Média

Őrizzünk meg annyi természetet, ami majd az utódainknak kell, hogy életben tudjanak maradni!

37. alkalommal rendezték meg idén a Szent György Napi Juhásztalálkozót Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében. A kezdetekkor még a szövetkezetek és állami gazdaságok juhászatai képviselték magukat a különféle szakmai versenyeken, de a szakma átalakulásával a rendezvény is sokat változott.

„Nem az a kérdés, hogy a pásztoroltatásnak van-e jövője, hanem hogy a modern ember életmódjának van-e. Nekik van, nekünk ezzel az életmóddal nincs” – vélekedett Molnár Zsolt botanikus, etnoökológus, a vácrátóti ökológiai kutatóközpont munkatársa, akit az a növényzetismeret érdekel, amit az emberek nem könyvből, hanem a legelőn gazdálkodva tanulnak.
Munkatársaival a hagyományos ökológiai tudást kutatják Magyarországon, Szerbiában, Romániában, Mongóliában, Iránban és Kenyában. Összegyűjtik, amit a pásztorok tudnak a legelőről. „A mi célunk, hogy amikor majd újból szükség lesz arra, ami itt-ott terem a tájban – mocsarakban, erdőkben, útszéleken, használaton kívüli parlagokon, legelőkön -, rendelkezésünkre álljon ez a tudás, és a következő generáció hasznosítani tudja. Figyelnünk kell arra, hogy megőrizzünk annyi természetet, ami majd az utódainknak kell, hogy életben tudjanak maradni.”
magyarmezogazdasag.hu - Őrizzünk meg annyi természetet, ami majd az utódainknak kell, hogy életben tudjanak maradni! 2023.05.11.

További megjelenések a témában:

infostart.hu - Tudományos vizsgálódás tárgyaivá váltak a pásztorok 2023.05.14.

Nyomtatott sajtó:
Magyar Mezőgazdaság melléklet - 2023.05.17. (6,7. oldal) Őrizzünk meg annyi természetet, amennyi utódaink életben maradásához kell!