Hírek

Megsokszorozódott az utóbbi években az újonnan kiszáradó patakok száma

Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják a klímaváltozás hazai ökoszisztémára gyakorolt hatásait. Talán a legdrámaibb átalakulás a korábban állandó vizű hegyi patakokban figyelhető meg: egyre gyakrabban száradnak ki, ami az élővilágukat teljesen felkészületlenül éri. A kutatások szerint a kiszáradás hatására lecsökken a fajok és az egyedek száma, de az először tapasztalt rövid idejű kiszáradások után megnő azon fajok aránya a közösségben, amelyek helyben ki tudják várni, amíg visszatér a víz.

A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban száradnak ki a magyarországi vízi ökoszisztémák. Korábban ez a jelenség inkább csak a Mediterráneumból volt ismert, de az elmúlt pár évben már sok, korábban állandó magyarországi természetes víz is rendszeresen kiszárad. Míg öt évvel ezelőtt a korábban állandó vizű hegyi patakok mindössze 5-10 százaléka száradt ki, addig tavaly már a felüknél megfigyelhető volt ez a korábban szinte ismeretlen jelenség. Ez a körülmény teljesen új a vizek élővilága számára, ami súlyos kihívás elé állítja az élőlényeket. Ha a kiszáradások hossza és gyakorisága is növekszik, akkor csak a szárazságnak ellenálló fajok lesznek képesek hosszútávon fennmaradni vizeinkben.

A Petőczi-árok két állapota.

E jelenséget vizsgálták az Ökológiai Kutatóközpont kutatói a Mecsekben. A hegység déli elhelyezkedése miatt közelebb van a Mediterráneumhoz, így elsők között itt váltak korábban állandó vizű patakjaink időszakossá. Az ökológusok már négy éve rendszeresen vizsgálják, hogy az időszakossá vált vízfolyásokban élő szabad szemmel is látható gerinctelen állatok (például a szitakötők, poloskák, kérészek, csigák, kagylók, piócák) hogyan reagálnak arra, hogy időnként eltűnik a számukra éltető közeg. A kutatás első eredményeit most publikálták a Hydrobiologia című folyóiratban.

Kollégánkkal, Boda Pállal készített interjút az agroinform.hu, melyet ide kattintva olvashatnak tovább.

 

Főcímkép: vízjárás jellemző állapotai a mecseki patakokban

További megjelenések a témában:

agroinform.hu - Egyre gyakrabban kiszáradnak a patakok – mi történik az ott élő fajokkal? - 2024-05-12

tisztajovo.hu - Megsokszorozódott az utóbbi években az újonnan kiszáradó patakok száma - 2024-05-16

hirstart.hu - Megsokszorozódott az utóbbi években a kiszáradó patakok száma - 2024-05-16

alternativenergia.hu - Megsokszorozódott az utóbbi években az újonnan kiszáradó patakok száma - 2024-05-16

novekedes.hu - Elapadhatnak a magyarországi patakok - 2024-05-24

sokszinuvidek.24.hu - Veszélyben a magyarországi hegyi patakok - 2024-05-25

vasarnap.hu - A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti - 2024-05-24

magyarhirlap.hu - A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti - 2024-05-24

hirklikk.hu - A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti - 2024-05-24

felvidek.ma - A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti - 2024-05-24

agrotrend.hu - A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti - 2024-05-24

karpatinfo.net - Már a hegyi patakjaink felét a kiszáradás fenyegeti- 2024.05.31.

magyarmezogazdasag.hu - Több magyar patakot is fenyeget az ideiglenes kiszáradás veszélye - 2024.06.04.

enbudapestem.hu - Légzésre kijelölt helyet nyitottak a Gellérthegyen- 2024.06.03

168.hu -Klímaváltozás: soha nem volt még ilyen meleg a tavasz, mint idén - 2024-06-05

agroinform.hu -Nagy a baj: lassan kiszáradnak a patakok is - 2024-06-07

Nyomtatott sajtó:
Szabadság - Nem a dinoszauruszok vagyunk, hanem maga a meteorit - 2024.06.07. (1, 9. oldal)