Amikor a biodiverzitás szóba kerül, akkor általában apokaliptikus víziók követik, például a méhek eltűnésével járó globális élelmiszerválság vagy a pusztuló korallvilág. De mit érzékelünk abból, amikor kihal egy faj? Milyen hatása lehet az akkugyárak elterjedésének a hazai biodiverzitásra? Mitől különleges a Kárpát-medence élővilága?
A G7 új podcastsorozatában, a Mentés máskéntben a körülöttünk lévő, folyamatosan változó világ támasztotta kihívásokat nézzük meg közelebbről.
Első adásunk vendége Báldi András, az MTA levelező tagja, csoportvezető, kutatóprofesszor, akivel a hazai biodiverzitás átalakulásáról beszélgetünk.

g7 podcast Dr. Báldi Andrással

Az elmúlt 20 év alapján nagyon jól látszik, hogy azok a madarak, amelyek a mezőgazdasági területekhez kötődnek, ott az állomány 30-40-50 százaléka is eltűnt az elmúlt 20 évben, mezei pacsirták, fecskék és a többiek.
Báldi András szerint a rendszerváltáskor mindenki megkönnyebbült, hogy a szocializmus műtrágyában úszó mezőgazdasági lázálmait felváltatja majd egy élhetőbb termelési mód – a kezdeti években látványos eredmények születtek, a madárállományok mérete növekedésnek indult, de egy ponton a profitorientáltság közbeszólt.
Báldi szerint az agrártámogatási rendszer sajátosságai miatt a korábban meglevő mezsgyék, útszegélyek, csatornaszegélyek, fasorok eltűntek, mert a gazdák területalapon kapják a támogatást, így nem voltak motiváltak abban, hogy megtartsanak olyan területeket, amelyek nincsenek bevonva a művelésbe, cserébe viszont otthont adhatnának különböző fajoknak.
„Most az egyik fő biodiverzitást növelő lehetőség az, hogy mezsgyéket hozunk létre, azaz vadvirágos sávokat. Egy ilyen kísérletet mi is csinálunk a Kiskunságban, nagyobb vadvirágos parcellákat hozunk létre a szántóföldek helyén. Vadvirágokat ültetünk oda, és egyszerűen hihetetlen mennyiségben rezsegnek rajta méhek, lepkék, zengő legyek, mindenféle más beporzók, és mostanra kezdik az agronómusaink is megszeretni, mert nyulak, meg őzek, meg az úgymond vadászható kis állatfajok egyre nagyobb számban települnek meg.”

A podcastepizódban még szó lesz:
• Mennyire különleges, különlegesnek mondható-e egyáltalán a Kárpát-medence, illetve Magyarország biodiverzitása?
• Visszafordítható-e a biodiverzitás hanyatlása?
• Hogyan érinti a biodiverzitást a különböző nagy gyárak megjelenése?
• Klímaszorong-e egy kutató?

Szerző: Nagy Zsolt – újságíró – g7.hu/podcast

Úgy tűnik, a 2021-ben kialakított fővárosi méhlegelők beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. A monitoringvizsgálatok azt mutatják, hogy nemcsak virágokból, de az azokat látogató beporzókból is több van a vadvirágos réteken, mint a rendszeresen kaszált gyepeken.
A Vadvirágos Budapest program összesen 30,4 hektár területet érint, ami a 6 millió négyzetméter intenzíven fenntartott fővárosi gyepnek csupán 4,5%-át jelenti. Az idei évben az eddigi közparkok és közlekedési utak menti zöldsávok mellett egyes patakpartokon is találkozhatunk vadvirágos rétekkel, ugyanis a Fővárosi Csatornázási Művek is csatlakozott a programhoz.

Mik is azok a méhlegelők, és miért van szükség rájuk?

A legtöbben, ha beporzókról esik szó, a háziméhekre gondolnak. Valójában azonban a háziméh csak egyetlen faj, míg hazánkban több száz vadméh, zengőlégy, lepke, darázs, bogár szintén virágokból táplálkozik, így szükségük van a virágokban gazdag tájra, méhlegelőkre.
„Városi méhlegelőnek az olyan, emberi környezetben kialakított, a beporzó rovarokat segítő beavatkozásokat hívjuk, ahol valamilyen zöldterület kezelésbeli változtatásával megpróbáljuk elérni, hogy több, a beporzó rovaroknak táplálékot nyújtó virág legyen jelen egy-egy területen. Ilyen lehet például a zöldterületek ritkább kaszálása, ami engedi felnőni és virágot hozni a növényeket, vagy különféle magkeverékek vetése.”

És hogy miért is van ezekre szükség, azon túl, hogy egy virágzó rét szép?

Elsősorban a beporzók miatt, ugyanis ezek a rovarok egyre nagyobb bajban vannak. Európában a méh- és lepkefajok 9%-a veszélyeztetett, a méhfajok 37%-a, a lepkefajok 31%-a csökkenő tendenciát mutat. A poszméhek 30%-a veszélyeztetett, és 4 faj kihalt Közép-Európában az elmúlt szűk 140 évben.

Ha folyamatosan rövidre vágjuk a füvet, lehet, hogy szép, egyenletes gyepünk lesz, így viszont megakadályozzuk, hogy az ott lévő kétszikű növények virágozzanak.

Ezzel pedig azoktól a táplálékforrásoktól fosztjuk meg a beporzókat, amelyekre szükségük lenne.
Egy ilyen méhlegelő nemcsak a táplálék, de a mikroklíma, a fészkelőhely szempontjából is előnyös lehet a rovarok és más állatcsoportok számára is, például a városi madarak sokkal több rovar- és magtáplálékot találnak ezeken a méhlegelőkön. És a méhlegelőknek még akkor is lehet szerepük, amikor úgy tűnik, már minden elszáradt és kiégett. A magas kórók üreges szára például kiváló peterakó hely az üregekben fészkelő méhfajok számára.

Több a virág, több a beporzó

A 2022-es év monitoringja során kétféle méhlegelőt vizsgáltak. Egyrészt ritkábban kaszált területeket (a Vadvirágos Budapest méhlegelői mellett, Veszprémben is), másrészt olyan területeket is bevontak a vizsgálatba, amelyeket vadvirágok magkeverékével vetettek be a Hegyvidéki Önkormányzat projektjének keretében.

A monitorozást egy évben ötször – áprilistól augusztusig végzik. A méhlegelőket hasonló méretű és adottságú kontrollterületekkel hasonlítják össze a beporzó rovarok és a virágkínálat szempontjából. „A 2022-es eredményeket kielemezve az látszik, hogy ezeken a méhlegelő területeken több a virág, és több a beporzó is, mind mennyiségben, mind fajszámban.

Azt mondhatjuk, hogy 2022-re megközelítőleg kétszer annyi beporzó volt a méhlegelőkön, mint a hagyományosan fenntartott területeken.

Azonban a tavalyi aszály rányomta a bélyegét az eredményekre, és nemcsak a tavalyiakra, de még az ideiekre is” – mondja Szigeti Viktor.

A ritkán kaszált, illetve a magvetéses területek között kimutatható volt egy lényeges különbség. „Míg a ritkán kaszált területek tavasz végén, nyár elején virágoznak tömegesen, addig a vetett területeket úgy alakították ki, hogy július végétől szeptember elejéig virágoznak igazán, így ezekben a foltokban akkor van sok táplálék, amikor egyébként máshol hiány van.”

Kaszálás: hányszor, mikor, hogyan?

A Vadvirágos Program keretében a fővárosban a rétek kaszálását egy alkalommal tervezik, de ez többnyire rugalmasan alakul, erősen függ az időjárástól, vagy épp a nemkívánatos lágyszárúak megjelenésétől. „A kaszálást nyár végén kezdik az elsőként leszáradó vadvirágos felületekkel, majd sorban haladnak a többi területtel, legutoljára hagyva a még értékes, akár másodvirágzású fajokat tartalmazó felületeket. Ezek kaszálására szeptember végén, október legelején kerül sor” – olvashatjuk a program oldalán.

Ennek lényege, hogy egy nagyobb zöldterületet több részletre osztanak, és nem egyszerre kaszálják le azokat.

„Így mindig maradhatna olyan terület, ahol a beporzók és más rovarok táplálkozni tudnak, és magas, virágzó növényzetet találnak. Ezt a módszert még nem igazán alkalmazzák városokban, de természetvédelmi területeken már igen, és ott beválik.”

A lepkéknek van a legnehezebb dolga a városban

A monitoring során beporzó rovarok nagyobb csoportjait jegyzik fel, nem konkrét fajokat, hogy egységes legyen a mintavétel. Már ez a viszonylag egyszerűbb mintavételi módszer is megmutatja, hogy egy méhlegelőn több-e beporzó, és hasznos-e a program vagy sem. A vizsgálatokban egyetemisták is közreműködnek, illetve később szeretnék a lakosságot is bevonni, ezért is fontos az, hogy egy egyszerűbb, általánosan használható metódust fejlesszenek ki.

„Idén az őshonos magkeverékekkel felülvetett méhlegelőkön elkezdtünk egy olyan mintavételezést méhekre, lepkékre és zengőlegyekre, ahol fajra is határozzuk őket” – mondja Szigeti Viktor. „Ennek során találtunk egy nagyon apró méretű méhfajt (Nomada thersites), ami ugyan egész Eurázsiában előfordul, de csak rendkívül kevés megfigyelés, adat van róla. Ez a faj ritka és annyira kicsi, hogy nem nagyon kerül be a mintákba, itthon sem volt még múzeumi példánya.”

Különleges, hogy egy ilyen faj előkerült, ráadásul épp városi környezetben.

A városi méhlegelőkön egyébként a generalista rovarok vannak inkább jelen, melyeknek nincsenek speciális igényeik. „A városokban a lepkéknek nehezebb a helyzetük, mert esetükben a hernyónak is szüksége van tápnövényre, ráadásul nagyon sokszor specialisták, vagyis egy-két növényfajjal táplálkoznak, és emellett pedig a felnőtt egyedeknek is szüksége van nektárforrásra. Az, hogy a relatív kis méretű és intenzíven kezelt zöld területeken mindez egyszerre meglegyen, elég ritka, ezért tud csak néhány lepkefaj a városokban fennmaradni. Méheknél és zengőlegyeknél is hasonló lehet a helyzet, ha van egy kicsit speciálisabb élőhelyi igény, akkor az limitálhatja, az adott faj megmaradását.”

Tavasztól a lakosság is bekapcsolódhat

Az Ökológiai Kutatóközpont a Debreceni Egyetemmel közösen indította el a Pollinátor monitoring programot. Ennek a citizen science projektnek a lényege, hogy szeretnék a lakosságot is bevonni a városi beporzók monitoringjába, hisz minél több adat áll a kutatók rendelkezésére, annál pontosabb következtetéseket tudnak levonni.
Az oldal egyelőre még tesztüzemben működik, de folyamatosan fejlesztik a mintavételi módszert, valamint a közeljövőben mobilapplikációval is szeretnék hatékonyabbá tenni az adatgyűjtést. Így a kutatók remélik, hogy tavasszal már teljes gőzzel működhet a program.

Szerző: Tóth Judit – újságíró – turistamagazin.hu