A Magvető kiadó bemutatta Krasznahorkai László, Nobel-díjas író legújabb regényét, amelyről rendhagyó módon két biológus, méghozzá két kollégánk: Szilágyi András és Oborny Beáta beszélgetett.
A teltházas eseményről szóló beszámolót ide kattintva olvashatják.
Az egyedfeletti organizációs szint kutatásának kivételes ünnepi alkalmára – a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó előadóülésre –, került sor 2025. november 11-én, a Magyar Tudományos Akadémián. Az MTA Biológiai Tudományok Osztálya Diverzitásbiológiai és Ökológiai Tudományos Bizottságai kezdeményezésére 2021. óta van lehetőség „Az év kiemelkedő szünbiológiai témájú egyetemi doktori (PhD) értekezése-díj” elnyerésére pályázni. Ezzel a lehetőséggel nagy számban éltek a HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézet 2024-ben fokozatot szerzett fiataljai. A kilenc pályázó közül öten az intézet dolgozói: Bihaly Áron Domonkos, Demeter László, Juhász Erika Mária, Konrád Krisztina Dóra, Lukács Katalin.
A díjra olyan tehetséges, magyar kutatók pályázhatnak, akik a szünbiológia területén végzik tudományos tevékenységüket, és az előző naptári évben sikerrel védték meg egyetemi doktori (PhD) értekezésüket, továbbá tagjai az MTA köztestülete Diverzitásbiológiai vagy Ökológiai Tudományos Bizottságának. A Díjbizottságban e két Tudományos Bizottság öt olyan tagja kapott helyet, akik a Díj alapító okiratában meghatározottak szerint nem összeférhetetlenek a pályázókkal.
Az elbírálás szempontjai az alábbiak voltak:
a.) a pályázó tudományos eredményeinek jelentősége,
b.) az értekezés és a tézisfüzet szerkesztésének gondossága, áttekinthetősége, olvasmányossága,
c.) az értekezés témájához kapcsolódó tudományterületi áttekintés kéziratának, vagy ismeretterjesztő cikk kéziratának benyújtása és annak minősége.
Az idei évben egy rendkívül kiemelkedő pályázatot díjazott a bíráló bizottság, viszont a nagyszámú pályázók mindegyikét honorálni kívánta azzal a lehetőséggel, hogy doktori értekezésük témájáról előadást tarthassanak a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt, az MTA 200 éves fennállásának évében.
A 2025. év egyetlen „Az év kiemelkedő szünbiológiai témájú egyetemi doktori (PhD) értekezése-díj” birtokosa Juhász Erika Mária, aki a „A fásszárú növényzet hód általi hasznosítása és annak ökológiai hatásai Magyarországon” c. disszertációt készítette el az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológia Doktori Iskolájában Molnárné Biró Marianna és Hahn István témavezetésével.
A díjat Lénárd László, az MTA rendes tagja, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának elnöke adta át.
Gratulálunk Erikának és minden pályázó és előadó kollégánknak!
Farkas Edit, az MTA doktora, tudományos tanácsadó, az ülés levezető elnöke
A Díjbizottság a díjat olyan fiatal, tehetséges biológus egyetemi hallgatók és kutatók számára ítéli oda, akik elsősorban az elméleti és alkalmazott zoológia területén végzik kutatási tevékenységüket. Az elismerés Magyarországon kutatóként foglalkoztatott személy részére, illetve egyetemi/főiskolai hallgatói minőségben végzett tudományos munkáért ítélhető oda.
A díjak átadására 2025 november 5-én, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében került sor.
Gratulálunk!
A fotót készítette: MTA Szigeti Tamás
Idén immár tizenhatodik alkalommal került megrendezésre 2025. november 5-én és 6-án az Algológiai Találkozó és Továbbképzés (ATT) Veszprémben. Az eseményt az Algológus Fórum, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet, a Pannon Egyetem és a Debreceni Egyetem közösen szervezték. A konferencia házigazdája a Pannon Egyetem volt, támogatóként pedig a Veszprémi és Debreceni Területi Akadémiai Bizottság járult hozzá a rendezvényhez. Az esemény az „MTA 200” Jubileumi Programsorozat részeként valósult meg.
A találkozó célja, hogy hidat képezzen a tudományos kutatásokkal foglalkozó intézmények és az alkalmazott vízügyi gyakorlat szereplői – például a vízügyi igazgatóságok, a KH laboratóriumai és a vízművek – között. Emellett fontos küldetése, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal kutatók és egyetemi hallgatók számára munkájuk bemutatására és szakmai kapcsolataik bővítésére.
Az idei Algológiai Találkozó különleges alkalom volt: a szervezők a rendezvényt Padisák Judit Akadémikus Asszonynak dedikálták, a 70. születésnapja alkalmából, tisztelegve hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő limnoökológiai munkássága előtt.
A konferencián elhangzott előadások tudományos publikációk formájában a Studia Botanica Hungarica 56(1) számában lesznek hamarosan elérhetők.
Az élővilágban számos esetben találkozhatunk ivari kétalakúsággal, ami akkor jelentkezik, amikor a hím és nőstény egyedek testfelépítésében szemmel látható különbségek jelennek meg. A látórendszerre jellemző ivari kétalakúság a rovarok körében különösen elterjedt. Ennek eredményeképp a hímek és nőstények szeme nem csupán külalakban tér el, de funkcióban is. Így előfordulhat, hogy a két nem képviselői egészen másképp érzékelik a vizuális környezetet. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai kutatásuk során egy pataklakó kérészfajt vizsgálva feltárták, hogy a hímek látása több szempontból is szinte csak a párosodást szolgálja.
Hazánk 98 kérészfajából talán a tömegesen rajzó tiszavirág és a dunavirág a legismertebbek. A többi faj csendesen megbújik folyóinkban és a kisebb patakokban, de léteznek állóvízi fajok is. A kérészek kifejlett rovarként általában néhány óráig, esetleg pár napig élnek, egyetlen céljuk az utódnemzés.
Kérészek körében kifejezetten elterjedt a látórendszerre kiterjedő ivari kétalakúság. Ez azt jelenti, hogy a hímek szeme máshogy néz ki, mint a nőstényeké. Az erezett kérészek családjában (Heptageniidae) a hímek összetett szeme a nőstényekénél jóval nagyobb, illetve egy felső és egy alsó régióra különül el.
A különböző kérészfajok esetén a rajzási viselkedés többféle lehet. Kiváltképp elterjedt a hímeknek az a stratégiája, hogy a nőstényeket röptükben, alulról ragadják meg. Ilyenkor az égbolt világos háttere előtt a nőstények sötét foltokként jelennek meg, amiket a hímek a felfelé tekintő szemrégiójukkal érzékelnek. Minthogy a kérészeknek általában csupán néhány órájuk van a párosodásra, a hímeknek a lehető legnagyobb hatékonyságra kell törekedniük a rajzás során.
A kutatók az Electrogena lateralis erezett kérészek összetett szemeit vizsgálták elektroretinográfiával. Ennek lényege, hogy elektródákkal mérhető a fotoreceptorok elektromos aktivitása, miközben különféle fényingerekkel ingerelik a szemet. A mért jelekből ezután a látórendszer különféle tulajdonságaira lehet következtetni, például arra, hogy a spektrum mely tartományában érzékel a szem, vagy éppen milyen „gyorsan” működik.
„Az E. lateralis erezett kérészeken végzett vizsgálataink végül markáns különbségekre derítettek fényt nemcsak a hímek és nőstények látórendszere között, de a hím szem alsó és felső régiója között is.” – mondja Egri Ádám, a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője.
A hímek alsó szemrégiója viszonylag széles hullámhossz tartományban volt képes érzékelni, ám a felső szemrégió kizárólag az ultraibolya fényre reagált. Mindez a rajzási viselkedés tükrében érthető is, hiszen a hímek az égbolt, mint világos háttér előtt vadásznak a nőstényekre az alkonyat közeledtével. A természetben az égbolt képezi az ultraibolya fény elsődleges forrását, ráadásul az égboltfény ultraibolya fényben relatíve egyre gazdagabbá válik, ahogy a nap a horizont alá süllyed. Így érthető, hogy a hímek felfelé tekintő szemrégiója erre a hullámhosszra van hangolva.
A hímek felső szemrégiója másodpercenként 150 képet készít a környezetről, így reakcióidő tekintetében másfélszeresen túlszárnyalja az alsó szemrégiót.
„Ez tehát azt jelenti, hogy egy hím egyed egy gyorsan elsuhanó tárgyat könnyebben észrevesz ha a tárgy a kérész felett repül el, mintha alatta.” – teszi hozzá Jásdi Mihály, a kutatásban részt vevő biológus hallgató.
A kutatók további mérései alapján a nőstények összetett szemének működése minden tekintetben a hímek alsó szemrégiójához hasonló, ami feltehetően az általános tájékozódásban játszik szerepet.
A látás energiaigényes folyamat. A természetben csak azokban az esetekben találkozhatunk kifinomult látószervekkel, ha az ténylegesen indokolt. A nőstény kérészek erőforrásaik tetemes részét a peték érlelésére fordítják, ám a hímek is kiveszik a részüket a faj fenntartásából. Különös képességű felső szemrégiójuk segítségével kutatják fel párzás céljából a nőstényeket, hogy azok lerakhassák megtermékenyített petéiket a patakba, biztosítva a következő generáció kifejlődését.
Dr. Garamszegi László Zsolt kiemelkedő tudósként, a biológiai kutatások elismert alakjaként választották meg az Academia Europaea tagjai közé. Munkássága a viselkedési ökológia, evolúcióbiológia és madártani kutatások területén nemzetközi hírnévre tett szert. Kiválóan ötvözi az elméleti és gyakorlati megközelítéseket. Eredményei nemcsak a tudományos közösségben, hanem a társadalom számára is kiemelkedően értékesek.
Gratulálunk!
Idén is lezajlott a halállomány összetételének tudományos szempontú vizsgálata a Duna főágában.
Az eredmények szerint a dunai halállománya változatos és jó általános egészségi állapotban van.
A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban, míg a parti zónában a csupasztorkú géb mellett a szélhajtó küsz egyedszáma volt magas.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai közcélú monitorozási programjuk keretében, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet közreműködésével Gönyűnél, Nyergesújfalunál, Sződligetnél, Kisapostagnál, Paksnál, valamint Mohácsnál végzetek kutatóhalászatokat. Helyszínenként két élettérben, a part menti zónában, valamint a parttól távoli mélységi mederben gyűjtöttek adatokat.
A szakemberek összesen 34 halfajt azonosítottak. A mélységi mederből fogott halak fajszáma, a korábbi évek megfigyelésihez hasonlóan alacsonyabb volt (21 faj) mint a part menti élettérből fogott halaké (33 faj). A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban. A parti zónában a csupasztorkú géb mellett a szélhajtó küsz egyedszáma volt magas.
,,Az idei felmérés legkedvezőbb tapasztalata, hogy Gönyűnél és Nyergesújfalunál a védett és hosszú időn át eltűntnek gondolt botos kölönte újabb példányai kerültek elő’’– közölték Sály Péter és munkatársai.
Ugyancsak kedvező eredmény, hogy Mohácsnál kecsegéket és törpecsíkokat is fogtak a kutatók. A balin és a fokozottan védett német bucó fiatal egyedeinek megszokotthoz képesti nagyobb mennyisége pedig arra utal, hogy az idei év kedvező volt e fajok szaporodásához. Váratlan fogásnak számított a paksi part közelében a fehér busa, ugyanis a busa fajok jellemzően a parttól távol eső nyílt víz felsőbb, illetve vízközti rétegeiben tartózkodnak.
A fogott halak egy részénél a halpenész jelenlétét is vizsgálták a kutatók.
,,A halpenész egy másodlagos kórokozó, melynek hiányából, vagy jelenlétéből következtetni lehet a halak általános egészségi állapotára’’ – tájékoztatott Eszterbauer Edit és munkatársai.
Az előfordulási adatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a halpenész jellemzően ritka előfordulású a dunai halállományban: 27 egyedből csupán egyetlen példánynál találtak pozitív mintát.
Főkép: Kecsege, Fotó: Szalóky Zoltán
Világszerte ismert jelenség, hogy a nők átlagosan tovább élnek a férfiaknál. Egy nemzetközi kutatócsoport – a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak részvételével – 1176 emlős- és madárfaj adatait elemezte, hogy fényt derítsen a különbség okaira.
A kutatás megállapította, hogy az emlősöknél a nőstények átlagosan 13%-kal élnek tovább a hímeknél, míg a madaraknál éppen fordítva: a hímek 5%-kal hosszabb életűek. „Ennek az egyik feltételezett magyarázata az emlősök és a madarak eltérő ivari meghatározása. Az emlősöknél a nőstények két X kromoszómával a hímek egy X és egy Y-al rendelkeznek. Emiatt a hímek sérülékenyebbek lehetnek a kromoszómákhoz köthető genetikai betegségekre, hiszen bizonyos génjeikből csak egy példány áll rendelkezésre, amelynek hibája esetén nincs egy második, működő másolat. A madaraknál viszont fordított a helyzet: a hímek két azonos ivari kromoszómával (ZZ), a tojók pedig két különbözővel (ZW) rendelkeznek. Vizsgálatunk eredményei nagy vonalakban megfeleltek az ivari kromoszómák alapján várttal, ugyanakkor mind az emlősök, mind a madarak között akadtak olyan fajok, ahol az élettartam-különbség épp ellentétes irányú volt, mint az adott csoport többi fajánál. Ez alapján tehát kijelenthető, hogy az ivari kromozómák önmagukban nem magyarázzák maradéktalanul az élettartambeli nemi különbségeket.” – tudtuk meg Dr. Vincze Orsolyától, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatójától, aki részt vett a kutatásban.
A várható élettartam különbségei a szexuális szelekcióval is összefüggést mutattak. „Amely fajoknál erős a versengés a szaporodási partnerért (pl. sok emlősnél, de számos poligín madárnál is, amilyen például a hazánkban is élő túzok), a hímek általában rövidebb életűek. Ezzel szemben a monogám fajoknál (amilyen a legtöbb madár, de egyes emlősfajok is) a hímek gyakran tovább élnek. Ezt magyarázhatja, hogy a poligám fajokban a hímek gyakran feltűnő tollazatúak, „fegyverekkel” (pl. szarvak, agancsok) rendelkeznek, vagy nagy testméretűek – ezek a tulajdonságok növelik a szaporodási sikerüket, de költséges és kockázatot jelentő befektetésként rövidítik az élettartamot” – magyarázta Liker András, a Pannon Egyetem professzora.
Érdekes új eredmény, hogy a várható élettartam ivari különbsége az utódgondozással is összefüggést mutat: az az ivar, amelyik többet fektet az utódok felnevelésébe (emlősöknél többnyire a nőstények), gyakran hosszabb életű. „Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a gondozó szülő hosszabban tartó élete és gondoskodása az utódok túlélését is növeli, valamint egy hosszabb élet több tapasztalata a gondozás hatékonyságát is javítja. Mindkét tényező evolúciósan arra szelektálhat, hogy a gondozó szülő tovább éljen” – fejtegette Dr. Vági Balázs, a Debreceni Egyetem kutatója, a kutatás résztvevője.
A vizsgálat során a kutatók vad populációk adatait, valamint a legnagyobb nemzetközi állatkerti adatbázis gondosan vezetett feljegyzéseit egyaránt feldolgozták. Az eredmények azt mutatják, hogy az élettartambeli különbségek a vadonban erősebbek, mint állatkertekben, de még ott sem tűnnek el teljesen a mindenre kiterjedő gondoskodás és egészségügyi ellátás ellenére. „Az új tudományos közlemény fontos üzenete, hogy a nemek közti különbség az élettartamban nem pusztán társadalmi vagy környezeti hatások eredménye, hanem mélyen gyökerezik az evolúciós múltban. Ezért valószínű, hogy a férfiak és nők közti élettartambeli különbség a jövőben sem fog teljesen eltűnni.” – összegezte Székely Tamás professzor a Debreceni Egyetemről, aki az ivararány kutatását 2010-ben elindította és a jelen cikk koncepcióját Dr Fernando Colchero-val (Max Planck Intézet) közösen kidolgozta.
Címkép: Udvarló szalakóták Fotó: Sztricskó Tamás
A publikáció itt érhető el: Science Advances: Sexual selection drives sex difference in adult life expectancy across mammals and birds
A poszméheknek és más vadon élő méheknek, valamint a lepkéknek túl kevés természetes és természetközeli élőhely áll rendelkezésükre a túléléshez. A Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont kutatói által vezetett, a Science folyóiratban megjelent új tanulmány szerint ezen rovarok populációinak helyreállításhoz jóval több élettérre van szükség, mint amennyit az uniós irányelvek jelenleg előírnak. A kutatásban a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói is részt vettek. A kutatás eredményeiről és hazai vonatkozásairól Báldi András kutatóprofesszorral a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kommunikációs munkatársa beszélgetett.
Hogyan zajlott a kutatás?
A most megjelent tanulmány már meglévő publikált adatsorokból készült, 19 ország 59 korábbi tanulmányának az összegzése alapján született meg, 87 szerző munkája által. Tehát valóban egy jelentős, mondhatni globális képet kaptunk. A kutatási eredmények leginkább Európát és Észak-Amerikát fedik le. Ennek oka egyrészt, hogy ezekről a területekről vannak hosszabb távú kutatások, megfigyelések. A másik ok, hogy az említett területeken a beporzók csökkenése már problémát jelent. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a beporzók kiemelt szerepet játszanak az élelmezésbiztonság fenntartásában. A termesztett növények 75 százaléka, a gyümölcsök, zöldségek mind rászorulnak a beporzásra, sőt, a gyümölcsöknek még a minősége, vitamintartalmai is javul, ha többféle beporzó szorgoskodik a virágain. Ez összességében évi több százmilliárd dollár értéket jelent globálisan a mezőgazdaság számára. Ennek ellenére csökken a beporzók mennyisége és a fajok száma, mert egyre kevesebb számukra az élőhely. A csökkenését pedig elsősorban az intenzív mezőgazdálkodás okozza. Ezért több természetes élőhelyre van szükség az agrártájban.
Milyen konkrét eredményekre jutottak a korábbi tanulmányok összegzésével?
Nemzetközi tanulmányunkban összegeztük, hogy mekkora területre lenne szüksége az egyes beporzó-csoportoknak, hogy a fajok és az egyedszámok csökkenése megállítható legyen, a beporzó csoportok jól érezzék magukat az agrártájban. Arra jutottunk, hogy a zengőlegyeknél – mert ők is beporzók – hat százalékos élőhely-borítottságra lenne szükség, a vadon élő méheknél 16-18 százalékra, míg a lepkék esetében 37 százalékra. Az adat csak a terület nagyságára vonatkozik, és nem a minőségére. Azaz a számok azt a minimális területet jelzik, ahonnan érdemes a minőségfejlesztésre is figyelmet fordítani. A most megállapított értékek részben meglepőek, például a lepkék tekintetében. Más szempontból viszont a számok némileg közelítenek az Európai Unió Természet-helyreállítási rendeletéhez. Ez a szabályozás a környezetünk megóvása érdekében azt írja elő, hogy a mezőgazdasági területeknek a 10 százalékán természetközeli heterogén diverz élőhelyeket kell létrehozni. Ez egy jó kiindulási alap, de még ez is messze van a méheknek szükséges 16-18 százaléktól, pláne a lepkék számára minimálisan szükséges 37 százalékos élőhely-aránytól.
Ha kisebb területen zajlana termelés, akkor biztosítható lenne a mezőgazdasági termeléshez szükséges beporzó-állomány. Ha viszont több élelmiszert akarunk termelni, akkor éppen a beporzókat veszélyeztetjük. Feloldhatatlan ez az ellentét?
Első ránézésre valóban feloldhatatlan konfliktusnak tűnik az emberiség igényének a kiszolgálása és a természet megőrzése. De valójában ez azért nem így van. Rengeteg olyan agroökológiai lehetőség van, amely a gazdálkodás mellett segítheti az élővilágot is. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont egyik kutatása is erre épül. A Kiskunságban gyenge minőségű, 15-20 éve parlagon hagyott ugarokat felülvetettünk helyi, pillangósvirágú növényeket tartalmazó magkeverékkel. Az eredmények 2-3 év után jelentkeztek: elkezdett jelentősen nőni a biomassza, tehát egyre több növény lett. Ez ugye jó a gazdának, hiszen több a széna. Másrészt pedig jó az élővilágnak, mert több lett a beporzó, sűrűbb a növényzet, így lassanként megjelennek az ott megbúvó apróvadak is. Ráadásul úgy tűnik, hogy a helyben honos növényekkel felülvetett parcellák a szárazságot, az aszályt is viszonylag jól átvészelik. Láttuk, hogy a mellette levő kezeletlen gyepekben minden pusztul ki. A virággazdálkodás tehát még klímaadaptáció szempontjából is egy jó megoldás. Sok ilyen példa van, stílszerűen szólva egy csokorra valót össze lehet gyűjteni. A heterogenitás is kedvezően hat: tehát ha többféle bokor, fa, gyep, présház, szénaboglya van, az is segíti a biodiverzitást. A precíziós gazdálkodás is számos lehetőséget tud biztosítani. Nyilván az, hogy a mezőgazdasági területek 37 százalékát teljesen átalakítsuk, az jelenleg nem egy járható út. De rengeteg lépést lehetne tenni, hogy meglegyen a szükséges élelem mennyisége, minősége és az élővilág se csökkenjen tovább.
Létezik-e valamilyen előrejelzés arra vonatkozóan, hogy ha növeljük az élőhelyek területét, az mikorra fog jelentős ökológiai és ezzel párhuzamosan gazdasági hatást eredményezni?
A Kiskunságban zajló kutatásunk azt mutatja, hogy 3-5 éves idő alatt már lehet változásokat elérni. Nyilván, egy rendes gyep létrejöttéhez százéves időtartamban kell gondolkodni. Kontinentális léptékű változásokhoz még több idő kell. Azt is számításba kell venni, hogy az egyes területeken más-más a biodiverzitás mértéke. Bizonyos komponensek elég gyorsan meg tudnak jelenni a megfelelő helyen, a megfelelő környezetben, máshol meg ki tudja, meddig tartana.
A jelenlegi szabályozás, a tíz százaléknyi természetközeli élőhely biztosítása elegendő?
A szabályozás jó kiindulási alap, de az intenzív gazdálkodás és a beporzó védelmi intézkedések léptéke nem hasonlítható össze. Ha a szántőföldi parcellák köré virágos sávokat telepítenek, az nyilván sokkal kisebb területet. Ráadásul ez a sáv is a termelési területhez tartozik, ezért lehet, hogy csak 1-2, esetleg hároméves időtartamra szól. Csak rövidtávú megoldásnak tekinthető, nem biztosít állandó élőhelyet. Arról nem is beszélve, hogy ha a virágos sáv melletti táblán esetleg rovarölőt szórnak ki, amit a szél befúj a virágokhoz, akkor az végzetes a beporzók számára. A védelmi intézkedések ellenére folyamatosan csökken a beporzók állománya. Például a gyepi lepkék felvételezését 1990-91 óta folyamatosan végzik 18 európai országban. Ezidő alatt 30 százalékkal csökkent a számuk. Az európai méhek esetében is hasonló a tendencia: a fajok egyharmadának állománya csökken. Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan nem látunk a réteken beporzókat.
Pedig egyre többet hallani a beporzók védelméről, a városi környezetben is számos kezdeményezés indult. Érezhető már annak a hatása, hogy elkezdtünk másként gondolkodni a beporzókról?
Igen, lassanként változik a szemlélet, a gondolkodásmód. Húsz évvel ezelőtt szinte mindenki reflexből agyoncsapta a darazsat vagy a vadméhet. Ma már másként állunk hozzá. Ebben sokat jelentenek például a városokban a vadvirágos parcellák, amelyek mind a hazai, mind az európai városokban egyre inkább jelen vannak. De azért nem ugyanaz a városi, meg az agrártáj. A mostani összegzés kifejezetten az agrártájra koncentrált.
A kutatás eredményei alapján megfogalmaznak ajánlásokat az európai szabályozásra vonatkozóan?
Igen, készült szakpolitikai ajánlás, amely felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy a természetközeli élőhelyek 10 százalékos aránya nem elegendő a beporzók állományának a helyreállításához. Ez az egyik része. A másik része a hosszú távú megoldások kérdése. A zöld ugarsávok vagy a vadvirágos parcellák a táblák szélén általában 1-2-3 évig maradnak meg, utána beszántják, ezzel eltűnik az élőhely. Holott ezek ez az agrártájban jelenlévő magas biodiverzitású területek arra hivatottak, hogy megmaradjanak. Most és mindörökké.
Forrás: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat / Tudományos hírek / Báldi András
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, Várbíró Gábor 2025. szeptember 30. és október 2. között részt vett az Európai Bizottság – JRC (Joint Research Centre) által Koppenhágában megrendezett 50. ECOSTAT munkacsoport-ülésen és a kapcsolódó „Classification of Ecological Status in a Changing Climate” című workshopon.
Az ECOSTAT (Ecological Status Working Group) az EU Víz Keretirányelvéhez kapcsolódó szakmai fórum, ahol a tagállamok vízügyi és ökológiai szakértői egyeztetik, hogyan értékelhető egységesen a felszíni vizek ökológiai állapota.
A tanácskozás középpontjában az éghajlatváltozás és a Víz Keretirányelv szerinti állapotértékelés kapcsolata állt. A résztvevők többek között a hőmérsékleti és vízjárási szélsőségek hatásait, a tápanyag-határértékek és az EQR-módszerek klímaérzékenységét, valamint az új DNS-alapú monitorozási technikák alkalmazását vitatták meg.
Várbíró Gábor a Tápanyag (Nutrients) munkacsoport tagjaként a foszfor- és nitrogénkoncentrációk határértékeinek felülvizsgálatán dolgozott a klímaváltozás összefüggésében. Az ülésszakon szó esett továbbá a hidromorfológiai tényezők szerepéről, az interkalibrációs folyamatok fejlesztéséről, valamint a kiszáradó vízfolyások ökológiai állapotértékelésének jövőbeli kihívásairól is.
2025-ben 200 éve, hogy Széchenyi István megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. A nevezetes évforduló kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya országos természetfotó pályázatot hirdet Natura Mirabilis címmel. A nyertes fotókból 2026. áprilisában kiállítás nyílik az MTA Székházában.
A téma: az ÉLŐ TERMÉSZET, annak minden formája, a vírusoktól az emberig és természeti környezetig.
Shakespeare szavaival biztatjuk a pályázókat:
„Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.(Kosztolányi Dezső ford.)
A pályázat nyilvános, arra hivatásos és amatőr fotósok egyénileg nevezhetnek az http://mta200.naturart.hu/ honlapon.
Kategóriák
- Csodálatos Földünk(olyan képeket várunk, amelyek megmutatják a bennünket körülvevő világ csodáit, az ember és a Természet kapcsolatát. Lehet ez akció-fotó, vagy „csak” egy szép kompozíció, fényhatás. De ide várjuk azokat a képeket is, amelyek bemutatják azt, hogyan hat az emberi tevékenység a természetre.)
- Növények, állatok és környezetük (olyan képek nevezhetők, amelyek tájkép-szerűen mutatják be a növényeket és az állatokat élőhelyükön, és tükrözik a növény- és állatvilág, valamint környezetük szétválaszthatatlan kapcsolatát. Fontos, hogy a növények és az állatok a képen felismerhetőek legyenek. Az értékelésben elsősorban a bemutatott szituáció egyedülállósága és a téma esztétikus ábrázolása kap hangsúlyt.)
- Mikrovilág(ebbe a kategóriába az élő és élettelen természet mikro- és makró fotóit várjuk. Sokunk számára ez egy teljesen ismeretlen világ. A pályázat egyik célja, hogy ezeket is bemutassuk a nagyközönségnek művészi igényű természetfotókon.)
A pályázat kiírója és támogatói a felsorolt 1.-3. kategóriákban az első három helyezett fotót díjazzák, valamint kategóriánként a legjobb ifjúsági (20 év alatti) pályázó képét különdíjban részesítik.
A pályázat fődíját, a Magyar Tudományos Akadémia (továbbiakban MTA) által adományozott Natura Mirabilis díjat az a felvétel kapja, amelyet a Zsűri a pályázat legkiemelkedőbb képének választ. A díjazott részére az MTA emlékérmet adományoz.
A teljes pályázati kiírás megtekintése.
„A beporzó rovarok mindennapi életünk alapkövei, letéteményesei. […] A rovarbeporzás biztosítja mindazt a növényi változatosságot, amelyre a szárazföldi élet épül, és amely nélkül a földi élet minden értelemben sokkal szegényebbé, instabilabbá válna.” (Beporzóbarát városok kiadvány – ELKH Ökológiai Kutatóközpont, részlet)
Dr. Bihaly Áron– a HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos munkatársa – pályaművével 2025. júniusában elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Környezetvédelmi Ifjúsági Pályadíját. Pályamunkájában bemutatta „Hogyan hatnak a mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák a megporzó rovarokra?”
Áront már egyetemi évei alatt is foglalkoztatta az agrártájak és a természetes élőhelyek megporzó rovarközösségének kapcsolata, a vadvirágos parcellák megporzó rovarokra gyakorolt hatása.
A Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport tagjaként Harta térségében végzett kutatásokat, hogy kiderítse: hogyan segíthetnek a vadvirágos parcellák a beporzó rovarok megmentésében? És hogyan lehet hatékonyan felhasználni az erre rendelkezésre álló limitált pénzügyi forrásokat. Kutatócsoportjuk célja, hogy a hazai és nemzetközi döntéshozók is megalapozott információk alapján támogathassák a beporzó rovarok védelmét.
A podcast során bepillantást kapunk a munkájukba és közelebbről megismerhetjük ezeket a kicsiny rovarokat, melyek kiemelten fontos részei Földünk ökoszisztémájának.
A kutatási projekt nem jöhetett volna létre Máté András magkeveréke (vadviragvilag.hu), valamint az az Állampusztai Mezőgazdasági Kft. közreműködése nélkül.
A podcastot itt lehet meghallgatni:
A hazai gyepterületek ökológiai szerepe igen sokrétű: fontosak a biodiverzitás fenntartásában, de emellett jelentős a mezőgazdasági termelésben, a vízmegtartásban, a talajvédelemben játszott szerepük is. Van azonban egy olyan funkciójuk is, ami talán nem mindenki számára ismert: jelentős szénmegkötő képességgel rendelkeznek. Ez a szénmegkötő képesség egységnyi területre vetítve ugyan kisebb, mint az erdők szénmegkötése, mégis igen jelentős, különösen azért, mert a gyepek elsősorban nem a növényi biomasszában, hanem a talaj szervesanyag-tartalmában tárolják a megkötött szénkészletet, ráadásul meglehetősen hosszú távon.
Az, hogy a talajban milyen hosszú ideig tárolódik a megkötött szén, nagyon sok tényezőtől függ. Ezek közül az egyik legfontosabb a talaj mikroflórájának aktivitása, de hasonlóan fontos a gyepet alkotó növények talajbeli biológiai aktivitása is. A növények egyrészt jelentős mennyiségű CO2-ot bocsátanak ki gyökereiken keresztül, másrészt szervesanyagot juttatnak a gyökereikhez közvetlenül kapcsolódó, illetve a gyökerek környezetében (rizoszférában) élő mikroorganizmusoknak, így növelve a lebontó folyamatok mértékét és az abból származó CO2 kibocsátást. Az ökológiai rendszerek szénforgalmának egyik legjelentősebb eleme, a talajlégzés, ezekből a fő komponensekből tevődik össze.
A MATE és az Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak részvételével végzett kutatásban egy kiskunsági száraz legelő működését vizsgáltuk, ezen belül is elsősorban a fotoszintézis során felvett és a talajon keresztül leadott CO2 kapcsolatát. Arra voltunk kíváncsiak, melyik az a szénforrás, ami elsődlegesen meghatározza a talajból leadott szén mennyiségét, a talaj szervesanyagtartalmában tárolt, vagy a növények által “frissen” felvett CO2? 2012-2020 között összesen 23 alkalommal történtek mérések 78 állandó ponton. A terület különlegessége – amellett, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett része – hogy 2002 óta működik itt egy olyan mérőállomás (örvény-kovariancia mérőállomás), amely a felszín és az atmoszféra között zajló CO2 és vízgőz áramokat méri, így alkalmas a fotoszintézis révén felvett szénmennyiség mérésére.
A kutatás eredményei némileg meglepőek voltak, mivel azok alapján a növények által aktuálisan felvett és talajba juttatott szénmennyiség sokkal nagyobb mértékben meghatározta a talaj biológiai aktivitásának mértékét, a talajból kibocsátott CO2 mennyiségét, mint a talajban tárolt szén mennyisége, annak ellenére, hogy a mintaterületen igen széles tartományban (1.1-14%) változott a széntartalom. Az, hogy a fotoszintetikus CO2 felvétel éppen olyan meghatározó tényező lehet a talajbeli szénforgalomban és CO2 kibocsátásban, mint a főbb környezeti tényezők (hőmérséklet, talajnedvesség), eddig kevéssé volt ismert és fontos információ lehet a biogeokémiai modellek számára. A talajbeli széntartalom elhanyagolható szerepére pedig a szénkészlet különböző formáinak mikrobiális hasznosíthatósága lehet válasz, ugyanis vannak a mikróbák számára könnyebben és kevésbé könnyen felhasználható frakciók, amelyeknek a mennyiségét a talaj fizikai szerkezete határozza meg.
Ezek az ismeretek rendkívül fontosak a szénforgalom működésének megértéséhez különösen a gyors ütemben zajló klímaváltozás miatt. Ha éves szinten nettó többet lélegzik, lehel ki a talaj és a biomassza, mint amennyi szén-dioxidot felvesz, akkor szénveszteség lép fel. A gyepek funkcióinak megőrzése és fenntartása a környezet- és természetvédelem és a mezőgazdaság számára is egyaránt fontos.
Balogh János (MATE Növényélettan és Növényökológia Tanszék, balogh.janos@uni-mate.hu)
Koncz Péter (HUN-REN ÖK Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport, koncz.peter@ecolres.hu)
Kiemelt kép: Ökoszisztéma léptékű szén-dioxid fluxus mérő állomás a bugaci szürkemarha gulyával
Az MTA Bolyai-ösztöndíját elnyert kutatókat köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-napján. A rendezvényen az ösztöndíjas kutatók köszöntése mellett a hagyományoknak megfelelően emléklappal és Bolyai-plakettel ismerték el a záró kutatói jelentésüket kiemelkedő színvonalon elkészítőket is. Az idei évben ösztöndíjat nyertek között van a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont két kutatója is.
A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben alapított, teljesítmény-központú, magas presztízsű, országos ösztöndíja a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, amelynek célja a kiemelkedő kutatás-fejlesztési teljesítmény ösztönzése és elismerése a fiatal kutatók körében, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítése.
A Bolyai-ösztöndíj akadémiai támogatásként hidat képez a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA doktorai és a fiatal kutatói generáció tagjai között. Fontos, hogy az utóbbiak számára a PhD-fokozat megszerzése után kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson az önálló kutatói pálya megkezdéséig terjedő időszakban.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma 2025. nyarán hozott döntést a nyertesekről a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján. Idén 750 érvényes pályázat érkezett be, a pályázók közül 156 fő nyerte el az ösztöndíjat. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontból Somodi Imelda tudományos főmunkatárs és Lengyel Attila tudományos munkatárs vehette át legkiemelkedőbb fiatal tudósoknak járó támogatásról szóló oklevelet.
Somodi Imelda tudományos főmunkatárs kutatási szakterülete a potenciális természetes vegetáció (potential natural vegetation, PNV) modellezése és elemzése. A bolyai ösztöndíjas kutatás során, a potenciális természetes vegetáció keretrendszerét felhasználva indikátorokat tervez fejleszteni és segítségükkel jellemezni a már megvalósult éghajlatváltozás természetes és természetközeli növényzetre gyakorolt hatásait, valamint modelleket építeni a várható hatás felmérésére.
Lengyel Attila tudományos munkatárs ösztöndíj pályázatának címe: Magyarország adventív flórája: adatbázis-építés, biogeográfia és a meghonosodás előrejelzése.
Az biológiai inváziók elleni leghatékonyabb és legolcsóbb fegyver a megelőzés, amelynek kulcsfontosságú elemei a problémás fajok azonosítása, a betelepülési mintázatok leírása és előrejelzése, valamint az érintett felek edukációja. A projektnek három célja van: (1) a hazai idegenhonos növények korszerű katalógusán dolgozó csoport koordinálása; (2) a növényi inváziók biogeográfiai léptékű vizsgálata; (3) a dísznövények kivadulási esélyének előrejelzése a növénygondozási gyakorlat összefüggésében.
Mindkét kutató az Ökológiai és Botanikai Intézet Durva-léptékű Vegetációökológiai Kutatócsoport tagja.
Gratulálunk a díjazottaknak!
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Pályázat 2025. évi nyerteseinek listája.
Fotó: MTA – Szigeti Tamás
A szabadidős horgászok ökológiai ismereteinek és természetről alkotott benyomásainak értéke, konzervációbiológiai relevanciája az elmúlt évtizedekben került előtérbe. Bár a regisztrált horgászok száma Magyarországon kevesebb mint 5 év alatt megduplázódott és 2024 májusára meghaladta az 1 milliót, ökológiai ismereteikről hazai viszonylatban még mindig kevés ismerettel rendelkezünk. A recens tanulmányok alapján megfigyeléseik között szerepelhetnek különböző idegenhonos élőlények is, melyek nem csak az adventív halakat érinthetik, így a nemzetközi szakirodalom néhány tanulmánya alapján a horgászok különösen fontosak lehetnek a vizeket érintő inváziók megfigyelésében, akár egyes okainak feltárásában.
Februárban jelent meg a HUN-REN ÖK Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport vezetésével a témában egy tanulmány az Aquatic Conservation: Marine and Freshwater Ecosystems nevű nemzetközi folyóiratban. A kutatás során magyar szabadidős horgászok termálvizes és nem termálvizes élőhelyekhez köthető idegenhonos növényekkel kapcsolatos ökológiai tudását, és vonatkozó percepcióit igyekeztek a szakemberek alaposabban megismerni.
Annak érdekében, hogy a kutatók többet tudjanak meg a horgászok idegenhonos növényfajokkal kapcsolatos ismereteiről és benyomásairól, 2021 decembere és 2023 májusa között 72 helyszíni interjút készítettek négy rendszeresen horgászott magyarországi édesvízi víztestnél: a Hévízi kifolyónál, valamint a Fényes-, a Balaton- és a Velencei-tavaknál, melyek közül kettő termálvizes, kettő pedig nem termálvizes élőhelyet képviselt.
Az interjúk során 12, főként termálvizes élőhelyeken előforduló idegenhonos növényfaj fényképét mutatták meg a horgászoknak, és igyekeztek tájékozódni arról, mely növényeket ismerik (névvel, vagy név nélkül), és melyeket nem ismerik. A beszélgetések közben rögzítették továbbá az invazív növények különböző hatásaival kapcsolatos egyes benyomásaikat, elképzeléseiket is.
Összességében a legtöbb horgász nem tudta megnevezni a bemutatott fajok mindegyikét, de a válaszadók legalább fele négy fajt magabiztosan be tudott azonosítani, illetve a termálvizes élőhelyeken rendszeresen horgászók több invazív növényt tudtak helyesen azonosítani névvel, vagy név nélkül.
„Korábban már őshonos növények kapcsán bebizonyosodott, hogy tudományos szempontból annak is van értéke, ha egy horgász ugyan név nélkül, de a feltett kontrollkérdések alapján mégis magabiztosan be tud azonosítani egy fajt. Ilyenkor az önkénytelen megfigyelései alapján akár a közelrokon fajoktól is el tudja különíteni, esetleg pontos lelőhelyet, vagy egyéb ökológiai jellemzőket tud mesélni a kutatónak róluk. A frissen megjelent közlemény ezt idegenhonos növények esetében is megerősíti, illetve egyben felhívja arra is a figyelmet, hogy a horgászok tudása és megfigyelései sokkal szerteágazóbbak lehetnek, mint azt korábban gondoltuk volna.” – összegezte Dr Löki Viktor.
A 72 megkérdezett horgász közül tizenhatan akvarisztikával is foglalkoztak, közülük pedig ketten bevallották, hogy egy korábban akváriumban tartott növényfajt (kagylótutaj [Pistia stratiotes]) és egy halfajt (aranyhal [Carassius auratus]) korábban szándékosan visszaengedtek a természetbe. A kutatás így összességében hangsúlyozta a horgászok idegenhonos élőlényekkel kapcsolatos megfigyeléseinek fontosságát, de adataik alapján úgy tűnik, a horgászok elő is segíthetik a vizekben történő idegenhonos élőlények terjedését, különösen, ha horgászat mellett akvaristák is.
Löki Viktor szerint a 72 megkérdezett horgászból kettő ugyan elsőre kevésnek tűnhet, ám az invázióbiológiában sajnos ismert, hogy a környezeti tényezők megfelelő együttállása esetén az ilyen pontszerű visszatelepítési események is hordozhatnak magukban kockázatot, mert – mint hangsűlyozta az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa – lokális, vagy akár regionális inváziós események gócpontjai lehetnek. „Fontos ezért megjegyezni, hogy ugyan a horgászok környezettudatossága folyamatosan növekszik, de a jövőben hangsúlyt kell fektetni a horgászok számára olyan környezeti nevelési sarokpontok megfogalmazására is, melyek az idegenhonos halak mellett azokat az egyéb idegenhonos élőlényeket is érintik, melyekkel a horgászok vízparti tevékenységeik során kapcsolatba kerülhetnek.” – hangsúlyozta Löki Viktor.
Mindemellett a kutatók úgy vélik, alapos megfigyeléseiknek köszönhetően a horgászok partnerek lehetnek akár az édesvízi élőhelyeket érintő idegenhonos élőlények korai észlelésében is, mielőtt az adott élőlény nagymértékű terjeszkedése, a tényleges biológiai invázió bekövetkezik.
A teljes angol nyelvű tanulmány szabadon hozzáférhető itt:
A beporzók, például a poszméhek, pótolhatatlan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak a mezőgazdaság számára, azonban egyre nagyobb probléma, hogy a létszámuk csökken a tájszerkezet egyszerűsödése és az élőhelyek eltűnése miatt.
Ennek a problémakörnek a vizsgálatára egy nemzetközi kutatócsoport Riho Marja vezetésével 56 kísérletes poszméh kolóniát hozott létre Kelet-Ausztriában és Nyugat-Magyarországon – két olyan régióban, amelyeket egykor a vasfüggöny választott el egymástól, és amelyek ma már jelentősen eltérnek a mezőgazdasági területek méretében. Ausztriában nagyon kicsi, keskeny mezőgazdasági parcellák (körülbelül 2 hektárosak) a tipikusak, míg Magyarországon a nagyobb mezőgazdasági táblaméret (körülbelül 17 hektár) a jellemző. Mindegyik helyszínen a kolóniákat őszi vetésű gabonaföldek vagy tömegesen virágzó repceföldek mellé helyezték, a kísérletes elrendezés szerint egy részüket féltermészetes élőhelyekhez, például erdőfoltokhoz, sövényekhez vagy extenzíven kezelt gyepekhez közel, míg más kolóniákat ezektől távol helyezték ki.
A cél annak felderítése volt, hogyan befolyásolják a helyi tényezők (a termesztett kultúrnövény) és a táj jellegzetességei (az átlagos táblaméret és a féltermészetes élőhelyek közelsége) a kolónia sikerét – különös tekintettel a forgalmi arányra, (a ki- és berepülés a kolóniába), a növekedésre és a szaporodásra. Vizsgálták a pollen sokféleséget is, és tesztelték a poszméhek navigációs képességeit oly módon, hogy egyedi azonosítójú chippel jelölték meg őket mely lehetővé tette, hogy a hazatérésüket rögzítsék.
Az eredmények azt mutatták, hogy a féltermészetes élőhelyekhez és a repceföldekhez való közelség fokozta a poszméhek aktivitását és a kolónia teljesítményét. A repceföldek és a féltermészetes élőhelyek közelében található kolóniák forgalma nagyobb volt, gyorsabban növekedtek és több királynőt hoztak létre.
A féltermészetes élőhelyek javították a poszméhek tájékozódását is. A méhek gyorsabban tértek vissza kolóniáikba, ha ilyen élőhelyek voltak a közelben – különösen akkor, ha a virágok sokfélesége nagy volt. Ezzel szemben az ilyen élőhelyektől távol eső kolóniák visszatérési ideje hosszabb volt, valószínűleg a kevesebb vizuális navigációs jel miatt.
Érdekes módon a kis parcellaméret javította a navigációs hatékonyságot akkor is, amikor a virágfajok sokfélesége alacsony volt. Ez ellentmondásosnak tűnhet, de a szerzők úgy vélik, hogy az ilyen tájakon a parcella szélek sűrű hálózata megkönnyíti a tájékozódást – még akkor is, ha a virágok sokfélesége kicsi.
A poszméhek nem kizárólag a leggyakoribb virágokra támaszkodtak. Valójában gyakran inkább a féltermészetes élőhelyeken található cserjék, fák és gyógynövények pollenjét részesítették előnyben a bőségesen rendelkezésre álló repce helyett. Bár a repce elősegítette a kolónia növekedését, a begyűjtött pollen több mint 80%-a vadon termő növényekből, például juhar és szilvaféle fajokból származott.
Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kis mezőgazdasági parcella méret fontos a beporzók számára, de önmagában nem jelent megoldást. A kis parcella méret előnye a közeli féltermészetes élőhelyek jelenlététől függ, amelyek változatos, egész szezonban rendelkezésre álló táplálékforrást biztosítanak a poszméhek számára és segítik a navigációt. A nagyüzemi mezőgazdasági tájban a féltermészetes élőhelyek helyreállítása vagy fenntartása még fontosabb. E nélkül még a tömegesen virágzó növények, mint például a repce sem tudják teljes mértékben kompenzálni a táplálékforrások hiányát a vegetációs időszak során.
A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a beporzók támogatásához nem csak a kultúrnövény jó megválasztása, hanem az intelligens tájtervezés is elengedhetetlen. A féltermészetes élőhelyek és a kis léptékű gazdálkodási rendszerek kombinálva működnek a legjobban, így valóban beporzó barát környezetet teremtve. A gazdák számára egyértelmű az ajánlás: kombinálják a kis mezőgazdasági területeket féltermészetes élőhelyekkel, hogy megőrizzék az egészséges beporzó populációkat és az általuk nyújtott létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásokat.
A kis kiterjedésű, gyakran időszakos vízjárású állóvizek világszerte a legveszélyeztetettebb ökoszisztémák közé tartoznak. A klímaváltozás, intenzív mezőgazdaság és egyéb káros emberi tevékenységek hatására aggasztó mértékben tűnnek el, egyedülálló biodiverzitásukkal együtt.
A 2004-ben alakult European Pond Conservation Network (EPCN) célja, hogy elősegítse a kis kiterjedésű tavak és kisvizek megőrzését Európában a kutatás, természetvédelmi gyakorlat és tudománykommunikáció összekapcsolásával. Ennek fontos részét képezik a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi EPCN workshopok is.
A szervezet a következő három évre a Vízi Ökológiai Intézet Biodiverzitás- és Metaközösség-ökológia Kutatócsoportjának vezetőjét, Horváth Zsófiát választotta elnökének.
Az EPCN által kidolgozott Kistó Kiáltvány (Pond Manifesto) hét nyelven érhető el. Ennek magyar változata a HUN-REN ÖK csapatának köszönhetően készült el.
A Magyar Tudományos Akadémia először hirdette meg a Momentum MSCA posztdoktori pályázatát, amely révén 1–3 évre kiemelkedő kutatók csatlakozhatnak be Lendület-csoportok munkájába. Az MTA-ÖK Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoporthoz heten pályáztak, közülük ketten nyertek el posztdoktori helyet, 2026. január 1-től három évre. Ghoufrane Derhy a folyóvízi és állóvízi táplálékhálózatok jelleg alapú összehasonlításával fog foglalkozni, míg Junyao Gu több trofikus szinten vizsgálja majd a molekuláris alapú biodiverzitás és az ökoszisztéma-működés (BEF) kapcsolatát dunai planktonközösségekben. Továbbá az MTA-HUN-REN-ÖK Lendület Terjedésökológiai Kutatócsoportba négyen pályáztak akik közül Sachin Sharma nyert támogatást. Kutatási témája: WINGS: Mesterséges intelligencia által vezérelt modellezés a vízimadarak közvetítette terjedésről és az inváziós fajok terjedéséről a vizes ökoszisztémákban.
A Magyar Tudományos Akadémia által koordinált Momentum MSCA Posztdoktori Ösztöndíjprogram célja, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtó nemzetközi kutatók számára biztosítson lehetőséget önálló kutatási projekt megvalósítására, már futó Lendület-kutatócsoportokhoz csatlakozva. A program ezzel hozzájárul a hazai tudományos kiválóság és a nemzetközi együttműködések erősítéséhez. Cikkünkben olvasható a nyertes pályázók listája.
A Momentum MSCA Program első pályázatának nyerteseinek listája itt tekinthető meg.
Az árvaszúnyogok (Chironomidae) rendkívül gyakori, világszerte elterjedt kétszárnyú rovarok, amelyek a vízi és a szárazföldi ökoszisztémákban egyaránt kiemelt ökológiai szerepet töltenek be. A közelmúltban több helyen felmerült az igény az árvaszúnyogok gyérítésére, főként a vízparti településeken, ahol a rajzás időszakában tömeges megjelenésük kellemetlenséget okoz a lakosság számára.
Intézményünk szükségesnek tartja hangsúlyozni az alábbiakat:
1. Ökológiai szerepük és ökoszisztéma-szolgáltatásaik
Az árvaszúnyogok lárvái a vízi üledékben élnek, ahol lebontják a szerves anyagokat, fokozzák az üledék oxigénellátását, és kulcsszerepet játszanak a tápanyagkörforgásban. Kirepülésükkor jelentős mennyiségű nitrogént és foszfort távolítanak el a tavakból, így hozzájárulnak a víz öntisztulásához. A kifejlett egyedek – amelyek nem csípnek – halak, madarak, denevérek és más ízeltlábúak táplálékául szolgálnak, ezért a táplálékháló fenntartásában nélkülözhetetlenek. Az árvaszúnyogok eltávolítása az élőhelyről közvetetten veszélyeztetné a vízi és vízparti élőlények sokaságát, beleértve védett fajokat is.
Amikor a tömeges rajzás okozta kellemetlenségeket mérlegeljük, fontos hangsúlyozni az „érme másik oldalát” is: ezek a fajok számos, az ember és a természet számára is hasznos ökoszisztéma-szolgáltatást biztosítanak.
● Ellátó szolgáltatás: az árvaszúnyogok közvetetten hozzájárulnak a halállomány fenntartásához, ezáltal a halászathoz és a horgászathoz is. Ha csökken az árvaszúnyogok mennyisége, az a halak táplálék ellátását is gyengíti.
● Szabályozó szolgáltatás: lárváik javítják a vízminőséget az üledék oxigénellátásának fokozásával és a szerves anyag lebontásával, így elősegítik a tavak öntisztulását és mérséklik az algásodást.
● Támogató szolgáltatás: bioturbációs tevékenységükkel – az üledék átforgatásával – és a tápanyagkörforgás fenntartásával alapfeltételeket teremtenek más vízi élőlények fennmaradásához.
● Táplálékháló fenntartása: kulcsfontosságú táplálékforrást biztosítanak halak, kétéltűek, vízimadarak, denevérek és számos ízeltlábú számára; eltűnésük így láncreakciószerűen hatna a magasabb rendű fogyasztók állományaira is.
2. Egészségügyi vonatkozások
● Az árvaszúnyogok nem vérszívók, tehát közvetlen egészségügyi kockázatot nem jelentenek.
● Allergiás reakciók ritkán előfordulhatnak (pl. belélegzés esetén), de epidemiológiai szempontból nem tekinthetők közegészségügyi veszélyforrásnak.
3. Jogszabályi és kártevőügyi szempontok
● Az árvaszúnyogok nem minősülnek kártevőknek, így azok irtása jogilag sem értelmezhető.
● Magyarországon jelenleg nincs engedélyezett készítmény az árvaszúnyogok irtására.
● A kártevő-irtás csak olyan szervezetek esetében indokolt és megengedett, amelyek egészségügyi, mezőgazdasági vagy gazdasági kárt okoznak – az árvaszúnyogok azonban ilyen hatással nem bírnak.
4. A gyérítés ökológiai hatásai
● A kémiai vagy biológiai gyérítés nemcsak az árvaszúnyogokat pusztítaná, hanem más, ökológiailag fontos vízi szervezeteket is, így súlyos és tartós ökológiai károkat okozna.
● Az árvaszúnyogok a tápláléklánc alsó szintjén helyezkednek el, így eltűnésük láncreakciót indít el: kevesebb táplálék jut a halaknak, madaraknak, denevéreknek, majd ennek következményeként csökkenhet ezeknek a fajoknak a száma és az ökoszisztéma stabilitása.
● Az ilyen beavatkozások következményeként az ökoszisztéma működése felborulhat, ami hosszú távon több problémát idézhet elő, mint amennyit megold.
5. Ajánlások
● Az árvaszúnyogok gyérítése semmilyen módon nem indokolt és nem megengedett, mivel nem minősülnek kártevőknek, és nincs engedélyezett készítmény az irtásukra.
● A tömeges rajzás kezelésének egyetlen hatékony és fenntartható módja az állóvizeket érintő környezeti terhelés mérséklése, a tápanyagterhelés csökkentése (műtrágya- és szennyvízbemosódás mérséklése, csatornák rehabilitációja).
● Szükséges a part menti nádasok megőrzése és helyreállítása, mert ezek természetes szűrőként gátolják a foszfor és a nitrogén bejutását a tóba, így mérséklik az algásodást és a szúnyoglárvák túlzott elszaporodását.
● A települések számára elsődleges eszköz a településüzemeltetési és környezetrendezési intézkedések alkalmazása (pl. közvilágítás optimalizálása a part mentén, vízparti élőhelyek kezelésének újratervezése).
● A lakossági panaszok hosszú távú kezeléséhez nélkülözhetetlen a szemléletformálás és tájékoztatás, amely kiemeli: az árvaszúnyogok nem csípnek, nem kártevők, és jelentős ökológiai hasznot hajtanak (tápanyagkivonás, táplálékforrás halaknak, madaraknak).
● Lakossági védekezésként javasolható a fizikai megoldások alkalmazása: teraszok, ablakok és nyílászárók szúnyoghálóval való felszerelése, kültéri világítás visszafogása, illetve beltéri légáramlás (ventilátor) használata, amelyek mind csökkentik a kellemetlenséget, de nem avatkoznak be az ökoszisztéma működésébe.
Összegzés:
Az árvaszúnyogok gyérítése ökológiailag és jogilag nem indokolt, sőt, káros következményekkel járhat. Az Ökológiai Kutatóközpont álláspontja szerint a társadalmi kellemetlenségek enyhítése érdekében alternatív, nem-invazív megoldásokat kell keresni, miközben megőrizzük a hazai vizes élőhelyek természetes működését és biodiverzitását.
A beporzók fontos jelentőséggel bírnak, mivel alapvető szerepet töltenek be az ökoszisztémák működésében és az emberi jólét fenntartásában. Míg a mezőgazdasági területeken már régóta vizsgálják a beporzókat segítő beavatkozásokat, városi környezetben csak az utóbbi időben kezdett el gyorsan növekedni az ezzel foglalkozó kutatások száma. Viszont ezek az eredmények eddig nem lettek összesítve, ami nehezíti a hatékony szakpolitikai döntések meghozását. Ennek a hiányosságnak a pótlására, egy új tanulmány összehasonlította a beporzó-barát módon és a hagyományosan kezelt városi zöldterületeket.
A kutatást a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezette, 28 európai intézmény együttműködésével. Az Ecology Letters tudományos folyóiratban megjelent elemzés azt vizsgálta, hogy a beporzókat segítő beavatkozások milyen hatással vannak a növényzetre, a virágkínálatra, valamint számos beporzó csoportra. Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a kezdeményezések általában kedvezően hatnak mind a növényekre, mind a beporzókra, bár eltérő hatások figyelhetők meg beporzó csoportok, kezelési és élőhely típusok, valamint tér-időbeli tényezők szerint.
A kutatók 28 eredeti kutatási adatsort gyűjtöttek össze, melyek 15 évet és 12 európai országot fednek le, 1051 mintavételi terület adataival. Elemzésükben a beavatkozások általános hatásain túl összehasonlították a különböző típusú kezeléseket is, például a területkezelés elhagyását, ritkább kaszálást, vadvirágok vetését vagy ezek kombinációját, valamint különféle élőhelyeket, például parkokat, gyepeket, útszegélyeket, illetve magán- és közkerteket.
Az összesített eredmények alapján a beporzó-barát beavatkozásoknak többnyire pozitív hatása volt, és sosem negatív. Ugyanakkor a részletek különösen érdekesek. Dr. Süle Gabriella, a tanulmány vezető szerzője kifejtette: „Szintézisünk megalapozza a biodiverzitást segítő városi zöldterület kezelési gyakorlatok jelentőségét. Ezek a beporzó-barát kezdeményezések nemcsak közterületeken, hanem magánkertekben, közösségi kertekben, zöldtetőkön és erkélyeken is alkalmazhatók, lehetőséget adva arra, hogy javítsuk a lakosság rovarokhoz és vadvirágos, magasabb növényzethez fűződő viszonyát.”
A beavatkozások közül a virágvetés, az élőhelyek közül pedig az útszegélyek, valamint az északnyugat-európai helyszínek mutatták a legerősebb pozitív hatást. Dr. Szigeti Viktor hozzátette: „Bár nagy erőfeszítéssel gyűjtöttük és összesítettük az adatokat, bizonyos hiányosságok így is láthatóvá váltak, például egyes beporzó-csoportokról (mint a viráglátogató bogarak), régiókról (mint a mediterrán térség), vagy újabb beavatkozásokról (mint a talajban fészkelő rovarokat célzó kezdeményezések) még kevés ismerettel rendelkezünk. Egy szintézis mindig alkalmas arra, hogy rávilágítson a következő lépésekre: világos az igény hosszabb távú, nagyobb léptékű kutatásokra, melyek egyszerre vizsgálnak több beporzó csoportot, beavatkozási típust és élőhelyet, akár globális szinten is, mezőgazdasági, városi és védett területeken egyaránt.”
A 38 szerző közös beporzó-ökológiai szakértelmére támaszkodva a kutatók feltárták a meg lévő ismerethiányokat, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg arra, hogyan lehet a városi környezetet kedvezőbbé tenni a beporzók számára, miközben a tágabb társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe veszik. Dr. Báldi András kiemelte: „Tanulmányunk egyszerre hoz ökológiai és társadalmi-gazdasági érveket, valamint rávilágít a beporzó-barát beavatkozások előnyeire és esetleges hátrányaira is. Ajánlásaink felhívják a figyelmet a hiányosságokra, és intézkedéseket javasolnak a beavatkozások finomhangolására, elsősorban a beporzók, de egyúttal a városi lakosok igényeit is szem előtt tartva.”
Az éghajlatváltozás és a városok terjeszkedése, valamint a segítő beavatkozások széles köre is egyre sürgetőbbé teszik a zöldterületek fejlesztését a településeken. Ahhoz, hogy elérjük az ambiciózus célt, hogy az emberek, a vadvirágok és a beporzók sokrétű, ellenálló és fenntartható városi környezetben élhessenek együtt, a lakosságnak és az érdekelt feleknek a helyi adottságokra szabott, együttműködéseken és kutatásokon alapuló biodiverzitás-segítő beavatkozásokat szükséges létrehozniuk.
