Amikor hosszabb idő után kinyitjuk a vízóraaknát, gyakran fogadnak meglepetések, amelyek nem minden esetben a kerti csap problémáival kapcsolatosak. Rovarok, csigák gyakran esnek bele az aknákba és hasonló kerti mélyedésekbe, ugyanakkor esetenként gerincesekkel, leggyakrabban hüllőkkel és kétéltűekkel is találkozhatunk a vízóra mellett.
Táplálék- illetve búvóhelykeresés közben ezek az állatok gyakran mennek be különböző tereptárgyak alá, az aknafedő alá bebújva viszont csapdába esnek. A rosszabb állapotú, csak részben lefedett aknák az idők során különösen sok kétéltűt és hüllőt tudnak összegyűjteni. Bár bizonyos fajok, mint például a zöld levelibéka (Hyla arborea) vagy éppen a fali gyík (Podarcis muralis) képesek lehetnek elhagyni az aknákat, a legtöbb béka, gőte, gyík és kígyó erre képtelen. Az aknába esve bár a békák és gyíkok egy ideig találnak maguknak élelmet a szintén beeső rovarok, giliszták és csigák formájában, ez az élelemforrás könnyen kiapad, amelyet esetenként hosszas éhezés követ. Tovább nehezítheti a helyzetet az aknában felgyülemlő víz, mivel bár ezek az állatok tudnak úszni, a többségében szárazföldi fajok hamar kimerülnek a vízben, amibe egy idő után belefulladnak. Gyakran megfigyelhető, hogy az olyan aknákban, amelyekben van víz, a beesett állatok a megmaradt szárazulatokon kapaszkodnak. Személyes megfigyelésem, ahogyan egy balkáni tarajosgőte (Triturus ivanbureschi) egy már elpusztult és felpuffadt vakondon kapaszkodik, mivel más szárazulatot nem talált.
Ha az aknánkban bajba jutott kétéltűt vagy hüllőt látunk, mielőbb érdemes cselekedni, és biztonságba helyezni az állatot. A békák megfogása legbiztosabban a két hátsó combjuknál vagy a testet a két mellső láb mögött átfogva megvalósítható. Igyekezzünk kerülni azt, hogy a békákat az egyik lábuknál fogva tartsuk, ugyanis így könnyedén sérülést, lábtörést okozhatunk nekik. A gőték megfogása egyszerű, őket a testük oldalát finoman megfogva célszerű mozgatni. A vízzel telt aknákból való mentéshez egy háló is segítségünkre lehet. Ügyeljünk arra, hogy kezünk nedves legyen a kétéltűek mozgatása közben, ugyanis ezek az állatok könnyen kiszáradhatnak. Miután finoman kiemeltük őket az aknából, a kétéltűeket nyirkos, harmatos fűben engedjük szabadon, hogy elkerüljük azok kiszáradását. A nyári időszakban a mentést érdemes az esti, vagy esetleg a kora reggeli órákra időzíteni, hogy a kétéltűek mindenképp találjanak megfelelő búvóhelyet, mielőtt az idő nagyon szárazra és melegre fordul. Mivel több kétéltűfajunk (sárga- és vöröshasú unka, foltos szalamandra, barna és zöld varangy) bőre mérgező vegyületeket tartalmaz, a kétéltűek kézbevétele után mindenképp mossunk kezet.
A gyíkok mentése esetén arra fontos figyelni, hogy a testüknél, lehetőleg a mellső és hátsó lábak között fogjuk meg őket, finoman, de határozottan. Arra mindenképp ügyelni kell, hogy ne érjünk a gyíkok farkához, ugyanis azt az összes hazai gyíkfaj képes eldobni veszély esetén. A lábatlangyíkok esetében ez különösen fontos, ugyanis az ő farkuk csak rendkívül lassan nő vissza. Őket a testük első egyharmadánál érdemes megfogni. Kígyók esetében először mindenképp győződjünk meg arról, hogy milyen fajjal van dolgunk, ugyanis bár csekély valószínűséggel találkozunk vele, de a Zempléni-hegységben, a Kerka-mentén, Belső-Somogyban, valamint Szatmár és Bereg különböző részein előfordul a keresztes vipera (Vipera berus) is. Ha nem vagyunk biztosak a kígyó fajában, kézzel ne nyúljunk hozzá, egy hálóval, vagy kampós bottal segítsük ki az aknából. A legtöbb esetben négy leggyakoribb siklófajunk, a vízisikló (Natrix natrix), a kockás sikló (Natrix tessellata), az erdei sikló (Zamenis longissimus) és a rézsikló (Coronella austriaca) fordulnak elő emberi környezetben, így ezek a fajok esnek bele leggyakrabban a vízóraaknákba is. A kígyókat testüknél érdemes megfogni, nem erősen, valamelyest biztosítani számukra a mozgás lehetőségét, de stabilan tartva őket. Célszerű őket több ponton is támasztani, a sok filmben megjelenő, közvetlenül fej mögötti szorításuk nem javasolt, stresszes az állat számára. A hüllők esetében fontos megemlíteni, hogy míg a gyíkok nagy része, valamint az erdei és rézsiklók gyakran védekeznek ártalmatlan harapásokkal, a vízi- és kockás siklók bűzös váladékkal, a lábatlangyíkok pedig béltartalmuk kieresztésével adják tudtunkra, hogy nem értékelik a megfogást. Érdemes lehet kesztyűt húzni a mentéshez, ha el szeretnénk kerülni a harapásokat (a viperákon kívül ezek egyébként maximum a bőr enyhe felsértésére alkalmasak, nem veszélyesek). Ha kivettük őket az aknából, a hüllőket is annak közelében érdemes elengedni, például egy farakás, vagy néhány kő közelében, a nyári időszakban lehetőleg ne a legmelegebb órákban.
Vízóraaknáink rendszeres ellenőrzésével és a csapdába esett állatok kimenekítésével jelentősen segíthetjük a kertünkben lakó hüllő- és kétéltűállományok fennmaradását. Fontos azonban az időzítés, ha a téli időszakban észlelünk az aknában rekedt állatot, akkor érdemes megvárni a fagyok elmúltát a mentőakcióval, ugyanis az akna biztosítja az állandó hőmérsékletet a téli hibernációhoz a hüllők és kétéltűek számára. A nyári időszakban a mentést érdemes este vagy reggel végezni, hogy az elengedéskor az állatok megfelelő nedvességet találjanak, illetve elkerüljék a túlhevülést. Fontos, hogy az aknáinkat megfelelően lefedjük, ezzel megelőzve a további állatok csapdába esését is.
Amennyiben esetleg tart az aknába esett állat megfogásától úgy érdemes felkeresni a területileg illetékes nemzeti parkot, akik segíthetnek a mentésben, valamint az állat meghatározásában is.
