Hazai tigrisszúnyogokban még nem mutatták ki a nyugat-nílusi láz vírusát, és nem zárnak ki területeket a véradásból. Egy hír mégis kisebbfajta pánikot okozott.
„A tigrisszúnyog terjed hazánkban, a nyugat-nílusi láz kórokozója is jelen van, de a két tény között nincs feltétlenül összefüggés. A vírus jól ismert hazai terjesztője a nálunk őshonos dalos szúnyog, ami már többször beigazolódott a befogott példányok genetikai szűrése alapján. Ezzel szemben a magyarországi tigrisszúnyog populációkban még nem sikerült kimutatni ilyen fertőzést, így félrevezető az inváziós faj kapcsán járványveszélyt kiáltani”
– tisztázza a napokban kialakult helyzetet a 24.hu kérdésére Dr. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) főigazgatója.
KlubRádió - A lényeg - krónika délben - 2023.08.30. 12:09:44 - A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a szúnyogcsípések megelőzésére és a szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Magyar Nemzet Hétvégi Magazin melléklet - Potenciális veszély VÉRADÁS – Milyen kockázatot hordoz a tigrisszúnyog? - 2023-09-09
Népszava - Tigrisszúnyogok Budapesten és Szegeden (1,4. oldal) - 2023.08.28.
Kossuth Rádió - Jó reggelt, Magyarország! - 2023.08.31. 08:26:02 Tévhitnek bizonyult az, hogy a tigrisszúnyog jelenléte miatt egyes területekről nem fogad véradókat az Országos Vérellátó Szolgálat
Tévesen jelent meg az a hír az elmúlt napokban, miszerint a 16, és 22. kerületben, valamit Szegeden nem lehet vért adni az ázsiai tigrisszúnyog jelenléte miatt, közölte az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese az ATV megkeresésére. Nagy Sándor tisztázta, hogy aki ezekről a területekről érkezik, egy plusz kérdést kap azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt 30 napban megcsípte-e a különös kinézetű állt. Önmagában a tigrisszúnyog jelenléte nem befolyásolja a véradást – – jelentette ki.
Ugyanakkor lehet, hogy teljesen mindegy, hol jelent meg a tigrisszúnyog, ugyanis Kurucz Kornélia, a Virológiai Nemzeti Laboratórium egyetemi adjunktusa elmondta az ATV-nek, hogy az Ökológiai Kutatóközponttal, illetve az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen monitorozzák a szúnyogok a fertőzöttségét, és ez idáig az ázsiai tigrisszúnyogban itthon nem mutatták ki nyugat nílusi láz vírusát, kizárólag a dalos szúnyog, vagyis más néven közönséges szúnyog egyedeiben.
Az elmúlt évtizedek során az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság és az agrárökoszisztémák leromlása jelentősen hozzájárultak a biológiai sokféleség csökkenéséhez. A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének drasztikus csökkenése veszélyezteti a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatásokat is, mint például a kártevő rovarok természetes ellenségek általi szabályozását. Ez az almára, a világ egyik legintenzívebben termesztett gyümölcstermő növényére is igaz. A növekvő kereslet és a piac által támasztott minőségi követelmények (pl. növényvédőszer-maradékoktól mentes, piacképes gyümölcsök) miatt a termelőknek környezetbarát termelési stratégiákat kell alkalmazniuk a negatív környezeti hatások minimalizálása mellett.
Ilyen stratégiának számít a természetvédelmi biológiai védekezés. Egyrészt változatos élőhelyek biztosításával próbálja ellensúlyozni az intenzív növénytermesztéssel járó élőhelyvesztést és zavarást, másrészt a kezelés intenzitásának csökkentésével segíti a természetes ellenségeket, hozzájárulva a kártevők hatékony szabályozásához. Ez azonban egy meglehetősen összetett stratégia, mivel különböző intézkedéseket foglal magában, melyek hatásai ellentmondásosak.
A Bécsi Agrártudományi Egyetem (BOKU) és az Ökológiai Kutatóközpont kutatói a környezetbarát termelési stratégiák kártevő rovarokra, azok természetes ellenségeire valamint biológiai védekezésre és gyümölcsminőségre gyakorolt hatásait vizsgálták. A kapott eredményeiket a Science of the Total Environment című nemzetközi folyóiratban tették közzé. A kutatók a természetvédelmi biológiai védekezés almaültetvényeken belüli hatékonyságának tisztázására világszerte 54 tanulmány adatait elemezték. A leggyakoribb kezeléséseknek a virágforrások és talajtakarók (aromás növények) alkalmazása, valamint a gyümölcsösök általános extenzifikációja (környezeti javakkal való kiegyensúlyozottabb gazdálkodás) bizonyult.
A talajtakarás alkalmazása növelte leginkább a természetes ellenségek, különösen a ragadozó ízeltlábúak számát, mindamellett, hogy a kártevő rovarok egyedsűrűségét is csökkentette. Ebben a hatásban számos mechanizmus és köztük elsősorban az aromás növények taszító, illetve csalogató hatása játszhat szerepet. A különböző vegyületeik eltaszítják a kártevőket a gazdanövénytől, vagy odacsalogatják a természetes ellenségeket, ezáltal is csökkentve a növényfogyasztó rovarok számát. Hasonlóképpen, a virágzó növények növelték a természetes ellenségek, különösen a parazitoidok (olyan rovarok, amelyek lárvái a gazdaszervezetet parazitálják, mint például a fürkészdarazsak) számát, ami az általuk biztosított alternatív táplálékforrásoknak (virágpor és a nektár) tulajdonítható. Ezzel szemben az almaültetvények kezelésének extenzifikálása (pl. vegyszermentes kezelés) nem mutatott jelentős hatást a kártevő rovarok vagy természetes ellenségeik egyedszámára. Ez volt az egyetlen olyan intézkedés, amely hozzájárult a gyümölcsminőség romlásához.
Üvegszárnyú almafalepke (Synanthedon myopaeformis), az almaültetvények kártevője (Korányi Dávid)
Christine Judt, a tanulmány első szerzője arra a következtetésre jutott, hogy „több virágforrás és talajtakarás biztosítása egy megvalósítható alternatíva a növényvédőszer-használat csökkentésére az almaültetvényekben, a gyümölcsminőség megőrzése mellett”. „Ezen módszerek népszerűsítése és más egynyári és évelő növénytermesztési rendszerekben való alkalmazása a szakpolitikai célok elérése érdekében (például a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása a növényvédőszer-használat radikális csökkentése mellett) létfontosságú lépés a környezeti fenntarthatóság felé” – teszi hozzá Batáry Péter, a tanulmány társszerzője.
Zöld hamvaspók (Nigma walckenaeri) akcióban (Christine Judt)
A városiasodás jelentős szerepet játszik az élővilág sokféleségének csökkenésében. Miközben a beporzó rovarokat (észak-amerikai és nyugat-európai példák alapján) akár segíthetjük is a városokban táplálkozó- és fészkelőhelyeket biztosítva a zöldterületek megfelelő fenntartásával. A természetvédelem és a lakosok számára is egyszerre elfogadható megoldások megtalálása nem is olyan egyszerű a sűrűn lakott, erősen beépített, folyton változó városi környezetben. Pedig egyre több tanulmány mutatja ki, hogy a természetközelség pozitívan hat az emberek lelki egészségére. A közterületeken számos lehetőség van a beporzók segítésére, beleértve a már meglévő zöldterületek (parkok, útszélek) ritkább kaszálását, virágsávok vetését és méhhotelek telepítését. Azonban Kelet-Európában a beporzókat segítő beavatkozások mindeddig ritkák, az ökológiai és társadalmi hatásaik feltáratlanok voltak. Az Ökológiai Kutatóközpont (Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói 2021 óta követik nyomon (monitorozzák) a hazai méhlegelőket. Jelen vizsgálat célja három magyarországi esettanulmány keretében (Budapesten és Veszprémben) a ritka kaszálás és az egyéves virágsávok vetésének a virágokra és beporzókra gyakorolt hatásának vizsgálata volt. Ritkán kaszált vagy vetett (méhlegelők) és gyakran kaszált (kontroll területek) útszéleket, parkokat hasonlítottak össze egy egyszerű, megfigyelésen alapuló, a városi környezetben élő beporzó rovarokra adaptált mintavételi módszerrel. Mindkét, a beporzók segítését célzó beavatkozás esetében pozitív, de a 2022-es súlyos aszály és egyes kezelési hibák miatt viszonylag csekély hatás volt kimutatható. A ritkán kaszált területeken magasabb és zöldebb növényzetet, több virágot és beporzót figyeltek meg a gyakran kaszált zöldterületekhez képest. A vetett virágfoltok csak a szezon második felében biztosítottak táplálékforrásokat és segítették a beporzókat, míg tavasszal és kora nyáron alig látogatták a beporzók a területeket, mert azokon tavasszal még a minden évben újraszántott és vetett, virágokat nem tartalmazó magággyal vagy csíranövényekkel találkozhattak. Bár a kétféle beavatkozás összeségében pozitív hatást ért el, és egy éven belül akár kiegészíthetik egymást, bőven van lehetőség a beporzókat segítő beavatkozások fejlesztésére és feltáró kutatásokra is. Az éghajlati és környezeti változásokkal szemben ellenálló városi ökoszisztémák, jelen esetben a fenntartható méhlegelők kialakítása érdekében, a kutatók az őshonos és nagyobb arányban évelő növényfajokat tartalmazó magkeverékek használatát javasolják. Jó megoldás lehet az évekig fennmaradó, minél kevesebb talajbolygatással járó, vadvirágos keverékkel való felülvetést és a ritka, vagy még inkább mozaikos kaszálást kombináló beavatkozások alkalmazása. A vadvirágok vetése, a beporzók segítése, valamint ezen beavatkozások akár tudományos akár lakossági tanulmányozása és nyomonkövetése (monitoring, citizen-science) a városi élővilág sokféleségét és egyben az emberi jólétet is növelheti. Míg a lakosság tájékoztatása és a programokba való mélyebb bevonása elősegítheti ezen beavatkozások hosszabb távú fennmaradását. A vizsgálat során gyűjtött adatok felhasználásával a döntéshozók a kutatókkal karöltve a városi zöldterületek fenntartható és élővilágot támogató kezelésének megtervezésén fognak dolgoznak a következő években is.
A Sződrákosi-patakot ért szennyezés okozta lehetséges közvetlen károkat
a Kutatóközpont fenntartásában működő Nemzeti Botanikus Kert saját
hatáskörben megelőzte, a közvetett – leginkább időszaki vízhiány okozta
– esetleges károk megelőzése érdekében pedig az érintett vízügyi és
katasztrófavédelmi szervezetekkel együttműködésben jelenleg is zajlik a
víz utánpótlása. Örömmel jelezzük, hogy mind a lótuszok mind a teljes
élőnövény-gyűjtemény él és virul.
A havaria esemény vonatkozásában Intézményünknek jelenleg nincs további
közlendője. Kérjük, hogy az üggyel kapcsolatban az érdeklődők
forduljanak a közvetlenül érintett intézményekhez és hatóságokhoz.
Fókuszban a lótusz címmel az indiai lótuszt bemutató, tematikus napot tart szombaton a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert.
A botanikus kert nagytavába három éve, a gyűjtemény gazdagításának és az esztétikum emelésének céljával telepítettek indiai lótuszt. A kedvező környezeti adottságok – különösen a jó megvilágítottság és a mély, tápanyagdús iszapréteg – révén mára burjánzó állomány idén ismét tömegesen virágzik, ehhez kapcsolódik a Fókuszban a lótusz tematikus nap – közölte a Nemzeti Botanikus Kert hétfőn az MTI-vel.
A magyarok nemcsak a focit szeretik, hanem a szép zöld gyepet is. A klímaváltozás nem segíti a divatos angol gyepek fenntartását, mivel az roppant vízigényes. Vízből viszont egyre kevesebb van. Így aztán kérdéses, hogy lesz-e pázsit pár év múlva a magyar kertekben.
Mind a házi kertekben, mind pedig a közintézményeknél inkább szárazságtűrő cserjéket, fákat, évelő növényeket kell telepíteni teljesebb ökológiai egységért. A kisebb gyepfelülettel kombinált egyéb növények telepítésével elkerülhető a vízpazarlás, hiszen kevesebb locsolásra van szükség…
…Az új növényfajok hazai telepítésével csökkenthetők az éghajlatváltozás okozta természeti veszteségek. A Vácrátóti Arborétum kastélykertjében kétszáz éve zajlanak a honosítási kísérletek – mondja Lunk Gergely, a Nemzeti Botanikus Kert kertészmérnöke. A szakemberek azt vizsgálják, hogy mely növényfajok telepíthetők és tarthatók meg a Kárpát-medence kontinentális viszonyai között. A kiskertekben is többféle cserje- és fafajtát kell kipróbálni, olyanokat, amelyek nemcsak a magas UV-sugárzású, de a csapadékos nyarakat is elviselik, tekintve, hogy az eső mennyisége is egyre szélsőségesebb Magyarországon. Volt már háromszáz millimétert és 1100 milliméter csapadékot hozó év is. Az elmúlt év szárazsága a Vácrátóti Arborétumot is komoly kihívások elé állította, még az öntözés is kevés volt.
A tudományos világ egyik legelismertebb folyóirata, a Nature, nemrégiben közölt egy magyar közreműködéssel készült tanulmányt, amely rávilágít az édesvízi ökoszisztémák rendkívüli érzékenységére, az emberi behatások biológiai sokféleségre gyakorolt hosszú távú negatív következményeire.
A tanulmány fő szerzői, Prof. Dr. Peter Haase, a frankfurti Senckenberg Kutatóintézet és Természettudományi Múzeum munkatársa és Dr. Ellen A. R. Welti, az amerikai Smithsonian Conservation Ecology Center munkatársa, egy nagy nemzetközi kutatócsoporttal közösen elemezték az édesvízi gerinctelen közösségekben bekövetkező változásokat 1968 és 2020 között. A 22 európai országból származó, 1816 mintasorozatból és 26 668 mintából álló, 2668 taxon mintegy hétszázezer egyedét tartalmazó átfogó adatsor összeállításában és elemzésében magyar kutatók is részt vettek, Dr. Várbíró Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetéből és Dr. Csabai Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem részéről.
A kutatócsoport 714,698 megfigyelést végzett, amelynek során 2,648 fajból 26,668 mintát elemeztek. Dr. Várbíró Gábor, a kutatócsoport egyik magyar tagja
Az édesvízi ökoszisztémák fontossága a globális biodiverzitás szempontjából kiemelkedő. Ezek a víztestek számos növény- és állatfajnak adnak otthont, és kulcsfontosságú szerepet játszanak a táplálékláncok fenntartásában és az ökológiai egyensúly megőrzésében. Az éghajlatváltozás, az inváziós fajok terjedése, az emberi tevékenységek során bekerülő szennyező anyagok fokozódó jelenléte, vagy az élőhelyátalakítás és a városiasodás mind olyan tényezők, amelyek együttesen hátráltatják az édesvízi ökoszisztémák biodiverzitásának fenntartását és a felszíni vizeink állapotának javulását.
Bár az elmúlt évtizedekben számos erőfeszítés történt az édesvízi ökoszisztémák védelmére és helyreállítására, az új tanulmány rávilágít arra, hogy további kihívások állnak ezen életközösségek előtt. Az EU Vízkeretirányelv bevezetése, a hatékonyabb szennyvízkezelés, a hidromorfológiai terhelések csökkentése, és más hasonló kezdeményezések pozitív változásokat hoztak az édesvizek állapotában a 2010-es évek előtt, azt követően azonban a javulás jelentősen lelassult, napjainkra, a további intézkedések ellenére, gyakorlatilag megállt. A kutatók úgy vélik, az eddigi lépések önmagukban nem elégségesek a fenntartható jövő biztosításához. Míg az 1990-es és 2000-es években tapasztalt javulás a vízminőség javításának és a helyreállítási erőfeszítések sikerének tulajdonítható, a 2010-es évektől megfigyelt lassulás a napjainkban történő intézkedések csökkenő hatékonyságára utal. Mivel a terhelések száma világszerte növekszik és hatásuk fokozódik, a korábbi jogszabályban előírt intézkedésekből eredő javulások hatásfoka egyre kisebb, emiatt az édesvízi rendszerek sok helyen továbbra is leromlott állapotban vannak. Az éghajlatváltozás, az invazív fajok és az új szennyező anyagok által jelentett tartós és újonnan megjelenő veszélyek miatt a tanulmány azonnali és fokozott összefogást sürget az édesvízi biológiai sokféleség helyreállítását célzó stratégiák létrehozására.
Egy lehetséges magyarázat a lassulásra az lehetne, hogy a biológiai helyreállás elérte a maximumát, de ez gyorsan cáfolható, hiszen Európa és benne Magyarország folyói továbbra sem érik el az EU Vízkeretirányelvében felvázolt „jó ökológiai állapotot”. Valószínűbb magyarázat az, hogy a helyreállítások lendülete kifogyóban van, mert a korábbi beavatkozásokból származó előnyök kimerültek, vagy mert új stresszorok lépnek fel, vagy a meglévők felerősödnek (például új típusú szennyezőanyagok megjelenése, esetleg a változó éghajlat hatása). Ezek a tényezők lassíthatják és potenciálisan visszafordíthatják a biológiai sokféleség növekedését. E hipotézissel összhangban a kutatók kimutatták, hogy a javulás, a biológiai sokféleség helyreállása kisebb mértékű volt a gyorsabban melegedő éghajlatú területek folyóiban, a nagyvárosi és mezőgazdasági területeken áthaladó és a keresztgátak alatti folyó szakaszokon. Azonban a pontos okok megállapításához további munkára lesz szükség.
Az édesvízi ökoszisztémák biológiai sokfélesége 22 európai országban jelentősen nőtt az 1968 és 2020 közötti időszakban – azonban ez a tendencia a 2010-es évek óta stagnál
Dr. Várbíró Gábor megjegyzi: „Eredményeink komoly figyelmeztetést jelentenek az európai édesvízi ökoszisztémák egészségi állapotával kapcsolatban. A helyreállítási folyamatok lassulása a meglévő javító intézkedések átfogó újraértékelését és új, alkalmazkodó stratégiák bevezetését követeli meg. Az idő sürget, és gyorsan kell cselekednünk, hogy megvédjük ezeket az ökoszisztémákat.”
A tanulmány hangsúlyozza, hogy az édesvízi ökoszisztémák hosszú távú életképességének biztosítása érdekében konszenzusra van szükség, amely a politikai döntéshozókat, a tudósokat és a civil közösségeket egyaránt bevonja. Mivel Európa és a világ egyre összetettebb környezeti kihívásokkal néz szembe, az együttműködésen alapuló és azonnali intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy megfordítsuk az édesvízi biológiai sokféleség helyreállításának stagnáló tendenciáját.
A tanulmány eredményei épp akkor jelennek meg, amikor az Európai Unió készül új 2030-as Biodiverzitási Stratégiáját bevezetni, melynek célja a biodiverzitás csökkenésének megállítása és a károsodott ökoszisztémák helyreállítása. A stratégia kulcsfontosságú része lesz az EU Zöld Megállapodásának, melynek célja, hogy 2050-re Európát klímasemlegessé tegye.
„Reméljük, hogy kutatásunk értékes információkkal szolgál majd a politikai döntéshozók számára az új, 2030-ig szóló biodiverzitási stratégia kidolgozása során. Nagyra törő célokra és konkrét intézkedésekre van szükségünk ahhoz, hogy megvédjük édesvízi ökoszisztémáinkat, és biztosítsuk, hogy azok továbbra is létfontosságú szolgáltatásokat nyújtsanak az emberek és a természet számára.” – mondta Várbíró Gábor.
Abonyi András a Pannon Egyetem volt mesterszakos és Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola PhD hallgatója Lendület projektet nyert idén. András tanulmányai és kutatásai alatt jobbára lebegő éltmódú algák összetételével foglalkozott, több évet élt és dolgozott Franciaországban, valamint Ausztriában. Jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, valamint a WasserCluster Lunz kutatója. A Lendület projekthez vezető útról, a Pannon Egyetemen szerzett emlékeiről, valamint a fenntarthatóságról kérdezte Tudósné Ódor Eszter.
Mindig tudtad, hogy a tudományos pálya a neked való terület? Kutató szerettél volna lenni?
Amikor jelentkeztem a Pannon Egyetemre a Környezettudományi alapszakra, akkor nem is sejtettem, hogy ez a szak kutatásorientált. Vártam, hogy a képzés során egy átfogó természettudományos képet kapunk, én ezért az átfogó képért jöttem Szolnokról Veszprémbe. Leegyszerűsítve kaptunk egy erős kémiai, matematikai, fizikai kémiai alapot, egy ökológiai keretrendszert és ezekkel az alapokkal mindenki megpróbált elindulni abba az az irányba, amibe szeretett volna. Ez az akkori tanszéki rendszernek és futó kutatási irányoknak megfelelően nagyon leegyszerűsítve a föld-víz-levegő témakörök voltak.
Hol kezdődött el, mikor kezdett érdekelni a kutatói pálya?
Alföldiként hoztam magammal egy erős gyerekkori kötődést a Tisza-menti holtmedrekhez. Azzal kezdődött a kutatói pályafutásom, hogy vizsgálhattam a szolnoki Alcsi-Holt-Tiszát. Ehhez minden támogatást megkaptam a mesterképzés során Padisák professzor asszonytól (Prof. Dr. Padisák Judit – a szerk.), valamint a Limnológia Tanszék munkatársaitól egyaránt. Még ekkor sem tudtam, hogy én kutató leszek. A környezettudományi mesterképzés utolsó két éve már jobbára csak a saját kutatási témákra fókuszált és azt éreztem, hogy folytatni szeretném. Az is motivált, hogy külföldön szerettem volna élni, a kutatás folytatásának egyetlen útja pedig a PhD képzés. Az egyik lehetőség az volt, hogy a Pannon Egyetem Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskolájában elnyert helyen folytatom a képzést, a másik – megint csak Padisák professzor asszony révén – egy nyári munka végén felajánlott állandó francia munkahely a Loire-völgyben fekvő Angers városában. A kettő között nem lehetett választani, de össze lehetett kötni. Így alakult, hogy a doktori témám végül a Loire folyó lebegő életmódú algáira – fitoplanktonra – épült. A Loire lebegő algaközösségét a monitoring munka keretei között vizsgáltam, a doktori munka keretei között pedig kutattam. Szerencsének tartom magam, hogy egy általános környezettudományi képzésből a saját érdeklődési területemen keresztül indulhattam el. Attól függetlenül, hogy nem terveztem a kutató pályát, kaptam rá lehetőséget és éltem vele, aminek utólag is nagyon örülök.
Mi volt az első kutatási terület, ami nagyon megfogott?
A tavak hőmérsékleti rétegződése. Minden ott kezdődött el, amikor a limnológia tárgy keretein belül a mérsékeltövi tavak hőmérsékleti rétegződését tanultuk. Hogy végül pont ezt kezdhettem el kutatni, időt energiát nem sajnálva, nagy szerencse volt. Végeredményben ennek köszönhető, hogy kutatói irányba indultam el.
Beszéljünk a tavak hőmérsékleti rétegződéséről. Mit jelent ez pontosan?
Amikor nyáron egy természetes tóban úszunk és ledugjuk a lábunkat, érezzük, hogy az alsóbb vízréteg hidegebb. Nyáron ez a hőmérsékleti különbség egy alföldi holtág esetében akár 20 fok is lehet a vízfelszín illetve a fenék között. Ez egy alapvető információ a tóról és talán az egyik legfontosabb: jelen van-e, mikor és hogyan van jelen, milyen erősséggel van jelen. Ez alapjaiban megszabja ugyanis, hogy milyen mikroszkópikus közösségek szerveződhetnek benne, és az azokra épülő teljes vízi táplálékhálózatot.
Miért fontos a lebegő algaközösség, amivel te is jobbára foglalkozol?
Nem árt kiemelni, hogy az oxigén felét, amit belélegzünk, a lebegő életmódú algák termelik, ugyanazon fotoszintetikus folyamat során, amit a szárazföldi vegetáció is végez. Az összes tömeget tekintve természetesen ez jobbára óceáni, de azért ott lebegnek az édesvízi algák is és ha nincsenek is tudatában, értünk is dolgoznak. Ami elkezdett érdekelni, hogy ennek a lebegő algaközösségnek milyen az összetétele, a fajok mikor és miért fordulnak elő, például egy hőmérsékletileg rétegződött holtág vízoszlopában, vagy egy nagy folyó teljes hossza mentén. Ha nem olyan fajokat találunk, mint amilyeneket vártunk, akkor az miért történhetett. Leegyszerűsítve ez az ökológiai indikáció; milyen közösség van jelen, a környezetre adott válaszként.
A sokféleség ökoszisztéma működésre gyakorolt hatásával is foglalkozol. Ez mit jelent?
Ez az érem másik oldala. Ha már ott vannak a fajaink, akkor az ő összetételük hogyan befolyásolja a közösség működését, például az általuk megtermelt biomasszát, de érthetjük ez alatt akár a megtermelt oxigén mennyiségét is, amiről az előbb beszéltünk. A pozitív sokféleség – működés kapcsolat azt mondja, hogy egy sokfélébb közösség hatékonyabban működhet, a közösség tagjai például kiegészíthetik egymást. Talán nem teljesen elrugaszkodott példa a zene. Egy bizonyos zene lejátszásához megadott hangszerekre van szükség. Néhány hangszer felcserélhető, de mondjuk csak ugyan abból a hangszercsaládból. Egy bonyolult szimfónia pedig nem játszható el néhány hangszerrel. Ez az összefüggés az ökológiában nem újdonság; ugyanakkor a klímaváltozás hatásaival kapcsolatban a kérdéskör a 2000-es éveket követően futott fel. Sajnos rohamos ütemben vesztünk fajokat, ami a hatodik kihalási hullám néven jelenleg is zajlik. Ha fajokat vesztünk, akkor a közösség, de végeredményben az adott ökoszisztéma működése is veszélybe kerülhet. Visszatérve a zenei példára, ha a zenekarból elkezdjük kivenni a hangszereket, egy idő után minimum értelmezhetetlen lesz a zene, rosszabb esetben elhallgat.
Erről is szól a Lendület Program, amit megnyertél.
Igen, ez az az ökológiai összefügés, ami a Lendület projekt munkacsomagjait összefogja. Nagy folyók, valamint holtmedrek lebegő közösségeit vizsgálva. A pozitív sokféleség – működés kapcsolat magasabb rendű növényekre és tavi planktonközösségekre ismert, ugyanakkor folyóvízben alulkutatott, folyóvízi planktonközösségben egyáltalán nem kutatott. Tegyük hozzá, hogy nem azért mert nem fontos, hanem összességében a folyóvízi kutatás ennyivel le van maradva. A Duna és egyéb nagy folyók hosszútávú adatsorain keresztül szeretnénk megérteni, hogy hogyan változik ez az összefüggés az idővel, lefedve némi emberi hatást is, beleértve a felmelegedést, ami folyók esetében komplex folyamatokat indított el. Változott a vízjárás, a Duna esetében például nagyobbak az extrém magas vizek, de gyakoribbak és hosszabbak az extrém alacsony vízállások. Kérdés, hogy mi a közösségi válasz, és hogy az hogyan hat az ökoszisztéma működésére.
A Kenézy Morotva vízzel (2019), a Felső-Tisza-vidéki Újkenéz közelében. Fotó: Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Tisza-kutató Osztály.A Kenézy Morotva vízhiánnyal (2020), a Felső-Tisza-vidéki Újkenéz közelében. Fotó: Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet, Tisza-kutató Osztály.
Hogyan kapcsolódnak ide a holtmedrek?
A holtmedrek természetes kapcsolt rendszerei egy folyónak. Egy holtmeder életének van egy természetes lefolyása, idővel eltávolodik a folyótól, vagyis lefűződik. A lefűződés folyamatát alapjaiban leírják a meder morfológiai jellemzői, amik hatnak a hőmérsékleti rétegződésre, majd a közösségszerveződésre, amiről az előbb beszéltünk. Ezt a természetes folyamatot a 19. század közepén megszakítottuk a folyókanyarulatok mesterséges átvágásával. Egy részük ma is csatlakozik a folyóhoz, másik részük nem. A Lendület Program keretében ezt az emberi hatást is meg szeretnénk fogni, és megmutatni, hogy milyen planktonközösségek vannak most jelen, hogyan működnek, valamint milyen közösségeknek kellene lenniük és hogyan kellene, hogy működjenek. A Lendület projekt további kutatási iránya, hogy a folyó-holtmeder fizikai kapcsolatnak van egy dinamikája a hidrológia függvényében. Ez a kapcsolat hatással van a közösségek sokféleségére, és arra a közösségi válaszra, amit például a megváltozó környezeti viszonyokra adnak. Ez jóval bonyolultabb, de kísérletes körülmények között mégis megpróbáljuk megfogni.
Melyik része a munkádnak az, amit szívesebben csinálsz?
Nem tudnék kiemelni kedvenc részt. A mesterképzésem alatt a holtágakhoz saját motivációból mentem, mintákat gyűjtöttem, terepen voltam, a mintákat feldolgoztam, vagyis mikroszkóp előtt ültem. Utána a francia cégnél szinte kizárólag csak mikroszkóp előtt dolgoztam, munka után a kapott adatokat a doktori képzésemhez felhasználtam.
Terepmunka nem is volt Franciaországban?
Terepmunka nem. Utána MTA posztdoktori ösztöndíjjal Budapestre kerültem és a Duna hosszú távú adatain dolgozhattam, ami szintén számítógép mögötti adatelemzéssel telt. Jelenleg Ausztriában ülök (Lunz am See, Alsó-Ausztria – a szerk.), itt többször is voltam, előbb adatsorokat elemezni, majd egy új tématerülethez bekapcsolódva kísérletes ökológiával foglalkoztam. A laborkísérletes munka számomra sokkal frusztrálóbb, de szerencse, hogy ebben is volt részem. Szintúgy, kültéri kísérletes rendszerekkel, úgynevezett mezokozmoszokkal is dolgozhattam az elmúlt években. A Lendület projekt az összes korábbi tapasztalatomra épít, a holtmedrektől a folyóvízig, az adatelemzéstől a kísérletes rendszerekig. Azt is mondhatnám, hogy ebben a projektben minden korábbi munkám és tapasztalatom értelmet nyer.
A Pannon Egyetemen indított el ezen az úton. Milyen emlékeid vannak az itt töltött évekről?
Összességében nagyon emlékezetes. Balatonalmádiban voltam kollégista, a Balaton-élmény alföldiként nekem meghatározó volt. Illetve egészen korán elkezdtem a Limnológia Tanszéken dolgozni és az az érzés, hogy megkaptam minden lehetőséget, hogy abba a kutatási irányba mozduljak el, ami engem érdekel, önmagában is egy nagyon pozitív érzés. Kiváló oktatóink voltak, képzettek és felkészültek, mind a föld-víz-levegő területeket érintően. Az egyetlen negatív dolog, ami eszembe jut, az a folyamatos ráébredés a közvetlen és közvetett negatív emberi hatásokra. Persze – így utólag gondolkodva – ez szándékosan és érthető módon is a képzés része lehetett.
Említetted a negatív emberi hatásokat. Mit gondolsz a globális éghajlatváltozásról?
Ha valaki környezettudományi, ökológiai témában kutat, nem kerülheti meg azokat a problémákat amiket az éghajlatváltozás okoz a vizsgált rendszerekben. A globális klímaváltozás mindenkit érint, de a legtöbb ember az információs stresszözönre talán nincsen felkészülve. Ugyanakkor a felmelegedés, árvizek, a szélsőséges száraz időszakok majd az özönvízszerű esők egyre erősebben jelen vannak a sajtóban és a közbeszédben. Engem mint a probléma árnyoldalaival foglakozó kutatót ez nem lep meg, de aki nem foglalkozik ilyen területtel, azt nagyon erősen megérintheti. Azt gondolom, hogy két kommunikációs formára is szükség van. Egyrészt a lassan és fokozatosan adagolt valóságra, másrészt hogy konkrétan és erősen fogalmazzuk meg, hogy mi zajlik, máskülönben biztosan nem lesz érdemi és megnyugtató változás.
Tudunk még ezen a helyzeten segíteni?
Alföldiként ki szeretném emelni a Tisza és árterei, valamint a holtmedrek szerepét. A végrehajtott folyószabályozás nagyban felelős az Alföld szárazodásáért. A folyó egyre mélyebbre ássa magát, a gátakon kívüli mentett oldal egyre jobban szárazodik, így a globális felmelegedésre adott hőmérsékleti választ is kedvezőtlenül befolyásolja. Ez túlmutat a Lendület projekten, s bár nem szakterületem, de talán nem vállalok nagy kockázatot akkor, ha úgy vélem, hogy a vízvisszatartás és az egykori mélyárterek jobb és természetközelibb kihasználása egy kulcs a helyzet rendezésére.
Mit tehetünk?
Kifejezetten fontos lenne a holtmedreknek az élő Tiszával való kapcsolatát, nemcsak a hullámtéren, hanem a mentett oldalon is fenntartani, illetve kialakítani. Kijelenthetjük, hogy a 2022-es év az Alföld kiszáradásáról szólt volna, ha nincs Európában háború. Az a tiszadobi holtmeder például, amit 2007-ben vizsgáltunk, 2022-ben 2 méteres vízhiánytól szenvedett. A vízvisszatartásra van természetes rendszer, azok a holtmedrek, amik a folyó természetes működési részét képezik. Ehhez kapcsolódóan már remélhetően a Lendület projektnek is lesznek adatai: például milyen vízmozgás szükséges ahhoz, hogy elkerüljük az algavirágzásokat, ami például már közvetlenül és hátrányosan érinti valamennyi vízhasználati típust, legyen az szabadidő, mezőgazdálkodás, vagy tartalék ivóvíz.
Mi az, amit rosszul csináltunk, és mi az ami még visszafordítható?
A klímaváltozás nyomást gyakorol a tudományterületekre, valamint azok kooperációs hajlandóságára. Az Alföld kapcsán is sürgős együttműködésre van szükség a szakterületek, így az agrárium, a vízkormányzás, a környezet és természetvédelem, valamint az ökológia között. Ezen a kooperáción biztosan van mit fejleszteni, és szükség is lesz rá, ha a fentebb említett negatív folyamatokat vissza akarjuk fordítani.
A Lendület Projekt többi induló pályázatait megnézted? Volt akié megfogott?
Igen, kiemelném Ördögné Kolbert Zsuzsanna és Toldy Andrea nyertes pályázatait, ugyanis ők is Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) aktív tagjai. Zsuzsanna növények szárazságtűrésével foglalkozik a Szegedi Tudományegyetemen, Andrea pedig funkcionális polimereket kutat a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az FKA tagjai kutatásuk mellett aktívan képviselik a hazai fiatal kutatók érdekeit és próbálnak segíteni, ahol lehet.
Tudnál erre példát mondani?
Elsőre a Bolyai és az NKFIH_PD mentorprogramok jutnak eszembe, ennek éppen Zsuzsanna az egyik főszervezője, de az FKA első tagjainak (összesen 60 tag évente 12 új tag révén cserélődik – a szerk.) az érdeme például az is, hogy mostanra minden hazai pályázati rendszer beépítette a gyermekek után járó kettő év korkedvezményt, míg pályázni lehet. Valamint kiemelném az „A fiatalok helyzete az akadémiai pályán” című új kiadványt, ami az FKA 2021-ben készült fiatal kutatói felmérésének eredményeit foglalja össze. A fenntarthatóságot az FKA is folyamatosan felszínen tartja.
A lítiumra szüksége van az emberi szervezetnek, kérdés azonban, hogy milyen biológiai hatása lesz, ha az akkumulátorgyárak révén nagyságrendekkel emelkedik majd a koncentrációja a magyarországi vizekben. A hazai vizek lítiumtartalmát vizsgálták az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói. A kutatás a tervezett magyarországi akkumulátorgyárak miatt vált igazán izgalmassá. A tanulmány a Nature egyik tudományos folyóiratában a Scientific Reportsban-ban jelent meg.
Tudtad, hogy a denevérek a második legfajgazdagabb emlőscsoport a világon? És azt, hogy Magyarországon nem vérrel táplálkozó fajok élnek? Ehhez hasonló tényeket és tévhiteket tisztázunk majd – melyek a denevéreket lengik körül már évszázadok óta – egy kellemes, nyár esti sétán, a vácrátóti botanikus kert ősi fái alatt, augusztus 12-én este. Ezen a programon megismerhetjük a rejtélyes éjszakai emlősöknek az életét, láthatunk majd szürkületben portyázó és táplálkozó állatokat a kerti tó közelében. (…)
A Padovai Egyetem és az Ökológiai Kutatóközpont kutatása a „Nature Communications” című folyóiratban jelent meg, amely szerint az állatok által beporzott gyümölcsök 23%-kal jobb minőségűek. A beporzó szervezetek számos növényfaj, köztük sok, az emberi táplálkozásban használt növény, például a gyümölcsök és zöldségek szaporodásához elengedhetetlenek. A mérsékelt égövi környezetben a beporzók főként rovarok, például méhek, lepkék, sok kétszárnyú (pl. zengőlegyek) és néhány bogár, míg a trópusi és szubtrópusi régiókban a beporzók közé tartoznak a madarak, denevérek és néhány további emlős is. Az elmúlt évtizedekben számos beporzó faj diverzitása és abundanciája világszerte csökkent (beporzó válság vagy pollinációs krízis), ezért a tudományos erőfeszítések e szervezetek mezőgazdaságban betöltött jelentőségének számszerűsítésére összpontosítottak, és számos kísérleti tanulmányt tettek közzé a terméshozamra, a termelés stabilitására és a termés minőségére gyakorolt hatásukról.
Példák, amelyek azt mutatják, hogy a beporzók hatását hogyan vizsgálják a termésminőségre a kutatási kísérletekben. Balról jobbra: beporzók kizárása, szabad állati beporzás, kézi beporzás.
A „Global meta-analysis shows reduced quality of food crops under inadequate animal pollination” című kutatás, amelyet Elena Gazzea és Lorenzo Marini, a Padovai Egyetem, és Batáry Péter az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a Nature Communications folyóiratban tettek közzé, azt a célt tűzte ki, hogy a beporzóknak a termények minőségére gyakorolt hatását először számszerűsítse globális szinten egy meta-analízis segítségével, amely egy olyan statisztikai módszer, amely lehetővé teszi a témában meglévő szakirodalom mennyiségi szintézisét.
Az adatokat a tudományos publikációk főbb adatbázisaiban végzett irodalomkutatással gyűjtötték össze: a világ 48 országában és 48 különböző terményen végzett 190 független tanulmány adatait használták fel. Az állati beporzás hatását úgy számszerűsítették, hogy összehasonlították a beporzókkal és anélkül termesztett termések minőségében – alak, méret, megjelenés, íz és táplálkozási tulajdonságok – mutatkozó különbségeket.
Az eredmények azt mutatják, hogy az állati beporzás kulcsszerepet játszik a mezőgazdasági termelés minőségének meghatározásában. Az állatok által beporzott gyümölcsök átlagosan 23%-kal jobb minőségűek, ami azt jelenti, hogy a gyümölcs minőségének közel egynegyede függ a beporzó állatok jelenlététől.
Az állati beporzók elsősorban a gyümölcsök és zöldségek érzékszervi tulajdonságait (például alakját és méretét), valamint a betakarítás utáni tartósságukat befolyásolják pozitívan, míg a táplálkozási tulajdonságokhoz és az ízhez kevésbé járulnak hozzá. Az állati beporzás minőségre gyakorolt előnyei függetlenek a földrajzi régiótól és a beporzó fajoktól. Az adatelemzések az optimálistól eltérő beporzás jeleit is kimutatták, ami a beporzók csökkenéséből eredhet a mezőgazdasági tájakon, és ez veszélyeztetheti a termények minőségét. Általánosságban azonban a mézelő méhekhez hasonló beporzók használata fenntartja a legjobb minőségű gyümölcs- és zöldségtermesztést.
A nem megfelelő állati beporzásból eredő esztétikai alak- és mérethibák eper esetén
„Tanulmányunk eredményei nagyon fontos következményekkel járnak az agrár-élelmiszeripari ágazat számára” – magyarázza Batáry Péter, a tanulmány szerzője. A feldolgozatlan élelmiszerek, például a gyümölcsök és zöldségek minősége olyan szabványokon alapul, amelyek elsősorban a megjelenésükkel és az eltarthatóságukkal kapcsolatosak.
A nem optimális beporzás következtében a normálistól eltérő gyümölcs- és zöldségtermények a teljes mezőgazdasági termelési láncra kihatnak, a mezőgazdasági termelők jövedelmétől kezdve a fogyasztók döntéséig, hogy megvásárolják-e a terméket vagy sem”. A tökéletlen és rövid életű gyümölcsök termesztése tehát növeli a tápanyagokban gazdag élelmiszerek pazarlását, és a mezőgazdasági területeket feleslegesen terheli, hogy kompenzálja az agrár-élelmiszerpiac számára kielégítő minőségű termelés hiányát.
„A beporzók globális csökkenése nemcsak a terméshozamot és annak térbeli és időbeli stabilitását, hanem a mezőgazdasági termelés minőségét is veszélyezteti. Az állati beporzás és az élelmiszer-pazarlás közötti kapcsolatot az agrár-élelmiszeripari politikák eddig szinte figyelmen kívül hagyták, holott fontos gazdasági, társadalmi és környezeti következményekkel jár, különösen egy olyan korban, amikor a tápanyagokban gazdag élelmiszerek fogyasztása világszerte nem optimális” – magyarázza Elena Gazzea, a tanulmány első szerzője.
Az idei szúnyoghelyzetről dr. Soltész Zoltánt kérdezte az ujbudaonline.hu. Az Ökológiai Kutatóközpont entomológusával többek között arról beszélgettek, hogy ebben az évben milyen új invazív fajok jelentek meg, az időjárás milyen hatással bír a csípőszúnyogok populációjára és továbbá arról, hogy mit tehet a lakosság, ha a lakóhelyük közvetlen környezetében egy új invazív faj jelenik meg.
Szathmáry Eörs akadémikus, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi intézet kutatóprofesszorának meghatározó részvételével jelentős új eredményt ért el egy nemzetközi kutatócsoport az élet keletkezésének kutatásában. A publikáció a Nature Chemistry folyóiratban, a világ egyik vezető kémiai szakfolyóiratában jelent meg.
A rendszerkémia tudományága különböző autokatalitikus rendszerek elemzésével és szintézisével foglalkozik, és ezért szorosan kapcsolódik az élet eredetének vizsgálatához, mivel olyan rendszereket vizsgál, amelyek a kémiai és a biológiai evolúció közötti átmenetnek tekinthetők: bonyolultabbak az egyszerű molekuláknál, de egyszerűbbek az élő sejteknél. Az autokatalízis folyamata során a kémiai reakció egyik terméke viselkedik katalizátorként, ahogy egyre többször végigmegy a kémiai reakció, a katalizátorból is egyre több képződik, a folyamat öngerjesztővé válik.
Gánti Tibor már 1978-ban elméletileg leírta az önreprodukáló mikrogömböket. Ezek membránján belül elkülönített (kompartmentalizált), kismolekulájú autokatalitikus anyagcsere-hálózat működik. Elmélete szerint, ahogy zajlik az autokatalitikus folyamat, termelődik a membránt felépítő anyag, ami végül a gömbök osztódásához vezet. E rendszer élő sejtnek tűnhet, de hiányzik belőle a genetikai anyag. Szathmáry definíciója szerint e mikrogömbök „infrabiológiai” kémiai rendszernek tekinthetők, hiszen nem érik el a biológiai szervezettség szintjét, viszont a szokványos kémiai reakciók összetettségét már meghaladják.
Gánti Tibor / Gulyás László festménye
Ilyen rendszerek léte csak kísérletesen igazolható és ezt a kísérletet mutatja be a Nature Chemistry tanulmány. A kísérletet a párizsi ESPCI (École Supérieure de Physique et de Chimie Industrielles) intézet biokémiai laborjában végezték el Andrew Griffiths professzor és munkatársai. Griffiths dolgozta ki korábban a Cambridge-i Egyetemen az in vitro kompartmentalizációs technikát, amellyel apró kompartmentumokat lehet előállítani, és ez nemcsak az evolúciókutatásban hasznos, de a biotechnológiai fejlesztéseket is segítheti. Kutatási együttműködésük Szathmáry Eörs akadémikussal tíz évvel ezelőttre nyúlik vissza, Szathmáry első ERC (Európai Kutatási Tanács) Advanced kutatási támogatásában már dolgoztak együtt.
A tanulmány jelentősége abban áll, hogy a világon elsőként mutatták ki kísérletesen, hogy a genetikai anyag és enzimek nélküli, kis molekulákból álló autokatalitikus reakciók hálózatának működése a kompartmentek növekedéséhez és osztódásához, azaz új generációk kialakulásához vezet. Az eredmény alapvető fontosságú a rendszerkémia elveinek kísérleti igazolása szempontjából, és új irányt mutat az élet eredetének kutatásában is. A kísérlettel bizonyították, hogy lehetséges a kémiai és a biológiai rendszerek közötti átmeneti organizációkat létrehozni.
„Másrészt pedig különösen örülök, hogy ezáltal egy magyar tudós, Gánti Tibor hosszú ideig méltatlanul mellőzött gondolatai fordulnak termőre. Mindez azt mutatja, hogy a mai tudomány fejlődése sem egyértelmű és magától értetődő. Hiába hisszük, hogy ma már nem fordulhat elő, hogy egy-egy eredményt csak évtizedek múltán vesznek komolyan, ez a kísérlet bizonyítja, hogy ilyen hibák még ma is történnek. A tudomány fejlődése mozaikos: bizonyos elemei gyorsan haladnak, más részek viszont évtizedekig stagnálhatnak.”- nyilatkozta Szathmáry Eörs akadémikus az mta.hu-nak.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Kutatásai során az élet keletkezésétől kezdve az emberi nyelvkészség kialakulásáig számos evolúciós folyamatot vizsgált és modellezett. John Maynard Smithszel közösen írt könyvét, az Az evolúció nagy lépéseit a modern evolúcióbiológia alapműveként tartják számon.
Napjainkban drámaian növekszik az idegenhonos fajok száma az egész világon, így Közép-Európában is. Ezek a fajok nem őshonosak nálunk, ám a rendkívül fokozott globalizáció következtében, az elmúlt évtizedek közlekedési, kereskedelmi, áruszállítási gyakorlata miatt számos állatfaj került hozzánk messzi tájakról. Az egyik legújabb jövevény az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), ami immáron 10 éve akadálytalanul terjed hazánkban. Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársai arra keresték a választ, hogy az ázsiai márványospoloska összetett szeme mely spektrális tartományokra a legérzékenyebb és milyen hullámhosszak a legvonzóbbak e faj számára.
A legfajgazdagabb osztály a rovaroké aminek képviselői az egész Földet meghódították: világszerte találkozhatunk a kisebb-nagyobb bogarakkal, legyekkel, darazsakkal, a gyakran színpompás éjjeli és nappali lepkékkel, a vízpartokat őrző szitakötőkkel. Nem meglepő tehát, hogy az inváziós fajok jelentős része is közülük kerül ki, mivel kistermetűek, jól alkalmazkodnak, és igen szaporák. A rovarok közül is a poloskák (Heteroptera) az a csoport, ahonnét a legtöbb inváziós faj ismert. Az ágyi poloska (Cimex lactarius) az évszázadok alatt minden országba eljutott, és az ember fő külső élősködőjévé vált szerte a világon. Közel 50 éve jelent meg hazánkban a platánfákat szívogató platán-csipkéspoloska (Corythucha ciliata), amelyet a platán levelein, illetve a platánfák kérge alatt bárki megtalálhat. Az elmúlt 30 évben kiugróan felgyorsult az inváziós poloskák terjedése. 2000-ben jelent meg nálunk a zöld vándorpoloska (Nezara viridula), amely világszerte komoly növénykártevőnek számít, és idehaza is jelentős problémákat okoz a gyümölcsösökben és zöldségeskertekben – legfőképp a paradicsomon. 2004 óta megállíthatatlanul terjed nálunk a nyugati levéllábú-poloska (Leptoglossus occidentalis), amely a tujákat és a fenyőket pusztítja, igen gyakran repül be épületekbe is.
A legveszedelmesebb, és egyik legújabb jövevény az ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), amely 2013-as első hazai észlelése óta akadálytalanul terjed. Megjelenése és bűze zavarja az embereket, táplálkozása során megszúrja, és élvezhetetlenné teszi a gyümölcsöket és a zöldségeket. Gyakran a zöld vándorpoloskával együtt jelentkezik, óriási egyedszámban képes fellépni. Hazánkban 2019 és 2020 őszén voltak igen komoly, a lakosságot bosszantó “poloskarajzások”, ám 2021-ben is tömeges volt a megjelenésük.
Házfalat ellepő ázsiai márványospolokák (fotó: Horváth Dávid, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
Az említetteken túl közel 20 egyéb idegenhonos poloskafaj ismert hazánkból, előfordulásuknak közvetlenül vagy közvetetten köze van a modern emberi civilizációhoz.
A kutatók az ázsiai márványospoloska összetett szemeinek spektrális érzékenységét vizsgálták elektroretinográfiával, továbbá azt kutatták, hogy melyek azok a spektrális tartományok, amelyek jobban, és melyek azok, amelyek kevésbé vonzóak e címerespoloskák számára.
ERG.jpg: Hangulatkép az elektroretinográfiai mérésről (fotó: Egri Ádám)
„Mérési eredményeink arra utalnak, hogy az ázsiai márványospoloska fotoreceptorkészletét alapvetően kétféle típusú, egy zöld- és egy ultraibolyaérzékeny receptortípus alkotja.” – mondja Egri Ádám, a Journal of Pest Science rangos folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője.
Egy ilyen fotoreceptorkészlet már lehetővé tesz némi színlátást, ami jó eséllyel segíthet a poloskáknak a zöldségek és gyümölcsök vizuális úton történő megtalálásában. A színlátás egyébként kifejezetten elterjedt a rovarvilágban, például méhek, bizonyos szentjánosbogarak, szenderek mind rendelkeznek e képességgel, csak hogy néhány példát említsünk.
A vizsgálatok során arra is fény derült, hogy miként függ az ázsiai márványospoloska fényhez való vonzódása a fény hullámhosszától. Az valószínűleg sokunk számára ismert, hogy ezek a rovarok vonzódnak a fényhez, hiszen főleg ősszel, amikor a telelőhelyet kereső egyedek rejtekhelyet keresnek, előszeretettel repülnek be lakások és házak ablakain alkonyatkor, amikor már égetjük a lámpát.
„Kísérleteinkből kiderült, hogy ezek a poloskák annál nagyobb vonzalmat éreznek a fény iránt, minél kisebb a fény hullámhossza” – mondja Mészáros Ádám PhD hallgató.
Más szóval az emberi szem számára pirosas, sárgás fények a legkevésbé, míg a kék és ultraibolya fények a leginkább vonzóak e rovarok számára. Ebből következik, hogy a rövidebb hullámhosszokban gazdag hideg fehér fényű lámpák vonzóbbak a poloskák számára, mint a meleg fehér fényűek, amikben inkább a spektrum hosszabb hullámhosszú komponensei dominálnak. Érdemes lehet tehát inkább meleg fényű lámpákat használni otthonunkban, ha csökkenteni szeretnénk a poloskák (és más rovarok) által okozott kellemetlenségeket.
Kiemelt kép: Ázsiai márványospoloska (fotó: Kriska György)
Az ökológusok egyik feladata a környezeti katasztrófák korai detektálása, mert így nem kívánt folyamatok – például járványok – előzhetők meg. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója a nem őshonos élőlények térhódításáról, az ellenük való védekezésről is beszélt.
A vácrátóti Ökológiai Kutatóközpont vezetésével alakult meg az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziója. Inváziós, azaz idegenhonos növények és állatok térhódítását kutatják. A kutatóhely része a Nemzeti Botanikus Kert, ami döntően egzotikus növényeket mutat be. Garantálható, hogy a Nemzeti Botanikus Kertből nem terjed tovább valamilyen növény – hasonlóan a Kiskunságot hódító kaktuszokhoz, amelyek kiskertekből kerültek ki?
– Hazánk leggazdagabb, nemzetközileg is jegyzett botanikus kertje a vácrátóti, ami 13 ezer növényfajt és változatot mutat be. Országos jelentőségű természetvédelmi terület és génbank, a kutatás és az oktatás kimeríthetetlen tárháza a kert, egy élő múzeum. A messzi tájakról származó növények bemutatása nem ütközik azzal a vállalt misszióval, hogy kutassuk az idegenhonos növények és állatokat. A Terror Háza állandó kiállításai sem fenyegetnek azzal, hogy a XX. századi diktatúrák eszméi visszatérnek. Amúgy a mi kaktuszaink üvegházi gondozást igényelnek, nem valószínű, hogy a község fő utcáján keresztül kijutnak és elszaporodnak.
– Mi is a biológiai invázió?
– Olyan idegenhonos fajok megtelepedése, amelyek valamilyen emberi közreműködés révén jutottak el egy adott területre, és képesek tömegesen, az ökológiai egyensúlyt felborítva elterjedni. Itt a hangsúly nem feltétlenül az idegen fajokon van, hanem a terjedés drasztikus ökológiai hatásán. Egy őshonos faj is tud inváziósan viselkedni, mint például a vaddisznó vagy a hód. Tág értelemben az emberi közreműködés sem alapfeltétel. Az inváziónak köszönhetően népesült be a Föld, amikor vízi élőlényekből fokozatosan szárazföldi lények lettek. A környezet folyton változik, és ennek hatására az addig háttérbe szorított fajok dominánssá válnak, mások visszaszorulnak.
A dunavirág kérészfaj nyár végi rajzását évről-évre nagy érdeklődés övezi, hiszen ilyenkor akár a tiszavirág nyár eleji rajzását is meghaladó mértékű kérésztömeg jelenhet meg a Dunán, illetve annak mellékfolyóin, például a Rábán vagy az Ipolyon. A hidak és a folyópartok világító fényforrásaihoz vonzódó és azok körül órákig röpködő dunavirág egyedek különleges “táncát” ilyenkor sokfelé meg lehet figyelni.
A dunavirág a tiszavirághoz hasonlóan védett kérészfaj, melynek tömegrajzásait 1960-as évek után évtizedekig nem lehetett megfigyelni a Dunánál a víz szennyezettsége miatt. 2010 utáni visszatérése a vízminőség egyértelmű javulását jelzi, ám tömeges megjelenésével egy korábban nem vizsgált összetett ökológiai csapdára is fény derült.
Fotó: Potyó Imre
A kérész nőstények a párosodás után úgynevezett kompenzációs repülésbe kezdenek, melynek során a folyó középvonala felett a folyásiránnyal szemben repülnek néhány km-t, mielőtt lerakják petéiket. Repülésüket a vízről visszavert vízszintesen poláros fény vezérli. Ha útjukat egy híd keresztezi, annak tükörképe és a híd árnyéka eltünteti e folytonos poláros jelet, miáltal a kérészek megszakítják kompenzációs repülésüket. Mivel a dunavirág rajzása sötétedés után történik, a feltorlódó, erős fototaxissal rendelkező kérészeket a hidak és a parti fényforrások magukhoz vonzzák. Később a rovarok a lámpák alatti aszfalt útra szállnak le petézni, mert az aszfaltfelszínt tévesen víznek érzékelik a róla visszavert erősen és vízszintesen poláros fény miatt. A lerakott peték kiszáradva elpusztulnak, így veszélybe kerül a dunavirág utódgenerációja. Mivel rajzáskor egy adott helyszínen sokmillió egyed lehet érintett, a természetvédelmi kár óriási. Az elpusztult és eltaposott kérészek tetemei gyakran egybefüggő síkos réteget alkotnak, ami közlekedésbiztonsági szempontból igen balesetveszélyes.
kérész rajzás Fotó: Potyó Imre
A probléma megoldására a legkézenfekvőbb megoldás a közvilágítás lekapcsolása lenne a rajzás időszakára, ez azonban forgalmas útszakaszokon újabb közlekedésbiztonsági kockázatot okozna. Alternatív megoldásként az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet és az ELTE munkatársai egy olyan fénysorompót alakítottak ki, mely a kérészeket a víz felszíne fölött tartva megakadályozza, hogy a kérésztömeg a folyót elhagyva a part menti vagy a hídon lévő lámpákhoz repüljön.
Budai Duna-ág Fotó: Kriska Ferenc
A fejlesztés fontos részét képezte az a kutatás, amelyben az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai, Egri Ádám, Kriska György és Mészáros Ádám arra keresték a választ, hogy milyen spektrumú fénnyel lehet a dunavirágot a leghatékonyabban vonzani. A kísérleti adatok kiértékelése során arra az eredményre jutottak, hogy a dunavirág fényhez való vonzódása a hullámhossz csökkenésével nő. Eredményeiket a nívós Insect Conservation and Diversity szaklapban közölték.
Egyeztetés indulás előtt Kriska György és Egri Ádám. Fotó: Kriska Ferenc
A tahitótfalui Tildy Zoltán hídon 2019 tavaszán e megfontolások eredményeként született meg a világviszonylatban első kérészvédő fénysorompó. A fénysorompó a híd pilléreire folyásirányban felszerelt két nagy fényerejű, kék színű LED-es fényforrásból áll, amelyek alkonyatkor automatikusan kapcsolnak be négy órás üzemidőre a rajzási időszak 3–4 hetében minden este. A hatás fokozása céljából a hídon lévő meleg fehér közvilágítási lámpák fényereje a fénysorompó üzemelése alatt automatikusan a hatóságok által még engedélyezett minimális szintre csökken. Így a védő fénysorompók még feltűnőbbé válnak a rajban érkező dunavirágok számára, ezért a kérészeknek a lehető legnagyobb hányada a fénysorompókhoz vonzódik és nem repül fel a hídra. Ennek eredményeképp egyrészt a dunavirág utódgenerációja nem szenved akkora kárt, másrészt pedig a hídon kisebb valószínűséggel alakul ki balesetveszélyes kérésztetem-takaró.
A dunavirág védelmében tett intézkedések sorában igen fontos lépés, hogy most már a budapesti Árpád hídon is bevetésre készek a tudományos innováció eredményeként megalkotott kérészmentő lámpák. Számos szakmai megbeszélést követően egy esős estén, 2023. augusztus 1-én zajlott le az az utolsó helyszíni egyeztetés és terepi kipróbálás, amely során a Főpolgármesteri Hivatal, a Belügy Minisztérium, a Budapest Közút Zrt., a Hajózási Engedélyezési és Ellenőrzési Osztály illetékesei és az Ökológiai Kutatóközpont szakértői Egri Ádám és Kriska György vízre szállva is szemrevételezték az elkészült védőeszközt és meghatározták ennek működési keretét.
Szemrevételezés a Dunáról. Háttérben Egri Ádám, előtérben Kriska György Fotó: Kriska Ferenc
A pesti és a budai Duna-ág pilléreire kettesével felszerelt kérészvédő fények a közvilágítással együtt kerülnek bekapcsolásra a kérészrajzás néhány hetében és este 11-ig működve segítik a dunavirág túlélését a budapesti folyószakaszon. A fények a víz felé irányulnak így nem növelik a Főváros fényszennyezését.
Budai Duna-ág Fotó: Kriska FerencPesti Duna-ág Fotó: Kriska György
Habár a fényszennyezés káros ökológiai hatásairól számtalan tanulmány készült már, igen ritkán születik olyan, amelyben a megoldási javaslat is benne rejlik. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak fentebb említett tanulmányát a Science tematikus összefoglalója is idézte mint jó gyakorlatot a rovarok közvilágítás okozta pusztulásának megakadályozására:A dunavirággal kapcsolatos kutatásokról már három díjnyertes filmet is megtekinthetnek az érdeklődők. Ezek a kezdeti lépésektől egészen a kérészvédő fénysorompó megvalósításáig mutatják be a kérészek megmentéséért folytatott küzdelmet: A dunavirág mentőakció (50 perc) – 2016 A dunavirág rejtély (40 perc) – 2022 Poláros Világ (60 perc) – 2022
Szalóky Zoltán, Maroda Ágnes és Sály Péter, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) halökológusai immár harmadik éve végeznek halállomány-felmérést a kutatóközpont Közcélú Monitorozási projektje keretében, Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és Mórocz Attila (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) szakmai közreműködésével. Június végén Mohácsnál számos, idei szaporulatból származó, 32–42 mm közötti testhosszú magyar bucó-ivadékot fogtak a kutatók. Ez örömteli meglepetésnek számít, ugyanis a hazánkban fokozottan védett őshonos halfaj csak ritkán kerül szem elé.
Fotó: Idei szaporulatból származó magyar bucó-ivadékok a testhossz-mérő tálcán Fotó: Szalóky Zoltán
A magyar bucó (Zingel zingel) a Duna és a Dnyeszter vízgyűjtőjén őshonos, hazánkban fokozottan védett fenéklakó sügérféle halfaj. Teste hosszan elnyúlt orsó alakú, szája alsó állású, pikkelyei a bőrében mélyen ülő, úgynevezett fésűs pikkelyek, ezért kézbe véve – a többi sügérféléhez hasonlóan – érdes tapintású. A felnőtt egyedek testhossza jellemzően 20–30 cm. A nagy folyók kavicsos, homokos aljzatú, gyors sodrású mederfenekén gerinctelenekkel és kisebb halakkal táplálkozik. Szaporodása a vizek tavaszi melegedésével márciusban, áprilisban történik. Mivel jellemzően a parttól távolabbi mederfenéken tartózkodik, a Duna parti életterében végzett tudományos halállomány-felmérések során csak néha kerül szem elé, ha mégis, akkor többnyire növendék, illetve felnőtt példányokkal lehet találkozni.
Növendék magyar bucók Fotó: Szalóky ZoltánMagyar bucó (nagyobb példány) és közeli rokona, a német bucó (kisebb példány). Az éjszaka aktív életmódot élő bucók szemének ezüstös fénylését a szem ideghártyájához kapcsolódó fényvisszaverő réteg (tapetum lucidum) okozza. Fotó: Maroda ÁgnesFotó: Mélységi elektromos keceháló leengedés előtt (Fotó: Szalóky Zoltán)
Ritka előfordulása okán örömteli meglepetést okozott, hogy június végén Mohácsnál számos, idei szaporulatból származó, 32–42 mm közötti testhosszú magyar bucó-ivadékot fogtak a kutatók.
Szalóky Zoltán, Maroda Ágnes és Sály Péter, az ÖK halökológusai immár harmadik éve végeznek halállomány-felmérést a kutatóközpont Közcélú Monitorozási projektje keretében, Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és Mórocz Attila (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) szakmai közreműködésével.
A kutatók a Duna főágában éjjel a parti, nappal a mélységi életteret mintázták. A mélységi mintákban nagy számban fogták a magyar bucó közeli rokonának, a szintén fokozottan védett német bucónak (Zingel streber) a felnőtt egyedeit is. Továbbá, a magyar bucó mellett előkerültek a védett selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) idei ivadékai is. E faj élőhelye és életmódja hasonlít a bucófajokéhoz, de jobban kötődik a homokos aljzathoz és a mérsékeltebb áramláshoz.
Fotó: Éjszakai mintavétel a parti élettérben Fotó: Maroda Ágnes
Óriási megdöbbenést keltett Ausztriában, hogy egy Bécshez közeli kikötőben medúzák lepték el a Dunát – írta meg nemrégiben lapunk is. Az osztrák lapok siettek mindenkit megnyugtatni, hogy nincs ebben semmi szokatlan, léteznek édesvízi medúzafajok, melyek Közép-Európában is honosak. Abonyi Andrást, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársát az eset kapcsán arról kérdeztük, hogy valóban megszokott jelenségről van-e szó, Magyarországon is találkozhatunk–e ilyen látvánnyal, és egyáltalán honnan jött ez a faj?
– Mennyire megszokott vagy éppen szokatlan, hogy medúzák élnek a Dunában?
– Fontos kiemelni, hogy a Dunában, vagyis a Duna főágában nem élnek medúzák. A hazai előfordulások kizárólag egyetlen édesvízi fajra, a Craspedacusta sowerbii (Lankaster, 1880) vonatkoznak, ami felhagyott kavicsbányatavakban, folyók holtmedreiben, vagyis minden esetben állóvízben fordul elő. Ez alól nem kivétel a mostani bécsi előfordulás sem, ami dunai kikötőt, vagyis állóvizet említ.
– Találkozhatunk ezzel fajjal a magyarországi szakaszon is?
– Az édesvízi medúza első hazai írásos említése 1959-es, egy őrtilosi, valamint egy szegedi állóvízből. A medúza hazai előfordulása tehát korántsem új, viszont újabb és újabb helyekről jelzik. Ezek között Duna menti állóvizek is szerepelnek.
– Mi lehetett az oka a cikkünk fotóján szereplő tömeges megjelenésnek?
– A rövid válasz az, hogy jól érzik magukat, vagyis minden ideális a tömeges előfordulásukhoz. A tényleges miértek nem pontosan ismertek, ugyanakkor a faj érzékeny a vízhőmérséklet, a pH és víztisztaság paramétereire. A kiváltó okok között mind pozitívak, mind negatívak feltételezhetők. Pozitív ok lehet a vízminőség javulása, ami a Dunára is igaz.
Negatív indok lehet a terjedés mesterséges segítése, például nem megfelelően tisztított sportfelszereléseken keresztül.
De ide tartoznak a globális felmelegedés hatásai is, ami a Duna esetében melegebb vizet és gyakoribb kisvizes időszakokat jelent. A medúza előfordulásának komplex ökológiai hatásai – vagyis hogy mit okoz a táplálékhálózatban – nem teljes mértékben ismertek. Annyi bizonyos, hogy jelenléte teljesen átalakítja a vízi táplálékhálózatot, például a válogatást nélkülöző táplálkozása révén. Az összetettebb vizsgálatokat nehezíti, hogy kísérletes körülmények között a medúzaforma nehezen és csak rövid ideig tartható életben.
Abonyi András, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa. Fotó: Matthias Pilecky/Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet
– Mit kell ezekről az állatokról tudni: például hogy kerültek ide, mivel táplálkoznak, hogyan szaporodnak és veszélyes-e az emberre?
– A Craspedacusta sowerbii feltehetően Kínából származó, mára invazív faj. A legelterjedtebb csalánozó, ami az Antarktisz kivételével az összes kontinensen előfordul.
Első európai leírása Londonból a Regent’s parkból származik. Az édesvízi medúzák (vagyis nem egyetlen faj) – a parazita életmódúakon kívül – ragadozók. Nem válogatósak: méretük függvényében fogyasztanak lebegő életmódú zooplanktont, vagyis apró állatokat, halikrát, tubifexet. Szaporodásuk ivarosan – váltivarú medúza – és ivartalanul – bimbózással, osztódással, sarjadzással – történhet. Az irodalmak ritkán számolnak be mind a polip, mind a medúza alak együttes megjelenéséről, valamint a legtöbb esetben fellelt medúzaforma csak az egyik ivar előfordulását konstatálja. A faj hazai előfordulása feltehetően sokkal elterjedtebb a polipforma révén, mint amire az időnként tömegesen felbukkanó medúza formából következtetni tudunk.
Az emberre nézve teljes mértékben ártalmatlanok, a medúza nyugodtan kiemelhető a vízből és közelről kézből is megtekinthető.
– Az idén nyáron is tapasztalható tartós hőhullámok hatással vannak folyóvizeink élővilágára is?
– A hőhullámok is, mint minden környezeti hatás, befolyásolják a folyóvizek élővilágát. A hőhullámok ugyanakkor nem önmagukban hatnak. A felmelegedő víz, a csökkenő tápanyag, a gyakoribb kisvizes periódusok átalakítják a Duna lebegtetettélőlény-közösségeit, azokon keresztül pedig a teljes táplálékhálózatot. A lebegő életmódú algák, vagyis a fitoplankton esetében ez az összes mennyiség hosszú távú csökkenésén túl az algák sejtméretének csökkenését is okozza, valamint átalakul a közösség összetétele és sokfélesége. Erre vonatkozóan az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai is végeznek kutatásokat, valamint működtetik a Duna közcélú, hosszú távú ökológiai monitoringját.
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. Tudjon meg többet
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
