai szakterületi Tudományos Diákkör megalapítása és folyamatos fejlesztése, amelynek révén hallgatók generációi kapcsolódtak be a kutatásba. Témavezetett hallgatói számos kari és országos sikert értek el, miközben munkásságával a természettudományos oktatás és a környezeti nevelés hazai fejlődésére is jelentős hatást gyakorolt.
Az interjú Kriska Györggyel ide kattintva hallgatható meg.

Kriska Gyorgy
Kriska György

A hallgatók jelölése alapján a Kar Kiváló Oktatója elismerésben részesült Oborny Beáta az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Oborny Beáta több évtizedes oktatói és kutatói munkásságával alapvetően formálta az ökológiai gondolkodást a Karon. Oktatási gyakorlatát a közös gondolkodás, a kreatív megközelítés és a terepi tapasztalatokra épülő szemlélet jellemzi.

Oborny Bea
Oborny Beáta

Az ünnepség egyik kiemelkedő momentuma a Kar Kiváló Hallgatója Oklevelek átadása volt. Ebben az évben harminc hallgató részesült elismerésben, akik tanulmányi eredményeikkel, tudományos és közéleti tevékenységükkel, valamint szakmai elkötelezettségükkel emelkedtek ki társaik közül. Ebben az elismerésben részesült Jásdi Mihály biológus hallgató, aki Egri Ádám, a Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoport főmunkatársa irányításával végzi kutatómunkáját intézetünkben.

Jasdi Mihaly
Jásdi Mihály

Az ünnepséget a Juhász–Nagy Pál Díj átadása zárta, amelyet idén Felföldi Tamás vehetett át a Biológus Tudományos Diákkörben végzett kiemelkedő témavezetői munkájáért. A díj a BTDK saját alapítású elismerése, amely a tudományos diákköri tevékenységben kiemelkedő szerepet vállaló oktatókat ismeri el, és hosszú évek óta fontos eleme a kari tehetséggondozás hagyományainak. A díjat ebben az évben Felföldi Tamás tudományos főmunkatárs, a Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoport vezetője érdemelte ki eredményes munkájával.

05
A Juhász–Nagy Pál Díj átadása. Balról jobbra: Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja; Felföldi Tamás, a Juhász–Nagy Pál Díj kitüntetettje; Solti Ádám, a Biológus Tudományos Diákkör elnöke.

01

 

Kiemelt kép: A Medzihradszky Kálmán-díj átadása. Balról jobbra: Weiszburg Tamás, a Pázmány Eötvös Természettudományi Információs Alapítvány képviselője; Kriska György, a Medzihradszky Kálmán-díj kitüntetettje; Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja; Horváth Ákos, a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke.