Idén is lezajlott a halállomány összetételének tudományos szempontú vizsgálata a Duna főágában.
Az eredmények szerint a dunai halállománya változatos és jó általános egészségi állapotban van.
A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban, míg a parti zónában a csupasztorkú géb mellett a szélhajtó küsz egyedszáma volt magas.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai közcélú monitorozási programjuk keretében, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet közreműködésével Gönyűnél, Nyergesújfalunál, Sződligetnél, Kisapostagnál, Paksnál, valamint Mohácsnál végzetek kutatóhalászatokat. Helyszínenként két élettérben, a part menti zónában, valamint a parttól távoli mélységi mederben gyűjtöttek adatokat.
A szakemberek összesen 34 halfajt azonosítottak. A mélységi mederből fogott halak fajszáma, a korábbi évek megfigyelésihez hasonlóan alacsonyabb volt (21 faj) mint a part menti élettérből fogott halaké (33 faj). A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban. A parti zónában a csupasztorkú géb mellett a szélhajtó küsz egyedszáma volt magas.
,,Az idei felmérés legkedvezőbb tapasztalata, hogy Gönyűnél és Nyergesújfalunál a védett és hosszú időn át eltűntnek gondolt botos kölönte újabb példányai kerültek elő’’– közölték Sály Péter és munkatársai.
Német bucó Fotó: Szalóky Zoltán
Ugyancsak kedvező eredmény, hogy Mohácsnál kecsegéket és törpecsíkokat is fogtak a kutatók. A balin és a fokozottan védett német bucó fiatal egyedeinek megszokotthoz képesti nagyobb mennyisége pedig arra utal, hogy az idei év kedvező volt e fajok szaporodásához. Váratlan fogásnak számított a paksi part közelében a fehér busa, ugyanis a busa fajok jellemzően a parttól távol eső nyílt víz felsőbb, illetve vízközti rétegeiben tartózkodnak.
A fogott halak egy részénél a halpenész jelenlétét is vizsgálták a kutatók.
,,A halpenész egy másodlagos kórokozó, melynek hiányából, vagy jelenlétéből következtetni lehet a halak általános egészségi állapotára’’ – tájékoztatott Eszterbauer Edit és munkatársai.
Az előfordulási adatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a halpenész jellemzően ritka előfordulású a dunai halállományban: 27 egyedből csupán egyetlen példánynál találtak pozitív mintát.
Világszerte ismert jelenség, hogy a nők átlagosan tovább élnek a férfiaknál. Egy nemzetközi kutatócsoport – a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak részvételével – 1176 emlős- és madárfaj adatait elemezte, hogy fényt derítsen a különbség okaira.
Nyári lúd fiókákkal Fotó: Sztricskó Tamás
A kutatás megállapította, hogy az emlősöknél a nőstények átlagosan 13%-kal élnek tovább a hímeknél, míg a madaraknál éppen fordítva: a hímek 5%-kal hosszabb életűek. „Ennek az egyik feltételezett magyarázata az emlősök és a madarak eltérő ivari meghatározása. Az emlősöknél a nőstények két X kromoszómával a hímek egy X és egy Y-al rendelkeznek. Emiatt a hímek sérülékenyebbek lehetnek a kromoszómákhoz köthető genetikai betegségekre, hiszen bizonyos génjeikből csak egy példány áll rendelkezésre, amelynek hibája esetén nincs egy második, működő másolat. A madaraknál viszont fordított a helyzet: a hímek két azonos ivari kromoszómával (ZZ), a tojók pedig két különbözővel (ZW) rendelkeznek. Vizsgálatunk eredményei nagy vonalakban megfeleltek az ivari kromoszómák alapján várttal, ugyanakkor mind az emlősök, mind a madarak között akadtak olyan fajok, ahol az élettartam-különbség épp ellentétes irányú volt, mint az adott csoport többi fajánál. Ez alapján tehát kijelenthető, hogy az ivari kromozómák önmagukban nem magyarázzák maradéktalanul az élettartambeli nemi különbségeket.” – tudtuk meg Dr. Vincze Orsolyától, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatójától, aki részt vett a kutatásban.
A várható élettartam különbségei a szexuális szelekcióval is összefüggést mutattak. „Amely fajoknál erős a versengés a szaporodási partnerért (pl. sok emlősnél, de számos poligín madárnál is, amilyen például a hazánkban is élő túzok), a hímek általában rövidebb életűek. Ezzel szemben a monogám fajoknál (amilyen a legtöbb madár, de egyes emlősfajok is) a hímek gyakran tovább élnek. Ezt magyarázhatja, hogy a poligám fajokban a hímek gyakran feltűnő tollazatúak, „fegyverekkel” (pl. szarvak, agancsok) rendelkeznek, vagy nagy testméretűek – ezek a tulajdonságok növelik a szaporodási sikerüket, de költséges és kockázatot jelentő befektetésként rövidítik az élettartamot” – magyarázta Liker András, a Pannon Egyetem professzora.
Nyári ludak párban Fotó: Sztricskó Tamás
Érdekes új eredmény, hogy a várható élettartam ivari különbsége az utódgondozással is összefüggést mutat: az az ivar, amelyik többet fektet az utódok felnevelésébe (emlősöknél többnyire a nőstények), gyakran hosszabb életű. „Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a gondozó szülő hosszabban tartó élete és gondoskodása az utódok túlélését is növeli, valamint egy hosszabb élet több tapasztalata a gondozás hatékonyságát is javítja. Mindkét tényező evolúciósan arra szelektálhat, hogy a gondozó szülő tovább éljen” – fejtegette Dr. Vági Balázs, a Debreceni Egyetem kutatója, a kutatás résztvevője.
Gólyatöcs fiókával Fotó: Sztricskó Tamás
A vizsgálat során a kutatók vad populációk adatait, valamint a legnagyobb nemzetközi állatkerti adatbázis gondosan vezetett feljegyzéseit egyaránt feldolgozták. Az eredmények azt mutatják, hogy az élettartambeli különbségek a vadonban erősebbek, mint állatkertekben, de még ott sem tűnnek el teljesen a mindenre kiterjedő gondoskodás és egészségügyi ellátás ellenére. „Az új tudományos közlemény fontos üzenete, hogy a nemek közti különbség az élettartamban nem pusztán társadalmi vagy környezeti hatások eredménye, hanem mélyen gyökerezik az evolúciós múltban. Ezért valószínű, hogy a férfiak és nők közti élettartambeli különbség a jövőben sem fog teljesen eltűnni.” – összegezte Székely Tamás professzor a Debreceni Egyetemről, aki az ivararány kutatását 2010-ben elindította és a jelen cikk koncepcióját Dr Fernando Colchero-val (Max Planck Intézet) közösen kidolgozta.
A természetközeli élőhelyek 10 százalékos aránya nem elegendő a beporzók állományának helyreállításához
A poszméheknek és más vadon élő méheknek, valamint a lepkéknek túl kevés természetes és természetközeli élőhely áll rendelkezésükre a túléléshez. A Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont kutatói által vezetett, a Science folyóiratban megjelent új tanulmány szerint ezen rovarok populációinak helyreállításhoz jóval több élettérre van szükség, mint amennyit az uniós irányelvek jelenleg előírnak. A kutatásban a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói is részt vettek. A kutatás eredményeiről és hazai vonatkozásairól Báldi András kutatóprofesszorral a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kommunikációs munkatársa beszélgetett.
Hogyan zajlott a kutatás?
A most megjelent tanulmány már meglévő publikált adatsorokból készült, 19 ország 59 korábbi tanulmányának az összegzése alapján született meg, 87 szerző munkája által. Tehát valóban egy jelentős, mondhatni globális képet kaptunk. A kutatási eredmények leginkább Európát és Észak-Amerikát fedik le. Ennek oka egyrészt, hogy ezekről a területekről vannak hosszabb távú kutatások, megfigyelések. A másik ok, hogy az említett területeken a beporzók csökkenése már problémát jelent. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a beporzók kiemelt szerepet játszanak az élelmezésbiztonság fenntartásában. A termesztett növények 75 százaléka, a gyümölcsök, zöldségek mind rászorulnak a beporzásra, sőt, a gyümölcsöknek még a minősége, vitamintartalmai is javul, ha többféle beporzó szorgoskodik a virágain. Ez összességében évi több százmilliárd dollár értéket jelent globálisan a mezőgazdaság számára. Ennek ellenére csökken a beporzók mennyisége és a fajok száma, mert egyre kevesebb számukra az élőhely. A csökkenését pedig elsősorban az intenzív mezőgazdálkodás okozza. Ezért több természetes élőhelyre van szükség az agrártájban.
Milyen konkrét eredményekre jutottak a korábbi tanulmányok összegzésével?
Nemzetközi tanulmányunkban összegeztük, hogy mekkora területre lenne szüksége az egyes beporzó-csoportoknak, hogy a fajok és az egyedszámok csökkenése megállítható legyen, a beporzó csoportok jól érezzék magukat az agrártájban. Arra jutottunk, hogy a zengőlegyeknél – mert ők is beporzók – hat százalékos élőhely-borítottságra lenne szükség, a vadon élő méheknél 16-18 százalékra, míg a lepkék esetében 37 százalékra. Az adat csak a terület nagyságára vonatkozik, és nem a minőségére. Azaz a számok azt a minimális területet jelzik, ahonnan érdemes a minőségfejlesztésre is figyelmet fordítani. A most megállapított értékek részben meglepőek, például a lepkék tekintetében. Más szempontból viszont a számok némileg közelítenek az Európai Unió Természet-helyreállítási rendeletéhez. Ez a szabályozás a környezetünk megóvása érdekében azt írja elő, hogy a mezőgazdasági területeknek a 10 százalékán természetközeli heterogén diverz élőhelyeket kell létrehozni. Ez egy jó kiindulási alap, de még ez is messze van a méheknek szükséges 16-18 százaléktól, pláne a lepkék számára minimálisan szükséges 37 százalékos élőhely-aránytól.
Ha kisebb területen zajlana termelés, akkor biztosítható lenne a mezőgazdasági termeléshez szükséges beporzó-állomány. Ha viszont több élelmiszert akarunk termelni, akkor éppen a beporzókat veszélyeztetjük. Feloldhatatlan ez az ellentét?
Első ránézésre valóban feloldhatatlan konfliktusnak tűnik az emberiség igényének a kiszolgálása és a természet megőrzése. De valójában ez azért nem így van. Rengeteg olyan agroökológiai lehetőség van, amely a gazdálkodás mellett segítheti az élővilágot is. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont egyik kutatása is erre épül. A Kiskunságban gyenge minőségű, 15-20 éve parlagon hagyott ugarokat felülvetettünk helyi, pillangósvirágú növényeket tartalmazó magkeverékkel. Az eredmények 2-3 év után jelentkeztek: elkezdett jelentősen nőni a biomassza, tehát egyre több növény lett. Ez ugye jó a gazdának, hiszen több a széna. Másrészt pedig jó az élővilágnak, mert több lett a beporzó, sűrűbb a növényzet, így lassanként megjelennek az ott megbúvó apróvadak is. Ráadásul úgy tűnik, hogy a helyben honos növényekkel felülvetett parcellák a szárazságot, az aszályt is viszonylag jól átvészelik. Láttuk, hogy a mellette levő kezeletlen gyepekben minden pusztul ki. A virággazdálkodás tehát még klímaadaptáció szempontjából is egy jó megoldás. Sok ilyen példa van, stílszerűen szólva egy csokorra valót össze lehet gyűjteni. A heterogenitás is kedvezően hat: tehát ha többféle bokor, fa, gyep, présház, szénaboglya van, az is segíti a biodiverzitást. A precíziós gazdálkodás is számos lehetőséget tud biztosítani. Nyilván az, hogy a mezőgazdasági területek 37 százalékát teljesen átalakítsuk, az jelenleg nem egy járható út. De rengeteg lépést lehetne tenni, hogy meglegyen a szükséges élelem mennyisége, minősége és az élővilág se csökkenjen tovább.
Létezik-e valamilyen előrejelzés arra vonatkozóan, hogy ha növeljük az élőhelyek területét, az mikorra fog jelentős ökológiai és ezzel párhuzamosan gazdasági hatást eredményezni?
A Kiskunságban zajló kutatásunk azt mutatja, hogy 3-5 éves idő alatt már lehet változásokat elérni. Nyilván, egy rendes gyep létrejöttéhez százéves időtartamban kell gondolkodni. Kontinentális léptékű változásokhoz még több idő kell. Azt is számításba kell venni, hogy az egyes területeken más-más a biodiverzitás mértéke. Bizonyos komponensek elég gyorsan meg tudnak jelenni a megfelelő helyen, a megfelelő környezetben, máshol meg ki tudja, meddig tartana.
A jelenlegi szabályozás, a tíz százaléknyi természetközeliélőhely biztosítása elegendő?
A szabályozás jó kiindulási alap, de az intenzív gazdálkodás és a beporzó védelmi intézkedések léptéke nem hasonlítható össze. Ha a szántőföldi parcellák köré virágos sávokat telepítenek, az nyilván sokkal kisebb területet. Ráadásul ez a sáv is a termelési területhez tartozik, ezért lehet, hogy csak 1-2, esetleg hároméves időtartamra szól. Csak rövidtávú megoldásnak tekinthető, nem biztosít állandó élőhelyet. Arról nem is beszélve, hogy ha a virágos sáv melletti táblán esetleg rovarölőt szórnak ki, amit a szél befúj a virágokhoz, akkor az végzetes a beporzók számára. A védelmi intézkedések ellenére folyamatosan csökken a beporzók állománya. Például a gyepi lepkék felvételezését 1990-91 óta folyamatosan végzik 18 európai országban. Ezidő alatt 30 százalékkal csökkent a számuk. Az európai méhek esetében is hasonló a tendencia: a fajok egyharmadának állománya csökken. Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan nem látunk a réteken beporzókat.
Pedig egyre többet hallani a beporzók védelméről, a városi környezetben is számos kezdeményezés indult. Érezhető már annak a hatása, hogy elkezdtünk másként gondolkodni a beporzókról?
Igen, lassanként változik a szemlélet, a gondolkodásmód. Húsz évvel ezelőtt szinte mindenki reflexből agyoncsapta a darazsat vagy a vadméhet. Ma már másként állunk hozzá. Ebben sokat jelentenek például a városokban a vadvirágos parcellák, amelyek mind a hazai, mind az európai városokban egyre inkább jelen vannak. De azért nem ugyanaz a városi, meg az agrártáj. A mostani összegzés kifejezetten az agrártájra koncentrált.
A kutatás eredményei alapján megfogalmaznak ajánlásokat az európai szabályozásra vonatkozóan?
Igen, készült szakpolitikai ajánlás, amely felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy a természetközeli élőhelyek 10 százalékos aránya nem elegendő a beporzók állományának a helyreállításához. Ez az egyik része. A másik része a hosszú távú megoldások kérdése. A zöld ugarsávok vagy a vadvirágos parcellák a táblák szélén általában 1-2-3 évig maradnak meg, utána beszántják, ezzel eltűnik az élőhely. Holott ezek ez az agrártájban jelenlévő magas biodiverzitású területek arra hivatottak, hogy megmaradjanak. Most és mindörökké.
Az elhagyott, elveszített, vagy eldobott halász és horgászeszközök (angol betűszóval ALDFG, „abandoned, lost or other discarded fishing gear”) világszerte jelentős szennyezői a vizes ökoszisztémáknak: egyes becslések szerint egy évben akár az összes használatban lévő eszköz 2%-a is eltűnhet világszerte (Richardson et al. 2022). Bár az elveszített felszerelések mennyiségét és típusát, illetve élővilágra gyakorolt hatásait az utóbbi évtizedekben többen kutatják, a megbízható adatok az édesvízi ökoszisztémákról, valamint a némileg aktívabban kutatott halászeszközökhöz képest az eltűnt horgászeszközökről továbbra is szűkösek. A témában a HUN-REN ÖK Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának vezetésével jelent meg a közelmúltban egy tanulmány a brit Ecological Solutions and Evidence nevű nemzetközi folyóiratban, ahol a kutatók a horgászok, mint tudományos partnerek segítségével gyűjtöttek adatokat.
„ A kutatás alapötletét az adta, hogy a közelmúltban megjelent egy olyan cikkünk, ahol szabadidős mágneshorgászok dokumentált fogásait elemeztük a közösségi médiában, és igyekeztünk meghatározni, pontosan milyen típusú, és mennyi elveszített (fémtartalmú) horgászfelszerelés tapad a mágnesükre tevékenységeik során. A projekt során összesen kicsit több mint 300 vizsgált helyről 31 különböző típusú horgásztárgy több mint kétezer példánya került elő, amely tekintve az országban lévő potenciális horgászhelyek óriási számát, előrevetíti, hogy a horgászeszközök valószínűleg jelentős szennyezői lehetnek felszíni vizeinknek. A tanulmány ezen kívül szerintünk azért is fontos, mert egyrészt bebizonyosodott, a közösségi média használható elveszített horgászeszközök felderítésére is, másrészt pedig a világon először vontunk be vízszennyezéssel kapcsolatos kutatásba szabadidős mágneshorgászokat, mint a vizes ökoszisztéma szolgáltatások használatában viszonylag újonnan feltűnt érdekelt feleket” – nyilatkozta Dr. Löki Viktor, a kutatás egyik vezetője.
Mivel a kutatók korábbi kutatásukban csak óvatos becsléseket engedhettek meg maguknak, és tanulmányukban először „mindössze” több százezer elveszített horgásztárgyat említettek, úgy vélték, következő lépésként a legjobb lenne magukat a horgászokat meghívni egy kutatásba, annak a reményében, hogy segítségükkel még pontosabb képet kaphassanak a témában. Ennek érdekében egy a közösségi médiában országosan terjesztett online kérdőívben néhány demográfiai tényező tisztázása után összesen húsz kérdésben érdeklődtek horgászoktól a kutatók a sokszor évtizedes tevékenységeik során elveszített horgászfelszerelések típusa és mennyisége, illetve az elveszítés körülményei felől, valamint arról is, a horgászok szerint az elveszített felszerelések milyen problémákat okozhatnak az édesvízi ökoszisztémákban.
A kutatók munkájuk során 416 kitöltésből 332 választ tudtak részletesen értékelni. Az eredményeik azt mutatták, hogy azok a horgászok, akik rendszeresen horgásztak, nagyobb veszteségről számoltak be, mint az idősebb horgászok és azok, akik főként gyorsabban áramló vizeken horgásztak. A válaszadók önbevallása alapján az országban összes regisztrált horgászra optimalizálva a modelleket úgy tűnik, az elmúlt 18 évben 126,0–196,2 millió horgászfelszerelés halmozódhatott fel Magyarország édesvizeiben: a kutatók modellje szerint az évente elveszett horgászeszközök tömege így valahol 1800–2900 tonna között lehet, ami a vizsgált (2007-2025 közötti) időszakban akár 40.500 tonnát (40,5 millió kg-ot) jelenthet.
„ A kérdőívek adatai alapján egy horgász egy évben átlagosan 19.7 tárgyat veszít el valamilyen módon: a megkérdezettek közel fele ugyan csak tíz vagy kevesebb tárgyat, de egy jelentős részük beszámolt 50-nél, vagy akár 100-nál is több elveszített tárgyról egy évben. A megkérdezett horgászok legnagyobb része a beszakadást jelölte meg, mint az elveszítéshez vezető fő okot, de többen egyszerűen a parton felejtik, esetleg a sötétben nem találják meg felszerelésük egyes tagjait. Utóbbi esetekben az adott felszerelési elem nem szükségszerűen kerül a vízbe, különösen, ha más horgászok megtalálják a parton az elveszített tárgyat. Erről az eseményről egyébként a megkérdezett horgászok közel 90 %-a beszámolt” – összegezte Dr. Löki Viktor.
Amennyiben a jelenlegi trendek folytatódnak, a kutatók modellje alapján a következő 25 évben akár 301,0–468,7 millió eszköz is elveszhet az országban. A kutatás rámutat ezen kívül a célzott beavatkozások, például a társadalmi tudatosságnövelő kampányok és a horgászfelszerelés-visszagyűjtő programok sürgető szükségességére, hogy a környezetszennyezés ezen egyre növekvő problémáját valamennyire mérsékelni tudjuk.
„Habár ezek a számok elsőre kifejezetten ijesztőek lehetnek, azt is látni kell, hogy mivel az országban elsőként készítettünk becslést a témában, a tanulmánynak vannak limitációi. Először is, a számítások önbevalláson és hosszú távú benyomásokon alapuló adatokra épültek, amelyek pontossága elmaradhat a rendszerezettebb adatgyűjtési módszerekétől. Másodszor, előrejelzéseink az éves horgászengedély-statisztikák megbízhatóságára támaszkodtak, amelyek érvényessége évről évre jelentősen változhat. Harmadszor, az online kérdőíves felmérésünk valószínűleg korlátozta az idősebb horgászok részvételét, akik kevésbé aktívak a digitális platformokon, így az ő benyomásaik minden bizonnyal alulreprezentáltak. Végül, az elveszített horgászeszközök átlagos tömegének becslése másodlagos adatokon alapult, amelyek nem feltétlenül tükrözik a horgászok által használt eszközök teljes változatosságát. Tanulmányunk azonban mindezek ellenére is reményeink szerint felhívja a figyelmet erre az alulkutatott problémára, mely minőségromlást okozhat felszíni vizeinkben, és melyet pont ezért a következő években teljesen biztosan nagyobb szorgalommal kell kutatni” – hangsúlyozta Dr. Löki Viktor.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, Várbíró Gábor 2025. szeptember 30. és október 2. között részt vett az Európai Bizottság – JRC (Joint Research Centre) által Koppenhágában megrendezett 50. ECOSTAT munkacsoport-ülésen és a kapcsolódó „Classification of Ecological Status in a Changing Climate” című workshopon.
Az ECOSTAT (Ecological Status Working Group) az EU Víz Keretirányelvéhez kapcsolódó szakmai fórum, ahol a tagállamok vízügyi és ökológiai szakértői egyeztetik, hogyan értékelhető egységesen a felszíni vizek ökológiai állapota.
A tanácskozás középpontjában az éghajlatváltozás és a Víz Keretirányelv szerinti állapotértékelés kapcsolata állt. A résztvevők többek között a hőmérsékleti és vízjárási szélsőségek hatásait, a tápanyag-határértékek és az EQR-módszerek klímaérzékenységét, valamint az új DNS-alapú monitorozási technikák alkalmazását vitatták meg.
Várbíró Gábor a Tápanyag (Nutrients) munkacsoport tagjaként a foszfor- és nitrogénkoncentrációk határértékeinek felülvizsgálatán dolgozott a klímaváltozás összefüggésében. Az ülésszakon szó esett továbbá a hidromorfológiai tényezők szerepéről, az interkalibrációs folyamatok fejlesztéséről, valamint a kiszáradó vízfolyások ökológiai állapotértékelésének jövőbeli kihívásairól is.
2025-ben 200 éve, hogy Széchenyi István megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. A nevezetes évforduló kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya országos természetfotó pályázatot hirdet Natura Mirabilis címmel. A nyertes fotókból 2026. áprilisában kiállítás nyílik az MTA Székházában.
A téma: az ÉLŐ TERMÉSZET, annak minden formája, a vírusoktól az emberig és természeti környezetig.
Shakespeare szavaival biztatjuk a pályázókat:
„Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.
(Kosztolányi Dezső ford.)
A pályázat nyilvános, arra hivatásos és amatőr fotósok egyénileg nevezhetnek az http://mta200.naturart.hu/ honlapon.
Kategóriák
Csodálatos Földünk(olyan képeket várunk, amelyek megmutatják a bennünket körülvevő világ csodáit, az ember és a Természet kapcsolatát. Lehet ez akció-fotó, vagy „csak” egy szép kompozíció, fényhatás. De ide várjuk azokat a képeket is, amelyek bemutatják azt, hogyan hat az emberi tevékenység a természetre.)
Növények, állatok és környezetük (olyan képek nevezhetők, amelyek tájkép-szerűen mutatják be a növényeket és az állatokat élőhelyükön, és tükrözik a növény- és állatvilág, valamint környezetük szétválaszthatatlan kapcsolatát. Fontos, hogy a növények és az állatok a képen felismerhetőek legyenek. Az értékelésben elsősorban a bemutatott szituáció egyedülállósága és a téma esztétikus ábrázolása kap hangsúlyt.)
Mikrovilág(ebbe a kategóriába az élő és élettelen természet mikro- és makró fotóit várjuk. Sokunk számára ez egy teljesen ismeretlen világ. A pályázat egyik célja, hogy ezeket is bemutassuk a nagyközönségnek művészi igényű természetfotókon.)
A pályázat kiírója és támogatói a felsorolt 1.-3. kategóriákban az első három helyezett fotót díjazzák, valamint kategóriánként a legjobb ifjúsági (20 év alatti) pályázó képét különdíjban részesítik.
A pályázat fődíját, a Magyar Tudományos Akadémia (továbbiakban MTA) által adományozott Natura Mirabilis díjat az a felvétel kapja, amelyet a Zsűri a pályázat legkiemelkedőbb képének választ. A díjazott részére az MTA emlékérmet adományoz.
Az állattenyésztés a vidéki táj és gazdaság egyik fontos mozgatórugója, amely az ökoszisztéma folyamataira is jelentős hatást gyakorol. Az elmúlt évtizedekben a hagyományos gazdálkodási gyakorlatokat nagyrészt felváltották a modern, iparosított rendszerek, megváltoztatva az élőhelyeket és befolyásolva számos faj elterjedését és gyakoriságát. A Landscape Ecology folyóiratban megjelent új tanulmány szerint az állattenyésztő gazdaságok kedvező feltételeket teremthetnek a denevérek számára is.
A kutatást Szabadi Kriszta Lilla (HUN-REN Evolúciókutató Intézet) és Zsebők Sándor(HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézet) vezették, akik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont két különböző intézetének kutatói. Passzív akusztikus felmérést végeztek 199 mintavételi ponton Magyarországon, ebből 92 pont 35 állattenyésztő gazdaságban volt.
Céljuk az volt, hogy (1) azonosítsák az állattartó telepeken előforduló denevérfajokat, (2) összehasonlítsák a telepeken és más élőhelyeken –szántóföldeken, gyepeken, tölgy- és fenyőerdőkben, valamint településeken belüli utakon és zöldterületeken – előforduló denevérek aktivitását, és (3) felmérjék, hogy az állattartó telepek jellemzői (így az állatfajok és az állomány mérete) és a környező táj összetétele hogyan befolyásolja a denevérek aktivitását.
Az állattartó telepeken leggyakrabban előforduló denevérek a városi környezethez alkalmazkodott fajok voltak, mint például a koraidenvérek (Nyctalus spp.) és törpedenevérek (Pipistrellus kuhlii, P. pipistrellus és P. pygmaeus), amelyek a gazdaságok több mint kétharmadában előfordultak. Érdekes módon a fokozottan védett Nyugati piszedenevér és más erdőben élő Myotis fajok is előfordultak a gazdaságokban, ami arra utal, hogy ezek az élőhelyek táplálkozási lehetőséget nyújtanak számos faj számára.
Nyugati piszedenevér Fotó: Szabadi Kriszta
A tanulmány megállapította, hogy több denevérfaj aktivitása és az összesített denevér aktivitás is magasabb volt az állattenyésztő gazdaságokban, mint sok más élőhelyen, bár nem magasabb, mint a településeken az utak mentén vagy a városi zöldterületeken. Ez arra utal, hogy az állattartó telepek hasonló erőforrásokat biztosít a denevérek számára, mint a városi környezet.
A gazdaságok jellemzői is számítottak: a fehérszélű törpedenevér (P. kuhlii) lényegesen aktívabb volt szarvasmarha telepeken, mint lótartó istállók körül. Ez a tartási körülmények és a trágyakezelés különbségeit tükrözheti, mivel a lóistállók általában tisztábbak, zártabbak és modernebbek. A tájösszetétel esetében azt találtuk, hogy a mesterséges környezetben található zöldterületek aránya az istállók körül pozitív összefüggést mutatott a denevérek aktivitásával. A gazdaságokon belül vagy azok közelében található bokrok és fák alternatív táplálkozási és pihenési lehetőségeket nyújthat a denevérek számára, valamint segíti őket a tájékozódásban.
A tanulmány kiemeli, hogy a telepeken táplálkozó denevérek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a rovarok elleni védekezéshez, ami csökkentheti az állatokat érő stresszt és a betegségek kockázatát, valamint javíthatja a termelés eredményességét. Ugyanakkor a szerzők hangsúlyozzák, hogy fontos a denevérbarát gazdálkodási gyakorlatok bevezetése, így a állatfarm körüli ökofolyosók fenntartása és a mesterséges denevér szálláshelyek létesítése a farmokon.
Az eredmények rávilágítanak arra, hogy az ökológiai szempontok integrálása az állattartásba egyszerre szolgálhatja a fenntartható mezőgazdaságot és a vadon élő állatok védelmét.
Hivatkozás: Szabadi K. L., Kurali A., Estók P., Görföl T., Froidevaux J. S. P., & Zsebők S. (2025). Bats in livestock farms—effects of farm characteristics and landscape composition on bat activity. Landscape Ecology, 40:179. https://doi.org/10.1007/s10980-025-02196-9
„A beporzó rovarok mindennapi életünk alapkövei, letéteményesei. […] A rovarbeporzás biztosítja mindazt a növényi változatosságot, amelyre a szárazföldi élet épül, és amely nélkül a földi élet minden értelemben sokkal szegényebbé, instabilabbá válna.” (Beporzóbarát városok kiadvány – ELKH Ökológiai Kutatóközpont, részlet)
Dr. Bihaly Áron– a HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos munkatársa – pályaművével 2025. júniusában elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Környezetvédelmi Ifjúsági Pályadíját. Pályamunkájában bemutatta „Hogyan hatnak a mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák a megporzó rovarokra?”
Áront már egyetemi évei alatt is foglalkoztatta az agrártájak és a természetes élőhelyek megporzó rovarközösségének kapcsolata, a vadvirágos parcellák megporzó rovarokra gyakorolt hatása.
A Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport tagjaként Harta térségében végzett kutatásokat, hogy kiderítse: hogyan segíthetnek a vadvirágos parcellák a beporzó rovarok megmentésében? És hogyan lehet hatékonyan felhasználni az erre rendelkezésre álló limitált pénzügyi forrásokat. Kutatócsoportjuk célja, hogy a hazai és nemzetközi döntéshozók is megalapozott információk alapján támogathassák a beporzó rovarok védelmét.
A podcast során bepillantást kapunk a munkájukba és közelebbről megismerhetjük ezeket a kicsiny rovarokat, melyek kiemelten fontos részei Földünk ökoszisztémájának.
A kutatási projekt nem jöhetett volna létre Máté András magkeveréke (vadviragvilag.hu), valamint az az Állampusztai Mezőgazdasági Kft. közreműködése nélkül.
A hazai gyepterületek ökológiai szerepe igen sokrétű: fontosak a biodiverzitás fenntartásában, de emellett jelentős a mezőgazdasági termelésben, a vízmegtartásban, a talajvédelemben játszott szerepük is. Van azonban egy olyan funkciójuk is, ami talán nem mindenki számára ismert: jelentős szénmegkötő képességgel rendelkeznek. Ez a szénmegkötő képesség egységnyi területre vetítve ugyan kisebb, mint az erdők szénmegkötése, mégis igen jelentős, különösen azért, mert a gyepek elsősorban nem a növényi biomasszában, hanem a talaj szervesanyag-tartalmában tárolják a megkötött szénkészletet, ráadásul meglehetősen hosszú távon.
Az, hogy a talajban milyen hosszú ideig tárolódik a megkötött szén, nagyon sok tényezőtől függ. Ezek közül az egyik legfontosabb a talaj mikroflórájának aktivitása, de hasonlóan fontos a gyepet alkotó növények talajbeli biológiai aktivitása is. A növények egyrészt jelentős mennyiségű CO2-ot bocsátanak ki gyökereiken keresztül, másrészt szervesanyagot juttatnak a gyökereikhez közvetlenül kapcsolódó, illetve a gyökerek környezetében (rizoszférában) élő mikroorganizmusoknak, így növelve a lebontó folyamatok mértékét és az abból származó CO2 kibocsátást. Az ökológiai rendszerek szénforgalmának egyik legjelentősebb eleme, a talajlégzés, ezekből a fő komponensekből tevődik össze.
A MATE és az Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak részvételével végzett kutatásban egy kiskunsági száraz legelő működését vizsgáltuk, ezen belül is elsősorban a fotoszintézis során felvett és a talajon keresztül leadott CO2 kapcsolatát. Arra voltunk kíváncsiak, melyik az a szénforrás, ami elsődlegesen meghatározza a talajból leadott szén mennyiségét, a talaj szervesanyagtartalmában tárolt, vagy a növények által “frissen” felvett CO2? 2012-2020 között összesen 23 alkalommal történtek mérések 78 állandó ponton. A terület különlegessége – amellett, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett része – hogy 2002 óta működik itt egy olyan mérőállomás (örvény-kovariancia mérőállomás), amely a felszín és az atmoszféra között zajló CO2 és vízgőz áramokat méri, így alkalmas a fotoszintézis révén felvett szénmennyiség mérésére.
A kutatás eredményei némileg meglepőek voltak, mivel azok alapján a növények által aktuálisan felvett és talajba juttatott szénmennyiség sokkal nagyobb mértékben meghatározta a talaj biológiai aktivitásának mértékét, a talajból kibocsátott CO2 mennyiségét, mint a talajban tárolt szén mennyisége, annak ellenére, hogy a mintaterületen igen széles tartományban (1.1-14%) változott a széntartalom. Az, hogy a fotoszintetikus CO2 felvétel éppen olyan meghatározó tényező lehet a talajbeli szénforgalomban és CO2 kibocsátásban, mint a főbb környezeti tényezők (hőmérséklet, talajnedvesség), eddig kevéssé volt ismert és fontos információ lehet a biogeokémiai modellek számára. A talajbeli széntartalom elhanyagolható szerepére pedig a szénkészlet különböző formáinak mikrobiális hasznosíthatósága lehet válasz, ugyanis vannak a mikróbák számára könnyebben és kevésbé könnyen felhasználható frakciók, amelyeknek a mennyiségét a talaj fizikai szerkezete határozza meg.
Koncz Péter talajlégzést mér
Ezek az ismeretek rendkívül fontosak a szénforgalom működésének megértéséhez különösen a gyors ütemben zajló klímaváltozás miatt. Ha éves szinten nettó többet lélegzik, lehel ki a talaj és a biomassza, mint amennyi szén-dioxidot felvesz, akkor szénveszteség lép fel. A gyepek funkcióinak megőrzése és fenntartása a környezet- és természetvédelem és a mezőgazdaság számára is egyaránt fontos.
Az HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói és partnereik genetikai „cserék” segítségével újra kalibrálták a gombák törzsfáját, feltárva egy, az első szárazföldi növényeket megelőző, mély múltra visszatekintő történelmet.
Az összetett világ öt útja
A bolygón, amelyet egykor egysejtű élőlények uraltak, egy forradalmi változás nem is egyszer, hanem legalább öt különböző alkalommal ment végbe: a komplex többsejtű élet evolúciója. Ez nem csupán a sejtek összetapadását jelentette; ez olyan élőlények hajnala volt, ahol a sejtek specializált feladatokat láttak el, és elkülönült szövetekbe és szervekbe szerveződtek, hasonlóan a saját testünkhöz. Ez az ugrás kifinomult új eszközöket igényelt, beleértve a sejtek egymáshoz tapadását biztosító magasan fejlett molekuláris mechanizmusokat és a szervezeten belüli kommunikációt lehetővé tévő bonyolult rendszereket. Ez a mélyreható evolúciós újítás öt fő csoportban egymástól függetlenül jelent meg: az állatok, a szárazföldi növények, a gombák, valamint az algák két különálló vonalában (vörös- és barnamoszatok).1 Annak megértése, hogy e csoportok mikor jelentek meg, alapvető fontosságú a földi élet történetének összeállításához.
Kőbe vésett idővonal
A legtöbb ilyen csoport esetében a fosszilis leletek geológiai naptárként szolgálnak, horgonypontokat biztosítva a földtörténeti mélyidőben. E bizonyítékok alapján az élet összetettségének egy időrendi képe rajzolódik ki.
Csoport
Legidősebb kövületlelet
Kor
Helyszín és jelentőség
Vörösmoszatok
Rafatazmia & Ramathallus
~1,6 milliárd évvel ezelőtt
India. Jelenleg a legkorábbi ismert komplex többsejtű életformák; ezek a leletek jelentősen visszatolják az eukarióták megjelenésének idővonalát.
Állatok
Szivacsszerű kövületek
~890 millió évvel ezelőtt
Kanada. A modern tengeri szivacsokra emlékeztető mikroszkopikus struktúrák arra utalnak, hogy az állati élet jóval a kambriumi robbanás előtt kezdődött.
Szárazföldi növények
Mikroszkopikus spórák
~475 millió évvel ezelőtt
Omán. A megkövesedett spórák szolgáltatják az első egyértelmű bizonyítékot a növények szárazföldi megjelenésére, 50 millió évvel megelőzve a teljes növénymaradványokat.
Barnamoszatok
Fosszilis értelmezések
~450 millió évvel ezelőtt
Globális. Molekuláris és fosszilis bizonyítékok az ordovíciumi nagy biodiverzifikációs esemény során, az óceánokban történt eredetre utalnak.3
Van azonban egy figyelemre méltó kivétel e kövületeken alapuló idővonal alól: a gombák. A gombák országa régóta rejtély a paleontológusok számára. Jellemzően puha, fonalas testük miatt ritkán kövesednek meg jól.5 Továbbá, ellentétben az állatokkal vagy a növényekkel, amelyeknél a komplex többsejtűség egyetlen eredetűnek tűnik, a gombák ezt a tulajdonságot többször is kifejlesztették különböző egysejtű ősökből, ami megnehezíti egyetlen eredetpont meghatározását a hiányos fosszilis leletanyagban.6 Ezen a ponton tesz döntő fontosságú hozzájárulást az Okinawai Tudományos és Technológiai Intézet (OIST) kutatóinak és együttműködő partnereinek új tanulmánya.
A genetikai óra leolvasása
A gombák fosszilis leletanyagában lévő hiányosságok áthidalására a tudósok a „molekuláris órát” használják. Az elgondolás lényege, hogy a genetikai mutációk egy szervezet DNS-ében viszonylag állandó ütemben halmozódnak fel a generációk során, mint egy stopperóra ketyegése.10 Két faj közötti genetikai különbségek számának összehasonlításával a kutatók megbecsülhetik, mennyi idővel ezelőtt váltak szét egy közös őstől.10
A molekuláris óra azonban kalibrálatlan; relatív időt képes feltárni, de abszolút éveket nem. Az óra beállításához a tudósoknak a fosszilis leletekből származó „horgonypontokkal” kell kalibrálniuk azt.12 A gombakövületek ritkasága miatt ez mindig is komoly kihívást jelentett. Az OIST által vezetett csapat ezt egy újszerű információforrás bevonásával oldotta meg: a különböző gombavonalak közötti ritka gén „cserékkel”, egy olyan folyamattal, amelyet horizontális géntranszfernek (HGT) neveznek.5 Míg a gének általában „vertikálisan”, szülőről gyermekre öröklődnek, a HGT olyan, mintha egy gén „oldalirányban” ugrana át egyik fajból a másikba. Ezek az események erőteljes időbeli nyomokat szolgáltatnak. Ha egy gén az A vonalból átugrott a B vonalba, az egyértelmű szabályt állít fel: az A vonal közös ősének idősebbnek kell lennie annál az időpontnál, amikor a gén megjelent a B vonalban. 17 ilyen átadás azonosításával a csapat egy sor „idősebb, mint/fiatalabb, mint” kapcsolatot állapított meg, amelyek segítettek drámaian pontosítani és leszűkíteni a gombák idővonalát.5
Fotó: Rachel Horton-Kitchlew, on Unsplash
Egy ősi birodalom új történelme
Ezt az úttörő kutatást a HUN-REN hálózat két vezető magyar kutatócsoportja és a japán Okinawai Tudományos és Technológiai Intézet (OIST) közötti szoros együttműködés tette lehetővé. A tanulmány első szerzői Szánthó L. Lénárd, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársa, és Merényi Zsolt, a szegedi HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársa voltak.5 Merényi Nagy G. László csoportjának tagja, amely a gombák evolúciós genomikájával és a többsejtűség evolúciójával kapcsolatos munkájáról híres. Ez a magyar szakértelem ötvöződött az OIST Modelleken Alapuló Evolúciós Genomikai Egységének élvonalbeli számítógépes módszereivel, amelyet Szöllősi J. Gergely (szintén a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója) vezet és Dr. Eduard Ocaña-Pallarès társvezet.5
A csapat a következőket tette:
Több száz konzervált gén alapján felépítették a gombák széleskörű törzsfáját, 225 különböző markert elemezve 110 gombafajon keresztül.5
Datálták ezt a törzsfát a rendelkezésre álló kevés kövület, valamint a leszármazási vonalak közötti ritka géncserékből nyert új, relatív korra vonatkozó információk segítségével, amelyek megmutatják, mely ágaknak kell idősebbnek vagy fiatalabbnak lenniük, ezzel pontosítva az idővonalat.
A kutatók egy egyszerű, de nagy horderejű kérdést tettek fel: mikor kezdtek el a mai gombák diverzifikálódni? A kövületek és a ritka horizontális géntranszferekből származó relatív korinformációk kombinálásával elemzésük arra a következtetésre jutott, hogy az élő gombák közös őse nagyjából 1,4–0,9 milliárd évvel ezelőttre datálható – jóval a szárazföldi növények megjelenése előtt.5 Ez az időzítés alátámasztja a gombák és algák közötti kölcsönhatások hosszú előjátékát, amely segített előkészíteni a terepet a szárazföldi élet számára.
Miért fontos ez a felfedezés?
A gombák működtetik az ökoszisztémákat – újrahasznosítják a tápanyagokat, partnerségre lépnek más élőlényekkel, és néha betegségeket okoznak. Idővonaluk pontosítása megmutatja, hogy a gombák már jóval a növények előtt diverzifikálódtak, ami összhangban van az algákkal való korai partnerségekkel, amelyek valószínűleg segítettek előkészíteni az utat a szárazföldi ökoszisztémák számára.
Ez a felülvizsgált idővonal alapvetően újraértelmezi a szárazföld meghódításának történetét. Azt sugallja, hogy több százmillió évvel az első valódi növények meggyökerezése előtt a gombák már jelen voltak, valószínűleg mikrobiális közösségekben léptek kölcsönhatásba az algákkal.5 Ez a hosszú előkészítő szakasz elengedhetetlen lehetett a Föld kontinenseinek lakhatóvá tételéhez. A kőzetek lebontásával és a tápanyagok körforgásával ezek az ősi gombák lehettek az első igazi ökoszisztéma-mérnökök, létrehozva az első kezdetleges talajokat és alapvetően megváltoztatva a szárazföldi környezetet. Ebben az új nézetben a növények nem egy kopár pusztaságot hódítottak meg, hanem egy olyan világot, amelyet évezredeken át a gombák birodalmának ősi és kitartó tevékenysége készített elő számukra.
Fotó: Timothy Dykes on Unsplash
A publikáció adatai
Cím:A timetree of Fungi dated with fossils and horizontal gene transfers Folyóirat:Nature Ecology & Evolution Szerzők: Lénárd L. Szánthó, Zsolt Merényi, Philip Donoghue, Toni Gabaldón, László G. Nagy, Gergely J. Szöllősi, and Eduard Ocaña-Pallarès DOI link: 10.1038/s41559-025-02851-z
A városi parkok, amelyek legtöbbször erősen átalakított városi szerkezetbe ágyazódnak, sok esetben az egyetlen természetes élőhelytípusok az emberi településeken. Fontosságuk a városlakók és a biodiverzitás szempontjából már jól ismert, ugyanakkor a Kelet- és Közép-európai városok parkjai még mindig számos kutatási lehetőséget kínálnak. Például, hogyan befolyásolja elhelyezkedésük a városi mátrixban az élővilágot, és mely funkcionális jellegek segítik vagy éppen korlátozzák egyes fajok fennmaradását. Egy új tanulmány feltárta, hogy a városi parkok milyen mértékben képesek megőrizni madárfajok sokféleségét a városokat körülvevő tájakhoz képest.
A kutatást a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoportja végezte, hazai és romániai intézmények közreműködésével. Az Urban Forestry & Urban Greening folyóiratban megjelent tanulmány azt vizsgálta, hogy a tájszerkezet összetétele és a városi parkok térbeli elhelyezkedése városon belül miként hat a madárközösségek összetételére és funkcionális jellegeinek változatosságára. „Azt találtuk, hogy a városi parkok madárfajgazdagsága alacsonyabb az erdőszélekhez képest, de hasonló a mezőgazdasági élőhelyekéhez” magyarázza a tanulmány vezető szerzője, Lakatos Tamás. „Ez azt jelenti, hogy bár a parkok nem tudják teljesen helyettesíteni a természetes élőhelyeket, mint amilyenek a városiszéli erdők, viszont így is fontos elemei maradnak a városi ökoszisztémáknak.”
A tanulmány első szerzője, Lakatos Tamás, PhD hallgató, terepi madárfelvétel közben
A kutatók 72 városi parkban végeztek madárfelméréseket 9 közepes méretű városban Magyarországon és Romániában. Városonként nyolc mintavételi helyet jelöltek ki: két parkot a városközpontban, kettőt a külvárosban, valamint négy referenciahelyet a kevésbé urbanizált, úgynevezett periurbán térségekben. A referenciahelyek vagy erdőszegélyek voltak, vagy mezőgazdasági művelés alatt álló területek. A felméréseket pontszámlálással végezték a költési időszak csúcsán (április–május), a kora reggeli órákban, két ismétléssel. A kutatók több mint 3000 madarat figyeltek meg, amelyek 72 fajt képviseltek, majd funkcionális jellegeik szerint kategorizálták őket, például étrend, táplálkozási mód, fészkelési stratégia, vonulási viselkedés és testméret. Ez a megközelítés lehetővé tette, hogy a kutatók feltárják, miként befolyásolják ezek a jellegek a madarak városi környezethez való alkalmazkodását.
Az eredményeik szerint a rovarevő madarak kevésbé tudtak megtelepedni a városi parkokban, mivel ott kevés az ízeltlábúak számára megfelelő élőhely. Ezzel szemben a magasabb helyeken, például épületeken fészkelő fajok előnyt élveztek, mert biztonságos fészkelőhelyeket találtak olyan potenciális ragadozók elől, mint a macskák és a kutyák. „A talajon fészkelő madarak különösen nagy gondokkal szembesülnek a városokban, mivel a fészekaljpredáció és az emberi zavarás magasabb ezeken a helyeken” – hangsúlyozza a kutatás vezetője és utolsó szerzője, Batáry Péter. „Ezzel szemben az odúlakó fajok, például a cinegék, kifejezetten jól boldogulhatnak, ha elegendő odvas fa vagy mesterséges odú áll rendelkezésükre.” A mezőgazdasági területek inkább a nagyobb testű madaraknak kedveztek, amelyek nagyobb táplálkozóterületet igényelnek, míg az olyan generalista fajok, mint a feketerigó vagy a házi veréb, a parkokhoz is képesek voltak jól alkalmazkodni. Ugyanakkor a parkok térbeli elhelyezkedése, legyen szó belvárosi vagy külvárosi parkról, nem játszott szerepet: fontosságuk mindenhol azonosnak bizonyult. A specialista fajok, mint például a citromsármány vagy a búbos banka, viszont nehezebben találtak megfelelő élőhelyet a városi környezetben.
Városi park Marosvásárhelyen, Románia
A tanulmány kiemeli, hogy a városi parkok önmagukban nem képesek fenntartani kiemelkedő madárfaj-gazdagságot, de tudatos területkezelés mellett jelentősen hozzájárulhatnak a biodiverzitás megőrzéséhez. Az olyan intézkedések, mint a fűnyírás ritkítása, őshonos cserjék és fák ültetése, az idős és elhalt fák meghagyása, valamint mesterséges odúk kihelyezése, mind növelhetik a parkok ökológiai értékét a madarak számára. „Eredményeink hangsúlyozzák, hogy a városi zöldfelületek nem elszigetelt foltok, hanem egy nagyobb ökológiai hálózat részei” – mondja Lakatos Tamás. „A fenntartható várostervezésnek a tájléptékű szemléletet kell követnie, integrálva a parkokat, a mezőgazdasági területeket és az erdőket egy olyan mozaikba, amely biztosítja a legtöbb madárfaj fennmaradását és az általuk biztosított ökoszisztéma-funkciók megőrzését.”
A tanulmány megjelent:
T. Lakatos, A. Báldi, R. Gallé, D. Korányi, I. Kovács, Z. László, E. Papp, J. J. Purger, K. Sándor, G. Seress, K. Szitár, E. Török, I. Urák, P. Batáry (2025). Functional trait filtering and decline in species richness in urban parks hinder ground-breeding and insectivorous birds. Urban Forestry & Urban Greening, 112: 128988. https://doi.org/10.1016/j.ufug.2025.128988
Címfotó: Erdőszegély Tatabánya mellett, Magyarország
A szabadidős horgászok ökológiai ismereteinek és természetről alkotott benyomásainak értéke, konzervációbiológiai relevanciája az elmúlt évtizedekben került előtérbe. Bár a regisztrált horgászok száma Magyarországon kevesebb mint 5 év alatt megduplázódott és 2024 májusára meghaladta az 1 milliót, ökológiai ismereteikről hazai viszonylatban még mindig kevés ismerettel rendelkezünk. A recens tanulmányok alapján megfigyeléseik között szerepelhetnek különböző idegenhonos élőlények is, melyek nem csak az adventív halakat érinthetik, így a nemzetközi szakirodalom néhány tanulmánya alapján a horgászok különösen fontosak lehetnek a vizeket érintő inváziók megfigyelésében, akár egyes okainak feltárásában.
Februárban jelent meg a HUN-REN ÖK Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport vezetésével a témában egy tanulmány az Aquatic Conservation: Marine and Freshwater Ecosystems nevű nemzetközi folyóiratban. A kutatás során magyar szabadidős horgászok termálvizes és nem termálvizes élőhelyekhez köthető idegenhonos növényekkel kapcsolatos ökológiai tudását, és vonatkozó percepcióit igyekeztek a szakemberek alaposabban megismerni.
Annak érdekében, hogy a kutatók többet tudjanak meg a horgászok idegenhonos növényfajokkal kapcsolatos ismereteiről és benyomásairól, 2021 decembere és 2023 májusa között 72 helyszíni interjút készítettek négy rendszeresen horgászott magyarországi édesvízi víztestnél: a Hévízi kifolyónál, valamint a Fényes-, a Balaton- és a Velencei-tavaknál, melyek közül kettő termálvizes, kettő pedig nem termálvizes élőhelyet képviselt.
Az interjúk során 12, főként termálvizes élőhelyeken előforduló idegenhonos növényfaj fényképét mutatták meg a horgászoknak, és igyekeztek tájékozódni arról, mely növényeket ismerik (névvel, vagy név nélkül), és melyeket nem ismerik. A beszélgetések közben rögzítették továbbá az invazív növények különböző hatásaival kapcsolatos egyes benyomásaikat, elképzeléseiket is.
Összességében a legtöbb horgász nem tudta megnevezni a bemutatott fajok mindegyikét, de a válaszadók legalább fele négy fajt magabiztosan be tudott azonosítani, illetve a termálvizes élőhelyeken rendszeresen horgászók több invazív növényt tudtak helyesen azonosítani névvel, vagy név nélkül.
„Korábban már őshonos növények kapcsán bebizonyosodott, hogy tudományos szempontból annak is van értéke, ha egy horgász ugyan név nélkül, de a feltett kontrollkérdések alapján mégis magabiztosan be tud azonosítani egy fajt. Ilyenkor az önkénytelen megfigyelései alapján akár a közelrokon fajoktól is el tudja különíteni, esetleg pontos lelőhelyet, vagy egyéb ökológiai jellemzőket tud mesélni a kutatónak róluk. A frissen megjelent közlemény ezt idegenhonos növények esetében is megerősíti, illetve egyben felhívja arra is a figyelmet, hogy a horgászok tudása és megfigyelései sokkal szerteágazóbbak lehetnek, mint azt korábban gondoltuk volna.” – összegezte Dr Löki Viktor.
A 72 megkérdezett horgász közül tizenhatan akvarisztikával is foglalkoztak, közülük pedig ketten bevallották, hogy egy korábban akváriumban tartott növényfajt (kagylótutaj [Pistia stratiotes]) és egy halfajt (aranyhal [Carassius auratus]) korábban szándékosan visszaengedtek a természetbe. A kutatás így összességében hangsúlyozta a horgászok idegenhonos élőlényekkel kapcsolatos megfigyeléseinek fontosságát, de adataik alapján úgy tűnik, a horgászok elő is segíthetik a vizekben történő idegenhonos élőlények terjedését, különösen, ha horgászat mellett akvaristák is.
Löki Viktor szerint a 72 megkérdezett horgászból kettő ugyan elsőre kevésnek tűnhet, ám az invázióbiológiában sajnos ismert, hogy a környezeti tényezők megfelelő együttállása esetén az ilyen pontszerű visszatelepítési események is hordozhatnak magukban kockázatot, mert – mint hangsűlyozta az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa – lokális, vagy akár regionális inváziós események gócpontjai lehetnek. „Fontos ezért megjegyezni, hogy ugyan a horgászok környezettudatossága folyamatosan növekszik, de a jövőben hangsúlyt kell fektetni a horgászok számára olyan környezeti nevelési sarokpontok megfogalmazására is, melyek az idegenhonos halak mellett azokat az egyéb idegenhonos élőlényeket is érintik, melyekkel a horgászok vízparti tevékenységeik során kapcsolatba kerülhetnek.” – hangsúlyozta Löki Viktor.
Mindemellett a kutatók úgy vélik, alapos megfigyeléseiknek köszönhetően a horgászok partnerek lehetnek akár az édesvízi élőhelyeket érintő idegenhonos élőlények korai észlelésében is, mielőtt az adott élőlény nagymértékű terjeszkedése, a tényleges biológiai invázió bekövetkezik.
A teljes angol nyelvű tanulmány szabadon hozzáférhető itt:
A kis kiterjedésű, gyakran időszakos vízjárású állóvizek világszerte a legveszélyeztetettebb ökoszisztémák közé tartoznak. A klímaváltozás, intenzív mezőgazdaság és egyéb káros emberi tevékenységek hatására aggasztó mértékben tűnnek el, egyedülálló biodiverzitásukkal együtt.
A 2004-ben alakult European Pond Conservation Network (EPCN) célja, hogy elősegítse a kis kiterjedésű tavak és kisvizek megőrzését Európában a kutatás, természetvédelmi gyakorlat és tudománykommunikáció összekapcsolásával. Ennek fontos részét képezik a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi EPCN workshopok is.
A szervezet a következő három évre a Vízi Ökológiai Intézet Biodiverzitás- és Metaközösség-ökológia Kutatócsoportjának vezetőjét, Horváth Zsófiát választotta elnökének.
Az EPCN által kidolgozott Kistó Kiáltvány (Pond Manifesto) hét nyelven érhető el. Ennek magyar változata a HUN-REN ÖK csapatának köszönhetően készült el.
A Magyar Tudományos Akadémia először hirdette meg a Momentum MSCA posztdoktori pályázatát, amely révén 1–3 évre kiemelkedő kutatók csatlakozhatnak be Lendület-csoportok munkájába. Az MTA-ÖK Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoporthoz heten pályáztak, közülük ketten nyertek el posztdoktori helyet, 2026. január 1-től három évre. Ghoufrane Derhy a folyóvízi és állóvízi táplálékhálózatok jelleg alapú összehasonlításával fog foglalkozni, míg Junyao Gu több trofikus szinten vizsgálja majd a molekuláris alapú biodiverzitás és az ökoszisztéma-működés (BEF) kapcsolatát dunai planktonközösségekben. Továbbá az MTA-HUN-REN-ÖK Lendület Terjedésökológiai Kutatócsoportba négyen pályáztak akik közül Sachin Sharma nyert támogatást. Kutatási témája: WINGS: Mesterséges intelligencia által vezérelt modellezés a vízimadarak közvetítette terjedésről és az inváziós fajok terjedéséről a vizes ökoszisztémákban.
A Magyar Tudományos Akadémia által koordinált Momentum MSCA Posztdoktori Ösztöndíjprogram célja, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtó nemzetközi kutatók számára biztosítson lehetőséget önálló kutatási projekt megvalósítására, már futó Lendület-kutatócsoportokhoz csatlakozva. A program ezzel hozzájárul a hazai tudományos kiválóság és a nemzetközi együttműködések erősítéséhez. Cikkünkben olvasható a nyertes pályázók listája.
Kutatóközpontunk Gazdasági Hivatala működésének támogatására keresünk tapasztalattal rendelkező és motivált munkatársat, budapesti munkavégzéssel. Munkavégzés helye: HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont – 1113 Budapest, Karolina út 29.
Feladatok
EU-s és hazai finanszírozású (HORIZON, KEHOP, OTKA típusú pályázatok) teljes körű adminisztrációja
Riportok, statisztikák készítése;
Projekt mappa naprakészen tartása, pénzügyi előre haladás felügyelete;
Projektszintű HR és beszerzési terv összeállítása;
Pénzügyi elszámolásokhoz szükséges dokumentációk összeállítása, valamint a pénzügyi beszámoló elkészítése;
A projekt megvalósítása során felmerülő költségek fedezetének és elszámolhatóságának vizsgálata, ellenőrzése
Elvárások
Legalább 3 éves aktív szakmai gyakorlat projektek pénzügyi elszámolásában
Angol nyelvtudás
EPTK/Funding&Tenders/EPR online felületen szerzett tapasztalat
Büntetlen előélet
Elhivatottság, precíz, pontos és hatékony munkavégzés
Önálló és csapatban történő munkavégzésre való képesség
Jó kommunikációs készség
Előnyt jelent
Felsőfokú pénzügyi/számviteli végzettség, vagy OKJ-s képesítés pénzügyi/számviteli területen
K+F, közvetlen EU-s és RRF pályázati tapasztalat
Hazai Lendület és uniós ERC pályázat tapasztalat
Amit kínálunk
Izgalmas, felelősségteljes feladatok várják
Inspiratív, nyitott, támogató és családias közeg fogadja nap mint nap
Teljes munkaidő, kiszámítható munkarend, határozatlan idejű munkaszerződés
Tömegközlekedéssel jól megközelíthető munkavégzési hely
Fontos számunkra a munka és a magánélet egyensúlya
Céginformáció
HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont fő feladata a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák magas színvonalú kutatása, beleértve a vízi és szárazföldi élővilágot.
Nagy erővel dolgozunk az intézetek és a tudományágak integrálásán, hiszen egymástól elszigetelve nehéz a komplex környezeti kihívásokkal szembenézni. A kutatásokon túl elkötelezettek vagyunk a tudomány és társadalom közötti híd építésében, így részt veszünk európai uniós és globális szakpolitikák kidolgozásában.
Jelentkezés módja
A szakmai pályáját bemutató önéletrajzát, a bruttó fizetési igénye megjelölésével az alábbi e-mail címre várjuk: toborzas@ecolres.hu
Az árvaszúnyogok (Chironomidae) rendkívül gyakori, világszerte elterjedt kétszárnyú rovarok, amelyek a vízi és a szárazföldi ökoszisztémákban egyaránt kiemelt ökológiai szerepet töltenek be. A közelmúltban több helyen felmerült az igény az árvaszúnyogok gyérítésére, főként a vízparti településeken, ahol a rajzás időszakában tömeges megjelenésük kellemetlenséget okoz a lakosság számára.
Intézményünk szükségesnek tartja hangsúlyozni az alábbiakat:
1. Ökológiai szerepük és ökoszisztéma-szolgáltatásaik
Az árvaszúnyogok lárvái a vízi üledékben élnek, ahol lebontják a szerves anyagokat, fokozzák az üledék oxigénellátását, és kulcsszerepet játszanak a tápanyagkörforgásban. Kirepülésükkor jelentős mennyiségű nitrogént és foszfort távolítanak el a tavakból, így hozzájárulnak a víz öntisztulásához. A kifejlett egyedek – amelyek nem csípnek – halak, madarak, denevérek és más ízeltlábúak táplálékául szolgálnak, ezért a táplálékháló fenntartásában nélkülözhetetlenek. Az árvaszúnyogok eltávolítása az élőhelyről közvetetten veszélyeztetné a vízi és vízparti élőlények sokaságát, beleértve védett fajokat is.
Amikor a tömeges rajzás okozta kellemetlenségeket mérlegeljük, fontos hangsúlyozni az „érme másik oldalát” is: ezek a fajok számos, az ember és a természet számára is hasznos ökoszisztéma-szolgáltatást biztosítanak.
● Ellátó szolgáltatás: az árvaszúnyogok közvetetten hozzájárulnak a halállomány fenntartásához, ezáltal a halászathoz és a horgászathoz is. Ha csökken az árvaszúnyogok mennyisége, az a halak táplálék ellátását is gyengíti.
● Szabályozó szolgáltatás: lárváik javítják a vízminőséget az üledék oxigénellátásának fokozásával és a szerves anyag lebontásával, így elősegítik a tavak öntisztulását és mérséklik az algásodást.
● Támogató szolgáltatás: bioturbációs tevékenységükkel – az üledék átforgatásával – és a tápanyagkörforgás fenntartásával alapfeltételeket teremtenek más vízi élőlények fennmaradásához.
● Táplálékháló fenntartása: kulcsfontosságú táplálékforrást biztosítanak halak, kétéltűek, vízimadarak, denevérek és számos ízeltlábú számára; eltűnésük így láncreakciószerűen hatna a magasabb rendű fogyasztók állományaira is.
2. Egészségügyi vonatkozások
● Az árvaszúnyogok nem vérszívók, tehát közvetlen egészségügyi kockázatot nem jelentenek.
● Allergiás reakciók ritkán előfordulhatnak (pl. belélegzés esetén), de epidemiológiai szempontból nem tekinthetők közegészségügyi veszélyforrásnak.
3. Jogszabályi és kártevőügyi szempontok
● Az árvaszúnyogok nem minősülnek kártevőknek, így azok irtása jogilag sem értelmezhető.
● Magyarországon jelenleg nincs engedélyezett készítmény az árvaszúnyogok irtására.
● A kártevő-irtás csak olyan szervezetek esetében indokolt és megengedett, amelyek egészségügyi, mezőgazdasági vagy gazdasági kárt okoznak – az árvaszúnyogok azonban ilyen hatással nem bírnak.
4. A gyérítés ökológiai hatásai
● A kémiai vagy biológiai gyérítés nemcsak az árvaszúnyogokat pusztítaná, hanem más, ökológiailag fontos vízi szervezeteket is, így súlyos és tartós ökológiai károkat okozna.
● Az árvaszúnyogok a tápláléklánc alsó szintjén helyezkednek el, így eltűnésük láncreakciót indít el: kevesebb táplálék jut a halaknak, madaraknak, denevéreknek, majd ennek következményeként csökkenhet ezeknek a fajoknak a száma és az ökoszisztéma stabilitása.
● Az ilyen beavatkozások következményeként az ökoszisztéma működése felborulhat, ami hosszú távon több problémát idézhet elő, mint amennyit megold.
5. Ajánlások
● Az árvaszúnyogok gyérítése semmilyen módon nem indokolt és nem megengedett, mivel nem minősülnek kártevőknek, és nincs engedélyezett készítmény az irtásukra.
● A tömeges rajzás kezelésének egyetlen hatékony és fenntartható módja az állóvizeket érintő környezeti terhelés mérséklése, a tápanyagterhelés csökkentése (műtrágya- és szennyvízbemosódás mérséklése, csatornák rehabilitációja).
● Szükséges a part menti nádasok megőrzése és helyreállítása, mert ezek természetes szűrőként gátolják a foszfor és a nitrogén bejutását a tóba, így mérséklik az algásodást és a szúnyoglárvák túlzott elszaporodását.
● A települések számára elsődleges eszköz a településüzemeltetési és környezetrendezési intézkedések alkalmazása (pl. közvilágítás optimalizálása a part mentén, vízparti élőhelyek kezelésének újratervezése).
● A lakossági panaszok hosszú távú kezeléséhez nélkülözhetetlen a szemléletformálás és tájékoztatás, amely kiemeli: az árvaszúnyogok nem csípnek, nem kártevők, és jelentős ökológiai hasznot hajtanak (tápanyagkivonás, táplálékforrás halaknak, madaraknak).
● Lakossági védekezésként javasolható a fizikai megoldások alkalmazása: teraszok, ablakok és nyílászárók szúnyoghálóval való felszerelése, kültéri világítás visszafogása, illetve beltéri légáramlás (ventilátor) használata, amelyek mind csökkentik a kellemetlenséget, de nem avatkoznak be az ökoszisztéma működésébe.
Összegzés:
Az árvaszúnyogok gyérítése ökológiailag és jogilag nem indokolt, sőt, káros következményekkel járhat. Az Ökológiai Kutatóközpont álláspontja szerint a társadalmi kellemetlenségek enyhítése érdekében alternatív, nem-invazív megoldásokat kell keresni, miközben megőrizzük a hazai vizes élőhelyek természetes működését és biodiverzitását.
A Kert a köbön vakációzáró piknik a lótuszt, a bambuszt és más olyan fajokat vesz górcső alá, amelyek Magyarországon nem őshonosak. A platánfa alá leheveredve rövid szórakoztató tudományos stand-up előadásokat hallgathatunk meg arról, hogy valójában mi is a gond az inváziós állatokkal és növényekkel. A gyerekeket egész délután izgalmas kézműves és tudományos programokkal várjuk, este pedig elkezdődik a kerti koncert a réten.
A rendezvény és minden programja a botanikus kert általános belépőjegyeivel látogatható!
Programok
13.30-15.00 Bambusz és lótusz vezetett séta – Sétavezető: Lunk Gergely főkertész (Regisztráció: belépéskor a pénztárnál jelezze, hogy részt kíván venni a sétán és kap egy sétajegyet, max. 35 fő)
Tudományos stand-up előadások
(20 percben, szórakoztatóan, a platánfa alatt)
15.00-15.30 Botta-Dukát Zoltán, ökológus: Jövevény állatok és növények – mi a baj velük?
Miért nem jó, ha újra létrehozzuk a Pangeát? A szomszéd kontinensen jobb nőni? Miért van olyan kevés madár Guam szigetén? Az amerikai szürke mókus okosabb, mint az európai vörös mókus?
15.30-16.00 Weiperth András, ökológus: A hobbi állattartás mint a biológiai inváziók régi-új motorja
Vízfolyások mint inváziós folyósok? Hogyan rúgja fel a márványrák és más inváziós hibrid faj az eddig kőbe vésett szabályokat? Miért állunk ilyen rosszul inváziós halak, rákok, hüllők és kétéltűek szempontjából?
16.00-16.30 Juhász Erika, ökológus: Szőrös jövevények vizeinkben – gyorsan terjedő emlősfajok
Őshonos, de mégis új kihívás: mit kezdjünk a váratlan sikerű hód elfeledett hatásaival? Mi történik, ha egy tájátalakító, őshonos faj inváziós fajokkal találkozik? Mégis kinek ártanak? – A nutria és az amerikai nyérc Magyarországon.
limonádészünet
17.00-17.30 Szabó Krisztina, tájépítész: Jövevény fafajok régen és most
Több évszázada telepítünk idegenhonos növényeket a kertjeinkbe, városi területekre, a jövevények kezdeti felfutása azonban sokszor hanyatlásnak indul. Az eddig biztosnak, jó várostűrőnek tartott fafajok és fajták telepítése a jövőben bizonytalan lehet, részben azért, mert inváziós fajjá válik. Szükség van újabb taxonok felkutatására, amelyek élhető környezetet teremtenek minden városlakó számára.
17.30-18.00 Vásárhelyi Zsóka, ökológus: A legidegesítőbb rovarok és legrandább potyautasaik
Hogyan lehetnek a szúnyogok a legveszélyesebb állatok a Földön? Hogyan élnek, hogyan fejlődnek az általuk terjesztett kórokozók? Mire számíthatunk és mit tehetünk?
18.00-18.30 Lukács Balázs és Lovas-Kiss Ádám, ökológusok: Evés, emésztés, invázió – így segítenek az állatok a világ meghódításában című izgalmas előadása hallható.
Megtudhatjuk, hogyan lesz egy vízimadárból véletlen kertész? Mi történik, ha egy növénymag átsétál a bélcsatornán? Vajon a természet vagy a gyomor dönti el, hogy melyik növény lesz inváziós?
19.00-21.00 VOICE and GUITAR koncert:
Micheller Myrtill és Pintér Tibor ének-gitár duó
14.00-18.00 Egész délutáni programok
A teázás misztikus világa hagyományos bambuszeszközökkel, kóstoló a ‘Virágzó Lótusz’ nevű teából és más, bambuszba préselt teakülönlegességekből, kalligráfia, kínai lótuszcsomó készítés, papírsárkány hajtogatás, valamint játékos kvíz a bambuszról és a lótuszról (az ELTE Konfucius Intézet programja kínai hagyományokkal a lótusz és bambusz jegyében)
Kutatói sátrak pecsétgyűjtéssel és ajándékkal
Repülő tigrisek nyomában a Szúnyogmonitorral
Miért olyan érdekes ez a híres tigrisszúnyog? És egyáltalán a szúnyogok…? Kell-e félnünk a maláriától, más trópusi betegségektől? És mit tehetünk, ha egyszerűen csak utálunk viszketni? Gyere el és tudd meg a választ az összes kérdésre!
Vizeink szőrös jövevényei
Míg egyesek más kontinensekről származnak és számos veszélyt jelentenek a hazai élővilágra, addig mások közülük évmilliókon át itt éltek a Kárpát-medencében, kiirtottuk őket, de mégis visszatértek. Ismerje meg velünk az inváziós amerikai nyércet, nutriát és pézsmapockot, valamint az őshonos eurázsiai hódot!
Kettős ügynökök a Kiskunságban – inváziós növényfajok a helyi ember szemében és szívében
Vajon jó vagy rossz a vaddohány és társaik jelenléte? Valóban a „jövő fája” az ecetfa és életmentő a birkalegelő aszályos nyarakon, vagy éppen „terjedő átok a tájban”? Attól függ, kit kérdezel! Tippeld meg, hogyan vélekedik az inváziós fajokról egy helyi birkapásztor, egy tanyasi nagymama, vagy az ökológiában jártas természetvédelmi szakember. Gyere el, és ismerd meg a saját helyi ökológiai tudásodat, nézz szembe az inváziós fajokhoz fűződő emlékeiddel, érzelmeiddel és motivációiddal!
Folyóvizek parányi betolakodói
Tudtátok, hogy édesvízben is él medúza? És hogy apró, garnéla-szerű rákok élnek a Dunában?
A Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoport különös hangsúlyt fektet arra, hogy jobban megismerjük az inváziós és idegenhonos fajokat, valamint pontosítsuk elterjedési adataikat. Bemutatónkon a látogatók az édesvízi fátyolosmedúza polip és medúza formáival, továbbá dunai inváziós rákokkal ismerkedhetnek meg.
Virágról virágra – inváziós virágok beporzó szemmel
Tudtad, hogy eltűnhetnek a lepkék és poszméhek arról a rétről, ahol elterjed az aranyvessző? Gondoltad volna, hogy a különböző beporzó rovarok az évmilliók alatt más-más virágra szakosodtak? Vagy miért lehet az, hogy beporzóként korántsem mindegy, hogy milyen hosszú a nyelved? Az általunk bemutatott játékban a résztvevők kipróbálhatják, hogy az egyes beporzók (például zengőlegyek, háziméhek, poszméhek, lepkék) vajon egy őshonos virágokból álló gyepen vagy egy egyetlen inváziós virággal elözönlött területen laknak jól?
Tudod mit vetettél tavaly nyáron?
Szökik a pozsgás a sziklakertből és átterjedt a bambusz a szomszéd kertbe? Látogatóink tapasztalatot cserélhetnek kutatóinkkal a dísznövények kerteken belüli és kívüli terjedéséről és a növényi inváziókról. Emellett különböző játékokkal mélyíthetik el tudásukat az idegenhonos növények felismerése terén, valamint kíváncsian várjuk megfigyeléseiket a saját kerti növényeik terjedőképességéről.
Őshonos és inváziós kabócák: a növényvilág vérszívói
A legtöbb kabóca olyan a növényeknek, mint nekünk a szúnyogok. Szipókájukkal leszúrnak a növényi szövetek közé, és onnan szívogatják a tápanyagokat, nyálukkal pedig kórokozókat képesek terjeszteni. Sokszor molekuláris módszerekkel kell vizsgálni a fertőzés jelenlétét, amihez magukat a kórokozókat kell górcső alá venni és szétcincálni. Mindenhez komoly, precíz laboreszközök és vegyületek kellenek, fehér köpenyes tudósok, patikamérleg és hatalmas tisztaság… vagy mégsem? Fel lehet építeni egy mozgó labort a szántóföld szélén? Lepörgethetünk-e egy komoly kísérletet egy olyan termoszban, amilyenből korábban a kávénkat szürcsölgettük?
Bajkeverő emlős betolakodók Ugye tudod, hogy egy puha szőrzetű, kedves pofájú állatka is nagy problémák okozója lehet? Tudtad-e, hogy sokszor olyan emlősfajoknak kedvezünk, amik utána nagy károkat okoznak? Gyere és tudd meg, hogy miért baj, hogy mosómedvék, nyestkutyák és nutriák élnek Magyarországon!
Bőröndmúzeum
Hangkeltő eszközök készítése bambuszból – kézműves foglalkozás
Bonsai-kiállítás a Karbonház emeletén
Vászonfestés levelekkel, termésekkel (hozd a pólód, szatyrod és fesd meg)
Amennyiben elővételben szeretné a jegyet megvásárolni, a Jegyvásárlás gombra kattintva, a kert normál belépői közül választhat (Felnőtt jegy, Nyugdíjas/Diák jegy, Nagycsaládos jegy, Gyermek kiegészítő jegy stb.).
Tavainkat és folyóinkat számos olyan terhelés éri, melyek eredményeként növekszik tápanyagtartalmuk, ami a lebegő életmódot folytató mikroalgák, a fitoplankton mennyiségének nemkívánatos növekedésével jár. Az algák tömeges jelenléte megváltoztatja a vizek átlátszóságát, a fény által átvilágított réteg vastagságát, ahol a fotoszintézisre, és ezáltal oxigéntermelésre lehetőség van.
A vizek állapota szempontjából ugyanakkor nem mindegy, hogy a fitoplankton milyen csoportjai veszik fel ezt a tápanyagot és alakítanak ki nagy biomasszát. Azt, hogy az algák tömege milyen mértékben árnyékol, és változtatja meg a vizek említett optikai sajátságait, attól függ, hogy milyen méretű és alakú algasejtek, ill. kolóniák vannak jelen a planktonban. Az algák mérete mikroszkópos mérések és számítások alapján megadható, de arra vonatkozóan, hogy árnyékolás tekintetében mennyiben különböznek az azonos térfogatú, de különböző alakú algák, még becsléseket sem tudtak adni a szakemberek.
A HUN-REN ÖK Vízi ökológiai Intézetében folyó kutatások eredményeként, mára pontos adatokkal rendelkezünk a vizeinkben előforduló algafajok döntő részének erről a hidrobiológia és vízminőségi szempontból meghatározó tulajdonságáról. A Funkcionális Algológiai Kutatócsoport tagjai több mint 800 algafaj 3dimenziós digitális modelljét készítették el, és kidolgoztak egy matematikai és informatikai eljárást, mely során a modelleket egy virtuális térben mozgatva lehetővé válik az árnyékolt területük pontos megadása. A fajok vetületének adatbázisa immár lehetővé teszi meglévő kutatási és vízminőségi fitoplankton adatok újraértelmezését, és olyan beavatkozások tervezését, melyek segítik a megfelelő plankton kialakulását és ezzel a vizek minőségének javulását.
A kutatók eredményeiket a víztudományok legrangosabb szaklapjában a Water Research -ben közölték.
A klímaváltozás miatt egyre több patak szárad ki időszakosan, miközben egyéb terhelések – például szennyezés vagy medermódosítás – miatt a vízfolyások állapota sem mindig megfelelő a természetes élővilág számára. Egy új tanulmány feltárja, hogyan hatnak ezek a kedvezőtlen körülmények – külön-külön és együtt – a vízben élő makrogerinctelenek életmódjára és túlélési képességeire.
„Kiderült, hogy amikor egy patakban csak időszakosan van víz, az sokkal jobban megnehezíti az élőlények életét, mint az, ha a vízminőség nem megfelelő. A kiszáradás ugyanis megszünteti az élőhelyet, míg a szennyezettebb, de jelen lévő víz még mindig biztosít némi lehetőséget az életre. Bár mindkét terhelés csökkenti az ott élő fajok számát, sőt jelentősen átalakítja a közösséget, hiszen csak azok a fajok maradnak meg, amelyek képesek elviselni ezeket a hátráltató körülményeket.”-összegezte Boda Pál, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Makroszkopikus Vízi Gerinctelen Kutatócsoport vezetője.
A kutatás egyik fontos eredménye, hogy nem minden testi vagy viselkedési jellemző (úgynevezett tulajdonság) reagál azonos módon a környezeti hatásokra. Vannak olyan „semleges” tulajdonságok, amelyek szinte mindenféle környezetben előfordulnak, vagyis nem érzékenyek a kiszáradásra vagy a vízminőség romlására. Ilyen például az apró testméret, a sok petével jellemezhető életmód, vagy a jó repülőképesség. Ezek a jellemzők általában segítik a túlélést – például a kis testű állatok könnyebben elrejtőznek a kiszáradt, de még átnedvesedett mederben, míg a nagy szárnnyal rendelkezők gyorsan vissza tudnak települni, ha újra megjelenik a víz.
Más tulajdonságok viszont nagyon is érzékenyek a környezeti változásokra. Egyes fajok például eltűnnek a vízminőség romlásával, különösen azok, amelyek finom szerves anyagot szűrnek vagy gyűjtenek. Kiszáradás esetén azok a fajok vannak veszélyben, amelyek rövid életűek, vagy a mozgásuk vízhez kötött. Érdekesség, hogy a ragadozó fajok is máshogy reagálnak: jó állapotú, állandó vizű patakokban kiszorulhatnak a konkurencia miatt, míg időszakos vízfolyásokban, ahol kevesebb a versenytárs, jobban érvényesülhetnek.
Az eredmények segítenek jobban megérteni, hogy mire van szüksége a vízi élőlényeknek a túléléshez, és hogyan lehet a jövőben hatékonyabban megóvni a patakokat a kiszáradástól és az állapotromlástól. Az is világossá vált, hogy nem a stresszhatások mennyisége, hanem a típusa a meghatározó: a kiszáradás erőteljesebb környezeti szűrőként működik, mint a vízminőség romlása. Ezért a természetvédelmi intézkedéseknek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a vízfolyások vízjárásának fenntartására, mert ez alapfeltétele a változatos és ellenálló élővilág fennmaradásának.
Az éghajlatváltozás problémája nem oldható meg olyan egyszerű intézkedésekkel, mint a fák ültetése. A Nature Geoscience című folyóiratban közzétett új kutatás szerint a természetes szárazföldi élőhelyek helyreállítása (restaurációja) sokkal kevesebb szén-dioxidot képes eltávolítani a levegőből, mint azt a korábbi modellek sugallták. A hangsúlyt át kell helyeznünk a kibocsátás gyors csökkentésére és annak biztosítására, hogy a kezdeményezések méltányosak legyenek és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra törekedjenek.
Bede-Fazekas Ákos, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatója, a tanulmány meghatározó szerzője kiemeli, hogy a döntéshozóknak holisztikus megközelítést kell alkalmazniuk, amikor az ökoszisztéma helyreállítását fontolgatják: a biológiai sokféleségre és a természetnek az emberekhez való hozzájárulására érdemes összpontosítani inkább, mint a szén-dioxid-megkötésre. Az elmúlt 10 évben az élőhelyek helyreállítására egyre inkább az éghajlatváltozás mérséklésének eszközeként tekint a társadalom, amely kulcsfontosságú elem mind az éghajlati, mind biológiai sokféleséget érintő válság leküzdése szempontjából. Visszatérően hallhatjuk, hogy az élőhelyek helyreállítása ellensúlyozhatja az emberi szén-dioxid-kibocsátás jelentős részét. Ezt a nézetet korábbi modellezési eredmények is támogatni látszottak, de ezek a „ültessünk fákat, ahová csak lehetséges!” elvét követték. Az ökoszisztéma-helyreállítás egy komplexebb és nagyobb átgondolást igénylő folyamat, mint egyszerűen féltermészetes erdők létrehozása vagy, rosszabb esetben, faültetvények telepítése.
A nemzetközi tudóscsoportot Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója vezette, aki kiemelte: „a szén-dioxid-megkötés modellezéséhez olyan megközelítésre van szükség, amely figyelembe veszi az összes lehetséges természetes ökoszisztéma-típust. Az erdők a szén-dioxidot főként biomasszában, a gyepek pedig a talajban tárolják. Minden ökoszisztéma jó ott, ahová való.”
A rendelkezésre álló modellek és előrejelzések tartalmaztak néhány megkérdőjelezhető feltételezést és helytelen bemeneti adatot, amelyeket a kutatók ki akartak javítani, hogy tisztább képet kapjanak az ökoszisztéma-helyreállítás lehetséges szerepéről az éghajlatváltozás mérséklésében. Ezért sokkal reálisabb modellt készítettek, mint az előzőek. Például modelljük nem kényszeríti az erdők helyreállítását minden olyan helyen, ahol az előrejelzések szerint a környezet alkalmas lenne számukra – beleértve a magas szén-dioxid-megkötési potenciállal rendelkező, már kialakult gyepeket vagy a termékeny mezőgazdasági területeket. Az új becslés nem csak kissé kiigazította a korábban számolt szén-dioxid-megkötési értékeket, hanem jelentős eltérést adott. A kutatók megállapították, hogy az ökoszisztéma-helyreállítás a légköri szén-dioxid-koncentrációra mérhető, de korlátozott hatással bír, ha összehasonlítjuk a korábbi előrejelzésekkel. 2100-ra a legzöldebb éghajlati forgatókönyv szerinti emberi kibocsátások 17 százaléka nyerhető vissza, míg a jelenlegi gazdasági folyamatok változatlanságát valló (legpesszimistább) forgatókönyv szerintinek kevesebb mint 4 százaléka.
Az éghajlatváltozás ökoszisztéma-helyreállításon keresztül történő mérséklésére vonatkozó modellek előrejelzései arra utalnak, hogy sürgősen irányváltásra van szükség a politikában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás érdekében.
A tanulmány társszerzője, Caroline Lehmann, az Edinburgh-i Királyi Botanikus Kert munkatársa hozzátette: „mivel rövid és középtávon korlátozott a valószínűsége annak, hogy globális ökoszisztéma-helyreállítás révén jelentősen mérsékelhető legyen az éghajlatváltozás, a helyreállítási tevékenységeket a veszélyeztetett közösségek és a biológiai sokféleség javára kell priorizálni, hogy támogassák a természet és az emberiség éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét.”
Történelmileg az ökológiai helyreállítás terhe a Globális Dél országaira hárult, míg a szén-dioxid-kibocsátás kompenzálásának és a megkötésnek a programját a Globális Észak országai vezették. Azok a közösségek viselik az éghajlatváltozás megoldásának terhét, amelyek nem a probléma okozói. Azon túl, hogy ez igazságtalan, a tanulmány rámutatott, hogy a Globális Észak országaiban is számos olyan terület található, amely kiemelten alkalmas a szén-dioxid-megkötés érdekében végzett ökoszisztéma-helyreállításra.
