A Fizikai Díjat az Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya adományozza. A Fizikai Díjból egy évben legfeljebb három adhat ki. A díjat egy elméleti, egy kísérleti és egy alkalmazó fizikusnak ítélhetik oda, lehetőség szerint úgy, hogy az egyiket kutatóközpont/kutatóintézet kutatója, a másikat egyetemi tanszék, intézet oktatója, kutatója, a harmadikat pedig a profitérdekelt kutatási-fejlesztési területen dolgozó kapja.
Nagy Máté kollégánk a „Csoportos viselkedés fizikus szemmel – Állati interakciók, mesterséges intelligencia és robotika” témában nyújtott kutatásait díjazták eme kiemelkedő elismeréssel.
Nagy Máté fizikus – ELTE Biológiai Fizika Tanszék és HUN-REN Ökológiai kutatóközpont, Evolúciótudományi Intézet, az MTA-ELTE Lendület Csoportos Viselkedés Kutatócsoport vezetője.
Kutatásai az élőlények csoportos viselkedésének fizikai alapjait vizsgálják, különös hangsúllyal az állatok egymás közötti és környezetükkel való kölcsönhatásaira, valamint ezek robotikai alkalmazásaira. Kollégaival közösen halak és robothalak együttúszását vizsgálva új hipotézist, elméleti modellt és adatvezérelt elemzést dolgozott ki (Nature Communications 2020), patkányokon végzett kísérletekkel pedig a kollektív keresés hatékonyságát demonstrálta (Current Biology 2020).
Vadlovak drónos követésével sikerült feltárnia a társas szerkezet időbeli dinamikáját (Nature Communications 2023), míg új kísérleti eszközt terveztek és hoztak létre sok, akár különböző fajhoz tartozó egyed együttes vizsgálatára a rovaroktól az emberekig tartó méretskálán, többféle szenzoros modalitás szinergikus előnyeinek felhasználásával (Science Advances 2023).
A „közös” virtuális valóság segítségével zebrahalakon vizsgálta a csoportos mozgás szenzori-motoros szabályozását (Nature Communications 2024), az így feltárt követési algoritmusokat robotikai rendszerekben is alkalmazta (Science Robotics 2025).
Az elmúlt öt évben 9 cikke jelent meg tíznél magasabb impaktfaktorú folyóiratban – ezek többségében első, utolsó vagy levelező szerzőként, – és korábban a Science, Nature folyóiratokban is publikált. Elhivatott oktató, több TDK-, BSc-, MSc- és PhD-hallgatót is sikeresen témavezetett, és aktívan részt vesz a tudományos ismeretterjesztésben is, például videóabsztraktok készítésével.
A HUN-REN ÖK ÖBI Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport 17–25 éven át vizsgálta a növényzet változásait három homokigyepi helyreállítási kísérletben. Ezeken a területeken különböző beavatkozásokat alkalmaztak, mint például az őshonos fajokkal történő magvetés, a kaszálás és a szénforrás adagolás. A kutatás célja az volt, hogy feltárja, miként hatnak ezek a beavatkozások az egynyári és évelő özönnövények borítására hosszú távon, illetve, hogy az özönfajok tömegessége 100 méteres távolságon belül hogyan befolyásolja az inváziós folyamatokat.
Az eredmények biztatóak voltak az egynyári özönfajokra nézve: borításuk az évek során csökkent, különösen ott, ahol őshonos fajokat vetettek. A magvetés bizonyult a leghatékonyabb módszernek ezen gyorsan terjedő, rövid életű fajok visszaszorítására. Az évelő özönfajok esetében azonban már más eredményeket figyeltek meg: ezek borítása évtizedek alatt folyamatosan nőtt, függetlenül a beavatkozás típusától vagy az özönfajok 100 méteres körzeten belüli tömegességétől.
Az alkalmazott transzekt módszer az invaziós propagulumok becslésére. Nyolc, 100 méter hosszú transzektet állítottunk fel a nyolc égtáj felé, és regisztráltuk az egyes inváziós fajok hajtásainak számát 1 m x 1 m-es szomszédos parcellákban minden transzekten.
Meglepő módon az özönfajoknak a közvetlen táji környezetben megfigyelt tömegessége kevéssé befolyásolta az invázió mértékét, ami arra utal, hogy inkább a tágabb táji szintű folyamatok és a hosszú távú terjedés játszanak döntő szerepet. A kaszálás, amelyet gyakran alkalmaznak az özönfajok visszaszorítására, akár elő is segítheti az inváziót azáltal, hogy ún. „megtelepedési ablakokat” nyit az vegetációban a tájban jelen lévő opportunista fajok számára.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi helyreállítási módszerek nem elegendőek az évelő özönnövények hosszú távú visszaszorításához. Ezek a fajok megtelepedés után rendkívül nehezen irthatók ki, és terjedésük veszélyezteti az őshonos növényzet biodiverzitását és a restaurációs törekvések sikerét. Ezért proaktív, fajspecifikus stratégiákra van szükség, amelyek figyelembe veszik az inváziós fajok életmenetét és terjedési sajátosságait.
A kutatás összességében arra hívja fel a figyelmet, hogy szemléletváltásra van szükség: a helyi helyreállítási erőfeszítések mellett elengedhetetlen a táji léptékű megközelítés. A sikeres gyeprestaurációnak nem csupán a közvetlen helyi adottságokat kell figyelembe vennie, hanem a tágabb ökológiai környezetet is – például a propagulumforrások elérhetőségét, a jelenlévő zavarásokat, valamint az őshonos növénytársulások hosszú távú ellenálló képességét.
Hogyan hatnak a mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák a megporzó rovarokra?
Erre a kérdésekre kereste a választ pályamunkájában Bihaly Áron Domonkos, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont fiatal kutatója, akinek az eredményét Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjjal ismerte el idén a Magyar Tudományos Akadémia.
Bihaly Áron Domonkos nyertes pályamunkaként benyújtott cikkének címe: Landscape-wide floral resource deficit enhances the importance of diverse wildflower plantings for pollinators in farmlands (Science Direnct, Agriculture, Ecosystems and Environment, 2024)
A pályamű az első tudományos publikáció Kelet-Közép-Európából, amely mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák megporzórovarokra gyakorolt hatásával kapcsolatos eredményeket mutat be. A publikáció legkiemelkedőbb eredménye, hogy a virágkínálat táji szintű hiánya felerősíti e parcellák jelentőségét, amely a táji környezet és a vadvirágos parcellák közötti virágkínálatbeli kontraszttal magyarázható. Ez az eredmény felhívja a figyelmet a vadvirágos parcellák létrehozásának jelentőségére, különösen virágszegény szezonális és táji körülmények között. Eredményeink alapján gyakorlati ajánlásokat fogalmaztunk meg diverz és folyamatos virágkínálatot biztosító parcellák kialakítására, ami hozzájárulhat a megporzók hatékony védelméhez és a tudományosan megalapozott agrárdöntésekhez.
Bihaly Áron terepen dolgozik. Helyszín: Újsolt. Fotó: Kállai Márton
A díjat minden esztendőben három 35 év alatti kutató nyerheti el. A pályázatra olyan öt évnél nem régebbi, folyóiratban közölt, környezetvédelmi témájú pályamunkával lehet jelentkezni, amely jelentős tudományos értéket képvisel.
Az elismerést – dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála magánszemély hagyatéki intézkedése alapján – 2010-ben hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére. A pályadíj célja, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a lokális és globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, környezetbarát technológiák kifejlesztését, meghonosítását.
A díjat Szathmáry Eörs evolúcióbiológustól, az MTA rendes tagjától, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnökétől vehették át június 13-án a díjazottak.
Beszedics-Jäger Bettina Szimonetta, Prof. Szathmáry Eörs és Bihaly Áron Domonkos Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Bihaly Áron Domonkos mellett Mészáros Boglárka (HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet) és Beszedics-Jäger Bettina Szimonetta (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) volt a díjazottak között.
A Biológiai Tudományok Osztálya 2025. június 10-i ülésén 104/2025. (VI. 10.) számú osztályhatározatában 96,7 %-os támogatottság mellett (30 igen, 1 nem szavazat leadásával) elfogadta az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosítási tervezetével kapcsolatos állásfoglalást.
A kormány 2025.04.22-én benyújtott T/11681 számú törvényjavaslatának 186-188§-a változtatásokat javasol az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény szövegében. Ennek értelmében a tarvágás alkalmazásának bővítésére kerülhet sor őshonos fafajú, elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű erdeinkben.
Az MTA Biológiai Osztályának álláspontja, hogy amennyiben természetvédelmi és Natura 2000 elődleges rendeltetésű, őshonos fafajú erdeinkben gazdasági hasznosítás zajlik, akkor az csak ökológiailag fenntartható erdőgazdálkodás keretében történjen. Az erdőgazdálkodás szabályozását ezért csak ennek előmozdítása érdekében lehet változtatni. Ez alapvetően olyan gazdálkodási módokat jelent, amelyek a faanyagtermelés mellett fenntartják az erdei ökoszisztéma integritását, biztosítják az erdők ökoszisztéma szolgáltatásait, megőrzik az erdei biodiverzitást, fenntartják az erdők stabilitását és alkalmazkodó képességét. Ezt leginkább a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok (örökerdő és átmeneti üzemmód) keretében lehet biztosítani, amely során a faanyagtermelés mellett a védelmi funkciókat is integrálják a gazdálkodásba (kíméleti területek, holtfa, habitatfák visszahagyása, elegyesség, cserjeszintkímélete, változatos korszerkezet). A vágásos üzemmód bizonyos típusai (szálalóvágás, fokozatos felújító vágás) keretében ezek a célok még megvalósíthatók, de a tarvágás alapvetően nem tekinthető ökológiailag fenntartható gazdálkodási módnak.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a tarvágások kedvezőtlen termőhelyi viszonyokat hoznak létre, megbontják az erdei mikroklímát, csökkentik az erdős táj klímakiegyenlítő hatását, kedvezőtlenül hatnak a talajviszonyokra, megváltoztatják az erdei életközösségeket. Ezen kedvezőtlen hatások egy része tartósan megmarad, még évszázadok múlva is kimutatható. Mivel a törvényjavaslat kiterjeszti a tarvágás alkalmazásának lehetőségeit a védett és magas természeti értékkel bíró erdőkben, ezért nem segíti elő a természetvédelmi rendeltetés megvalósulását, az erdők fenntartható használatát.
A törvényjavaslatban kiterjesztett sarjaztatás alkalmazásának lehet természetvédelmi szempontból létjogosultsága, de a védett erdőkben ezt sem a tarvágás keretében kell megvalósítani. A tarvágás lehetőségének kiterjesztése különösen a síkvidékeken még megtalálható utolsó, védett erdőssztyepp foltjaink esetében jelent fokozott veszélyt. Ezekben az erdőkben nem a tarvágás lehetőségének a bővítése, hanem a gazdasági célú hasznosítás megszüntetése lenne indokolt természetvédelmi erdőkezelés keretében.
A fenti szempontok miatt az MTA Biológiai Tudományok Osztálya a törvénytervezetet nem támogatja.
Az elkövető ellen a természetkárosítás ügyében büntető eljárás is indult.
„Május elején sajnálatos, egyben felháborító eset történt Pilisszentlászló külterületén, miszerint természetvédelmi oltalom alatt álló növényeket ástak ki az élőhelyükről.
Évek óta jártam fotózni egy kis területen lévő füles kosbor állományt, ahol nagyon szép fehér virágú tövek is voltak. Egy idő után minden tő helyét tudja már az ember. Féltem, hogy lemaradok a virágzásról, ezért ezen a májusi reggelen útnak indultam, hogy megnézem a növényeket. Rossz érzésem volt, mert a bevezető úton széles terepjáró nyom volt. Egyenest a termőhelyhez vezettek. Zavartan néztem körbe, néhány lila tövet már messziről láttam, de fehéret egyet sem. Az első gödörbe majdnem beleléptem. Legalább 6-7 tövet kiástak, köztük mind a három fehéret. Soha nem fogom megérteni. A fotózás elmaradt, elmúlt a varázs – nyilatkozta az esetről Mihályi Ferenc természetfotós a Sokszínű vidék megkeresésére.
Az orchidea pusztításának hírére a területre visszatérő botanikusok a kifosztott élőhelyet elhagyva a visszaúton, az út közelében, egy erdőszéli telek kerítése mentén, döbbenten fedeztek fel sorban ültetve védett orchideákat, köztük fehér színű füles kosborokat.
Orchideák esetében az élőhelyről kiásás és kertbe ültetés szinte biztosan a tövek pusztulását eredményezi. Ezek a virágok erősen kötődnek a velük szimbiózisban élő gombafajokhoz és a gyökérzóna megbolygatása súlyosan károsítja ezt az együttélést.
A természetkárosítás nagy visszhangot keltett a Növényhatározó természetjáróknak Facebook csoportban is, ahol Mihályi Ferenc megosztotta a történteket a fotóival együtt. A posztra reagálók is úgy gondolták, hogy az esetnek kell, hogy legyen következménye és nem maradhat büntetlenül az, aki ezt tette a védett növényekkel.” (forrás: sokszinuvidek.24.hu)
A vegetációtüzek már nem csupán a mediterrán térség gondját jelentik: a klímaváltozás, az emberi tevékenység és a tájhasználat változásai együttesen olyan környezetet teremtettek, amelyben Közép-Európa is egyre inkább kockázati zónává válik. Erre figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) legfrissebb, Changing Wildfires: Policy Options for a Fire-literate and Fire-adapted Europe című tanulmánya. A dokumentum hangsúlyozza: elengedhetetlen, hogy Európa – benne Magyarország is – felismerje a tűz új szerepét és kockázatát, és aktívan készüljön fel a változásokra.
A projektben összesen 22 nemzetközi kutató vett részt, a projekt menedzser Thomas Elmqvist volt, a munkacsoport egyik vezetője pedig Valkó Orsolya, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.
A tanulmány ünnepélyes bemutatójára 2025. május 19-én került sor Brüsszelben – előadásokkal és a témához kapcsolódó érdekes panelbeszélgetésekkel a tudomány és a szakpolitika képviselőivel közösen. A bemutatón az ÖK kutatói is részt vettek Báldi András, az EASAC Environmental Panel elnöke volt a levezető elnök, Valkó Orsolya pedig a tanulmányt bemutató egyik előadást tartotta és a kerekasztalbeszélgetésen vett részt.
A tanulmány aktualitását mutatja, hogy a világon évente közel 780 millió hektárnyi terület ég le – ez akkora terület, mint egész Ausztrália. Noha nem minden térségben nő a leégett területek aránya, a tüzek pusztító ereje és intenzitása aggasztóan fokozódik. A tűzesetek egészségügyi, társadalmi és ökológiai hatásai jelentősek: a közvetlen életveszélyt jelentő tűzön túl a füst belélegzése is súlyos következményekkel jár.
Az éghajlati változások – a forróbb nyarak, hosszabb hőhullámok és gyakoribb aszályos időszakok – ideális feltételeket teremtenek a tüzek kialakulásához. A kiszáradt biomassza lényegében „üzemanyagként” viselkedik, amely könnyen lángra lobban, akár egy eldobott csikk miatt is. A tanulmány szerint az emberi tevékenység közvetlenül és közvetetten is felerősíti ezeket a kockázatokat.
„A déli országok – elsősorban Spanyolország, Portugália, Olaszország és Görögország – régóta küzdenek a nyári erdőtüzekkel. Az újdonság azonban az, hogy Észak- és Közép-Európában is egyre gyakoribbak a súlyos tűzesetek” – mondja Valkó Orsolya. Skandináviában például a hőhullámokat követő száraz időszakok miatt már szintén tapasztalhattunk pusztító tüzeket a közelmúltban. Magyarország sem kivétel: míg egy átlagos évben néhány száz hektárt érintenek a vegetációtüzek, 2022-ben – az extrém aszály következtében – már több mint 7000 hektár égett le.
A hazai vegetációtüzek túlnyomó többsége (kb. 99%) emberi tevékenységre vezethető vissza. Az okok ismertek: gondatlan tarlóégetés, eldobott cigarettacsikk, tűzgyújtás a természetben, technológiai hibák vagy akár szándékos gyújtogatás. Mindez arra utal, hogy nem elegendő a tűzoltásra koncentrálni – tudatos megelőzésre és társadalmi szemléletformálásra is szükség van.
A tanulmány rámutat: nemcsak a klímaváltozás tehető felelőssé a fokozódó tűzveszélyért, hanem a tájhasználat változása is. A felhagyott mezőgazdasági területeken meginduló cserjésedés, a kezelés nélküli gyepterületek, vagy az idegenhonos fajok (például fenyők, eukaliptusz) telepítése mind növelik a gyúlékonyságot.
Kiemelt kockázatot jelentenek a wildland–urban interface (WUI) zónák – azok a területek, ahol a természetes vegetáció közvetlenül határos a lakott településekkel. Európa területének kb. 7%-a ilyen, és ezekben a térségekben fokozott figyelemre van szükség a tűzvédelemben és várostervezésben egyaránt.
A természetes ökoszisztémák egy része alkalmazkodott a tűzhöz – különösen a nyílt gyepterületek, amelyek esetében az ellenőrzött, természetvédelmi célú égetés elősegítheti a fajgazdagságot és a regenerációt. „A probléma ott kezdődik, amikor az emberi hatás miatt a tűzrendszerek megváltoznak: a tüzek gyakorisága, időzítése és intenzitása nem illeszkedik már az adott ökoszisztéma ritmusához” – mondja Valkó Orsolya. Előfordulhat az is, hogy egy pusztító tűzeset visszafordíthatatlan természeti károkat okoz. Erre tragikus példa a 2024-es madeirai tűzvész, amely a sziget babérerdeinek nagy részét és sok kizárólag ott élő faj élőhelyét pusztította el.
Ma még a legtöbb ország reaktívan védekezik: a hangsúly a kialakult tüzek eloltásán van, nem a megelőzésen. Ez azonban nem fenntartható megközelítés. Az integrált tűzkezelés ezzel szemben proaktív stratégiákat is alkalmaz: ilyen például a kontrollált égetés, az éghető biomassza mennyiségének csökkentése, vagy a tájszintű tervezés. A tűz utáni helyreállítási beavatkozásoknak is kulcsszerepe van: ezek célja az ökoszisztémák ellenálló képességének növelése és a természetes regeneráció támogatása.
Mit tehetünk? Három javaslat az EASAC jelentéséből
1. Megelőzés és természetvédelem összehangolása:
Az EU klíma- és természetvédelmi stratégiáinak gyors végrehajtása kulcsfontosságú. A Természethelyreállítási Rendelet keretében például a tőzeglápok helyreállítása nemcsak a szénmegkötést, hanem a tűzmegelőzést is szolgálja. A felhagyott vidéki területek extenzív kezelése csökkentheti a gyúlékony biomasszát, miközben támogatja a helyi gazdaságot is.
2. Erdősítés, de okosan:
A globális 30×30 cél (a természetes területek 30%-ának védelme 2030-ig) csak akkor érhet el sikert, ha az erdőtelepítéseket a tűzveszély szempontjából is átgondoljuk. Fontos a helyi ökológiai viszonyokra szabott fajösszetétel, a változatos tájszerkezet és a kontrollált égetés lehetőségének megfontolása.
3. Tűztudatos társadalom építése:
A lakosság tájékoztatása, különösen a fiatalok oktatása, kulcsfontosságú a megelőzésben. Csak egy „tűzben jártas” (fire-literate) társadalom képes kezelni a jövő kihívásait: amely ismeri a kockázatokat, tudatosan viselkedik a természetben, és támogatja a természetbarát tűzkezelési megközelítéseket.
Lengyel Szabolcs 2025. május 8-án vette át egyetemi tanári kinevezését Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől.
A kinevezés a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság teljeskörű eljárása alapján, Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere javaslatára történt. Az egyetemi tanári kinevezés a Debreceni Egyetemre szól, ahol Szabolcs az egyetem Biodiverzitás, Vízgazdálkodás és Klímaváltozás Kompetencia Központot irányítja részmunkaidőben. Feladata a Központ biodiverzitás-monitorozással kapcsolatos tevékenységének szervezése, irányítása, a biodiverzitással kapcsolatos és konzervációökológiai kutatások szervezése, irányítása, részvétel az „MSc in Conservation Biology” angol nyelvű mesterképzési szak elindításában és oktatásában, a Központ tevékenységével kapcsolatos egyéb szakmai feladatok (regionális kutatások integrációja, környezeti nevelés) ellátása. Kollégánk kinevezéséhez ezúton is gratulálunk!
„Ha így folytatódik a klímaváltozás, Petőfi Kiskunságában az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak melegkedvelő, egzotikus növényei szoríthatják ki, írta a Másfélfok.
Erdős László és Kröel-Dulay György, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársai kollégáikkal a Homokhátság nyílt évelő homoki gyepterületeinek változásait követték közel két évtizeden keresztül.
Erre gyeptípusra jellemző, hogy kevéssé függ a talajvíztől, ha megváltozik a növényzete, az jelentős részben a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható.” (Forrás: telex.hu)
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a legkülönfélébb életközösségeket vizsgálva tárják fel az ökoszisztémák törvényszerűségeit, illetve követik nyomon a magyar természeti tájak folyamatait. Veres Katalin, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet Erdőökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa a zuzmókat kutatja. A zuzmók a Föld legérdekesebb élőlényei közé tartoznak, hiszen se nem gombák, se nem algák, viszont a legextrémebb környezeteket is elviselik, ugyanakkor az emberi bolygatást nem bírják. Általuk modellezni lehet a klímaváltozás hatásait, de a természetvédelmi erdőkezelések hatásai is ellenőrizhetővé válnak.
Veres Katalin Fotó: Kállai Márton
Veres Katalin már gimnazista korában eldöntötte, hogy a zuzmókat szeretné kutatni. „Nagyon szerettem a természetben járni, sokat túráztunk a Tátrában, ahol a magasabban fekvő régiókban rengeteg zuzmót láttam. És akkor valamilyen sugallatnak engedve elhatároztam, hogy magashegységi zuzmókutató leszek – mondja a lichenológus. – E gondolat aztán jó időre feledésbe merült, mígnem egyszer láttam az egyetemi faliújságon, hogy zuzmókkal foglalkozó speciális kollégiumot hirdetnek. Ekkor kerestem fel a leendő témavezetőmet – Dr. Farkas Editet, és attól kezdve zuzmókkal, illetve zuzmóökológiával foglalkozom. Megfogott a zuzmók színes, érdekes világa, illetve legfőképpen az extrém tűrőképességük.”
A zuzmókról legtöbbünk legfeljebb annyit tud, hogy északon gyakoriak, így a tundrán élő növényevő állatok gyakran kizárólag zuzmókkal táplálkozhatnak. A jól értesültebbek talán arról is hallottak már, hogy a zuzmókat gombák és algák szimbiotikus együttesei alkotják. Pedig a zuzmók világa ennél sokkal gazdagabb. Bár valóban a hideg éghajlatú térségekben feltűnőbbek, valójában szó szerint mindenhol elterjedtek a szárazföldeken (sőt néhány faj a víz alatt is előfordul). A legfőbb tulajdonságuk, hogy a legszélsőségesebb körülményekhez is képesek alkalmazkodni – ez az oka annak, hogy sokszor csak ott vesszük észre őket, ahol a növények már nem képesek megélni. Gyakran látni fák elhalt ágain a sárga falizuzmót, amit sokan (tévesen) kártevőnek hisznek. A zuzmók nem nőnek bele a fakéregbe, nem károsítják a fákat, hiszen már csak akkor telepednek meg egy ágon, ha azt nem borítja levél, elhalt – hívja fel a figyelmet a lichenológus.
áltölgyfa-zuzmó
A zuzmók nem növények. Gombák és fotoszintetizáló élőlények (rendszerint algák és/vagy cianobaktériumok) szimbiózisa alkotja őket. A zuzmóalkotó algák önállóan is élhetnek, de a gomba partnerek hosszú távon kizárólag a zuzmókban képesek életben maradni, hiszen végletesen függenek a napfény energiáját hasznosító társuk által szolgáltatott cukortól. A zuzmót alkotó két élőlénycsoport együttműködése olyannyira hatékony, hogy alig van olyan élőhely, ahol a zuzmók ne jelennének meg. „A zuzmók az egész világon elterjedtek, a sarkvidéktől egészen a trópusokig. Mindenféle természetes környezetben, még a sivatagokban is jelen vannak, és a városokban is megtalálhatjuk őket” – folytatja Veres Katalin.
kavalkád egy faágon
Az biztos, hogy a gomba jól jár az algák által biztosított cukorral, de az már sokkal nagyobb kérdés, hogy vajon az alga számára valóban előnyös-e minden esetben ez az együttélés. A lichenológusok (zuzmókutatók) ma is vitatkoznak azon, hogy a zuzmók mutualista (kölcsönösen előnyös) kapcsolatban léteznek-e, vagy a gombák csak kihasználják az algákat. Akik szerint az algák számára is hasznos az együttélés, azzal érvelnek, hogy a gombák vízzel, ásványi anyagokkal és a fonalaikból álló szerkezet és kéreg védelmével látják el az algákat. Emellett a gomba által termelt speciális zuzmóanyagok (többségük sehol máshol nem található meg) is védhetik az algát a kórokozók, a túl erős napfény vagy a zuzmókat fogyasztó élőlények ellen. A zuzmók számos módon alkalmazkodtak az extrém körülményekhez. Rendszeresen kiszáradnak például, és ezzel védik a fotoszintetikus rendszerüket a károsodástól. Ezt segítik azok a speciális zuzmóanyagaik is, amelyek a napsugárzástól védenek: a mérések szerint ötös fényvédő faktorú naptejnek felel meg a hatásuk, tehát rendkívül hatékony fényvédelemnek számítanak a természetben.
virágos szakállzuzmó
Veres Katalin és munkatársai a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban főként a természetes élőhelyek zuzmótársulásait és környezeti viszonyaikat hasonlítják össze egymással. Azt kutatják, hogy mi teszi alkalmassá a különböző ökoszisztémákban élő zuzmófajokat arra, hogy az adott környezetben sikeresek lehessenek. A kutatóközpont más erdőökológiai projektjeihez kapcsolódva többek között azt is vizsgálják, hogy az eltérő, faanyagtermelést szolgáló erdőgazdálkodási módok – és a hatásukra kialakult faállomány-szerkezet – milyen hatást gyakorolnak az ott élő zuzmóközösségekre. Arra a kérdésre is keresik a választ, hogy a tölgyesekben végrehajtott természetvédelmi célú, erdőszerkezetet gazdagító beavatkozások hatására létrejövő új zuzmóközösség milyen gyorsan alakul ki, és mennyire lesz természetes.
Az egyik legösszetettebb vizsgálatukban Fülöpháza környékén és Bugacon hasonlították össze a homokbuckák eltérő kitettségű oldalain létrejött mészkedvelő nyílt homoki gyepekben élő zuzmóközösségeket. E talajon élő zuzmóközösségek európai léptékben is igen ritkák. A buckák délnyugati oldala általában több napfényhez jut, mint az északkeleti oldal, vagyis eltérő mikroklíma alakul ott ki. Az eltérő helyeken kialakult zuzmóközösségek összetétele közötti különbségek feltárásával akár a klímaváltozás hatásait is modellezni lehet. Megvizsgálták továbbá, hogy hogyan alkalmazkodnak a fajok (hiszen meglepően sok, több mint húszféle különböző zuzmófajt találtak) a körülményekhez, hogyan változik a fotoszintetikus aktivitásuk, illetve évszakosan különböznek-e az élettani folyamataik. Az eredmények szerint a különböző zuzmófajok egyedi stratégiákat követnek, amikor az extrém környezeti körülményekkel kell megküzdeniük és rendkívül jól képesek alkalmazkodni a körülményekhez. Vagyis úgy tűnik, a zuzmók meg fognak birkózni a klímaváltozás várható hatásaival.
Az is fontos kérdésük, hogy a Life 4 Oak Forests tölgyerdőprojekt keretében zajló erdőrestaurációs erőfeszítések hatására visszatelepülő zuzmók között milyen arányban települnek meg az úgymond „jó” erdei fajok.
tüdőzuzmó
„Azokat a zuzmókat (például a specialista tűzuzmókat) nevezzük jó erdei fajnak, amelyek jelenléte az erdő jó ökológiai állapotára utal. Ezek a zuzmók azért jó indikátorai a közösség ökológiai állapotának, mert nagyon lassan fejlődnek, stabil felszínre és mikroklímára van szükségük, emiatt pedig nagyon érzékenyek a környezetük megváltozására és a zavarásra, – mondja Veres Katalin. – Nagyon érdekes, hogy miközben a zuzmók a legextrémebb természetes környezetekben is képesek megélni, eközben a káros emberi tevékenységgel járó zavarást, a bolygatást rosszul tűrik. A zuzmók hihetetlenül lassan, évente néhány millimétert nőnek, és sérülés után nagyon lassan regenerálódnak. Sok faj közülük lassan jut el egyik élőhelyről a másikra. Emiatt rendkívül fontos a védelmük és élőhelyeik természetes állapotának megőrzése.
Az MTA 199., ünnepi közgyűlésén Akadémia Díjban részesült Ódor Péter, az MTA doktora, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója az erdei biodiverzitás és az erdőgazdálkodás összefüggéseinek feltárásáért, a nemzetközi szinten is kiemelkedő, sok élőlénycsoportra és számos termőhelyi és faállomány-változóra kiterjedő terepi kísérleteiért és megfigyeléses vizsgálataiért, a fenntartható erdőgazdálkodás ökológiai hátterének megalapozásához és a védelmi funkciók integrálásához való hozzájárulásáért, iskolateremtő munkájáért, valamint az erdőgazdálkodás, a természetvédelem és a kutatás szakemberei között hidat képző szakmai közéleti tevékenységéért.
A legtermészetközelibb képekért természetközeli hétvégét nyernek a díjazottak!
Kapd lencsevégre a természet csodáit és oszd meg velünk a legszebb pillanatokat, melyek szerinted a természet valódi szépségét örökítik meg a Kárpát-medencében! Legyen szó egy harmatos reggeli rétről, egy vízparti sziesztáról vagy egy erdei sétáról – várjuk a legtermészetesebb pillanatokat! Mutasd meg, hogy számodra mit jelent: Vissza a természethez!
Részvételi feltételek
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont által kiírt fotópályázat nyilvános. Amatőr fotósok nevezhetnek bármilyen fényképezőgép típussal készített digitális felvételekkel. Kizárólag saját készítésű, címmel ellátott pályaművekkel lehet nevezni!
A képek mellé egy rövid (legfeljebb 500 karakteres) leírást is várunk, amely azt is megfogalmazza, hogy miért természetes számodra a megörökített látvány.
Beküldés
Egy résztvevő maximum öt pályaművet nyújthat be. Pályázni az eredeti képről készített kisméretű, JPEG formátumú másolattal lehet, amelyet e-mailben kell a megadott címre elküldeni. A beküldött kép tetszőleges formátumú lehet, hosszabbik oldala minimum 1000, maximum 1400 pixel.
Az alkotásokat a fotopalyazat@ecolres.hu címre várjuk 2025. május 31. 23:59-ig.
A levél tárgymezőjében kérjük feltüntetni: Vissza a természethez! fotópályázat.
A fotópályázatra 1127 db kép érkezett be, amelyet nagyon köszönünk minden pályázónak!
Az elbírálandó fotók mennyisége okán a zsűrinek elég nehéz dolga van, ezért a döntőbe került fotók tulajdonosait június 18-án, szerdán tudjuk értesíteni. Köszönjük megértésüket!
A kiállításon való részvétel feltétele, hogy a pályaművet nagy felbontásban is megküldje a pályázó 2025. június 22-ig.
Kiállítás
A pályázatra beküldött felvételekből a zsűri válogatása alapján kiállítást rendezünk 2025. június 29-én, amit egy tárlatvezetés során bemutatunk a látogatóknak a KERT A KÖBÖN: Vissza a természethez! rendezvényen Vácrátóton, a Nemzeti Botanikus Kertben (2163 Vácrátót, Alkotmány út 2-4.).
Zsűri
A zsűri tagjai a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai: Halassy Melinda restaurációökológus, Fráter Erzsébet, a Botanikus Kert vezetője, Aszalós Réka erdőökológus, Horváth Zsófia közösségi ökológus
A zsűri elnöke: Kállai Márton, dokumentarista fotográfus, aki munkájának központjában elsősorban természeti, környezeti és társadalmi témák állnak.
A kiállított fotók alapul szolgálnak majd a tárlatvezetést követő beszélgetéshez, amelyen dr. Halassy Melinda és dr. Ódor Péter ökológusokon kívül Rostás Árpád, Magyar Örökség díjas cigány restaurátor, műbútorasztalos, valamint Schäffer Erzsébet, Pulitzer-emlékdíjas újságíró, író, publicista is részt vesz.
A KERT A KÖBÖN eseményen kiállított pályaművek közül a zsűri és a közönség döntése alapján kerülnek ki a díjazott pályázók.
Díjak:
Első helyezett: két főre szóló botanikus kerti hétvége, két éjszaka szállással és egy élménysétán való részvétel lehetőségével. Második helyezett: két fős botanikus kerti hétvége, egy éjszaka szállással és egy élménysétán való részvétel lehetőségével. Harmadik helyezett: két fős botanikus kerti hétvége, egy éjszaka szállással Közönségdíj: Fráter Erzsébet dedikált könyveiből összeállított könyvcsomag
Az eredményhirdetést 2025. június 29-én 17:30-tól tarjuk a Nemzeti Botanikus Kertben (2163 Vácrátót, Alkotmány út 2-4.), amire – ahogy a rendezvény egyéb programelemeire is – várjuk a kiállított művek készítőit. (A rendezvényen való részvétel nem kötelező a pályázóknak / nem feltétele a pályázaton való részvételnek. Azon pályázóknak, akik pályaműveit kiállítjuk, a rendezvényre való belépést ingyen biztosítjuk egy kísérővel együtt.)
A résztvevők hozzájárulnak ahhoz, hogy a beküldött felvételeiket bemutassuk a Kert a köbön rendezvény honlapján (kert3.hu), a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont valamint Nemzeti Botanikus Kert közösségi média felületein, illetve a Nemzeti Botanikus Kertben 2025. június 29-én megrendezett kiállításon.
Az esemény szervezői a LIFEforBUGSandBIRDS projekt, a Debreceni Egyetem és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság voltak. A konferencián az ország legjelentősebb természetvédelmi szervezeteinek képviselői gyűltek össze, mellettük külföldi szakemberek is képviselték magukat egy-egy prezentáció erejéig. Az előadások az innovatív természetvédelem állatokkal tematika köré épültek, ezen belül szó esett a regeneratív mezőgazdaságról, a természetvédelmi célú legeltetésről és a területek visszavadításról. Az előadók között jelen volt a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont LIFEforBUGSandBIRDS természetvédelmi projektje, az előadásuk témája a projekt egyik fő tevékenységébe tartozó rovarbarát legeltetés volt.
A projekt 2021-ben indult a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság területéhez tartozó Miklapusztán, azzal a céllal, hogy az ott megszűnt legeltetést újrakezdje, a rövid füvű gyepeket kedvelő fajok állományainak növelésére, valamint a trágyalebontó ízeltlábúak állományainak vizsgálatára és megerősítésére. Több kutatás is igazolja, hogy az ivermektin alapú féreghajtószerek a trágyában felhalmozódva a hasznos ganéjtúró fajok petéit és lárváit is elpusztítják. Ennek megállítására dolgozták ki a projektben a rovarbarát legeltetés módszereit, amelyben több megoldás is beletartozhat. Az egyik döntés, hogy nem használunk ivermektint, helyette más féreghajtószert helyezünk előtérbe, másik megoldás, ha az oltások időpontját változtatjuk meg, tehát nem a kihajtáskor adjuk be az állatoknak, hanem a lebomlási időt kivárva februárban vagy március elején, esetleg a behajtás után novemberben. Így a szermaradvány nem kerül ki a legelőkre. Ezt kiegészíthetjük azzal, hogy mesterséges élőhelyeket helyezünk ki a gyepekre, ezek lehetnek féreghajtószermentes trágyakupacok, farakások, és rovarhotelek. A fent említett módszerekkel jelentősen segíthetjük a legelők ízeltlábú faunáját, így hatékonyabbá téve az ökológiailag nélkülözhetetlen szerepüket. A ganéjtúró fajok ugyanis nemcsak, hogy gyorsan eltakarítják a trágyakupacokat, hanem azok felaprózásával és leásásával a talaj tápanyagtartalmát is növelik, javítva a fűhozamot is. Eltűnésük esetén a trágya lassabban vagy egyáltalán nem bomlik le, felhalmozódik, kórokozók táptalajává válik, és foltokban kiégetheti a legelőket is. A lebontást végző bogárfajok megóvása a legeltetéssel foglalkozó gazdálkodók érdeke is.
A LIFEforBUGSandBIRDS projekt célul tűzte ki a trágyalebontó bogarak védelmét, és tevékenységük népszerűsítését, a gazdálkodók felvilágosítását. Folyamatosan járják az országot mezőgazdasági kiállításokon, gazdafórumokon, konferenciákon igyekeznek bemutatni az ivermektin bogarakra gyakorolt negatív hatását, Miklapuszta természeti értékeit és az ott végzett pozitív példaként említhető természetvédelmi kezeléseket. A rovarfajok állományainak növekedése magával hozza majd a gyepen fészkelő madárfajok állománynövekedését is, és egy egészségesebb gyepi életközösség kialakulását eredményezheti.
A Kazahsztáni és magyarországi szikes és sós vizek táplálékhálózatát, planktonösszetételét, illetve a vízimadarak táplálékláncra gyakorolt kettős szabályozását hasonlították össze a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársai kazak kollégáikkal közösen. Az eredményeikből kiderül, amint a kiszáradás miatt időszakossá válik a tó – ami sajnos globálisan egyre több természetes vizet is fenyeget –, a vízimadarak hatása egyre erősebbé válik. Így ezt a jelenséget figyelembe kell venni a természetvédelmi erőfeszítések tervezése során is.
Magyarország Európa szikes vizekben leggazdagabb országa (a Fertő tó pedig Európa legnagyobb szikes tava). Így a magyar ökológusok az évtizedek során hatalmas tudást halmoztak fel e vizes élőhelyek életközösségeinek működéséről. E tudás révén pedig – a szikes tavakat más, ugyancsak magas sótartalmú vizekkel összehasonlítva – olyan általános érvényű következtetéseket tudnak levonni, amelyek a világ minden vízi ökoszisztémájára igazak, és ilyen módon alapvető jelentőséggel bírnak e veszélyeztetett közösségek megóvásában.
E törekvéseket szolgálja az Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetemmel folytatott együttműködés is, amelynek keretében a Kazahsztánban rendkívül gyakori sós tavak közösségeit hasonlítják össze a szikesek élővilágával. A sós és szikes vizek között vízkémiai értelemben az a különbség, hogy míg előbbiekben a nátrium-klorid adja a sótartalom nagy részét, addig az utóbbiakban a sziksó (nátrium-karbonát) a domináns. Kazahsztán a világ legnagyobb tengerekkel nem összefüggő állóvize, a Kaszpi-tenger (valójában tó) keleti partján fekszik, de sok más sós tó is található az országban. Talán a leghíresebb közülük az Aral-tó, amely az éghajlatváltozás és az ember felelőtlen vízhasználata következtében korábbi kiterjedésének töredékére zsugorodott, de a vízfelülete európai léptékkel mérve még mindig jelentős.
A kazah sós tavak ezért ideális helyszínt kínálnak a magyar szikes vizekkel való összevetésre, hiszen e kutatások révén az ökológusok jobban megérthetik, hogy e tavak és vizes élőhelyek környezeti feltételei hogyan befolyásolják az élővilágukat. E tudományos együttműködés legújabb eredményei néhány hete jelentek meg az Ecological Indicators című folyóiratban.
„Kutatásunkban összehasonlítottuk e két különböző víztípus táplálékhálózatának rendszerét. Csaknem száz vízteret vizsgáltunk meg a két országban, és feltártuk, hogy ezek életközösségei nemcsak a kémiai összetétel miatt különböznek, de erősen hat rájuk az, hogy időszakosan kiszáradnak-e vagy sem” – mondta Boros Emil, a HUN-REN ÖK Vízi Ökológiai Intézet Állatökológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa, a kutatás vezetője. „Kimutattuk, hogy a vízimadarak ökoszisztémákra gyakorolt szabályozóhatása annál erősebb, minél gyakrabban szárad ki a víztest” – tette hozzá a kutató.
Az időszakosan kiszáradó vizekben gyakorlatilag nem élnek halak, hiszen képtelenek átvészelni a száraz időszakokat. Így a kiszáradó tavak táplálkozási hálózata jelentősen leegyszerűsödik, mivel a vízben úszkáló piciny állatkákból (például apró rákokból) álló zooplankton és a vízimadarak között kiesik egy táplálkozási szint (a halak). A plankton állatai emiatt az időszakos vizekben jobban felszaporodhatnak, ugyanis kisebb a rájuk nehezedő predációs nyomás (bár a madarak is fogyasztják őket). A madarak planktonfogyasztása adja a már említett „kettős” kontroll egyik elemét, a felülről lefelé irányuló szabályozást. Csakhogy amint Boros Emil és munkatársai feltárták, a madarak másik, alulról felfelé irányuló hatása is jelentős: ez a guanotrofizáció. Amint az elnevezésből sejthető, a guanotrofizáció a madarak ürülékének tápanyagtartalom-növelő („trágyázás”) hatását jelenti.
„A madarak táplálkozni, pihenni és szaporodni keresik fel az állóvizeket. E célokra a sekélyebb, időszakosan kiszáradó vizek megfelelőbbek a számukra, mivel a part menti régiókban leér a lábuk az aljzatra, ami energiamegtakarítást jelent nekik. Eközben a vízben lebegő szervezetek is feldúsulnak a fogyatkozó vízben, így könnyebb őket elkapni” – tette hozzá Boros Emil. A kutatás vezetője még elmondta, az emiatt kiszáradó vizekben erősödik a madarak predációs nyomása, miközben a vízben elhullatott ürülékük miatt a tápanyagtartalmat is növelik. E guanotrofizáció a mi időszakos szikes vizeinkben is nagyon jelentős, hiszen (Kazahsztánhoz hasonlóan) a hatása nálunk is összefügg a természetes vizek zsugorodásával.
Ahogy a tavak egyre inkább kiszáradnak, úgy erősödik a vízi madarak kettős szabályozószerepe. Az ökológus szavaival „az alulról és a felülről ható kettős kontroll rövidre zárja a tavi életközösségeket”. Ez a hatás az egész világon terjedőben van, hiszen a klímaváltozás és az emberi vízhasználat miatt a korábban állandó vizek közül is egyre több válik időszakossá, és a vízborítottságot hosszabb-rövidebb kiszáradó időszakok szakítják meg. A vízimadarak befolyását csak tovább erősíti, hogy röpképességük miatt igen mobilisak, nagy távolságokat hidalhatnak át rövid idő alatt. Így ha egy tó kiszárad, és már nem találnak ott fogyasztható vízi szervezeteket, átköltöznek a szomszéd tóra.
„A kiszáradó tavak ökológiai változásai talán a legaktuálisabb vízi ökológiai téma Magyarországon is. Alig van olyan tavunk és vizes élőhelyünk, amelyet ne fenyegetne a zsugorodás, végül pedig a kiszáradás. E folyamat itt zajlik a szemeink előtt. Így nagyon fontos, hogy minél jobban megértsük e folyamat életközösségekre gyakorolt hatását” – hangsúlyozta Boros Emil, a HUN-REN ÖK ökológusa.
A telex.hu Garamszegi László Zsoltot kérdezte a hazánkban terjedő járvánnyal kapcsolatban:
„A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, Garamszegi László szerint a Magyarországon újra megjelenő száj- és körömfájásjárvány is intő jel arra, hogy sokkal jobban kell figyelni az inváziós jelenségekre. Egy jó monitoringrendszer, ha nem is szúr ki mindent, alkalmas arra, hogy megelőzze a nagyobb károkat, és beindítsa a több ágazatot érintő riadóláncot.
„A mostani ragadós száj- és körömfájásjárványt nyugodtan tekinthetjük inváziónak, még akkor is, ha volt már ilyen nálunk. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy a legutóbbi, ötven évvel ezelőtti járvány óta látens módon itt maradt volna az akkori vírustörzs. A genetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy egy 2017–2018-ban Pakisztánban izolált vírustörzzsel rokon a most felbukkanó törzs. Az eredetét nem lehet pontosan rekonstruálni, de biztosan egy újonnan behurcolt vírusról van szó” – mondta Garamszegi László.”
(Forrás: telex.hu – Fehér János)
Érdekel hogyan keletkezhetett az élet? Milyen evolúciós folyamatok tették lehetővé korunk komplex biológiai rendszereinek létrejöttét? Milyen mechanizmusok formálják az együtt élő közösségeket? Miként alakítják ökológiai és evolúciós folyamatok együttesen az új betegségek megjelenését, vagy milyen dinamika jellemzi a rák térbeli expanzióját? Vagy érdekel egy járványökológiai laboratórium munkája?
Kedves Hallgató, ha csak egy kérdés is megfogott, április 30-án szeretettel várunk az Evolúciótudományi Intézet nyílt napján, ahol rövid előadásokon keresztül betekintést nyerhetsz főbb kutatási témáinkba, az Intézetben folyó munkába, bejárhatod az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Járványökológia Divíziójának laboratóriumait, majd kötetlen beszélgetés során megismerkedhetsz Intézetünk kutatóival és fiatal munkatársaival is.
A részvétel regisztrációhoz kötött, ezt a következő űrlap kitöltésével, ide kattintva tudod megtenni. A témakiírások listáját a csatolt dokumentumoknál találod (ETI témajavaslatok).
Ha kérdésed van, azt erre az e-mail címre írd meg nekünk: ivan.alexa@ecolres.hu
Találkozunk: április 30-án 15 órakor a KFKI kampusz portáján (1121 Konkoly-Thege Miklós út 29-33.)
Kérjük, a személyi igazolványodat mindenképpen hozd magaddal, mert a belépéshez szükséges!
„Jósolni nehéz, különösen a jövőt illetően” – mondta állítólag Niels Bohr Nobel-díjas fizikus, bár egyesek szerint valójában Yogi Berra legendás baseballjátékos a szerzője. Ez a bizonytalanság jól szemlélteti, hogy nemcsak a jövő, hanem a múlt eseményeinek feltárása is hasonló nehézségekkel jár. Különösen igaz ez a távoli múlt kutatására, például arra, hogyan alkalmazkodott az élet a Föld körülményeinek radikális változásához, mint amilyen a légkör oxigéntartalmának jelentős megemelkedése volt.
A Science folyóiratban megjelent friss kutatásban egy nemzetközi kutatócsoport látványos részletességgel tárta fel, hogyan fejlődtek a baktériumok, és hogyan alkalmazkodtak az oxigénhez az évmilliárdok során. A munkát Szöllősi Gergely, a HUN-REN ÖK Evolúciótudományi Intézet tudományos főmunkatársa és az Okinawa Institute of Science and Technology (OIST) Modell-alapú Evolúciós Genomikai Csoportjának (Model-Based Evolutionary Genomics Unit) vezetője koordinálta, meghatározó együttműködésben Tom Williams-el (Bristoli Egyetem) és Adrian Davín-al (Phil Hugenholtz csoportja, Queenslandi Egyetem).
A kutatás célja kettős volt: egyrészt pontosan megállapítani, mikor alakultak ki a baktériumok főbb csoportjai a Föld története során, másrészt pedig rekonstruálni, hogyan alakult ki és terjedt el a baktériumok körében az oxigén használatának képessége. Ehhez viszonyítási pontként a mintegy 2,33 milliárd éve bekövetkezett Nagy Oxidációs Eseményt (Great Oxygenation Event, GOE) használták, amikor a cianobaktériumok fotoszintézise miatt drámai módon megnőtt a légköri oxigén mennyisége, gyökeresen megváltoztatva bolygónk atmoszféráját. Korábban ezt a korszakot nehéz volt pontosan datálni, mivel nagyon kevés fosszília áll rendelkezésre.
A kutatók geológiai és genetikai adatok együttes elemzésével oldották meg ezt a problémát, egy új megközelítést alkalmazva magát a GOE-t használták viszonyítási pontként: Gépi tanulással következtettek arra, mely ősi baktériumok lehettek aerobok. Ezt követően bayesi statisztikai megközelítést alkalmazva határozták meg mikor jelenhettek meg azok, feltételezve, ha a rendelkezésre álló genetikai és fosszila adatok mást nem mondtak, hogy ezek az oxigént használó baktériumok a GOE után jelentek meg.
A kutatás során, amely 1007 bakteriális genom evolúciós történetét rekonstruálta, összesen 84 anaerob-aerob átmenetet találtak. Ezek nagy része a GOE után következett be, ám legalább három esetben már jóval korábban, a legkorábbi közel 900 millió évvel megelőzte az oxigén légköri felhalmozódását. Ez arra utal, hogy a baktériumok jóval előbb képesek voltak oxigént használni, mint ahogy az nagy mennyiségben rendelkezésre állt volna. Érdekes módon az oxigénhasználat képessége már az oxigént termelő fotoszintézis előtt megjelenhetett, sőt, akár elősegíthette a fotoszintézisben kulcsszerepet játszó gének kifejlődését is.
A kutatás szerint a ma élő baktériumok utolsó közös őse mintegy 4,4–3,9 milliárd éve, a Hadészi vagy korai Archaikum földtörténeti korszakban élt. A fő baktériumtörzsek kialakulása később, 2,5–1,8 milliárd éve, az Archaikum és Proterozoikum határán történt, míg számos mai baktériumcsalád már az állati és növényi élet megjelenésével párhuzamosan, 0,75–0,6 milliárd éve alakult ki.
A kutatók által kidolgozott innovatív módszer, amely a genomikai, fosszilis és geokémiai adatok kombinálásán alapul, új és izgalmas perspektívákat nyújt az élet korai evolúciójának megértéséhez, különösen azoknál a mikrobáknál, amelyekből fosszíliák nem maradtak fenn. Ez a megközelítés a jövőben más mikrobiális tulajdonság kialakulásának tanulmányozására is kiváló eszközként szolgálhat.
Kép: Sávos vasérc: üledékes kőzet, amely a légköri oxigénszint növekedését dokumentálja a Nagy Oxidációs Esemény (GOE) idején
Ötödik éve zajlik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A kutatás a citizen science módszerével, azaz lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a veszélyes kullancsfajokról. Idén tavasztól a beküldést segíti a PragmaTick mobiltelefonos alkalmazás is, amely egyelőre iOS és a közeljövőben Android operációs rendszeren is elérhető. A PragmaTick appról, és a Hyalomma kullancsok monitorozásának fontosságáról a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A tavaszias időjárás kihat a növényzetre és a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén is korán találkozhatunk az őshonos, és a behurcolt fajokkal egyaránt. A 2021-ben a HUN-REN ÖK Evolúciótudományi Intézet kutatói által indított, közösségi kutatásra épülő program segítségével az elmúlt négy év során összesen 19 Hyalomma kullancsot sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. Ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel a Hyalomma-k képesek számos kórokozó, például a Krími-Kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de vándormadarak segítségével könnyen terjednek és a globális felmelegedés hatására egyre nagyobb eséllyel élnek túl, és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is. Szerencsére a vándormadarak nem hordozzák a Krími-Kongói vérzéses láz vírusát, ezért viszonylag kicsi az esély arra, hogy egy fertőzött egyeddel találkozzunk. A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsoktól, ami segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű háti pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.
A projekt indítása óta több száz lakossági bejelentés érkezett a Kullancsfigyelő csapatához, az így kapott példányokat nagyrészt más, hazai fajok egyedeiként sikerült beazonosítani. A beérkező Hyalomma kullancsokban az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium tagjaként folyamatosan vizsgálják a kórokozók jelenlétét, ám szerencsére a Krími-Kongói vérzéses láz vírusa eddig egyik egyedből sem volt kimutatható. További figyelemre ad okot, hogy a beküldött Hyalomma példányokat többségben nagytestű emlősökön észlelték, például lovon, szarvasmarhán, bivalyon, szamáron, így a program szempontjából kiemelten fontos a nagyállattartással foglalkozók elérése és tájékoztatása. A monitorozás szempontjából emellett különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, ez ugyanis arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadár segítségével érkezett idén az országba, hanem itt telelt át vagy akár itt is kelt ki egy nőstény által rakott petéből.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont továbbra is kéri a lakosságot, hogy ha kullancsot látnak, alaposan figyeljék meg, fotózzák le, és amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma egyedet találtak, azt őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak.
Idén tavasztól az érdeklődők az e-mailes beküldés mellet már új PragmaTick mobil alkalmazáson keresztül is jelezhetik, ha Hyalomma kullancsot találtak. A felhasználóbarát applikációt az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium és az EU-s PRAGMATICK COST pályázat segítségével alkották meg a HUN-REN ÖK Evolúciótudományi Intézet kutatói és egy informatikus csapat. Néhány egyszerű kérdés megválaszolásával és a kullancsról készült fotó csatolásával pár perc alatt bejelenthetőek a talált példányok, ezzel nagyban hozzájárulnak a felhasználók hazai és – mivel a felület más országokban is elérhető lesz –, nemzetközi kutatásokhoz is. Az appban emellett sok hasznos információt megtudhatnak a letöltők többek között a Hyalomma és más, magyarországi kullancsfajokról, vagy akár a kullancsokkal kapcsolatban keringő tévhitekről.
Az applikációról és a program eddigi eredményeiről a www.kullancsfigyelo.hu-n tájékozódhatnak az érdeklődők.
A kutatók szeretnék hangsúlyozni, hogy bármilyen kullancsfajjal találkozunk, a legfontosabb szempont az azonnali eltávolítás!
• Minél több időt tölt a vérszívó a bőrünkbe fúródva, annál nagyobb az esély arra, hogy valamilyen kórokozó jut a szervezetünkbe. Épp ezért erdei túrák, kerti munkálatok után közvetlenül alaposan nézzük át magunkat, figyeljünk az 1 milliméteres kullancslárvákra is. Ezt a vizsgálatot végezzük el mindenképp még abban az esetben is, ha befújtuk magunkat valamilyen kullancsriasztóval, ezek ugyanis nem nyújtanak 100%-os védelmet.
• Amennyiben olyan kullancsot találunk, ami már megkezdte a táplálkozást, rögtön távolítsuk is el azt. Ez nem igényel speciális eszközt, csipesszel, vagy akár körömmel fogjuk meg az állatot minél közelebb a bőrfelülethez és egy határozott mozdulattal húzzuk ki, figyelve arra, hogy minél kevésbe nyomjuk össze az állatot. A minél gyorsabb cselekvés itt kiemelten fontos, léteznek ugyanis olyan kórokozók, amelyek nagy eséllyel átjutnak a véráramba akár már pár órával a kullancs befúródása után. Épp ezért semmiképp sem érdemes addig várni, amíg speciális eszközt veszünk vagy felkeressük az orvosunkat – utóbbi egy kullancs csípése esetén azért is kerülendő, mert ezzel feleslegesen terhelnénk az egészségügyi dolgozókat.
• A veszélyek megismerése mellett ki kell emelni azt is, hogy ha betartjuk ezt a néhány óvintézkedést, nincs ok arra, hogy elkerüljük a parkokat, erdőket a hazai, vagy akár az újonnan felbukkanó kullancsok, és az általuk terjesztett kórokozók miatt.
• A Krími-Kongói vérzéses láz megjelenése hazánkban egyelőre alacsony, a programunk által begyűjtött Hyalomma kullancsok sem hordozták a megbetegedés vírusát.
A képen jól látszanak a Hyalomma, és a másik két hazai faj közötti különbségek. Jobboldalt a közönséges kullancs nősténye, balra a kutyákon gyakori kullancs nősténye látható.
Török Edina a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa a Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportban dolgozik. Az ökológiai és természetvédelmi biológiai kutatások területén főként a tájszerkezet hatását vizsgálja a biodiverzitásra. Fontos célkitűzésének tekinti a természetvédelmi kutatásokat, amelyeknek középpontjában a beporzó rovarok védelme és közösségük megőrzése áll az emberek által dominált tájakon.
Bihar megyében, egy magyar határhoz közeli kisvárosban nőttél fel, hogyan fordult az érdeklődésed a biológia, természetvédelem felé?
Az érdeklődésem már egészen kisgyerekkoromban kialakult. Mindig is nagyon szerettem a természetet, különösen az ízeltlábúakat, rovarokat. Egyszerűen gyönyörűnek láttam őket, és nem értettem, miért félnek tőlük vagy miért tartják őket csúnyának. Margittán nőttem fel, egy kisebb városban, a magyar határ közelében, Nagyvárad mellett. Édesapám Apátkeresztúron nőtt fel, ez egy kis falu Margittától mintegy 10 km-re. Gyakran jártunk oda, főleg nagymamámhoz, szinte minden hétvégét ott töltöttem. Édesapámmal sokat kirándultunk a környéken, felfedeztük a közeli tavat, patakot, erdőket. Később elkezdtem tudatosabban megfigyelni az állatokat, sőt időnként be is gyűjtöttem néhányat. Nagymamámnál tartottam kagylókat, gyíkokat, békákat, sáskákat, de még lószúnyogokat is neveltem. Sir David Attenborough és Steve Irwin filmjei tovább mélyítették a természet iránti csodálatomat, és persze sokat köszönhetek inspiráló tanáraimnak is középiskolában például Barbu Edit biológia tanárnőmnek. De igazán Balla Sándor, a margittai Octavian Goga Főgimnázium tanára volt az, aki egy új világot nyitott meg előttem. Felnőttként kezelt bennünket, és olyan izgalmas témákat hozott be az órákra, mint az evolúcióbiológia vagy a biogeográfia. Emellett olvasmányokat is ajánlott, amelyek nagy hatással voltak rám.
Szüleimnek sajnos nem adatott meg a lehetőség, hogy azt tanulják, amit szerettek volna, ezért mindig arra biztattak, hogy én viszont azt válasszam, amit igazán szeretek. Ezért nagyon hálás vagyok nekik.
A debreceni és a kolozsvári egyetemre is jelentkeztem biológia szakra. A Kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE, majd 2011-ben önálló Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetté vált) felvételi vizsgát kellett tenni. A sikeres teljesítése akkora élmény volt számomra, hogy végül ezt az egyetemet választottam. Egy fiatal, lelkes és kiváló oktatói csapat várt bennünket. Az évfolyamunkon körülbelül harmincan voltunk, ami lehetővé tette a személyre szabottabb oktatást, és rengeteg terepgyakorlaton vehettünk részt. Három nagyobb terepgyakorlatra is mentünk, a Duna-deltában, a Gyergyói-medencében, és a Túr vidékén. Keresztes Lujzának köszönhetően biogeográfiai terepgyakorlatok is voltak, ami akkoriban elképesztő volt, körbejártuk az egész Balkán-félszigetet, sőt, egészen Kappadókiáig, Törökországig is eljutottunk. Mindig egy busznyi lelkes biológus, ökológus diák kereste az endemikus fajokat. Abban az időben zajlott Romániában a Natura 2000-es, azaz az európai jelentőségű természetvédelmi területek kijelölése és felmérése. Ebbe a munkába minket, hallgatókat is bevontak, hatalmas élmény és lehetőség volt ez számunkra.
A biológia tanári szakot is elvégeztem, ahol szintén aktívan bevonták a hallgatókat a didaktikai módszerek kialakításába. De nem hagyhatom ki a BÖSZ-t sem, ami formálta az életemet, legalábbis a szervezői készségeimet mindenképp. Amikor egyetemre kerültem, épp akkor alakult meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség Biológia–Ökológia Szakosztálya, a BÖSZ. Nagyon hamar aktívan bekapcsolódtam a munkába, és egy évvel később elnöke is lehettem. Nagyon boldog, mozgalmas évek voltak ezek. Környezetvédelmi és közösségi programokat szerveztünk: beporzók napját, Föld napját, szemétszedéseket, gólyatábort, gólyabált, kirándulásokat, sőt még nyári egyetemet is. Büszke vagyok rá, hogy a BÖSZ azóta is működik, és ma is aktív közösségként él tovább.
Az életrajzodból kitűnik, hogy különböző ösztöndíjak során sokféle szakterülettel foglalkoztál az ökológiai témákon át a molekuláris biológiai vizsgálatokig. Mi vezetett az entomológiához?
Most visszatekintve érdekes látni, hogy a kutatás során mintha a baktériumoktól a rovarokig, egyetlen fajtól egy egész közösségig ívelt volna a fejlődésem. Ennek leginkább az az oka, hogy már diákként is sokféle projektben vehettem részt, így volt lehetőségem megtapasztalni, milyen különböző kutatási megközelítések léteznek.
A tudományos diákköri munkámat például Staphylococcus aureus baktériumokkal kezdtem: BSc-képzés alatt kíváncsi voltam a labormunkára, így Jakab Endre témavezetésével a margittai kórházi mintákból az MRSA meticillin-rezisztens törzsek azonosításával foglalkoztunk PCR-technika segítségével. Az eredményeket egy kisebb egyetemi szaklapban publikáltuk. Ugyanakkor ez a munka rádöbbentett arra, hogy a tisztán laboratóriumi kutatás számomra túl zárt és kevéssé változatos, hiányzott a terep, a közvetlen természet élmény.
Az egyetemi évek alatt sokféle kutatási területbe belekóstolhattam, amihez nagyban hozzájárult a város és az egyetem nyitott, pezsgő, multikulturális szellemi légköre. Oktatóink nemcsak abban támogattak bennünket, hogy kutatási témát válasszunk, hanem a publikálásra és pályázatírásra is bátorítottak. Fontosnak tartották, hogy minden eredményünket akár kisebb szakmai lapokban is megmutassuk. Szerencsém volt, több projektben is dolgozhattam tudományos technikusként, majd tudományos segédmunkatársként. Kiemelném Keresztes Lujza munkáját, vezetésével a Kárpát-medence endemikus fajait kutattuk. Ebben a projektben nemcsak a hagyományos taxonómiai módszereket, hanem a molekuláris, filogenetikai megközelítéseket is elsajátíthattam. A munka során gyönyörű hegyvidéki élőhelyeket látogattunk meg, friss hegyi patakoknál dolgoztunk és több, a tudomány számára addig ismeretlen fajt is sikerült azonosítanunk és leírnunk.
Ugyanakkor ezek az élőhelyek egy idő után elkezdtek degradálódni, sajnos több is teljesen eltűnt az intenzív fakitermelés vagy a patakok szabályozása miatt. Ekkor kezdett bennem tudatosulni, hogy a természetvédelem nemcsak fontos, hanem elengedhetetlen.
Később Fenesi Annamária és Ruprecht Eszter pályázatai világítottak rá igazán arra, hogy „nincs időnk tétlenkedni“, a természetvédelemi kutatások sürgetően fontosak. Az ő munkájuk inspirált arra, hogy aktívan foglalkozzam az inváziós növényfajok beporzókra gyakorolt hatásaival. Így jutottam el oda, hogy már nemcsak egy-egy fajt, hanem egész beporzó közösségeket szeretnék megismerni és megvédeni. Ez az elköteleződés azóta is kitart.
Milyen állat csoportokkal foglalkoztál részletesebben? Miért érdekesek, mik a jellemzőik?
Kutatásaim során elsősorban a kétszárnyúak rendjébe tartozó rovarcsoportokat vizsgáltam, különösen a lószúnyogokat (Tipulidae), a redősszárnyú szúnyogokat (Ptychopteridae), a csípőszúnyogokat (Culicidae) és a zengőlegyeket (Syrphidae). Ezek mind értékes és ökológiai szempontból fontos csoportok, hiszen többféle ökoszisztéma-szolgáltatásban is szerepet játszanak. A lószúnyogok és a redősszárnyú szúnyogok lárvái például fontosak a lebontási folyamatokban, így közvetetten a víztisztításban is. A csípőszúnyogok kifejlett példányai sok madár- és denevérfaj számára jelentenek táplálékforrást. A zengőlegyek viszont a beporzásban és a biológiai növényvédelemben is bizonyítottan szerepet vállalnak. Ami pedig közös bennük: valamennyien nektárkedvelők, vagyis viráglátogatók. Például a hím csípőszúnyogok képesek beporzást végezni, és vizes élőhelyeken a legyek dominálnak a beporzó közösségekben.
A kétszárnyúak iránti érdeklődésemet Keresztes Lujza indította el, aki nagy elhivatottsággal tanította a gerinctelen állattant, és ő vezette előbb a patakökológiai (PAMACS), majd a Transdiptera kutatócsoportot. Az ő vezetésével ismerkedtem meg mélyebben a kétszárnyúakkal, és egy terepgyakorlat során együtt fedeztünk fel egy új redősszárnyú szúnyogfajt, amelyet korábban még nem írtak le a tudomány számára. Ez lett Európában a 19. ismert faj a Ptychoptera nemzetségből, és Romániában a kilencedik. Lujza mindig megtalálta a módját, hogyan motiválja a hallgatóit – engem például azzal, hogy bizalmat szavazott nekem a faj leírásához. A faj biogeográfiai eredetét, rokonsági viszonyait geometriai morfometriai és filogenetikai módszerekkel vizsgáltam. Ekkor mélyültem el igazán a taxonómia, vagyis a fajok rendszertani leírása és a fajképződés vizsgálatának világában.
Ezt a vonalat folytattam a doktori kutatásom során is, amelynek középpontjában már a csípőszúnyogok (Culicidae) álltak. Egy németországi, trópusi betegségekkel foglalkozó kutatócsoport szeretett volna vizsgálatokat végezni a Duna-deltában élő csípőszúnyogokkal, és felkértek bennünket az együttműködésre. Így kerültem kapcsolatba ezzel a kutatási területtel, és végül ez lett a doktori témám is. A csípőszúnyogok ökológiai szempontból fontos szereplők a táplálékhálózatban, ugyanakkor néhány fajuk vektorfajként súlyos betegségeket terjeszthet, így ökológiai és közegészségügyi szempontból egyaránt jelentősek. A PhD-kutatásom során azt vizsgáltam, hogyan változik a szúnyogközösségek összetétele különböző tájtípusokban, és ez idő alatt rengeteget tanultam ezekről a fajokról.
A szúnyogokhoz való viszonyom azonban túlmutatott a tudományos kérdéseken egyre erősebben kezdett foglalkoztatni a védelmük, illetve a beporzó rovarok közösségi szintű megismerése és megőrzése. A doktori fokozatot 2018-ban szereztem meg a Román Akadémián. Ezt követően sajnos nem volt lehetőségem Kolozsváron kutatóként folytatni a munkát, így posztdoktori pályázatokat kerestem, amelyek révén később Magyarországra kerültem.
Mikor kapcsolódtál az Ökológiai Kutatóközponthoz?
Nagyon szerencsés egybeesés volt, hogy épp amikor 2018 augusztusában megvédtem a doktori dolgozatomat, szeptemberben Batáry Péter – egy sikeres Lendület-pályázat elnyerésével – megalapította az Ökológiai Kutatóközpontban (ÖK) a Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportot.
Korábban már dolgoztam együtt Kovács-Hostyánszki Anikóval, az ÖK munkatársával, aki felhívta a figyelmemet az induló kutatócsoport álláslehetőségére.
Anikót Fenesi Annamárián keresztül ismertem meg, amikor egy közös kutatásban dolgoztunk, amely az inváziós növényfajok beporzó közösségekre gyakorolt hatását vizsgálta. Ez egy izgalmas, országokon átívelő projekt volt, amelyben 12 különböző inváziós növényfaj hatását elemeztük magyarországi és romániai mintaterületeken. Az együttműködésből több közös publikáció is született. És különösen fontos számomra az első közös cikkünk is. Örömmel gondolok vissza ezekre az évekre: fantasztikus terepmunkákban vehettem részt, sokféle élőhelyet jártunk be, és rengeteg értékes adatot gyűjtöttünk.
A doktori fokozat megszerzése után tehát közvetlenül bekerültem az Ökológiai Kutatóközpontba, ami számomra egyértelműen mérföldkő volt. Bár a kutatási módszertanban és az elvárásokban is volt némi átmenet például az egyetemi közeghez képest itt nagyobb hangsúlyt kapott a nemzetközi publikációs színvonal, mindezt fejlődési lehetőségként éltem meg. Ami számomra különösen motivál az ökológiai kutatásban, az a valódi csapatmunka: a terepi adatgyűjtéstől kezdve a statisztikai elemzésen át a közös publikálásig sokféle tudás és szakterület találkozik. Lokálisan és globálisan is együtt kell dolgoznunk, és ezekből az együttműködésekből születnek igazán értékes eredmények, amelyek elengedhetetlenek a biodiverzitás megőrzéséhez és a környezeti problémák hatékony kezeléséhez.
A kutatócsoporton belül milyen feladataid, témáid vannak? Kikkel dolgozol együtt?
A kutatócsoporton belül a legjobb szervezetekkel foglalkozom – a beporzókkal. Ez egy hálás csoport, mert a beporzó rovarokat mindenki szereti: fontosak, látványosak és közvetlen kapcsolatban vannak az emberek hétköznapi életével is.
A Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport egészében természetvédelmi és tájökológiai kérdésekkel foglalkozik, de minden kutató a saját szakterületének megfelelő élőlénycsoportokat vizsgálja tájökológiai kontextusban. Például azt, hogy az élőhelyek feldarabolódása, azaz a fragmentáció hogyan hat a különböző élőlénycsoportra: egyes kollégák madarakkal, mások pókokkal vagy növényekkel dolgoznak, én pedig a beporzók közösségeit kutatom.
Emellett dolgozom az Élvonal projektben, ahol növények, ízeltlábúak és madarak biodiverzitását és funkcionális jellegeit vizsgáljuk urbanizációs grádiensek mentén – vagyis városok, falvak és természetközeli élőhelyek összehasonlításával a Kárpát-medencében. A kutatás során rovarhoteleket használtam az üregekben fészkelő hártyásszárnyúak mintavételezésére. Ezek a mesterséges élőhelyek nemcsak tudományos célt szolgáltak, hanem ismeretterjesztő szerepük is volt: segítettek bemutatni, hogy ezek a rovarok, például a magányosan élő méhek és darazsak hasznosak, és sokkal kevésbé veszélyesek, mint azt sokan gondolják. A vizsgálatok révén szinte egész Magyarország urbanizációs mintázatait, tájait és kutatóközösségét sikerült megismerni, ami rengeteget tanított a hazai ökológiai folyamatokról.
A galagonya beporzóinak vizsgálata terepmunka közben, virágfátyolban
Jövőbeli terveim között szerepel egy citizen science projekt is, amelyben önkéntesek méhhoteleket fogadnának be, és közösen vizsgálnánk, hogy milyen fajok jelennek meg ezeken a mesterséges élőhelyeken. Ez nemcsak tudományos szempontból lenne értékes, hanem a lakosság szemléletformálását és környezeti nevelését is segítené.
Mivel a kutatócsoporton belül jelenleg egyedül foglalkozom beporzókkal, gyakran működöm együtt a Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoporttal is, hiszen a beporzás az egyik legfontosabb ökoszisztéma-szolgáltatás, amelynek fenntartása mind ökológiai, mind gazdasági szempontból kulcsfontosságú.
Melyik eddigi eredményedet tartod a legfontosabbnak és miért?
Ez egy nagyon jó kérdés, mert kutatóként hajlamosak vagyunk előre nézni, és ritkán állunk meg visszatekinteni. Ha mégis ki kell emelnem valamit, akkor talán azokra a diákokra vagyok a legbüszkébb, akikkel közösen dolgozhattam az évek során. Számomra a közös munka és a mentorálás nagyon fontos, és az ő sikereik számomra is örömöt jelentenek.
Tudományos szempontból nehéz egyetlen eredményt kiemelni, mert más-más típusú kutatások különböző módon fontosak. De ha mégis választanom kell, akkor mindenképp megemlíteném, hogy leírtunk egy, a tudomány számára addig ismeretlen fajt, a Ptychoptera incognita-t. Egy ilyen felfedezés ritka és különleges élmény egy kutató számára.
Ugyanilyen fontos számomra a selyemkóró Asclepias syriaca invázió hatásának vizsgálata a biodiverzitásra és a beporzó közösségekre. Emellett vizsgáltam, hogy a természetes és féltermészetes gyepfoltok, valamint azok tájbeli elhelyezkedése hogyan befolyásolja a beporzók összetételét.
A selyemkóró beporzókra gyakorolt hatásának felmérése terepi munka közben
Részt vettem Riho Marja Marie Curie-projektjében, amelyben poszméhek mozgását és fitneszét tanulmányoztuk különböző agrártájakban. Ez is izgalmas és új távlatokat nyitott.
Számomra különösen inspiráló volt a már említett Élvonal projektben rovarhotelek használata, amelyek nemcsak kutatási célokat szolgáltak, hanem oktatási, szemléletformáló eszközként is működtek. Mivel bemutattuk, hogy a magányos méhek és darazsak – bár fullánkosak – nem veszélyesek az emberekre, mert nem védik agresszívan fészküket, mint a szociális rovarok. Jó érzés volt látni, hogy egyes településeken – például az ELMŰ-vel együttműködve – a rovarok irtása helyett végül a védelmük mellett döntöttek.
Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a jelenlegi kutatásunk non-invazív módszereken dolgozik, vagyis olyan megközelítéseken, amelyek nem járnak a rovarok elpusztításával, mégis lehetővé teszik a beporzó közösségek hosszú távú monitorozását. Úgy gondolom, hogy ez a fajta szemléletváltás elengedhetetlen a természetvédelem és a tudomány etikus jövője szempontjából.
A kutatómunkán kívül mivel szeretsz még foglalkozni?
A hobbim szorosan kapcsolódik a munkámhoz: ez az ismeretterjesztés. Nagyon szeretek szervezni és részt venni olyan programokon, mint a Beporzók Napja vagy a Kert a Köbön rendezvény, ahol családoknak és gyerekeknek mutathatom be a beporzók világát. Emellett gyakran tartok foglalkozásokat táborokban, ahol játékos, élményalapú formában tanítom a gyerekeket a természet értékeiről. A szabadidőmben sokat kirándulok és utazom, szeretek új tájakat és kultúrákat felfedezni. Számomra ez mindig egyfajta kaland és feltöltődés.
2022-ben a Beporzók Napját így ünnepeltük a botanikus kertben: rovarhoteleket készítettünk tavaszi barátainknak
Van-e kedvenc tájad?
A dombvidékek mindig is közel álltak hozzám, Kolozsváron töltött éveim alatt sok időt töltöttem a környező dombokon, sokat kirándultam, ahol megfigyelhettem és csodáltam a fajgazdagságát és az élőhelyek sokszínűségét. A vadvirágos rétek a kedvenceim, mivel gazdag növény- és állatviláguk, a beporzó rovarok és a különféle ökológiai interakciók elvarázsolnak. Úgy érzem, az ilyen tájak mutatják meg igazán, miért fontos a biodiverzitás megőrzése. Jelenleg Vácon élek, és szerencsére itt is sok szép dombvidéki élőhely található a közelben.
A faunisztikai adatok az elmúlt évek gyors globális változásainak fényében jelentősen felértékelődtek. Fontos ismernünk, hogy mely állatfajok fordulnak elő egy területen, régióban ahhoz, hogy a globális hatásokra végbemenő változásokat követhessük. A pókok a gerinctelen állatok közül viszonylag szerencsés helyzetben vannak, számos magyarországi kutatás vizsgálta a pókközöségeket az elmúlt másfél évszázadban. Azonban az összefoglaló munkák száma meglepően alacsony. Az utolsó, egész országra kiterjedő, irodalmi adatokon alapuló fajlista már több, mint 25 éves.
Fotó: Gallé Róbert
Az elmúlt két évtizedben közölt, a Dél-Alföld természetes élőhelyeire vonatkozó adataikat gyűjtötte össze Gallé-Szpisjak Nikolett és Gallé Róbert. A monográfia közel 400 oldalon rendezi pókfajok szerint az előfordulási adatokat, begyűjtött egyedek számát és foglalja össze az új regionális adatokat, Magyarország faunájában és a tudomány számára új fajokat. A munkában 439 pókfaj adatai szereplenek, melyek természetes és természetközeli élőhelyeken fordulnak elő. Ez Magyarországról kimutatott összes pókfaj több, mint felét jelenti. A régió pókfaunája ennek ellenére is igen távol van a teljes feltárástól, számos további faj előfordulása valószínűsíthető a természetes, természetközeli területeken. Továbbá, az ember által erősen módosított élőhelyeken, falvakban, városokban, szántóföldeken és idegenhonos fafajú erdőültetvényekben tucatnyi további faj jelenléte ismert.
Az adatbázis lehetőséget teremt a rendelkezésre álló adatok számos új szempont szerinti értékelésére, átfogó elemzésére, amelyek segítségével pontosabb képet alkothatunk a pókközösségek szerkezetéről és az egyes fajok elterjedését meghatározó tényezőkről. A munka segítség lehet a következő országos fajlista összeállításához.
Harminc országban mérték fel a közösségi tudományban résztvevő civilek a tavaszi kankalint, amely faj kiemelkedő genetikai sokféleséget képes produkálni.
Európai összefogással – közte ÖK-s kutatók részvételével – végzett populációbiológiai kutatás eredményei jelentek meg a rangos Journal of Ecology folyóiratban. A közösségi tudományra épülő munka során 30 országban, mintegy 5200 helyszínen mérték fel a tavaszi kankalin (Primula veris) virágzási jellemzőit. A tavaszi kankalin a felemásbibéjűségnek (heterosztíliának) nevezett jelenség már Darwin által is csodált modellszervezete. E faj egyedei ugyanis kétféle típusba sorolhatóak: hosszú porzókat és rövid bibét (S-típus), valamint rövid porzókat és hosszú bibét (L-típus) fejlesztőkbe. A különböző hosszúságú porzók a megporzó rovar különböző testtájaira helyezik a pollent, ahonnan aztán a megfelelő hosszúságú bibék tudják felvenni. Ezáltal a növény csökkenti az ön- és rokonmegporzás esélyét, így növelve az állomány genetikai sokféleségét és rátermettségét. Az elmélet szerint a két típus aránya egy “ideális”, egészséges állományban 50-50%.
A mostani kutatás azonban kimutatta, hogy az elmélet alapján várhatóval szemben a helyi állományokban a típusok aránya gyakran eltér az egyensúlyitól, európai szinten pedig 9%-kal gyakoribb a rövid bibéjű változat. A kiegyenlítetlenség pozitív összefüggést mutatott a nyári csapadékmennyiséggel és az intenzív tájhasználattal. Ez arra utal, hogy a klíma és a tájhasználat változása eltérést idézhetnek elő a populációs mintázatokban tág térléptékben is.
A kutatás egyedülálló mind a léptékét, mind a bevont önkéntesek számát tekintve és igazolja, hogy a jól megtervezett közösségi kutatások jelentősen hozzájárulnak a közös tudásunkhoz.
Publikáció:
Aavik, T., Reitalu, T., Kivastik, M., Reinula, I., Träger, S., Uuemaa, E., Barberis, M., Biere, A., Castro, S., Cousins, S. A. O., Csecserits, A., …, Lengyel, A., … & Zobel, M. (2025). A pan-European citizen science study shows population size, climate and land use are related to biased morph ratios in the heterostylous plant Primula veris. Journal of Ecology, Early View https://doi.org/10.1111/1365-2745.14477
A kutatás legfontosabb eredményei:
– Meglepő módon közel 10%-kal több S-típusú virágot találtak, mint L-típusút. Ilyen különbséget korábban még soha nem dokumentáltak,
hiszen az S- és L-típusok arányának elméletileg egyenlőnek kell lennie. Vajon a virágtulajdonságok evolúciós eltolódásának vagyunk
tanúi, vagy más okok állnak a meglepő eredmények mögött? Ez további kutatásokat igényel.
– Az S-típusú virágok nagyobb gyakorisága összefüggésben állt az átlagosan nagyobb nyári csapadékkal és az intenzívebb területhasználattal. Ez arra utal, hogy a környezetre gyakorolt emberi hatások eltérést idézhetnek elő a természetes mintázatokban.
– A kisebb populációkban a virágtípusok előfordulási aránya szignifikánsan egyenlőtlenebb volt, mint a nagyobb populációkban. Ez
azt mutatja, hogy a kisebb populációk sérülékenyebbek, mivel csökkenhet a megfelelő beporzási partnerek elérhetősége, ami hosszú
távon a faj további visszaszorulásához vezethet.
– A kutatás új betekintést nyújt abba, hogy az összetettebb szaporodási sajátságokkal rendelkező növényfajok hogyan alkalmazkodnak
a gyors környezeti és tájhasználati változásokhoz. Ez a tudás segít megérteni a sokszínű növényvilág működését, és hatékonyabbá teszi a
biológiai sokféleség megőrzését és helyreállítását.
