Média

Elképesztő vízi világ épült Budapest mellett

A 24.hu készített riportot Juhász Erikával, az Ökológiai és Botanikai Intézet kutatójával:

A hódok alkotta mocsárba belépni olyan, mintha a Vízipók-Csodapók mesevilága nyílna meg három dimenzióban: nincs olyan talpalatnyi rész, ahol ne pezsegne az élet. Tápióság külterületén járunk, biológus kutatók segítenek felfedni egy olyan élőhely titkait, amiből egyre kevesebb van Magyarországon – amit az ember elrontott, azt a hódok itt néhány év alatt helyrehozták.
A ligetet alkotó fák alatt látszik, hogy a rét itt már tavacskának adja át a helyét, de az elöntés jó 90 százalékát olyan sűrűn növi be a sás, hogy könnyű elvéteni a határt. Mire az ember lenéz, mi cuppog a talpa alatt, már le is húzta a cipőjét az egyre ragadósabb iszap, másfél méterrel odébb pedig térdig áll a vízben. Megéri. Ez a pár lépés törli a budapesti reggeli csúcs rémségeit a fejünkből:

a Vízipók-Csodapók mesevilágába kerültünk élőben, három dimenzióban.

A Tápióság külterületén fekvő, vízjárta terület önmagában már létezése okán különleges. Vizesélőhely, ami kontinentális klímán az egyik legnagyobb fajgazdagságot nyújtja, miközben a klímaváltozás hatására Magyarországon is szélsebesen tűnnek el ezek a helyek. Másrészt az egészet egy hódcsaládnak köszönhetjük, ezek az ökoszisztéma-mérnökként ismert állatok hozták létre a mocsarat.
Természetvédelmi oltalom alatt álló területről lévén szó, ide nem szabad csak úgy begázolni, mi sem tehetnénk „egyedül”, csupán a magunk örömére. Két biológust, Juhász Erikát, az Ökológiai Kutatóközpont fiatal kutatóját és Dr. Vági Balázst, a Debreceni Egyetem tudományos munkatársát kísértük el egy úgynevezett herpetológiai felmérésre. Erika a hódok, Balázs a kétéltűek szakértője, a herpetológia pedig a kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozó tudományág hivatalos megnevezése.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja a 24.hu weboldalán.
Szöveg: Bihari Dániel – újságíró Fotók: Varga Jennifer / 24.hu

Főcímképünkön: Juhász Erika a Tápióságban, 2024. márciusában. Fotó: Kállai Márton

Hírek

Interjú Corrado Alessandrini-vel a trentinói almaültetvényekről, Európa legmagasabban élő madaráról és a vácrátóti botanikus kertről

Corrado Alessandrini PhD-hallgatóként töltött fél évet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban, eközben pedig a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben lakott. Alessandrini a trentinói almaültetvények agroökológiáját, illetve Európa legmagasabban élő madara, a havasipinty ökológiáját kutatja, munkatársaival kimutatták, hogy a klímaváltozás folyamatosan pusztítja a faj fennmaradása szempontjából pótolhatatlan különleges havasi mikroélőhelyeket. Az ökológus nagyszerűen érzi magát a botanikus kertben, ahol a nap minden egyes percében kapcsolatban maradhat a természettel, hiszen nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, és az egész kert köszönti a tavaszt.

– Hogyan találtál rá az Ökológiai Kutatóközpontra, miért ezt az intézetet választottad a külföldi tanulmányaid helyszínéül?

– A Phd-kutatásaimat az olasz Nemzeti Helyreállítási és Reziliencia Terv nevű alap, ezáltal pedig végső soron az Európai Unió finanszírozza, és előírás, hogy egy szemesztert külföldön töltsek (az európai tudományos kapcsolatok elmélyítése érdekében). Már korábbról ismertem Batáry Pétert, a Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport vezetőjét, illetve számos agroökológiai kutatását, a témavezetőm, Mattia Brambilla pedig személyesen ismerte Pétert. Ezért úgy gondoltuk, hogy jó tanárom lenne, ő pedig kedvesen fogadott engem Vácrátóton. Sajnos, a hat hónapos itt-tartózkodásom lassan véget ér. Amíg itt voltam, főként a saját kutatási adataimat elemeztem, illetve megtanultam és megpróbáltam alkalmazni a kutatócsoport által használt táj- és közösségi ökológiai vizsgálati módszereket.

– Milyen kutatásokban vettél részt eddigi pályafutásod során?

– Rómából származom, és már a biológusi BSc diplomamunkámban is ötvöztem az állatok, a növények, a kőzetek és az egész ökoszisztéma vizsgálatát. E megközelítés segítségével holisztikus szemlélettel vizsgálhatom az életközösségeket. A mester diplomámat már ökológiából és konzervációbiológiából szereztem. A témavezetőm, Mattia Brambilla, a Milánói Egyetem biológusa kutatásaiba kapcsolódtam be, aki a havasipinty táplálkozásökológiáját vizsgálja. Ezt az alpesi madarat rendkívül súlyosan fenyegeti a klímaváltozás, és úgy gondoltam, hogy a távérzékelés és más innovatív technológiák nagyban segíthetik az ökológiai kutatását. E módszerek segítségével sikerült megerősítenünk, hogy a faj túlélése az éghajlatváltozás által veszélyeztetett élőhelyek fennmaradásától függ. Ezután Oviedóban is vizsgáltam a havasipintyet, Maria del Mar Delgado kutatócsoportjában, hiszen a faj a Pireneusokban is honos. Ott is bebizonyosodott, hogy a távérzékelés rendkívül hasznos ökológiai vizsgálati módszer, különösen a magashelységi környezethez hasonló zord élőhelyeken.

– A PhD-témád ettől merőben különbözik, hiszen a mezőgazdaság és az élővilág közösségeinek kapcsolataival foglalkozol. Miért érdekes számodra ez a terület?

– Valóban, jelenleg a Milánói Egyetem doktorandusza vagyok, és a terepi kutatásaimat az Olaszország északi részén elhelyezkedő Trentinóban lévő Non-völgyben folytatom. E régió Európa egyik leggazdagabb almatermő vidéke. Az ottani gazdálkodók igyekeznek fenntarthatóbbá tenni a termelést, ezért kértek fel bennünket, hogy vizsgáljuk meg az almáskertekben honos élővilágot. Azt kutatjuk, hogy az almatermesztés károsítja-e e közösségeket, és ők milyen értékes ökoszisztéma-szolgáltatásokkal segítik a gazdálkodást. E kutatást tavaly kezdtük, és elsőként három állatcsoportra: a madarakra, a rovar beporzókra és a rágcsálókra fókuszáltunk. Ők mindannyian fontos ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak: a rovarevő madarak féken tartják a rovar kártevőket, a méhek és más rovarok beporozzák a növényeket, a magevő madarak és a rágcsálók pedig gátolják a gyomok terjedését. A gazdagabb életközösség (különösen, ha élnek a területen ritka madár- és pillangófajok is) emellett vonzhatja a természetkedvelő turistákat, és Trentinóban nagyon fontos bevételi forrás a turizmus.

– Itt-tartózkodásod során a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben laktál. Milyen érzés egy botanikus kertben élni?

– Gondolhatod, hogy mennyire nagyszerű! Az elmúlt évben a zsúfolt, hiper-urbanizált Milánóban laktam, alig láttam zöld területet. De itt egyfolytában érzem a kapcsolatot a természettel. Szó szerint, minden egyes percben hallani a madarak énekét. A különböző madárfajok most „melegítenek” a fészkelési időszakra, ezért sokuk már javában énekel. A fák a tél elmúltával rügyezni kezdenek, és már az első félénk virágok színezik a kertet. Néhány héttel ezelőtt ébredtek a mókusok téli álmukból, és még nagyon álmosnak tűnnek. Mindennap lát az ember valami újat, hiszen bármerre néz, mindenhol burjánzik az élet. A bennem élő természetbúvár számára ez mindennél többet ér.

– Az olaszországi kutatásaid során együtt kell működnöd az almatermelőkkel. A mezőgazdasági és az ökológiai érdekek nem mindig esnek egybe. Adódnak ebből konfliktusok?

– Mi egy olyan termelői szervezettel dolgozunk együtt, amely már húsz évvel ezelőtt elindult a fenntartható mezőgazdaság irányába, és azóta integrált módon gazdálkodnak. Ez jóval könnyebbé teszi az együttműködésünket. Természetesen más-más szempontból tekintünk a problémára, de egymásra vagyunk utalva: mi is szeretjük az almát, és ők is szeretik a madárcsicsergést az almaültetvényekben. A mezőgazdaság elsődleges célja az élelmiszer előállítása, nem pedig a madarak megóvása, és mi is tudatában vagyunk annak, hogy táplálékra szükség van. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy a konvencionális, intenzív gazdálkodás kipusztítja a termőföldeken élő madarakat, és az élővilág egészét (illetve az emberi egészséget) is súlyosan károsítja. Ezen igyekszünk változtatni. A témavezetőm szőlészetekben végzett kutatásai bizonyítják, hogy időnként a legapróbb beavatkozásoknak is döbbenetesen pozitív hatása lehet a biodiverzitásra. Például, ha csupán kissé változtatunk a fűnyírás időzítésén, azzal nagyban hozzájárulhatunk a beporzórovarok fennmaradásához (hiszen ők az almaültetvények aljnövényzetében táplálkoznak). Ez a változtatás nem érinti a termésátlagokat, de a helyi élővilág sokfélesége szempontjából hatalmas változást jelent. Efféle megoldásokat keresünk.

– Sokat vizsgáltad a havasipintyet. Miért érdekes számodra e faj?

– A havasipinty földrajzi elterjedése rendkívül nagy távolságokat ölel át, hiszen eredetileg a Himalája legmagasabb hegyeiben élt, de mára a hegyeket (a Kaukázust, a Balkánt, az Alpokat és a Pireneusokat) követve eljutott Nyugat-Európáig. E faj a hideghez legjobban alkalmazkodott európai madár, ő az egyetlen, amely képes az erdőhatár felett (2000 méternél nagyobb magasságban is) életben maradni egész télen. Minthogy a hóhoz és a legkeményebb téli környezethez adaptálódtak, őket fenyegeti legjobban a klímaváltozás, különösen azért, mert a magashegységek kétszer gyorsabban melegszenek, mint az alföldek. Svájcban már kimutattuk, hogy a havasipinty populációi fogyatkoznak, mivel a túlélésük az éghajlatra érzékeny élőhelyektől függ. A kutatásaink során a szaporodásökológiájukra koncentráltunk, hiszen a fészkelési időszak a legkritikusabb a túlélésük szempontjából. Láttuk, hogy a felnőtt madarak rendkívül speciális élőhelyeken (például a hófoltok peremén és az alacsony növésű gyepekben) gyűjtenek élelmet a fiókák számára, amelyek az előrejelzések szerint a közeljövőben el fognak tűnni a felmelegedés miatt. Ez nemcsak az újszülött fiókák túlélési esélyeit fogja drasztikusan csökkenteni, de az egész populáció egészségi állapotára is súlyos hatást fog gyakorolni.

– Hogyan vizsgáljátok a havasipintyeket a természetben?

– Egyre többször használunk távérzékelést a vizsgálataink során, hiszen például a műholdfelvételek segítségével ma már nagy felbontással tudjuk követni, hogy mi történik a Föld legeldugottabb pontjain is. Nem kell felmásznunk a hegyre, hogy jellemezni tudjuk a madarak élőhelyének növényzetét, hóborítottságát a fészkelési időszakban. Ráadásul a műholdak gyakran, három-öt naponta készítenek egységes beállítású, részletgazdag felvételeket ugyanarról a térségről, így az időbeli folyamatokat is nyomon tudjuk követni. Ez hihetetlenül hasznos eszköz lehet a konzervációbiológiában, hiszen ha pontos információink vannak az élőhely aktuális állapotáról, akkor megalapozott tanácsokat tudunk adni például a nemzeti parknak a szükséges beavatkozásokkal kapcsolatban.

– A klímaváltozás ugyanannyira érint minden madarat?

– Először a specialista fajok kerülnek veszélybe, mivel ők olyannyira alkalmazkodtak a különleges ökológiai környezetükhöz, hogy kevésbé képesek megbirkózni a környezeti változásokkal. A negatív hatások később azonban átterjednek az egész életközösségre. Az élővilág folyamatosan alkalmazkodik a változó környezethez, de az éghajlatváltozás ma már példátlanul súlyos nyomást gyakorol a fajokra, és egyszerre okoz zavart számos ökológiai folyamatban. Eközben pedig a fajok ellenálló képessége is csökken, így egy idő után már nem képesek elviselni a változásokat. A magashegységekben például egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás és a síturizmus (ami a környezeti átalakulás egy másik jelentős emberi tényezője) egymás hatását erősítve károsítja a madárközösségeket.

– Mit tervezel, miután visszatérsz Olaszországba?

– Folytatni fogjuk a madarak vizsgálatát Trentinóban. Tavaly észrevettük, hogy megfogyatkoztak a széncinkék, amelyek rovarevő madárként nagyon fontos szerepet játszanak az almaültetvények rovar kártevőinek visszaszorításában. Tesztelni fogjuk, hogy gyarapíthatjuk-e a populációjuk nagyságát azzal, hogy fészkelődobozokat helyezünk ki a számukra. Hosszú távon pedig ugyanazt folytatom majd, amivel eddig is foglalkoztam: a természetet tanulmányozom, hogy jobb megoldásokat találjunk a természetvédelmi problémákra. Akár az agroökoszisztémákban, akár a magashegységekben kutatok, a célom mindig az, hogy igyekezzünk gyengédebben bánni a bolygónkkal.

Corrado Alessandrini Fotó: Kállai Márton