bool(true)
2026. május 17-én 9 órától, egy Telex.hu cikk megjelenésével egyidőben megtekinthető az „Ezerarcú víz – Kérészek nyomában (75 perc)” című új tudománynépszerűsítő film a YouTube-on.

Kriska György munkatársunk, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet tudományos tanácsadójának filmje különösen aktuális napjainkban. Ezt igazolja a héten megrendezett két nívós szakmai esemény is, melyek homlokterében az ökológiai szempontú vízmegtartás és az élő vizek védelme állt.
A Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Programja keretében valósult meg a „Vízvisszatartás: megoldások a fenntartható vízgazdálkodásért” című szakmai rendezvény, melyen a víztudomány neves képviselői közösen tekintették át a vízmegőrzés legújabb kutatási eredményeit és gyakorlati lehetőségeit. Emellett lezajlott a Rákos-patak Szövetség alakuló ülése is 8 szakmai előadás megtartásával. A Szövetség célja, hogy javítsa a Rákos-patak és környezetének állapotát.
Bízunk abban, hogy az „Ezerarcú víz – Kérészek nyomában” című új film a trilógia már megjelent első részével együtt hatékonyan fogja támogatni a vizes élőhelyekkel kapcsolatos környezettudatos szemléletformálást és a fenntartható vízgazdálkodásért folytatott erőfeszítéseket.
A film az NKFI Tudományos Mecenatúra programjának (MEC_2024) támogatásával készült.

