Az INTREEG projekt kutatásvezetői balról jobbra: Tom A. Williams, Anja Spang, Szöllősi Gergely és Bastien Boussau.
Az élet több mint négymilliárd éves történetének rekonstruálására vállalkozik az INTREEG nemzetközi kutatási projekt, amely elnyerte az Európai Kutatási Tanács 2026-os Synergy Grant támogatását. A négy kutatásvezető egyike Szöllősi Gergely, az Okinaván működő japán kutatóegyetem, az Okinawa Institute of Science and Technology (OIST) kutatója, valamint a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
Meddig lehet visszakövetni az élet történetét a ma élő élőlények genomjaiból? Erre a kérdésre keres választ az INTREEG – Integrating interactions into phylogenetics to reconstruct genome and biosphere evolution – projekt négy nemzetközi kutatócsoport együttműködésében.
A projekt kutatásvezetői Anja Spang, a Holland Királyi Tengerkutató Intézet kutatója és a projekt vezető kutatásvezetője, Tom A. Williams, a Bathi Egyetem professzora, Bastien Boussau, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) kutatója, valamint Szöllősi Gergely, az Okinawa Institute of Science and Technology kutatója és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
A projekt hat évig tart, teljes költségvetése mintegy 7,8 millió euró, amelyből körülbelül 1,4 millió euró jut az OIST kutatócsoportjának. Ez az első alkalom, hogy az OIST kutatója ERC-támogatást nyert. Szöllősi Gergely a pályázatot az OIST-ről adta be, ezért a támogatás befogadó intézménye az okinavai kutatóegyetem.
Az INTREEG kutatói azt vizsgálják, hogy a ma élő szervezetek genomjaiban megőrzött információk alapján meddig lehet visszatekinteni az élet fejlődésében, és milyenek lehettek az evolúció korai szakaszaiban élt mikrobák, azok genomjai, anyagcseréje és környezete.
A jelenlegi filogenetikai rekonstrukciók nagyjából az utolsó univerzális közös ősig, a LUCA-ig érnek vissza, amely több mint négymilliárd évvel ezelőtt élhetett. A ma alkalmazott modellek jellemzően egymástól független folyamatként kezelik a fehérjék egyes pozícióinak, a genomok génjeinek és a mikrobiális közösségek fajainak evolúcióját. A valóságban azonban ezek kölcsönösen hatnak egymásra.
A négy kutatócsoport több százezer genom és gépi tanulási módszerek segítségével tárja fel ezeket a kölcsönhatásokat, majd beépíti őket az evolúciós modellekbe. Ezzel a kutatók a LUCA előtti időszakba, a sejtek alapvető alkotóelemeinek kialakulásáig szeretnék kitolni a rekonstruálható élet történetének határát.
„A ma élő élőlények genomja az élet történetének lenyomata, de ma csak a LUCA-ig, a több mint négymilliárd éve élt utolsó univerzális közös ősig tudjuk visszaolvasni. A kölcsönhatások nemcsak kihagyott biológiát, hanem eddig kiaknázatlan információt is jelentenek. Több százezer genom és a gépi tanulás segítségével végre megtanulhatjuk ezeket az összefüggéseket az adatokból. A kérdés az, hogy így mennyivel láthatunk messzebbre az élet történetében” – mondta Szöllősi Gergely.
A projekt azokat a leszármazottak nélkül kihalt, úgynevezett „szellemvonalakat” is megpróbálja rekonstruálni, amelyek génjei génátadás révén más evolúciós vonalakban fennmaradtak.
Az OIST csapata a kölcsönhatásokat figyelembe vevő módszereket és a múltbeli mikrobiális közösségek rekonstrukcióját fejleszti. Emellett ez a kutatócsoport koordinálja a négy partner által használt közös szoftver- és adatinfrastruktúra kialakítását.
Képaláírás: Az INTREEG projekt kutatásvezetői balról jobbra: Tom A. Williams, Anja Spang, Szöllősi Gergely és Bastien Boussau. Fotó: Szöllősi Gergely
Escherichia coli baktériumok színezett elektronmikroszkópos felvétele. Fotó: NIAID, CC BY 2.0.
Az iparosodott társadalmakban élő emberek bélbaktériumai nagyobb génkészletet hordoznak, és a többletgének jelentős részét a közelmúltban más mikrobáktól szerezték meg. A Cell folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány közel hatezer baktériumgenom összehasonlításával mutatta ki, hogy az iparosodott életmóddal együtt járó környezet a bélbaktériumok evolúciójában is felismerhető nyomot hagy. A kutatásban Szöllősi Gergely, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa is részt vett.
Nemcsak az számít, milyen baktériumok élnek bennünk
A bélrendszerünkben élő mikroorganizmusok közösségét számos tényező alakítja. Az étrend, a higiéniai körülmények és a gyógyszerhasználat jelentősen különbözhet az iparosodott és a nem iparosodott társadalmakban, és régóta ismert, hogy ezek a különbségek a bélmikrobiom összetételével is összefüggnek. Más szóval: nem mindenütt ugyanazok a baktériumok és nem ugyanolyan arányban élnek az emberi szervezetben.
A mostani kutatás egy lépéssel tovább ment. A kutatók arra keresték a választ, hogy nemcsak a baktériumközösség összetétele változik-e, hanem maguknak a baktériumoknak a genomja, vagyis teljes örökítő információja is felismerhető módon különbözik-e az eltérő életmódú emberi közösségekben. Az eredmények szerint igen: egymástól független baktériumfajokban is hasonló evolúciós mintázatok rajzolódtak ki.
Közel hatezer genom és tíz baktériumfaj
A nemzetközi kutatócsoport nem kizárólag székletmintákból kinyert DNS-töredékekből összeállított genomokra támaszkodott. A baktériumokat laboratóriumban is kitenyésztették, ami lehetővé tette a genomok pontosabb vizsgálatát, valamint a funkcionális elemek és a horizontális génátadások jobb felismerését.
A kutatók 1841 újonnan meghatározott genommal bővítették az adatbázist, és összesen 5981 baktériumgenomot elemeztek 9 ország 56 donorától. Tíz olyan baktériumfajra összpontosítottak, amelyekből iparosodott és nem iparosodott életmódot folytató emberek szervezetéből is elegendő számú törzs állt rendelkezésre az összehasonlításhoz.
Mind a tíz vizsgált faj esetében az iparosodott társadalmakban élő emberekből származó törzsek hordoztak több fehérjekódoló gént; a különbség nyolc fajnál statisztikailag is szignifikáns volt. Ezeknek a törzseknek a génkészlete egymástól is változatosabbnak bizonyult.
Az iparosodott és nem iparosodott életmódot folytató emberek bélbaktériumainak genomját összehasonlító kutatás grafikai összefoglalója. (Rühlemann et al., Cell (2026), https://doi.org/10.1016/j.cell.2026.10.014, CC BY 4.0.)
Gének, amelyek egyik baktériumból a másikba kerülnek
A nagyobb génkészlet önmagában még nem árulja el, hogyan alakult ki. Elképzelhető, hogy a baktériumtörzsek a közelmúltban jutottak új génekhez, de az is, hogy a géneket már az őseik is hordozták, és az iparosodott környezet az ilyen törzsek fennmaradásának kedvezett.
A két lehetőség elkülönítéséhez a kutatók az egyes géncsaládok leszármazási fáit vetették össze a baktériumtörzsek evolúciós fáival. Ez az úgynevezett filogenetikai rekonciliáció megmutatta, hogy a génnyereségek jelentős része a törzsfák legfiatalabb ágain, vagyis evolúciós értelemben a közelmúltban történt, és gyakoribb volt az iparosodott társadalmakból származó baktériumtörzsek evolúciós vonalain.
A génnyereségek 80–90 százaléka horizontális géntranszferhez köthető. A baktériumok tehát nem a szokásos módon, az őseiktől örökölték ezeket a géneket, hanem más mikrobáktól vették át őket. A gének mozgásában plazmidok, bakteriofágok és más mobilis genetikai elemek is szerepet játszhatnak. A horizontális géntranszfer a baktériumok evolúciójának egyik fontos motorja: segítségével olyan tulajdonságokhoz juthatnak, amelyek megváltozott környezetben előnyt jelenthetnek.
„Azt már régóta tudjuk, hogy az életmódunk megváltoztatja, milyen baktériumok élnek bennünk. Most azt láttuk, hogy maguk a baktériumok is változnak, ráadásul egymástól független fajok hasonló módon: főleg úgy, hogy más mikrobáktól vesznek át géneket. Hogy ez mit jelent az egészségünkre nézve, azt még ki kell deríteni.”
– mondta Szöllősi Gergely.
Hasonló válaszok egymástól független fajokban
A kutatók nemcsak a génkészlet bővülését figyelték meg, hanem a természetes szelekció nyomait is azonosították. Különösen érdekes, hogy több, egymástól független baktériumfajban hasonló funkciókhoz kapcsolódó változásokat találtak. Ezek között szerepeltek a stresszválasz, a sejtburok átalakítása és a központi anyagcsere folyamatai.
A változások többek között érintették a B12-vitamin előállításában részt vevő géneket, valamint a lipopoliszacharid nevű sejtfelszíni molekulához kapcsolódó géneket. A lipopoliszacharidot az emberi immunrendszer is felismeri, ezért ezek a genetikai eltérések hosszabb távon az ember és a bélmikrobiom kölcsönhatásának megértéséhez is fontosak lehetnek. A kutatás ugyanakkor nem bizonyít közvetlen egészségügyi hatást; ennek tisztázásához további vizsgálatok szükségesek.
Mit tudunk, és mit nem?
Az eredmények azt mutatják, hogy az iparosodott életmóddal együtt járó környezet és a bélbaktériumok genomjának evolúciója között következetes kapcsolat van. A tanulmányból azonban nem derül ki, hogy az étrend, a gyógyszerhasználat, a higiéniai körülmények vagy más tényezők közül pontosan melyik alakítja legerősebben ezt a folyamatot.
Az sem állítható még biztosan, hogy a nagyobb génkészlet önmagában alkalmazkodást jelent. Részben az is magyarázhatja, hogy az adott környezetben gyengébb szelekció hat a szükségtelenné vált gének eltávolítására. A vizsgálat tíz baktériumfajra terjedt ki, ezért azt is ellenőrizni kell, mennyire általánosíthatók az eredmények a bélmikrobiom többi tagjára.
Egy globális mikrobiomgyűjtemény tette lehetővé a kutatást
A vizsgálat adatai a Global Microbiome Conservancy, vagyis a GMbC gyűjteményéből származnak. A nemzetközi kezdeményezés egyik célja, hogy csökkentse a mikrobiom-kutatás földrajzi torzítását: jelenlegi tudásunk jelentős része ugyanis iparosodott országokban, főként európai származású népességek vizsgálatából származik.
A GMbC több mint 20 ország több mint 70 emberi közösségéből származó, kétezernél is több mikrobiommintát őriz, biobankjában pedig több mint tízezer tenyésztett baktériumtörzs található. A kezdeményezés nyitott, nonprofit kutatási erőforrást épít, miközben a résztvevők a mintáik és az azokból kitenyésztett baktériumok tulajdonosai maradnak.
Magyar részvétel a nemzetközi kutatásban
A kutatást Mathilde Poyet és Mathieu Groussin, a Kieli Egyetem kutatói vezették Eric Alm, a Massachusetts Institute of Technology kutatójának közreműködésével. A tanulmány egyik szerzője Szöllősi Gergely, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, aki az Okinavai Tudományos és Műszaki Egyetem Modellalapú Evolúciós Genomikai Egységét is vezeti.
Publikáció
Malte Rühlemann, Yue Ma, Lénárd L. Szánthó és munkatársaik: Convergent genomic evolution of human gut bacteria along an industrialization gradient. Cell, online megjelenés: 2026. november 2.
DOI: 10.1016/j.cell.2026.10.014
Erdei fülesbagoly. A kutatás 164 eurázsiai állandó madárfaj számára éghajlatilag alkalmas területeket vizsgált. Fotó: Szilágyi Attila
Végvári Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója 164 eurázsiai állandó madárfaj számára éghajlatilag alkalmas területeket hasonlított össze két jelentősen eltérő múltbeli klímaállapotban. Az eredmények szerint az utolsó interglaciális és az utolsó glaciális maximum idején modellezett területek a nagy klímakülönbség ellenére is jelentős földrajzi átfedést mutattak.
Hogyan változhatott meg a madarak potenciális elterjedése, amikor Eurázsia éghajlata egy meleg időszakból a jégkorszak leghidegebb szakaszába fordult? Erre a kérdésre kereste a választ Végvári Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatója. Tanulmánya a Quaternary Science Reviews folyóiratban jelent meg.
A kutatás az Eurázsiában, az északi szélesség 30. fokától északra költő, nem vonuló madárfajok potenciális elterjedését vizsgálta. A végső elemzésbe 164 faj került, köztük ragadozó madarak, tyúkfélék, baglyok, harkályok, varjúfélék, cinegék, pintyfélék és verebek.
balkáni fakopáncs Fotó: Szilágyi Attila
A meleg interglaciális időszaktól az utolsó glaciális maximumig
A kutató két jelentősen eltérő múltbeli klímaállapotban rekonstruálta a madarak számára éghajlatilag alkalmas területeket. Az utolsó interglaciális mintegy 125 ezer évvel ezelőtt a mainál is melegebb időszak volt. Az utolsó glaciális maximum, körülbelül 21 ezer évvel ezelőtt ezzel szemben a legutóbbi eljegesedés leghidegebb szakaszát jelentette.
A vizsgálat a fajok jelenlegi elterjedési adataiból és különböző éghajlati változókból kiindulva bioklimatikus modellekkel becsülte meg, hol lehettek megfelelőek a körülmények az egyes madárfajok számára a két időszakban.
A modellek nem a madarak tényleges múltbeli jelenlétét, hanem az éghajlatilag potenciálisan alkalmas területeket mutatják. Ez fontos különbség, hiszen egy terület kedvező klímája önmagában nem bizonyítja, hogy az adott faj valóban jelen volt ott.
Schematic maps for illustration only; spatial patterns are not derived from model outputs.
Minden vizsgált fajnál maradtak átfedő területek
A jelentős klímakülönbség ellenére valamennyi vizsgált faj esetében voltak olyan modellezett területek, amelyek mindkét időszakban alkalmasak lehettek. A potenciális elterjedési területek nagysága összességében sem különbözött jelentősen a két klímaállapot között.
Ez nem jelenti azt, hogy a madarak számára alkalmas területek változatlanok maradtak. A modellek földrajzi elmozdulásokat is jeleztek, és a nagyobb északi irányú elmozdulásokhoz az alkalmas területek jelentősebb méretváltozása társult. Kontinensléptékben azonban az újonnan alkalmassá váló területek részben ellensúlyozhatták a máshol bekövetkező területvesztést.
„A kutatás számomra legérdekesebb tanulsága, hogy a drámai éghajlati változások nem feltétlenül járnak a fajok teljes földrajzi átrendeződésével” – mondta Végvári Zsolt.
A múlt nem ad közvetlen előrejelzést a jelenre
Az eredmények új szempontokat adnak annak megértéséhez, hogyan függött össze a klíma és az állandó madárfajok potenciális elterjedése a földtörténeti múltban. A kutatásból azonban nem következik, hogy ezek a fajok a jelenlegi klímaváltozáshoz is könnyen alkalmazkodhatnak.
A mai felmelegedés rendkívül gyors, hatásaihoz pedig az élőhelyek átalakulása, feldarabolódása és más emberi eredetű terhelések is hozzáadódnak. Ezeket a tényezőket a múltbeli éghajlat alapján készült modellek nem jelenítik meg. A tanulmány ezért elsősorban hosszú távú viszonyítási alapot ad a fajok éghajlati válaszainak megértéséhez, nem pedig közvetlen természetvédelmi előrejelzést.
Az elemzések a HUN-REN Cloud infrastruktúráján, a TetraClim projekt keretében készültek.
Kapcsolódó publikáció
Végvári, Z. (2026): High stability of distribution ranges of Eurasian resident birds across the last interglacial and the last glacial maximum. Quaternary Science Reviews, 394, 110345. https://doi.org/10.1016/j.quascirev.2026.110345
2026. december 1-jén a Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) és az MTA200 programsorozat keretében rendezik meg a 3D Vízi Mikrovilág című eseményt az Magyar Tudományos Akadémia Székházban, Abonyi András és Vad Csaba FKA-tagok szervezésében. A programban a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatócsoportjai interaktív bemutatókkal vesznek részt, délután pedig levetítik a Vízcseppnyi élet című tudományos animációs filmet is.
A rendezvény már délelőtt elkezdődik: 10 órától az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatócsoportjai interaktív bemutatókkal és foglalkoztatókkal várják az érdeklődőket az MTA Székház Nagytermében.
A délutáni program 14:30-kor megnyitóval folytatódik, majd 14:45-kor a Vízcseppnyi élet című tudományos animációs film vetítése következik.
🎬 A film a tavak szabad szemmel láthatatlan mikrovilágába kalauzol: háromdimenziós rekonstrukciók és tudományos ismeretek alapján készült animációk segítségével mutatja meg az édesvízi mikroalgák és más planktonikus élőlények különleges világát.
Filmvetítés és beszélgetés az alkotókkal
A vetítést Padisák Judit, az MTA rendes tagja, a Pannon Egyetem Természettudományi Központ Limnológia Kutatócsoportjának kutatója méltatja.
Ezt követően Vad Csaba, a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja moderál beszélgetést a film alkotóival:
Borics Gábor, az MTA doktora, az ÖK VÖI Funkcionális Algológiai Kutatócsoportjának csoportvezetője, a film tudományos vezetője;
Kisantal Tibor, a film rendezője;
Lerf Verona, a film készítője;
Tóth István, a film készítője.
A vízi mikrovilág tudomány-kommunikációjáról Solymosi Katalin, Török Júlia Katalin és Kriska György is bekapcsolódik a beszélgetésbe.
A rendezvény végén, 16:05-kor nyílik meg az FKA-hoz és a 3D Vízi Mikrovilághoz kapcsolódó időszaki kiállítás az MTA Székház Aulájában.
Időpont és helyszín
📅 2026. december 1. 📍 MTA Székház, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.
A Természet-helyreállítási Rendelet aktualitásai kerekasztal-beszélgetés Fotó: Tóth Boglárka
A szennyezések élővilágra gyakorolt hatásaitól a természet-helyreállításon át a gyakorlati természetvédelmi megoldásokig számos aktuális kérdést vitattak meg a XV. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia résztvevői 2026. október 20–23. között Debrecenben. A jubileumi szakmai találkozó egyik rendezője a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont volt.
A hazai természetvédelmi, biológiai és ökológiai szakmai közösség képviselői találkoztak a XV. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencián Debrecenben. A négynapos rendezvény kutatóknak, gyakorlati természetvédelmi szakembereknek és a kapcsolódó tudományterületek képviselőinek teremtett lehetőséget legújabb eredményeik és tapasztalataik megosztására.
A konferenciasorozat történetében első alkalommal kerültek középpontba a szennyezések és azok természetvédelmi következményei. Az ipari és mezőgazdasági eredetű szennyezések, az urbanizáció, valamint más emberi hatások egyaránt jelentős kihívást jelentenek az élővilág és a biológiai sokféleség megőrzésében. A tanácskozás ezért nemcsak a problémák feltárására, hanem a lehetséges válaszokra és a gyakorlati megoldásokra is figyelmet fordított.
Nyitórendezvény Fotó: Tóth Boglárka
A kutatási eredményektől a gyakorlati megoldásokig
A plenáris előadásokon, szimpóziumokon és kerekasztal-beszélgetéseken többek között a mezőgazdasági eredetű szennyezésekről, az ivermektin talajbiológiai hatásairól, a rovarbarát legeltetés lehetőségeiről, a vizes élőhelyeket érő terhelésekről, a szennyvizek halállományokra gyakorolt hatásairól, valamint a fényszennyezés és az urbanizáció ökológiai következményeiről esett szó.
A program a természetvédelem további aktuális területeit is érintette. A résztvevők megvitatták a vizes élőhelyek helyreállításának, az erdőgazdálkodás természetvédelmi szempontjainak, az inváziós fajok visszaszorításának, valamint a faj- és génmegőrzésnek a kérdéseit. Külön kerekasztal-beszélgetés foglalkozott az európai természet-helyreállítási rendelet aktualitásaival, illetve a talajélet, a tudomány és a szemléletformálás kapcsolatával.
A poszterszekcióban bemutatott kutatások a mikroműanyagok ökotoxikológiai hatásaitól a beporzók monitorozásán és a kétéltű-közösségek vizsgálatán keresztül az erdők, gyepek, vizes élőhelyek, valamint ritka növény- és állatfajok megőrzéséig terjedtek.
Poszterszekció Fotó: Tóth Boglárka
Terepi programokkal zárult a konferencia
A szakmai programot két fakultatív terepi kirándulás egészítette ki. Az egyik csoport a Hortobágyi Nemzeti Parkban a darvak és más vonuló madárfajok megfigyelése mellett a Hortobágy-Halastón végzett mocsáriélőhely-rekonstrukcióval ismerkedett meg. A másik program a Debrecenben és környékén zajló ipari és gazdasági fejlesztésekhez kapcsolódó környezeti monitorozást mutatta be.
Tóth Máté, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos szakértője az alábbiak szerint összegezte a négy napos rendezvényt:
„A konferencián elhangzott előadások igazán színvonalasak voltak, laikusok és szakemberek egyaránt sok új ismeretet szerezhettek a természetvédelmet érintő szennyezésekről. A megszerzett tudásnál is fontosabb, hogy a téma iránt érdeklődők találkozhattak, szakmai kapcsolataikat fejleszthették.”
A XV. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát a Magyar Biológiai Társaság, a Debreceni Egyetem, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság rendezte. A megvalósítást több intézmény és európai uniós projekt segítette, köztük a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézete és a LIFEforBUGSandBIRDS projekt.
A konferencia ismét rámutatott arra, hogy a biodiverzitás csökkenésének összetett okaira csak a kutatók, a gyakorlati természetvédelem szereplői és a döntéshozók közötti együttműködésben születhetnek eredményes válaszok.
Talajélet, tudomány, nők – hármas összefonódás a szemléletformálásban kutatóként és a mindennapokban kerekasztal-beszélgetés Fotó: Tóth Boglárka
A Magyar Tudományos Akadémia november 5-én „Tudomány és Parlament – Víz Magyarországon: készletek, kockázatok, döntések” címmel rendezett tanácskozást. A kezdeményezés fontos és hiánypótló alkalmat teremtett arra, hogy a vízzel kapcsolatos tudományos eredmények közvetlenül találkozzanak a szakpolitikai döntéshozatallal.
A víz azonban nemcsak mennyiség, vízszint és áramlás. A folyók, tavak, vizes élőhelyek és a környező tájak élő rendszerek, amelyekben a víz és az élővilág kölcsönösen alakítják egymást. A víz jelenléte, hiánya és időbeli változása meghatározza az élőlények életfeltételeit, miközben az ökoszisztémák működése is befolyásolja a víz körforgását, visszatartását és minőségét.
Amikor arról beszélünk, hogy több vizet kell megtartanunk a tájban, magára a tájra is figyelnünk kell. A természetes és természetközeli élőhelyek, a jó szerkezetű talajok és a működő árterek hozzájárulnak a víz visszatartásához és a lefolyás szabályozásához. Ugyanakkor a vízvisszatartás önmagában nem garantálja az ökológiai állapot javulását. Számos vizes élőhely fennmaradásához nem állandó vízborításra, hanem a természetes vízjárás, köztük az időszakos elöntések és kiszáradások megőrzésére van szükség.
Az ökológiai tudás ezért nélkülözhetetlen a vízgazdálkodási döntések megalapozásában. Segítségével meghatározhatjuk, hol, mikor és milyen módon érdemes beavatkozni, és hogyan őrizhetjük meg vagy állíthatjuk helyre a táj természetes vízszabályozó folyamatait. Az eredményességet pedig nemcsak a visszatartott víz mennyiségével, hanem az élőhelyek állapotával, a biodiverzitással és az ökoszisztémák működésével is mérnünk kell.
A november 5-i tanácskozáson az ökológiai megközelítés a téma jelentőségéhez képest kevés önálló hangsúlyt kapott. Pedig a fenntartható vízgazdálkodáshoz a hidrológiai, mérnöki és ökológiai tudás együttesére van szükség. Fontosnak tartjuk, hogy az ökológiai kutatások eredményei és az ökológiai szakértelem már a vízgazdálkodási célok kijelölésében és a beavatkozások tervezésében is meghatározó szerepet kapjanak.
A fenntartható vízgazdálkodás az élő rendszerek működésére épít, és hozzájárul azok megőrzéséhez. Ezt a szemléletet fejezi ki a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének mottója is: „Tudomány az élő vizekért”.
Lovas-Kiss Ádám PhD, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa Jermy Tibor-díjat kapott a vízimadaraknak a különbözőélőlények terjesztésében betöltött szerepét vizsgáló, nemzetközileg is jelentős ökológiai kutatásaiért. Az elismerést átadására a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Magyar Tudományos Akadémia Jubileumi nyitóünnepségén, az MTA Székház Dísztermében 2026. november 3-án került sor.
A Magyar Tudományos Akadémia Jermy Tibor akadémikus végakarata alapján, a Biológiai Tudományok Osztályának kezdeményezésére 2017-ben alapította a díjat. Az elismerést olyan fiatal, tehetséges biológus hallgatók és kutatók kaphatják meg, akik elsősorban az elméleti vagy alkalmazott zoológia területén végeznek kiemelkedő kutatómunkát. A díjat 2026-ban kilencedik alkalommal adták át.
Lovas-Kiss Ádám az elismerést a vízimadarak különböző élőlények terjesztésében betöltött szerepét feltáró, nemzetközileg is jelentős ökológiai kutatásaiért kapta. Munkájának középpontjában annak vizsgálata áll, hogy a vízimadarak miként járulnak hozzá többek között a mikrobák, a növények és édesvízi gerinctelenek terjedéséhez, ezáltal pedig a térben elkülönülő vizes élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatok fennmaradásához.
Lovas-Kiss Ádám a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint a Lendület Terjedés Ökológiai Kutatócsoport vezetője. Kutatócsoportjával a vizes élőhelyek összetett terjedési hálózatait vizsgálja. E kapcsolatok megértése a klímaváltozás és az emberi tevékenység által veszélyeztetett vizes élőhelyek hatékony védelméhez is fontos ismereteket nyújthat.
Zooplankton-mintavétel a Dunán. Fotó: Gengeliczky Atina
Mitől működik hatékonyan egy folyó élővilága: a fajok sokféleségétől, vagy néhány, a körülményekhez különösen jól alkalmazkodó faj dominanciájától? A Duna zooplanktonját négy éven át vizsgáló kutatás szerint a két mechanizmus nem egymás riválisa: együtt alakítják a folyami ökoszisztéma működését.
A Duna vizében egy szabad szemmel alig látható, folyamatosan változó élőlényközösség sodródik. A zooplankton apró állatai fontos szerepet töltenek be a folyami táplálékhálózatban: algákkal és más mikroszkopikus szervezetekkel táplálkoznak, miközben maguk is nagyobb vízi élőlények táplálékául szolgálnak.
A Bosmina longirostris nevű ágascsápú rák egy dunai mintából. Mikroszkópos Fotó: Tóth Flórián
De mitől képes egy zooplankton-közösség hatékonyan hasznosítani a rendelkezésére álló táplálékforrásokat? A nagyobb fajgazdagság segíti, vagy inkább az, ha néhány sikeres faj válik meghatározóvá?
Erre a kérdésre keresték a választ a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói. A vizsgálat idején valamennyi szerző az intézet munkatársa volt. A kutatók 2021 és 2024 között heti rendszerességgel gyűjtött dunai adatsort elemeztek: vizsgálták a zooplankton mennyiségét és funkcionális tulajdonságait, a fitoplankton biomasszáját, valamint a környezeti feltételek változását.
Az eredmények szerint nincs egyetlen győztes mechanizmus. A fajok sokfélesége és az adott körülmények között sikeres fajok dominanciája együttesen járul hozzá a közösség hatékony működéséhez. A funkcionális sokféleség többféle ökológiai stratégiát biztosít, miközben a folyamatosan változó környezet előnyhöz juttatja azokat a fajokat, amelyek az adott helyzethez a legjobban alkalmazkodnak.
A közösségek összetételét a vizsgált környezeti tényezők közül elsősorban a vízhőmérséklet és a vízhozam alakította. Leggyakrabban a kerekesférgek dominanciája járult hozzá a táplálékforrások hatékonyabb hasznosításához.
A kutatás egyik fontos tanulsága, hogy a Duna működésének megértéséhez nem elegendő pusztán megszámolni a jelen lévő fajokat. Azt is vizsgálni kell, milyen ökológiai tulajdonságokkal rendelkeznek, és hogyan reagálnak a folyó állandóan változó körülményeire.
Az eredmények hozzájárulnak annak megértéséhez, hogyan kapcsolódik össze a biodiverzitás és az ökoszisztémák működése a nagy folyókban. Ez a tudás különösen fontossá válhat a hidrológiai és éghajlati változékonyság erősödésével.
Publikáció: Tóth, F. és mtsai: Environmental Filtering Links Zooplankton Community Assembly and Resource-Use Efficiency in the River Danube. Freshwater Biology, 2026. https://doi.org/10.1111/fwb.70322
Kiemelt kép: Zooplankton-mintavétel a Dunán. Fotó: Gengeliczky Atina
Kiemelkedő eredményt értek el a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói a Biodiversa+ BiodivConnect nemzetközi pályázati felhívásán. A négy magyar részvételű, támogatásra javasolt projekt közül három Horváth Zsófia, Andrew Hamer és Lovas-Kiss Ádám közreműködésével valósulhat meg.
Nagy öröm és komoly szakmai elismerés a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont számára, hogy három kutatónk projektje is bekerült a Biodiversa+ 2025–2026-os BiodivConnect felhívásának támogatásra javasolt programjai közé. A felhívásra 278 előpályázat érkezett, ezek közül 123 jogosult teljes pályázatot értékelt a független szakértői bizottság. Végül 36 nemzetközi kutatási projektet javasoltak támogatásra, több mint 49 millió euró összértékben.
A siker különösen figyelemre méltó magyar szempontból: a 36 projekt közül négyben vesz részt magyar partner, és ezek közül háromban az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai képviselik hazánkat. A három projekt a vizes élőhelyek ökológiai kapcsolatainak helyreállítását, a városi kék és zöld infrastruktúra összekapcsolását, valamint a folyó menti élőhelyek fajkapcsolatainak regenerálódását vizsgálja.
A Biodiversa+ a biológiai sokféleséggel foglalkozó európai partnerség. Célja, hogy tudományos eredményekkel és a gyakorlatban is használható tudással segítse a biodiverzitás csökkenésének megállítását és visszafordítását. A BiodivConnect felhívás olyan hároméves, nemzetközi kutatásokat támogat, amelyek az ökoszisztémák működésének, épségének és kapcsolatainak helyreállítását, a természet-helyreállítás eredményességének mérését, a sikeres megoldások szélesebb körű alkalmazhatóságát és a helyreállított élőhelyek hosszú távú ellenálló képességét vizsgálják.
A közzétett lista jelenleg támogatási ajánlást jelent: a projektek finanszírozása a részt vevő nemzeti és regionális szervezetek végleges döntésétől függ. A Biodiversa+ a végleges eredményeket 2026. november végére ígéri.
BirdBridge A vízimadarak összekötő szerepe a vizes élőhelyek között
A BirdBridge – Waterbirds as agents for restoring ecological connectivity of aquatic ecosystems in Europe című projekt azt vizsgálja, hogyan alkotnak Európa tavai, kisvizei és más vizes élőhelyei egymással összekapcsolt ökológiai hálózatot. Ebben a hálózatban fontos szerepet tölthetnek be a vonuló vízimadarak, amelyek vízi szervezeteket juttathatnak el egymástól akár nagy távolságra fekvő élőhelyek között.
A spanyol vezetéssel, belga, magyar és német partnerek részvételével megvalósuló kutatás feltárja, hogy ez az eddig kevéssé figyelembe vett kapcsoltság miként járul hozzá a biológiai sokféleség fennmaradásához, valamint a vízi ökoszisztémák stabilitásához és a környezeti változásokkal szembeni ellenálló képességéhez. A projekt európai léptékben térképezi fel a kapcsolati hálózatot, és azonosítja azokat a vizes élőhelyeket, amelyek megőrzése vagy helyreállítása különösen fontos lehet a hálózat működéséhez.
Horváth Zsófia, a projekt magyar társ-témavezetője és az ÖK Biodiverzitás és Metaközösség-ökológia Kutatócsoportjának vezetője munkatársaival azt elemzi majd, hogyan befolyásolja a vizes élőhelyek hálózatban elfoglalt helyzete és kapcsoltsága az ott élő vízi életközösségek hosszú távú dinamikáját. Több európai, hosszú távú adatsor alapján tesztelik, hogy a hálózatban központibb helyzetű közösségek időben stabilabbak-e, illetve az erősebb észak–déli kapcsolatok segítik-e az élőlényközösségeket abban, hogy lépést tartsanak a klímaváltozással.
TURQUOISE Kék és zöld infrastruktúra a városi biodiverzitásért
A TURQUOISE – Connecting blue and green infrastructure for biodiversity and human well-being in cities projekt arra keresi a választ, hogyan javíthatja a biológiai sokféleséget, az ökoszisztémák működését és az emberek jóllétét a vízi, szárazföldi és épített városi infrastruktúra közötti ökológiai és társadalmi kapcsolatok helyreállítása.
A nemzetközi kutatás számszerűsíti a városi vízi és zöld élőhelyfolyosók ökológiai kapcsoltságát, és olyan mutatókat keres, amelyekkel mérhető a helyreállítás hatása a biodiverzitásra és az ökoszisztémák működésére. Ökológiai és társadalmi adatok együttes elemzésével azonosítja a siker tényezőit és akadályait, vizsgálja a kapcsoltság növelésének esetleges kompromisszumait és nem szándékolt következményeit, valamint azt is, hogyan tarthatják fenn a helyi közösségek a helyreállítás eredményeit. A cél Európa más városaiban is alkalmazható módszerek és szakpolitikai ajánlások kidolgozása.
Az ÖK részéről Andrew Hamer, a Biodiverzitás és Metaközösség-ökológia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa kapcsolódik a projekthez. A hazai vizsgálatok során 2027-ben és 2028-ban Budapest és Székesfehérvár környékén legfeljebb harminc városi és városkörnyéki tónál mérik fel a kétéltűeket, rovarokat és denevéreket. A tavak vizéből és környezetük levegőjéből vett mintákban környezeti DNS-t is vizsgálnak. Az ÖK emellett olyan modellezési munkában vesz részt, amely biodiverzitási, környezeti és társadalmi adatok alapján értékeli a különböző helyreállítási és irányítási megoldások eredményességét.
NETWORKS Hogyan épülnek újjá a fajok közötti kapcsolatok
A NETWORKS – Recovery of species networks following restoration of riparian habitats projekt azt tárja fel, milyen ütemben és milyen mértékben állnak helyre az élőlényközösségek, valamint a fajok közötti ökológiai kapcsolatok a folyók menti élőhelyek restaurációját követően. A természetvédelmi helyreállítások sikerét hagyományosan a fajszám és az élőhely állapota alapján értékelik, az ökoszisztémák megfelelő működéséhez azonban a fajok közötti kapcsolatok – például a beporzás és a táplálkozási kapcsolatok – regenerálódása is nélkülözhetetlen.
Az Észtország, Franciaország, Magyarország, Portugália, Spanyolország és Svédország együttműködésével megvalósuló projekt különböző időpontokban helyreállított folyó menti élőhelyeket hasonlít össze természetközeli és leromlott állapotú kontrollterületekkel. A kutatók korszerű molekuláris és ökológiai módszerekkel vizsgálják a növények, növényevő rovarok, paraziták és beporzók kapcsolatrendszereit.
Lovas-Kiss Ádám, az ÖK Lendület Terjedés Ökológiai Kutatócsoportjának vezetője a projekt magyar résztvevőjeként járul hozzá olyan tudományosan megalapozott, költséghatékony indikátorok kidolgozásához, amelyekkel a jelenleginél pontosabban értékelhető a természetvédelmi helyreállítások eredményessége. A kutatás az Európai Unió természet-helyreállítási rendeletének végrehajtását, valamint a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások hosszú távú megőrzését is segítheti.
Gratulálunk kutatóinknak a kiemelkedő nemzetközi eredményhez, és örömmel várjuk, hogy a három projekt új tudással járuljon hozzá Európa vizes, folyó menti és városi ökoszisztémáinak eredményes helyreállításához.
Hogyan öröklődhettek tulajdonságok azelőtt, hogy kialakult volna a DNS és az RNS?
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói számítógépes modellel mutatták meg, hogy egyszerű autokatalitikus kémiai hálózatok, amelyek saját összetevőik képződését segítik elő, korai, primitív sejtekben képesek lehettek állapotok átörökítésére, változatok létrehozására és a szelekcióra adott válaszra. Az eredmény a PNAS folyóiratban jelent meg.
Lehetséges öröklődés genetikai kód nélkül
Az utódok általában hasonlítanak elődeikre, miközben kisebb eltéréseket is hordoznak. A mai élővilágban ennek alapja a DNS, illetve egyes rendszerekben az RNS: ezek a hosszú molekulák tárolják és adják tovább a működéshez szükséges információt. Az élet kialakulásának kutatásában azonban alapvető kérdés, hogy létezhetett-e ennél egyszerűbb öröklődési mechanizmus a genetikai molekulák megjelenése előtt.
Iván Alexa, Szilágyi András és Szathmáry Eörs, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatói ezt a lehetőséget vizsgálták elméleti, számítógépes modellel. A PNAS-ben közölt eredményeik szerint egymás működését befolyásoló autokatalitikus hálózatok több, egymástól tartósan eltérő kémiai állapotot is kialakíthatnak. Az autokatalitikus rendszerben bizonyos molekulák elősegítik, hogy további, hozzájuk hasonló molekulák jöjjenek létre.
Kémiai emlékezet primitív őssejtekben
A modell kulcsa a bistabilitás, vagyis az a tulajdonság, hogy ugyanaz a rendszer két különböző stabilis állapotban is fennmaradhat. Ha az autokatalitikus hálózatok osztódó, egyszerű sejtekbe kerülnek, az adott kémiai állapot az osztódások során részben továbbadható. Ez egyfajta primitív, nem génekben tárolt öröklődésnek felelhet meg.
Az osztódáskor a molekulák nem mindig teljesen azonos arányban kerülnek az utódrekeszekbe. Emiatt ritkán olyan változatok is létrejöhetnek, amelyekben a korábban háttérbe szorult autokatalitikus rendszer válik uralkodóvá. Ha a környezet megváltozik, ezek a ritka változatok előnybe kerülhetnek, gyorsabban szaporodhatnak, és szelekció révén átalakíthatják a teljes populáció összetételét.
Kísérletileg is vizsgálható irány
A kutatás nem azt állítja, hogy pontosan ilyen rendszerek működtek az élet hajnalán. A modell azt mutatja meg, hogy az öröklődés, a változatosság és a szelekció néhány alapvető eleme elméletileg már a modern genetikai rendszer előtt megjelenhetett. Egyben konkrét kísérleti irányt is kijelöl: olyan kompartmentalizált autokatalitikus hálózatokat érdemes keresni, amelyek képesek korábbi állapotuk kémiai emlékezetét megőrizni, ugyanakkor a környezet és a szelekció hatására egy másik stabilis állapotba váltani.
Publikáció:
A tanulmány szerzői: Iván Alexa, Szilágyi András és Szathmáry Eörs; Iván Alexa és Szilágyi András megosztott első szerzők.
A kutatás eredménye 2026 szeptemberében jelent meg a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban: https://doi.org/10.1073/pnas.2621400123
Báldi András ökológus, az MTA levelező tagja, az Academia Europaea tagja, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának vezetője, a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.
A magas rangú állami elismerést az ökoszisztéma-szolgáltatások kutatása terén végzett kimagasló színvonalú tudományos munkásságáért, valamint szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként kapta.
A Magyar Érdemrend Parancsnoki Keresztje olyan állami kitüntetés, amely a jogszabály szerint többek között:
a nemzet szolgálatában;
Magyarország fejlődésének elősegítésében;
a haza érdekeinek előmozdításában;
az egyetemes emberi értékek gyarapításában
végzett kimagasló és példamutató tevékenységet ismeri el.
A parancsnoki kereszt a tisztikeresztnél és a lovagkeresztnél magasabb fokozat, Báldi András tehát a rend egyik legmagasabb fokozatát kapta meg. A kitüntetést a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozta.
Báldi András nemrégiben a HUN-REN NeurON tudományos podcastjának vendége is volt, ahol kutatói munkájáról és szakterületének aktuális kérdéseiről beszélt.
Andrásnak a kitüntetéshez szívből gratulálunk, további munkájához sok sikert kívánunk!
Dr. Valkó Orsolyát, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját és a Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport vezetőjét 2026. októberében az Academia Europaea tagjává választották.
Az Academia Europaea – mely Európa tudományos akadémiája – a tudományterületek széles körének kiemelkedő képviselőit kapcsolja össze. Célja a tudományos kiválóság előmozdítása, nemzetközi együttműködés támogatása és a tudomány társadalmi hatásának erősítése.
Az 1988-ban létrehozott, londoni székhelyű szervezetben a tagság a kutatói életmű nemzetközi elismerését jelenti: a meghívást szakmai jelölés és a tudományos teljesítmény alapos értékelése előzi meg.
Tagjai között közel kilencven Nobel díjas kutató, továbbá Abel és Wolf díjas kiválóságok is találhatóak. Academia Europaea új tagjai Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián vették át okleveleiket.
Dr. Valkó Orsolyát a gyepi ökoszisztémákkal kapcsolatos kutatási eredményeiért választották az Academia Europaea tagjai közé. Munkája során a gyepi élőhelyek vegetációdinamikájával, kezelésével és restaurációjával foglalkozik, magökológiai megközelítésben. Eredményei nemcsak a tudományos közösségben, hanem a társadalom számára is értékesek.
Az Academia Europaea tagság jelvényei Fotó: László Mudra
Főfotó: Dr. Valkó Orsolyának gratulál Donald B. Dingwell, az Academia Europaea elnöke Fotó: László Mudra
A legelők megőrzését, a pásztorok döntésekbe való érdemi bevonását, tudásuk elismerését és a következő pásztorgeneráció lehetőségeinek javítását sürgeti a Magyar Pásztorok Nyilatkozata. A 27 pontos dokumentumot 2026. október 17-én mutatták be a Néprajzi Múzeum A Hortobágy Budapesten című programján; elkészítését a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont koordinálta.
A Magyar Pásztorok Hálózata és a Nők a Pásztorságban Csoport által megfogalmazott Nyilatkozat a legeltető állattartás, a hazai gyepek és a ma is élő pásztortudás jövőjét állítja a középpontba. A dokumentum arra hívja fel a figyelmet, hogy a pásztorság egyszerre munka, kultúra és tájhasználat, a pásztorok gyakorlati tudása pedig a természet mindennapos megfigyelésére épül. Ez a tapasztalat az aszályokkal, a szárazodó tájakkal és a változó éghajlathoz való alkalmazkodásban is fontos.
Legelő nélkül nincs pásztorság
A Nyilatkozat egyik központi üzenete, hogy a pásztorság fennmaradásához biztonságos és kiszámítható hozzáférésre van szükség a legelőkhöz. A pásztorok azt kérik, hogy a hagyományosan legeltetett gyepek használatáról szóló döntésekben a természetvédelmi és a gazdálkodási szempontokat együtt vegyék figyelembe.
Ennek természetvédelmi jelentősége is van. Magyarországon mintegy félmillió hektárnyi olyan gyepterület található, amelynek természeti értékei fennmaradásához legeltetésre is szükség van. E területek közül sok más mezőgazdasági módon csak nehezen vagy egyáltalán nem hasznosítható; a legeltető állattartás ugyanakkor élelmiszert termel rajtuk, és hozzájárul a gyepek állapotának fenntartásához.
Pásztorok a budapesti Néprajzi Múzeumban, 2026. október 17. Fotó: Demeter Dávid /Néprajzi Múzeum
A pásztorok tudása a döntésekben is fontos
A dokumentum hangsúlyos kérése, hogy a pásztorokat érdemben vonják be az őket érintő agrár-, természetvédelmi, állategészségügyi és tájhasználati döntésekbe. A tájjal és az állatokkal való mindennapi együttélés során felhalmozott helyi tudásból nemcsak más pásztorok, hanem kutatók, természetvédők és döntéshozók is tanulhatnak.
„A pásztor az, aki nem a füvet viszi a jószághoz, hanem a jószágot a fűhöz, és ezzel a táj olyan zeg-zugaiban is tud legeltetni, amelyeket kerítéses rendszerekkel nem lehetne – pásztorosan szólva – tisztán tartani. A jó pásztor tehát egyféle tájgondnok, mert kezeli, kézben tartja a tájat, például korlátozza a tájidegen inváziós fajok terjedését, megakadályozza a becserjésedést, vagy a mediterránban megelőzi a nagy bozóttüzeket” – mondta Molnár Zsolt botanikus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoportjának vezetője, etnoökológus, az ENSZ-év fő hazai szervezője.
Legyen, aki továbbviszi a pásztortudást
A pásztortudás akkor maradhat élő, ha a fiatalok valódi életpályaként választhatják a pásztorságot. A Nyilatkozat ezért gyakorlati pásztorképzést, valamint a földhöz, az állatállományhoz, a finanszírozáshoz és a piachoz való jobb hozzáférést is fontosnak tartja. Kiemeli továbbá a legeltetett állatokból származó hús- és tejtermékek értékének megismertetését, valamint a helyi termelés, feldolgozás és tisztességes piacra jutás erősítését.
„Ezzel a nyilatkozattal azt is kérjük, hogy engedjenek minket alkalmazkodni a változó világhoz, az aszályos évek kihívásaihoz. Például segítsenek, hogy legeltethessünk télen is, vagy legeltethessünk gabona- és kukoricatarlókon. Ha a gazdák nem szántanák meg a tarlóikat, nemcsak legelőhöz jutnánk, hanem több víz is maradna a talajban, több humusz is képződne, ami szintén jó a földnek” – mondta Sáfián Lajos hajdúsámsoni juhász, aki a hazai pásztorokat képviselte a 2026. augusztusi mongóliai pásztor-világtalálkozón.
Néprajzi Múzeum, Budapest, 2026.10.17. – A Hortobágy Budapesten c. rendezvényen kerekasztal-beszélgetés. Fotó: Demeter Dávid /Néprajzi Múzeum
Élő tudás és jelen idejű örökség
A Magyar Pásztorok Nyilatkozatának bemutatása a Néprajzi Múzeum egész napos A Hortobágy Budapesten programjának egyik kiemelt eseménye volt. Pásztorok, pásztornők, kutatók és más szakemberek mutatták be, hogyan kapcsolódik össze a pásztorkultúrában hagyomány és jelen, ember és állat, gazdálkodás és természetvédelem.
A program a pásztorkultúra több mai kérdését is körbejárta. A Nők a Pásztorságban Csoport tagjai a pásztorközösségekben élő nők szerepét és tudását tették láthatóvá; a Társaság a Komondorért Egyesület a fajta genetikai értékeinek és hagyományos munkaképességének megőrzésére hívta fel a figyelmet; az Eleven Örökség Munkacsoport pedig a kulturális és genetikai örökséget hordozó hagyományos haszonállat- és munkakutya-állományok megőrzését állította középpontba. A napot filmvetítések, könyvbemutatók, pásztorkutya-bemutató és szakmai beszélgetések egészítették ki.
A rendezvény az ENSZ Legelők és Pásztorok Nemzetközi Évéhez kapcsolódott. Közös üzenete szerint a pásztorkodás nem lezárt múlt, hanem ma is élő és változó tudás, amelynek megőrzése és továbbadása közös érdek.
A korábban bemutatott hazai terepi vizsgálat most megjelent a PLOS Neglected Tropical Diseases folyóiratban. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak tanulmánya szerint a földi kémiai szúnyoggyérítés hatékonyan csökkenti a szúnyogok számát rövid távon vizsgálva, de más repülő rovarokra is jelentős hatással van.
A szúnyogok elleni védekezés világszerte fontos szerepet játszik a lakossági ártalom csökkentésében és a szúnyogok által terjesztett betegségek megelőzésében. Magyarországon ennek egyik leggyakrabban alkalmazott módszere a földi kémiai szúnyoggyérítés, amely során járművekről kis mennyiségű rovarölő szert permeteznek a levegőbe. Arról azonban eddig viszonylag kevés hazai terepi adat állt rendelkezésre, hogy a módszer valós körülmények között mennyire hatékony a szúnyogok ellen, és milyen hatással van más rovarokra.
A kutatók a deltametrin hatóanyagú, úgynevezett ultra-low volume (ULV) kezelések előtt és után mérték fel a szúnyogok és más repülő rovarok mennyiségét. A kezelt területek mellett olyan kontrollhelyszíneket is vizsgáltak, ahol ugyanebben az időszakban nem történt kémiai szúnyoggyérítés.
Átlagosan közel felére csökkent a szúnyogok száma
A vizsgálat szerint a kezelés után a befogott szúnyogok száma átlagosan mintegy 47 százalékkal csökkent. A hatás nemcsak az őshonos fajoknál volt kimutatható: az inváziós szúnyogok, köztük az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) és a koreai szúnyog (Aedes koreicus) egyedszáma is jelentősen visszaesett.
A kezelés azonban nem minden helyszínen bizonyult egyformán hatékonynak. A szúnyogok számának csökkenése összefüggött többek között a kezelés előtti szúnyogmennyiséggel és a szélviszonyokkal is. Egyes helyszíneken alig vagy egyáltalán nem lehetett csökkenést kimutatni. Ez arra utal, hogy ugyanaz a védekezési módszer eltérő környezeti körülmények között nagyon különböző eredményt hozhat.
Más repülő rovarok is jelentősen érintettek
A kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a kezelés hatása nem korlátozódott a szúnyogokra. A kezelt területeken a nem célzott repülő rovarok mennyisége átlagosan több mint 40 százalékkal csökkent. A legerősebb hatást a szúnyogokhoz hasonló méretű, illetve náluk kisebb rovarok esetében figyelték meg.
A csökkenés számos rovarcsoportot érintett, így például a beporzók együttes vizsgálatakor is jelentős visszaesést mutattak ki. Ez azért különösen fontos, mert ezek az állatok a természetes ökoszisztémák működésében és többek között a beporzásban is alapvető szerepet töltenek be.
Hatékony védekezés kisebb ökológiai áron
Az eredmények azt mutatják, hogy a földi kémiai szúnyoggyérítés rövid távon képes jelentősen csökkenteni a szúnyogok számát, ugyanakkor nem szelektív módszer: a kezelések számos más repülő rovarra is hatással vannak. A kutatás csak a kezelést közvetlenül követő időszakot vizsgálta, ezért az eredményekből nem lehet következtetni arra, hogy a szúnyogok és más rovarok állományának csökkenése mennyi ideig tart.
A kutatók szerint ezért fontos lenne, hogy a szúnyogok elleni védekezés ne elsősorban egyetlen módszerre épüljön. Az integrált szúnyoggyérítés keretében nagyobb szerepet kaphatna a szúnyoglárvák tenyészőhelyeinek felszámolása, a biológiai gyérítés, a célzott beavatkozások, valamint a kezelések hatékonyságának és környezeti következményeinek rendszeres monitorozása.
A cél nem a szúnyogok elleni védekezés elhagyása, hanem olyan módszerek alkalmazása, amelyek a közegészségügyi szempontokat és a biológiai sokféleség védelmét egyaránt figyelembe veszik.
Mi történik egy tóban, amikor elolvad a jég? Hogyan védekezhet egy alga a vízibolhák ellen? Miért válhat nyárra zölddé a víz, és mi történik egy vízvirágzás összeomlásakor? A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont új tudományos-ismeretterjesztő filmje, a Vízcseppnyi élet egy teljes éven keresztül követi a tavak szabad szemmel láthatatlan planktonikus világának változásait.
🎬 A Vízcseppnyi élet teljes filmje elérhető a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont YouTube-csatornáján:
Egy egész világ a felszín alatt
Vízibolhák
Egy tó felszíne lehet mozdulatlan és csendes, miközben alatta folyamatos változás zajlik.
Mikroszkopikus algák, baktériumok, egysejtűek és parányi állatok szaporodnak, táplálkoznak, alkalmazkodnak környezetük változásaihoz, és válnak egymás táplálékává. Ezeknek az apró élőlényeknek a közössége, a plankton meghatározó része a tavak ökológiai rendszerének.
A Vízcseppnyi élet ennek a rejtett világnak egy teljes évét követi végig: a téli jég alatti közösségtől a tavaszi átalakulásokon és a nyári vízvirágzáson át az őszig, majd az újabb tél kezdetéig. Ismertető
A film nem egyszerűen egymás után mutat be különös mikroszkopikus élőlényeket. Azt tárja fel, hogyan kapcsolódnak egymáshoz egy tó látható és láthatatlan folyamatai.
Őszi algák
Algák, amelyek védekeznek – és vírusok, amelyek egy vízvirágzás végét is alakíthatják
A történet télen kezdődik, a hóval borított jég alatt. Itt olyan algák jelennek meg, amelyek a kevés fényhez és az alacsony hőmérséklethez alkalmazkodtak. Egyesek nemcsak fotoszintetizálnak, hanem baktériumokat is képesek bekebelezni.
Tavasszal a tó vize felkeveredik, tápanyag jut a fényben gazdagabb felső rétegekbe, és új szereplők jelennek meg. Köztük a Daphniák, vagyis a vízibolhák: egyetlen állat naponta közel fél liter vizet is képes átszűrni. Magyar Narráció szövege
Az algák azonban nem minden esetben passzív prédák. A filmben azt is láthatjuk, hogyan reagálhatnak a veszélyre: egyes telepek több sejtből állóvá válhatnak, mások hosszabb tüskéket fejlesztenek, így nehezebben fogyaszthatók el. Magyar Narráció szövege
Nyáron újabb fordulat következik. A cianobaktériumok – közismert nevükön kékalgák – tömeges elszaporodása vízvirágzást hozhat létre. A nagy biomassza hatására a víz oxigénviszonyai jelentősen ingadozhatnak: nappal az intenzív fotoszintézis sok oxigént termel, éjszaka viszont a légzés erősen csökkentheti annak mennyiségét. Magyar Narráció szövege
És még ebben a parányi világban is megjelennek a vírusok. A cianobaktériumokat fertőző cianofágok a film történetében a nyár végén válnak fontos szereplőkké, és hozzájárulhatnak a vízvirágzás összeomlásához. Magyar Narráció szövege
A tó látszólag nyugodt felszíne alatt tehát állandó változás, alkalmazkodás és kölcsönhatás zajlik.
Fent és lent
Amit látunk, nem mikroszkópos felvétel
A Vízcseppnyi élet egyik legfontosabb vizuális sajátossága, hogy a filmben nincs mikroszkópos felvétel.
A szabad szemmel nem érzékelhető élővilágot tudományos ismeretek alapján készült számítógépes animációk teszik láthatóvá. Az animációs világ létrehozásában Lerf Verona, Tóth István Attila és Kisantal Tibor vett részt.
A cél az volt, hogy a néző ne csupán megismerje ezeket az élőlényeket, hanem közelről követhesse mozgásukat, táplálkozásukat, alkalmazkodásukat és egymással való kapcsolataikat.
Így válik láthatóvá egy olyan világ, amely minden tóban jelen van, mégis többnyire rejtve marad előttünk.
Kerekesféreg
Kutatásból film
A film forgatókönyvét és narrációját Dr. Borics Gábor készítette, aki egyben a produkció vezetője is. A rendező Kisantal Tibor, a magyar narrációt Papp János színművész, az angol narrációt pedig Richard Drake mondja el.
A film elkészítésében az Ökológiai Kutatóközpont fitoplankton- és zooplankton-kutatói, valamint animációs és vizuális szakemberek működtek közre. A részletes alkotói és szakértői lista a film saját oldalán olvasható.
„Ha csak annyit értünk el, hogy a nézőkben megmarad: e rejtett világ apró lényeinek is hasonló kihívásokkal kell megküzdeniük – bár más eszközökkel, más idő- és térléptékben –, mint nekünk, munkánk már nem volt hiábavaló. Azt hiszem, aki látta a filmünket, másként fog tekinteni a víz egyetlen cseppjére.”
Dr. Borics Gábor
A film történetéről, készítéséről, alkotóiról és tudományos hátteréről további részletek találhatók a Vízcseppnyi élet saját oldalán: → Tovább a Vízcseppnyi élet filmoldalára
Támogatók és partnerek
A film megvalósításához kapcsolódó intézmények és támogatók:
HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
NKFIH Tudományos Mecenatúra Pályázat
Fiatal Kutatók Akadémiája
Pandorina Kft.
NKFIH Advanced 152111
Josef SETTELE professzor, az Ökológiai Kutatóközpont Külső Tanácsadó Testületének volt tagja, 2026. október 9-én váratlanul távozott közülünk.
Agroökológus volt, hivatása és szenvedélye volt a biológiai sokféleség és a rovarok kutatása. Tudományos ismeretterjesztőként végzett munkáját meggyőződése és a biológiai sokféleség iránt érzett őszinte aggodalma vezérelte. Emellett nagyszerű személyiség volt, közvetlenségének, humorának és barátságos jellemének köszönhetően öröm volt vele a közös munka.
„Sepp”, ahogy nevezték, az IPBES megalakulása óta végig a szervezet sikerének egyik alappillére volt. A „Beporzás” és az „Ázsia-Csendes-óceáni térség” értékelő tanulmányok koordináló vezetőszerzője, az IPBES első Globális értékelő tanulmányának társelnöke volt.
Settele professzor számos területen dolgozott együtt az Ökológiai Kutatóközpont kutatóival, elsősorban Kovács-Hostyánszki Anikóval és Báldi Andrással. Ilyen közös munka volt többek között az IPBES „Pollinációs” tanulmány elkészítése, három EU Horizon pályázat összeállítása, és az európai beporzó monitorozás kidolgozása is.
Távozása hatalmas veszteség az ökológia számára.
Főkép: Josef Settele a baloldalon az IPBES 2026. évi plenáris ülésén
Josef Settele jobbról a harmadik az asztalnál. IPBES találkozó 2026.
Az egyik sejtnek hulladék, a másiknak táplálék – egy ilyen kapcsolatból akár elválaszthatatlan együttélés is kialakulhat. Az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatói azt vizsgálták, mikor éri meg egy mikrobának a saját felszínéhez kötnie a partnerét. Modelljük a mitokondriumok kialakulásához vezető egyik lehetséges korai lépésre kínál magyarázatot.
A sejtjeink energiatermelésében meghatározó szerepet játszó mitokondriumok ősei egykor önálló baktériumok voltak. Több mint egymilliárd éve egy másik sejt belsejébe kerültek, és az együttélés tartóssá vált. De mi történhetett a beköltözés előtt? Miért érte meg a két félnek egyáltalán közel maradnia egymáshoz?
Az egyik elképzelés szerint a gazdasejt zsákmányként fogta el későbbi társát. Egy másik szerint a kapcsolat anyagcsere-együttműködéssel kezdődött: az egyik mikroba a másik által termelt anyagokat fogyasztotta. Ilyen kapcsolat ma is gyakori a mikrobák között. Azt azonban jóval nehezebb megmagyarázni, hogyan lesz a laza szomszédságból tartós fizikai együttélés.
Ezt a kérdést vizsgálta Nandakishor Krishnan, Zachar István, Kun Ádám és Garay József, az Evolúciótudományi Intézet kutatói, Chaitanya S. Gokhale társszerzővel. A PLOS Computational Biology folyóiratban megjelent tanulmányukban matematikai modellel keresték a választ: milyen körülmények között jár jól a gazdasejt, ha a felszínéhez köti az anyagcseretermékét fogyasztó partnert?
Nagy felbontású pásztázó elektronmikroszkópos felvétel az ektoszimbiotikus Chlorochromatium aggregatum-ról.
Ami az egyiknek teher, a másiknak táplálék
Az ötletet az élesztő példáján lehet szemléltetni. Erjedés közben alkoholt termel, amely felhalmozódva gátolja a saját szaporodását. Ha a közelében él egy másik faj, amely elfogyasztja az alkoholt, azzal az élesztő környezetét is tehermentesíti.
A segítségből azonban a szomszédos sejtek is részesülhetnek. Más a helyzet, ha megjelenik egy olyan élesztőváltozat, amely képes a saját felszínén tartani az alkoholt fogyasztó partnert. Ekkor a partner közvetlenül mellette távolítja el a növekedést gátló anyagot. Az egyik táplálékhoz jut, a másik számára kedvezőbbé válik a közvetlen környezet: mindkét fél nyerhet az együttéléssel.
Ennek a kapcsolatnak ugyanakkor ára is van. A gazdasejt felszínéhez tapadó partnerek helyet foglalnak el, így a gazda kisebb felületen fér hozzá a környezetében lévő tápanyagokhoz. Az összekapcsolódás akkor éri meg, ha a gátló anyag hatásának csökkenése nagyobb előnyt jelent, mint amekkora veszteséget a tápanyagfelvétel korlátozása okoz.
A modellben tehát az öngátlás, vagyis a saját anyagcseretermék növekedést fékező hatása a kulcs. Megfelelő feltételek mellett a felszínhez kötött partner annyira előnyössé teheti az együttélést, hogy a szabadon élő formák eltűnnek a modell rendszeréből, és csak az összekapcsolódott páros marad fenn.
Az együtt maradástól a beköltözésig
A kutatás azt mutatja meg, hogyan alakulhat ki anyagcsere-kapcsolatból ökológiailag stabil, sejtfelszíni együttélés, azaz ektoszimbiózis. Ehhez a gazdának még nem kell bekebeleznie a másik sejtet: a partner a külső felszínén marad.
Ez a kapcsolat a mitokondrium kialakulásának egyik lehetséges előzménye lehetett. A modell szerint az érintkezési felület növelése előnyös lehet, ami magyarázatot kínálhat arra is, miért jelenhettek meg a partnert körülvevő sejtfelszíni gyűrődések vagy nyúlványok.
A tényleges bekebelezés módja továbbra is nyitott kérdés. Érdekes párhuzam ugyanakkor, hogy a sejtmagvas élőlények legközelebbi élő rokonai közé tartozó Asgard archeáknál is megfigyelhetők hasonló nyúlványok. Hogy ezek ugyanilyen szerepet töltenek-e be, egyelőre feltételezés.
A modell eredményei laboratóriumban is tesztelhetők. Így vizsgálhatóvá válhat, milyen feltételek mellett lesz két külön élő mikroba kapcsolatából tartós sejtfelszíni együttélés – egy lehetséges lépés azon az úton, amely a mitokondriumok kialakulásához vezetett.
A tanulmány: Krishnan N., Zachar I., Kun Á., Gokhale C. S., Garay J. (2026): Host-initiated microbial association leads to stable ectosymbiosis in an ecological model. PLOS Computational Biology, 22(9): e1014699. https://doi.org/10.1371/journal.pcbi.1014699
Főkép: Vázlatos kép az ektoszimbiózis modelljéről a tanulmányból. Középen a gazdasejt (piros), mely a sejtfelszínére kihelyezett molekulákkal (Y) köti meg a szabadon úszkáló partnersejteket (kék).
A világ 413 vízgyűjtőjének hosszú távú adatait összegző kutatás szerint Európa számos folyójában csökkent a tápanyagterhelés, de ezt nem minden esetben követte az élővilág helyreállása. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont részvételével készült globális áttekintés arra figyelmeztet, hogy a vízkémiai javulás mellett a folyók biológiai állapotát is hosszú távon kell követni.
Az elmúlt évtizedekben a szennyvíztisztítás fejlődése, valamint a foszfor- és nitrogénterhelés mérséklését célzó intézkedések sok európai folyó vízminőségét javították. A tápanyag-koncentrációk csökkenése, vagyis az oligotrofizáció azonban nem feltétlenül jár együtt a folyami ökoszisztéma korábbi állapotának visszatérésével.
Az Ecological Indicators folyóiratban megjelent tanulmány 118, legalább tízéves idősort feldolgozó kutatást tekintett át. Az elemzés 413 vízgyűjtőt és hat kontinenst fedett le. Ez az első globális szintézis, amely kifejezetten azt vizsgálta, hogy a folyók hosszú távú tápanyagszint-csökkenése mennyiben jelent valódi ökológiai regenerációt.
A kémiai javulás és a biológiai helyreállás nem ugyanaz
A szerzők fontos különbséget tesznek az oligotrofizáció és a biológiai helyreállás között. Az előbbi a nitrogén- és foszforkoncentráció csökkenését jelenti, míg az utóbbi az algák mennyiségének, a közösségek fajösszetételének, a biodiverzitásnak és az ökoszisztéma működésének változását foglalja magában.
A tisztább víz még nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy folyó ökoszisztémája is visszatért korábbi állapotába. A klímaváltozás, a megváltozott vízjárás, az inváziós fajok és a korábbi tápanyagterhelés tartós hatásai miatt a folyók élővilága másképpen reagálhat, mint amit pusztán a vízkémiai adatok alapján várnánk.”
Nguyễn Vũ Đức Thịnh, a tanulmány első szerzője – jóváhagyandó név
A regionális különbségek jelentősek. A tápanyagszintek csökkenését leginkább Nyugat-Európában és Észak-Amerikában dokumentálták, miközben Kelet-Ázsiában és Afrikában továbbra is sok helyen eutrofizáció figyelhető meg. Észak-Amerikában gyakori, hogy a javulás megtorpan, vagy a vízkémiai és biológiai folyamatok eltérő pályát követnek.
A tápanyagterhelés csökkentése tehát szükséges, de önmagában nem elegendő feltétele a helyreállásnak. A felmelegedés, a megváltozott vízhozam, az inváziós fajok, valamint a vízgyűjtőben és az üledékben felhalmozódott korábbi tápanyagterhelés együttesen új ökológiai állapotok felé terelheti a folyókat.
A tanulmány grafikus összefoglalója. Forrás: Nguyễn és munkatársai (2026), Ecological Indicators
A biológiai monitoringban van a legnagyobb adathiány
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy a monitoringrendszerek jóval részletesebben dokumentálják a vízkémiai változásokat, mint a biodiverzitás, a közösségszerkezet és az ökoszisztéma-működés hosszú távú alakulását. A 118 áttekintett tanulmányból mindössze 17 közölt hosszú távú, közösségszintű biológiai adatokat.
A szerzők ezért olyan integrált monitoringot sürgetnek, amely a nitrogén- és foszforkoncentráció mellett az algák, más élőlényközösségek és az ökoszisztéma működésének változásait is követi. Csak így állapítható meg, hogy a jobb vízminőség valóban együtt jár-e a folyó ökológiai regenerációjával.
Az ÖK kutatóinak szerepe
A tanulmány első szerzője Nguyễn Vũ Đức Thịnh, az MTA–ÖK Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoport tagja és az ELTE Környezettudományi Doktori Iskola doktorandusza. A kutatás koncepciójának kidolgozásában, az adatok elemzésében és vizualizációjában, valamint a kézirat elkészítésében Thịnh és témavezetője, Abonyi András kutatócsoport-vezető játszott meghatározó szerepet. Tóth Flórián az adatok validálásában és a kézirat szakmai véleményezésében vett részt.
Publikáció:
Nguyễn Vũ Đức Thịnh, Camille Minaudo, Xavier Benito, Flórián Tóth, András Abonyi:
Egy egér a küszöbön, egy gyík a macska szájában – sok gazdinak ismerős helyzet. Ezek a megfigyelések a kutatóknak is értékes információt jelenthetnek. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont MACSKAPRÉDA Projektje a lakosság segítségével vizsgálja, milyen vadon élő állatokat ejtenek el, sebesítenek meg vagy hoznak haza a házimacskák. A kutatáshoz saját fényképes megfigyelésekkel bárki csatlakozhat.
Mit tudhatunk meg a környék élővilágáról egy macska zsákmányából? Akár olyan állatok jelenlétére is fény derülhet, amelyek rejtett életmódjuk vagy éjszakai aktivitásuk miatt ritkán kerülnek a szemünk elé. A MACSKAPRÉDA Projekt ezeket a hétköznapokban észlelt eseteket gyűjti össze, hogy tudományosan is értékelhető információ szülessen belőlük.
A kutatás elsősorban Magyarországra és a környező országokra, tágabban a Kárpát-medencére összpontosít. Kutatóink emlősökről, madarakról, hüllőkről, kétéltűekről és gerinctelenekről egyaránt várnak megfigyeléseket.
Mezei pockot szájában tartó házimacska. Fotó: Szentiványi Tamara.
Egy fénykép is segíthet
A fényképek és az esetek rövid leírásai segíthetnek feltárni, milyen fajok szerepelnek a bejelentett zsákmányállatok között, és hol történtek a megfigyelések. Az adatok a ritkán észlelt fajok előfordulásáról is árulkodhatnak, és hozzájárulhatnak a házimacskák és a vadon élő állatok kapcsolatának jobb megértéséhez.
A bejelentések értékelésekor a kutatók a megfigyelők aktivitását is figyelembe vesszük: több beküldött eset önmagában nem jelenti azt, hogy egy területen gyakoribb a zsákmányolás.
Mi az az iNaturalist?
A megfigyeléseket az iNaturalist felületén várják kutatóink. Ez egy nemzetközi természetmegfigyelő oldal és mobilalkalmazás, ahol bárki megoszthatja az élőlényekről készített fényképeit, a közösség pedig segíthet a fajok azonosításában.
A részvételhez nem szükséges pontosan felismerni a zsákmányállatot: egy megfelelő minőségű fénykép alapján később is lehetséges lehet a meghatározása.
Így lehet bekapcsolódni
Regisztráljon az iNaturalist weboldalán vagy mobilalkalmazásában, és csatlakozzon a MACSKAPRÉDA Projekthez.
Készítsen fényképet a zsákmányállatról, ha macska által elejtett, megsebesített vagy hazahozott vadon élő állatot figyel meg.
Töltse fel a saját megfigyelését, és ellenőrizze a dátumot és a helyszínt. Ha felismeri az állatot, adja meg a faját vagy a lehető legpontosabb állatcsoportot.
Írja le röviden, mi történt. Például a macska hazahozta, a szájában vitte vagy a megfigyelő előtt fogta meg az állatot. Az is fontos információ, hogy a zsákmány élő, sérült vagy elpusztult volt-e.
Adja hozzá a feltöltött megfigyelést a MACSKAPRÉDA Projekthez.
Ha nem sikerül hozzáadni a megfigyelést a projekthez, elegendő a megjegyzésben feltüntetni, hogy „MACSKAPRÉDA Projekt”; a kutatók később hozzáadják a projekthez.
Kizárólag saját megfigyeléseket, amelyeknél a macska szerepe közvetlenül megfigyelhető volt, vagy a körülmények egyértelműen erre utalnak. Egy elpusztult állat megtalálása önmagában még nem elegendő: annak is alátámaszthatónak kell lennie, hogy az eset macskához köthető.
A kutatás a mármegtörténteseményeketdokumentálja
A projekt kedvéért senki ne engedje ki a macskáját, és ne ösztönözze vadászatra! Élő, sérült állatot ne mozgassanak vagy tartsanak vissza pusztán a fényképezésért, és a dokumentálás ne késleltesse a segítségnyújtást.
A cél a házimacskák és a vadon élő állatok kapcsolatának tudományos megismerése, valamint a felelős állattartás és a természetvédelem támogatása. Ehhez egyetlen jól dokumentált megfigyeléssel is hozzá lehet járulni.
Mit keres a mosómedve egy magyar erdőben? Az „Amerikából jöttem – mosómedve gondok” című kisfilm bemutatja, hogyan jelent meg ez az Észak-Amerikából származó ragadozó Európában, és miért adhat okot aggodalomra hazai állományának növekedése.
A mosómedve Észak-Amerikában őshonos, közepes testű ragadozó. Európába az 1930-as években került be: Németországban prémjéért tartották, illetve vadászati céllal engedték szabadon. Rendkívüli alkalmazkodóképességének köszönhetően állományai az elmúlt száz évben jelentősen megnövekedtek, és a faj Európa egyre több területén megjelent.
Magyarországon a mosómedve a 20. század vége óta van jelen, sokáig csak igen kis egyedszámban. Az elmúlt években azonban már szaporodóképes populáció alakult ki, ami természetvédelmi és járványügyi szempontból egyaránt figyelmet érdemel.
A mosómedve változatos táplálkozású faj, ezért számos őshonos állatfajra lehet kedvezőtlen hatással. Emellett több, az emberre is veszélyes kórokozó és parazita gazdája lehet. A faj kezelése és további terjedésének megakadályozása néhány éve megkezdődött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem vadbiológus kutatói és az Ócsa Természetvédő Vadásztársaság közreműködésével.
Az új kisfilm röviden bemutatja a mosómedve európai és hazai terjedését, valamint azokat a problémákat, amelyeket egy növekvő állomány okozhat.
Az „Amerikából jöttem – mosómedve gondok” szorosan kapcsolódik a szeptember 7-én bemutatott, „Megállíthatatlan természet” című ismeretterjesztő filmhez. A félórás nagyfilm a Magyarországon megjelenő idegenhonos, inváziós állat- és növényfajokat, terjedésük okait és lehetséges következményeit mutatja be.