Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen eltérő élőhelyekre jutnak el. A fajok terjedése történhet az egyedek aktív mozgása révén, de történhet passzív módon is, amikor valamilyen másik terjesztő ágens segítségével jutnak el új területekre. A terjedés folyamatának és korlátainak megértése segít előre jelezni hogyan alkalmazkodnak egyes fajok a változó környezethez, közvetve pedig hozzájárulhat a biológiai sokféleség megőrzéséhez és az ökoszisztémák stabilitásához.
A terjedés, mint folyamat vizsgálata a biológiai invázió kérdéseinek vizsgálatában kiemelt fontosságú, mégis alulkutatott kérdés. Az egymástól elszigetelt vizes élőhelyek benépesülése, a pionír és idegenhonos fajok megjelenése mindenki számára szembetűnő folyamat, de a mögötte álló mechanizmusra csak hipotéziseink vannak. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézeténekkutatói a biológiai invázió terjedéssel kapcsolatos hipotéziseit igyekeztek cáfolni vagy bizonyítani halakon és növényeken végzett két kísérletük során.
Korábban sokáig csak feltételezték, hogy az egymástól elszigetelt víztereken megjelenő halak terjedésében a vízi madaraknak nagy szerepe van, és a halak ikrái a madarak emésztőrendszerében túlélve, endozoohór módon képesek terjedni. Ezt a hipotézist nem olyan régen, szintén a HUN-REN ÖK kutatóinak sikerült a világon először bizonyítaniuk. De továbbra is kérdés volt, hogy ez mennyire nevezhető általánosnak a csontoshalak között, és mérhető e különbség az egyes fajok terjedő képességében.
Egy tőkés récéken végzett etetéses kísérletsorozatban erre adtak választ a HUN-REN ÖK kutatói, aminek eredményei az Ecography folyóiratban jelentek meg. A leggyakoribb őshonos (harcsa, ponty, süllő és compó) és idegenhonos halfajok (afrikai harcsa, amúr, naphal, amurgéb, kínai razbóra) passzív terjedő képességét vizsgálva öt fajnál tapasztalták az ikrák átjutását a madarak emésztőrendszerén, amelyből egy őshonos (compó) és egy idegenhonos faj (kínai razbóra) esetében életben is maradtak az ikrák. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy az endozoochor terjedő képesség általánosan elterjedt, de ritka jelenség lehet a csontoshalak között, aminek a mértéke fajonként jelentősen eltér. A tapasztalt különbség okaira még nem sikerült választ adni, ez vélhetően az ikrák egyedi fizikai sajátosságaiban keresendő.
Egy másik, hasonló kísérletben honos és idegenhonos-inváziós növényfajok endozoohór terjedő képességét hasonlították össze a kutatók. Régóta ismert és bizonyított, hogy a növényevő madarak aktívan részt vesznek a magok terjesztésében, a bélcsatornán történő átjutás befolyásolja azok csírázóképességét is. A HUN-REN ÖK kutatóinak vezetésével a világon először vizsgálták, hogy vannak e mérhető különbségek az idegenhonos és őshonos fajok terjedő képességében.
A vizsgálathoz vízi és mocsári növények magjait használták. A Freshwater Biology folyóiratban megjelent eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy az idegenhonos fajok endozoohór módon hatékonyabban terjednek. A magok ugyanis szignifikánsan nagyobb számban jutottak át a madarakon, ami nagyobb „propagulum-nyomást” biztosíthat számukra egy új élőhelyen, messze az eredeti élőhelyüktől. A nagyobb arányú átjutást a magok kisebb mérete és gömbölyűbb formája biztosítja az idegenhonos fajok részére. Érdekes és nem várt eredmény, hogy az emésztőrendszeren való átjutás a magok csírázóképességét az őshonos fajok előnyére módosítja, az ő magjaik nagyobb arányban csíráztak a kontroll magokhoz képest. A nagy számok törvénye alapján azonban a nagyobb propagulum-nyomás miatt az idegenhonos növény fajoknak nagyobb az esélyük a sikeres megtelepedésre és új populációk létrehozására is, ez jelentős kompetíciós előnynek számít a növények között.
Kép: Bütykös hattyú eszik egy megtelepedett és invázióssá vált kertészeti tündérrózsát a Dömsödi Holt-Dunán
Dr. Kovács Bence a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársa. Az Erdőökológiai kutatócsoport tagja, fő kutatási témája az erdei mikroklíma, az erdőszerkezet és a fahasználatok közötti összefüggések vizsgálata.
Hogyan indult a pályád, hogy találtad meg ezt a kutatási témát?
Kaposvári vagyok, gimnáziumba is oda jártam. Elég sok minden érdekelt, a humán és a reál tárgyak egyaránt, de különösen a természetföldrajz, OKTV-versenyen is részt vettem földrajzból. Egyetemre végül környezettudományi szakra jelentkeztem, amely sokféle általános képzést nyújtott. Ökológusként ma visszagondolva, talán szerencsésebb lett volna, ha a biológia szakot választom, viszont lehet, hogy éppen emiatt tudok a kutatócsoportban a környezeti háttérváltozókra koncentráló témákkal is foglalkozni. A BSc végén kezdett vonzani az ökológia: Takács Sánta András holisztikus szemléletű, ember és természet kapcsolatát körüljáró előadásai, majd Ódor Péter növényökológia tárgya voltak a meghatározóak. Az MSc szakdolgozatomat Standovár Tibor erdőökológusnál írtam az ELTE TTK Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékén örökerdő gazdálkodás témában, ahol a Királyréti Erdészet átalakító üzemmódban kezelt lékjeinek felújulási és vadhatás-viszonyait vizsgáltam. A doktori iskolában már Ódor Péternél (az Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos tanácsadójánál) voltam doktorandusz hallgató, aki bevont a Pilis Üzemmód Kísérlet tervezésébe és kidolgozásába is. Fiatal doktoranduszként nagyon megtisztelő volt, hogy egy jelentős új kutatási program indulásánál önálló feladatokat kaptam, majd a projektben én lettem a mikroklíma-modul felelőse. Az erdei mikroklíma kutatása lett később a doktori témám is. Az erdőgazdálkodás erdei mikroklímára gyakorolt hatásai különösen érdekelnek azóta is.
Milyen léptéket jelent a mikroklíma? Miket mértek a mikroklíma mérések során?
Klasszikusan a talajközeli légköri folyamatok tér-idő léptékében definiálták a mikroklímát (2 m alatti, illetve a milliméterestől pár száz méterig tartó horizontális kiterjedésű jelenségek, másodperces- néhány órás időtartam). A 2010-s évektől már inkább az élőhelyekhez viszonyítják. Erdők esetében ez a lombkorona alatti térrészben pár száz métert és néhány hónap-egy év időtávlatot jelent a mikroklíma lehatárolásánál. A mikroklíma esetében – főként digitális műszerekkel – elsősorban a léghőmérsékletet, a páratartalmat, a talajhőmérsékletet, talajnedvességet és a fényt mérik. Itthon nem annyira felkapott kutatási terület, de Nyugat- és Észak-Európában, illetve az USA-ban és Ausztráliában komoly kutatócsoportok foglalkoznak mikroklíma ökológiával. Már az 1960-as évekből is vannak mikroklíma mérési adatok – főként agrárkutatásokban végeztek méréseket. Az erdészetben is régóta használják az állományklíma fogalmát és az egyes fafajok klimatikus igényeinek megfeleltetett eltérő termőhelyi viszonyokkal leírható egységeit – ezek azonban többnyire tapasztalati megfigyeléseken alapulnak. Az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) 2014-ben kezdte meg egy mezoklíma mérőállomás-hálózat kiépítését.
A saját témámhoz kapcsolódóan önmagában a mikroklíma is érdekelt (hogyan változik, mi miatt, stb.), de ezzel párhuzamosan korábbi kutatások során sok erdei élőlénycsoportról kiderült, hogy a közösségszerkezetük, sokféleségük és hosszú távú túlélésük szempontjából egyaránt fontos az erdei mikroklíma. Ráadásul a különböző csoportoknak más-más tényezők lehetnek kulcsfontosságúak. Például az erdei lágyszárúak a gyér fényviszonyokhoz alkalmazkodtak és fontos számukra a magas páratartalom, de egyes fajok nagyobb megvilágítottságot igényelnek vagy a megnövekedett fénymennyiség és/vagy talajnedvesség-többlet hatására intenzív növekedésre képesek, ezáltal a fény a közösségek összetételét jelentős mértékben határozza meg. A mohafajok általában – de különösen a korhadéklakók – a kifejezetten párás, hűvös mikroklímát preferálják; a zuzmók ezzel szemben képesek a legszárazabb erdei élőhely foltokat elfoglalni a talajon, és főleg az epifiton fajok számára a fény, az időnként benapozott mikro-élőhelyek jelenléte kulcsfontosságú. A talajlakó állatok – mint például a fontos lebontó csoport, a televényférgek – számára a megfelelően magas talajnedvesség és a fák árnyalása következtében nem túlmelegedő feltalaj bizonyult fontos mikroklíma változónak.
Összességében azonban elmondható, hogy az erdei biodiverzitás szempontjából a kiegyenlített, szélsőségektől mentes mikroklíma az, ami kulcsfontosságú, és ennek kialakításában, fenntartásában a lombkoronának fontos szerepe van. A lombozatot úgy képzelhetjük el, mint egy szigetelő réteget: árnyékol, ezáltal nappal hűvösebb van, éjszaka nem engedi annyira lehűlni a felszínt, a szél általi átkeveredést csökkenti, így a talaj párolgása és az aljnövényzet párologtatása következtében stabil légnedvesség viszonyokat biztosít.
Hogyan kapcsolódik össze az erdőművelés módja az erdei mikroklímával?
A Pilisben folytatott erdőökológiai kutatásoknak az Ódor Péter vezette Őrs-Erdő projekt (2004-2013) volt a közvetlen előzménye. Ennek az volt célja, hogy feltárja a különböző erdei élőlénycsoportok biodiverzitását, illetve faji és funkcionális összetételét meghatározó környezeti változókat. Aztán 2012-2013 körül az erdészek részéről is megnövekedett az érdeklődés az olyan kutatások és eredményeik iránt, amelyek azt vizsgálják, hogy a különböző üzemmódok mellett mi történik a termőhelyi viszonyokkal és a felújulással. A vágásos erdőgazdálkodással szemben a szálalóvágásokat, illetve a lékvágáson alapuló folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módokat (vagyis amikor egybefüggő nagyobb területek helyett csak kisebb facsoportokban vágják ki a fákat) az árnyéktűrő fafajokra (pl. bükk) kísérletezték ki, tölgyesekre kevés nemzetközi példa létezett.
A Pilis Üzemmód Kísérletben 2014 óta, egy gyertyános-tölgyes állományban a különböző erdészeti üzemmódok (vágásos illetve örökerdő üzemmód) hatásait kutatjuk négy erdei élőlénycsoportra: az aljnövényzetre (Aszalós Réka – ÖK ÖBI), a futóbogarakra (Elek Zoltán – ÁE), a pókokra (Samu Ferenc – ATK NÖVI) és a televényférgekre (Boros Gergely – MATE). Ezt egészíti ki környezeti DNS technikával a talajlakó gombaközösségek (Geml József – EKKE), ezen kívül a kétszárnyúak (Soltész Zoltán – ÖK ÖBI) és az avarlakó mezofauna (Flórián Norbert – ATK TAKI) időszakos vizsgálata. Az avar- és talajviszonyokat a Soproni Egyetem kutatói, Bidló András vezetésével vizsgálják. A különböző üzemmódok összehasonlításából az eredmények alátámasztják, hogy a lékek képesek megőrizni az erdei mikroklímát és már jelenlévő újulati egyedek esetén a fafajok felújulása is sikeres lehet a lékekben ugyanúgy, mint egy véghasználati területen. Az Erdőökológiai kutatócsoport külön kísérletes modult állított be a felújulás vizsgálatára (Tinya Flóra – ÖK ÖBI), öt fafaj csemetéit ültettük be az egyes mintavételi egységeinkbe – ezek 6 m × 6 m-es elkerített négyzetek. A kutatási eredmények alapján az örökerdő gazdálkodásban használt egy fahossznyi lékekben történő fakivágás jó alternatívája a vágásos erdőgazdálkodásnak. Viszont ebben a kísérletben egy adott lékméretet használtunk.
Kísérleteinkben minden mintavételi egység középpontjában zajlik a mikroklíma mérése. A képen Onset gyártmányú négycsatornás adatgyűjtő látható, amellyel a fény növények által hasznosított tartományát (PAR, 400-700 nm), 150 cm-es magasságban a léghőmérsékletet és a levegő páratartalmát, 2 cm-en a talajhőmérsékletet, valamint a feltalaj (10-20 cm) nedvességtartalmát mérhetjük.
A kutatás tovább gondolásához a gyakorlatban dolgozó erdészek visszajelzései is irányadók voltak. Az erdészeti gyakorlatot kifejezetten érdekelte, hogy milyen hatásai vannak a lékek különböző méretének és alakjának, illetve annak, hogy egy vagy több lépésben történik a lékek kialakítása, melyik ideálisabb a kocsánytalan tölgy felújulása szempontjából. Ez utóbbi egy új dimenzióját hozta be a vizsgálatoknak, mert nem csak a lékméret (150 m2 vagy 300 m2) és lékalak (kör alakú vagy 1:3 arányban elnyújtott) vizsgálata került be a Pilis Lék Kísérletbe, mint vizsgálati szempont, hanem annak nyomon követése is, hogy miként reagálnak a termőhelyi viszonyok és az élőlénycsoportok arra, ha először kisebb méretű léket nyitnak, amelyet később kitágítanak. A gyakorlatban ezt adaptívan végzik az erdészek – a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél ez egy bevett gyakorlat –, de kísérletes körülmények között még nem vizsgálták.
2024-től pedig egy harmadik kísérlettel is bővült a palettánk. Az eddigi kísérletek mindig a zárt erdőállományból indultak, például ilyen állományban létesítettük a különböző lékeket, de gyakorlati szempontból az is fontos kérdés, hogy ehhez képest a már nyitottabb (ún. bontott) állományokban hogy alakulnak a termőhelyi és felújulási viszonyok, illetve hogyan reagál az erdei biodiverzitás a kezelésekre
Az eddigiek alapján ez a kutatási téma szorosan kapcsolódik a gyakorlathoz. Az erdészek hogyan viszonyulnak ehhez a projekthez, hogyan működtök együtt?
Mindhárom terepi kísérletnél már a kísérlet tervezési szakaszába bevontuk a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársait, elsődlegesen Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettest, valamint a Pilisszentkereszti Erdészet munkatársai is konstruktívan részt vettek a terepi kísérletek tervezésében-kivitelezésében. Az erdészek számára jó visszajelzés, hogy az örökerdő üzemmód, milyen sok más, az erdei biodiverzitást érintő szempontból is kedvezőbb, mint a vágásos erdőgazdálkodás. Az örökerdő gazdálkodás vágásterület nélküli erdőgazdálkodást jelent, ahol a faanyagot térben elszórva termelik ki az erdőből és ún. „javafa” módszerrel dolgoznak, vagyis a legjobb növekedésű fák fejlődését segítik az erdészeti munkák során. Ez folyamatos faanyag kitermelést jelent az erdőből, de nem keletkeznek nagy, fátlan, ún. véghasználati területek, mint a vágásos erdőgazdálkodás során.
Milyen más projekteken dolgozol még a pilisi projekteken kívül?
A kutatócsoporton belül elkezdtük táji léptékben vizsgálni a vágásos és örökerdő gazdálkodás hatásait, a Pilis más területein, a Mecsekben, a Bakonyban és a Budai-hegységben vannak mintaterületek. Ebbe a témába a saját PD OTKA kutatásaimmal kapcsolódom be, azt vizsgálva, hogy különböző térléptékben milyen a mikroklíma heterogenitása. Mérsékeltövi erdőkben, ökológiai céllal eddig még nem alkalmazott hőkamerás méréseket tervezek, amelyhez a módszertant is ki kell még alakítani. A hőkamera tulajdonképpen egy olyan kamera, amely a különböző felületek által kibocsátott infravörös sugárzás detektálása révén képes előállítani egy olyan képet, amelyen a vizsgált felület hőmérséklete pixelről pixelre megismerhető. Ez a módszer reményeim szerint alkalmas arra, hogy kiegészítse a pontszerű, de időben finomabb felbontású műszeres mérésekből származó eredményeket, a finomléptékű változatosság kimutatására alkalmas, de pillanatszerű hőmérsékleti információkkal. További tervem egy olyan meta-analízis, amely azt vizsgálja, hogy a zárt erdők mikroklímáját hogyan változtatja meg az erdőgazdálkodás, a különféle beavatkozások. Az eddigi vizsgálatok többnyire az erdei mikroklímát különböző állományjellemzők mellett hasonlították össze a szomszédos nyílt területekkel. Az én célom viszont az, hogy a referencia a zárt erdő legyen és a fő kérdésem, hogy az egyes erdészeti fahasználatok hatására hogyan módosulnak az egyes mikroklíma változók, mi a zárt erdőkhöz viszonyított eltérés.
A kutatócsoporton belül egy másik témám, egy „talált projekt”. Sokat dolgozunk együtt terepen Németh Csabával, mohákkal foglalkozó kutatóval és ő megtalált egy ritka, védett moha fajt egy mintaterületünk néhány dendrotelmáján. Vele és Veres Katalinnal, 2022-ben arra terveztünk vizsgálatot, hogy vajon mi határozza meg, hogy egyes dendrotelmákban vagy azok nyílásánál előfordul ez a nagyon különleges, mikorélőhely-specialista mohafaj, a Codonoblepharon forsteri. Ez az európai szubendemikus faj Európán kívül néhány észak-afrikai helyszínről ismert, óceáni, illetve mediterrán klímán fordul elő tipikusan, ezért magyarországi jelenléte nem mindennapi.
Azt kezdtük el kutatni, hogy felhagyott sarjeredetű cseres-tölgyesben a dendrotelmáknak milyen hatása van a helyi mikroklímára, illetve a lokális faállományszerkezet hogyan befolyásolja ezek mikroklimatikus viszonyait. Kimértük például, hogy a nyílásuknál még a zárt erdőhöz képest is további 2°C-kal hűvösebb a mikroklíma és 20%-kal magasabb a páratartalom a nap legmelegebb időszakában.
Dendrotelma avagy „tündérkút” egy sarjeredetű csertölgyön, amely nyílásának alsó részén, intenzív smaragdzöld színével, jól elkülönül a mikrohabitat-specialista Codonoblepharon forsteri a területen legnagyobb tömegben növő, generalista ciprusmohától (Hypnum cupressiforme)
Mit jelent a dendrotelma? Más néven tündérkút, de manófürdőként is emlegetik.
Olyan kis időszakos víztestet jelent, ami fásszárú növényeken alakul ki: bekorhadt fatörzsön kialakuló üregekben, ágvillákban vagy akár kitakaródott gyökereken és korhadt tuskókon létrejött mélyedések, amelyekben megmarad a víz. Az általunk vizsgált tölgyesben olyan típusa alakul ki, ami viszonylag nagyméretű, így azt is tudjuk vizsgálni, hogy milyen sokáig képes megtartani a benne levő vizet, illetve, hogy egy-egy csapadékesemény után milyen mértékben képes feltelni.
A dendrotelmák vizében jellegzetes élőlényközösségek alakulnak ki, 18 európai gerinctelen fajt tartanak számon tündérkút-specialista fajként, de körülöttük is, például a már említett moha mellett egy másik moha, az Anacamptodon splachnoides is csak itt fordul elő. Ezen kívül, gerinces fajok számára is fontosak lehetnek ezek a mikro-élőhelyek, elsősorban mint ivóvízforrások. Kameracsapdával Zagyva Gergő, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, például egy általunk vizsgált bujáki tündérkútnál egyebek mellett vadmacskát, rókát és meggyvágót is lefilmezett. Nagyon különleges, szigetszerű ökoszisztémák jönnek így létre, ezért ezek az élőhelyek különösen érdekesek a metapopulációkat kutató szakemberek és a taxonómusok számára egyaránt.
Az Ökológiai Kutatóközpontban dolgozol együtt más kutatócsoportokkal is?
A kutatáson kívül mi tartozik még az érdeklődési körödbe? Akár a kutatómunkához kapcsolódóan, akár azt kiegészítve?
Oktatok, de csak mint óraadó, nincs állandó tárgyam és programom. Leginkább terepgyakorlatot szeretek tartani, kevésbé vonz a frontális oktatás – bár saját tárgy esetében, amit elejétől a végéig fel kell építenem, lehet, hogy ez megváltozna.
Szabadidőmben leginkább a gyerekeimmel játszom. Az aktuális kéréseknek megfelelően a dinoszaurusz park alapításától kezdve, az élelmiszerbolton át, legós tengerkutató-állomás létesítéséig elég széles a paletta. De szeretek zenét hallgatni, koncertre járni, kirándulni és olvasni is. Az életközepi nosztalgia-hullámban most éppen a 90-es évek vidéki Magyarországán játszódó felnövéstörténetek fognak meg leginkább, mint Vass Norbert Indiáncseresznye c. könyve vagy Hartay Csaba kötetei.
Az Ökológiai Kutatóközpontban te hoztad létre a filmklubot. Szeretsz filmet nézni?
Korábban volt olyan korszakom, amikor nagyon érdekelt a filmművészet és sok filmet néztem. A filmklubbal kapcsolatban kezdetben csak az volt a koncepció, hogy a számomra fontos filmeket megosszam egy kollégákból álló baráti csoporttal is, ha már szegényeknek rengeteget beszéltem erről vagy arról az alkotásról. Később egy kicsit kinőtte magát ez a kezdeményezés, már nem egyedül szerveztem, módosult a „víziónk” is. Volt egy korszak amikor tematikus filmnapokat tartottunk, amikor is a filmeket egy-egy nevezetes dátumhoz (pl. Víz Világnapja, Anyák Napja) igazítottuk. Majd egy időben demokratikusabbá kívántuk tenni a vetítéseket és rövid ismertetőink után szavazni lehetett a megtekinteni kívánt alkotásra. A filmklub ma is létezik, kisebb csoport az aktív magja és egy sajnos sokkal inkább bővülő, mint fogyó lista alapján igyekszünk műsorra tűzni a filmeket.
A kis hattyú Ázsia tundravidékén fészkel, telelőterülete elsősorban Európa északi-tengeri partvidéke, valamint egyes nagyobb folyók torkolatvidékei, például a Duna-delta. Magyarországon ritka kóborló. A most megtalált mentett madár az első jelölt példány itthon. A mentett és jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, és 13-án már a Gyergyói-havasoknál átrepült a Kárpátok fölött és elhagyta a Kárpát-medencét.
2024. március 2-án egy kis hattyút (Cygnus columbianus bewicki) találtak Acsán (Pest megye, Chugyik Gábor) egy telephely udvarában. A madár rossz helyen landolt és nem tudott felszállni, ezért Kovács Klára (Tollas Barát Madármentés) segítségével állatorvoshoz szállították. A vizsgálatok során kiderült, hogy a jobb lába sérült meg, emiatt nem bírt nekirugaszkodni a repüléshez. Továbbá a röntgenfelvételek egy sörétszemet is kimutattak a testében. A lába bő egy hét alatt meggyógyult, a sörétszemet nem vették ki, mivel nem akadályozta a madarat a mozgásban. A műtét mindig kockázatos, és a hazai és külföldi szakemberek is azt javasolták, hogy ne vegyék ki a sörétet. Nyugat-Európai vizsgálatok alapján a kis és énekes hattyúk egy jó részében van sörétszem, a madarak ezzel együtt tudnak élni. A madár ellátását és kezelését Kovács Klára és Dr. Schütz Éva végezte (Tollas Barát Madármentés és a Szentendrei Kisállatkert és Természetvédelmi mentőközpont). Mivel a hattyú az állatorvosi kezelés hatására gyorsan gyógyult, ezért az MME Madárgyűrűzési Központ munkatársai felvették a kapcsolatot a Belga Madárgyűrűzési Központ vezetőjével Didier Vangeluwe-el, (Royal Belgian Institute of Natural Sciences), aki az európai kis hattyú jelölések nagy részét koordinálja, és kértek tőle színesgyűrűt a fajra. Szinte azonnal válaszolt, hogy küld színes lábgyűrűt Belgiumból, és még egy fel nem használt GPS jeladót is sikerült szereznie Bulgáriából. A két helyről egyszerre postázták a gyűrűket és a jeladót, rá egy hétre már meg is érkezett a két csomag. A madarak jeladóval történő ellátása kutatási engedélyhez kötött. Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet, Állatökológiai Kutatócsoportja Dr. Boros Emil, tudományos főmunkatárs irányításával országos lefedettséggel végzi a vízimadarak jelölését, hagyományos és modern technológiai módszerekkel. Így az Intézettel együttműködve került sor a madár jelölésére.
Az elengedés előtt lábgyűrűkkel és jeladóval látták el a kis hattyút (Fotó: Boros Emil)
Közel két hét kezelési időt követően a hattyú teljesen megerősödött és március 15-én lett elengedve Szécsény mellett, az Ipoly egyik nagy kiöntésén, a Káprásokalján (Nógrád megye). Azért választották ezt a helyet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának, Papp Ferencnek a javaslatára, mert ez az egyik legközelebb eső természetes vizes élőhely a madár megtalálási helyéhez. A területen ebben az időszakban számos vízimadár, köztük harminc bütykös hattyú tartózkodott, amely mutatja az élőhely kiváló minőségét a hattyúk számára. Az elengedés előtti percekben a madár megkapta a lábgyűrűket (egy fém és egy műanyag gyűrű) és nyakgyűrűt, amelyben a jeladó és a hozzátartozó napelemek vannak beépítve (Interrex OMNI 2G típus). Ennek segítségével lehet on-line nyomon követni a madár mozgását.
A kis hattyú egy hónapon át ezen a kiváló, természetes vízzel elöntött mocsárrét komplexumon maradt, több más vízimadár csapat társaságában. A fajra jellemző normális viselkedést mutatta, sokat legelt a füvesebb részeken, majd esténként a tocsogós vizes részekre húzódott vissza, időnként repült egy-egy kisebb kört a terület felett. Majd április 12-én este 19:28 perckor váratlanul útnak indult. Egész éjszaka repült majd másnap reggel 6 és 7 óra között landolt egy kis víz tározón Romániában (Beszterce-Naszód megye). Itt pihent délig, majd ismét útnak indult, a Gyergyói-havasoknál átrepült a Kárpátok fölött és elhagyta a Kárpát-medencét és délután 15:00-kor ismét leszállt pihenni Neamț megye egy nagyobb víz tározójára. Április 14-én reggel tovább indult, keleti irányba, a Fekete-tenger felé, legutóbbi pozíció jele Odessza környékéről érkezett.
A kis hattyú mozgása április 15-ig (Madárgyűrűzési Központ)
A kis hattyú Ázsia tundravidékén fészkel, telelőterülete elsősorban Európa északi-tengeri partvidéke, valamint egyes nagyobb folyók torkolatvidékei, például a Duna-delta. Magyarországon ritka kóborló. Ez az első jelölt példány itthon.
A mentésben, kezelésben és a jelölésben, valamint az elengedésben közreműködő szervezetek és szakemberek örömmel fogadták a madár eddigi sikertörténetét. Reméljük, hogy épségben eljut a fészkelőterületre és a felhelyezett jeladó segítségével számottevően bővül az ismeretünk az életmenetéről, vonulásáról és élőhelyválasztásáról, amely jelentősen hozzájárulhat a faj hosszú távú megismeréséhez.
Ha sokféle őshonos vadvirág magjait tartalmazó keverékkel vetjük be a termőföldek szegélyét, akkor nagyban segíthetjük a beporzó rovarok túlélését és boldogulását – derül ki a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban működő Lendület Ökoszisztéma Szolgálatás Kutatócsoport és a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet (MATE VTI) munkatársainak most publikált eredményeiből. Ezzel nemcsak a természetes biodiverzitást őrizhetjük meg, de a rovarbeporzástól függő tápláléknövényeink fennmaradását is elősegíthetjük.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói folyamatosan vizsgálják az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatását. Talán a mezőgazdasági termelés az a tevékenység, ami a legközvetlenebb módon befolyásolja a termőföldek környezetében lévő természetes élőhelyek közösségeinek működését, ezért az agrárium ökológiai hatásai folyamatosan a legfontosabb kutatási témák közé tartoznak. A Lendület Ökoszisztéma Szolgálatás Kutatócsoport és a MATE-VTI munkatársai négy évvel ezelőtt egy nagyszabású terepi kísérletbe kezdtek. Az alföldi agrártájban félhektáros vadvirágos parcellákat hoztak létre a termőföldek szélén, és azóta azt vizsgálják, hogy e növények hogyan hatnak helyi pollinátorok (beporzók) viselkedésére. E hosszútávú kísérlet első eredményei jelentek meg nemrégiben az Agriculture, Ecosystems and Environment című folyóiratban.
„Az elvetett magkeverékben rendkívül sokféle őshonos növényfaj volt, vagyis a parcellák növényzetét kifejezetten a beporzók igényeire szabva alakítottuk ki – mondja Bihaly Áron, a tanulmány első szerzője, a kutatócsoport munkatársa és a MATE PhD hallgatója. – Az elmúlt években folyamatosan nyomon követtük, hogy e vadvirágos parcellák mennyi virágot biztosítanak a beporzóknak (vadméheknek, lepkéknek, zengőlegyeknek, darazsaknak), illetve hogyan változik a számuk és diverzitásuk a virágkínálat és a táji környezet hatására.”
Mára szerte a világon felismerték, hogy a biodiverzitás csökkenése hatalmas problémát jelent, és ezt az ember okozza az urbanizáció, a mezőgazdaság egyre nagyobb földhasználata, a vízellátás megzavarása és a klímaváltozás révén. Az európai szárazföldi területek felén mezőgazdasági művelés zajlik, és az agrárium által használt legtöbb eljárás csökkenti a terület biológiai sokféleségét. Több száz hektárnyi összefüggő területen termelünk egyféle növényt, majd a betakarítás után feldúljuk a talajt, így a földön és a föld alatt élő állatokat is elpusztítjuk.
A beporzó rovarok a biodiverzitás kulcsfontosságú elemei, hiszen rengeteg növény (közöttük sok termesztett növény) szaporodását biztosítják, másrészt pedig ők maguk is az életközösségek részesei. A pollinátorok segítése érdekében az utóbbi időszakban a mezőgazdasági területeken is igyekeznek megteremteni a túlélésük, szaporodásuk feltételeit, ezzel pedig egyszerre védik a természetes élővilág sokféleségét, illetve a rovarok által beporzott kultúrnövények terméshozamát. Az egyik leggyakoribb ilyen beavatkozás, amikor a termőföldek szélére hat-tíz méter széles virágos sávokat vetnek, amelyek táplálékforrásul és búvóhelyként szolgálhatnak a beporzó rovarok számára.
„Ezzel az eljárással azonban sok a probléma, hiszen az alkalmazott módszerek nem nevezhetők kiforrottnak. A kutatásaink során éppen ezért az a fő célunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan lehet a vadvirágokkal még hatékonyabban segíteni a beporzókat, hogy ezáltal jól használjuk fel a mezőgazdaságra és természetvédelemre szánt véges forrásainkat – folytatja az ökológus. – Korábbi kutatások feltárták, hogy az általában kialakított hat méter széles virágsávok túl keskenyek, a növényvédőszeres permetezés sokszor e sávokra is átjut, és legtöbbször csupán egy-két évig hagyják fejlődni a sávot, ami nem elég arra, hogy benne teljes értékű rovarpopuláció telepedhessen meg.”
A gyakorlatban kialakított virágsávokban kevés és gyakran idegenhonos növényfajt vetnek el. Emiatt a bennük kialakuló közösség szegényes: a fajgazdagsága alacsony, a behurcolt növények pedig akár invázióssá is válhatnak, ha elhullajtják a magjaikat a parcellán kívül. E hiányosságok kiküszöbölése érdekében az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai jóval nagyobb, 50×100 méteres parcellákat alakítottak ki 2020-ban, amelybe rendkívül sokszínű, összesen 32 virágzó őshonos növényfaj magjait vetették el. Azt is tesztelték, hogy van-e szerepe a vadvirágos terület szerkezetének: a különböző kísérleti helyszíneken vagy egyetlen fél hektáros területet, vagy több kisebb területet alakítottak ki.
A transzekt menti egyeléses mintavétel (transect walk method) és a virágkínálat-becslés (flower resources assessment) terepi munkáiról készült fotók mind a négy évből. Fotók: Bihaly Borbála (bal felső, jobb alsó) és Bihaly Áron
Az már a kísérlet első, most publikált eredményeiből is nyilvánvalóvá vált, hogy e parcellák telepítése a legkülönfélébb táji környezetben is hatékony lehet. A korábbi kutatások azt a következtetést vonták le, hogy ahol egyébként is van természetes élőhely a közelben, oda nem érdemes vadvirágokat vetni. Az Ökológiai Kutatóközpont és a MATE munkatársainak eredményei azonban cáfolják ezt a vélekedést: kiderült, hogy e virágsávok a természetközelibb agrártájban is jelentősen növelik a beporzók egyedszámát és diverzitását.
„Minél több és minél sokszínűbb növény virágzott egy parcellában, annál több megporzó rovar élt benne – értékelte az eredményeket Bihaly Áron. – Talán az a legfontosabb felismerésünk, hogy a virágos parcellák fontossága változik az év során. Nyár közepére a szántóföldek környezetében nagyon lecsökken a virágzó növények száma, így a beporzó rovarok nehezen találnak táplálékforrást és búvóhelyet. Ha nincs a közelben természetes élőhely, a vadvirággal vetett területek ilyenkor szó szerint a túlélést biztosítják a pollinátoroknak. Ezért a kutatásunk legfontosabb üzenete az, hogy az egész vegetációs időszakban, tavasztól őszig folyamatosan biztosítanunk kell a sokszínű virágkínálatot a rovaroknak, hogy ők biztosíthassák a tápláléknövényeink nagy részének túlélését.”
A vadvirágos parcellák (wildflower plantings) diverz virágkínálata a második (bal) és harmadik évben (jobb), valamint a virágokat látogató megporzórovarok (alsó sor). Fotó: Szigeti Viktor (bal felső és bal középső), Bihaly Borbála (alsó sor, jobb felső és jobb középső)
Napjainkban gyakran hallhatunk a klímaváltozás általános hatásairól, mégis sok még a homályos folt azzal kapcsolatban, hogy mindez miképpen alakíthatja át a felszíni vizek és a vízi életközösségek állapotát meghatározó folyamatokat a következő évek, évtizedek során. Ennek oka legfőképp abban rejlik, hogy ezek a folyamatok többszörösen összetett módon befolyásolják egymás hatását, így pedig nehéz megítélni a változások jellegét és irányát. Ehhez a problémakörhöz kíván hozzájárulni a HUN-REN ÖK Vízi Ökológiai Intézet munkatársainak friss tanulmánya, melyben a felmelegedés fitoplankton dinamikára gyakorolt hatását elemezték terepi és kísérletes megfigyelésekre épülő modell szimulációk segítségével.
Míg a világ tavainak jelentős részében az éves átlaghőmérséklet hosszú távon egyértelműen emelkedő tendenciát mutat, arra már nehéz választ adni, hogy a melegedés milyen ökológiai hatást fejt ki különböző fizikai és kémiai adottságú vizekben vagy különböző fajösszetételű közösségekben. Ez nemcsak a halak, makrogerinctelenek vagy vízinövények esetében, hanem a vízben lebegő planktonikus szervezetek vonatkozásában is fontos kérdés, hiszen ők képezik a vízi táplálékhálózat alapját és jelentős mértékben befolyásolják a tavi ökoszisztémák anyagforgalmát. Egy plankton közösség rendkívül dinamikus módon változhat, ami azt eredményezi, hogy hiába rendelkezünk egyre kifinomultabb technikákkal a vizsgálatukra, a működésüket meghatározó tényezők közötti összefüggések feltárása továbbra is nagy kihívás. A felszíni vizekkel kapcsolatos kutatások nélkülözhetetlen része a rendszeres terepi mintavételeken alapuló monitoring, viszont e vizsgálatok munka- és időigényességéből eredően egy tavat csupán egy-egy fix ponton, korlátozott időbeli gyakorisággal tudunk csak mintázni. Hosszútávú vizsgálatok esetében kis túlzással olyan ez, mintha egy többévados tévésorozat minden egyes részéből csupán néhány képkockát látnánk, majd abból próbálnánk kihámozni, mi történt az évadok során.
Szükségünk van kiegészítő módszerekre, ezek nélkül a globális felmelegedés várható ökológiai hatásainak felmérésére, becslésére való lehetőségünk is korlátozott. Ide sorolhatók az un. numerikus modellek, melyek az ökológiai kutatások területén is egyre nagyobb szerepet kapnak. Általános értelemben ezek a modellek eddigi adatainkra, tudományos ismereteinkre hagyatkozva írnak le elemi összefüggéseket matematikai egyenletek formájában. Ilyen összefüggés például egy faj szaporodásának, növekedésének függése az elérhető táplálék mennyiségétől, vagy a növényi fotoszintézis fényintenzitás függése. A modellezés erőssége többek között abban rejlik, hogy alkalmazása révén számítógépes szimulációk futtathatók térben és/vagy időben egy általunk vizsgált populáció, közösség vagy ökoszisztéma állapotának és környezetének változását illetően, így segítve a természetben megfigyelt jelenségek ok-okozati összefüggéseinek megértését. Tehát míg a terepi és labor vizsgálatok jelentős része pillanatnyi állapotok sokaságáról szolgáltat adatokat, addig a modellezés az állapotokat eredményező folyamatokra, az állapotok változására fókuszál.
Magyar-görög együttműködés keretében Pálffy Károly, az intézet Plankton-ökológiai Csoportjának kutatója egy ilyen modell szimuláción keresztül vizsgálta felszíni vizeink elsődleges termelői, a planktonikus algák (fitoplankton) dinamikáját. A kutatás elméleti háttere két korábbi megfigyeléséből ered. Először a Balaton adatsorából mutatta ki, hogy a tó átlaghőmérsékletének hosszútávú emelkedésével párhuzamosan a fitoplankton összetétele éves szinten egyre tágabb határok között változik (nő a szezonális variabilitása), mely többek között a tavi ökoszisztéma stabilitásának csökkenésére utal. Hasonló összefüggést talált egy mezokozmosz kísérletben is, így adódott a kérdés: a megfigyelt párhuzam a melegedés és a planktonikus algák dinamikája között csupán véletlen egybeesés, vagy valami általánosabb jelenség húzódik a háttérben?
Egy modellszimuláció grafikus kimenete a vízhőmérséklet jelenlegi, valamint 1, 2 és 3˚C-kal megemelt szezonális változása esetén. A színes görbék egy-egy algafaj sejtszámának változását mutatják egy év leforgása alatt
A munka során létrehozott modell révén lehetővé vált a fitoplankton fajszintű változásának időbeli szimulálása, különböző hőmérsékleti forgatókönyvek mentén. A szimulációk a korábbiakkal megegyező eredményt hoztak, a magasabb éves átlaghőmérséklet növelte a fitoplankton szezonális változásának mértékét, azonban a hatás erőssége nagyban függött attól is, hogy a közösség mi módon juthatott a növekedéséhez szükséges szervetlen tápanyagokhoz. Így a melegedés hatását jelentősen befolyásolta két kulcsfontosságú tápelem, a nitrogén és a foszfor aránya épp úgy, mint a tápanyag utánpótlás időbeli fluktuációja. Ez szorosan összecseng számos nemzetközi tanulmánnyal, melyek szerint a klímaváltozás vízi ökoszisztémákra gyakorolt hatása nem vizsgálható a tápanyag ellátottság (trofitás) figyelembe vétele nélkül. A tápanyagokon túl a kiindulási fajszám is kihatott az eredményekre, ami kutatásmódszertan szempontjából lényeges megállapítás, hiszen ennek fényében a hőmérséklet hatását célzó kísérletes munkák esetén sem mindegy, hány fajjal tervezünk közösségi léptékű kísérletet végezni.
A Limnology and Oceanography folyóiratban megjelent tanulmány arra is rávilágított, hogy az alga összetétel fokozódó szezonális változása, mint a közösség gyengülő stabilitásának az indikátora, hosszabb távon milyen következményekkel járhat. Magasabb átlaghőmérsékleten a közösségek összetétele nagyobb szezonális szélsőségek között mozgott, tehát csökkent a közösségek kiegyenlítettsége. Ezen felül többéves időtávlatban, magasabb átlaghőmérsékleten nőtt a nem domináns fajok kihalásának valószínűsége, ami matematikai igazolása annak, hogy a felmelegedés általában véve növelheti a plankton közösség instabilitását, ezzel módosítva a vízi ökoszisztéma működését. A kutatócsoport munkatársai a továbbiakban a módszer bővítését tervezik, céljuk olyan összetettebb modellek alkotása, melyek segítségével a térbeliség és a planktonikus táplálékhálózat működésének figyelembevétele mellett becsülhető a klímaváltozás vízi életközösségekre gyakorolt hatása.
A numerikus modellek napjainkban egyre fontosabb szerepet kapnak a terepi megfigyelések értelmezésében is
Az Európai Bizottság 2021-ben nyújtotta be a 2030-ig érvényes Biodiverzitás Stratégiát melynek végrehajtási rendeletét hosszas egyeztetést követően az Európai Parlament 2024. február 27-én elfogadta. A jogszabály a legutolsó szavazásra vár, hogy ténylegesen hatályba lépjen.
Számos korábbi, az élővilág állapotának javítását célzó nemzetközi kezdeményezés kudarcba fulladt, vagy csak igen szerény javulást eredményezett, mint pl. a 2020-ig tartó EU Biodiverzitás Stratégia, vagy a Biológiai Sokféleség Egyezmény korábban megfogalmazott céljai. Hiába voltak szakmailag megalapozott vállalások, ezek megvalósítása rendre elmaradt. A most elkészült EU Természet-helyreállítási rendelet (EU Nature Restoration Law) alapvetően más, mivel jogkövetkezményekkel járó, mérhető célokat fogalmaz meg. Ezek között számos olyan van, amely ökológiai állapot javulást kíván elérni, ilyen pl. a rossz természeti állapotú területek 30%-án történő ökológiai restaurációs cél, és a folyók, árterek helyreállítása európai szinten 25 ezer kilométeren, melyet 2030-ig kellene elérni.
Intézetünk sok évtizedes munkája kapcsolódik a hazai élővilág, elsősorban a növényzet és édesvizek felméréséhez, melynek során a természeti állapot fokozatos romlását figyelhettük meg. Legutóbbi országos felmérésünk alapján megállapítottuk, hogy a természetes élőhelyeknek csak kevesebb, mint 10%-a van jó állapotban, és ez is inkább a hegyvidéki, erdős vidékekre szorítkozik. A természeti állapottal szorosan összefügg az ember számára nélkülözhetetlen szolgáltatások (ún. ökoszisztéma-szolgáltatások) megléte és változatossága is, mint például az árvízvédelem, beporzás, rekreáció, turizmus, szénmegkötés, faanyag, stb. Megállapítottuk, hogy pl. a beporzási potenciál a gyepterületeken a legnagyobb, az ökoszisztéma-szolgáltatások változatossága pedig a hegységekben a leggazdagabb. Az élővilág állapotával áttételesen összefüggő hatások is befolyásolhatják életminőségünket, mint pl. az állati eredetű betegségek szabályozása, a zöldfelületek mentális és testi egészségre gyakorolt pozitív hatásai, a parlagfű mennyisége, a talajok termőképessége. Az összes ökoszisztéma szolgáltatás minősége az élővilág állapotától függ. Ezért alapvető befolyással van a hazai élővilág természetessége a Fenntartható Fejlődési Célok számos vállalására, mint amilyen a tiszta vízhez, az egészséges élethez való hozzáférés, vagy az éghajlatváltozás hatásainak jelentős mérséklése. A jelen környezeti krízis kezelése alapvető érdekünk, és ennek egyik fontos és költséghatékony módja a természet-helyreállítás. Az egyre gyakoribb aszályok és új kártevők már most komolyan veszélyeztetik a mezőgazdasági termelést. A természet helyreállításával a téves véleményekkel szemben a mezőgazdálkodás is nyer. Például a beporzók állományának erősítése nélkül a beporzást igénylő növények terméskiesése 25-32% lesz; a helyreállítás a kártevők elleni védelmet is fokozza vegyszerhasználat növelése nélkül.
Kutatásaink alapján úgy látjuk, hogy a Természet-helyreállítási rendelet célkitűzései összhangban vannak a szükséges hazai beavatkozásokkal, melyek segítségével az élővilág állapota és ezzel az emberi életminőség hosszú távon javulhatna, és egyben a szélsőséges éghajlati és más környezeti események következményei is tompíthatók.
Korábbi kutatásaink a Természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges tudást már biztosították. Azok pontosításával a nemzeti helyreállítási terv elkészítése, mely a rendelet elfogadása után két éven belül esedékes, nem ütközik akadályokba.
Kutatóként meggyőződésünk, hogy az EU természet-helyreállítási rendeletének megvalósulása alapvető fontosságú a mostani, és a jövő nemzedékek jólétének biztosításához.
Mezőgazdasági tevékenységekkel, újdonságokkal kapcsolatos kezelési útmutatók jelentek meg az európai gyepekkel foglalkozó SUPER-G projekt keretében. Kutatásaink során vizsgáltuk a legújabb, gyepgazdálkodásban használt módszerek hatékonyságát, valamint az ökoszisztémára és a különféle ökoszisztéma szolgáltatásokra gyakorolt hatását.
Tapasztalataink és a módszerek részletes leírása 16 gazdagon illusztrált tájékoztató szórólap formájában jelent meg, letölthető formában. A témakörök között szerepelnek többek között a felülvetéssel kapcsolatos tudnivalók, a legeltetés során alkalmazható virtuális kerítés és elektromos nyakörvek, a fűhozam mérési módszerei, távérzékeléses módszerek, időjárás monitorozás, ellenálló gyepek kialakítása, talajlazítás, öntözés, valamint a gyepek nyújtotta fő ökoszisztéma szolgáltatások. Az előnyök, lehetőségek mellett a nehézségeket, korlátokat is bemutatjuk.
Az alábbi linkre kattintva megtalálható mind a 16 tájékoztató szórólap a SUPER-G projekt honlapján, több nyelven. (Magyarul balról a negyedik zászlócskára kattintva.)
A nemzeti ünnep alkalmából Csák János kulturális és innovációs miniszter állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban. A miniszter összesen 72 állami kitüntetést adott át; a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét 14-en, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét 34-en, az Érdemes Művész kitüntetést 15-en, a Kiváló Művész elismerést hatan, a Magyarország Babérkoszorúját pedig hárman kapták meg.
Az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést vehetett át DR. MOLNÁR ZSOLT botanikus, etnoökológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.
Molnár Zsolt terepen
Molnár Zsolt iskolateremtő botanikus, etnoökológus, feltárta a Magyar Alföld növényzetének elmúlt 250 éves történetét, irányította hazánk természetes növényzeti örökségének feltérképezését és új megvilágításba helyezte a hortobágyi és mongol pásztorok hagyományos ökológiai tudását.
Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára alapította 1972-ben, az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére.
Az Akadémiai Ifjúsági Díj tehát nem kis számú „győztes” érmes helyezését megállapító díj, célja elsősorban a pályamunkájuk alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számának elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása.
A 2024 évi díjakat február 28-án adták át az MTA székházában. Az idei év egyik díjazottja Lovas-Kiss Ádám a HUN-REN ÖK Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport tudományos munkatársa.
Pályaművének címe: Vízimadarak endozoochór magterjesztése, mint ökoszisztéma szolgáltatás. Témájának aktualitását az adja, hogy a klímaváltozás következtében fellépő élőhely eltolódások miatt az élő szervezetek terjedésének kutatása egyre fontosabb. Jelenleg a természetes élőhelyek zsugorodása, elvesztése az édesvízi ökoszisztémákban a leggyorsabb. A korábbi publikációkban a madarak szerepét a növények terjesztésében leginkább a gyümölcsöt fogyasztó madarakra fókuszálták, annak ellenére, hogy például a vízimadarak is olyan fontos ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtanak, mint a magok terjesztése. A vízimadarak hosszútávú vándorlása és hatalmas populációi tökéletes növényterjesztővé teszi őket.
Lovas-Kiss Ádám fiatal kutatóként számos magasan jegyzett nemzetközi publikációt jelentetett meg a vízimadarak elsődleges és másodlagos szerepéről a növényi propagulumok terjesztésében. Megjelent egy nagyfokú nemzetközi érdeklődést kiváltó, magasan citált tanulmánya és tavaly egy szemle-cikkben összegezték a jelenlegi tudásunkat és a jövőbeni irányokat a vízimadarak általi propagulum-terjesztésről. Az Akadémiai Ifjúsági Díjjal a nemzetközi szinten is kiemelkedő, a szakterületén az élvonalba tartozó munkásságát ismerték el.
Gödöllőn, a MATE Szent István Campuson tartották meg a XIV. „Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében” című nemzetközi konferenciát. A konferencia szervezői a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete és a Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete voltak.
Az „Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében” konferenciasorozat 1997-ben indult, s ezalatt a hazai botanikus és természetvédő közösség egyik legfontosabb, az utóbbi években egyre inkább nemzetközi kitekintésű rendezvényévé vált. A konferencia célja, hogy átfogó képet adjon a legfrissebb kárpát-medencei terepbotanikai kutatásokról és elősegítse a kárpát-medencei flóra és vegetáció kutatói közötti szakmai diskurzust.
A konferencia programjában helyett kaptak az aktuális taxonómiai, vegetációtani, ökológiai és a növények természetvédelméhez kapcsolódó kutatási eredmények mellett például az éghajlatváltozás és az özönnövények elterjedésének hatásai a hazai vegetációra. Vitafórumokat tartottak „Az európai természet-helyreállítási rendelet és a zöldülő agrártámogatások” és a „Közösségi tudomány a hazai botanikában” témában. Külön szekció foglalkozott azzal, hogyan látják a külföldi kutatók a pannon vegetációt, illetve milyen kapcsolódási pontok vannak a pannon vegetáció és az eurázsiai erdős-sztyepp régió között. A konferencia két fő szervezője a HUN-REN ÖK kutatói, Lengyel Attila és Molnár Zsolt voltak, akiknek meghatározó szerepük volt a konferencia szakmai programjának kialakításában.
Németh Csaba a Boros Ádám-díj egyik díjazottja. Gratulálunk az elismeréshez!
Hagyományosan a kétévente megrendezésre kerülő „Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében” konferenciákon adják át a Boros Ádám-díjat, amely a hazai botanikusok és vegetációkutatók egyik legrangosabb szakmai díja. Az idei alkalommal Németh Csaba kollégánk, az Ökológiai és Botanikai Intézet kutatója is Boros Ádám-díjban részesült a hazai berkenyefajokkal, valamint mohákkal és gombaélősködőikkel kapcsolatos eredményeinek elismeréseként.
Fotók: Kovács Balázs
A Magyar Tudományos Akadémia Vendégkutatói Programja keretében tíz nemzetközi hírű vendégprofesszor érkezik a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kutatóhelyeire és támogatott kutatócsoportjaihoz 2024-ben. A pályázati felhívásra a három nagy tudományterület – bölcsészet- és társadalomtudományok, élettudományok, valamint matematikai és természettudományok – mindegyikéről érkeztek pályázatok. A 100 millió forint támogatási keretösszegből 4,7 millió forinttól 9 millió forintig terjedő támogatást nyertek el a sikerrel pályázók.
Mauro Santos professzor, az Autonomous University of Barcelona kutatója a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetéhez érkezik. A vendégkutató programja szerint a közös kutatás célja annak feltárása, hogy az evolválódó egy- és többváltozós adaptív fenotípusos plaszticitás milyen potenciállal növeli a perzisztencia valószínűségét a környezet folyamatos, irányított változására ‒ például az éghajlat felmelegedésére ‒ adott válaszként, amelyet generáción belüli véletlenszerű környezeti ingadozások kísérnek. Az eredmények tájékoztatást adnak majd arról, milyen empirikus bizonyítékok szükségesek ahhoz, hogy robusztus következtetéseket vonjunk le a fenotípusos plaszticitásnak az evolúcióban betöltött szerepéről. Cél továbbá, hogy első elvekből kiindulva, elméleti modellrendszerek keretében feltárják a különböző típusú ‒ szinergisztikus illetve antagonisztikus ‒ episztázisok a korai genetikai rendszerek evolúciójában betöltött szerepét.
Mauro Santos professzor már korábban is dolgozott együtt az Ökológiai Kutatóközpont evolúcióbiológusaival. Ennek során számítógépes modellek segítségével megmutatták, hogy meghatározott körülmények között az öregedés elősegítheti az irányító szelekcióra adott választ, vagyis a megváltozott környezeti körülményekhez való evolúciós alkalmazkodást. Ezzel a kutatók fontos és új szemponttal gazdagították az öregedés kérdéskörét, ami több mint másfél évszázada az evolúcióbiológia egyik nehezen magyarázható és kevéssé értett jelensége.
A minket körülvevő természet, az élővilág, az ökoszisztémák nyújtják számunkra az élelmiszertermelés lehetőségét, jelentős szerepük van az éghajlat szabályozásában a szén-dioxid elnyelése és a szén tárolása által, vagy például a talaj erózió elleni védelmében és az árvízkockázat csökkentésében. Az utóbbi évtizedekben az ökoszisztéma-szolgáltatások koncepció alkalmazása egyre nagyobb teret nyert (bővebben az ökoszisztéma szolgáltatásokról: 6-7 oldal). Elterjedése annak köszönhető, hogy lehetőséget ad a természeti‒társadalmi‒gazdasági rendszerek szerteágazó kapcsolatainak feltárására. Rávilágít arra, hogy a társadalom és a gazdaság az ökológiai rendszereken alapul, valamint arra, hogy az emberi tevékenység hogyan módosítja a természetes környezetet. Egyértelmű kapcsolat mutatható ki az ökoszisztémák állapota és az emberek jólléte, egészsége, boldogsága között az ökoszisztéma-szolgáltatásokon keresztül.
2023 augusztusában elfogadták Magyarország jelenleg hatályos, 2030-ig szóló Nemzeti Biodiverzitás Stratégiáját (3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia). A stratégia célkitűzései között szerepel a védett természeti területek koherens hálózatának kialakítása, a különböző védett területek állapotának javítása valamint a leromlott ökoszisztémák helyreállítása. A fenti célkitűzéseket csak megfelelő információkra és helyzetértékelésre lehet alapozni, és ennek érdekében átfogóan ismernünk kell az élőhelyeink jelenlegi állapotát.
Az elmúlt öt évben széleskörű együttműködés jött létre ágazati szakemberek és közel 250 kutató valamint természetvédelmi szakember között egy, az Agrárminisztérium koordinációjával megvalósult projekt keretében (KEHOP-4.3.0.-VEKOP-15-2016-00001). A projekt egyik eleme a Nemzeti Ökoszisztéma-Szolgáltatás Térképezés és Értékelés Projekt; (NÖSZTÉP) az ökoszisztémák kiterjedése, az ökoszisztémák állapota és az ökoszisztéma-szolgáltatások országos értékelését és térképezését tűzte célul. A széleskörű összefogás eredményeként 2400 oldalnyi tanulmány készült el, melyek legfontosabb eredményeit emeli ki a Hazai ökoszisztéma-szolgáltatások értékelése és térképezése című kötet.
„Az egyik vállalt feladat az ökoszisztémák állapotfelmérése volt, ugyanakkor nagyon változatos lehet az, hogy pontosan ki mit ért egy terület, vagy élőhely állapota alatt” – mondja Tanács Eszter a projekt egyik kutatója, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa. „Egy terület minden használója a saját szempontjából ítéli meg, mi a jó állapot – általában olyan tényezőkre figyel kiemelten, amelyek az ő szempontjából fontos élőlénycsoport vagy élőhely jó állapotát közvetlenül befolyásolják. Ilyen lehet például a növények (legyenek azok fák, vagy valamilyen termesztett növények) egészségi állapota. Ha ez nincs rendben, mindenki felkapja a fejét. Ugyanakkor lehetnek olyan, közvetett összefüggések, amiket nehezebb felismerni. Egy terület élővilágának változatossága például szorosan összefügghet az állapottal és így közvetve azzal, hogy milyen szolgáltatásokat és milyen minőségben képes nyújtani az adott ökoszisztéma típus.”
„Az egész országra vonatkozó döntések megalapozásához olyan térképeket kell készíteni, amelyek a környezet, az élőhelyek állapotát országos léptékben próbálják visszaadni. Ez különleges kihívást jelent, mert a nagy léptékű térképek „jósága” nagyban függ attól, hogy milyen adatokra tudjuk őket alapozni. Azonban térben és időben sokszor esetleges, hogy adott területről mennyire részletes adatokkal rendelkezünk. A különböző típusú élőhelyekről nem egyformán áll rendelkezésre információ. Az erdők esetében, ahol a kezelési tapasztalatoknak köszönhetően eleve évtizedekben, évszázadokban kell gondolkodni, országos szinten sok adat áll rendelkezésre. A mezőgazdaságról szintén sok adat érhető el, részben a különféle támogatások rendszere miatt. A gyepekről és a vizes élőhelyekről viszont országos szinten kevés a méréseken alapuló, pontos információ, holott több ágazat is jól tudná ezeket hasznosítani. Általában igaz, hogy több információ érhető el a nagyon értékes, védett területekről, de ezek az ország területének csak kis részét fedik le” – fejtette ki a feladat nehézségeit Tanács Eszter.
„Ahol nincs elegendő információforrás, azaz kevés a mért adat, ott a környezeti terhelés mértékét próbálták a kutatók közvetve megbecsülni, és ezt térképezték. Olyan korábbi kutatásokra és ismeretekre építettek, amelyek az ilyen terhelésre adott válaszokat vizsgálták. Az ilyen kapcsolatok alapján készült térképek is alkalmasak arra, hogy becsüljük a jelenlegi állapotot, az élővilág számára való alkalmasságot, de viszonylag nagy a bizonytalanságuk, hiszen valójában a veszélyeztetettséget ábrázolják. Vannak esetek, amikor csak durva becslések adhatók több lépcsős elemzéseken át – például a virág-ellátottság alapján becsülik a beporzók jelenlétét, a virág-ellátottságot pedig az alapján, hogy milyen élőhelyről beszélünk. Az ilyen térképek használhatósága korlátozottabb, mint azoké, amelyek mért adatokon alapulnak. Ezért a kutatásaink egyik fontos eleme, hogy megvizsgáljuk, mennyire jól adják vissza az ilyen jellegű térképek a részletesebb, finomabb léptékű adatok szerint tükrözött állapotot ott, ahol rendelkezésre állnak ilyenek. Ez alapfeltétele annak, hogy idővel egyre jobb és pontosabb térképeket állítsunk elő”- mondta el Tanács Eszter.
A 2019-ben elkészült Ökoszisztéma-alaptérkép jelentős mérföldkő volt a projekt megvalósításában. Noha egyes térképeknél jelentkeztek jelentős adathiányok, egy olyan részletes felszín borítási adatbázist sikerült kialakítani, ami Magyarországra vonatkozóan jelenleg az elérhető legjobb felbontású állomány mind geometriai, mind tematikai szempontból.
A természetszerű élőhelytípusok (Ökoszisztéma-alaptékép alapján) aránya (%) a pont 300 m sugarú környezetében
A HUN-REN ÖK Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport kutatói a hazai tapasztalatokat felhasználva az európai ökoszisztéma-szolgáltatás térképezés projekteket tekintették át egy frissen megjelent rangos nemzetközi publikációjukban. Az Ecosystem Services folyóiratban megjelent tanulmány Vári Ágnes első szerzőségével 13 európai ország ökoszisztéma térképezés folyamatát tekint át, a projektek résztvevőivel készült felmérés eredményeit bemutatva. A publikáció az alkalmazott módszerek típusait, az értékelt ökoszisztéma-szolgáltatásokat, valamint az észlelt problémákat és a lehetséges továbblépést tekinti át európai szinten.
Publikáció
Ágnes Vári, Cristian Mihai Adamescu, Mario Balzan, Kremena Gocheva, Martin Götzl, Karsten Grunewald, Miguel Inácio, Madli Linder, Grégory Obiang-Ndong, Paulo Pereira, Fernando Santos-Martin, Ina Sieber, Małgorzata Stępniewska, Eszter Tanács, Mette Termansen, Eric Tromeur, Davina Vačkářová, Bálint Czúcz: National mapping and assessment of ecosystem services projects in Europe – Participants’ experiences, state of the art and lessons learned Ecosystem Services, Vol.65, 2024
2024. januárjában az Ökológiai Kutatóközpont életre hívta a hazai természetvédelmi és ökológiai témájú közösségi tudományos projektek hálózatát. A január 18-19-én Tatán rendezett SEEN, azaz Social Engagement in Ecology Network Konferencia elsődleges célul azt tűzte ki, hogy élő kapcsolatot teremtsen a hazai közösségi tudományos projektek, illetve a projekteken dolgozó kutatók között.
De mi is az a közösségi tudomány?
A természetvédelmi és ökológiai kutatások egyik alapvető követelménye, hogy a szakemberek naprakész információkkal rendelkezzenek a különböző fajok elterjedéséről, az egyes populációk létszámáról, állapotáról. Könnyű belátni, hogy ez a cél korlátlan mennyiségű munkatárssal és idővel is ambiciózusnak tekinthető, ráadásul a valóságban munkatársból és időből is korlátos áll csak rendelkezésre. Az ilyen helyzetekben a kutatók óriási segítséget kaphatnak a társadalom többi részétől, azoktól a civilektől, akiknek fontos az élő környezetük, és akik szívesen hozzájárulnak a tudományhoz. Ma már több tucat olyan kezdeményezés létezik Magyarországon, ahol a kutatók meghatározott rend szerint fogadnak adatokat, megfigyeléseket a segítséget nyújtó civilektől. Ezeknek a megfigyeléseknek hála ma már a kutatók nagyobb mennyiségű, részletesebb térbeli lefedettségű adat birtokában végezhetik számításaikat. A másik oldalon a társadalom elkötelezett tagjai nem csak lehetőséget kapnak, hogy hozzájáruljanak egy kutatáshoz, de naprakész, első kézből származó információkat is szerezhetnek az őket érintő, érdeklő tudományos kérdésekben. A közösségi tudomány ily módon hidat képez a tudomány és a társadalom között, és ereje éppen ebben a kétoldalú kapcsolatban rejlik.
Kialakulóban egy újfajta kutatói hálózat
A SEEN kezdeményezés azért jött létre, mert a hazai közösségi tudományos projektek egymástól többnyire elszigetelten működnek. Szinte minden projekt hasonló stratégiai kérdéseket latolgat, hasonló nehézségekkel küszködik, és hasonló célért dolgozik: a hazai élővilág védelméért. Ezért nem meglepő, hogy sokakban felmerült az igény az együttműködésre és a tudás megosztására.
A konferencia első napján 23 tudományos előadás hangzott el. A bemutatott projektek némelyike hazai fajok, más része éppen idegenhonos fajok megfigyelését tűzte ki célul. Egyes projektek otthon, akár az ablakban vagy a kertben tett megfigyeléseket várnak, mások az ország bármely pontjáról fogadnak megfigyeléseket ugyanattól a személytől. A természet védelmén túl a témák közt megjelent a lakosság védelme, azaz a kórokozók és terjesztőik monitorozása. Végül, már az előadások során is számtalanszor felmerültek módszertani és kommunikációs kérdések.
A konferencia második napján két párhuzamos workshop-szekció során négy workshop közül választhattak a résztvevők. A workshopok fő konklúziói között említhetjük, hogy a közösségi tudományos kutatásoktól éppúgy elvárható a tudományos folyamat minden követelménye, mint más kutatásoktól. Az ilyen projektek körüli kommunikáció alapvető fontosságú mind a tudománnyal kapcsolatos általános közvélekedés, mind az egyes projektekkel kapcsolatos eredmények szempontjából. A projekteket vezető kutatók közötti kapcsolatok sokat segíthetnek a hatékony és minőségi munkában. Megfontolandó a kutatásokban résztvevő civileket a tudományos folyamat sokféle fázisába bevonni, az elkötelezett ,,közösségi tudósoknak” komolyabb felelősséget adni. Végül, több workshop konklúziói között is szerepel, hogy az egyes projektekre az együttműködések ellenére továbbra is külön-külön érdemes tekinteni, hiszen minden egyes kezdeményezés más-más környezetben, közönségnek, céllal és módszerrel jött létre.
Ez utóbbi megfigyelést támasztja alá az első olyan kutatás is, ami számos projekt együttműködésével jött létre. A 17 közösségi tudományos adatbázist összevető elemzés talált általános trendeket, például hogy otthonából a magasan képzett, vagyonosabb réteg feltehetően rendszeresebben küld megfigyeléseket. Ennek ellenére ez az átfogó elemzés is azt sugallja, hogy minden egyes kezdeményezés külön egységként tekintendő, minden projektnek saját kommunikációs stratégiát, saját tudományos módszertant érdemes követnie még akkor is, ha végül ezek egymáshoz hasonlóan alakulnak.
Hogyan tovább?
A konferenciát a hálózat jövőjéről tartott ötletbörze zárta. A résztvevők szinte egy emberként voksoltak az együttműködés megerősítése mellett. Ennek mikéntjéről még egyeztetések zajlanak az ország szegleteiben, de egy dolgot megígérhetünk: a párbeszéd folytatódik, Magyarország 2024-ben sem marad közösségi tudományok nélkül, sőt, talán minden eddiginél többen vehetnek részt ebben a felemelő együttműködésben!
Az élővilág változatossága bolygónkon eddig nem tapasztalt mértékben hanyatlik, amit nemzetközi tudományos felmérések, értékelések és tanulmányok sora támaszt alá. A folyamatok felismerésével, a károk mérséklésével nemzetközi egyezmények sora foglalkozik, amelyből a legjelentősebb az 1992-es Rio de Janeiró-i Föld-csúcstalálkozón elfogadott Biológiai Sokféleség Egyezmény – Convention on Biological Diversity (CBD). A Biológiai Sokféleség Egyezmény jelentősége, hogy a legmagasabb nemzetközi politika szintjén foglal állást az emberi társadalom és az élővilág, a biológiai sokféleség viszonyáról. Az egyezmény nem csupán alapelveket és feladatokat definiál, de intézkedéseket tartalmaz a végrehajtás funkcionális, szervezeti és finanszírozási kérdéseire vonatkozóan is.
Mivel globális egyezményről van szó, az intézkedések végrehajtása rendkívül bonyolult. A CO-OP4CBD – Cooperation for the Convention on Biological Diversity (Együttműködés a biológiai sokféleségről szóló egyezmény érdekében) projekt célkitűzése, hogy javítsa az Európai Unión (EU) belüli koordinációt az egyezmény végrehajtásában, megtalálja az egyes szakkérdések megfelelő tudásbázisát és azt megfelelően és hatékonyan használja fel. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) mint projekt partner egy kétnapos szakértői workshop-ot szervezett az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztályának együttműködésével. Az eseményre 2024. január 15-16-án került sor Budapesten, az Agrárminisztériumban.
A szakmai találkozónak 7 országból 56 résztvevője volt, akik különböző kormányzati szervek, kutatóintézetek, egyetemek, nemzeti parkok, természetvédelmi nem kormányzati szervezetek képviseletében voltak jelen.
Az első nap a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) technikai folyamataira fókuszált, nemzetközi, Európai Uniós, illetve nemzeti szinten. A workshop célkitűzéseit az ÖK részéről Öllerer Kinga ismertette, Pierre Spielewoy (Francia Nemzeti Természettudományi Múzeum – MNHN) a CO-OP4CBD projekt közép- és kelet-európai szakembereknek szánt további képzéseinek tervezetét mutatta be, Greguss Ditta (Agrárminisztérium, Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztály) pedig Magyarország kötelezettségeiről beszélt, különös tekintettel az Európai Unió Tanácsának 2024. július–december közötti magyar elnöksége alatt szervezendő CBD Részes Feleinek 16. döntéshozó ülésére (COP 16). Didier Babin (Nemzetközi Együttműködési Központ a Mezőgazdasági Kutatás a Fejlesztésért – CIRAD, Franciaország) és Hendrik Segers (Belga Királyi Természettudományi Intézet – RBINS) a Biológiai sokféleség egyezmény működését, döntéshozatali és szakmai folyamatait mutatta be, Eliška Rolfová (Cseh Környezetvédelmi Minisztérium) az Európai Unió szemszögéből mutatta be a CBD működését.
A második napon az ÖK két csoportvezetője, Molnár Zsolt tudományos tanácsadó és Báldi András akadémikus kutatóprofesszor kutatói szempontból mutatta be a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó kormányközi platform (IPBES) és a CBD működését, Joachim Töpper (Norvég Természetkutató Intézet – NINA) pedig a kunming-montreali globális biodiverzitás-megőrzési keretstratégiájának indikátorairól beszélt.
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Európai Unió Life programja által támogatott Life for Bugs and Birds kutatási projektje a pannon szikes sztyeppék és löszpusztagyepek innovatív kezelésének kidolgozását célozza. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy kifejlesszék a legeltetett állatok ivermektin féreghajtó nélküli tartásának feltételeit, hiszen ez a hatóanyag a természetbe kikerülve hatalmas veszélyt jelent a helyi rovar- és madárvilágra. Lezárult a projekt második éve, és Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és a projekt vezetője szerint már ez idő alatt is jelentős eredményeket értek el.
Az ízeltlábúak drasztikus mértékben fogyatkoznak az egész világon. Ez rengeteg, régiónként eltérő okra vezethető vissza, de sok esetben szerepet játszik benne az élőhelyeket megváltoztató emberi tevékenység. A legeltetett területeken ilyen káros emberi beavatkozás a legeltetett állatok féreghajtó szerekkel történő kezelése is. Nagyon sok helyen alkalmaznak ivermektin féreghajtó szereket, amelyek a környezetbe kijutva károsíthatják a helyi élővilágot. Az Ökológiai Kutatóközpont kutatási projektje e veszély csökkentését tűzte ki célul.
„A projekt fő célja, hogy kidolgozza, megvalósítsa és elterjessze a rovar- és madárbarát legeltetés módszereit – mondja Lengyel Szabolcs. – A legeltetett állatokat kora tavasszal kihajtják a legelőre, és ezzel a trágyájuk révén kijutnak oda a féreghajtó szerek is. A trágyába belepetéznek a trágyabogarak vagy elhajtják a ganéjtúrók, és a féreghajtó elpusztítja a petéiket vagy a kikelő lárváikat. Egyértelműen kimutatható, hogy ha ivermektinnel kezelt állatokat legeltetünk a területen, akkor a szaporulat hiányában az ízeltlábúak állománya mindössze öt év alatt akár harmadával-felével csökkenhet.”
Tehát a Life projekt célja e probléma kiküszöbölése. Ennek érdekében meg kell akadályozni az ivermektinek kijutását a természetbe. Természetesen ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha beszüntetnék e hatóanyag használatát az állattartásban. Ez azonban irreális elvárás a jelenlegi helyzetben, hiszen nagyon hatékony szerről van szó, ami nélkül szinte elképzelhetetlen a modern és gazdaságilag fenntartható állattartás. Vagyis az ökológusoknak olyan módszereket kell találniuk, amelyek révén együtt lehet élni az ivermektin állategészségügyi használatával, miközben biztosítható a természetes élővilág megóvása is.
Viszont már az ivermektin kezelés időzítésének változtatásával is sokat tehetünk a környezetszennyezés csökkentése érdekében. A szer ugyanis viszonylag gyorsan, hat hét alatt lebomlik és kiürül az állat szervezetéből, így ha a legeltetési szezont hat héttel megelőzően vagy a szezon után, pl. novemberben kezelik vele az állatokat, akkor a legeltetés idején nem fognak féreghajtó szert üríteni a trágyájukkal. Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai által vizsgált legelőterületen is vannak olyan gazdálkodók, akik a novemberi behajtás után kezelik ivermektinnel az állatállományt. Így nem viszik be a téli szállásra a legelőn összeszedett parazitákat, viszont amikor a következő tavasszal újra kihajtják őket a legelőre, már „tiszták” lesznek, tehát nem ürítenek ivermektint.
„Tehát nem jelentős változtatásokkal jelentős természetvédelmi előnyt érhetünk el, hiszen a legyek, bogarak és más ízeltlábú fajok igen jelentős szerepet játszanak a trágya lebontásában – folytatja Lengyel Szabolcs. – A rovarok lyukakat fúrnak a trágyába, ezzel megnövelve a felületét, és teret biztosítanak a lebontó baktériumoknak. Ha nincs a legelőn rovarközösség, akkor a trágya lebontása is ellehetetlenülhet. Az ivermektines állatok legelőin előfordul, hogy az előző évi trágya még a következő tavasszal is kint van a területen, ami jelentősen rontja a legelő értékét.” Vagyis a gazdálkodók elemi érdeke is, hogy egészséges maradjon a legelő rovarközössége. A rovarbarát legeltetés kidolgozása során az ökológusok pontosan e célt igyekeznek megvalósítani. A projekt immár két éve tart, és mára elindult a rovarbarát legeltetés a vizsgált területen, vagyis a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Miklapusztán, Harta és Akasztó között. A magterületen juhlegeltetés folyik, jelenleg mintegy háromszáz anyajuh tartásával. Ehhez kapcsolódóan a terület északi részén kiépült a legeltetési infrastruktúra (felépült a nyári szállás és a hozzá kapcsolódó pásztorszállás). A területen július vége óta folyamatosan legeltetnek.
A kutatási projekt nemcsak a legeltetés rovarközösségekre gyakorolt hatását, de a rovarokat fogyasztó madárállományok folyamatait is vizsgálja. Négy partimadár-fajt (a széki lilét, a gulipánt, az ugartyúkot és a gólyatöcsöt) kiemelten is vizsgálnak. „A program nagy eredménye, hogy az ivermektin mentes magterületen hosszú évek óta most először fészkelt széki lile – mondja a projektvezető. – A két pár sikeresen ki is keltette a tojásait, bár később a fiókáikat elpusztították a dolmányos varjak. Ettől függetlenül, mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy az általunk előkezelt (szarvasmarhával legeltetett, illetve kaszált) magterületen jelentek meg e madarak ismét.”
A vizsgált legelők más területein konvencionális legeltetés zajlik, vagyis használnak az állatoknál ivermektint és más féreghajtó szereket. E területeken az ökológusok mesterséges élőhelyeket – például farakásokat, trágyakupacokat és rovarhoteleket – alakítottak ki az ízeltlábúak számára az áttelelés kezdetét megelőzően, ahol azok elbújhatnak, szaporodhatnak és táplálkozhatnak. A kutatók azt remélik, hogy e mesterséges élőhelyek elősegítik majd a rovarok áttelelését, illetve a jövő évi szaporodásukat.
Fotó: Lengyel Szabolcs A pusztai gyalogcincér (Dorcadion fulvum cervae) a kiskunsági szikesek bennszülött alfaja és a projekt egyik fontos célfaja is
Az élőhelyek fragmentációja egyre növekvő globális fenyegetést jelent a természetes ökoszisztémákra, amelynek mérséklése és visszafordítása napjaink egyik legnagyobb kihívása a biodiverzitás megőrzése tekintetében is. Az 5 hektárnál kisebb tavak apró méretük és egyedi élőlény-közösségeik miatt a legsebezhetőbb ökoszisztémák közé tartoznak. Számuk és kiterjedésük globálisan csökken, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani megőrzésükre. Ha egy kistó elveszti kapcsolatát a szomszédos hasonló élőhelyekkel, akkor elszigetelődik, ami a biodiverzitás csökkenéséhez vezethet. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinakúj tanulmánya rávilágít a kistavak elhelyezkedésének, a köztük levő távolságoknak a fontosságára az általuk alkotott kisméretű élőhely-hálózatokban, és ezek hatásaira a tavak biodiverzitására.
A Duna-Tisza közi Kiskunság régió változatos táj, területén sokféle vízi és szárazföldi élőhelytípus megtalálható. Az itt előforduló sekély, szikes tavak, mocsarak, a száraz és nedves rétek és homokpusztagyepek egyedi növény- és állatvilággal rendelkeznek, beleértve számos ritka és endemikus fajt. A terület nagy része a Kiskunsági Nemzeti Park és az UNESCO Bioszféra rezervátum része, míg néhány vízi élőhely a Ramsari Egyezmény alá tartozik. A Felső-kiskunsági pusztán 112, bombatölcsérekben kialakult kistó alkot élőhely-hálózatot. A kistavak egymástól eltérő távolságban helyezkednek el, így eltérő számú közvetlen szomszéddal rendelkeznek. Ezt a tóhálózatot valószínűleg a második világháború idején a közeli repülőteret célzó, de célt tévesztett és a szikes pusztát ért bombázások hozták létre.
Bár a bombatölcsérek csúf sebek a Föld felszínén és komor történelmi örökséget hordoznak, mára élettel teli, nyüzsgő élőhelyekké váltak. A kémiai összetételüket tekintve főként nátrium-karbonát és -hidrogén-karbonát dominálta szikes kistavak különböző környezeti és morfológiai jellemzőket mutatnak. Számos fajnak adnak otthont, beleértve egy endemikus tócsarákot (Chirocephalus carnuntanus), védett kétéltűeket, teknősöket és számos ízeltlábút, például szitakötőket, vízibogarakat és mikroszkópikus méretű rákokat. A bombatölcsér-hálózat emellett egyedülálló lehetőséget nyújt tudományos kérdések vizsgálatához, hiszen olyan, mint egy természetes laboratórium. A tavak kicsik és könnyen mintázhatók, valamint jól körülhatárolható hálózatot alkotnak, távol más hasonló víztestektől. Ezért kiváló modellrendszernek tekinthetők például olyan kérdések megválaszolásához, hogy hogyan tarthatja fenn a kistavak együttese hálózatként működve a biodiverzitást, és miként alkotnak egy metaközösséget, azaz olyan összekapcsolt közösségeket, amelyeket az élőlények diszperziója köt össze.
A kistavak víz útján nincsenek összekötve, így az egyes élőlények terjedése a kistavak között főként a szél vagy az organizmusok aktív mozgása révén történhet. Az eddigi általánosan elterjedt feltételezés szerint az ilyen kis térléptékű élőhely-hálózatokban az élőhelyek egymáshoz képesti helyzete, az egymástól való távolságuk nem befolyásolják jelentősen a biodiverzitásukat. A Barta Barbara vezetésével nemzetközi együttműködés keretében készült tanulmány eredményei vitatják ezt a nézetet. A kutatócsoport megvizsgálta az élőhely-foltok térbeli elhelyezkedésének, valamint a helyi környezeti változók (például a víz tápanyagtartalma, mélysége, sótartalma) hatását a fajgazdagságra és a közösségek összetételére. Ezeket különféle élőlény-csoportokban tesztelték a legkisebb mikroszkopikus organizmusoktól a kétéltűekig.
„Az eredmények azt mutatták, hogy a kistavak környezeti tulajdonságain kívül, amelyek kétségtelenül fontos szerepet játszanak a közösségek összetételének kialakításában, a tavak térbeli elhelyezkedése is fontos, különösen a rosszabbul terjedő szervezetek esetében. Ezeknek az organizmusoknak (mint amilyenek a nagyobb testméretű, passzívan, tehát jobbára pl. széllel terjedő planktonikus szervezetek), előnyt jelent, ha a hálózat közepén vannak, ahol a kistavakat sok másik kistó veszi körül, ahonnan könnyen érkezhetnek társaik. Így ezeknek az élőlénycsoportoknak magasabb a diverzitása a hálózat közepén” – magyarázza a tanulmány vezető szerzője, Barta Barbara. A felfedezés rávilágít a tóhálózatok perifériális-központi összeköttetési gradiensének fontosságára.
„Eredményeink alapján a kistavak kutatása és megőrzése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy egy hálózat részeiként tekintsünk rájuk és ne elszigetelt egységekként. Fontos, hogy a teljes hálózatot védjük az összes kapcsolattal együtt, amely egyaránt biztosítja a táj- illetve helyi léptékű biodiverzitás fenntartását.” – összegzi Barta Barbara.
A klímaváltozás egyik hatása, hogy eltolódnak egyes fajok élőhelyei, például felmelegedés hatására a magashegységekben feljebb tolódik az erdőhatár. Kérdés, hogy a faj terjedőképessége elég gyors-e, hogy követni tudja a neki megfelelő élőhelyeket. Ennek vizsgálatára dolgozott ki egy új módszert munkatársaival Dr. Oborny Beáta az ÖK Evolúciótudományi Intézetében és az ELTE Biológiai Intézetében. Zimmermann Dániellel írt új közleményük az Ecography folyóiratban „a hónap cikke” címet nyerte el.
A klímaváltozás nem minden fajra egyformán hat. Vannak olyan fajok, melyek földrajzi elterjedési területe beszűkül; mások stabilan tudják tartani eddigi állásaikat, sőt, esetleg terjeszkedésbe is kezdenek. Az előbbi eset, a területszűkülés számos védendő fajt veszélyeztet napjainkban. Az utóbbi akkor válik a legtöbb ember számára feltűnővé, ha egy kártevő (pl. gyomfaj) vagy egy betegség kórokozója jelenik meg új területeken. Pedig ilyen area-mozgások a teljes bolygón zajlanak a legkülönbözőbb növény-, állat- és egyéb fajoknál, ráadásul a klímaváltozás előre haladtával egyre jelentősebb mértékben. Akár teljes ökoszisztémák fennmaradása kerülhet veszélybe a kipusztulások és az újonnan beérkező jövevényfajok miatt. A jelenség immár bolygó-léptékben jelent természetvédelmi és gazdasági kihívást.
Akár területszűkülésről, akár kiterjedésről van szó, mindenképp fontos, hogy pontosan meg tudjuk húzni a fajok jelenlegi elterjedési határait, hiszen ehhez tudjuk hasonlítani a jövőbelit. A feladat nem magától értetődő, mert az elterjedési területek szegélye gyakran bonyolult mintázatú. Ezt szemlélteti a képen látható erdőhatár. Tovább nehezíti a feladatot, hogy a meglévő egyedek halála és az újak születése és mozgása (növényeknél a magszórás) miatt időben is változik egy faj által elfoglalt helyek mintázata. Tehát egy bonyolult mintázatban a véletlen ingadozásokat kellene elkülöníteni a trend-jellegű eltolódásoktól, mégpedig minél rövidebb idő alatt. A feladat fontosságának ellenére jelenleg nincs általános, bevett módszer az elterjedési terület körülhatárolására.
Dr. Oborny és munkatársai egy olyan új módszerre tesznek javaslatot, melynek segítségével az elterjedési terület pontosan körülhatárolható, és az eltolódások jobban észlelhetők. Lényege, hogy nem érdemes a faj legkülső, elszigetelt előfordulásaival foglalkozni, ellentétben a legtöbb ma használatos módszerrel. Bármennyire fontosak is más tekintetben ezek az elszigetelt előfordulások, az eltolódás észleléséhez nem jól használhatóak, mert statisztikailag kevéssé megbízhatóak. Ehelyett egy másik határt érdemes figyelni: az egybefüggő és a fragmentált előfordulás közöttit. E frontvonalat a képen piros vonal jelzi. Itt már nagyobb az előfordulás sűrűsége, s kisebbek a véletlen ingadozások. Az elterjedés mindenkori határát e populációs front középvonalában érdemes meghúzni, s ennek mozgását követni.
Törpefenyves határa az Alacsony-Tátrában. A kisebb kép pillanatfelvétel egy szimulációból. A piros vonal a sötétzölddel jelölt, egybefüggő terület frontvonala. Ezeken kívül még szigetszerű előfordulásokat találunk (világosszöld). Fotó: Lájer Konrád, szimulált kép: Oborny Beáta.
A módszer használhatóságát számítógépes szimulációk segítségével tesztelték. Különböző környezeti körülmények közt, különböző tulajdonságú fajoknál tanulmányozták a populációs frontvonal kialakulását és mozgását. Azt találták, hogy a frontvonalnak jellegzetes térbeli szerkezete van (fraktál, melynek dimenziója 7/4). Ha klímaváltozás következik be, s ennek hatására elmozdul a front, akkor ez a szerkezet megmarad, feltéve hogy a front visszavonulóban van, vagy előrehaladóban, de utóbbi estben nem túl gyorsan mozog. Gyors előrehaladás esetén torzul a front, s ezt onnan látjuk, hogy csökken a fraktáldimenziója. Így észlelhetjük, ha a faj számára már nem követhető le az élőhely elmozdulása, „lemarad a versenyfutásban”.
Összességében az új módszer célja, hogy hatékonyan monitorozhassuk a fajok elterjedési területeinek változását. Előnye, hogy a populációk terjedésének néhány általános tulajdonságára épül, így segítségével különböző fajok, különböző földrajzi helyek is összehasonlíthatók. Ez hozzásegíthet minket ahhoz, hogy globális léptékben is jobban átláthassuk a fajok mozgásait a változó klímában. További vizsgálatok pedig ötleteket adhatnak arra, hogy hogyan segítsük elő vagy gátoljuk hatékonyabban egy adott faj terjedését.
A 2023. november 25-én lezajlott Biológus Tudományos Diákköri konferencián (BTDK-n) öt szekcióban 29 előadást hallgathatott meg az eseményre ellátogató több mint 124 résztvevő. Az Ökológiai Kutatóközpontot érintő eredmények:
Rendszertan, ökológia és természetvédelmi biológia szekció
1. helyezés: Gergácz Bence (témavezetői: Lovas-Kiss Ádám és Vad Csaba) A vízimadarak általi endozoochória szerepe a zooplankton tartóspeték diszperziójában
2. helyezés: Marcsó Soma (témavezető: Oborny Beáta) A ramet mortalitás növekedéssegítő hatása klonális növényekben
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont különdíját Buttyán Bence (témavezetője Horváth Zsófia) nyerte el, Az urbanizáció hatása a budapesti városi tavak zooplankton közösségeire című előadásával.
Etológia és viselkedésökológia szekció
Az Etológia és viselkedésökológia szekcióban a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont különdíját pedig Vig Eszter Aletta (témavezetője Pipoly Ivett) nyerte el, A széncinege (Parus major) emberrel szembeni kockázatvállaló viselkedésének genetikai háttere című előadásával.
A nagyvárosi parkok tavaiban általában szép számmal élnek tőkés récék, valamint a városi füves területeken pedig gyakran összegyűlnek a ludak. Az Egyesült Királyságban a Kanadai lúd nagy mennyiségben előforduló és széles körben elterjedt idegenhonos faj, amely jól ismert arról, hogy ürülékével szennyezi a parkokat. Az Egyesült Királyságban meglepően kevés tanulmány készült eddig a városi környezetben élő vad vízimadarak (kacsák, ludak és hattyúk) szerepéről az őshonos vagy inváziós növények terjedésében, pedig ez a szerep az éghajlatváltozás miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír.
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a spanyolországi Doñana Biológiai Állomás, a Wildfowl & Wetlands Trust, a Liverpool John Moores Egyetem és a Lincoln Egyetem kutatóival együtt készült új tanulmányukban 18 különböző északnyugat-angliai (Merseyside, Greater Manchester és a Lake District) városi és vidéki vizes élőhelyen tanulmányozták a vad vízimadarak szerepét a növények terjesztésében. Összesen 507 ürülék mintát gyűjtöttek és laboratóriumban megvizsgálták, hogy milyen magvakat és más növényi szaporító anyagot tartalmaztak – akár teljes növényt is pl. a békalencsék esetében. Több mint 900 ép magot találtak, amelyek közül sok ki is csírázott a laboratóriumban, bizonyítva, hogy túlélték a madarak bélcsatornáját.
„Bár már Darwin is felismerte a vonuló vízimadarak jelentőségét a vízi növények terjesztésében, ez az első részletes tanulmány a kacsák által végzett magterjesztésre vonatkozóan az Egyesült Királyságban, sőt az első európai tanulmány, amely összehasonlítja ebből a szempontból az együtt élő kacsákat és libákat” – mondta Andy J. Green, a tanulmány társszerzője. Több mint 33 növényfajt azonosítottak, amelyek többsége szárazföldi növény volt, köztük fákat és négy idegenhonos fajt is.
„Azt találtuk, hogy a tőkés récék és a kanadai ludak egymást kiegészítő szerepet töltenek be” – mondta Lovas-Kiss Ádám, a tanulmány vezető szerzője. „A tőkés récék viszonylag több vízi növényt és a nagyobb magvúakat terjesztik, míg a kanadai ludak több szárazföldi növényt”.
Mind a kacsák, mind a ludak elsősorban olyan növényeket terjesztettek, amelyeknek nincs húsos termése, és korábban azt feltételezték, hogy ezért ezek nem, vagy csak korlátozottan képesek állatokon keresztül terjedni, mivel nincs olyan mechanizmusuk, amellyel néhány méternél nagyobb távolságra tudnának elmozdulni. A vadon élő vízimadarak azonban nagy távolságra történő repülésüknek köszönhetően tökéletes növényi vektorok, így segíthetnek a növényeknek új élőhelyekre jutni, és fenntartani az elszigetelt növénypopulációk közötti kapcsolatot, beleértve a különböző városi parkokat is. Például még azoknál a fáknál is, melyeknek a magját a szél terjeszti, ilyen pl. az ezüstnyír, amelynek magja mindkét madár ürülékében gyakori volt, a magok sokkal messzebbre jutnak a vadmadarak által, mint a szél által.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a madarak hónapokkal a magtermés után is képesek tovább terjeszteni a magvakat, így például a vonuló tőkés récék tavasszal észak felé terjeszthetik a magvakat, ami segíthet a növényeknek abban, hogy az éghajlatváltozás hatásainak megfelelően módosuljon az elterjedési területük. A kanadai ludak viszonylag helyhez kötöttek az Egyesült Királyságban, bár alkalmanként több száz kilométeres mozgásokat is feljegyeztek. Idegenhonos növényeket csak városi területeken találtak a vadmadarak ürülékében, de a tanulmány fontos bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a vadmadarak a városi parkokból a természetes élőhelyekre is átterjeszthetik az idegenhonos fajokat.
„Tévedtünk, amikor azt feltételeztük, hogy az európai virágos növényeknek csak a húsos terméssel rendelkező 8%-a terjed a madarak belében” – mondja Lovas-Kiss. „Tanulmányunk azt mutatja, hogy sok más növényt is madarak terjesztenek, és hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a kacsák és libák szerepére a városi ökológiában, valamint a természetes ökoszisztémákban a terjedés vektoraként. Még az idegenhonos ludak is fontos szolgálatot tehetnek az őshonos növények szétszórásával”.
Fotó Steve Green: A kanadai lúd idegenhonos faj az Egyesült Királyságban Publikáció:
Tóth, P., Green, A. J., Wilkinson, D.M., Brides, K., & Lovas-Kiss, Á. (2023). Plant traits associatedwith seed dispersal by ducks and geese in urban and naturalhabitats. Ecology and Evolution, 13, e10677.
https://doi.org/10.1002/ece3.10677
A Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) tizenöt kiemelt teljesítményt nyújtó kutatója vehetett át tudományos kitüntetést a 2023. évi HUN-REN Díjátadó Ünnepségen. A tudományos konferenciával egybekötött ünnepi eseményt november 9-én tartották a Pesti Vigadóban, ahol átadták a 2021-ben alapított HUN-REN Kiválósági Díjat (korábban Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Díj) és a fiatal kutatók elismerésére szolgáló Bárány Róbert Díjat, ezenfelül a kutató professor emeritus címeket.
A Bárány Róbert Díj megalapításának és adományozásának célja a HUN-REN 40 év alatti fiatal kutatóinak kiemelkedő tudományos munkájának elismerése. A díjak odaítélésekor az elért eredmények mellett figyelembe veszik a tudományos munka innovatív megközelítését, valamint a benne rejlő potenciált és továbblépési lehetőségeket, így például a különböző projektekben való részvételt, illetve bekapcsolódást nemzetközi együttműködésekbe. Kilenc kutató részesült Bárány Róbert Díjban, köztük Lovas-Kiss Ádám az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos munkatársa.
Bárány Róbert Díj Oklevél
Lovas-Kiss Ádám jelentős eredményeket ért el a terjedésbiológia, ezen belül a vízimadarak különböző élőlények terjesztésében betöltött szerepének vizsgálata terén. Kutatásai során több növény- és állatfajról bebizonyította, hogy szaporító- és terjesztőképleteik a vízimadarak tápcsatornáján áthaladva megőrzik életképességüket, így akár sok száz kilométeres távolságra is eljuthatnak. Ez jelentős szerepet játszik az idegenhonos fajok terjedésében és az élőlények változó éghajlathoz történő alkalmazkodásában, vándorlásában, ami különösen fontossá teszi a téma kutatását. Lovas-Kiss Ádám több nemzetközi kutatócsoporttal dolgozik együtt, publikációs teljesítménye a hasonló korú hazai kutatók között kiemelkedő.
