A nagyvárosi parkok tavaiban általában szép számmal élnek tőkés récék, valamint a városi füves területeken pedig gyakran összegyűlnek a ludak. Az Egyesült Királyságban a Kanadai lúd nagy mennyiségben előforduló és széles körben elterjedt idegenhonos faj, amely jól ismert arról, hogy ürülékével szennyezi a parkokat. Az Egyesült Királyságban meglepően kevés tanulmány készült eddig a városi környezetben élő vad vízimadarak (kacsák, ludak és hattyúk) szerepéről az őshonos vagy inváziós növények terjedésében, pedig ez a szerep az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír.
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a spanyolországi Doñana Biológiai Állomás, a Wildfowl & Wetlands Trust, a Liverpool John Moores Egyetem és a Lincoln Egyetem kutatóival együtt készült új tanulmányukban 18 különböző északnyugat-angliai (Merseyside, Greater Manchester és a Lake District) városi és vidéki vizes élőhelyen tanulmányozták a vad vízimadarak szerepét a növények terjesztésében. Összesen 507 ürülék mintát gyűjtöttek és laboratóriumban megvizsgálták, hogy milyen magvakat és más növényi szaporító anyagot tartalmaztak – akár teljes növényt is pl. a békalencsék esetében. Több mint 900 ép magot találtak, amelyek közül sok ki is csírázott a laboratóriumban, bizonyítva, hogy túlélték a madarak bélcsatornáját.
„Bár már Darwin is felismerte a vonuló vízimadarak jelentőségét a vízi növények terjesztésében, ez az első részletes tanulmány a kacsák által végzett magterjesztésre vonatkozóan az Egyesült Királyságban, sőt az első európai tanulmány, amely összehasonlítja ebből a szempontból az együtt élő kacsákat és libákat” – mondta Andy J. Green, a tanulmány társszerzője. Több mint 33 növényfajt azonosítottak, amelyek többsége szárazföldi növény volt, köztük fákat és négy idegenhonos fajt is.
„Azt találtuk, hogy a tőkés récék és a kanadai ludak egymást kiegészítő szerepet töltenek be” – mondta Lovas-Kiss Ádám, a tanulmány vezető szerzője. „A tőkés récék viszonylag több vízi növényt és a nagyobb magvúakat terjesztik, míg a kanadai ludak több szárazföldi növényt”.
Mind a kacsák, mind a ludak elsősorban olyan növényeket terjesztettek, amelyeknek nincs húsos termése, és korábban azt feltételezték, hogy ezért ezek nem, vagy csak korlátozottan képesek állatokon keresztül terjedni, mivel nincs olyan mechanizmusuk, amellyel néhány méternél nagyobb távolságra tudnának elmozdulni. A vadon élő vízimadarak azonban nagy távolságra történő repülésüknek köszönhetően tökéletes növényi vektorok, így segíthetnek a növényeknek új élőhelyekre jutni, és fenntartani az elszigetelt növénypopulációk közötti kapcsolatot, beleértve a különböző városi parkokat is. Például még azoknál a fáknál is, melyeknek a magját a szél terjeszti, ilyen pl. az ezüstnyír, amelynek magja mindkét madár ürülékében gyakori volt, a magok sokkal messzebbre jutnak a vadmadarak által, mint a szél által.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a madarak hónapokkal a magtermés után is képesek tovább terjeszteni a magvakat, így például a vonuló tőkés récék tavasszal észak felé terjeszthetik a magvakat, ami segíthet a növényeknek abban, hogy az éghajlatváltozás hatásainak megfelelően módosuljon az elterjedési területük. A kanadai ludak viszonylag helyhez kötöttek az Egyesült Királyságban, bár alkalmanként több száz kilométeres mozgásokat is feljegyeztek. Idegenhonos növényeket csak városi területeken találtak a vadmadarak ürülékében, de a tanulmány fontos bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a vadmadarak a városi parkokból a természetes élőhelyekre is átterjeszthetik az idegenhonos fajokat.
„Tévedtünk, amikor azt feltételeztük, hogy az európai virágos növényeknek csak a húsos terméssel rendelkező 8%-a terjed a madarak belében” – mondja Lovas-Kiss. „Tanulmányunk azt mutatja, hogy sok más növényt is madarak terjesztenek, és hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kacsák és libák szerepére a városi ökológiában, valamint a természetes ökoszisztémákban a terjedés vektoraként. Még az idegenhonos ludak is fontos szolgálatot tehetnek az őshonos növények szétszórásával”.
Fotó Steve Green: A kanadai lúd idegenhonos faj az Egyesült Királyságban Publikáció:
Tóth, P., Green, A. J., Wilkinson, D.M., Brides, K., & Lovas-Kiss, Á. (2023). Plant traits associatedwith seed dispersal by ducks and geese in urban and naturalhabitats. Ecology and Evolution, 13, e10677.
https://doi.org/10.1002/ece3.10677
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) tizenöt kiemelt teljesítményt nyújtó kutatója vehetett át tudományos kitüntetést a 2023. évi HUN-REN Díjátadó Ünnepségen. A tudományos konferenciával egybekötött ünnepi eseményt november 9-én tartották a Pesti Vigadóban, ahol átadták a 2021-ben alapított HUN-REN Kiválósági Díjat (korábban Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Díj) és a fiatal kutatók elismerésére szolgáló Bárány Róbert Díjat, ezenfelül a kutató professor emeritus címeket.
A Bárány Róbert Díj megalapításának és adományozásának célja a HUN-REN 40 év alatti fiatal kutatóinak kiemelkedő tudományos munkájának elismerése. A díjak odaítélésekor az elért eredmények mellett figyelembe veszik a tudományos munka innovatív megközelítését, valamint a benne rejlő potenciált és továbblépési lehetőségeket, így például a különböző projektekben való részvételt, illetve bekapcsolódást nemzetközi együttműködésekbe. Kilenc kutató részesült Bárány Róbert Díjban, köztük Lovas-Kiss Ádám az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos munkatársa.
Bárány Róbert Díj Oklevél
Lovas-Kiss Ádám jelentős eredményeket ért el a terjedésbiológia, ezen belül a vízimadarak különböző élőlények terjesztésében betöltött szerepének vizsgálata terén. Kutatásai során több növény- és állatfajról bebizonyította, hogy szaporító- és terjesztőképleteik a vízimadarak tápcsatornáján áthaladva megőrzik életképességüket, így akár sok száz kilométeres távolságra is eljuthatnak. Ez jelentős szerepet játszik az idegenhonos fajok terjedésében és az élőlények változó éghajlathoz történő alkalmazkodásában, vándorlásában, ami különösen fontossá teszi a téma kutatását. Lovas-Kiss Ádám több nemzetközi kutatócsoporttal dolgozik együtt, publikációs teljesítménye a hasonló korú hazai kutatók között kiemelkedő.
A biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő okozója a biológiai invázió, amely a gazdaságra és a társadalomra is negatív hatásokkal jár. Az inváziós idegenhonos növényfajok jól alkalmazkodtak a bolygatott területeken való gyors megtelepedéshez, ezért a zavart és intenzíven kezelt élőhelyeken az inváziós növény fajok nagy számban fordulhatnak elő. Az ökológiai restauráció – amelyet az ökológiai restauráció nemzetközi szervezete (Society for Ecological Restoration (SER)) a leromlott, károsodott vagy elpusztult ökoszisztémák helyreállításának folyamataként határoz meg – egyre inkább elismert eszköz a földterületek degradációjának és a biológiai sokféleség csökkenésének ellensúlyozására, valamint az inváziós idegen fajok elleni küzdelemben. Mivel az inváziós probléma egyre súlyosabbá válik, sürgősen szükség van innovatívabb, hatékonyabb és proaktívabb stratégiák kidolgozására, amelyek segítenek javítani a helyreállított közösségek invázióval szembeni ellenálló képességét, korlátozva az inváziós idegen fajok megtelepedését és további terjedését. A megelőzési és mérséklési stratégia kidolgozásához meg kell érteni a biológiai invázió és az invázióval szembeni ellenállás hátterében álló folyamatokat.
A Halassy Melinda tudományos főmunkatárs (Ökológiai Kutatóközpont, Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium, Invázióbiológiai Divízió) által vezetett kutatócsoport a vetőmag-alapú ökológiai restaurációs kísérletekkel kapcsolatban megjelent tanulmányok szisztematikus áttekintése és meta-analízise alapján azt vizsgálta, hogy a funkcionális hasonlóság, a vetési sűrűség és az elsőbbségi hatások milyen lehetőségeket jelentenek az invázióval szembeni ellenállás növelésében.
Az invázióval szembeni ellenálló képességért több tényező is felelős lehet, mint például a közösségek diverzitása, vagy ami még fontosabb, funkcionális sokfélesége, a kompetitív domináns vagy gyorsan fejlődő őshonos fajok jelenléte, amelyek nagyobb mértékben vagy gyorsabban képesek az erőforrások kiaknázására, korlátozva ezzel az inváziós fajok megtelepedési lehetőségeit. Az utóbbi időben a funkcionális hasonlóság, a terjedési nyomás és az elsőbbségi hatások kerültek a figyelem középpontjába az invázióval szembeni ellenállóképesség magyarázatára és az inváziónak ellenálló közösségek helyreállításának elősegítésére tett kísérletek során.
A korlátozott hasonlóság elmélete szerint az azonos erőforrásokat hasonlóan használó fajok nem tudnak tartósan egymás mellett élni, így elméletileg az olyan őshonos fajok bevonása a restauráció folyamatába, amelyek funkcionálisan jobban hasonlítanak a magas kockázatú inváziós idegen fajokra, ellenállóbbá teheti a társulást az invázióval szemben. A nagy mennyiségben jelenlevő szaporító anyag növeli a megtelepedési esélyt, és a rendelkezésre álló források kihasználását, ezért az őshonos fajok vetési sűrűségének növelésével is lehetséges az inváziós idegen fajok visszaszorítása. Végezetül, az érkezési sorrend is erősen befolyásolhatja a versenyt és a túlélést, mivel a korai érkezés korai erőforrás-szerzést eredményez, így az őshonos fajok elsőbbségének biztosítása ellenállóbbá teheti az adott növénytársulást az invázióval szemben.
A vizsgálatban 48 tanulmány összehasonlító elemzése azt mutatta, hogy a magvetésen alapuló ökológiai restauráció lehetőséget nyújt az inváziós idegenhonos fajok megtelepedésének és növekedésének korlátozásához. Az őshonos fajok elsőbbségben részesítése bizonyult a legjobb módszernek a növénytársulások invázióval szembeni ellenállásának növelésében, mivel ez a módszer több mint 50%-al csökkentheti az inváziós idegenhonos fajok teljesítményét. Már a rövid távú (mindössze egyhetes) vetési előny is kedvezőnek bizonyult az őshonos fajok számára, de az elsőbbségi hatás az időbeli előny növelésével tovább erősíthető. A funkcionálisan hasonló fajok vetése általában semleges hatással volt az inváziós idegen fajokra. A nagy sűrűségű vetés alapvetően hatékony volt az inváziós idegenhonos fajok visszaszorításában, de lehetnek olyan küszöbértékek, amelyek felett a vetési sűrűség további növelése nem feltétlenül eredményezi az invázióval szembeni ellenállás növekedését.
Az őshonos évelő Festuca vaginata és a Tragus racemosus invaziós egynyári fű együttes termesztése üvegházi kísérletben
A publikáció eredményei alapján az inváziós idegen fajok terjedésének megelőzésében és hatásuk csökkentésében elsőbbséget kell biztosítani az őshonos fajok telepítésének. Az invázió visszaszorításában a zavarás minimalizálása, az inváziós fajok szaporodási nyomásának és bejutásának korlátozása, valamint a zavarást követően az őshonos fajok mielőbbi betelepítése lehet hatásos. Az őshonos fajok előnyét leginkább a korán megjelenő, gyorsan növő őshonos fajok és a nagy termőképességű közösségek korai betelepítésével lehet növelni. Az inváziós idegenhonos fajokkal nagy funkcionális hasonlóságot mutató egyetlen faj vetése nem bizonyult sikeresnek, ehelyett nagy sűrűségű, többfunkciós vetőmag keverékeket kell előnyben részesíteni, olyan őshonos fajokat is beleértve, amelyek gyors növekedésükkel az elsőbbségi hatást is tudják erősíteni. Fontos megjegyezni, hogy még az invázióval szembeni ellenálló képesség növelésére irányuló legjobb módszerek kombinálása sem eredményezi az inváziós idegenhonos fajok teljes kiszorítását, de korlátozza biomasszájukat és magtermelésüket, ezzel csökkentve a további invázió kockázatát.
A tanulmány arra is rávilágít, hogy az inváziós ökológia előrejelző képességének javítása, valamint az inváziós idegen fajok megelőzésére és visszaszorítására szolgáló legjobb helyreállítási gyakorlatok azonosítása érdekében szükség van a földrajzi régiók, a globális inváziós fajok és a potenciális rezisztenciamechanizmusok közötti kutatások integrálására.
A nagy tavainkban élő változatos vízi növényzet (pl. a hínárfélék, nád, sulyom) heterogén élőhelyet biztosít a vizekben élő mikroszkopikus élőlények, így a bevonatalkotó algák számára is. A tavak turisztikai célú hasznosítása során azonban gyakran sor kerül a vízi növényzet gyérítésére mivel akadályt jelentenek az úszók, vagy a hajózók számára. Az ÖK Vízi Ökológiai Intézete és a Debreceni Egyetem kutatói a Közép-Tisza Vízügyi Hatóság szakembereivel arra keresték a választ a Hydrobiologia című szaklapban megjelent publikációjukban, hogy a vízi növényzet változatosságának pontosan milyen hatása van a bevonatalkotó kovaalgák összetételére és diverzitására.
„Az emberi társadalmak jóléte és jól-léte az őket körülvevő, velük szerves egységet képező élőlényközösségek biológiai sokféleségére épül. Ugyanakkor ismert, hogy a felszíni vizek jelentős részében egy láthatatlan tragédia zajlik éppen, fajok tűnnek el, veszélyeztetve ezzel az adott ökoszisztéma működését. Míg az emberi közösségek számára fontosnak tartott növényi, állati, vagy mikróba közösségekben végbemenő folyamatokról viszonylag több információ áll rendelkezésre, más csoportok, köztük a nehezen megfigyelhető mikroszkopikus méretű helyt ülő (bentikus) algák veszélyeztetettségéről és kitettségéről jóval kevesebb az ismeretanyag. A helyzetet tovább bonyolítja az is, hogy a tavak és vízfolyások csak ritkán szolgálnak egy célt, sokkal inkább többfunkciós működésűek (természetvédelem, rekreáció, horgászat, víztározás, stb). Gyakran nehéz megtalálni az egyensúlyt a különböző érdekek közt és elérni, majd fenntartani a jó ökológiai állapotot, ugyanakkor elvégezni az olyan vízgazdálkodási szempontból releváns munkákat is, mint a vízszint-szabályozás, a makrovegetáció gyérítése, üledékkotrás, stb. „ – mondta el Bácsiné Béres Viktória, a közlemény egyik vezető szerzője.
Nincs ez másként a Kárpát-medence legnagyobb mesterséges, egyszerre több funkciót is ellátó tározójában, a Tisza-tóban sem, amely az UNESCO Világörökség része. Más tavakhoz hasonlóan a vízi és mocsári növényzet összetétele és biomasszája itt is komplex rendszert alkot bentikus mikroflóra (alga) együttesekkel. A kiterjedt makrofita vegetációt azonban évente legalább egyszer ritkítani kell. A tanulmányban a kutatók rávilágítottak arra, hogy a különböző életformatípusokba tartozó növényállományok – alámerülő: békaszőlő; kiemelkedő: nád; úszó: sulyom levélrozetta – ugyan eltérő mértékben járulnak hozzá a bentikus kovaalga közösségek biológiai sokféleségének fenntartásához, azonban minden növénytípus egyedi mikro-élőhelyet biztosított az algaközösségnek növelve a teljes tó diverzitását. A növényállományok mellett a tóra jellemző rendszeres vízszint szabályozás is jelentősen befolyásolta a kovaalga közösségek összetételét és biológiai sokféleséget, elősegítve a kovamoszatok terjedését a medencék között.
Ezek az eredmények rávilágítottak arra, hogy egy olyan több funkciót is betöltő tóban, mint a Tisza-tó, a bentikus mikroalgák biológiai sokféleségének védelme és fenntartása igen kényes vízgazdálkodási tervezést és végrehajtást igényel, ugyanakkor az egészséges ökoszisztéma működéséhez ez elkerülhetetlen. A publikáció tágabb értelemben pedig arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, mely az Európai Unió Víz Keretirányelv (EU VKI) és az Élőhelyvédelmi Irányelv egy adott területen történő párhuzamos végrehajtása során fordul(hat) elő: a természetvédelem jelenlegi megközelítései ugyanis elsősorban a makroszkopikus vízi, vagy vízhez kötődő élőlények élőhelyeinek megőrzésére összpontosítanak, a vízi mikroszkopikus élőlény közösségeket nem veszik figyelembe így a megfelelő körülmények biztosítása sem prioritás ezen irányelveknél. Ezzel pedig önkéntelenül is gátat szabhatnak az EU VKI egyik fő célkitűzésének, a jó ökológiai állapot elérésének, hisz az magukra a vízi közösségekre összpontosít méretre való tekintet nélkül.
Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének egyik nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatása kísérletesen bizonyította, hogy egy édesvízi kékalga chytrid gomba parazitájának jelenléte növeli a fogyasztó, jelen esetben a vízibolha, növekedését és szaporodási képességét. A pozitív hatás mögött a chytrid parazita kedvező zsírsavösszetétele áll, pontosabban pedig a hosszú szénláncú telítetlen zsírsavak (PUFA). A kedvező hatás akkor is érvényes, ha a kísérleti környezetet jelentősen, +6°C-al melegítették.
A parazita szó hallatán egyszerre képzelünk el kicsi és gusztustalan teremtést valami szép állatra tapadva, valamint rándul össze a gyomrunk. Ez nem feltétlen kell, hogy így legyen, ugyanis a paraziták lehetnek szépek, sőt, még hasznosak is. Erre világított rá az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársának, Abonyi Andrásnak egyik kutatása, mely egy édesvízben előforduló kékalga fajra (Planktothrix rubescens) és annak fajspecifikus chytrid gomba parazitájára fókuszált. Hogy megértsük a kutatás fő kérdését, először meg kell értenünk hogyan működnek az édesvízi táplálékhálózatok.
A tavak és óceánok nyíltvizű régióját pelagiális régiónak hívják, mely fajokban és funkcióikban rendkívül gazdag lebegtetett mikroszkópikus élőlényközösséget foglal magában, amit összefoglaló néven planktonnak hívunk. Ez magában foglal több élőlénycsoportot is, úgymint a baktériumokat, vírusokat, gombákat, algákat, csillósokat, és az elsődleges állati fogyasztókat, vagyis a zooplanktont. A fotoszintetizálni képes növények (algák), vagyis a fitoplankton a Földi oxigénkészlet felét állítják elő, és alkotják a vízi táplálékhálózatok alapját. Az, hogy milyen fitoplankton fajok vannak jelen, például ehetőek, vagy nem, elfogyasztva kedvező, vagy éppen kedvezőtlen hatással vannak a fogyasztóikra, közvetlen hatással van az egész táplálékhálózatra, beleértve a magasabb rendű élőlényeket is, mint a halak.
Újabb tudományos eredmények rávilágítottak, hogy a chytrid gomba paraziták nagy fajgazdagsággal lehetnek jelen vízi táplálékhálózatokban, és jelenlétük éppen az alga-zooplankton kapcsolatot módosítja. A chytrid gomba parazita nagyobb, például fonalas vagy koloniális algafajokat fertőz meg, és a parazitizmus eredményeként a nagy algaegyed könnyebben szétesik és lesz fogyasztható az állati szervezetek számára. Ez önmagában pozitívan hat a táplálékhálózatra, mert növeli a magasabb trofikus (táplálkozási) szintekre eljutó anyag és energia mennyiségét. A chytridek ugyanakkor ennél többet és jobbat tesznek jelenlétükkel. A chytrid gombák olyan esszenciális molekulákat képesek előállítani, melyekre a fogyasztó állati szervezeteknek szükségük van, de önmaguk előállítani képtelenek: szterolokat és hosszú szénláncú telítetlen zsírsavakat. Amennyiben a chytrid gomba jelen van, nemcsak hogy több anyag és energia jut a magasabb trofikus szintekre a vízi táplálékhálózatokban, de még minőségi javulás is történik.
A vízibolhák apró rákok, amelyek a vízi táplálékhálózatokban fontos szerepet töltenek be: nagy alga fogyasztók, ugyanakkor pl. a halak részére fontos táplálék forrást jelentenek Kép: phylopic.org
A nemzetközi csoport tagjaként Abonyi András kutatásai azt bizonyították, hogy a chytrid gombák kedvező telítetlen zsírsavösszetétele számszerűsíthetően pozitív hatással van a közvetlen fogyasztóra. Chytrid gomba parazita jelenléte esetén a vízibolha szervezetek kétszer annyi táplálékot tudtak magukhoz venni, ugyanakkor a tápanyagok beépülési hatékonysága megnégyszereződött. Vagyis, a mennyiségen felül kiemelt szerepe volt a tápanyag minőségének, jelen esetben a hosszú szénláncú telítetlen zsírsavaknak. A tudományos eredményt a rangos Freshwater Biology újság közölte le.
A megnövekedett tápanyagterhelés (eutrofizáció) és a globális felmelegedés növelik a kedvezőtlen, olykor veszélyes algatömegek megjelenését. Egyrészt az algatömeget sokszor egy, vagy néhány faj alkotja, melyek a fogyasztó szervezetek számára nehezen felvehetőek és kedvezőtlen tápanyagminőségűek is, mint a fentebb említett kékalga faj. Másrészt a tömeges vízvirágzást sokszor toxikus, vagy potenciálisan toxikus fajok okozzák. Míg a magas vízhőmérséklet kedvez az algatömegnek, a potenciális fogyasztó szervezeteket kétszeresen bünteti. Egyrészt, az algatömeg tápanyagfelvétel szempontjából nehezen hozzáférhető, másrészt a melegebb vízhőmérséklet több energiát, vagyis megnövekedett tápanyagigényt követel az állattól.
A kutatás második részeként bizonyították, hogy a megnövekedett energiaigény nem jelent problémát a vízibolha számára, ha a táplálék részeként chytrid gomba parazita is elérhető. Amennyiben a vízibolha egyedek chytrideket is fogyasztottak, a +6°C-os melegítés, ami kifejezetten jelentős, a vízibolha egyedek problémamentesen tudtak növekedni és szaporodni. A kutatás a Journal of Plankton Research lapban jelent meg.
Míg a múltban azt kérdeztük, hogy „Miért vannak algákat parazitáló chytridek?”, vajon „Mit csinálnak?”, most egy új kérdést kell feltennünk: „Biztosan elég mennyiségű chytrid alga parazita van jelen ahhoz, hogy megfelelően tudják támogatni a vízi táplálékhálózatok működését?”
A Föld lakosságának jelenleg több mint 50%-a városlakó, ugyanakkor a városok mégis jelentős biológiai sokféleségnek adhatnak otthont, amely fontos ökoszisztéma szolgáltatást nyújt a városi lakosságnak. Egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek egyik magyar tagja Andrew J. Hamer, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, hat kontinens, 379 városának hat szárazföldi fauna csoportját (kétéltűek, denevérek, méhek, madarak, bogarak és hüllők) érintő adatbázisok és publikációk szisztematikus review elemzésével kimutatta, hogy a városiasodás állatcsoportonként eltérő változásokat okoz a tulajdonságaik összetételében. A tanulmány a Nature Communications folyóiratban jelent meg.
Bár a városi környezet jelentős élőhelyveszteséget és átalakulást okoz, kulcsfontosságú a még fennmaradt városi biodiverzitás megőrzése, sőt a városok szerepének növelése a jelenlegi kihalási válság mérséklésében. A városi környezet biológiai sokféleségét elősegítő hatékony stratégiák kialakításához elengedhetetlen annak megértése, hogy a különféle állat csoportok hogy reagálnak funkcionális tulajdonságaikon keresztül az urbanizációs környezet hatására világszerte.
Jelentős előrelépés történt az urbanizáció globális biológiai sokféleségre gyakorolt hatásainak megértésében, azonban még mindig bőven vannak hiányterületek. A korábbi kutatások földrajzilag az északi félteke nagyobb nagyvárosi területeire és Ausztráliára vonatkoztak. Azonban a biológiai sokféleség szempontjából legértékesebb területek többsége a trópusokon és a déli féltekén található, és ezeket a területeket eddig kevéssé kutatták. A városi tájszerkezetet eddig nagyrészt olyan negatív mutatóval jellemezték, mint például az át nem eresztő felületek (beton felületek) aránya, míg a biológiai sokféleséget elősegítő mutatók, mint például a növénytakaró aránya és térbeli elhelyezkedése viszonylag kisebb figyelmet kapott, különösen globálisan. A városi biológiai sokféleséggel kapcsolatos tanulmányokban eddig főként a növényeket és a madarakat vizsgálták. Az urbanizáció azonban más fajgazdag és funkcionálisan fontos állat csoportokat is érint, például a rovarokat, kétéltűeket, denevéreket és hüllőket. A városi biológiai sokféleséggel kapcsolatos legtöbb vizsgálat továbbra is a taxonómiai sokféleségre összpontosít, annak ellenére, hogy az ökológiai szakirodalomban egyre nagyobb jelentőséget kapnak a funkcionális jellemzők.
A Nature Communications tanulmányban hat kontinens, 379 városának hat szárazföldi fauna csoportját (kétéltűek, denevérek, méhek, madarak, bogarak és hüllők) áttekintve kimutatták, hogy az urbanizáció taxon-specifikus változásokat okoz a tulajdonságok összetételében, és a szaporodási stratégiával kapcsolatos tulajdonságok mutatják a legerősebb választ. Eredményeik arra utalnak, hogy az városiasodás funkcionális tulajdonságokra gyakorolt hatása négyféle városi tulajdonság együttest eredményez: mozgékony generalisták, helyspecialisták, központi helyen gyűjtögetők és mozgékony specialisták.
A mozgékony generalisták közé tartoznak az olyan csoportok, mint a denevérek és a futó bogarak, amelyek gyors mozgásúak, mindenevők és jobban ki tudják használni a városi környezetben rendelkezésre álló erőforrásokat. A hely-specialistákhoz kapcsolódó városi tulajdonság együttest a csökkent mobilitás, a különlegesebb táplálékigény és a kisebb fészekaljméretek felé való elmozdulás jellemezte. Ezek a tulajdonságok előnyösek az erősen helyhez kötött életciklusú fajok, például a kétéltűek és a hüllők számára. A központi helyen táplálkozók létrehoznak egy bázist, ahonnan naponta mozognak további erőforrások felkutatására. Ilyenek például a méhek és a madarak. A mobil specialisták azok az állat csoportok, amelyek táplálkozási specialisták és képesek térben elszigetelt táplálékforrások között mozogni anélkül, hogy egy központi helyre kellene visszatérniük. A vizes élőhelyeken élő madarak ilyen mobil specialistáknak tekinthetők, mivel elterjedésük szorosan kötődik egy adott erőforráshoz (víztesthez), de képesek könnyen mozogni a helyszínek között.
A kétéltűek helyspecialisták, helyhez kötött életciklusú fajok (Fotó: Shutterstock)
A tanulmány megállapításai ellentétben állnak azzal a hipotézissel, amely szerint egyetlen globális „városi tulajdonság együttes” létezik a fajok urbanizációra adott válaszaként. Az eredmények ezért átértékelik az ökológiai közösségek dinamikájáról és a városi ökoszisztémák biotikus homogenizációjáról alkotott korábbi elképzeléseket. A különböző állat csoportok fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a városokra és környezetükre vonatkozó természetvédelmi és városfejlesztési szabályozókban és tervekben figyelembe vegyék az egyes állatcsoportok különböző igényeit, mert ez alapozhatja meg a városok növekvő szerepét a biológiai sokféleség globális csökkenésének mérséklésében.
Cím fotó: Horányi Júlia: Városi vizes élőhely, amely alkalmas mind a négy különböző funkcionális tulajdonság-együttest mutató fajok számára
Idén is számos izgalmas programmal várják az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Az Ökológiai Kutatóközpontban két helyszínen szervezünk programot: pénteken az Evolúció Éjszakáját külső helyszínen, a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, Budapesten tartjuk.
Definíciók a természetben nem léteznek, ezek magunk kreálta munkaeszközök, melyek lehetővé teszik az emberi kommunikációt. Így pl. a megfertőzött gazda számára hasznos, jó fertőzések okozója definíció szerint mutualista (korábbi szóhasználatban: szimbionta), míg a káros fertőzések okozói élősködők, vagy más szóval paraziták. De vajon hol a határ a szimbionta és a parazita éltmód közt, tehát mi a biológiai különbség a „jó fertőzés” és a „rossz fertőzés” között? Rózsa Lajos és Garay József (mindketten az Ökológiai Kutatóközpont, Evolúciótudomány Intézet munkatársai) legújabb áttekintő (review) tanulmánya e kérdést feszegeti a brit Parasitology szakfolyóirat hasábjain.
E területet évszázadokon keresztül az orvosi szemlélet uralta, ezért a paraziták által a megfertőzött gazdaszervezetre kifejtett káros hatást a kórokozó képességgel azonosították. Az élősködők általi fertőzések tehát betegséget okoznak, a betegség pedig számunkra káros.
Csakhogy a ’70-es évek második felében már az ökológusok és evolúcióbiológusok érdeklődése is feltámadt a paraziták iránt. Hiszen az élővilág fajainak és egyedeinek többsége élősködő életmódot él, legalábbis akkor, ha a növényélősködő rovarokat is közéjük számítjuk. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megfertőzött gazdaszervezetre nézve káros hatást gyakorló fertőzések messze túlnyomó többsége ritkán, vagy sosem okoz orvosi vagy állatorvosi értelemben vett betegséget. No de akkor hogyan határozható meg, és miben mérhető a fertőzések által okozott káros hatás?
Jeles brit akadémikusok, Roy Anderson és Robert May 1978-ban úgy határozták meg a fertőzések okozta kárt, hogy az csökkenti a megfertőzött gazdaegyed túlélési esélyeit (élettartamát), vagy a szaporodási sikerét (utódai számát), vagy mindkettőt. Az ilyen fertőzések pedig arra szelektálják a megtizedelt gazdapopulációkat, hogy kerüljék a fertőzési forrásokat, illetve lázzal, gyulladással, immunreakciókkal védekezzenek e fertőzések ellen. Rózsa és Garay egyetértenek a korábbi szerzőkkel abban, hogy az evolúcióban a túlélés és szaporodás a sikert mérő „valuta”; ezek esélyének növekedése a „jó”, és ennek csökkenése a „rossz” hatás. Csakhogy az élővilág működése hierarchikusan egymásra épülő szerveződési szintek mentén zajló folyamatokból áll. Tehát a fertőzések „jó” vagy „rossz” hatásait is a különböző szerveződési szinteken egymással párhuzamosan kell értelmeznünk, és akkor mindjárt meglepő ellentmondásokba ütközünk.
Legyen az első lépcsőfok a sejtek működési szintje. Számos vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzést ismerünk, melyek növelik a megfertőzött sejtek élettartamát és serkentik azok szaporodását. Csakhogy a sejthalált nem ismerő, egyre gyorsabban szaporodó sejttömeg a soksejtű egyedek (pl. az emberi egyedek) szintjén rosszindulatú, rákos daganatot jelent, mely előbb-utóbb az egyed halálát okozhatja. Ami tehát a sejteknek (rövid távon) siker, az az egyedeknek (hosszabb távon) kudarc – ez eddig közismert.
A következő lépcsőfok tehát a soksejtű egyed, mint pl. egy ember. A fertőzések jó vagy rossz hatása itt egybevág az orvosi értelmezéssel, tehát hétköznapi értékrendünkkel is. Pl. a koronavírus fertőzés „rossz”, mert beteggé tehet vagy megölhet minket.
Tekintsük harmadik lépcsőfoknak a leszármazási vonalak szintjét. Bár ezt ritkán tekintik elkülönült szerveződési szintnek, de a szerzők szerint legalábbis, mint a szelekció egyfajta lehetséges egységét, érdemes külön szemügyre vennünk. Egy-egy leszármazási vonal egyszerűen a szülő-utód kapcsolatok láncolatával összekötött egyedekből áll. Hogyan változik az ő sikerük egy olyan fertőzés hatására, mely csökkenti az egyedek túlélési és szaporodási esélyeit?
Vegyünk egy végtelenül leegyszerűsített, hipotetikus példát. Egy képzeletbeli lény ivartalanul szaporodik, 2 évig él, és élete végén 4 utódot hoz világra. Tehát 2 év múltán 4 példányt, végül a 4 év múltán 16 példányt figyelhetünk meg. Vegyünk most egy fertőzést, amely a felére csökkenti a megfertőzött gazdaegyed élettartamát, és egyúttal felére csökkenti az utódai számát is. Sőt, a szülők átadják a fertőzést az utódaiknak is, tehát az egész leszármazási vonal végig fertőzött lesz. Tehát 1 év múltán 2 példányt, (…), majd 4 év múltán 16 példányt figyelhetünk meg. Egy fertőzés tehát megduplázhatja, vagy megfelezheti az egyedek túlélésének és szaporodásának esélyét úgy, hogy mindez nem hat a leszármazási vonalak sikerére: az ötödik évben mindkét esetben ugyanannyi leszármazottat találtunk.
1. ábra. A 2-éves élettartam végén létrehozni 4 utódot pontosan annyira sikeres, mint az 1-éves élettartam végén létrehozni 2 utódot. Ezért, ha egy fertőzés megduplázza vagy megfelezi az egyedek élettartamát és a szaporodási sikerét, az nincs hatással a leszármazási vonalaik sikerére. A folytonos vonalak az egyedek túlélést jelzik a következő évre, míg a pöttyözött vonalak a szaporodást jelképezik. Az egyre sötétebb körök az egymásra következő generációk tagjait jelentik.
De van további meglepetés is. Ha a fertőzés a gazda élettartamát mondjuk a felére csökkenti (két évről egyre), de az utódok számát ennél kisebb arányban, mondjuk négyről csak háromra, akkor a fertőzöttek leszármazási vonala sikeresebb lesz (tehát gyorsabban növekszik), mint a nem-fertőzötteké, és így kiszoríthatják azokat.
A talány feloldása egyszerű: a szelekció nem csak a hosszú és termékeny életet, de az utódok létrehozásának sebességét is „díjazza”. Tehát 2 év végén 4 utódot létrehozni pontosan akkora siker, mint 1 év végén 2 utódot létrehozni. A leszármazási vonalak mentén mért kudarc vagy siker tehát eltérhet, akár ellenkező irányú lehet, mint az egyedek szintjén értékelt kudarc vagy siker. A hoszzú élet nem feltétlen előnyös, főleg nem, ha a szaporodás lassulásával jár. Ez azért lényeges, mert leszármazási vonalak szintjén zajló szelekció igen hatékonyan eredményezhet adaptációt, tehát pl. a fertőzések elleni vagy melletti alkalmazkodásokat a gazdapopulációkban. Korántsem biztos tehát, hogy az egyedek életét és termékenységét csökkentő fertőzések mindig evolúciós ellenlépésekre késztetik a gazdafajt.
Végül tekintsük a gazdapopulációt, mint még magasabb szerveződési szintet. Vajon vannak-e fertőzések, melyek ártanak az előző szerveződési szinteken, de mégis elősegítik a populációk népességnövekedését? Különös módon e kérdésre nem az ökológusok, hanem egy történész talált elsőként válasz. William H. McNeill, kanadai-amerikai történész 1976-ban átértelmezte és újraírta a 16-19. századi gyarmatosítás történelmét. Felismerte, hogy az európai gyarmatosítók hullámai nem a felsőbbrendűnek vélt kultúrájuk, vallásuk vagy fegyvereik révén gyűrték le a bennszülött népességeket, hanem az általuk behurcolt, és az őslakosok számára addig ismeretlen, számukra új járványok által. Így pl. a himlő és a kanyaró ugyan az európai hódítok közt is szedett áldozatokat, de csak jóval kisebb mértékben, mint az ezekkel a vírusokkal szemben immunológiailag naiv őslakosok körében.
Ha tehát a populációk közti kapcsolatok hálóját is figyelembe vesszük, akkor elképzelhető, hogy a fertőzés hátrányt okoz ugyan a megfertőzött egyedeknek és leszármazási vonalaknak a nem-fertőzött egyedekkel szemben, de a népesség egészét mégiscsak előnyhöz juttatja a rivális népességekkel, rivális fajokkal való versengésben. Ma már az ökológusok számos hasonló esetet ismernek az invazív fajok sikeres terjeszkedése, illetve az őshonos fajok kiszorulása kapcsán. Valószínű, hogy az Európába betelepített fácán, szürke mókus, vagy néhány amerikai rák is az általuk terjesztett kórokozók segítségével szorítják ki az Európában őshonos, velük versengő fajokat.
2. ábra. A gyarmatosítás naiv, romantikus ábrázolása: Kolumbusz Kristóf partra száll San Salvador szigetén (19. századi festmény)3. ábra. Himlő (vagy kanyaró?) fertőzés miatt haldokló aztékok – a gyarmatosítás realisztikusabb, dokumentarista ábrázolása a 16. századból. (forrás: Florentine Kódex. Bernardino de Sahagún, La Historia General de las Cosas de Nueva España)
Mintegy 45 évvel ezelőtt tehát úgy vélték, hogy az egyedek számára hátrányos fertőzések, melyek csökkentik az élettartamukat és szaporodási esélyeiket, szükségképpen negatív hatással lesznek a gazdapopulációk egészére is. Az új tanulmány azonban megmutatta, hogy mindez korántsem biztos, mert egyazon fertőzés a különböző szerveződési szinteken, egymással párhuzamosan, egyidejűleg akár ellentétes irányú „jó” és „rossz” hatásokat okozhat.
Orvosainktól természetesen továbbra is azt várjuk, hogy megszabadítsanak minket a mi egyéni szempontunk szerint „rossz” hatású fertőzésektől. Ugyan ki szeretne elkapni egy olyan fertőzést, amely csökkenti az élettartamát és termékenységét? De értenünk kell azt is, hogy ugyanebben a gazda-parazita kapcsolatban más szerveződési szinteken az evolúciós és ökológiai folyamatok akár ellentétes hatásokat is okozhatnak. Ezért a szervezetünk nem feltétlen adaptálódott arra, hogy az ilyen fertőzésekkel szemben felvegye a harcot.
Szemben a népmesékkel, a valós fertőzések világa gyakran nem a „jó” és a „rossz” egyszerű ellentétére épül. Pl. az egyik leggyakoribb tünetmentesen lappangó fertőzésünk, a Toxoplasma gondii megrövidítheti életünket, hiszen olykor – ritkán! – skizofréniát vagy spontán vetélést okozhat, növelheti a közlekedési balesetek veszélyét stb. Ugyanakkor kissé növeli a szexuális nyitottságot és vonzerőt, hiszen a fertőzött embertársaink arcát vonzóbbnak látjuk. Hogy ez „jó” vagy „rossz” fertőzés? Talán a kérdés rossz, és ezért nem adható rá jó válasz.
4. ábra. A Toxoplasma-fertőzött emberek arcát (balra) kissé vonzóbbnak látjuk, mint a nem-fertőzött társaikét (jobbra). Tíz-tíz portré egyesítésével kreált kompozit képek, tehát nem egy-egy valós személy arcképei (forrás: Borráz-León JI et al. 2022. Are Toxoplasma-infected subjects more attractive, symmetrical, or healthier than non-infected ones? PeerJ 10:e13122. CC-BY 4.0)
A megjelenést a Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium (RRF-2.3.1-21-2022-00006 pályázat) Járványökológia Divíziója támogatta
A félévenként megjelenő prémium magazin országunk természeti értékeit mutatja be elismert természetvédelmi szakértők és kiemelkedő természetfotósok munkáin keresztül, valamint a természethez kapcsolódó jelenségek tárházába nyújt betekintést természettudósok és egyéb tudományterületek szakértőinek kalauzolásával. A lap 360 fokban járja körül a természet világát, és szakmai körültekintéssel foglalkozik olyan témákkal, melyek érdekelhetik mindazokat, akik számára fontos, hogy minél többet tudjanak és tehessenek a minket körülvevő természetért.
A legújabb szám Természettudomány fejezetében többek között az ÖK munkatársai számolnak be a biológiai invázió kutatására alakult új tudásközpont szerepéről hazai inváziós példákon keresztül: „Új tudásközpont alakult a biológiai invázió kutatására – Szigeti Viktor, Mázsa Katalin (Ökológiai Kutatóközpont)”.
A Brain Bar Európa legnagyobb jövőfesztiválja, ahol a legnagyobb hazai és külföldi véleményvezérekkel, üzletemberekkel és kulturális személyiségekkel közösen vitathatod meg századunk legégetőbb kérdéseit.
A Brain Bar 2023 programsorozatában Dr. Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az ÖK Evolúciótudományi Intézetének kutató professzora beszélget Böszörményi-Nagy Gergellyel a Brain Bar alapítójával, a program házigazdájával, a 2100-as év és az azt követő időszak legnagyobb kihívásairól.
Időpont: 2023. 09.21. 18:45-19:30
Helyszín: Magyar Zene Háza Program
Idén 21. alkalommal adta kivételes tehetségű hazai kutatónőknek az akadémikusokból álló zsűri a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” elismerését. A díjjal az alapítók minél több tehetséges, sikeres nőt szeretnének elismerni és támogatni, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat.
Az idei év egyik díjazottja Valkó Orsolya, az Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet ’Lendület’ Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoportjának vezetője. A kutatónő már 2014-ben is elnyerte ezt a rangos díjat, akkor még a fiatal kutatói kategóriában. Az idei évben a szenior kutatók díját kapta meg.
A díjazott kutató vizsgálatainak célja, hogy a magok ökológiai rendszerekben betöltött szerepének megismerésével megoldásokat találjon a gyepi ökoszisztémák biodiverzitásának és működésének hosszú távú fenntartására. A gyepek a Föld szárazföldi területeinek közel 40%-át borító, sokszor kiemelten fajgazdag és változatos közösségek, amelyekhez mintegy 250 millió ember mindennapi élete és megélhetése kötődik. A gyepi növényközösségekben a magok egyszerre biztosítják a fajok terjedését, megtelepedését és hosszú távú fennmaradását. Vizsgálatai eredményei egyaránt alkalmazhatóak a természetes élőhelyek biodiverzitásának fenntartásában és a degradált élőhelyek restaurációjában is. Az elmúlt időszakban kutatócsoportjával európai és közép-ázsiai gyepekben kutatták a vegetációdinamikai folyamatokat, nagy ismétlésszámú terepi kísérletekben és táji léptékű restaurációs projektekben. Emellett csíráztatásos kísérletekkel vizsgálták a terepen tapasztalt vegetációs mintázatok magökológiai hátterét. Növényi jelleg-alapú elemzéseik lehetővé tették az eredményeik adaptációját más élőhelytípusok és régiók esetében.
2023-ban három kutató hölgy kapta meg a rangos elismerést, Valkó Orsolya mellett Hirsch Edit vegyészmérnök és Zobor Annamária Ditta egyetemi docens.
Hazai tigrisszúnyogokban még nem mutatták ki a nyugat-nílusi láz vírusát, és nem zárnak ki területeket a véradásból. Egy hír mégis kisebbfajta pánikot okozott.
„A tigrisszúnyog terjed hazánkban, a nyugat-nílusi láz kórokozója is jelen van, de a két tény között nincs feltétlenül összefüggés. A vírus jól ismert hazai terjesztője a nálunk őshonos dalos szúnyog, ami már többször beigazolódott a befogott példányok genetikai szűrése alapján. Ezzel szemben a magyarországi tigrisszúnyog populációkban még nem sikerült kimutatni ilyen fertőzést, így félrevezető az inváziós faj kapcsán járványveszélyt kiáltani”
– tisztázza a napokban kialakult helyzetet a 24.hu kérdésére Dr. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) főigazgatója.
KlubRádió - A lényeg - krónika délben - 2023.08.30. 12:09:44 - A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a szúnyogcsípések megelőzésére és a szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Magyar Nemzet Hétvégi Magazin melléklet - Potenciális veszély VÉRADÁS – Milyen kockázatot hordoz a tigrisszúnyog? - 2023-09-09
Népszava - Tigrisszúnyogok Budapesten és Szegeden (1,4. oldal) - 2023.08.28.
Kossuth Rádió - Jó reggelt, Magyarország! - 2023.08.31. 08:26:02 Tévhitnek bizonyult az, hogy a tigrisszúnyog jelenléte miatt egyes területekről nem fogad véradókat az Országos Vérellátó Szolgálat
Tévesen jelent meg az a hír az elmúlt napokban, miszerint a 16, és 22. kerületben, valamit Szegeden nem lehet vért adni az ázsiai tigrisszúnyog jelenléte miatt, közölte az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese az ATV megkeresésére. Nagy Sándor tisztázta, hogy aki ezekről a területekről érkezik, egy plusz kérdést kap azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt 30 napban megcsípte-e a különös kinézetű állt. Önmagában a tigrisszúnyog jelenléte nem befolyásolja a véradást – – jelentette ki.
Ugyanakkor lehet, hogy teljesen mindegy, hol jelent meg a tigrisszúnyog, ugyanis Kurucz Kornélia, a Virológiai Nemzeti Laboratórium egyetemi adjunktusa elmondta az ATV-nek, hogy az Ökológiai Kutatóközponttal, illetve az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen monitorozzák a szúnyogok a fertőzöttségét, és ez idáig az ázsiai tigrisszúnyogban itthon nem mutatták ki nyugat nílusi láz vírusát, kizárólag a dalos szúnyog, vagyis más néven közönséges szúnyog egyedeiben.
Fókuszban a lótusz címmel az indiai lótuszt bemutató, tematikus napot tart szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert.
A botanikus kert nagytavába három éve, a gyűjtemény gazdagításának és az esztétikum emelésének céljával telepítettek indiai lótuszt. A kedvező környezeti adottságok – különösen a jó megvilágítottság és a mély, tápanyagdús iszapréteg – révén mára burjánzó állomány idén ismét tömegesen virágzik, ehhez kapcsolódik a Fókuszban a lótusz tematikus nap – közölte a Nemzeti Botanikus Kert hétfőn az MTI-vel.
A magyarok nemcsak a focit szeretik, hanem a szép zöld gyepet is. A klímaváltozás nem segíti a divatos angol gyepek fenntartását, mivel az roppant vízigényes. Vízből viszont egyre kevesebb van. Így aztán kérdéses, hogy lesz-e pázsit pár év múlva a magyar kertekben.
Mind a házi kertekben, mind pedig a közintézményeknél inkább szárazságtűrő cserjéket, fákat, évelő növényeket kell telepíteni teljesebb ökológiai egységért. A kisebb gyepfelülettel kombinált egyéb növények telepítésével elkerülhető a vízpazarlás, hiszen kevesebb locsolásra van szükség…
…Az új növényfajok hazai telepítésével csökkenthetők az éghajlatváltozás okozta természeti veszteségek. A Vácrátóti Arborétum kastélykertjében kétszáz éve zajlanak a honosítási kísérletek – mondja Lunk Gergely, a Nemzeti Botanikus Kert kertészmérnöke. A szakemberek azt vizsgálják, hogy mely növényfajok telepíthetők és tarthatók meg a Kárpát-medence kontinentális viszonyai között. A kiskertekben is többféle cserje- és fafajtát kell kipróbálni, olyanokat, amelyek nemcsak a magas UV-sugárzású, de a csapadékos nyarakat is elviselik, tekintve, hogy az eső mennyisége is egyre szélsőségesebb Magyarországon. Volt már háromszáz millimétert és 1100 milliméter csapadékot hozó év is. Az elmúlt év szárazsága a Vácrátóti Arborétumot is komoly kihívások elé állította, még az öntözés is kevés volt.
A tudományos világ egyik legelismertebb folyóirata, a Nature, nemrégiben közölt egy magyar közreműködéssel készült tanulmányt, amely rávilágít az édesvízi ökoszisztémák rendkívüli érzékenységére, az emberi behatások biológiai sokféleségre gyakorolt hosszú távú negatív következményeire.
A tanulmány fő szerzői, Prof. Dr. Peter Haase, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa és Dr. Ellen A. R. Welti, az amerikai Smithsonian Conservation Ecology Center munkatársa, egy nagy nemzetközi kutatócsoporttal közösen elemezték az édesvízi gerinctelen közösségekben bekövetkező változásokat 1968 és 2020 között. A 22 európai országból származó, 1816 mintasorozatból és 26 668 mintából álló, 2668 taxon mintegy hétszázezer egyedét tartalmazó átfogó adatsor összeállításában és elemzésében magyar kutatók is részt vettek, Dr. Várbíró Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetéből és Dr. Csabai Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem részéről.
A kutatócsoport 714,698 megfigyelést végzett, amelynek során 2,648 fajból 26,668 mintát elemeztek. Dr. Várbíró Gábor, a kutatócsoport egyik magyar tagja
Az édesvízi ökoszisztémák fontossága a globális biodiverzitás szempontjából kiemelkedő. Ezek a víztestek számos növény- és állatfajnak adnak otthont, és kulcsfontosságú szerepet játszanak a táplálékláncok fenntartásában és az ökológiai egyensúly megőrzésében. Az éghajlatváltozás, az inváziós fajok terjedése, az emberi tevékenységek során bekerülő szennyező anyagok fokozódó jelenléte, vagy az élőhelyátalakítás és a városiasodás mind olyan tényezők, amelyek együttesen hátráltatják az édesvízi ökoszisztémák biodiverzitásának fenntartását és a felszíni vizeink állapotának javulását.
Bár az elmúlt évtizedekben számos erőfeszítés történt az édesvízi ökoszisztémák védelmére és helyreállítására, az új tanulmány rávilágít arra, hogy további kihívások állnak ezen életközösségek előtt. Az EU Vízkeretirányelv bevezetése, a hatékonyabb szennyvízkezelés, a hidromorfológiai terhelések csökkentése, és más hasonló kezdeményezések pozitív változásokat hoztak az édesvizek állapotában a 2010-es évek előtt, azt követően azonban a javulás jelentősen lelassult, napjainkra, a további intézkedések ellenére, gyakorlatilag megállt. A kutatók úgy vélik, az eddigi lépések önmagukban nem elégségesek a fenntartható jövő biztosításához. Míg az 1990-es és 2000-es években tapasztalt javulás a vízminőség javításának és a helyreállítási erőfeszítések sikerének tulajdonítható, a 2010-es évektől megfigyelt lassulás a napjainkban történő intézkedések csökkenő hatékonyságára utal. Mivel a terhelések száma világszerte növekszik és hatásuk fokozódik, a korábbi jogszabályban előírt intézkedésekből eredő javulások hatásfoka egyre kisebb, emiatt az édesvízi rendszerek sok helyen továbbra is leromlott állapotban vannak. Az éghajlatváltozás, az invazív fajok és az új szennyező anyagok által jelentett tartós és újonnan megjelenő veszélyek miatt a tanulmány azonnali és fokozott összefogást sürget az édesvízi biológiai sokféleség helyreállítását célzó stratégiák létrehozására.
Egy lehetséges magyarázat a lassulásra az lehetne, hogy a biológiai helyreállás elérte a maximumát, de ez gyorsan cáfolható, hiszen Európa és benne Magyarország folyói továbbra sem érik el az EU Vízkeretirányelvében felvázolt „jó ökológiai állapotot”. Valószínűbb magyarázat az, hogy a helyreállítások lendülete kifogyóban van, mert a korábbi beavatkozásokból származó előnyök kimerültek, vagy mert új stresszorok lépnek fel, vagy a meglévők felerősödnek (például új típusú szennyezőanyagok megjelenése, esetleg a változó éghajlat hatása). Ezek a tényezők lassíthatják és potenciálisan visszafordíthatják a biológiai sokféleség növekedését. E hipotézissel összhangban a kutatók kimutatták, hogy a javulás, a biológiai sokféleség helyreállása kisebb mértékű volt a gyorsabban melegedő éghajlatú területek folyóiban, a nagyvárosi és mezőgazdasági területeken áthaladó és a keresztgátak alatti folyó szakaszokon. Azonban a pontos okok megállapításához további munkára lesz szükség.
Az édesvízi ökoszisztémák biológiai sokfélesége 22 európai országban jelentősen nőtt az 1968 és 2020 közötti időszakban – azonban ez a tendencia a 2010-es évek óta stagnál
Dr. Várbíró Gábor megjegyzi: „Eredményeink komoly figyelmeztetést jelentenek az európai édesvízi ökoszisztémák egészségi állapotával kapcsolatban. A helyreállítási folyamatok lassulása a meglévő javító intézkedések átfogó újraértékelését és új, alkalmazkodó stratégiák bevezetését követeli meg. Az idő sürget, és gyorsan kell cselekednünk, hogy megvédjük ezeket az ökoszisztémákat.”
A tanulmány hangsúlyozza, hogy az édesvízi ökoszisztémák hosszú távú életképességének biztosítása érdekében konszenzusra van szükség, amely a politikai döntéshozókat, a tudósokat és a civil közösségeket egyaránt bevonja. Mivel Európa és a világ egyre összetettebb környezeti kihívásokkal néz szembe, az együttműködésen alapuló és azonnali intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy megfordítsuk az édesvízi biológiai sokféleség helyreállításának stagnáló tendenciáját.
A tanulmány eredményei épp akkor jelennek meg, amikor az Európai Unió készül új 2030-as Biodiverzitási Stratégiáját bevezetni, melynek célja a biodiverzitás csökkenésének megállítása és a károsodott ökoszisztémák helyreállítása. A stratégia kulcsfontosságú része lesz az EU Zöld Megállapodásának, melynek célja, hogy 2050-re Európát klímasemlegessé tegye.
„Reméljük, hogy kutatásunk értékes információkkal szolgál majd a politikai döntéshozók számára az új, 2030-ig szóló biodiverzitási stratégia kidolgozása során. Nagyra törő célokra és konkrét intézkedésekre van szükségünk ahhoz, hogy megvédjük édesvízi ökoszisztémáinkat, és biztosítsuk, hogy azok továbbra is létfontosságú szolgáltatásokat nyújtsanak az emberek és a természet számára.” – mondta Várbíró Gábor.
A lítiumra szüksége van az emberi szervezetnek, kérdés azonban, hogy milyen biológiai hatása lesz, ha az akkumulátorgyárak révén nagyságrendekkel emelkedik majd a koncentrációja a magyarországi vizekben. A hazai vizek lítiumtartalmát vizsgálták az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói. A kutatás a tervezett magyarországi akkumulátorgyárak miatt vált igazán izgalmassá. A tanulmány a Nature egyik tudományos folyóiratában a Scientific Reportsban-ban jelent meg.
Tudtad, hogy a denevérek a második legfajgazdagabb emlőscsoport a világon? És azt, hogy Magyarországon nem vérrel táplálkozó fajok élnek? Ehhez hasonló tényeket és tévhiteket tisztázunk majd – melyek a denevéreket lengik körül már évszázadok óta – egy kellemes, nyár esti sétán, a vácrátóti botanikus kert ősi fái alatt, augusztus 12-én este. Ezen a programon megismerhetjük a rejtélyes éjszakai emlősöknek az életét, láthatunk majd szürkületben portyázó és táplálkozó állatokat a kerti tó közelében. (…)
Az idei szúnyoghelyzetről dr. Soltész Zoltánt kérdezte az ujbudaonline.hu. Az Ökológiai Kutatóközpont entomológusával többek között arról beszélgettek, hogy ebben az évben milyen új invazív fajok jelentek meg, az időjárás milyen hatással bír a csípőszúnyogok populációjára és továbbá arról, hogy mit tehet a lakosság, ha a lakóhelyük közvetlen környezetében egy új invazív faj jelenik meg.
Az ökológusok egyik feladata a környezeti katasztrófák korai detektálása, mert így nem kívánt folyamatok – például járványok – előzhetők meg. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója a nem őshonos élőlények térhódításáról, az ellenük való védekezésről is beszélt.
A vácrátóti Ökológiai Kutatóközpont vezetésével alakult meg az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziója. Inváziós, azaz idegenhonos növények és állatok térhódítását kutatják. A kutatóhely része a Nemzeti Botanikus Kert, ami döntően egzotikus növényeket mutat be. Garantálható, hogy a Nemzeti Botanikus Kertből nem terjed tovább valamilyen növény – hasonlóan a Kiskunságot hódító kaktuszokhoz, amelyek kiskertekből kerültek ki?
– Hazánk leggazdagabb, nemzetközileg is jegyzett botanikus kertje a vácrátóti, ami 13 ezer növényfajt és változatot mutat be. Országos jelentőségű természetvédelmi terület és génbank, a kutatás és az oktatás kimeríthetetlen tárháza a kert, egy élő múzeum. A messzi tájakról származó növények bemutatása nem ütközik azzal a vállalt misszióval, hogy kutassuk az idegenhonos növények és állatokat. A Terror Háza állandó kiállításai sem fenyegetnek azzal, hogy a XX. századi diktatúrák eszméi visszatérnek. Amúgy a mi kaktuszaink üvegházi gondozást igényelnek, nem valószínű, hogy a község fő utcáján keresztül kijutnak és elszaporodnak.
– Mi is a biológiai invázió?
– Olyan idegenhonos fajok megtelepedése, amelyek valamilyen emberi közreműködés révén jutottak el egy adott területre, és képesek tömegesen, az ökológiai egyensúlyt felborítva elterjedni. Itt a hangsúly nem feltétlenül az idegen fajokon van, hanem a terjedés drasztikus ökológiai hatásán. Egy őshonos faj is tud inváziósan viselkedni, mint például a vaddisznó vagy a hód. Tág értelemben az emberi közreműködés sem alapfeltétel. Az inváziónak köszönhetően népesült be a Föld, amikor vízi élőlényekből fokozatosan szárazföldi lények lettek. A környezet folyton változik, és ennek hatására az addig háttérbe szorított fajok dominánssá válnak, mások visszaszorulnak.
