Török Edina a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa a Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportban dolgozik. Az ökológiai és természetvédelmi biológiai kutatások területén főként a tájszerkezet hatását vizsgálja a biodiverzitásra. Fontos célkitűzésének tekinti a természetvédelmi kutatásokat, amelyeknek középpontjában a beporzó rovarok védelme és közösségük megőrzése áll az emberek által dominált tájakon.
Bihar megyében, egy magyar határhoz közeli kisvárosban nőttél fel, hogyan fordult az érdeklődésed a biológia, természetvédelem felé?
Az érdeklődésem már egészen kisgyerekkoromban kialakult. Mindig is nagyon szerettem a természetet, különösen az ízeltlábúakat, rovarokat. Egyszerűen gyönyörűnek láttam őket, és nem értettem, miért félnek tőlük vagy miért tartják őket csúnyának. Margittán nőttem fel, egy kisebb városban, a magyar határ közelében, Nagyvárad mellett. Édesapám Apátkeresztúron nőtt fel, ez egy kis falu Margittától mintegy 10 km-re. Gyakran jártunk oda, főleg nagymamámhoz, szinte minden hétvégét ott töltöttem. Édesapámmal sokat kirándultunk a környéken, felfedeztük a közeli tavat, patakot, erdőket. Később elkezdtem tudatosabban megfigyelni az állatokat, sőt időnként be is gyűjtöttem néhányat. Nagymamámnál tartottam kagylókat, gyíkokat, békákat, sáskákat, de még lószúnyogokat is neveltem. Sir David Attenborough és Steve Irwin filmjei tovább mélyítették a természet iránti csodálatomat, és persze sokat köszönhetek inspiráló tanáraimnak is középiskolában például Barbu Edit biológia tanárnőmnek. De igazán Balla Sándor, a margittai Octavian Goga Főgimnázium tanára volt az, aki egy új világot nyitott meg előttem. Felnőttként kezelt bennünket, és olyan izgalmas témákat hozott be az órákra, mint az evolúcióbiológia vagy a biogeográfia. Emellett olvasmányokat is ajánlott, amelyek nagy hatással voltak rám.
Szüleimnek sajnos nem adatott meg a lehetőség, hogy azt tanulják, amit szerettek volna, ezért mindig arra biztattak, hogy én viszont azt válasszam, amit igazán szeretek. Ezért nagyon hálás vagyok nekik.
A debreceni és a kolozsvári egyetemre is jelentkeztem biológia szakra. A Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE, majd 2011-ben önálló Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetté vált) felvételi vizsgát kellett tenni. A sikeres teljesítése akkora élmény volt számomra, hogy végül ezt az egyetemet választottam. Egy fiatal, lelkes és kiváló oktatói csapat várt bennünket. Az évfolyamunkon körülbelül harmincan voltunk, ami lehetővé tette a személyre szabottabb oktatást, és rengeteg terepgyakorlaton vehettünk részt. Három nagyobb terepgyakorlatra is mentünk, a Duna-deltában, a Gyergyói-medencében, és a Túr vidékén. Keresztes Lujzának köszönhetően biogeográfiai terepgyakorlatok is voltak, ami akkoriban elképesztő volt, körbejártuk az egész Balkán-félszigetet, sőt, egészen Kappadókiáig, Törökországig is eljutottunk. Mindig egy busznyi lelkes biológus, ökológus diák kereste az endemikus fajokat. Abban az időben zajlott Romániában a Natura 2000-es, azaz az európai jelentőségű természetvédelmi területek kijelölése és felmérése. Ebbe a munkába minket, hallgatókat is bevontak, hatalmas élmény és lehetőség volt ez számunkra.
A biológia tanári szakot is elvégeztem, ahol szintén aktívan bevonták a hallgatókat a didaktikai módszerek kialakításába. De nem hagyhatom ki a BÖSZ-t sem, ami formálta az életemet, legalábbis a szervezői készségeimet mindenképp. Amikor egyetemre kerültem, épp akkor alakult meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Biológia–Ökológia Szakosztálya, a BÖSZ. Nagyon hamar aktívan bekapcsolódtam a munkába, és egy évvel később elnöke is lehettem. Nagyon boldog, mozgalmas évek voltak ezek. Környezetvédelmi és közösségi programokat szerveztünk: beporzók napját, Föld napját, szemétszedéseket, gólyatábort, gólyabált, kirándulásokat, sőt még nyári egyetemet is. Büszke vagyok rá, hogy a BÖSZ azóta is működik, és ma is aktív közösségként él tovább.
Az életrajzodból kitűnik, hogy különböző ösztöndíjak során sokféle szakterülettel foglalkoztál az ökológiai témákon át a molekuláris biológiai vizsgálatokig. Mi vezetett az entomológiához?
Most visszatekintve érdekes látni, hogy a kutatás során mintha a baktériumoktól a rovarokig, egyetlen fajtól egy egész közösségig ívelt volna a fejlődésem. Ennek leginkább az az oka, hogy már diákként is sokféle projektben vehettem részt, így volt lehetőségem megtapasztalni, milyen különböző kutatási megközelítések léteznek.
A tudományos diákköri munkámat például Staphylococcus aureus baktériumokkal kezdtem: BSc-képzés alatt kíváncsi voltam a labormunkára, így Jakab Endre témavezetésével a margittai kórházi mintákból az MRSA meticillin-rezisztens törzsek azonosításával foglalkoztunk PCR-technika segítségével. Az eredményeket egy kisebb egyetemi szaklapban publikáltuk. Ugyanakkor ez a munka rádöbbentett arra, hogy a tisztán laboratóriumi kutatás számomra túl zárt és kevéssé változatos, hiányzott a terep, a közvetlen természet élmény.
Az egyetemi évek alatt sokféle kutatási területbe belekóstolhattam, amihez nagyban hozzájárult a város és az egyetem nyitott, pezsgő, multikulturális szellemi légköre. Oktatóink nemcsak abban támogattak bennünket, hogy kutatási témát válasszunk, hanem a publikálásra és pályázatírásra is bátorítottak. Fontosnak tartották, hogy minden eredményünket akár kisebb szakmai lapokban is megmutassuk. Szerencsém volt, több projektben is dolgozhattam tudományos technikusként, majd tudományos segédmunkatársként. Kiemelném Keresztes Lujza munkáját, vezetésével a Kárpát-medence endemikus fajait kutattuk. Ebben a projektben nemcsak a hagyományos taxonómiai módszereket, hanem a molekuláris, filogenetikai megközelítéseket is elsajátíthattam. A munka során gyönyörű hegyvidéki élőhelyeket látogattunk meg, friss hegyi patakoknál dolgoztunk és több, a tudomány számára addig ismeretlen fajt is sikerült azonosítanunk és leírnunk.
Ugyanakkor ezek az élőhelyek egy idő után elkezdtek degradálódni, sajnos több is teljesen eltűnt az intenzív fakitermelés vagy a patakok szabályozása miatt. Ekkor kezdett bennem tudatosulni, hogy a természetvédelem nemcsak fontos, hanem elengedhetetlen.
Később Fenesi Annamária és Ruprecht Eszter pályázatai világítottak rá igazán arra, hogy „nincs időnk tétlenkedni“, a természetvédelemi kutatások sürgetően fontosak. Az ő munkájuk inspirált arra, hogy aktívan foglalkozzam az inváziós növényfajok beporzókra gyakorolt hatásaival. Így jutottam el oda, hogy már nemcsak egy-egy fajt, hanem egész beporzó közösségeket szeretnék megismerni és megvédeni. Ez az elköteleződés azóta is kitart.
Milyen állat csoportokkal foglalkoztál részletesebben? Miért érdekesek, mik a jellemzőik?
Kutatásaim során elsősorban a kétszárnyúak rendjébe tartozó rovarcsoportokat vizsgáltam, különösen a lószúnyogokat (Tipulidae), a redősszárnyú szúnyogokat (Ptychopteridae), a csípőszúnyogokat (Culicidae) és a zengőlegyeket (Syrphidae). Ezek mind értékes és ökológiai szempontból fontos csoportok, hiszen többféle ökoszisztéma-szolgáltatásban is szerepet játszanak. A lószúnyogok és a redősszárnyú szúnyogok lárvái például fontosak a lebontási folyamatokban, így közvetetten a víztisztításban is. A csípőszúnyogok kifejlett példányai sok madár- és denevérfaj számára jelentenek táplálékforrást. A zengőlegyek viszont a beporzásban és a biológiai növényvédelemben is bizonyítottan szerepet vállalnak. Ami pedig közös bennük: valamennyien nektárkedvelők, vagyis viráglátogatók. Például a hím csípőszúnyogok képesek beporzást végezni, és vizes élőhelyeken a legyek dominálnak a beporzó közösségekben.
A kétszárnyúak iránti érdeklődésemet Keresztes Lujza indította el, aki nagy elhivatottsággal tanította a gerinctelen állattant, és ő vezette előbb a patakökológiai (PAMACS), majd a Transdiptera kutatócsoportot. Az ő vezetésével ismerkedtem meg mélyebben a kétszárnyúakkal, és egy terepgyakorlat során együtt fedeztünk fel egy új redősszárnyú szúnyogfajt, amelyet korábban még nem írtak le a tudomány számára. Ez lett Európában a 19. ismert faj a Ptychoptera nemzetségből, és Romániában a kilencedik. Lujza mindig megtalálta a módját, hogyan motiválja a hallgatóit – engem például azzal, hogy bizalmat szavazott nekem a faj leírásához. A faj biogeográfiai eredetét, rokonsági viszonyait geometriai morfometriai és filogenetikai módszerekkel vizsgáltam. Ekkor mélyültem el igazán a taxonómia, vagyis a fajok rendszertani leírása és a fajképződés vizsgálatának világában.
Ezt a vonalat folytattam a doktori kutatásom során is, amelynek középpontjában már a csípőszúnyogok (Culicidae) álltak. Egy németországi, trópusi betegségekkel foglalkozó kutatócsoport szeretett volna vizsgálatokat végezni a Duna-deltában élő csípőszúnyogokkal, és felkértek bennünket az együttműködésre. Így kerültem kapcsolatba ezzel a kutatási területtel, és végül ez lett a doktori témám is. A csípőszúnyogok ökológiai szempontból fontos szereplők a táplálékhálózatban, ugyanakkor néhány fajuk vektorfajként súlyos betegségeket terjeszthet, így ökológiai és közegészségügyi szempontból egyaránt jelentősek. A PhD-kutatásom során azt vizsgáltam, hogyan változik a szúnyogközösségek összetétele különböző tájtípusokban, és ez idő alatt rengeteget tanultam ezekről a fajokról.
A szúnyogokhoz való viszonyom azonban túlmutatott a tudományos kérdéseken egyre erősebben kezdett foglalkoztatni a védelmük, illetve a beporzó rovarok közösségi szintű megismerése és megőrzése. A doktori fokozatot 2018-ban szereztem meg a Román Akadémián. Ezt követően sajnos nem volt lehetőségem Kolozsváron kutatóként folytatni a munkát, így posztdoktori pályázatokat kerestem, amelyek révén később Magyarországra kerültem.
Mikor kapcsolódtál az Ökológiai Kutatóközponthoz?
Nagyon szerencsés egybeesés volt, hogy épp amikor 2018 augusztusában megvédtem a doktori dolgozatomat, szeptemberben Batáry Péter – egy sikeres Lendület-pályázat elnyerésével – megalapította az Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) a Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportot.
Korábban már dolgoztam együtt Kovács-Hostyánszki Anikóval, az ÖK munkatársával, aki felhívta a figyelmemet az induló kutatócsoport álláslehetőségére.
Anikót Fenesi Annamárián keresztül ismertem meg, amikor egy közös kutatásban dolgoztunk, amely az inváziós növényfajok beporzó közösségekre gyakorolt hatását vizsgálta. Ez egy izgalmas, országokon átívelő projekt volt, amelyben 12 különböző inváziós növényfaj hatását elemeztük magyarországi és romániai mintaterületeken. Az együttműködésből több közös publikáció is született. És különösen fontos számomra az első közös cikkünk is. Örömmel gondolok vissza ezekre az évekre: fantasztikus terepmunkákban vehettem részt, sokféle élőhelyet jártunk be, és rengeteg értékes adatot gyűjtöttünk.
A doktori fokozat megszerzése után tehát közvetlenül bekerültem az Ökológiai Kutatóközpontba, ami számomra egyértelműen mérföldkő volt. Bár a kutatási módszertanban és az elvárásokban is volt némi átmenet például az egyetemi közeghez képest itt nagyobb hangsúlyt kapott a nemzetközi publikációs színvonal, mindezt fejlődési lehetőségként éltem meg. Ami számomra különösen motivál az ökológiai kutatásban, az a valódi csapatmunka: a terepi adatgyűjtéstől kezdve a statisztikai elemzésen át a közös publikálásig sokféle tudás és szakterület találkozik. Lokálisan és globálisan is együtt kell dolgoznunk, és ezekből az együttműködésekből születnek igazán értékes eredmények, amelyek elengedhetetlenek a biodiverzitás megőrzéséhez és a környezeti problémák hatékony kezeléséhez.
A kutatócsoporton belül milyen feladataid, témáid vannak? Kikkel dolgozol együtt?
A kutatócsoporton belül a legjobb szervezetekkel foglalkozom – a beporzókkal. Ez egy hálás csoport, mert a beporzó rovarokat mindenki szereti: fontosak, látványosak és közvetlen kapcsolatban vannak az emberek hétköznapi életével is.
A Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport egészében természetvédelmi és tájökológiai kérdésekkel foglalkozik, de minden kutató a saját szakterületének megfelelő élőlénycsoportokat vizsgálja tájökológiai kontextusban. Például azt, hogy az élőhelyek feldarabolódása, azaz a fragmentáció hogyan hat a különböző élőlénycsoportra: egyes kollégák madarakkal, mások pókokkal vagy növényekkel dolgoznak, én pedig a beporzók közösségeit kutatom.
Emellett dolgozom az Élvonal projektben, ahol növények, ízeltlábúak és madarak biodiverzitását és funkcionális jellegeit vizsgáljuk urbanizációs grádiensek mentén – vagyis városok, falvak és természetközeli élőhelyek összehasonlításával a Kárpát-medencében. A kutatás során rovarhoteleket használtam az üregekben fészkelő hártyásszárnyúak mintavételezésére. Ezek a mesterséges élőhelyek nemcsak tudományos célt szolgáltak, hanem ismeretterjesztő szerepük is volt: segítettek bemutatni, hogy ezek a rovarok, például a magányosan élő méhek és darazsak hasznosak, és sokkal kevésbé veszélyesek, mint azt sokan gondolják. A vizsgálatok révén szinte egész Magyarország urbanizációs mintázatait, tájait és kutatóközösségét sikerült megismerni, ami rengeteget tanított a hazai ökológiai folyamatokról.
Jövőbeli terveim között szerepel egy citizen science projekt is, amelyben önkéntesek méhhoteleket fogadnának be, és közösen vizsgálnánk, hogy milyen fajok jelennek meg ezeken a mesterséges élőhelyeken. Ez nemcsak tudományos szempontból lenne értékes, hanem a lakosság szemléletformálását és környezeti nevelését is segítené.
Mivel a kutatócsoporton belül jelenleg egyedül foglalkozom beporzókkal, gyakran működöm együtt a Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoporttal is, hiszen a beporzás az egyik legfontosabb ökoszisztéma-szolgáltatás, amelynek fenntartása mind ökológiai, mind gazdasági szempontból kulcsfontosságú.
Melyik eddigi eredményedet tartod a legfontosabbnak és miért?
Ez egy nagyon jó kérdés, mert kutatóként hajlamosak vagyunk előre nézni, és ritkán állunk meg visszatekinteni. Ha mégis ki kell emelnem valamit, akkor talán azokra a diákokra vagyok a legbüszkébb, akikkel közösen dolgozhattam az évek során. Számomra a közös munka és a mentorálás nagyon fontos, és az ő sikereik számomra is örömöt jelentenek.
Tudományos szempontból nehéz egyetlen eredményt kiemelni, mert más-más típusú kutatások különböző módon fontosak. De ha mégis választanom kell, akkor mindenképp megemlíteném, hogy leírtunk egy, a tudomány számára addig ismeretlen fajt, a Ptychoptera incognita-t. Egy ilyen felfedezés ritka és különleges élmény egy kutató számára.
Ugyanilyen fontos számomra a selyemkóró Asclepias syriaca invázió hatásának vizsgálata a biodiverzitásra és a beporzó közösségekre. Emellett vizsgáltam, hogy a természetes és féltermészetes gyepfoltok, valamint azok tájbeli elhelyezkedése hogyan befolyásolja a beporzók összetételét.
Részt vettem Riho Marja Marie Curie-projektjében, amelyben poszméhek mozgását és fitneszét tanulmányoztuk különböző agrártájakban. Ez is izgalmas és új távlatokat nyitott.
Számomra különösen inspiráló volt a már említett Élvonal projektben rovarhotelek használata, amelyek nemcsak kutatási célokat szolgáltak, hanem oktatási, szemléletformáló eszközként is működtek. Mivel bemutattuk, hogy a magányos méhek és darazsak – bár fullánkosak – nem veszélyesek az emberekre, mert nem védik agresszívan fészküket, mint a szociális rovarok. Jó érzés volt látni, hogy egyes településeken – például az ELMŰ-vel együttműködve – a rovarok irtása helyett végül a védelmük mellett döntöttek.
Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a jelenlegi kutatásunk non-invazív módszereken dolgozik, vagyis olyan megközelítéseken, amelyek nem járnak a rovarok elpusztításával, mégis lehetővé teszik a beporzó közösségek hosszú távú monitorozását. Úgy gondolom, hogy ez a fajta szemléletváltás elengedhetetlen a természetvédelem és a tudomány etikus jövője szempontjából.
A kutatómunkán kívül mivel szeretsz még foglalkozni?
A hobbim szorosan kapcsolódik a munkámhoz: ez az ismeretterjesztés. Nagyon szeretek szervezni és részt venni olyan programokon, mint a Beporzók Napja vagy a Kert a Köbön rendezvény, ahol családoknak és gyerekeknek mutathatom be a beporzók világát. Emellett gyakran tartok foglalkozásokat táborokban, ahol játékos, élményalapú formában tanítom a gyerekeket a természet értékeiről. A szabadidőmben sokat kirándulok és utazom, szeretek új tájakat és kultúrákat felfedezni. Számomra ez mindig egyfajta kaland és feltöltődés.
Van-e kedvenc tájad?
A dombvidékek mindig is közel álltak hozzám, Kolozsváron töltött éveim alatt sok időt töltöttem a környező dombokon, sokat kirándultam, ahol megfigyelhettem és csodáltam a fajgazdagságát és az élőhelyek sokszínűségét. A vadvirágos rétek a kedvenceim, mivel gazdag növény- és állatviláguk, a beporzó rovarok és a különféle ökológiai interakciók elvarázsolnak. Úgy érzem, az ilyen tájak mutatják meg igazán, miért fontos a biodiverzitás megőrzése. Jelenleg Vácon élek, és szerencsére itt is sok szép dombvidéki élőhely található a közelben.
