madarak - Ökológiai Kutatóközpont

Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének (ÖK VÖI) kutatói legújabb konzervációökológiai kutatásukban Lengyel Szabolcs tudományos tanácsadó vezetésével azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a szántók visszagyepesítése a mezei madarak állományait. A Hortobágyi Nemzeti Parkban nagy térbeli léptékű terepi kísérlet keretében gyepesítésen átesett és továbbra is szántóként művelt kontrollterületeken végeztek mintavételt a beavatkozások előtt és után. Az eredmények szerint a mezei madarak fajszáma a kezelt területeken és az extenzív szántókon is jelentősen nőtt, míg az egyedszám és a diverzitás csak a gyepesített területeken növekedett. A szántók végleges visszagyepesítése tehát még az extenzív szántóművelés pozitív hatásainál is jelentősebb előnyökkel jár a mezei madárfajok számára. Az eredményeket bemutató publikáció a Biological Conservation című rangos nemzetközi tudományos szakfolyóiratban jelent meg.

A mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő fajok helyzete Európában rendkívül kedvezőtlen. Ennek fő oka a mezőgazdasági művelés intenzívebbé válása (intenzifikációja), melynek következtében a természetes élőhelyek eltűnnek, leromlanak vagy feldarabolódnak, az alacsony intenzitással művelt területek pedig visszaszorulnak. Az intenzív mezőgazdaság a műtrágyák túlhasználata esetén talaj- és vízszennyezéshez vezethet, a rovarirtó szerek a rovarok táplálékbázisának visszaszorulását és eltűnését okozzák. Emellett a fasorok, sövények kivágása, a mezsgyék beszántása fontos élőhelyeket szüntet meg, a nagytáblás intenzív növénytermesztés pedig a tájszerkezet egyveretűvé válásával, homogenizációjával jár. A sivár tájakban csak kevés generalista faj ‒ köztük a dolmányos varjú, szarka, vetési varjú ‒ találja meg számításait, míg a főként rovarevő énekesmadarak eltűnnek. Az alacsony intenzitású mezőgazdasághoz, például a külterjes állattartáshoz alkalmazkodott számos faj az egyre intenzívebbé váló művelés vagy az alacsony intenzitású mezőgazdasági tevékenység felhagyása miatt egyre kevésbé találja meg életfeltételeit, így állományaik fogyatkoznak.
Ez a folyamat már régóta zajlik kontinensünkön, hiszen a mezei madarak állományai 1990 és 2018 között 32 százalékkal csökkentek Európában. A mezei madárfajok helyzete sajnos sokkal rosszabb, mint az erdei vagy a vizes élőhelyekhez kötődő madaraké, a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) Vörös Listáján fenyegetett státuszba sorolt fajok 55 százaléka ebbe a csoportba tartozik. A fogyatkozás Nyugat-Európában az 1980-as években, a kelet-európai országokban később, a rendszerváltást követően kezdődött, és az EU-csatlakozás környékén felgyorsult.
Az Európai Unió teljes költségvetésének legnagyobb részét, közel egyharmadát a mezőgazdaság támogatására, ennek jelentős részét az intenzifikáció káros hatásainak mérséklésére fordítják az agrár-környezetvédelmi programokban. Ezek sikeressége ennek ellenére kétséges, a mezei madarak indikátor-indexe még Nagy-Britanniában is évi 5 százalékkal csökken, ahol pedig az ilyen típusú támogatások jelentős részét igénybe is veszik.
Az élőhelyek helyreállítása (restaurációja) elvileg ellensúlyozhatja ezt a folyamatot. A helyreállítási projektek nagy része azonban gyakran a növényzet vagy kiemelt növényfajok visszaállítására koncentrál, így az élőhely-restaurációk állatközösségekre gyakorolt hatásai jóval kevésbé ismertek. Európában eddig egyáltalán nem vizsgálták például a gyepek helyreállításának, azaz a szántóterületek végleges visszagyepesítésének hatásait a mezei madarak állományaira.
A mostani vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogyan befolyásolja a szántók visszagyepesítése a mezei madarak állományait. A kutatók ennek során nagy térbeli léptékű terepi kísérletet indítottak, melyhez az „előtte-utána-kontroll-hatás” (Before-After-Control-Impact, BACI) kísérleti elrendezést használták. Ez úgy működik, hogy mind a gyepesítésen áteső (kezelt), mind pedig a továbbra is szántóként művelt (kontroll) területeken már a beavatkozások előtt elindul, és utána is folytatódik a mintavétel. Ennek előnye, hogy egyértelműen eldönthető, hogy a megfigyelt változások egyaránt érintik-e a kezelt és a kontrollterületeket, vagy pedig a kontrollhoz képest a kezelt terület valamilyen más változást is mutat. Az időbeli változásokat így egyértelműen a helyreállításnak lehet tulajdonítani. A Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-pusztakócsi-mocsarak tájegységében európai uniós támogatással megvalósított LIFE-Nature projekt során összesen 760 hektár szántóterületen került sor a gyepesítésre. Ez lehetővé tette e beavatkozás három különböző módszerének ‒ fűmagvetés, spontán gyepesedés lucernavetést követően, szénaráhordás ‒ összehasonlítását is. A kísérletben a szántókat alacsony intenzitással ‒ extenzív módon, 100 méter széles sávokban, korlátozott vegyszerfelhasználással ‒ műveltették összesen 150 hektáron.

Magvetéssel restaurált gyep egykori búzaföldön a fűmagvetés után két évvel (Fotó: Lengyel Szabolcs)

Az adatgyűjtés során a kutatók nyolc éven át, 2004 és 2011 között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Mindennapi Madaraink Monitoringja” programjában használt protokoll alapján összesen 69 állandó számlálási ponton végeztek standardizált felmérést (számlálást) minden évben kétszer, a beavatkozás előtt legalább két, utána legalább három évben. Az adatokat általánosított lineáris kevert modellekkel elemezték.

Lucernavetés a gyepek spontán fejlődésének beindítására az előtérben és sávokban művelt extenzív szántóföldek (kontrollterületek) a háttérben (Fotó: Gál Lajos / Hortobágyi Nemzeti Park)

Az eredmények szerint a mezei madarak fajszáma a gyepesített területeken és az extenzív szántókon is jelentősen nőtt, míg az egyedszám és a diverzitás csak a gyepesített területeken növekedett. Az egyedszám itt szignifikánsan nőtt öt mezei faj, a sárga billegető (59%-os növekedés), a sordély (183%), a fürj és a vörös vércse (háromszoros növekedés), valamint a seregély esetében (ötszörös növekedés). Két egyéb, természetvédelmi szempontból kiemelt faj, a füsti fecske és a kék vércse egyedszáma szintén jelentősen, kétszeresére növekedett, míg a nyári lúdé csökkent. Az extenzív szántókon ezzel szemben csak a bíbic esetében nőtt (kilencszeresére) az egyedszám. A leggyakoribb faj, a mezei pacsirta egyedszáma eleve nagyobb volt, és a kezelés után is nagyobb maradt a gyepesítendő területeken, mint az extenzív szántókon, ahol ugyancsak nőtt.
A restauráció három módszere között kevés különbség volt, a változások mindhárom esetben pozitívak voltak. A fűmagvetés inkább a fajszám és a diverzitás növekedésével volt kapcsolatban, míg a spontán gyepesedés a fajszám és az egyedszám hasonló mértékű, de lassúbb emelkedéséhez vezetett. A magvetés különösen kedvezett a sordélynak, a fürjnek és a füsti fecskének, míg a nyári lúdnak és a mezei verébnek egyáltalán nem. A lucernavetés utáni spontán gyepesedés különösen kedvezett a bíbicnek és a füsti fecskének, a szénaráhordás pedig a sárga billegetőnek.

Az eredmények igazolják azt, hogy a szántóterületek visszagyepesítése több mezei madárfaj számára előnyös lehet, és ezek az előnyök meghaladják még az extenzív szántóművelés előnyeit is. A végleges gyepesítés az állandó növényzeti takarás és stabil táplálékforrások biztosítása, az emberi zavarás csökkenése és a változatos élőhelyek létrejötte révén jelentős előnyökkel jár a mezei madárfajok számára az extenzív műveléssel szemben. Bár a gyepesítés módszerei között nem volt jelentős különbség, a fűmagvetés esetében hamarabb, 2-3 év alatt kialakult a fűfélék által dominált gyep, mint a lucernavetés után, ahol ez csak a lucerna kiritkulásával, 4-5 év után következett be. Ez alapján a fűmagvetésre épülő aktív restauráció gyorsabb eredményekhez vezethet, mint a lucernavetés utáni spontán gyepesedésen alapuló passzív helyreállítás.

A gyepek helyreállítására (az előtérben és az erdő előtt húzódó területeken) sok esetben a rétek és mocsarak szegélyén levő szántókon került sor, hogy pufferterületet képezzenek a megmaradt szántók és a mocsarak között (Fotó: Gál Lajos / Hortobágyi Nemzeti Park)

A mostani vizsgálat az első BACI-elrendezésen alapuló, nagy térbeli léptékű terepi kísérlet Európában, amely a szántók végleges visszagyepesítésének madárfajokra gyakorolt hatásait vizsgálja. A további vizsgálatok célja annak kiderítése, hogy a magasabb egyedszám és diverzitás kapcsolatban van-e a mezei fajok szaporodási sikerével, azaz a gyepesített területeken a szaporodási siker eléri-e a természetes gyepeken költő madarak szaporodási sikerét. Ugyanis ez biztosítaná a gyepesítés kimutatott előnyeinek hosszú távú fennmaradását, a mezei madarak állományainak stabilizálódását vagy növekedését. A mezei madárpopulációk változásaiban országosan megfigyelhető negatív trend ellensúlyozásához azonban a mégoly nagy, 760 hektáros területen kivitelezett gyepesítés is kevés. Ehhez jól átgondolt, regionális szintű tervezés és több helyszínen megvalósuló, gondos kivitelezés szükséges. A vizsgálat eredményei mindazonáltal elsőként igazolják, hogy érdemes belevágni a szántók visszagyepesítésébe a madárdaltól hangos „határ” fennmaradása érdekében.

Publikáció:
Lengyel, Sz., Nagy, G., Tóth, M., Mészáros, G., Nagy, Cs. P., Mizsei, E., Szabolcs, M., Mester, B., Mérő, T. O. (2023). Grassland restoration benefits declining farmland birds: a landscape-scale before-after-control-impact experiment. Biological Conservation 277: 109846. DOI: 10.1016/j.biocon.2022.109846. [IF2022: 7,497] Q1/D1