Közép-Európa tölgyes erdői páratlan természeti értéket képviselnek. A régió egyik legfontosabb ökoszisztémáját alkotják, kiemelkedő szerepet játszanak a biodiverzitás fenntartásában, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében és a talajvédelemben is. A tölgyerdők azonban számos kihívással néznek szembe: az intenzív erdőgazdálkodás, az inváziós fajok térnyerése és a klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent rájuk.
Révbe ér a természetvédelmi erdőkezelés minta projektje
A LIFE4 OakForests projekt célja, hogy természetvédelmi erdőkezelési módszerekkel biztosítsa az értékes erdei élőhelyek természeti állapotának javulását.
Mi az a természetvédelmi erdőkezelés?
A hagyományos erdőgazdálkodás jellemzően a faanyag kitermelésére összpontosít, míg a természetvédelmi erdőkezelés egy teljesen más szemléletmódot képvisel. Ennek célja az erdei ökoszisztémák természetes szerkezetének és fajösszetételének helyreállítása és fenntartása, a biológiai sokféleség növelése és az őshonos fajok támogatása. A LIFE4OakForests projekt keretében olyan beavatkozások valósulnak meg, amelyek segítik az erdők természetes regenerációját, csökkentik az inváziós fajok térnyerését. A projekt hátterét, kontextusát már egy cikkben bemutattuk.
Most a gyakorlati szempontokról, az eddig megvalósult kezelésekről adunk hírt.
Miért egyedi és új ez a megközelítés? Hogyan néznek ki az aktív beavatkozások?
A kutatócsoport a projekt keretében olyan komplex természetvédelmi erdőkezelési módszertant dolgozott ki és tesztelt, melyet több ezer hektáron lehet majd alkalmazni. A kísérleti beavatkozásokat ötféle Natura 2000 tölgyes élőhelytípus állományaiban végezték és végzik el 2017 és 2026 között. Ezek a Pannon gyertyános-tölgyesek, a Pannon molyhos-tölgyesek, a Pannon cseres-tölgyesek, az Euro-szibériai erdőssztyepp-tölgyesek, valamint az olaszországi Keleti-fehér tölgyesek. A problémák határokon átívelnek, így a megoldás keresése is nemzetközi összefogásban valósul meg.
A beavatkozások összesen 24 helyszínt érintenek. Magyarországon a Duna–Ipoly, a Bükki és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságok (1550 ha, 19 helyszín) mellett Olaszországban az Ente di gestione per i Parchi e la Biodiversità (Emilia-Romagna tartomány) (511 ha, 5 helyszín) Natura 2000 területein is megvalósulnak természetvédelmi erdőkezelések. A változatos erdőszerkezet és faji összetétel kialakításának érdekében különböző kezelési beavatkozásokat végeztek, melyek általában több célt szolgálnak, egymással kombinálhatóak, térben is időben bővíthetőek, attól függően, hogy egy adott faj, élőhely vagy erdődinamikai funkció védelme, helyreállítása a cél.
Több fényt – lékek nyitása
Az egyik legjobban körülhatárolható beavatkozás a zárt lombkoronában ún. lékek nyitása, mely lényegében pár faegyed irányított kidöntését, illetve gyűrűzését (lábon elszárítását) jelenti.
De az ördög a részletekben rejlik. Szerkezetében és fajösszetételében még a védett Natura 2000 tölgyesek jelentős része is meglehetősen homogén. Ezekben az erdőkben gyakran közel azonos korú, egy-két főfajból álló (pl. csertölgy, kocsánytalan tölgy), hasonló magasságú fák alkotják az állományt. Az ilyen, részben sarjeredetű erdőkben gyakran hiányoznak az alsó és középső lombkoronaszintek, visszaszorult a gyep-, a cserje- és az újulati szint, továbbá nincsenek jelen a holtfák különböző formái sem. Így az ezekhez kötődő mikroélőhelyek és fajok sokaságát is hiába keresnénk, ezek szintén hiányoznak.
A lombkoronában kialakított lékek részben orvosolják ezeket a problémákat. Nem önmagában a lékek létrehozása ugyanakkor a cél. Ez inkább eszköz a változatosabb erdőszerkezet kialakításának, a ritkább elegyfafajok fennmaradásának, valamint az erdődinamikai folyamatok és funkciók beindításának érdekében. A lékképzés során az adott területen nagy egyedszámban előforduló, például csertölgy vagy gyertyán fafajú egyedek közül néhányat fekvő vagy álló holtfává alakítunk. Ennek eredményeként kisebb, néhány tíz négyzetméteres lékek jönnek létre, amelyek elősegítik a ritkább, színező elemként jelen lévő ún. elegyfafajok betelepülését és megmaradását.
Bár a tölgyek önmagukban is több száz gomba-, növény- és állatfaj számára nyújtanak élőhelyet, a biológiai sokféleség jelentősen növelhető, ha állományuk ritka elegyfajokkal gazdagodik. Az olyan elegyfafajok, mint a kőrisek, juharok, barkócaberkenye, valamint a vadgyümölcsfélék – például vadkörte, vadalma, vadcseresznye – további élőhelyeket és táplálékforrásokat biztosítanak számos faj számára. Lékképzéssel kis teret nyitunk az erdőben, és fényt engedünk az erdő alsóbb szintjeibe, így kedvező feltételeket teremtünk különböző bogyós cserjék – például szeder, fagyal, galagonya – megtelepedésére. Emellett, a termőhelyi adottságoktól függően, lehetőséget biztosítunk a pionír fafajok, mint a nyír, a rezgőnyár és a kecskefűz megjelenésére is. A legtöbb projektterületen Garábtól, Nagyoroszin át Tihanyig legalább 2–3 léket hoztunk létre hektáronként, de mindenhol az adott termőhely, illetve faállomány jellemzői alapján a természetvédelmi kezelő céljai határozzák meg a kialakítandó lékek számát.
A 300–700 m²-es, kb. 1-2 teniszpálya méretű benapozott lékek nemcsak a virágzó cserjék számára kedvezőek, hanem a rovarvilág, különösen a nappali lepkék és más beporzók (pl. méh-, darázs- és hangyafajok) számára is fontos élőhelyet nyújtanak.
A nagyobb lékek fokozatos átmenetet képeznek a tisztások felé, ahol már kialakulhatnak erdőszegélyek mogyoróval, kökénnyel és vadrózsával. Emellett a gyepszint is megerősödhet, illetve fennmaradhat, olyan jellegzetes fajokkal, mint a nagyezerjófű és a különböző harangvirág fajok.
A lékek révén kialakuló mozaikos erdőszerkezet fokozza az erdő ellenálló képességét mind az abiotikus (például széldöntés, jégkár), mind a biotikus (fertőzések, egyes rovarok hirtelen elterjedése) hatásokkal szemben. A szerkezeti és fajbeli sokféleség csökkenti a káros hatások terjedését és intenzitását, mivel az eltérő korú és fajösszetételű egyedek között mindig lesznek olyanok, amelyek jobban ellenállnak a természetes vagy emberi hatásra kialakuló zavarásoknak.
Az erdő vázának kialakítása
Az emberi csontváz rendkívül változatos: a legapróbb, finom mozgásokért felelős csontoktól kezdve a szerkezeti stabilitást biztosító nagyobb csontokig számos eltérő elem alkotja. Ezeket porcok, ízületek és inak kapcsolják össze, biztosítva a megfelelő működést és rugalmasságot.
Hasonló módon, az erdő váza is összetett és sokféle szerkezeti elemből áll. A szerkezetgazdag erdők „gerincét” a középkorú, vastag fák alkotják, amelyeket ideális esetben kiegészítenek a vaskos, masszív famatuzsálemek, valamint a fiatal, vékonyabb fák és a fényt kereső suhángok. A „közöket” cserjék, gyepfoltok töltik ki, tovább növelve az erdő szerkezeti változatosságát. A felszín alatt pedig a gyökerek kusza hálózata és a gombafonalak alkotják az erdő szerkezeti alapját. Ezek nemcsak a megtámasztásban, a víz- és tápanyagfelvételben játszanak kulcsszerepet, hanem az erdő „immunrendszerének” is az alapját képezik, elősegítve a fák közötti kommunikációt és az ellenálló képességet.
Ez szép, de mindezt hogyan lehet kialakítani, megsegíteni? A természetes erdőszerkezet helyreállítása érdekében, ha egy adott korosztály, mérettípus vagy erdőszint hiányzik, akkor annak kialakulását az előbb ismertetett lékképzéssel, vagy az idősebb fák meghagyásával, megvédésével, valamint ültetéssel, makkvetéssel, vagy éppen vadkizáró kerítések építésével lehet ösztönözni.
A legtöbb hazai erdőben jelentős hiány mutatkozik a nagyméretű (50-60 cm mellmagassági átmérőnél vastagabb) általában 100-120 évnél idősebb fákból, ezért sok esetben indokolt ezek nagyobb arányú megtartása. Az idős, nagyméretű fák nemcsak szerkezetileg gazdagítják az erdőt, hanem kiemelkedő ökológiai szerepet is betöltenek, élőhelyet biztosítva számos ritka faj számára, mint pl. a vadmacska, vagy az erdei fülesbagoly.
A legtöbb természetvédelmi projekt területen, például a Fóti-Somlyón vagy Bakonyszücsön, még ma is élnek famatuzsálemek, más néven böhöncök. Ezek a jellemzően idős 120–150 éves hagyásfák vagy egykori legelőerdők és fás legelők maradványai. Az extenzív legeltetés során utóbbiak fennmaradtak a füves területeken, ahol szabadon állva terebélyesedhettek, árnyékot biztosítva az állatoknak. Jellemzően éppen így lehet ezeket felismerni, hogy alul, gazdagon elágaznak. Mivel nem szolgáltak erdőgazdálkodási célokat, a fakitermelés jobbára elkerülte őket.
A legeltetés felhagyásával a természetes fejlődés során a lombkoronába alulról saját és más fafajok, például kőrisek, juharok utódai nőttek bele, és árnyékukkal gyorsítják a famatuzsálemek elhalását. Ezen idős, nagyméretű fák hosszú távú fennmaradását jelentősen elősegíthetjük, ha kiszabadítjuk őket a fiatalabb fák árnyékából, és visszaszorítjuk, visszavágjuk a körülöttük lévő fás növényzetet.
A famatuzsálemek, amelyeket habitat-fáknak vagy biotóp-fáknak is nevezhetünk, kulcsfontosságú szerepet játszanak az erdők ökológiájában. Az erdőben élő fajok legalább 25%-a függ a habitat-fáktól és a holtfától. A habitat-fák évtizedekig, sőt akár évszázadokig biztosítanak változatos mikroélőhelyeket, mint például odúkat, különböző korhadtságú holtfa-részeket (holtfát élőfán), illetve a törzstől elváló kéregtáblákat, amelyek a gomba-, moha- és állatfajok széles spektrumának adnak otthont. A famatuzsálemek bőséges mag- vagy makktermésükkel hozzájárulnak a környező faállományok természetes felújulásához. Táplálékot biztosítanak számos állatfajnak, a gerinctelenektől a nagytestű emlősökig. Ezek az idős fák olyan termőhely-adaptált genetikai szaporítóanyagot biztosítanak, amelyek a jelenlegi- és későbbi klímaváltozás során is változatos genetikai információt nyújtanak az erdő alkalmazkodásához.
A beavatkozásokat követően már egy év alatt jelentősen növeltük az erdő szerkezeti változatosságát és a lékek arányát. Hosszú távon ezzel megsegítjük a fák megújulásának arányát, hiszen a lékekben az újulat túlélése, növekedése sokkal nagyobb arányú, mint a zárt lombkorona alatt.
A sokféleség gyönyörködtet
Egy mérsékelt égövi erdőben 15–20 féle fafaj is előfordulhat. A lékek kialakítása csak az egyik, indirekt módja a biológiai sokféleség fenntartásának és növelésének. A változatosságot egyes erdőrészekben a hiányzó fafajok ültetésével és makkvetéssel állítjuk helyre, ha egyes fafajok természetes visszatelepülésére nem számíthatunk.
A projektben eddig összesen 350 000 erdészeti csemetét ültettünk, jellemzően ott, ahol korábban eltávolítottuk az invaziós fafajokat, mint például a fehér akácot, a zöld juhart, a nyugati ostorfát vagy a mirigyes bálványfát. Az ültetések összesen 21 féle fafajjal valósultak meg úgy, hogy az erdőalkotó elegy- és pionír fafajok aránya legalább 30% volt. A csemeték kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy azok őshonosak és egészségesek legyenek. Rendszerint szabadgyökerű, 1–2 éves csemetéket ültettek a nemzeti parkok.
Vadkizáró kerítések nélkül alig újul az erdő
A jelenlegi nagyvadlétszám mellett a természetes erdődinamikai folyamatok nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem működnek, illetve az erdő létét veszélyeztető degradációs folyamatok is elindulnak. Ezért a mesterséges vagy természetes úton, magról, makkról történő felújítást, illetve az ültetést, valamint a gyep-, cserjeszint fejlődését nagyban segítik a vadkizáró kerítések.
Ahol jelentős az őz, a dámszarvas, a gímszarvas és a muflon létszáma, ott magas (2,2 méteres) vadkizáró kerítés épült, ahol pedig inkább a vaddisznó makkfelszedése, csemete kitúrása jellemző ott alacsony vadháló létesült. Az állandó kerítések kiépítése és fenntartása rendkívül költséges, sok esetben ez jelenti a legnagyobb kiadást nem csak a LIFE4OakForests projektünk, hanem általában az erdősítések, erdőfelújítások során.
Az élet bölcsője – holtfa-formák képzése
Az álló és fekvő holtfa-formák az erdők természetes alkotóelemei. Egy korábbi videónkban részletesen bemutattuk a holtfa szerepét .
A holtfa számos moha-, gomba-, zuzmófaj számára nyújt élőhelyet, valamint a rovarok, madarak és emlősök számára táplálkozó- és búvó-, valamint szaporodó helyet is. A holtfa szivacsként tartja meg a vizet, hozzájárulva az erdei vízmegtartáshoz és a fák kiegyensúlyozott vízellátásához. A holtfában tárolt szerves anyagok és tápanyagok lebomlásuk után visszajutnak a talajba, ahonnan azokat a növények újra fel tudják venni.
A hazai erdőkben a holtfa mennyisége átlagosan 10 m3/ha körüli értéket mutat, ami jóval kevesebb, mint a természetes idős (old growth) erdőkben, ahol élőhelytípustól függően akár 100–250 m³/ha holtfa is található. A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő projektterületek eleve viszonylag jó ökológiai állapotúak, így a holtfa mennyisége az országos átlag fölött volt már a kezelések előtt is. A beavatkozások előtt átlagosan 25 m3/ha értéket mértünk, amit 14 darab kísérleti, egy hektáros területen 100 m3/ha-ra növeltünk. A fekvő holtfát a fa földre döntésével, az álló holtfát gyűrűzéssel állítottuk elő. Gyűrűzés során a fák kérgét körben meghatározott szélességben lehántjuk, ahogyan természetes erdőkben a fadőlések során is keletkeznek hasonló sebek. Ennek következtében a fa fokozatosan szárad el, így lábon álló holtfa keletkezik.
A harkályok nagyon gyorsan reagáltak a megnövekedett holtfa-kínálatra, a kialakított álló és fekvő holtfákon már a beavatkozások után egy évvel jelentősen megnőtt a táplálkozásnyomok aránya. A kedvező élőhelyi változásra adott gyors válasznak tekinthetjük azt is, amikor a projektben kialakított „holtfa-kertben”, napsütötte lékben megjelent a fokozottan védett vadmacska a kölykeivel. Itt, a természetes erdőkhöz hasonlóan nemcsak a táplálékforrását, hanem az arra alkalmas búvóhelyeket és a szaporodó helyéül szolgáló odvas fákat is megtalálja. A fekvő holtfán mászkáló, kamerába betekintő vadmacska a médiában is híressé vált. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság azóta is rendszeresen közöl új megfigyeléseket a vadmacska rejtett életéről.
A holtfához számos védett szaproxilofág (az elhalt faanyaggal táplálkozó) rovar kötődik, amelyek élőhelye gyakran hiányzik a legtöbb vágásos erdőből. Az olaszországi Monte Mauro projektterületen például a fokozottan veszélyeztetett szarvasbogár számára készítenek korhadó farönkökből álló élőhelyeket. Ehhez az erdei talajban 2 m × 2 m-es, 50 cm mély mélyedést alakítanak ki, amelyre 10 cm vastagságban finom, humuszos korhadékot helyeznek. Erre az aljzatra kerülnek a különböző korhadtsági állapotú és fafajú fatörzsek (szelídgesztenye, molyhos tölgy, rezgő nyár, komlógyertyán, közönséges dió). A fatörzsek letakarása előtt a holtfa törzsek közé 80 cm hosszú, 5 cm átmérőjű műanyag csöveket helyeznek el, végükkel az aljzatra. Ezeken a csöveken juttatják be a mesterséges körülmények között nevelt nagy szarvasbogár lárvákat. Az egészet további törzsekkel és ágakkal fedik le, egy kis facsomót, bölcsőt kialakítva a szarvasbogarak számára.
Kuckót nekem is! – mikroélőhelyek képzése
Az erdei mikroélőhelyek az erdőtársulásokban megjelenő, kis kiterjedésű, jól körülhatárolható, a környezetüktől karakteresen eltérő élőhelyek (mint például egy sziklakibúvás, vagy forrás kifolyó), amelyek speciális élőlényeknek, életközösségeknek nyújtanak létfeltételeket. A mikroélőhelyek speciális formái a fákon lévő ágcsonkok, törzsodúk, taplógombák, a törzsön megjelenő mohapárnák, kéregleválás stb. A fákon lévő mikroélőhelyekről egy részletes katalógus is elérhető. Sok helyen az erdő nem elég idős ahhoz, hogy a benne álló fákon kéregleválás, vagy odú képződjön. Ezért mesterségesen hoztunk létre ilyen kéregzsebeket, imitálva a természetes folyamatokat. Több mintaterületen egy-egy mesterségesen létrehozott kéregleválás alá már be is fészkeltek a fakuszok. A hiányzó erdei mikroélőhelyek közül a fészkelőodúkat pótolva a projektben több száz madár- és denevérodút helyeztünk ki, melyek foglalása rendszerint 80%-os. Jellemzően széncinegék, örvös légykapók, de vörösbegyek, pintyek is raknak ezekben fészket, vagy akár a nagy pele is elfoglalhatja.
Speciális élőhelyek a dendrotelmák, népszerű néven tündérkutak, azaz a vízzel telt faüregek. Ezekhez olyan veszélyeztetett, specialista mohafajok kötődnek, amelyek csak ilyen körülmények között fordulnak elő, mint a Codonoblepharon forsteri vagy az Anacamptodon splachnoides. Ezek az élőhelyek nyáron sem feltétlenül száradnak ki, mert sok esetben a tőüregek kapcsolatban vanak a fák nedvkeringésével, amely fenntarthatja nedvességtartalmukat. Számos faj jár a tündérkutakhoz inni, köztük a cinegék, harkályok, rókák de a vadmacska is.
Vizet!
A korábbi erdőgazdálkodás és a klímaváltozás miatt, különösképpen ezek együttes hatására az erdei vizes élőhelyek rendkívüli mértékben visszaszorultak. Ezt ellensúlyozva, kis léptékben, példamutató jelleggel számos új erdei kisvizes élőhelyet alakítottunk ki.
A vízmegtartás és hordalékfogás érdekében többek között a nagyoroszi Hévíz-patakban rönkgátakat létesítettünk, az Égeres-forrást pedig kerítéssel vettük körbe, megvédve a kifolyást a vaddisznók és szarvasok okozta taposási kártól. Az utak mentén erdőbe vezető, kis tókában végződő vízelvezető árkokat alakítottunk ki, amelyek a vízvisszatartás mellett hozzájárulnak az erdei utak járhatóbbá tételéhez is. Diósjenő község határában többek között az egykori Malom-tó gátját rekonstruáltuk, az alvízen pedig energiatörő kőfolyást létesítettünk. Ezeket a tókákat, tocsogókat, kisvizes élőhelyeket nagyon hamar erdei békák, a forráskifolyókat gőték, szalamandrák, a tavat pedig vízisiklók, illetve vízi rovarok népesítették be.
Táji léptékben számos rönkgát, hordalékfogó, tóka és vízbevezető árok létesítésével ezek a természetalapú vízmegtartó elemek hozzájárulnak az őszi és téli csapadék visszatartásához, valamint az időszakos víztestek és vizes élőhelyek kialakításához és fennmaradásához és nem utolsósorban az erdei mikroklíma javításához.
Az erdők állapotának javítása nemcsak az élővilág, hanem az emberek számára is kulcsfontosságú, hiszen az egészséges erdők hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. Ez a projekt példát mutat más erdőkezelők számára is, hogy hogyan lehet a természeti értékek megőrzését és az ökoszisztémák helyreállítását modern tudományos eszközökkel elősegíteni.
Koncz Péter (koncz.peter@ecolres.hu), Aszalós Réka, Bölöni János, Frank Tamás, Veres Katalin, Szmorad Ferenc, Komlós Mariann, Kovács Bence, Németh Csaba
HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Erdőökológiai Kutatócsoport, Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport
