Boross Gábor a HUN-REN Hazahívó és Külföldi Kutatókat Toborzó Programja keretében az Amerikai Egyesült Államokból tér haza, ahol a Stanford Egyetemen posztdoktori kutatóként a tüdőrák evolúcióját kutatta egerekben. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetében az általa létrehozandó új kutatócsoporttal azt fogja vizsgálni, hogy a rákbetegséget okozó úgynevezett „driver” mutációk hogyan hatnak egymásra, hogy végül rákos tumorok növekedését okozzák.
Boross Gábor a Stanford egyetemen az ott kifejlesztett Tuba-seq technológiát alkalmazta. Ennek lényege, hogy a CRISPR genommérnöki technikával specifikus mutációkat hoznak létre egér tüdőepitélium-sejtekben, és az ezekből növekedésnek induló tumorokat úgynevezett DNS-vonalkódokkal jelölik meg. E rövid DNS-szakaszok szekvenálásával megállapítható a tumorok mérete, ezáltal meghatározható, hogy adott mutációk hogyan hatnak a tumorok növekedésére, vagy akár hogyan befolyásolják a különböző terápiákra adott választ.
Mivel az emberi tumorokban szinte kivétel nélkül egyszerre több mutáció okozza a rákos növekedést, az USA-ban töltött kutatómunkája során a fiatal kutató a Tuba-seq technológiát továbbfejlesztette. Ennek célja az volt, hogy a rendszert mutációk kombinációinak kezelésére is alkalmassá tegye jól skálázható módon, azaz kevés kísérlettel, olcsón, sok mutánst lehessen lemérni. Ezt a technológiát hozza most haza a HUN-REN pályázatának segítségével, és használja fel nagy lefedettségű interakciós térképek, valamint a rák progresszióját meghatározó adaptációs tájképek leírásához.
A HUN-REN Központ által 2023-ban első alkalommal meghirdetett HUN-REN Hazahívó és Külföldi Kutatókat Toborzó Program keretében a nemzetközi élvonalhoz tartozó hat magyar és egy külföldi kutató érkezik Magyarországra, hogy a hálózaton belül kutatócsoportot alakítva megvalósítsa a nyertes pályázatban vállalt kimagasló tudományos projektjét.
Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetben működő Biodiverzitás és Metaközösség-ökológia Kutatócsoport legfőképpen az emberi tevékenység természetes élőhelyekre gyakorolt hatását kutatja, hiszen e vizsgálatok természetvédelmi jelentősége felbecsülhetetlen. David Cunillera-Montcusí ökológus, európai és uruguayi kutatásai után most csatlakozott a kutatócsoporthoz, hogy az Európai Unió Marie Skłodowska-Curie programja támogatásával azt vizsgálja, hogy a vizes élőhelyek feldarabolódása hogyan hat az élővilág sokféleségére.
Az éghajlatváltozás, illetve az ember természetpusztítása hatására szerte a világon sérülnek az élőhelyhálózatok: az életközösségek által lakott (és lakható) helyszínek fogyatkoznak, sok helyütt teljesen eltűnnek, egyre töredezettebbé válnak, ez pedig drasztikus hatással van a biodiverzitásra. A vizes élőhelyek pedig talán még nagyobb veszélyben vannak. Arról azonban keveset tudunk, hogy pontosan hogyan zajlik az életközösségek leromlása az élőhelyek közötti kapcsolatok, illetve az élő és élettelen körülmények (például az édesvizek sótartalmának emelkedése) hatására. Ezt fogja kísérletes és modellvizsgálatok segítségével kutatni David Cunillera-Montcusí.
David Cunillera-Montcusí
„Az eddigi kutatásaimban főként édesvízi ökoszisztémákkal foglalkoztam, és azt vizsgáltam bennük, hogy az emberi tevékenység milyen módon zavarja meg a működésüket, illetve, hogy a tájléptékű jellegzetességek hogyan befolyásolják az ökoszisztémák zavarással szembeni ellenálló képességét – mondja az ökológus, aki korábban a Barcelonai Egyetemen dolgozott, és már számos tanulmányban kooperált magyar kutatókkal. – A doktori munkám során például azt vizsgáltam, hogy a sűrűn elhelyezkedő és egymással összekötött tavacskák hogyan segítik a természet regenerációját az erdőtüzek után.”
Cunillera-Montcusí az utóbbi években főként az édesvízi élőhelyek sótartalmának emelkedését (az úgynevezett „édesvízi sósodási szindrómát”) kutatta, ami sok helyütt az emberi zavarás jele, egyúttal a diverzitás csökkenésének fontos oka. A sótartalom növekedése például a mezőgazdasági és ipari tevékenység vagy a bányászat következménye. Természetesen a sósodás a vízi életközösségek minden élőlényére hatással van, hiszen ők alacsonyabb sókoncentrációhoz alkalmazkodtak. Egyes fajok rosszabbul reagálnak e zavarásra, eltűnnek, ez pedig kaszkádszerű folyamatokat indít be az egész közösségben, ami az élőhely leromlásához vagy akár összeomlásához is vezethet. David Cunillera-Montcusí úgy találta, hogy a tájon elszórt tavacskák rendszerének viselkedése jól modellezi a nagyobb természetes vizek emberi zavarásra adott reakcióját.
„Bár eddigi vizsgálataimban főleg kis tavacskákat kutattam, de az általunk feltárt mechanizmusok mindenféle vizes élőhelyen működnek. Azt igyekszünk feltárni, hogy a régiók élőhelyeinek struktúrája és eloszlása hogyan segítheti az életközösségeket, hogy ellenállóbbak legyenek a külső zavarásokkal szemben – folytatja a kutató. – Azt tapasztaltuk, hogy az ellenálló képességhez nem feltétlenül van szükség nagy, összefüggő élőhelyekre. Az is elegendő lehet, ha sok kicsi, de nagyon jól összekötött élőhelyet őrzünk meg. Minél jobban kommunikálnak egymással az élőhelyek, annál kevésbé érinti őket a külső zavarás.”
Az Ökológiai Kutatóközpontban végzett kutatásai egy részében kísérletesen fogja modellezni a különböző sókoncentrációjú és eltérő fragmentáltságú, eltérő mértékben összekapcsolt tavacskákban élő közösségek viselkedését és ellenálló képességüket.
„Az intézetben lévő számos mezokozmoszban (200 literes víztartályokban) fogjuk szimulálni a tavacskákat. Különféle élőlényeket helyezünk beléjük, különböző szintre állítjuk be a sótartalmukat, az elhelyezésükkel pedig befolyásolni tudjuk a többi mezokozmosszal való összeköttetésüket – mondja Cunillera-Montcusí. – Az a célunk, hogy számszerűsítsük e tényezők hatását. Kiderülhet például, hogy a központban lévő, tehát sok más élőhellyel szomszédos mezokozmoszokban élő közösségek nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek a sótartalom emelkedésével szemben.”
A kutatás másik ágaként az ausztriai Fertőzug időszakos szikes tavaiból gyűjtött, több évtizedre visszanyúló adatsorokat elemeznek majd. Összevetik őket a tájról készített műholdfelvételekkel. Ezek révén is arra keresik a választ, hogy a tájléptékű struktúra, az élőhelyek kapcsolódása hogyan hatott a biodiverzitás változására és az ellenálló képességre. A kutató elmondta, hogy a valós természeti életközösségekből származó adatok elemzése, illetve a különböző tényezők hatásának elkülönítése mindig nehezebb annál, mint amikor ők tervezik meg a kísérletet, mégis fontos ez a megközelítés is, hiszen így lehet csak pontosan megérteni a valós ökoszisztémák rendkívül bonyolult működését. Emellett pedig a kutatások részét képezi az elméleti ökológiai modellezés is. E vizsgálatokból kiderülhet, hogy mely területekre, milyen jellegzetességű élőhelyekre kell koncentrálni a természetvédelmi erőfeszítéseket.
„Kiderülhet, hogy a központi szerepet játszó, sok más élőhellyel kapcsolatban álló élőhelyeket kell a legjobban védeni – érvel az ökológus. – Így még ha el is veszítünk bizonyos perifériális élőhelyeket, a diverzitás nagy részét meg tudjuk őrizni. Ez a természetvédelmi beavatkozások optimalizálása miatt fontos.”
Projekt azonosítószám: 101062388
Projekt címe: METAcommunities and tHE ROle of habitat networks in safeguarding against biodiversity loss under
fragmentation and environmental strESs
Projekt rövid címe: Meta-Heroes
Támogató: Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA)
Program: HORIZON TMA MSCA Postdoctoral Fellowships – European Fellowships
Támogatás összege: 141.872,40 EUR
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA) véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé értük.
Abonyi András a Pannon Egyetem volt mesterszakos és Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola PhD hallgatója Lendület projektet nyert idén. András tanulmányai és kutatásai alatt jobbára lebegő éltmódú algák összetételével foglalkozott, több évet élt és dolgozott Franciaországban, valamint Ausztriában. Jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, valamint a WasserCluster Lunz kutatója. A Lendület projekthez vezető útról, a Pannon Egyetemen szerzett emlékeiről, valamint a fenntarthatóságról kérdezte Tudósné Ódor Eszter.
Mindig tudtad, hogy a tudományos pálya a neked való terület? Kutató szerettél volna lenni?
Amikor jelentkeztem a Pannon Egyetemre a Környezettudományi alapszakra, akkor nem is sejtettem, hogy ez a szak kutatásorientált. Vártam, hogy a képzés során egy átfogó természettudományos képet kapunk, én ezért az átfogó képért jöttem Szolnokról Veszprémbe. Leegyszerűsítve kaptunk egy erős kémiai, matematikai, fizikai kémiai alapot, egy ökológiai keretrendszert és ezekkel az alapokkal mindenki megpróbált elindulni abba az az irányba, amibe szeretett volna. Ez az akkori tanszéki rendszernek és futó kutatási irányoknak megfelelően nagyon leegyszerűsítve a föld-víz-levegő témakörök voltak.
Hol kezdődött el, mikor kezdett érdekelni a kutatói pálya?
Alföldiként hoztam magammal egy erős gyerekkori kötődést a Tisza-menti holtmedrekhez. Azzal kezdődött a kutatói pályafutásom, hogy vizsgálhattam a szolnoki Alcsi-Holt-Tiszát. Ehhez minden támogatást megkaptam a mesterképzés során Padisák professzor asszonytól (Prof. Dr. Padisák Judit – a szerk.), valamint a Limnológia Tanszék munkatársaitól egyaránt. Még ekkor sem tudtam, hogy én kutató leszek. A környezettudományi mesterképzés utolsó két éve már jobbára csak a saját kutatási témákra fókuszált és azt éreztem, hogy folytatni szeretném. Az is motivált, hogy külföldön szerettem volna élni, a kutatás folytatásának egyetlen útja pedig a PhD képzés. Az egyik lehetőség az volt, hogy a Pannon Egyetem Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskolájában elnyert helyen folytatom a képzést, a másik – megint csak Padisák professzor asszony révén – egy nyári munka végén felajánlott állandó francia munkahely a Loire-völgyben fekvő Angers városában. A kettő között nem lehetett választani, de össze lehetett kötni. Így alakult, hogy a doktori témám végül a Loire folyó lebegő életmódú algáira – fitoplanktonra – épült. A Loire lebegő algaközösségét a monitoring munka keretei között vizsgáltam, a doktori munka keretei között pedig kutattam. Szerencsének tartom magam, hogy egy általános környezettudományi képzésből a saját érdeklődési területemen keresztül indulhattam el. Attól függetlenül, hogy nem terveztem a kutató pályát, kaptam rá lehetőséget és éltem vele, aminek utólag is nagyon örülök.
Mi volt az első kutatási terület, ami nagyon megfogott?
A tavak hőmérsékleti rétegződése. Minden ott kezdődött el, amikor a limnológia tárgy keretein belül a mérsékeltövi tavak hőmérsékleti rétegződését tanultuk. Hogy végül pont ezt kezdhettem el kutatni, időt energiát nem sajnálva, nagy szerencse volt. Végeredményben ennek köszönhető, hogy kutatói irányba indultam el.
Beszéljünk a tavak hőmérsékleti rétegződéséről. Mit jelent ez pontosan?
Amikor nyáron egy természetes tóban úszunk és ledugjuk a lábunkat, érezzük, hogy az alsóbb vízréteg hidegebb. Nyáron ez a hőmérsékleti különbség egy alföldi holtág esetében akár 20 fok is lehet a vízfelszín illetve a fenék között. Ez egy alapvető információ a tóról és talán az egyik legfontosabb: jelen van-e, mikor és hogyan van jelen, milyen erősséggel van jelen. Ez alapjaiban megszabja ugyanis, hogy milyen mikroszkópikus közösségek szerveződhetnek benne, és az azokra épülő teljes vízi táplálékhálózatot.
Miért fontos a lebegő algaközösség, amivel te is jobbára foglalkozol?
Nem árt kiemelni, hogy az oxigén felét, amit belélegzünk, a lebegő életmódú algák termelik, ugyanazon fotoszintetikus folyamat során, amit a szárazföldi vegetáció is végez. Az összes tömeget tekintve természetesen ez jobbára óceáni, de azért ott lebegnek az édesvízi algák is és ha nincsenek is tudatában, értünk is dolgoznak. Ami elkezdett érdekelni, hogy ennek a lebegő algaközösségnek milyen az összetétele, a fajok mikor és miért fordulnak elő, például egy hőmérsékletileg rétegződött holtág vízoszlopában, vagy egy nagy folyó teljes hossza mentén. Ha nem olyan fajokat találunk, mint amilyeneket vártunk, akkor az miért történhetett. Leegyszerűsítve ez az ökológiai indikáció; milyen közösség van jelen, a környezetre adott válaszként.
A sokféleség ökoszisztéma működésre gyakorolt hatásával is foglalkozol. Ez mit jelent?
Ez az érem másik oldala. Ha már ott vannak a fajaink, akkor az ő összetételük hogyan befolyásolja a közösség működését, például az általuk megtermelt biomasszát, de érthetjük ez alatt akár a megtermelt oxigén mennyiségét is, amiről az előbb beszéltünk. A pozitív sokféleség – működés kapcsolat azt mondja, hogy egy sokfélébb közösség hatékonyabban működhet, a közösség tagjai például kiegészíthetik egymást. Talán nem teljesen elrugaszkodott példa a zene. Egy bizonyos zene lejátszásához megadott hangszerekre van szükség. Néhány hangszer felcserélhető, de mondjuk csak ugyan abból a hangszercsaládból. Egy bonyolult szimfónia pedig nem játszható el néhány hangszerrel. Ez az összefüggés az ökológiában nem újdonság; ugyanakkor a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban a kérdéskör a 2000-es éveket követően futott fel. Sajnos rohamos ütemben vesztünk fajokat, ami a hatodik kihalási hullám néven jelenleg is zajlik. Ha fajokat vesztünk, akkor a közösség, de végeredményben az adott ökoszisztéma működése is veszélybe kerülhet. Visszatérve a zenei példára, ha a zenekarból elkezdjük kivenni a hangszereket, egy idő után minimum értelmezhetetlen lesz a zene, rosszabb esetben elhallgat.
Erről is szól a Lendület Program, amit megnyertél.
Igen, ez az az ökológiai összefügés, ami a Lendület projekt munkacsomagjait összefogja. Nagy folyók, valamint holtmedrek lebegő közösségeit vizsgálva. A pozitív sokféleség – működés kapcsolat magasabb rendű növényekre és tavi planktonközösségekre ismert, ugyanakkor folyóvízben alulkutatott, folyóvízi planktonközösségben egyáltalán nem kutatott. Tegyük hozzá, hogy nem azért mert nem fontos, hanem összességében a folyóvízi kutatás ennyivel le van maradva. A Duna és egyéb nagy folyók hosszútávú adatsorain keresztül szeretnénk megérteni, hogy hogyan változik ez az összefüggés az idővel, lefedve némi emberi hatást is, beleértve a felmelegedést, ami folyók esetében komplex folyamatokat indított el. Változott a vízjárás, a Duna esetében például nagyobbak az extrém magas vizek, de gyakoribbak és hosszabbak az extrém alacsony vízállások. Kérdés, hogy mi a közösségi válasz, és hogy az hogyan hat az ökoszisztéma működésére.
A Kenézy Morotva vízzel (2019), a Felső-Tisza-vidéki Újkenéz közelében. Fotó: Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Tisza-kutató Osztály.A Kenézy Morotva vízhiánnyal (2020), a Felső-Tisza-vidéki Újkenéz közelében. Fotó: Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Tisza-kutató Osztály.
Hogyan kapcsolódnak ide a holtmedrek?
A holtmedrek természetes kapcsolt rendszerei egy folyónak. Egy holtmeder életének van egy természetes lefolyása, idővel eltávolodik a folyótól, vagyis lefűződik. A lefűződés folyamatát alapjaiban leírják a meder morfológiai jellemzői, amik hatnak a hőmérsékleti rétegződésre, majd a közösségszerveződésre, amiről az előbb beszéltünk. Ezt a természetes folyamatot a 19. század közepén megszakítottuk a folyókanyarulatok mesterséges átvágásával. Egy részük ma is csatlakozik a folyóhoz, másik részük nem. A Lendület Program keretében ezt az emberi hatást is meg szeretnénk fogni, és megmutatni, hogy milyen planktonközösségek vannak most jelen, hogyan működnek, valamint milyen közösségeknek kellene lenniük és hogyan kellene, hogy működjenek. A Lendület projekt további kutatási iránya, hogy a folyó-holtmeder fizikai kapcsolatnak van egy dinamikája a hidrológia függvényében. Ez a kapcsolat hatással van a közösségek sokféleségére, és arra a közösségi válaszra, amit például a megváltozó környezeti viszonyokra adnak. Ez jóval bonyolultabb, de kísérletes körülmények között mégis megpróbáljuk megfogni.
Melyik része a munkádnak az, amit szívesebben csinálsz?
Nem tudnék kiemelni kedvenc részt. A mesterképzésem alatt a holtágakhoz saját motivációból mentem, mintákat gyűjtöttem, terepen voltam, a mintákat feldolgoztam, vagyis mikroszkóp előtt ültem. Utána a francia cégnél szinte kizárólag csak mikroszkóp előtt dolgoztam, munka után a kapott adatokat a doktori képzésemhez felhasználtam.
Terepmunka nem is volt Franciaországban?
Terepmunka nem. Utána MTA posztdoktori ösztöndíjjal Budapestre kerültem és a Duna hosszú távú adatain dolgozhattam, ami szintén számítógép mögötti adatelemzéssel telt. Jelenleg Ausztriában ülök (Lunz am See, Alsó-Ausztria – a szerk.), itt többször is voltam, előbb adatsorokat elemezni, majd egy új tématerülethez bekapcsolódva kísérletes ökológiával foglalkoztam. A laborkísérletes munka számomra sokkal frusztrálóbb, de szerencse, hogy ebben is volt részem. Szintúgy, kültéri kísérletes rendszerekkel, úgynevezett mezokozmoszokkal is dolgozhattam az elmúlt években. A Lendület projekt az összes korábbi tapasztalatomra épít, a holtmedrektől a folyóvízig, az adatelemzéstől a kísérletes rendszerekig. Azt is mondhatnám, hogy ebben a projektben minden korábbi munkám és tapasztalatom értelmet nyer.
A Pannon Egyetemen indított el ezen az úton. Milyen emlékeid vannak az itt töltött évekről?
Összességében nagyon emlékezetes. Balatonalmádiban voltam kollégista, a Balaton-élmény alföldiként nekem meghatározó volt. Illetve egészen korán elkezdtem a Limnológia Tanszéken dolgozni és az az érzés, hogy megkaptam minden lehetőséget, hogy abba a kutatási irányba mozduljak el, ami engem érdekel, önmagában is egy nagyon pozitív érzés. Kiváló oktatóink voltak, képzettek és felkészültek, mind a föld-víz-levegő területeket érintően. Az egyetlen negatív dolog, ami eszembe jut, az a folyamatos ráébredés a közvetlen és közvetett negatív emberi hatásokra. Persze – így utólag gondolkodva – ez szándékosan és érthető módon is a képzés része lehetett.
Említetted a negatív emberi hatásokat. Mit gondolsz a globális éghajlatváltozásról?
Ha valaki környezettudományi, ökológiai témában kutat, nem kerülheti meg azokat a problémákat amiket az éghajlatváltozás okoz a vizsgált rendszerekben. A globális klímaváltozás mindenkit érint, de a legtöbb ember az információs stresszözönre talán nincsen felkészülve. Ugyanakkor a felmelegedés, árvizek, a szélsőséges száraz időszakok majd az özönvízszerű esők egyre erősebben jelen vannak a sajtóban és a közbeszédben. Engem mint a probléma árnyoldalaival foglakozó kutatót ez nem lep meg, de aki nem foglalkozik ilyen területtel, azt nagyon erősen megérintheti. Azt gondolom, hogy két kommunikációs formára is szükség van. Egyrészt a lassan és fokozatosan adagolt valóságra, másrészt hogy konkrétan és erősen fogalmazzuk meg, hogy mi zajlik, máskülönben biztosan nem lesz érdemi és megnyugtató változás.
Tudunk még ezen a helyzeten segíteni?
Alföldiként ki szeretném emelni a Tisza és árterei, valamint a holtmedrek szerepét. A végrehajtott folyószabályozás nagyban felelős az Alföld szárazodásáért. A folyó egyre mélyebbre ássa magát, a gátakon kívüli mentett oldal egyre jobban szárazodik, így a globális felmelegedésre adott hőmérsékleti választ is kedvezőtlenül befolyásolja. Ez túlmutat a Lendület projekten, s bár nem szakterületem, de talán nem vállalok nagy kockázatot akkor, ha úgy vélem, hogy a vízvisszatartás és az egykori mélyárterek jobb és természetközelibb kihasználása egy kulcs a helyzet rendezésére.
Mit tehetünk?
Kifejezetten fontos lenne a holtmedreknek az élő Tiszával való kapcsolatát, nemcsak a hullámtéren, hanem a mentett oldalon is fenntartani, illetve kialakítani. Kijelenthetjük, hogy a 2022-es év az Alföld kiszáradásáról szólt volna, ha nincs Európában háború. Az a tiszadobi holtmeder például, amit 2007-ben vizsgáltunk, 2022-ben 2 méteres vízhiánytól szenvedett. A vízvisszatartásra van természetes rendszer, azok a holtmedrek, amik a folyó természetes működési részét képezik. Ehhez kapcsolódóan már remélhetően a Lendület projektnek is lesznek adatai: például milyen vízmozgás szükséges ahhoz, hogy elkerüljük az algavirágzásokat, ami például már közvetlenül és hátrányosan érinti valamennyi vízhasználati típust, legyen az szabadidő, mezőgazdálkodás, vagy tartalék ivóvíz.
Mi az, amit rosszul csináltunk, és mi az ami még visszafordítható?
A klímaváltozás nyomást gyakorol a tudományterületekre, valamint azok kooperációs hajlandóságára. Az Alföld kapcsán is sürgős együttműködésre van szükség a szakterületek, így az agrárium, a vízkormányzás, a környezet és természetvédelem, valamint az ökológia között. Ezen a kooperáción biztosan van mit fejleszteni, és szükség is lesz rá, ha a fentebb említett negatív folyamatokat vissza akarjuk fordítani.
A Lendület Projekt többi induló pályázatait megnézted? Volt akié megfogott?
Igen, kiemelném Ördögné Kolbert Zsuzsanna és Toldy Andrea nyertes pályázatait, ugyanis ők is Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) aktív tagjai. Zsuzsanna növények szárazságtűrésével foglalkozik a Szegedi Tudományegyetemen, Andrea pedig funkcionális polimereket kutat a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az FKA tagjai kutatásuk mellett aktívan képviselik a hazai fiatal kutatók érdekeit és próbálnak segíteni, ahol lehet.
Tudnál erre példát mondani?
Elsőre a Bolyai és az NKFIH_PD mentorprogramok jutnak eszembe, ennek éppen Zsuzsanna az egyik főszervezője, de az FKA első tagjainak (összesen 60 tag évente 12 új tag révén cserélődik – a szerk.) az érdeme például az is, hogy mostanra minden hazai pályázati rendszer beépítette a gyermekek után járó kettő év korkedvezményt, míg pályázni lehet. Valamint kiemelném az „A fiatalok helyzete az akadémiai pályán” című új kiadványt, ami az FKA 2021-ben készült fiatal kutatói felmérésének eredményeit foglalja össze. A fenntarthatóságot az FKA is folyamatosan felszínen tartja.
