AZ ANDOKI GLECCSEREK RENDKÍVÜL FONTOSAK, ÉS A SZEMÜNK LÁTTÁRA TŰNNEK EL A KLÍMAVÁLTOZÁS KÖVETKEZTÉBEN

Barta Barbara, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet Biodiverzitás és Metaközösség-ökológia Kutatócsoportjának munkatársa már középiskolában is a biológia és a kémia iránt érdeklődött. A gimnáziumban e tárgyakat már emelt szinten tanulta, így nyílt lehetősége arra, hogy külföldön, Skóciában kezdje meg az egyetemi tanulmányait. A St. Andrews-i Egyetemen választotta az ökológia szakirányt. Az egyetem fő profilja tengerbiológia volt, és ez a tudományterület Barbarát is rendkívül érdekelte, de a későbbi lehetőségeket figyelembe véve mégis a tágabb ökológia mellett döntött.

Így folytathatta a mesterképzést már Dániában, a Koppenhágai Egyetemen, ahol a természetmenedzsment lett a szakiránya.

„A természetmenedzsment már tágabb témakör volt, és lehetőségem nyílt a természetvédelem és az ökológia gazdasági és jogi aspektusait is megismerni. A képzés során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a természet működésének milyen hatása van az emberek életére, illetve környezetvédelemre” – mondja Barta Barbara. De az igazi kaland csak ezután kezdődött.”

Az MSc diplomamunkájához* szükséges adatgyűjtést és mintavételt ugyanis már Ecuadorban végezte.

„Az ecuadori Andokban magashegyi és gleccsertavakat vizsgáltunk limnológiai szempontból. Vagyis ekkor már elindultam a limnológia és az édesvízi ökológia irányába – folytatja az ökológus. Az andoki gleccserek rendkívül fontosak, hiszen a szemünk láttára tűnnek el a klímaváltozás következtében. Pedig rendkívül jelentős a szerepük nemcsak a természet, de az ember vízellátása miatt is. A legtöbb ecuadori település (még a nagyvárosok is) ívóvízkészlete a gleccserekből származik. De a klímaváltozás legerősebb hatása ezeken a területeken érvényesül, ezért gyorsabban olvadnak, mint más gleccserek.”

Barta Barbara és munkatársai a gleccser végében képződő, olvadékvízből létrejött tavak jellemzőit és élővilágukat hasonlították őket az alacsonyabban fekvő tavakkal. Míg a lenti tavakban már több élőlény volt, a gleccsertavakban még épphogy csak elkezdett megjelenni az élet. „Akkor már a vízi ökológiában nagyon otthon éreztem magam, és így jöttem haza Magyarországra, ahol végül a Vízi Ökológiai Intézetbe kerültem, és most a Biodiverzitás és Metaközösség Ökológiai Kutatócsoportban dolgozom – mondja Barbara. – A metaközösség kifejezés azt jelenti, hogy nemegy élőhelyet vizsgálunk, például csak egy tavat, hanem a tavak összességét kutatjuk. Nagyon fontos ugyanis, hogy a kisebb vizes élőhelyek nemcsak önmagukban léteznek, hanem hálózatot alkotnak. Ezért fontos vizsgálni, hogy milyen kapcsolatban vannak a legközelebbi szomszédaikkal. Ez a megközelítés megjelenik az élőlények vizsgálatában is, hiszen nemcsak egy fajt vagy egy élőlénycsoportot, hanem különböző élőlénycsoportok összességét kutatjuk. A baktériumoktól az algákon keresztül a már szabad szemmel is látható gerincesekig, például a kétéltűekig. Meghatározzuk, hogy a vizsgált élőlényközösségek biodiverzitása hogyan változik az élőhelyhálózatokban, illetve hogy az ember milyen hatást gyakorol az élővilág sokféleségére.

Az ökológus szerint a vizes élőhelyeket különösen súlyosan érinti a klímaváltozás. Emiatt átalakul az ökoszisztémájuk, amit már ma is tapasztalnak a mindennapi munkájuk során, főleg a rendszeresen kiszáradó kisebb vizes élőhelyeken. Éppen a kiszáradás gyakorisága az a környezeti tényező, ami nagyon erősen hat a vízi diverzitásra. „Vannak olyan vizes élőhelyek, amelyek természetes állapota az időszakos kiszáradás. Viszont látható az is, hogy egyre több olyan tó is kiszárad, amelyre ez korábban nem volt jellemző, illetve a száraz időszakok egyre hosszabb ideig tartanak – folytatja a kutató. – Ráadásul még mi, emberek is sokszor betemetjük e tavacskákat így gyakran teljesen eltűnnek. Mindezek miatt az utóbbi időszakban nagyon feldarabolódtak ezek az élőhelyek, és gyakran megszűnik az ökoszisztéma fennmaradása szempontjából esszenciális kapcsolat közöttük.”

Barta Barbara három témakörben végzett kutatásokban vesz részt a Vízi Ökológiai Intézetben. Az egyik téma a vízzel telt faodvak kísérletes vizsgálata, a második a kiskunsági Apaj közelében lévő bombatölcsérekben kialakult tavak életközösségének vizsgálata, míg a harmadik témakör a kerti mesterséges tavak szerepe a vízi élőlények populációinak megóvásában. E témák hasonlóan fontos ökológiai jelenségeket tárnak fel, de az emberek érdeklődését rendszerint a bombatölcsérek ragadják meg leginkább – talán mert bennük a háború és az ökológiai kutatás találkozik egymással, ami mindenkit meglep.

„Ezek a bombatölcsérek a világon szinte egyedülálló kutatási helyszínt teremtettek. Más vizes élőhelyektől el vannak szigetelve, vagyis önmagában álló hálózatként tekinthetünk rájuk – mondja Barta Barbara. – Lehetőséget teremtenek arra, hogy megvizsgáljuk, hogy hogyan működik egy viszonylag izolált víziélőhely-hálózat. E bombatölcsérek nagyjából hasonló méretűek, viszont a vízkémiai jellemzőik különböznek. Ezért meg tudjuk vizsgálni, hogy az adott tóban élő közösség működését és összetételét a vízkémiai és egyéb környezeti változók határozzák-e meg, vagy a tó hálózatban elfoglalt pozíciója.”

A kutatócsoport azt is vizsgálja, hogy a hálózat közepén elhelyezkedő tavak, amelyeknek több szomszédjuk van, vajon több fajnak adnak-e otthont, magasabb-e bennük a biodiverzitás, mint azon tavakban, amelyek a hálózat szélén vannak, amelyek izoláltabbak. Az eddigi eredmények szerint főleg a kisebb tavak esetében fontos az, hogy legyenek szomszédaik, ahonnan mindig érkezhet élőlény-utánpótlás. Ezeket a vizes élőhelyeket tulajdonképpen úgy kell elképzelni, mint a szigeteket a tengerben. A vízi élőlényeknek valahogy el kell jutniuk egyik élőhelyről a másikra. Vannak olyan vízi rovarok, amelyek a vízbe petéznek, és a lárváik is ott fejlődnek, de a kirepülő rovar már el tudja hagyni a tavat. A nagyon apró, mikroszkopikus élőlényeket pedig a szél tudja tóról-tóra szállítani. Ezek a lehetőségek összeköttetést teremtenek a tavak között. Így a távolságnak nagy szerepe van az összeköttetésben, és általánosságban is fontos az, hogy legyen olyan élőhely a közelben, ahonnan később vissza tudnak a fajok települni, ha az adott élőhellyel történik valami, például szennyezés, vagy időszakos kiszáradás történik.

Minthogy Barbara több külföldi kutatóhelyen is végzett terepi, illetve laborvizsgálatokat, megkértük, hogy hasonlítsa össze a magyar és a nyugati ökológiai kutatás gyakorlatát. „Valójában a csoport, amiben én dolgozom (a Biodiverzitás és Metaközösség-ökológia Kutatócsoport), igen nemzetközi, hiszen a témavezetőim is sok időt töltöttek külföldön, és a csoportban is több külföldi kutató dolgozik. Nálunk természetes, hogy angolul beszélünk egymás között, és sok kollaborációs partnerrel dolgozzunk együtt szerte a világon. Emiatt én nem érzem annyira a különbséget a tudományos megközelítésben.” – mondja Barbara.