Az ELKH-DE Reproduktív Stratégiák Kutatócsoport és az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatóinak közreműködésével közel 200 szalamandrafaj szaporodását tanulmányozta egy nemzetközi kutatócsoport. A projekt keretében azt vizsgálták, hogy az egyes fajok milyen feltételek esetén őrzik a petéiket, és melyik szülő teszi ezt. A rejtetten élő, ritkán látható szalamandrák viselkedése kevéssé ismert, ennek ellenére ökológiai és evolúciós szempontból jelentős csoportról van szó, amelynek megőrzése fontos a biológiai sokféleség védelme szempontjából. A kutatás eredményeiről szóló tanulmány a Scientific Reports című rangos szakmai folyóiratban jelent meg.
A kétéltűek közül valószínűleg a békák a legismertebbek, pedig a farkos kétéltűek – a gőték és a szalamandrák – is ehhez a gerinces állatcsoporthoz tartoznak. Mivel a gőte és a szalamandra elnevezés nem rendszertani, hanem csak életmódbeli különbséget takar, e cikkben szalamandraként hivatkozunk az összes farkos kétéltűre. Bár ezek fajszáma csak mintegy tizede a békákénak, és viselkedésük kevésbé változatos, pont ez az egyszerűség teszi őket jó modellcsoporttá az utódgondozás eredetének tanulmányozásához.
Az elevenszülés csak két fajszegény evolúciós ág esetében alakult ki, ezek egyikébe tartozik a hazánkban is élő foltos szalamandra. Ezt leszámítva a farkos kétéltűeknél a gondozás a peték őrzésében nyilvánul meg. A kutatócsoport munkatársai, Dr. Vági Balázs tudományos munkatárs, a tanulmány vezető szerzője és Prof. Székely Tamás kutatócsoport-vezető (ELKH-DE Reproduktív Stratégiák Kutatócsoport), továbbá Dr. Végvári Zsolt, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének igazgatója azt vizsgálták, hogy az egyes fajok milyen feltételek esetén őrzik a petéiket, és melyik szülő teszi ezt.
A szalamandrák törzsfejlődése során a fajok nagyobb hányadánál a halakéhoz hasonló külső megtermékenyítés belsővé alakult, vagyis a hímek egy spermatokot raknak a talajra vagy a vízfenékre, amelyet a nőstény a kloákájával felszippant. A mostani kutatás megállapítása szerint e fajokra jellemző, hogy az anya őrzi a petéket. Ez valószínűleg azért alakult így, mert az őrző egyed biztosabb abban, hogy az utódok szülője. A ma is élő ősibb, külső megtermékenyítésű utódgondozó fajok esetében az apa őrzi a petéket. Az új kutatás kimutatta, hogy az őrző apák nagy testméretűek, aminek abban lehet szerepe, hogy sokszor védik vetélytársaikkal szemben a területüket, ahová több nőstény is lerakhatja petéit. Így biztosítják, hogy minél több petét termékenyítsenek meg. Ezzel szemben a belső megtermékenyítésű fajok esetében az apák, amint megszabadultak ivarsejtjeiktől, máris továbbállhatnak, és új párt kereshetnek.
A belső megtermékenyülés az utódok biztonságos fejlődésén kívül egy további lényeges előnnyel járt: a nőstény a párzás helyétől távol, akár szárazföldi környezetben is lerakhatja a petéket. Sok fajnál az utódok kihagyják a lárvaállapotot, így az egész szaporodási ciklus függetlenedhet a vízi élőhelyektől. Ez a szaporodásmód-váltás a gerinces állatok fejlődése során kulcsjelentőségű volt, ugyanis így alakulhattak ki a vízi környezettől teljesen független csoportok: hüllők, madarak és emlősök. Tehát itt egy evolúciós „innovációról” van szó, amelynek köszönhetően a gerinces állatok a föld legtöbb alkalmas élőhelyeit képesek voltak meghódítani.
Azonban a szárazföldön különösen nagy szükség van a gondozásra, a nőstények ugyanis csak így tudják megóvni a petéket a ragadozóktól és a fertőzésektől. Az új kutatás másik fő megállapítása szerint a szárazföldön petéző szalamandrák többnyire őrzik a fészekaljat, sőt maga a gondozás tette lehetővé a szárazföldre való petézést. A peték gondozása azonban nem védi meg teljesen az utódokat a mostoha éghajlattól. Mivel az anyaállat maga is érzékeny a túlhevülésre és a kiszáradásra, a szárazföldi szaporodás és az utódgondozás csak hűvös és csapadékos helyeken alakult ki, ahol viszont a szalamandrák evolúciósan igen sikeresek. A jelenleg élő fajok több mint kétharmadát a nagyrészt szárazföldön szaporodó tüdőtlenszalamandra-félék (Plethodontidae) teszik ki, amelyek Szardínia mészkőbarlangjait éppúgy meghódították, mint az amazóniai esőerdő lombkoronáját.
A farkos kétéltűek azonban sajnos nagy veszélyben vannak. Az élőhelyek elvesztése, a kétéltűeket világszerte pusztító szélsőséges aszályok és a rajzóspórás (kitrid) gomba mellett a szalamandrákat egy rájuk specializálódott gombás betegség is támadja. A szalamandrák védelme érdekében az Európai Unió és az Egyesült Államok területén a legtöbb faj kereskedelmét betiltották, az őshonos fajokat pedig célzott konzervációbiológiai programokkal védik az élőhelyükön. Ezen a téren örvendetes hazai eredmény a közelmúltból a foltos szalamandra egyetlen ismert budapesti élőhelyének védetté nyilvánítása 2022. január 1-jei hatállyal. Összességében tehát a rejtetten élő, ritkán látható farkos kétéltűek viselkedése kevéssé ismert, ennek ellenére ökológiai és evolúciós szempontból jelentős csoportról van szó, melynek megőrzése fontos a biológiai sokféleség védelme szempontjából.
További megjelenések a témában:
dehir.hu - A szalamandrák utódgondozását tanulmányozták a Debreceni Egyetemen - 2022-10-11
magyarmezogazdasag.hu - 2022.10.16.
24.hu - 2022.10.23. A nagy kérdés: vajon miért gondozzuk a gyerekeinket?
