Hírek

2026. 01. 22. magyar.aniko

Hagyományos ökológiai tudás annak őrzői nélkül: láthatatlan szereplők a globális biodiverzitás-politikában

A HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézete munkatársainak meghatározó szerzőségével a természetvédelmi biológia egyik legjelentősebb szaklapjában, a Conservation Biology-ban megjelent globális tanulmány rávilágít arra, hogy sok kormány még mindig nem ismeri el teljes mértékben az őslakos népek és helyi közösségek, valamint más, hagyományos tudással rendelkező csoportok biológiai sokféleség megőrzéséhez való hozzájárulását. A kutatók a Biológiai sokféleség egyezmény végrehajtásáról benyújtott két legfrissebb nemzeti jelentést vizsgálták mind a 195 részes állam esetében, ami összesen több mint 400 jelentést – egyes országok esetében két jelentést – és mintegy 58 000 oldalnyi anyagot jelentett. Európa negatív értelemben tűnt ki: az országok gyakran említették a hagyományos tájhasználatot, ugyanakkor sok állam terminológiai zavarok miatt irrelevánsnak tekintette az őslakos népekkel és helyi közösségekkel, valamint a hagyományos tudással kapcsolatos kérdések kezelését. A tanulmány aktualitását elsősorban a 2026-ban benyújtandó újabb országjelentés adja, valamint az a tény, hogy a kunming–montreali globális biodiverzitás-megőrzési keretstratégia kimondja: céljainak elérése lehetetlen az őslakos népek és helyi közösségek teljes körű bevonása nélkül.

Eredményeik rávilágítanak arra, hogy a biodiverzitás azokban a tájakban sokszor van jobb állapotban, ahol a helyi tudást birtokló közösségek tényleges befolyást gyakorolhatnak a tájra és az erőforrásokra, és gyakran jobban csökken ott, ahol gyakorlataikat figyelmen kívül hagyják. A hivatalos jelentésekben rendszeresen rejtve maradnak a közösségi gondos tájhasználat figyelemre méltó példái, mint például a szamoai közösségi halászati gyakorlatok, a libériai kulturálisan védett erdők, valamint az egész Európában megtalálható hagyományos kaszálók.
„Amint az országok a 2026-ban benyújtandó legújabb nemzeti jelentésüket készítik elő, a helyi gazdálkodók hozzájárulásának valódi elismerése a biodiverzitás megőrzésében – valamint valós bevonásuk a megvalósítási folyamatokba – kulcsfontosságú lesz a nagyratörő globális biodiverzitási célok eléréséhez”, összegzi eredményeik jelentőségét Öllerer Kinga, a tanulmány vezető szerzője.
Mindössze 33 ország fogalmazta meg egyértelműen ötödik nemzeti jelentésében mind az őslakos népek és helyi közösségek, mind pedig hagyományos tudásuk biodiverzitás megőrzésében és fenntartható használatában betöltött szerepét, és hivatkozott kifejezetten a termesztéshez és az őshonos fajták fenntartásához való hozzájárulásukra is. A hatodik jelentéstételi ciklusra ez a szám közel megháromszorozódott, 80 országra emelkedett, ami azonban továbbra is csupán valamivel több mint a Biológiai sokféleség egyezményben résztvevő államok 40%-át jelenti. A növekedés ellenére az elismerés mértéke továbbra is alacsony. Ráadásul ez gyakran nem nevezi meg a gyakorlatok mögött álló embereket, és az őslakos népek és helyi közösségek közvetlen bevonása a jelentéstételbe továbbra is ritka.
A valaha rendezett legnagyobb biodiverzitási csúcson, a 2024 novemberében a kolumbiai Caliban megrendezett COP16 találkozón az őslakos népek és helyi közösségek több mint három évtizedes lobbizást követően áttörést értek el: mostantól állandó szerepet töltenek be az ENSZ Biológiai sokféleség egyezményében. Az eseményen több mint 23 000 regisztrált képviselő vett részt közel 200 országból, mellettük pedig több mint 900 000 látogató volt jelen. Az amerikai, afrikai, ázsiai és óceániai őslakos népek és helyi közösségek képviselői hagyományos öltözetükben ünnepeltek, miközben az európai delegációkban a számikon kívül nem voltak jelen más közösségek delegáltjai. Ők Európa egyetlen hivatalosan elismert őslakos közössége. Ugyanakkor Európa biodiverzitásának fenntartásában számos hagyományos gazdálkodó közösség vesz részt.

cobi70205 fig 0001 m b resze — How Parties (i.e., ratifying countries) to the Convention on Biological Diversity (CBD) self-reported on the contribution of Indigenous Peoples and local communities (IP&LCs) and traditional knowledge and practices (TK) to the conservation and sustainable use of biodiversity in their (a) fifth and (b) sixth (b) national reports (basemap source: ArcGIS 10.1 [ESRI, 2012] with World Countries Generalized). Table 1 contains scoring details.

cobi70205 fig 0002 m — How Parties (i.e., ratifying countries) to the Convention on Biological Diversity (CBD) self-reported on the contribution of Indigenous Peoples and local communities (IP&LCs) and traditional knowledge and practices (TK) to cultivation and domestication in their (a) fifth and (b) sixth national reports; (basemap source: ArcGIS 10.1 [ESRI, 2012] with World Countries Generalized). Table 1 contains scoring details.

A biodiverzitási csúcson tapasztalt hiányos részvételt tükrözték a tanulmány eredményei is. Európa különösen tanulságos esetként rajzolódott ki az elemzés során. Számos ország részletesen dokumentálta a biodiverzitás szempontjából kulcsfontosságú hagyományos tájhasználati gyakorlatokat – mint az extenzív legeltetés, a kaszálás és a kisléptékű gazdálkodás –, miközben gyakran teljes egészében tagadta az őslakos népek és helyi közösségek relevanciáját. Több kormány úgy fogalmazott, hogy az egyezmény 8(j) cikke, amely a hagyományos tudással foglalkozik, rájuk nem vonatkozik, arra hivatkozva, hogy országukban nincsenek őslakos vagy „hagyományos” közösségek. Mindezt annak ellenére tették, hogy elismerték: e gyakorlatok folytatódó felhagyása hozzájárult a biodiverzitás csökkenéséhez, beleértve a cserjésedést, valamint a fajgazdagság visszaesését a gyepekben és vizes élőhelyeken. Lényegében tehát a hagyományos ökológiai tudás elismerést nyer, miközben annak hordozói láthatatlanok.
A kutatást Öllerer Kinga kezdte el Molnár Zsolt tudományos tanácsadó szakmai irányítása mellett (HUN-REN ÖK ÖBI Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoport), ebbe a munkába kapcsolódott be csoporttársuk Biró Marianna tudományos főmunkatárs, valamint Báldi András kutatóprofesszor (HUN-REN ÖK ÖBI Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport, csoportvezető), illetve több külföldi szerzőtársuk.
Összefoglalva: A tanulmány rámutat, hogy bár a kormányok egyre gyakrabban ismerik el, hogy a helyi hagyományos közösségek és tudásuk nagyban hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez, csak nagyon kevesen vonják be őket ténylegesen a döntéshozatalba és jelentési folyamatokba. A kihívás világos: a globális biodiverzitás-vállalások sikere nem csak az ambiciózus célokon múlik, hanem azon is, hogy az őslakos népek és helyi hagyományos közösségek tudását, gyakorlatait és szerepét teljes mértékben elismerik, tiszteletben tartják, támogatják, és magukat a közösségeket is bevonják a végrehajtási folyamatokba.

Cím fotó: A magyar hagyományos pásztorok extenzív legeltetéssel tartanak fenn kiterjedt tájakat, és tudásuk, tapasztalataik, valamint javaslataik egyre nagyobb, de mégsem a megérdemelt figyelmet kapják. A fényképet Sáfián Lászlóné Ibolya pásztornő, a Nők a pásztorságban csoport vezetője készítette férjéről és állataikról, és a hagyományos pásztorkodásról szóló A gyepek titkai V. országos fotópályázaton nyert harmadik díjat.

Publikáció:

Global overview of progress in respecting the contributions of traditional knowledge in biodiversity governance

Kinga Öllerer, Pernilla Malmer, Marianna Biró, Noor Noor, Polina Shulbaeva, Maurizio Farhan Ferrari, Suneetha M. Subramanian, András Báldi, Zsolt Molnár First published: 06 January 2026

https://doi.org/10.1111/cobi.70205

Hírek

2026. 01. 21. magyar.aniko

Állásfoglalás a települési zöldterületeken megjelenő beporzóbarát kezdeményezésekről

Napjainkban az emberi tevékenység egyre nagyobb mértékben alakítja át a környezetet. A mezőgazdaság mellett ma már a városiasodás az egyik legjelentősebb tájformáló erő. A növekvő beépítettség feldarabolja, degradálja, csökkenti a természetes élőhelyeket, és ez rengeteg növény- és állatfajt is hátrányosan érint. Bár a városi környezet sok élőlény számára kedvezőtlen, a települések zöldterületei – parkok, kertek, fasorok, erkélyek – menedéket nyújthatnak bizonyos fajoknak. Sőt, a városi zöldfelületek akár még kedvezőbb élőhelyet is biztosíthatnak, mint a degradált élőhelyek vagy az intenzíven művelt mezőgazdasági területek. Ugyanakkor a legtöbb városi zöldterület jelenleg apró, egysíkú, fejlesztésre szoruló sziget a lakott területeken belül. Megfelelő fejlesztésükkel a városiasodás kedvezőtlen hatásai, mint például a taposás, a talaj-, víz-, levegő-, zaj- és fényszennyezés, valamint a városi hősziget-hatás, mérsékelhetők lennének. Ez napjainkra egyre nagyobb lakossági elvárássá is vált, azzal párhuzamban, hogy a közterek kinézetével és hasznával kapcsolatban számos eltérő vélemény és igény létezik. A legtöbben ma még a rendezett, egységes megjelenést részesítik előnyben, mint amilyen a gyakran nyírt, rövid pázsit. Ezzel szemben a kevésbé használt, eldugott városi területeken sokszor a minél olcsóbb fenntartás a cél, ami gyakran leromlott, elhanyagolt élőhelyeket eredményez. Mindkét megközelítés akadályozza a természetes folyamatok fennmaradását és megfelelő működését. Holott a városi zöldfelületek növelésével, természetközelibb kezelésével számos előnyhöz juthatna a lakosság. Az emberi egészség és lelki jóllét mellett a biológiai sokféleség növelésével esztétikai élményt is nyújthatunk parkjainkban.

Az elmúlt években a nyugati világ nagyvárosaiban egyre több „zöld átállást” célzó kezdeményezés szökkent szárba. Sok helyen növelik például a zöldterületek változatosságát, nagyobb teret engedve az élővilágnak. A beporzó rovarok védelme érdekében például parkok egyes részeit, felhagyott területeket, vagy útszegélyeket vetnek be vadvirágmag-keverékekkel. Sok helyen átalakítják a korábbi fenntartási gyakorlatokat is: ritkábban kaszálnak, csökkentik a gyom- és rovarirtó szerek használatát; méhhotelek, avarkupacok, csupasz talajfelszínek segítségével fészkelő- és búvóhelyeket hoznak létre. Ezen átalakítások nemcsak a beporzó rovarokat támogatják, hanem számos más előnnyel is járhatnak. Látványos, diverz, különleges, akár vonzó városi területek jöhetnek létre, melyek új lehetőségeket kínálnak a szabadban eltöltött időre: a városlakók számára például egyedi élményt jelenthet eddig nem látott virágok és rovarok megfigyelése, hozzájárulva a mentális egészség megőrzéséhez. Az ilyen megoldások gyakran csökkentik a fenntartási költségeket is. A megfelelően kezelt zöldfelületek javítják a városi mikroklímát, növelik az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességet, és segítik a szén-dioxid, por és egyéb szennyezőanyagok megkötését. Hatásuk ráadásul a környező területekre is kiterjedhet: hozzájárulhatnak a hatékonyabb kiskerti zöldség- és gyümölcstermesztéshez, a jobb beporzás és a kártevők természetes gyérítése által.

Infographic Sule et al 2025 Ecology Letters magyar v2 scaled

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek az új típusú zöldfelületek nem mindig felelnek meg a megszokott elvárásoknak. A vadnövényekben gazdagabb területek gyakran „rendezetlenebbnek” hatnak. De ha a tervező és fenntartó szakemberek, a döntéshozók és a környékbeli lakosok is figyelmet szentelnek a köztereknek, akkor változatosabb és ellenállóbb, ugyanakkor esztétikus területek jöhetnének létre. A mindennapi gyakorlatban kulcsszerepük van a közterületek fenntartásáért felelős kertészeknek és a magánkertek tulajdonosainak is, akik megfelelő iránymutatással és szemléletformálással a természetbarát kezelések meghatározó szereplőivé válhatnak, ezért további képzésekre és szemléletváltásra van szükség. Mindezt továbbgondolva, elképzelhető, hogy a jövőben elsőre akár szokatlannak tűnő megoldások is felvetődnek. Ilyen extrém példa lehetne a városi legeltetés bevezetése. Fontos felismerni, hogy számos egyéb tényező mellett, a lakosság támogatása a kulcs ahhoz, hogy egy-egy változtatás sikeres lehessen. A lakosság támogatásának elnyeréséhez pedig szükség van a tudás megosztására, a szemléletformálásra, az emberek rovarokhoz való viszonyának javítására és a közterek jövőjéről szóló párbeszédre. Valamint fontos a változások folyamatos nyomon követése, akár innovatív, közösségi tudomány alapú megoldásokat is alkalmazva.

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont számos hazai és európai kutatás keretében foglalkozik a városok és falvak ökológiai folyamataival, a biológiai sokféleség megőrzésével. Kutatásainkra alapozva több, a zöldterületek tervezésével és kezelésével kapcsolatos gyakorlati javaslatot is megfogalmazhatunk. Egy friss tanulmányunkban például kilenc olyan városi megoldást vizsgáltunk, melyek segítik a beporzó rovarokat, az előnyökre és hátrányokra is részletesen kitérve. Ezek közül egyik legnépszerűbb a virágvetés, ahol az őshonos, főként évelő fajokat tartalmazó magkeverékek használata javasolt a hosszú távú fenntartás és kevesebb talajbolygatás érdekében. Kaszálás és fűnyírás esetén (amennyiben a beporzó rovarok segítése a cél) ajánlott a tápanyag-felhalmozódást a kaszálék eltávolításával csökkenteni, és így a füvekkel szemben a beporzók által látogatott virágos növényeknek kedvezni. Érdemes lehet tesztelni a mozaikos kaszálást is, vagyis adott területet részekre osztva, időben eltolva kaszálni, így változatos növényzetet és sokszor még az egy szezonon belüli másodvirágzást is elérve. A beporzóknak nemcsak táplálékra, hanem fészkelőhelyre is szükségük van. Bár a méhhotelek hasznosak lehetnek, előfordulhat, hogy idegenhonos inváziós fajoknak vagy kórokozóknak is kedveznek, ráadásul csak az üregben fészkelő fajokat segítik. Ezért fontos a talajban fészkelő rovarok támogatása is, például nyílt, lazább, homokkal kevert talajfelszínek kialakításával. Ezek az intézkedések nemcsak köztereken, hanem magán- és közösségi kertekben, zöldtetőkön, sőt kisebb mértékben akár erkélyeken is megvalósíthatók. A kerttel rendelkezők például változatosabb (őshonos) növényzet kialakításával, virágzó fák és cserjék ültetésével, valamint vegyszerek helyett természetbarát megoldások alkalmazásával, többek között akár a mulcsozással, az avar vagy holtfa meghagyásával segíthetik a rovarokat. Magánkert nélkül, kisebb lépésekkel, például méhhotelek vagy virágos balkonládák kihelyezésével is hozzájárulhatunk a beporzók túléléséhez. Ezek mind segíthetik, egyfajta városi „lépőkövekként”, a rovarok mozgását, az épített környezetben megbúvó apró élőhelyszigetek között.

IMG 20250422 091624 csokkentett scaled — Fotó: Szigeti Viktor

A klímaváltozás korában az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárás komoly hatást gyakorol a városi zöldterületekre is. A városi zöldterületek egyre fontosabb szerepet tölthetnek be az esővíz helyben tartásában, valamint sekély vízfelületek, esőkertek és mélyedések kialakításában, amelyek rovaritatóként is szolgálnak, és több beporzó faj fészeképítéséhez szükséges sarat, iszapot biztosítanak. Az aszályos időszakok okozta vízhiány továbbá csökkenti a virágok termelte nektár és pollen mennyiségét, ami kevesebb táplálékot jelent a beporzó rovaroknak. Ezt kis mértékben ellensúlyozhatja a ritkábban kaszált, magasabb, változatosabb növényzet, de csak ennyi, szinte biztos, hogy nem lesz elég. Az élhető városi mikroklíma, a kiskertek és közterületek öntözése várhatóan szintén erős kihívások elé néz a közeljövőben. Ezért a vetett és ültetett növények kiválasztásakor is nagyon fontos szempont a szárazságtűrő fajok előnyben részesítése. Összességében a negatív éghajlati hatások, a városok terjeszkedése, valamint a természetbarát beavatkozások iránti növekvő igény mind-mind egyre sürgetőbbé teszi a települési zöldterületek ökológiai szempontokat figyelembe vevő fejlesztését. Az emberek, vadvirágok és beporzó rovarok hosszú távú fennmaradásához sokszínű, ellenálló és fenntartható városi környezetre lesz szükségünk. Ennek eléréséhez elengedhetetlen a tudomány, a lakosság és a döntéshozók együttműködése, hogy a helyi adottságokra épülő, kutatásokon alapuló, fenntartható természetbarát megoldásokat közösen alakítsuk ki. Hazai tudományos intézményként a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont célja és küldetése, hogy a beporzó rovarok települési környezetben való támogatásáról szerzett tudása minél szélesebb körben hasznosuljon, mind a hazai, mind az európai uniós döntéshozatalban. Erre különösen nagy szükség mutatkozik a Természet-helyreállítási Rendelet városi zöldítést és a beporzókat érintő céljai mentén. Ugyanakkor fontos, hogy az eredmények és gyakorlati javaslatok a tudományos közösség mellett ne csak a döntéshozókhoz, hanem a lakossághoz is eljussanak, ezzel is támogatva, hogy településeink zöldebbek legyenek és élhetők maradjanak.

IMG 20240507 153604 938 csokkentett — Fotó: Szigeti Viktor

Fókuszáltan a témával foglalkozó projektek a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban:

https://urban-pollinators.ecolres.hu/

https://lace.ecolres.hu/elvonal

További megjelenések a témában:

Süle és mtsai. 2025. Pollinator-Promoting Interventions in European Urban Habitats—A Synthesis. Ecology Letters, no. 8: e70189.

Kovács-Hostyánszki és mtsai. 2023. Beporzó-barát városok – a beporzó rovarok támogatásának lehetőségei települési környezetben. ELKH Ökológiai Kutatóközpont.

Kovács-Hostyánszki 2018. Beporzók a kertünkben – avagy a háttérben munkálkodó természet. MTA Ökológiai Kutatóközpont.

HVG cikksorozat:

mehlegelok-beporzok-biodiverzitas

mehlegelo-beporzok-meheszet

mehlegelo-beporzok-kockazatok

Podcast műsor:

Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni

Természet-helyreállítási Rendelet beporzókra vonatkozó cikkeje:

https://termeszetvedelem.hu/beporzo-rovarok/

1 divflow csokkentett — Fotó: Szigeti Viktor

Hírek

2026. 01. 20. magyar.aniko

Nemzetközi együttműködés az ökológiai kutatások szolgálatában – kutatóink részvétele az eLTER záró konzorciumi találkozón

A napokban került megrendezésre az eLTER PLUS és eLTER PPP kutatási projektek záró nemzetközi konzorciumi találkozója, amely az európai hosszú távú ökológiai kutatási infrastruktúra fejlesztésének fontos mérföldköve volt, és amelyen a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai is részt vettek. A három napos eseményt Athénban rendezték meg. A találkozó lehetőséget teremtett arra, hogy az európai kutatóintézetek képviselői áttekintsék az eddigi eredményeket, valamint közösen gondolkodjanak a kontinens-szintű ökológiai megfigyelések jövőjéről.

Az LTER (Long-Term Ecological Research) hálózat olyan kutatóhelyeket és intézményeket fog össze világszerte, amelyek célja az ökoszisztémák hosszú távú, egységes elvek mentén történő vizsgálata. Az LTER-kutatások különösen fontosak a lassú, évtizedes léptékben zajló folyamatok – például a klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése vagy a tájhasználat átalakulása – megértéséhez, amelyek rövid távú vizsgálatokkal nem, vagy csak korlátozottan ragadhatók meg. Az európai LTER hálózat (eLTER) célja, hogy összehangolt adatgyűjtéssel és közös módszertannal támogassa a tudományos kutatást és a környezeti döntéshozatalt.

Magyarország számára kiemelten fontos, hogy részese legyen ennek a nemzetközi együttműködésnek, hiszen a Kárpát-medence sajátos természeti adottságai és ökológiai folyamatai csak európai összefüggésben értelmezhetők igazán. Bár hazánk jelenleg nem rendelkezik teljes jogú eLTER kutatási infrastruktúra tagsággal – mivel az ehhez szükséges tagországi hozzájárulás befizetése eddig még nem történt meg –, a magyar kutatók szakmai munkájukkal és adataikkal így is aktívan hozzájárulnak a hálózat működéséhez és fejlesztéséhez.

Ennek egyik kiemelkedő példája a Kiskun LTER site, ahol az ÖK kutatói több évtizedes idősorokra építve vizsgálják a szárazgyepek, vizes élőhelyek és mozaikos tájak működését. A kutatások kiterjednek többek között a klímaváltozás hatásaira, a legeltetés és más tájhasználati formák ökológiai következményeire, valamint a biodiverzitás megőrzésének lehetőségeire. Ezek az eredmények nemcsak nemzetközi összehasonlításban értékesek, hanem közvetlenül hasznosíthatók a hazai természetvédelem és tájgazdálkodás számára is.

Az Ökológiai Kutatóközpont számára az LTER hálózatban való részvétel – valamint az olyan események, mint az eLTER záró konzorciumi találkozó – több szempontból is kiemelt jelentőségű. Lehetővé teszi a nemzetközi módszertani tapasztalatcserét, növeli a hazai kutatások láthatóságát, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar ökológiai adatok beépüljenek az európai szintű elemzésekbe. Emellett erősíti az ÖK szerepét a nemzetközi kutatási infrastruktúrákban és konzorciális pályázatokban, valamint hosszú távon elősegíti a hazai ökológiai kutatások versenyképességét.

Az ilyen együttműködések és szakmai találkozók révén a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont továbbra is aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a természeti környezetünket érintő kihívásokra megalapozott, hosszú távú tudományos válaszok szülessenek.

Hírek

2026. 01. 13. magyar.aniko

Feltárul az eukarióta sejt eredete

Szöllősi Gergely, az HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet tudományos főmunkatársa és az Okinavai Tudományos és Műszaki Intézet modellalapú evolúciós genomikai egységének vezetője is részt vett abban az átfogó kutatásban, amely sok tekintetben megváltoztatta az eukarióta sejt eredetéről eddig fennálló elméleteinket, és eredményei a Nature-ben jelentek meg. A vizsgálat szerint az eukarióta sejtre jellemző komplex jellegzetességek egy része már a mitokondrium integrációja előtt kialakulhatott, míg a mitokondrium későbbi „érkezőként” vált a sejt tartós részévé.

A földi élet evolúciójának egyik legfontosabb mérföldköve volt az eukarióta sejtek megjelenése. Az eukarióták jelentik a baktériumok és archeák mellett a bioszféra harmadik nagy sejtes vonalát. Ők alkotják a növények, állatok, gombák és számos egysejtű szerveződésének alapját. Az archeákat korábban gyakran „ősbaktériumokként” emlegették, és sokáig főként extrém élőhelyekhez (például nagy hőmérséklethez, magas sótartalomhoz vagy különleges kémiai környezetekhez) kötötték őket. Ma már tudjuk, hogy az archeák rendkívül változatosak, és nemcsak szélsőséges, hanem hétköznapi ökológiai környezetekben is gyakoriak.

Sőt, az archeák kulcsszerepet játszanak az eukarióta sejt eredetének mai magyarázataiban. A mai elképzelések szerint az eukarióta sejt egy archeális gazdasejt és egy baktérium közötti endoszimbiózis eredményeként alakult ki. A baktérium fokozatosan integrálódott, és belőle lett a mitokondrium, vagyis a sejt energia-anyagcseréjének központi eleme. Számos filogenomikai eredmény mutat arra, hogy az eukarióták eredete az archeákon belülre helyezhető. De vajon mikor zajlott le a baktérium endoszimbiózisa (vagyis mikor jött létre a mitokondrium), és ehez képest mikor gyorsult fel az eukarióta jellegzetességek felhalmozódása?

Ez a földi élet történetét kutató evolúcióbiológia egyik legégetőbb kérdése az utóbbi időszakban, a megválaszolása azonban rendkívül nehéz. Ennek egyik fő oka, hogy nincsenek élő, átmeneti állapotot képviselő leszármazási vonalak. A korai időszak fosszilis bizonyítékai szórványosak és sokszor nehezen értelmezhetők. Így közvetlenül nem figyelhetjük meg azokat a hajdani állapotokat, amelyek az archeális gazdasejt és a későbbi eukarióta sejt között helyezkedhettek el.

A Bristoli Egyetem kutatóinak vezetésével végzett vizsgálatsorozat – amelynek részese volt Szöllősi Gergely evolúcióbiológus is – azonban olyan „árulkodó nyomot” vett figyelembe, amely időben végigkövethető. Ez pedig a komplex sejtfunkciókhoz kötődő génkettőződések és azok leszármazási mintázata.

„Eddig nagyon keveset tudtunk arról, hogy a közös eukarióta ős milyen sorrendben és mikor gyűjtötte össze a jelenlegi összetett képességeit – mondja Szöllősi Gergely. – Bizonyos elméletek szerint a komplexitás kialakulásához kellett a mitokondrium biztosította energia, tehát a mitokondrium korán integrálódott. Más elméletek szerint viszont a gazdasejt már eleve összetettebb volt, és a mitokondriummá váló baktérium csak később vált a sejt tartós részévé. Az viszont biztos, hogy az eukarióta sejt összetettségéhez komplex genetikai gépezetnek is ki kellett alakulnia.”

Az új genetikai képességek gyakran génkettőződések után jelennek meg az evolúció során. Amikor egy mutáció révén megduplázódik egy gén, az egyik másolat továbbra is elláthatja az eredeti funkciót, míg a másik új feladatot kaphat, általa pedig az élőlény új képességekre tehet szert. A kutatók szerint számos ilyen génkettőződés tette lehetővé az eukarióta sejtre jellemző több kulcsfontosságú, összetett tulajdonság megjelenését. Az evolúcióbiológusok ezért e kettőződött gének megjelenését igyekeztek meghatározni. Több mint száz géncsaládot azonosítottak az eukarióta sejtben, majd meghatározták, hogy azok az archeaőstől vagy a baktériumőstől származtak-e. Ezután egyenként meghatározták e gének korát, ezzel pedig információhoz jutottak arról, hogy az összetett eukarióta sejtek különböző tulajdonságai mikor jelenhettek meg az evolúció során.

„Úgy találtuk, hogy a mitokondrium későbbi szereplő volt, és több eukarióta jellegzetesség már a mitokondriális endoszimbiózis előtt is megjelenhetett. Ez a kutatás egyik legfontosabb következtetése – mondja Szöllősi Gergely. – Az eukarióta sejt nem egyik napról a másikra jött létre: kialakulása hosszú, több százmillió évig tartó folyamat volt. Az elemzésünk alapján a gazdasejt összetetté válása nagyjából 3,0 és 2,25 milliárd évvel ezelőtti időszakban zajlott, míg a mitokondriális endoszimbiózis körülbelül 2,2 milliárd évvel ezelőttre tehető. A folyamat ezt követően vezetett el a késő paleoproterozoikumban a ma ismert eukarióták utolsó közös őséhez.”

A jelenlegi helyzet

2025 őszére az aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) fitoplazma által okozott, és az amerikai szőlőkabóca mint vektor által terjesztett betegség gyors, országos terjedést mutat a magyarországi szőlőállományban. A Nébih adatai szerint a 22 hazai borvidék közül 2025 őszén már 21 borvidéken találtak FD tüneteket mutató tőkéket. A helyzet dinamikusan változik, mivel a felderítés folyamatosan bővíti az érintett települések listáját. A leginkább veszélyeztetett térségek közé tartoznak a Zalai és Balaton környéki borvidékek, de járványügyi intézkedéseket jelentettek a Pannonhalma, Somló, Etyek–Budai, Mátra, Eger, Tokaj, valamint Pécs és Szekszárd térségekből is. Jelenleg nincs a nyilvánosan közölt forrásokban információ az országos átlagos fertőzöttségi szintről, a fertőzés lokális intenzitása valószínűleg jelentősen eltérő képet mutat. Fertőzött tőkénként a terméshozam 20–50% -kal eshet vissza, súlyos esetben tartós tőkepusztulás is bekövetkezhet. Ráadásul az alkalmazott vészhelyzeti terv szerint, ha az állomány 30%-a a betegség tüneteit mutatja, akkor azt teljes egészében ki kell vágni. A jelenlegi helyzetkép alapján, már az idén is jelentős károk várhatók a termelési mennyiségre és a bevételekre vonatkozóan.

A járvány várható jövőbeni alakulása

Egyes gazdák a filoxéra járványhoz hasonló jelenséget vizionálnak, mely a hazai bortermelés több mint 50%-os visszaesését és az ágazat átrendeződését vonhatja maga után. Ezen várakozásokat teljes mértékben alátámasztják a nemzetközi (elsősorban spanyol, francia és olasz) példák. A korábbi járványokat követően ezekben az országokban a termelés volumene jelentősen csökkent, a védekezés azóta is folyamatosan szükséges, ami a termelési költségek emelkedésével jár.

A járványökológiai alapokon a 2025-ben tapasztalt fertőzéshullám várhatóan nem tetőzés, hanem egy hosszabb terjedési szakasz kezdete, mely a régiókon belüli fertőzöttségi szint emelkedését jelenti majd. A folyamatot több, egymást erősítő környezeti és társadalmi tényező táplálja:

A betegség az utóbbi években gyorsan terjed a környező bortermelő országokban is, ahol növekszik a fertőzött területek aránya, miközben Európa-szerte új gócokat jelentettek Olaszország és Franciaország kulcsborvidékein is. A szőlőszaporító anyagok és oltványok nemzetközi kereskedelme révén a fitoplazma újra és újra bejuthat Magyarországra, még akkor is, ha egy-egy területet sikerül lokálisan megtisztítani. A szaporítóanyagok csíramentesítésére vonatkozó protokollok nem kielégítőek. A határokon átnyúló vektor- és szaporítóanyag-áramlás tehát tartós, ökológiai újrafertőződési nyomást jelent.
Az ország számos pontján találhatók felhagyott, nem művelt ültetvények, ahol a vektor monitoring és a növényvédelmi kontroll gyakorlatilag megszűnt. Ezek a területek ideális szaporodási helyet és menedéket kínálnak mind a fitoplazmának mind a szőlőkabócának, így e gócpontokból könnyen újrafertőződhetnek a szomszédos, kezelt szőlőállományok.
A kórokozó hosszú ideig tünetmentesen jelen lehet a tőkékben úgy, hogy közben fertőzőképes marad. Az ilyen növények és állományok a tüneti diagnosztika alapján nem kerülnek karantén alá, így jelenleg több ilyen látens gócpont lehet az egyes régiókban. Így a járvány tényleges kiterjedése valószínűleg alulbecsült.
A fitoplazma nem kizárólag a termesztett szőlőben, hanem bizonyos vad növényfajokban (pl. Enyves éger, Erdei iszalag, Mirigyes bálványfa) is fennmaradhat, amelyek rezervoárként szolgálnak a kórokozó számára. Ezek a fajok gyakran a szőlőültetvények peremén vagy felhagyott területeken nőnek, ezért a szegélyzónákból történő visszafertőződés komoly járványügyi tényező. Az ültetvények közötti átmeneti zónák kulcsfontosságúak a korokozó és vektor populációinak fenntartásában és terjesztésében.
A jelenlegi védekezési protokollok döntően azon a feltételezésen alapulnak, hogy a szőlőkabóca viszonylag kis távolságra, legfeljebb néhány száz méterre képes aktívan terjedni. A megfigyelések azonban azt mutatják, hogy a fertőzés rövid idő alatt nagy távolságokat képes áthidalni, és olyan ültetvényekben is megjelenik, amelyek között nincs közvetlen kapcsolat. Ez arra utalhat, hogy a kabóca tényleges mobilitása jelentősen nagyobb lehet a korábban feltételezettnél. Ráadásul más kabócafajok is hordozói lehetnek a fitoplazmának, és az ilyen esetleges másodlagos vektorok szerepe is látens hatásként érvényesül, ami a terjedési képesség alulbecsléséhez vezet.
A hatósági jelentések és helyi agrárszervezetek beszámolói szerint nem minden termelő hajlandó vagy képes végrehajtani a kötelező intézkedéseket (bejelentés, tőkekivágás, rendszeres növényvédőszeres kezelés, elhagyott ültetvények felszámolása). A gazdasági teher, a kártalanítás hiánya, a védekezés költsége, vagy csak a hiányos információk miatt egyes gazdák ellenállnak a hatósági intézkedéseknek, ami tovább növeli a fertőzött források fennmaradását. A járvány elleni küzdelem így nemcsak növényvédelmi kérdés, hanem ugyanúgy fontos az ökológiai tudáson nyugvó társadalmi tájékoztatás és együttműködés is.
A szőlőkabóca szaporodási és túlélési ciklusa erősen függ a hőmérséklettől. A melegebb telek és a hosszabb vegetációs időszak elősegítik a lárvák áttelelését és az imágók hosszabb aktivitási idejét. Az utóbbi években tapasztalt enyhe telek, száraz nyarak és csapadékhiányos periódusok kedveznek a kabóca populáció fenntartásának és északi irányú terjedésének. Ennek következtében a vektor számára a Kárpát-medence klímája fokozatosan egyre alkalmasabbá válik.

Javaslatok a védekezés és döntéshozatal ökológiai megalapozására

A 2025-ben kialakult járványhelyzet kezelése csak akkor lehet sikeres, ha a védekezés tudományos bizonyítékokra, ökológiai modellekre és társadalmi együttműködésre épül. A környezeti kockázatok csökkentése, a gazdák bevonása, az adatalapú döntéshozatal és az átlátható koordináció együttesen teremthetik meg a feltételeit annak, hogy a magyar borágazat hosszú távon is fenntarthatóan tudjon alkalmazkodni az aranyszínű sárgaság kihívásaihoz. A teendők nem csak a következő tenyészidőszakra terjednek ki, hanem az elkövetkező téli hónapokat is ki kell aktívan használni a felkészülésre.

1. A hatástalan őszi légi permetezések leállítása és a monitoringhoz kötött beavatkozás

Az ismert nemzetközi példák azt mutatják, hogy a járvány elleni egyetlen hatékony védekezés, a szőlőkabóca lárváinak monitorozáson alapuló, kötelező irtása. Az imágók elleni, rosszul időzített légi védekezés hatástalan a járvány megfékezésében, főleg ha az a szaporodási ciklus lezártával történik. Ennek egyik oka, hogy a kabócák a lepermetezett növényeken még képesek a háncsrészből táplálkozni, mielőtt elpusztulnak, ezáltal a permetezés dacára megtörténik a fitoplazma átvitel. Amennyiben a beavatkozás a szaporodási perióduson túl történik, az már nem hat a tojásalakra, és a következő generáció fertőzése ellen sem nyújt védelmet. Ilyenkor a beavatkozás ökológiai kockázata — a rovarölőszerek kiterjedt, nem szelektív hatása — meghaladja a várható előnyt, és feleslegesen terheli a környezetet. A védekezések időzítését minden esetben adat-alapú, helyi megfigyelésre kell építeni, és elsősorban a lárvastádiumban történő (ismételt) beavatkozásokra kell koncentrálni.

2. Adatintegráció és járványökológiai elemzések

A vegetációs időszak lezárultával a 2025-ös felderítési és bejelentési adatok gyűjtése, integrálása és feldolgozása sürgető feladat. A jelenlegi fragmentált információkat – hatósági mintavételek, gazdák bejelentései, laboreredmények – egységes adatbázisba kell integrálni. A gazdálkodók önkéntes, akár anonim bevallásai is hasznosíthatók az ökológiai és járványmatematikai modellezéshez, illetve a predikciós térképekhez, amelyek a 2026-os védekezési szezon stratégiai tervezésének alapját képezhetik.

3. Tájékoztatás, szemléletformálás és társadalmi együttműködés erősítése

A járvány terjedésének megfékezése nemcsak szakmai, hanem társadalmi kérdés. Elengedhetetlen a borászok és gazdák pontos tájékoztatása a betegség természetéről, a vektor biológiájáról és a védekezési fegyelem fontosságáról. Közérthető kommunikációval és jó gyakorlatok (best practice-ok) nemzetközi összegyűjtésével, adaptálásával és átadásával csökkenteni lehet a hatósági intézkedésekkel szembeni bizalmatlanságot. A gazdákat anyagi és technikai támogatásban kell részesíteni, hogy a kötelező beavatkozások (tőkekivágás, kezelések) ne jelentsenek ellehetetlenítő terhet.

4. A monitoringrendszer kritériumainak felülvizsgálata

A jelenlegi védekezési logika elsősorban a kabócák egyedszámához köti a beavatkozásokat. Ezzel szemben a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szőlőkabóca detektálására épülő, fejlődési fázisaihoz igazított és akár már egy egyed észlelése esetén kötelező, tájegységi szinten összehangolt védekezés a siker kulcsa. A monitoringnak a populáció-dinamika finomabb időzítését kell követnie, hogy a permetezések valóban a legérzékenyebb fejlődési stádiumokat célozzák meg. Ez kevesebb vegyszerfelhasználást, de nagyobb hatékonyságot eredményezhet.

5. A 2014-es cselekvési terv sürgős felülvizsgálata

A jelenlegi magyar FD-készenléti terv (Nébih, 2014) mára elavult: nem tükrözi a 2020-as évek változó klíma és ökológiai viszonyait, sem a ma engedélyezett növényvédőszerek körét. A tervet aktualizálni kell az EU-s tagállamok legújabb szabályzataival (Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália 2023–2025-ös verziói alapján), és be kell építeni az éves felülvizsgálat kötelezettségét, hogy a rendszer rugalmasan alkalmazkodjon az új helyzetekhez.

6. Integrált védekezési stratégia és környezeti hatás-vizsgálat

Olyan integrált védekezési rendszert kell kialakítani, amelyben a monitoring adatok, a biológiai ismeretek és a hatóanyag-hatékonysági vizsgálatok egyaránt szerepet kapnak, és amiben a jól időzített megelőző kezeléseken van a hangsúly. A kiválasztott növényvédőszerek környezeti kockázatait folyamatosan értékelni kell, a lehető legkisebb ökológiai terhelés elve mentén. Az integrált védekezés magában foglalja a kabóca tojások olajos lemosó permetezését, a szaporítóanyagok szigorúbb ellenőrzését és kezelését, és a levágott ágak megfelelő megsemmisítését is. További ökológia vizsgálatokra van szükség annak megértésére, hogy a felhagyott szegélyzónák flórájának és faunájának fajösszetétele milyen szerepet játszik a betegség terjedésében. Tudományos ismereteinket bővíteni kell a szőlőkabóca terjedési mintázataira és az alternatív vektorok szerepére vonatkozólag is. Ígéretes fejlesztési irány a kártevő természetes biológiai ellenségeire építő védekezés: virágos sorköztakaró sávok létrehozásával segíthetjük a szőlőkabóca gyérítésében szerepet játszó ragadozók elszaporodását. Így a vektorfaj egyedszáma visszaszorítható, és a biodiverz környezet létrehozásával sokkal ellenállóbb lehet a szőlő a monokultúrás termeléssel szemben.

7. Átlátható irányítási és finanszírozási struktúra létrehozása

Javasolt egy állandó operatív törzs felállítása, amely az érintett szektorok – borászok, ökológusok, hatóságok, növényegészségügyi szakemberek és a növényvédelmi vállalkozások – képviselőit integrálja. Ez a testület koordinálhatja az adatgyűjtést, az intézkedéseket és a kommunikációt. Emellett létre kell hozni egy átlátható finanszírozási és kompenzációs rendszert, amely képes kezelni a védekezés megnövekedett költségeit, a gazdák kárát, és ösztönzi a szabálykövető együttműködést.

Amennyiben a fenti lépések eredményeképpen sikerülne a jelenlegi helyzetet mérsékelni és a járvány eszkalációját megállítani, az nem jelentené azt, hogy a korokozót vagy a vektort teljes mértékben eradikáltuk. E szervezetek teljes kiirtása irrealisztikus cél, a velük való együttélésre kell felkészülni. Az aranyszínű sárgaság betegség ökológiai feltételei megmaradnak Magyarországon, a hosszútávú védekezés alapja az marad, hogy a fitoplazma és az azt terjesztő kabócafaj populációméreteit kontrollálható szinten tartjuk. Ennek kulcsa a szisztematikus monitoring és a többkomponensű megelőző intézkedések fenntartása az egész ország területén.

PHYP64 14561