
„Ott vagyunk a férfiak, a férjek mellett, mi is kivesszük a részünket a munkából. Mi ezt nem kényszerből, hanem szeretetből csináljuk. Nem is tudjuk elképzelni másképp az életünket” – mondta a Telexnek Sáfián Lászlóné Ibolya a Nők a pásztorságban csoport alapítója és vezetője. A magyar közösség 2021-ben jött létre spanyol mintára, ma már hetven tagjuk van, akik az ország különböző szegleteiben élnek és gazdálkodnak. A csoportnak hála a tagoknak van kivel megbeszélniük a problémáikat, és ha kell segítséget, tanácsot tudnak kérni egymástól. Legutóbb például azt illetően, milyen babakocsit érdemes vásárolni, ami strapabíró és nem törik a kereke a legelőn.
Sáfián Lászlóné Ibolyával és a közösség tagjaival szombat délután a debreceni MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központban Illés Zsófia Szonja képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, az IASK Környezeti Kutatócsoportjának kutatója beszélgetett.
A közönség soraiban ott ült Molnár Zsolt, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoport vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora is, aki a kezdetektől nyomon követi a pásztorságban tevékenykedő női közösség életét.
Forrás: telex.hu/eletmod; Főkép fotó: Vigh Levente / MODEM
A teljes cikk itt olvasható.