Média

Káros fajokat hurcolnak be a sirályok

A sirályok rendkívül okos és alkalmazkodóképes madarak, mindent megesznek, és remekül érzik magukat a városokban. Ugyanakkor hatalmas távolságokra tudnak repülni, így begyükben messzire elszállíthatják az idegenhonos növények magjait, állatok petéit. A sárgalábú sirályok mára szinte megszállták Barcelona belvárosát. Immár egészségügyi problémát is okoznak, mivel több más kórokozó, például a madárinfluenza mellett az antibiotikumokra rezisztens E. coli baktériumokat is terjeszthetik. A spanyol hatóságok a városban elszaporodott sirálypopuláció magas népegészségügyi kockázataira való tekintettel gyérítést végeztek, ezáltal az ökológusoknak alkalmuk nyílt az elpusztult fiókák béltartalmának vizsgálatára.
Lovas-Kiss Ádám, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetében működő Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport munkatársa spanyol kollégáival együttműködésben azt kutatta, hogy milyen szerepet játszanak a vízimadarak a különféle élőlények szállításában. „A mostani kutatásban arra voltunk kíváncsiak, hogy a fiókákat etető felnőtt sirályok milyen növényfajok magvait viszik a Barcelona belterületén élő utódaiknak. Azt is megvizsgáltuk azonban, hogy e magok életképesek-e, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a sirályok szerepet játsszanak a növények terjesztésében” – emelte ki Lovas-Kiss Ádám. „A kutatás másik ágában felnőtt sirályokra erősítettünk GPS-jeladókat, amiből megtudtuk, hogy hova járnak ki enni, és mely területekre szállíthatják el a növények és állatok terjesztésére alkalmas magokat, petéket.”
A kutatást összefoglaló tanulmány a Science of The Total Environment tudományos folyóiratban jelent meg.

24.hu

További megjelenések a témában:

origo.hu - Sirályok is szállíthatják a belükben az invazív fajokat - 2022-09-01

index.hu - Magas népegészségügyi kockázatot jelentenek a sirályok - 2022-09-01

berek.hu - Invazív fajok: a sirályok segítenek?! - Berek - 2022-09-02

agroinform.hu - Durva dolog derült ki a sirályokról – Magyarországon is gond lehet ebből - 2022-09-01

qubit.hu - 2022.09.02 - A barcelonai sirályok a madárinfluenza kórokozója mellett az inváziós növények terjesztésében is kulcsszereplők

hirtv.hu - A sirályok a főbűnösök az inváziós fajok terjedésében - 2022-09-02

infostart.hu - Lehet, hogy a sirályokon utazgat egy sor kártevő - 2022-09-02

hirek.sk - Egy kutatás szerint népegészségügyi kockázatot jelent a sirály, sok kórokozót terjeszthet - 2022-09-02

agrarszektor.hu - 2022.09.04. Riasztó dolog derült ki ezekről a madarakról: óriási veszélyt jelentenek

magyarmezogazdasag.hu - 2022.09.05. - A sirályok szerepét vizsgálták az invazív fajok terjedésében az ökológusok

ng.24.hu - 2022.09.10. - Sirályok szerepe az inváziós fajok terjesztésében

Nyomtatott sajtó:
mti.hu - 2022.09.01. 11:30:49 A sirályok szerepét vizsgálták az invazív fajok terjedésében az ökológusok
budaorsiinfo.hu - A sirályok szerepét vizsgálták az invazív fajok terjedésében az ökológusok - 2022-09-02
bama.hu - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
baon.hu - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
beol.hu - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
boon.hu - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
bumm.sk - A sirályok szerepét vizsgálták az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
erdon.ro - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
hir.ma - A sirályok szerepét vizsgálták az invazív fajok terjedésében az ökológusok - 2022-09-01
kisalfold.hu - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
sonline.hu - Jelentős szerepe van a sirályoknak az invazív fajok terjedésében - 2022-09-01
player.hu - A sirályok szállítják az invazív fajokat ide-oda - 2022-09-02
Színes Ász - Megszállták a sirályok Barcelonát - 2022.09.06.