Az elmúlt két évszázadban Magyarországon, de globálisan is, a természetes és természetközeli erdők területe radikálisan lecsökkent, ugyanakkor az erdők bizonyos gazdasági funkcióit a faültetvények vették át, amelyek jelentős területet, Európában az erdők 3,8%-át fedik le, azonban a Kiskunságban az erdőterület 81%-a faültetvény. A faültetvények 1-2 fafajból álló, intenzíven kezelt erdők, melyek elsősorban gazdasági funkciót (pl. faanyag-és tűzifatermelés) látnak el. A faültetvények megítélése régóta vitatott, aszerint, hogy az erdőnek a gazdasági vagy a természetvédelmi szerepét tekintjük elsődlegesnek. A faanyagtermelés gazdasági haszna mellett ugyan itt is fennmaradhatnak bizonyos ökoszisztéma szolgáltatások, de ezekben az „erdőkben” az erdei élővilág fajdiverzitása radikálisan lecsökken illetve a biológiai invázió kiinduló pontjai lehetnek.
A hazai faültetvények pontosabb ökológiai értékelésében, megítélésében jelent lényegi előrelépést a Szegedi Tudományegyetem és az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak publikációja, amely az erdészeti ökológia rangos szaklapjában, a Forest Ecology and Management-ben jelent meg. A mintaterület a Duna-Tisza közi Homokhátság volt, ahol a természetközeli erdők szinte már csak védett területek erdős-sztyepp mozaikjaiban maradtak fent, viszont a faültetvények elterjedtek a tájban. Az elemzés során négy féle erdei élőhelyet hasonlítottak össze: a természetközeli őshonos nyáras-borókást és háromféle faültetvényt: őshonos nyár ültetvényt, akác és fenyő ültetvényt. A kutatás során a növényzet diverzitását (változatosságát) vizsgálták, de nemcsak a faj-, hanem a funkcionális és filogenetikai diverzitás mutatók szempontjából is, azaz hogy mennyire változatos a növényzet az egyes típusokban a különböző növényi jellegek (pl. beporzás típusa, a magterjedés, az életforma, a virágzás időpontja stb.) és az egyes növények evolúciós rokonsága szempontjából. Az egyes típusokban előforduló védett, bennszülött és vörös-listás fajok, vagyis a természetvédelem szempontjából legritkább és legértékesebb fajok előfordulása alapján értékelték az egyes élőhely típusokat ökológiai és természetvédelmi szempontból.
Erdős László az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, a cikk egyik vezető szerzője szerint mindegyik erdőtípus egyedi fajösszetétellel rendelkezik, de a természetközeli erdők a legfajgazdagabbak, őshonos fajokban is, míg a faültetvényekben főként gyomok és nem őshonos fajok fordulnak elő. A természetközeli erdőre jellemző még a honos cserjefajok, mint a sóskaborbolya, fagyal gyakori előfordulása. A faültetvények esetében a cserjék eltűnnek, mivel ezeket az ültetvényeket az eredeti élőhely felszántásával alakítják ki, majd néhány évig a facsemeték védelme érdekében irtják a konkurens fajokat. Az ültetett fafajok az erdő talajára is hatással vannak, pl. az akácosban a magas nitrogén szintet tűrő gyomfajok jelennek meg, vagy a fenyőerdőkben a nehezen bomló fenyőtű avar miatt alakul ki speciális fajösszetétel.
Az ültetvényképet készítette: Khanh Hồ Vũ
A faültetvények jóval fajszegényebbnek bizonyultak, ebből a szempontból leegyszerűsödött élőhelyeknek tekinthetők. Az elemzés azt is megmutatta, hogy a faültetvények alacsony fajdiverzitása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a funkcionális vagy filogenetikai diverzitás is alacsony, a több különböző diverzitás mutatóval sokkal komplexebben jellemezhető az egyes élőhelyek növényi változatossága. A faültetvények közül az őshonos nyár ültetvény és a fenyves a növényi változatosság szempontjából kedvezőbb élőhelynek bizonyult, mint az akácosok. A természetességi mutatók szempontjából is az akácosok a legdegradáltabb élőhelyek a vizsgáltak közül.
Fotó: Erdős László
A tanulmány alapján pontosabban tudjuk értékelni az egyes kiskunsági erdőtípusokat és fontos üzenetek fogalmazhatók meg az erdőgazdálkodás és a természetvédelem számára is. Ökológiai és természetvédelmi szempontból a természetközeli erdő maradványok sokkal értékesebbek, mint a faültetvények bármelyike, ezért a természetvédelmi és restaurációs (helyreállítási) programokat elsősorban ezekre a területekre kell koncentrálni. A faültetvények közül az őshonos fehér nyár (Populus alba) telepítését kell előnyben részesíteni, ha további faültetvények létrehozásáról van szó. Hosszabb távon pedig az akácosok és fenyvesek területének csökkentése elkerülhetetlen, illetve az erdős-sztepp régiónak megfelelő gyep-erdő mozaik kialakulása felel meg a Kiskunság félszáraz éghajlatának.
Komoly erőfeszítések folynak a megmentéséért, ám ez a hajó már alighanem elment – az ázsiai gepárd pusztulására egy kölyök halála irányította a figyelmet. Ezek a nagymacskák egykor elterjedtek voltak Ázsia kiterjedt füves pusztáin, de mára csak Iránban maradt egy-két tucat példány, Indiában afrikai gepárdok betelepítésével próbálják pótolni a csúcsragadozót. Evolúcióbiológust kérdeztünk az alfajok közti különbségekről és a faj „pótlásának” természetvédelmi indokairól.
A gepárd az afrikai szavannák ikonikus csúcsragadozója, amolyan furcsa macska. Nyúlánk, sőt törékenynek is tűnik, mondjuk, egy oroszlán mellett, minden porcikája a futásra specializálódott – karmait sem tudja visszahúzni, úgy használja őket, mint a futballisták a stoplis cipőt. Remekül alkalmazkodott a füves pusztákon való vadászathoz, közel 100 km/óra sebességével egészen egyedi zsákmányszerzési stratégiát követ, gyakorlatilag kiiktatja a konkurenciát. Az más kérdés, hogy a már elejtett prédát gyakran elorozzák tőle az erősebb rokonok…
A gepárdok már őshazájukban, Afrikában is a kihalás felé sodródnak, a faj természetvédelmi státusza a „sérülékeny”, innen már csak egy lépés a veszélyeztetett kategória. Vagyis egészen pontosan az afrikai gepárdok veszélyeztetettek, és van „másik gepárd” is Afrikán kívül: ez az ázsiai gepárd, ebből mindössze egy-két tucat él Irán területén.
Az ázsiaigepárd-kölyök, Pirouz 2023. február 27-én. Fotó: Irán Környezetvédelmi Minisztérium / AFP
Ezért volt igencsak lelombozó hír, miszerint február végén elpusztult az egyetlen, fogságban élő ázsiaigepárd-kölyök, Pirouzt Irán egész lakossága gyászolta, a kicsi nemcsak az alfaj reménysége, de a nemzet büszkesége is volt. Vad gepárdok nélkül Indiában sem szeretnék elképzelni a jövőt, az ország ezért Afrikából „importál” állatokat, azaz egy másik alfajjal próbálja pótolni azt, amit elvesztett.
Miért óriási veszteség az iráni kölyök pusztulása? Mi a különbség az afrikai és ázsiai gepárdok között? Természetvédelmi szempontból van bármi értelme egy küllemre hasonló, ám genetikájában eltérő lénnyel pótolni azt, ami eltűnt? Miért ilyen sérülékenyek e fejedelmi nagymacskák populációi? Dr. Rózsa Lajos evolúcióbiológust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját kérdeztük.
Az elválásból új születik
Az ember szereti mérni, definiálni, skatulyákba rakni az őt körbevevő világot, így van ez az élőlényekkel is. A faj fogalma stabilnak tűnik, de sok esetben mégis rendkívül képlékenyek a határok, gyakran egyszerűen csak taxonómiai döntés kérdése, mit tekintünk fajnak, alfajnak és így tovább.
„Alapvetően arról van szó, hogy ha a populációk térben elkülönülve élnek, idővel egyre inkább eltávolodnak egymástól genetikailag és morfológiailag egyaránt, illetve akár életmódjukban is. Ilyenkor beszélünk alfajokról: az egyedek határozott jegyek alapján megkülönböztethetők egymástól, de még képesek hibridizálódni, azaz életképes utódot létrehozni. Úgy is megközelíthetjük, hogy az alfajok létrejötte a fajjá válás első lépése: ha adott populációk megfelelő ideig fejlődnek térben elkülönülve, új fajjá válnak, amely mind külsejében, mind életmódjában eltéréseket mutat a közös őstől” – mondja a 24.hu-nak Rózsa Lajos.
Itthon is jól megfigyelhető példát a madáretetők egyik gyakori, kedves kis vendége, az őszapó szolgáltat. Az alapvetően fekete-fehér (némi lazacrózsaszín beütéssel) tollazatú madárnak számos alfaja létezik, Európában kettő figyelhető meg, az egyik északi, a másik déli elterjedésű. Előbbi feje hófehér, míg utóbbi fekete szemcsíkot visel, hazánk „központi” fekvésének köszönhetően mindkettővel gyakran találkozhatunk. Őszapó mind a kettő, mégis más alfaj feltűnő, a laikus számára is jól azonosítható morfológiai eltéréssel.
Őszapó a Pest megyei Pomáz környékén 2021. április 22-én. Fotó: Kovács Attila – MTI
Már csak mutatóban maradt
A gepárdokra visszatérve: 30-60 ezer évvel ezelőtt Afrikából Ázsiába is eljutottak a Vörös- és a Földközi-tengert elválasztó, széles földhídon keresztül. A kontinens gazellákban, antilopokban, nyulakban bővelkedő füves pusztái, félsivatagjai kiváló élőhelyet biztosítottak számukra. A világ leggyorsabb emlőse hatalmas területet vett birtokba a mai Törökországtól Indiáig, északra egészen a volt szovjet köztársaságokig, a Kaszpi-tenger keleti partjáig.
A két állomány tehát néhány 10 ezer éve alkot két, térben és genetikailag is jól elkülönült alfajt. Az ázsiai gepárdok kisebbek afrikai rokonaiknál, szőrük rövidebb és több rajtuk a pötty, amiért összességében sötétebbnek látszanak, illetve a hímek tarkóján kisebb sörényt is megfigyelhetünk. Viszonylag jól tűrik az embert ha kis koruktól nevelik, a kelet urai gyakran használták őket vadászatra, miként Európában az agarakat: gepárdot tartani a hatalom, gazdagság jele volt. Az új és legújabb kor azonban olyan változásokat hozott, amelyek gyakorlatilag eltörölték az ázsiai gepárdot a föld színéről.
„Csupán Iránban él belőlük egy-két tucat példány, ilyen körülmények között pedig a faj fenntartása erősen kétségesnek tűnik.” – mutat rá az evolúcióbiológus. „Főként annak fényében, hogy a gepárdok pusztulásához vezető tényezők nem szűntek meg, sőt erősödtek – az alfaj természetvédelmi státusza jelenleg a súlyosan veszélyeztetett, a következő kategória már elnevezésében is mellbevágó: „vadon kihalt”.”
Ez a hajó már nagyrészt elment…
A gepárdok életterében egyre tarthatatlanabb a túllegeltetés, a nyájak, csordák tragikus mértékben visszaszorították a kistestű kérődzők egyedszámát, a megmaradt nagymacskák Iránban gyakorlatilag már csak nyulakat tudnak zsákmányolni. Hasonló a helyzet a vízzel is, az eleve kis számú vízforrást is háziállatainak sajátította ki az ember.
Ázsiai gepárd Teheránban 2017-ben. Fotó: Atta Kenare /AFP
Komoly gondot okoz a közlekedés is, mivel az autópályákon történő gázolások, miként az orvvadászat is, erősen tizedeli a vadon élő állományt. Kevés az árnyat adó bokor, a rapsicok egy-egy jó helyre kirakott hurokkal biztosak lehetnek a sikerben, a szerencsétlen állat kínok között pusztul el.
Tovább nehezíti a helyzetet az állatok fajtársaikkal szemben mutatott agressziója. A hímek egyrészt megölik a más apától származó kicsinyeket, hogy a nőstényt párosodásra sarkallják – ez a viselkedés számos ragadozónál megfigyelhető, de a gepárdoknál nagy a hímek túlsúlya, ezért kiugróan magas a kölyökhalandóság. A szakember úgy véli, a fogságban tartott néhány egyed nem elég az alfaj fennmaradásához, az iráni szakemberek hatalmas erőfeszítéseket tesznek, de talán túl későn eszméltek.
A perzsa leopárd megmentésével mutatott bravúrt a gepárddal valószínűleg nem tudják megismételni. Ahogyan fogalmaz: „ez a hajó már nagyrészt elment”.
Afrikából jön a csúcsragadozó
Itt kerül előtérbe a cikkünk elején említett másik hír, miszerint India afrikai gepárdok betelepítésével pótolja az országból már kipusztult ázsiai alfajt. Laikusként érthető, hogy már csak nemzeti büszkeségből is szeretnék újra magukénak tudni a fenséges ragadozót, de felvetődik a kérdés: a büszkeségen túl mi értelme van egy külsőre hasonló, ám valójában idegenhonos állat betelepítésének?
Rózsa Lajos kérdéssel indítja a választ: mi az érték a természetvédelemben? Szeretjük kapásból azt felelni, hogy az érintetlen anyatermészet megóvása, csakhogy ilyen nincs. Az „őseredetit” az ember már rég felszámolta a világ minden pontján, a feladatunk immár nem lehet más, mint a természetközeli állapotok megőrzése. Olyan élőlénytársulások, benne olyan fajok népességeinek fenntartása, melyek önszabályozó módon, emberi beavatkozás nélkül is stabilan és egészségesen működnek. Ehhez pedig csúcsragadozóra is szükség van, ami Ázsia trópusi-szubtrópusi füves pusztáin a gepárd.
Egy tájidegen gepárd alfaj betelepítése egy kompromisszum a természet védelmében: nem tudunk jobb megoldást, ha az ázsiai gepárd kihal.
India hiába a világ legnépesebb országa, elképesztő emberi területigénnyel, az ország természetvédelme jól működik, a Gir nemzeti parkban például az ázsiai oroszlán utolsó populációját sikerült megőrizni. Ami a gepárdokat illeti, teljesen vadon élő populáció létrehozására talán kevés az esély, de nemzeti parkokban, kisebb-nagyobb rezervátumokban valószínűleg kialakítható egy önfenntartó állomány. Ha ez sikerül, az lesz az afrikai gepárdok második megérkezése Ázsiába.
Magyarország köztársasági elnöke Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Bajusz Tamásnak az Ökológiai Kutatóközpont és munkavállalói érdekében közel egy évtizede végzett lelkiismeretes és odaadó munkája elismeréseként.
Tamás 2014-től elhivatottan szolgálta a kutatóközpontot a vácrátóti telephely vezetőjeként, illetve 2020-tól ügyvezető igazgatóként, amely során folyamatosan számíthattunk rá. A szakmai feladatok magas szintű teljesítésén felül – amelyért 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától dicséretet kapott – a Kutatóközpont munkavállalóinak segítésére is mindig jutott ideje. Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a Nemzeti Botanikus Kert zavartalanul működhessen, így telepfenntartói munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró gyűjteményt megóvjuk és a nagyközönség számára bemutassuk.
A kiérdemelt díjhoz az Ökológiai Kutatóközpont nevében gratulálunk!
Fotó: Bajusz Tamás és fia a kitüntetés átvételét követően
Egyre több tudományterületen próbálkoznak a kutatók azzal, hogy lelkes átlagembereket vonnak be munkájukba. Bár ennek több évtizedes hagyománya van a csillagászatban, ahol amatőr csillagászok a globális fényszenyezettségről vagy változócsillagokról gyűjtenek méréseket, a legtöbb citizen science kutatás biológiai, ökológiai és természetvédelmi kérdésekre koncentrál.
Szentiványi Tamara, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának tudományos munkatársa december óta a kutyaszívférgesség magyarországi elterjedésének felmérésén dolgozik a lakosság bevonásával. A biológus szerint, aki egy másik kutatási témájához nemrég elnyerte a rangos AXA Fellowship kétéves kutatási támogatását, a citizen science lényegét az adja, hogy lakossági bejelentések alapján gyűjtenek információt például egyes élőlényekről, és észrevételeit bárki meg tudja osztani a kutatókkal.
Szentiványi Tamara, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának tudományos munkatársa
Rengeteg adatot be lehet gyűjteni vele
Szentiványi szerint a módszernek számos előnye van. A potenciális közösségi tudósok a kutatókkal ellentétben térben és időben is szinte mindenhol jelen vannak, és adatokat tudnak gyűjteni. Ehhez ma már az eszközök is rendelkezésre állnak: ha a szakemberek fényképek beküldését várják, ez viszonylag könnyen megoldható a szinte mindannyiunk zsebében ott lapuló okostelefonnal. Emellett egy-egy területet az ott élők jobban ismernek, mint a távolról érkezett kutatók, így nagyobb esélyük van ritka fajok és kevésbé gyakori viselkedési formák megfigyelésére. Az így végzett információgyűjtés költséghatékonyabb is, mint a hagyományos terepmunka, mert nem a kutatóknak kell utazniuk.
Előnyei mellett a citizen science korlátokkal is rendelkezik. Szentiványi szerint ilyen például, hogy sokszor nagyon specifikus tudást igényel, aminek átadása, azaz az önkéntesek betanítása jelentős időbefektetést igényel a kutatók részéről. Szintén időigényes, hogy az összes begyűjtött adatot egy szakembernek, például egy rendszertannal foglalkozó taxonómusnak egyesével le kell ellenőriznie. A biológus ezen szempontok ellenére elsősorban azért részesíti előnyben a módszert, mert nagy mennyiségű adatot lehet vele beszerezni. Szentiványi tapasztalatai alapján az emberek világszerte nyitottak az ilyen típusú adatgyűjtésre, és érdekli is őket, hogy az általuk szolgáltatott információt később milyen kutatásban használják fel. A szakemberek a visszajelzésekkel így motiválni is tudják az önkénteseket, és jobban be tudják őket vonni a tudományos életbe.
Szentiványi akkor kezdett citizen science projektekkel foglalkozni, amikor tavaly januárban az Ökológiai Kutatóközpontba érkezett. Korábban többnyire saját maga vagy kollégái által denevérekről és parazitákról gyűjtött adatokat elemzett. A paraziták és kórokozók kutatása iránt még BSc képzése alatt kezdett el érdeklődni, mert kíváncsi volt a dinamikusan változó gazda-parazita kapcsolatokra és azok ökológiájára. Amikor egy parazitát vizsgált, rögtön két faj biológiáját és ökológiáját is alaposan megismerhette, és azt is feltárhatta, hogyan függenek egymástól ökológiai, illetve nagyobb léptékben evolúciós szempontból. Alapképzése alatt magyarországi denevérek külső élősködőivel (ektoparazita), denevérlegyekkel (Nycteribiidae) kezdett foglalkozni, amik a denevérek között különböző betegségeket tudnak terjeszteni, viszont az emberre nem veszélyesek, így közegészségügyi kockázattal nem járnak.
A biológus doktori képzése során ismét visszatért a denevérlegyekhez, de immár azt vizsgálta, hogy milyen hatása van ezekre az élősködőkre egy a parazitákat fertőző gombafajnak. Különösen az érdekelte, hogy egy apró parazita is milyen fontos élőhelyet tud biztosítani más organizmusoknak, például ennek a csak rajta növő, fajspecifikus gombának. Ekkor foglalkozott denevérekre specifikus kórokozókkal is, később pedig posztdoktori kutatóként denevérek bakteriális kórokozóit kutatta. Ezek, mint mondta, potenciálisan átterjedhetnek emberre, de közegészségügyileg jelenleg kevesebb kockázatot jelentenek, mint a vírusok.
Egy denevért vizsgál a kutató Fotó: Szentiványi Tamara
Egyenként ellenőrzik a válaszokat és a beküldött információkat
A kutató eddigi karrierje során két eltérő megközelítésű citizen science kezdeményezésben vett rész. A Szúnyogmonitor esetében előre meghirdették, hogy bizonyos fajokról szeretnének fotókat vagy begyűjtött szúnyogegyedeket kapni, mert így az önkéntesek szeme jobban rááll arra, hogy mely fajokat kell keresniük. Ehhez képest a kutyás szívférgesség-felmérés teljesen más megközelítést igényel: itt a résztvevőknek nem kell semmit gyűjteniük, csak egy pár perces kérdőívet kell kitölteniük a kutyájukról. A kutató mindkét megoldást hasznosnak tartja, és úgy látja, kutatási kérdéstől függ, hogy éppen melyiket kell alkalmazni. Tapasztalatai alapján ezekhez képest az olyan megoldások, amik közösségi oldalakra korábban feltöltött információk, például állatokról készített, az interneten publikált felvételek elemzésén alapulnak, szintén használhatók, de problémát jelent, hogy hiányosak a hozzájuk mellékelt adatok, és azokat utólag nem könnyű megszerezni.
Miként validálják a kutatók az önkéntesek által begyűjtött adatokat? A Szúnyogmonitor esetében a taxonómusok minden egyes felvételt leellenőriznek, és ha lehetséges, meghatározzák, hogy milyen fajról van szó. Ha ez nem megoldható, a kép kérdéses vagy több fajt is lefedő kategóriába kerül. A kutyaszívférgesség- felmérésnél Szentiványi egyesével ellenőrzi a válaszokat, amivel ki tudja szűrni azokat a válaszadókat, akik vélhetően valótlan adatokat töltenek fel (a különféle torzító hatások szűrésére az adatelemzés során, statisztikai módszerekkel van lehetőség). Emellett már a kérdések megfogalmazásánál is számolnak azzal, hogy a válaszok tartalmazhatnak valamennyi pontatlanságot, például ha egy városra vagy irányítószámra szűkített földrajzi adatokat kérnek.
A mesterséges intelligencia citizen science-ben betöltött szerepéről Szentiványi elmondta: az ilyen kezdeményezések által használt egyes mobilalkalmazásoknak már szerves részét képezik a gépi tanulási algoritmusok. A biológusnak az iNaturalist alkalmazással van tapasztalata, ahol, mint mondta, jól működik a beépített algoritmus, és általában képes az ismertebb fajokat a rendszertani nem (genus), vagy akár a faj szintjén azonosítani. Az algoritmusok rohamos fejlődésének ellenére ugyanakkor a beérkező adatokat továbbra is egyesével le kell ellenőrizniük.
A szúnyogok is megsínylették a tavalyi aszályt, de ez nem feltétlenül jó hír
Magyarországon a 2010-es években három invazív csípőszúnyogfaj is megjelent: a tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Ezek élőhelye eredetileg a nyugat-paleoarktikum és Ázsia egyes részei voltak, magyarázta Szentiványi, de különböző okokból, mint az egyre fokozódó áruszállítás és a globális felmelegedés, más területeken is megjelentek. Mivel a földközi-tengeri régióban már egy ideje jelen voltak, az, hogy végül Magyarországon is felbukkantak, nem érte váratlanul a kutatókat.
Az idegen szúnyogfajok megjelenésében közrejátszhatott az is, hogy a klímaváltozás miatt átlagosan egyre enyhébbek a telek, így a szúnyogok át tudnak telelni; felbukkanásukban szerepet játszik az áruszállítás, a turizmus és az élőhelyek fokozódó széttöredezettsége is. Az egyes invazív szúnyogfajok elterjedését a kutató szerint az urbanizáció is befolyásolhatja, és a szúnyogok által elfogyasztott vér elemzésével azt is megfigyelték, hogy a tigrisszúnyog a másik két fajnál jobban kedveli az ember vagy a háziállatok vérét.
Tigrisszúnyog (Aedes albopictus) Magyarországon Fotó: Szúnyogmonitor
Ezek a szúnyogfajok olyan kórokozókat képesek hordozni, mint a Chikungunya-vírus, a Dengue-vírus, vagy a Zika-vírus, mondta a biológus, aki hozzátette, az elmúlt években Európában voltak már kisebb, a Chikungunya-vírushoz vagy Dengue-vírushoz köthető betegségkirobbanások. A kutató szerint az invazív fajok Európán belüli elterjedése ezért előbb-utóbb komoly problémát is okozhat. Vizsgálatuk Szentiványi szerint nem kizárólag ezért fontos, az invazív fajok ugyanis az őshonos fajokkal ellentétben nem szürkületkor vagy hajnalban, hanem napközben is csípnek, és nagyon agresszívak tudnak lenni, így a napi komfortérzetünket is jelentősen befolyásolhatják. Emellett kiszoríthatják az őshonos csípőszúnyogfajokat, aminek előre nem látható ökológiai következményei lehetnek.
Az első invazív szúnyogfajt 11 éve találta meg az országban egy ezzel foglalkozó kutatócsoport, a rovarok elterjedésének követését célzó Szúnyogmonitor projekt pedig 2019-ben indult, így jelenleg közel 3 évre visszamenően vannak közösségi forrású adataik. A szúnyogot beküldő önkéntesek megadhatják email- vagy postacímüket, és ha sikerül meghatározni, hogy a szúnyog melyik fajhoz tartozik, értesítést kapnak, így ha valaki a kertjében talál egy szúnyogot, meggyőződhet róla, hogy tényleg tigrisszúnyogra bukkant-e.
— Mosquito Surveillance Hungary 🦟🇭🇺 (@mosquitoevoeco) July 13, 2022
Szentiványi szerint a tavalyi, elképesztően aszályos évben sokkal kevesebb szúnyogbejelentést kaptak, ami jól jelzi, hogy a csapadékszegény éveket a szúnyogok is megsínylik. Ilyenkor a nőstények nem találnak megfelelő vizes élőhelyeket, ahol el tudják helyezni tojásaikat, és a lárvák sem tudnak megfelelően fejlődni. Más országok példáiból viszont tudjuk, hogy ha egy aszályos évet egy csapadékos követ, az segítheti egyes fertőző betegségek terjedését, ahogy ez a nyugat-nílusi lázat okozó vírussal is előfordult, amit szintén a szúnyogok terjesztenek.
Egyre gyakoribb a szúnyogok által terjesztett kutyaszívférgesség
A szívférgességgel is hasonló okokból kezdtek el foglalkozni, mivel a szúnyogok által terjesztett és a Dirofilaria immitis fonálféreg faj által okozott megbetegedés szintén az elmúlt egy-két évtizedben jelent meg Magyarországon és indult jelentős terjedésnek. Az első magyarországi kutya 2007-ben kapta el ezt a féregfertőzést, és kizárható volt, hogy az állat külföldön fertőtődött meg. Azóta ez lett a kutyákat érintő egyik legsúlyosabb parazitafertőzés Magyarországon – 2018-ra egy felmérés szerint már a hazai kutyák akár 5,5 százaléka is megfertőződhetett. A fertőzés megelőző gyógyszeres kezeléssel elkerülhető, kezelése viszont elképesztően drága, több százezer forintra is rúghat.
A magyar kutyák több mint 5 százaléka fertőzött lehet Fotó: Draskóczy Eszter
Szentiványi szerint a szakirodalom alapján egyértelműen kijelenthető, hogy egyre gyakoribb fertőzésről van szó, és ez a tendencia várhatóan a következő években is így folytatódik. Ez arra vezethető vissza, hogy a szívférgességet az invazív szúnyogfajok is tudják terjeszteni, így azok hazai megjelenése, valamint a globális felmelegedés fokozódó hatásai miatt a betegség várhatóan egyre inkább elterjed.
Az adatgyűjtést tavaly decemberben kezdték, és idén egész évben várják az adatbejelentéseket – a kérdőívet itt lehet kitölteni. Már végeznek köztes elemzéseket is az adatokon, és az önkéntesek ezekből számíthatnak visszajelzésre. Az előzetes eredmények szerint a kór elterjedéséhez hozzájárulhatnak a kutyatartási szokások, vagyis az, hogy az állatot lakáson kívül, kint és bent is, vagy csak bent tartják-e. Bár ez Szentiványi szerint még változhat, most azt látják, hogy a kint tartott kutyáknál magasabb az átfertőződöttség, ami nem meglepő, hiszen a kutyák ilyenkor folyamatosan kivannak ki vannak téve a szúnyogcsípés lehetőségének.
A mostani kutatást megelőző publikációk arra jutottak, hogy a betegség elsősorban a keleti és a déli országrészben tűnt fel. Elterjedésének a kutyatartási szokásokkal való összefüggése mellett Szentiványit az érdekli leginkább, hogy miként alakul a betegség előfordulása országos szinten. A Qubittel is megosztott kezdeti, a fertőzés országos elterjedtségének egyenlőtlenségeit felfedő adataik szerint a Tiszántúlon, a Duna-Tisza közében és Közép-Magyarországon több a szívférgességgel fertőzött kutya, mint a Dunántúlon.
Forrás: Ökológiai Kutatóközpont
Magyarország nyugati részén a kutató szerint ennek ellenére szintén jelen van a fertőzés, csak vélhetően nem olyan nagy számban, mint a Dunán innen. Ezekre az eredményekre Szentiványi szerint kihathat az is, hogy regionálisan eltérő lehet, mennyire motiváltak az emberek a kérdőív kitöltésében, ezt ugyanakkor a végső elemzésükben statisztikailag korrigálják majd, de épp emiatt továbbra is várják az adatokat olyan területekről, ahonnan eddig kevés bejelentés érkezett (például Nógrád és Somogy).
Amikor Szentiványi kutyákkal foglalkozó Facebook-csoportokban posztolta a kérdőívet, jó visszajelzéseket kapott, és rövid időn belül több százan válaszoltak is: „mindenki lelkes volt, és mondták, hogy hamar szeretnék tudni, hogy mik lesznek az eredmények.” Szentiványi szerint a kutatás hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban megértsük a betegség elterjedését és ökológiáját. Ezzel az olyan kutyatartóknak segíthetnek, akik valamilyen okból, például állatuk egészségi állapota miatt nem akarják alkalmazni a folyamatos megelőző gyógyszeres kezelést: ők megtudhatják, milyen esetekben nagyobb az esély arra, hogy a kutyájuk megbetegedjen. A kutatók emellett hosszabb távon azt is szeretnék megérteni, hogy mutat-e összefüggést az invazív szúnyogok elterjedése és az, hogy hol van több fertőzött kutya. Ez akár arra is rávilágíthat, hogyan kell területileg módosítani a mostani, invazív szúnyogok elleni védekezési stratégiákat.
A kontinensek belsejében elhelyezkedő sós tavak speciális képviselői a magyarországi szikes tavak. A szikes tavak Eurázsiában területarányosan legnagyobb számban a Kárpát-medencében találhatók, ezek a tavak egyúttal az európai-afrikai madárvonulás útvonalában kiemelten fontos pihenő és táplálkozó helyei az északon költő és tengerparton telelő vándorló madaraknak.
Kutatások sora bizonyítja, hogy globálisan a vizes élőhelyek és a vízimadár populációk rohamosan pusztulnak az elmúlt évtizedek tájátalakító tevékenysége (lecsapolás, vízelvezetés), a hőmérséklet emelkedése és a csapadék rendszerek átalakulása miatt. A vízimadár populációk fontos szerepet töltenek be a táplálékhálózatban és a gazda-parazita hálózatokban, jelentős a kulturális és rekreációs szerepük is, a madárpopulációk és élőhelyük visszaszorulásával ezek az ökológiai szolgáltatások is csökkennek.
Boros Emil, az ÖK Vízi Ökológiai Intézet tudományos főmunkatársa évek óta kutatja a vízimadarak és a szikes tavak kölcsönhatását. A Duna-Tisza köze szikes tavainak vizsgálata során egy korábbi Science of The Total Environment tanulmányukban megállapították, hogy a vízimadarak ürülékükkel óriási mennyiségű foszfort (P) visznek be a szikes tavak vizébe, vagyis a madarak a külső foszfor források biotikus közvetítőiként viselkednek, amit guanotrofizációnak neveznek (a madarak okozta tápanyag feldúsulás). Kimutatták, hogy a szikes tó vizének extrém magas foszfortartalmáért 64%-ban a vízimadarak: a nagy testű növényevők – liba és kacsa fajok és a közepes-testű mindenevők pl. sirályok felelősek. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a nagyon magas foszforkoncentráció ellenére a tavak primer produkciója (az algák felszaporodása) csak mérsékelt volt a tavakban, ennek oka a tavak jellemzőiben keresendő: a sekély vízmélységben, a víz nagyfokú lúgosságában (PH > 9), a tavak időszakos kiszáradásában.
Balkas -tó
A sós, szikes tavak és a vízimadarak kölcsönhatásának további vizsgálatában arra keresték a választ, milyen módszerrel lehetne megmutatni, hogy a vízimadarak különböző csoportjai alapján megjósolható-e a víztestek ökológiai/trofikus állapota. Szintén a Science of The Total Environment rangos folyóiratban a közelmúltban megjelent publikációjukban Boros Emil és munkatársai különböző térbeli léptékben, Kazahsztán sztyepp és félsivatagi régiójában 1700 km-szer 1000 km-es óriási területet vontak vizsgálataikba, ahol 63 mintaterületet választottak ki. A mintaterületeken közel 100 vízimadár faj fordult elő, ezeket a tápanyag-forgalomban és betöltött szerepük szerint három csoportba sorolták Boros Emil módszere szerint: nettó importőrökre (nagy testű növényevők pl. lúdfélék, darvak) importőr-exportőrökre (mindenevő kacsák és sirályok) és nettó exportőrökre (különböző növény-, mindenevő és halevő fajok). Ezeknek a madárcsoportoknak a gyakoriságát, össztömegét és diverzitását vetették össze a tavak több térbeli skálán történő jellemzőivel pl. vízmélység, klorofill tartalom, – nagyobb térbeli skálán- a tavak 1 és 10 km-es környezetében talált felszínborítással pl. füves terület vagy mezőgazdasági terület.
Eredményeik szerint a fenti vízimadár csoportok előfordulása szoros összefüggést mutatott a sós tavak különböző léptékű jellemzőivel. A vízborítás és a sótartalom jelzi leginkább, hogy milyen madár csoport fordul elő az adott környezetben. Az importőr-exportőr és a nettó exportőr madár csoportok a tavak táplálék ellátottságával és a vízmélységgel mutatnak pozitív összefüggést, míg az importőrök a tavak környezetét pl. füves terület a jelzik előre.
A tanulmány gyakorlati jelentősége, hogy számszerűsíti ezt a vízimadarak által végzett ökoszisztéma szolgáltatást, a tápanyag körforgalomban betöltött szerepüket, amely elengedhetetlen a rendszeres monitoringhoz és a tavak területkezeléséhez. A tanulmányban leírt osztályozási rendszer és módszertan segítségével nagy geográfiai régiók esetében is jól megbecsülhetők a vízterületek bizonyos környezeti tulajdonságai a vízimadár populációk megszámlálásával. Ez a jövőt tekintve lehetőséget ad arra, hogy a madarak segítségével becsülhető legyen a vízi rendszerek ökoszisztéma funkciója és szolgáltatása, amely viszont még további módszertani vizsgálatokat igényel.
Publikációk:
Emil Boros, Zarina Inelova, Zsuzsanna Lánczos, Zsolt Végvári: Waterbird guilds predict environmental attributes of inland saline aquatic ecosystems on multi-spatial scales,
Science of The Total Environment, Volume 855, 2023.
https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2022.158845. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0048969722059447
Emil Boros, Anita Takács, Péter Dobosy, Lajos Vörös: Extreme guanotrophication by phosphorus in contradiction with the productivity of alkaline soda pan ecosystems,
Science of The Total Environment, Volume 793, 2021.
https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2021.148300. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0048969721033714
Képek: Boros Emil – Vékonycsőrű víztaposók és Balkas-tó
Nem új elmélet, hogy az emberi nyelv csírájának, a protonyelvnek a kialakulása a dögevéshez kapcsolódik, de eddig nem született olyan tanulmány, ami ennek erős valószínűségét igazolta volna. Az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatói egy számítógépes szimuláción alapuló evolúciós modell alapján jutottak arra, hogy kétmillió évvel ezelőtt a dögevés indíthatta el az emberősöket a tudatos kommunikáció és kooperáció felé.
A mai ember, a Homo sapiens sapiens nagyjából háromszázezer évvel ezelőtt alakulhatott ki, de már a kétmillió évvel ezelőtt él emberelőd, a Homo erectus is képes lehetett korlátozott mértékű kommunikációra. De mi sarkallhatta arra, hogy beszéljen, ha addig jól elvolt anélkül is? A feltételezések szerint egy környezeti sokkhatás.
„Emberelődeink kelet-afrikai elterjedési területén földtörténeti szempontból nagyon gyorsan fordult hidegebbre a klíma, és a növényi tápanyag (bogyók és gyümölcsök) mennyisége erősen lecsökkent. Ehhez a hirtelen éghajlatváltozáshoz kellett alkalmazkodnia az erectusnak, és át kellett állnia egy másik diétára, a húsevésre. Számára ez azért volt embert próbáló forgatókönyv, mert meg kellett tanulnia a kooperációt. Amikor növényevő volt, akkor, kis túlzással, ha nem aludt, bokorról bokorra járt és gyűjtögetett. A gyűjtögetés egyéni cselekvés volt, nem igényelt kommunikációt, így nem volt meg ennek kialakulásának az evolúciós kényszere. Az evolúció nem tűri a presztízsberuházásokat, nem épít egy falu mellé háromsávos autópályát, ha arra nincs szüksége. Ha egy képesség nem nyereséges, például energetikai szempontból, akkor nem fog megjelenni, illetve fennmaradni” – mondta a Telexnek Szilágyi András, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének igazgatója.
A Homo erectus korszakában nagy mennyiségben elérhetők voltak nagyobb testű állatok tetemei, de az emberős nem tehette meg, hogy a talált dögöt csak úgy hazavonszolja. A dög nemcsak az erectusok diétájában szerepelt, más, veszélyes ragadozók is ugyanerre a zsákmányra pályáztak. Míg az állatoknak várniuk kellett arra, hogy valamelyest oszlásnak induljanak a tetemek, addig a Homo erectusok rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyekkel képesek voltak megbontani a friss dögöt, így ők hamarabb juthattak a húshoz, bár a többi ragadozó miatt ez igen veszélyes vállalkozás volt.
„Hogy sikeresebbek legyenek, szükség volt a kooperációra és ezzel együtt a kommunikációra. El kellett mondani, hol van a táplálék, mennyire veszélyes a megszerzése, és mekkora csoport kéne a megszerzésére. A protonyelvet használó csoportok hatékonyabbak voltak az élelemszerzésben, és ez fitneszbeli előnyöket is adott” – mondta Szilágyi András.
Kőeszközök a tanzániai Olduvai Gorge Múzeumban Fotó: Wolfgang Kaehler / LightRocket / Getty Images
Hogy hogyan kommunikáltak egymással az emberősök, azt csak találgatni lehet, de a feltételezések szerint volt hangadási összetevője, és gesztusokat is tartalmazott a kommunikációjuk: tárgyakra mutogattak, vagy azok megjelenését mutogatással utánozhatták, és hangadással segíthették az információ megértését.
„Azt a mai ember is el tudja képzelni, hogyan működhetett a protonyelv. Ha kimegyünk egy idegen országba, amelyiknek a nyelvéből csak 10-20 szót tudunk, például olyanokat, mint vacsora, jó napot, akkor ezekkel a szavakkal és a metakommunikációval is tűrhetően el lehet lenni egy darabig, de a csetüzenetek és az SMS-ek igen szűk szókészletével is átmegy az információ. Valószínűleg a Homo erectusoknál is ki tudott alakulni egy konszenzusos kódrendszer, amivel át tudták adni az információt. Azt viszont nem tudjuk, hogy ekkorra milyen mértékben alakult már ki a jelenkori, beszédhez szükséges anatómiai struktúra” – mondta Szilágyi.
A konfrontatív dögevés elmélete a brit Derek Bickertonhoz kapcsolódik, de ez, ahogy az Evolúciótudományi Intézet igazgatója megjegyezte, egy verbális modell volt. A magyar kutatók viszont egy részletes számítógépes modellel igazolták ennek az evolúciós forgatókönyvnek a működőképességét.
„Mi azt próbáltuk meg minél realisztikusabban modellezni, hogy az egyre fejlettebb kommunikáció és az így lehetővé váló kooperáció folyamatos előnyt jelentett azokkal a csoportokkal szemben, amelyek nem vagy csak rosszabbul kommunikáltak. Olyan volt, mintha egy Sim City vagy esetünkben inkább egy Sim Horde játékot játszottunk volna, amit azonban nem mi, hanem az evolúciós hajtóerő irányít” – mondta Szilágyi András.
A szimulációjukban 120 ezer évet futtattak le 15 perces időegységekre felbontva – ez is jelzi, hogy milyen óriási számítási kapacitásra volt szükség –, és vizsgálták az egyedek túlélését, szaporodását, kommunikációját. A modellbe az evolúciós változók mellé kulturális elemek is bekerültek, hiszen az együttműködés formája is lényeges volt a kommunikáció fennmaradásához.
Látogatók az indonéziai Sangrian Museumban – Fotó: Agoes Rudianto / Anadolu Agency / Getty Images
„Minden egyedet külön vizsgáltunk, hogy merre keresi a táplálékot, talál-e táplálékot, visszatalál-e a csoportjához, egyáltalán megéri-e a másnapot. De olyan adatokat is bevittünk, hogy a dögöknek mekkora volt a tömegük, milyen volt a növényi és az állati források energiatartalma, vagy azt, hogy mennyi energiába került az előembereknek a zsákmány megszerzése, egy csoport abból mennyit tudott bevinni a táborba, és a többi. Vizsgáltuk azt is, hogy a megnövekedett tápanyagbevitel mennyivel járult hozzá az egyre effektívebb kommunikációt és kooperációt is lehetővé tevő, folyamatosan növekvő agy energiaigényének fedezéséhez” – mondta Szilágyi András.
Mivel kevés a fosszilis lelet a Homo erectus korszakából, a kutatók ökológiai ismeretek és az evolúció működésének elvei alapján juthattak egy elfogadható forgatókönyvhöz.
„Bár a kommunikáció kialakulásának pontos forgatókönyvét valószínűleg senki nem fogja tudni megalkotni, az azonban biztosnak látszik, hogy a Homo erectus agymérete és alkata is alkalmas volt arra, hogy egy protonyelv ki tudjon fejlődni, valamint a konfrontatív dögevéshez szükséges kooperáció meg tudjon jelenni. Ez volt a kezdete annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen egymást segítve alakult ki kiugróan jó kommunikációs és kooperációs képességünk, ami végül a Föld – nem túl jó – urává avatott minket. A folyamat, amelyet valahol Kelet-Afrikában a dögökért való versengés indított meg, Shakespeare-szonettekig és Babits-versekig vezetett. Kétmillió évbe telt, de hát minden kezdet nehéz” – összegezte a kutató.
Szöveg: telex.hu
Kiemelt kép: Dioráma a Nairobi Nemzeti Múzeumban – Fotó: Ninara / Wikipedia
Európában elképesztően sokféle rovar él, amelyek beporozzák a termesztett és a vadon élő növényeket. Ez a sokféleség elengedhetetlen az egészséges természet és a jó minőségű emberi élet szempontjából. A termesztett növények háromnegyedének, a vadon élő növények 87%-ának termés- és magképzéséhez szükség van a beporzókra. Az elmúlt évtizedekben azonban a mézelő méhek, vadméhek, zengőlegyek, lepkék, bogarak száma és sokfélesége globálisan csökken, melyben nagy szerepe van a fészkelő helyeik és táplálékforrásaik elvesztésének. Sok faj a kihalás szélén áll.
Az Ökológiai Kutatóközpont új szakmai ismeretterjesztő kiadványt jelentetett meg Beporzó-barát városok – a beporzó rovarok támogatásának lehetőségei települési környezetben címmel, amely az ÖK honlapján elérhető és letölthető. A kiadvány a települési környezetben kínálkozó lehetőségeket veszi számba, melyek a beporzók védelmét, a beporzás fenntartását segíthetik.
Ezen célokat többek között az Európai Unió 2018-ban elfogadott Beporzó Stratégiája is megfogalmazta, szorgalmazva a beporzók megfogyatkozásának hátterében álló okok megértését és hanyatlásuk megállítását a társadalom bevonásával. A városok és falvak sok beporzó rovar menedékei lehetnek, táplálékot és fészkelő helyet nyújthatnak számukra. Megfelelő tervezéssel és odafigyeléssel a települések igazi beporzó paradicsommá alakíthatók. A segítség pedig azonnal megtérül, hiszen a gazdag rovarközösségek termesztett növényeink, virágaink, fáink megfelelő beporzásáról gondoskodnak. A kiadvány áttekinti a magkeverékekkel vetett ágyások, területek kialakításának és fenntartásának gyakorlati lépéseit, hangsúlyozva az őshonos növényfajok fontosságát. Tanácsot ad a kertészeti virágok, cserjék, fák körében ajánlott növények kapcsán, melyek a településeket nem csak széppé, de beporzó-barátabbá is tehetik. Az összefoglalt gyakorlatok hazai és nemzetközi ökológiai kutatások eredményei, nemzetközi tapasztalatok alapján kerültek megfogalmazásra a gyakorlati beporzó védelem megvalósítása érdekében.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vízi Ökológiai Intézetének Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportja 2023. februárban indította el a Tudós Horgász országos citizen science projektet. A magyar szabadidős horgászok részvételével folytatott kutatás elsődleges célja annak megértése, hogy milyen ökológiai hatások befolyásolják felszíni vizeink állapotát, például mikor, hol, és milyen tényezők együttállása esetén alakul ki az algavirágzás. A horgászok a projekt számára létrehozott külön weboldalon és mobilalkalmazásban tudnak adatot szolgáltatni, ahol néhány felszíni vizeinkhez köthető fontosabb élőlény megfigyelésének dokumentálásával, illetve időről időre megújuló kérdőívek kitöltésével is segíthetik a kutatást. „Őrszemekként” történő bevonásuk vizeink megfigyelésébe egyben lehetővé teszi a kutatók számára ökológiai tudásuk és percepcióik alaposabb megismerését, és így remélhetőleg elindulhat velük a párbeszéd a felszíni vizeinkkel kapcsolatos legfontosabb ökológiai kérdésekben.
A vizek állapota az intenzív használat és terhelés miatt nagyon gyorsan és folyamatosan változik, és mivel a jó állapot fenntartása állami feladat, a téma kiemelten fontos. A változás szabad szemmel is látható jelei például az algásodás, jellegzetes fajok eltűnése vagy akár újak megjelenése, de ennek következménye lehet bizonyos fajok túlzott elszaporodása is.
Az elmúlt évtizedekben az ökológiai kutatásokban világszerte egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a természettel együtt élő, a helyi ökoszisztéma-szolgáltatásokat használó szakemberek ökológiai tudásának. A kutatók csak az utóbbi évtizedben ismerték fel, hogy a hivatásos halászok mellett a szabadidős horgászok helyi ökológiai ismeretei is hozzájárulhatnak a vizes élőhelyek megőrzéséhez és az itt végzett tudományos kutatásokhoz. A horgászok ugyanis rendszeresen kint vannak a természetben, és hol tudatosan, hol önkéntelenül, de folyamatosan megfigyelik az élővilágot.
Ha szoktál horgászni, légy mostantól Tudós Horgász! Csuja Imre/Ökológiai Kutatóközpont
A horgászat ma is az egyik legnépszerűbb hobbi hazánkban, a horgászok a vizes élőhelyek legfőbb használói. Míg három éve csupán 500 000 regisztrált horgászt tartottak számon Magyarországon, 2022 végére számuk átlépte a 870 000-et. Mindezek ellenére a rekreációs horgászok helyi környezeti tudása még mindig az ökológiai tudás egyik legkevésbé kutatott területe. Az ÖK kutatói 2020 óta foglalkoznak a témával, céljuk a horgászok ökológiai tudásának és percepcióinak alaposabb megismerése, illetve a velük folytatott párbeszéd elindítása a felszíni vizeinket érintő legfontosabb ökológiai kérdésekben.
A projekt honlapján további információk találhatók a kutatás és a célkitűzések részleteiről, a kép- és adatszolgáltatás pontos módszertanáról, az alkalmazás használatáról, továbbá Csuja Imre színművész által narrált két tájékoztató videó is megtekinthető.
24 óra - A horgászok segítségét kéri a kutatóközpont - 2023-03-08
Kisalföld - Több horgász többet lát - 2023-03-09
Duna TV - Almárium - Interjú Löki Viktorral, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársával 2023.04.20.
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. Tudjon meg többet
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
