Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a legkülönfélébb életközösségeket vizsgálva tárják fel az ökoszisztémák törvényszerűségeit, illetve követik nyomon a magyar természeti tájak folyamatait. Veres Katalin, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet Erdőökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa a zuzmókat kutatja. A zuzmók a Föld legérdekesebb élőlényei közé tartoznak, hiszen se nem gombák, se nem algák, viszont a legextrémebb környezeteket is elviselik, ugyanakkor az emberi bolygatást nem bírják. Általuk modellezni lehet a klímaváltozás hatásait, de a természetvédelmi erdőkezelések hatásai is ellenőrizhetővé válnak.
Veres Katalin már gimnazista korában eldöntötte, hogy a zuzmókat szeretné kutatni. „Nagyon szerettem a természetben járni, sokat túráztunk a Tátrában, ahol a magasabban fekvő régiókban rengeteg zuzmót láttam. És akkor valamilyen sugallatnak engedve elhatároztam, hogy magashegységi zuzmókutató leszek – mondja a lichenológus. – E gondolat aztán jó időre feledésbe merült, mígnem egyszer láttam az egyetemi faliújságon, hogy zuzmókkal foglalkozó speciális kollégiumot hirdetnek. Ekkor kerestem fel a leendő témavezetőmet – Dr. Farkas Editet, és attól kezdve zuzmókkal, illetve zuzmóökológiával foglalkozom. Megfogott a zuzmók színes, érdekes világa, illetve legfőképpen az extrém tűrőképességük.”
A zuzmókról legtöbbünk legfeljebb annyit tud, hogy északon gyakoriak, így a tundrán élő növényevő állatok gyakran kizárólag zuzmókkal táplálkozhatnak. A jól értesültebbek talán arról is hallottak már, hogy a zuzmókat gombák és algák szimbiotikus együttesei alkotják. Pedig a zuzmók világa ennél sokkal gazdagabb. Bár valóban a hideg éghajlatú térségekben feltűnőbbek, valójában szó szerint mindenhol elterjedtek a szárazföldeken (sőt néhány faj a víz alatt is előfordul). A legfőbb tulajdonságuk, hogy a legszélsőségesebb körülményekhez is képesek alkalmazkodni – ez az oka annak, hogy sokszor csak ott vesszük észre őket, ahol a növények már nem képesek megélni. Gyakran látni fák elhalt ágain a sárga falizuzmót, amit sokan (tévesen) kártevőnek hisznek. A zuzmók nem nőnek bele a fakéregbe, nem károsítják a fákat, hiszen már csak akkor telepednek meg egy ágon, ha azt nem borítja levél, elhalt – hívja fel a figyelmet a lichenológus.
A zuzmók nem növények. Gombák és fotoszintetizáló élőlények (rendszerint algák és/vagy cianobaktériumok) szimbiózisa alkotja őket. A zuzmóalkotó algák önállóan is élhetnek, de a gomba partnerek hosszú távon kizárólag a zuzmókban képesek életben maradni, hiszen végletesen függenek a napfény energiáját hasznosító társuk által szolgáltatott cukortól. A zuzmót alkotó két élőlénycsoport együttműködése olyannyira hatékony, hogy alig van olyan élőhely, ahol a zuzmók ne jelennének meg. „A zuzmók az egész világon elterjedtek, a sarkvidéktől egészen a trópusokig. Mindenféle természetes környezetben, még a sivatagokban is jelen vannak, és a városokban is megtalálhatjuk őket” – folytatja Veres Katalin.
Az biztos, hogy a gomba jól jár az algák által biztosított cukorral, de az már sokkal nagyobb kérdés, hogy vajon az alga számára valóban előnyös-e minden esetben ez az együttélés. A lichenológusok (zuzmókutatók) ma is vitatkoznak azon, hogy a zuzmók mutualista (kölcsönösen előnyös) kapcsolatban léteznek-e, vagy a gombák csak kihasználják az algákat. Akik szerint az algák számára is hasznos az együttélés, azzal érvelnek, hogy a gombák vízzel, ásványi anyagokkal és a fonalaikból álló szerkezet és kéreg védelmével látják el az algákat. Emellett a gomba által termelt speciális zuzmóanyagok (többségük sehol máshol nem található meg) is védhetik az algát a kórokozók, a túl erős napfény vagy a zuzmókat fogyasztó élőlények ellen. A zuzmók számos módon alkalmazkodtak az extrém körülményekhez. Rendszeresen kiszáradnak például, és ezzel védik a fotoszintetikus rendszerüket a károsodástól. Ezt segítik azok a speciális zuzmóanyagaik is, amelyek a napsugárzástól védenek: a mérések szerint ötös fényvédő faktorú naptejnek felel meg a hatásuk, tehát rendkívül hatékony fényvédelemnek számítanak a természetben.
Veres Katalin és munkatársai a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban főként a természetes élőhelyek zuzmótársulásait és környezeti viszonyaikat hasonlítják össze egymással. Azt kutatják, hogy mi teszi alkalmassá a különböző ökoszisztémákban élő zuzmófajokat arra, hogy az adott környezetben sikeresek lehessenek. A kutatóközpont más erdőökológiai projektjeihez kapcsolódva többek között azt is vizsgálják, hogy az eltérő, faanyagtermelést szolgáló erdőgazdálkodási módok – és a hatásukra kialakult faállomány-szerkezet – milyen hatást gyakorolnak az ott élő zuzmóközösségekre. Arra a kérdésre is keresik a választ, hogy a tölgyesekben végrehajtott természetvédelmi célú, erdőszerkezetet gazdagító beavatkozások hatására létrejövő új zuzmóközösség milyen gyorsan alakul ki, és mennyire lesz természetes.
Az egyik legösszetettebb vizsgálatukban Fülöpháza környékén és Bugacon hasonlították össze a homokbuckák eltérő kitettségű oldalain létrejött mészkedvelő nyílt homoki gyepekben élő zuzmóközösségeket. E talajon élő zuzmóközösségek európai léptékben is igen ritkák. A buckák délnyugati oldala általában több napfényhez jut, mint az északkeleti oldal, vagyis eltérő mikroklíma alakul ott ki. Az eltérő helyeken kialakult zuzmóközösségek összetétele közötti különbségek feltárásával akár a klímaváltozás hatásait is modellezni lehet. Megvizsgálták továbbá, hogy hogyan alkalmazkodnak a fajok (hiszen meglepően sok, több mint húszféle különböző zuzmófajt találtak) a körülményekhez, hogyan változik a fotoszintetikus aktivitásuk, illetve évszakosan különböznek-e az élettani folyamataik. Az eredmények szerint a különböző zuzmófajok egyedi stratégiákat követnek, amikor az extrém környezeti körülményekkel kell megküzdeniük és rendkívül jól képesek alkalmazkodni a körülményekhez. Vagyis úgy tűnik, a zuzmók meg fognak birkózni a klímaváltozás várható hatásaival.
Az is fontos kérdésük, hogy a Life 4 Oak Forests tölgyerdőprojekt keretében zajló erdőrestaurációs erőfeszítések hatására visszatelepülő zuzmók között milyen arányban települnek meg az úgymond „jó” erdei fajok.
„Azokat a zuzmókat (például a specialista tűzuzmókat) nevezzük jó erdei fajnak, amelyek jelenléte az erdő jó ökológiai állapotára utal. Ezek a zuzmók azért jó indikátorai a közösség ökológiai állapotának, mert nagyon lassan fejlődnek, stabil felszínre és mikroklímára van szükségük, emiatt pedig nagyon érzékenyek a környezetük megváltozására és a zavarásra, – mondja Veres Katalin. – Nagyon érdekes, hogy miközben a zuzmók a legextrémebb természetes környezetekben is képesek megélni, eközben a káros emberi tevékenységgel járó zavarást, a bolygatást rosszul tűrik. A zuzmók hihetetlenül lassan, évente néhány millimétert nőnek, és sérülés után nagyon lassan regenerálódnak. Sok faj közülük lassan jut el egyik élőhelyről a másikra. Emiatt rendkívül fontos a védelmük és élőhelyeik természetes állapotának megőrzése.
Címlapkép: tölcsérzuzmó
