Idén is lezajlott a halállomány összetételének tudományos szempontú vizsgálata a Duna főágában.
Az eredmények szerint a dunai halállománya változatos és jó általános egészségi állapotban van.
A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban, míg a parti zónában a csupasztorkú géb mellett a szélhajtó küsz egyedszáma volt magas.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai közcélú monitorozási programjuk keretében, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet közreműködésével Gönyűnél, Nyergesújfalunál, Sződligetnél, Kisapostagnál, Paksnál, valamint Mohácsnál végzetek kutatóhalászatokat. Helyszínenként két élettérben, a part menti zónában, valamint a parttól távoli mélységi mederben gyűjtöttek adatokat.
A szakemberek összesen 34 halfajt azonosítottak. A mélységi mederből fogott halak fajszáma, a korábbi évek megfigyelésihez hasonlóan alacsonyabb volt (21 faj) mint a part menti élettérből fogott halaké (33 faj). A mélységi mederben a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb fordult elő a legnagyobb egyedszámban. A parti zónában a csupasztorkú géb mellett a szélhajtó küsz egyedszáma volt magas.
,,Az idei felmérés legkedvezőbb tapasztalata, hogy Gönyűnél és Nyergesújfalunál a védett és hosszú időn át eltűntnek gondolt botos kölönte újabb példányai kerültek elő’’– közölték Sály Péter és munkatársai.
Német bucó Fotó: Szalóky Zoltán
Ugyancsak kedvező eredmény, hogy Mohácsnál kecsegéket és törpecsíkokat is fogtak a kutatók. A balin és a fokozottan védett német bucó fiatal egyedeinek megszokotthoz képesti nagyobb mennyisége pedig arra utal, hogy az idei év kedvező volt e fajok szaporodásához. Váratlan fogásnak számított a paksi part közelében a fehér busa, ugyanis a busa fajok jellemzően a parttól távol eső nyílt víz felsőbb, illetve vízközti rétegeiben tartózkodnak.
A fogott halak egy részénél a halpenész jelenlétét is vizsgálták a kutatók.
,,A halpenész egy másodlagos kórokozó, melynek hiányából, vagy jelenlétéből következtetni lehet a halak általános egészségi állapotára’’ – tájékoztatott Eszterbauer Edit és munkatársai.
Az előfordulási adatok alapján azonban úgy tűnik, hogy a halpenész jellemzően ritka előfordulású a dunai halállományban: 27 egyedből csupán egyetlen példánynál találtak pozitív mintát.
Világszerte ismert jelenség, hogy a nők átlagosan tovább élnek a férfiaknál. Egy nemzetközi kutatócsoport – a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak részvételével – 1176 emlős- és madárfaj adatait elemezte, hogy fényt derítsen a különbség okaira.
Nyári lúd fiókákkal Fotó: Sztricskó Tamás
A kutatás megállapította, hogy az emlősöknél a nőstények átlagosan 13%-kal élnek tovább a hímeknél, míg a madaraknál éppen fordítva: a hímek 5%-kal hosszabb életűek. „Ennek az egyik feltételezett magyarázata az emlősök és a madarak eltérő ivari meghatározása. Az emlősöknél a nőstények két X kromoszómával a hímek egy X és egy Y-al rendelkeznek. Emiatt a hímek sérülékenyebbek lehetnek a kromoszómákhoz köthető genetikai betegségekre, hiszen bizonyos génjeikből csak egy példány áll rendelkezésre, amelynek hibája esetén nincs egy második, működő másolat. A madaraknál viszont fordított a helyzet: a hímek két azonos ivari kromoszómával (ZZ), a tojók pedig két különbözővel (ZW) rendelkeznek. Vizsgálatunk eredményei nagy vonalakban megfeleltek az ivari kromoszómák alapján várttal, ugyanakkor mind az emlősök, mind a madarak között akadtak olyan fajok, ahol az élettartam-különbség épp ellentétes irányú volt, mint az adott csoport többi fajánál. Ez alapján tehát kijelenthető, hogy az ivari kromozómák önmagukban nem magyarázzák maradéktalanul az élettartambeli nemi különbségeket.” – tudtuk meg Dr. Vincze Orsolyától, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatójától, aki részt vett a kutatásban.
A várható élettartam különbségei a szexuális szelekcióval is összefüggést mutattak. „Amely fajoknál erős a versengés a szaporodási partnerért (pl. sok emlősnél, de számos poligín madárnál is, amilyen például a hazánkban is élő túzok), a hímek általában rövidebb életűek. Ezzel szemben a monogám fajoknál (amilyen a legtöbb madár, de egyes emlősfajok is) a hímek gyakran tovább élnek. Ezt magyarázhatja, hogy a poligám fajokban a hímek gyakran feltűnő tollazatúak, „fegyverekkel” (pl. szarvak, agancsok) rendelkeznek, vagy nagy testméretűek – ezek a tulajdonságok növelik a szaporodási sikerüket, de költséges és kockázatot jelentő befektetésként rövidítik az élettartamot” – magyarázta Liker András, a Pannon Egyetem professzora.
Nyári ludak párban Fotó: Sztricskó Tamás
Érdekes új eredmény, hogy a várható élettartam ivari különbsége az utódgondozással is összefüggést mutat: az az ivar, amelyik többet fektet az utódok felnevelésébe (emlősöknél többnyire a nőstények), gyakran hosszabb életű. „Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a gondozó szülő hosszabban tartó élete és gondoskodása az utódok túlélését is növeli, valamint egy hosszabb élet több tapasztalata a gondozás hatékonyságát is javítja. Mindkét tényező evolúciósan arra szelektálhat, hogy a gondozó szülő tovább éljen” – fejtegette Dr. Vági Balázs, a Debreceni Egyetem kutatója, a kutatás résztvevője.
Gólyatöcs fiókával Fotó: Sztricskó Tamás
A vizsgálat során a kutatók vad populációk adatait, valamint a legnagyobb nemzetközi állatkerti adatbázis gondosan vezetett feljegyzéseit egyaránt feldolgozták. Az eredmények azt mutatják, hogy az élettartambeli különbségek a vadonban erősebbek, mint állatkertekben, de még ott sem tűnnek el teljesen a mindenre kiterjedő gondoskodás és egészségügyi ellátás ellenére. „Az új tudományos közlemény fontos üzenete, hogy a nemek közti különbség az élettartamban nem pusztán társadalmi vagy környezeti hatások eredménye, hanem mélyen gyökerezik az evolúciós múltban. Ezért valószínű, hogy a férfiak és nők közti élettartambeli különbség a jövőben sem fog teljesen eltűnni.” – összegezte Székely Tamás professzor a Debreceni Egyetemről, aki az ivararány kutatását 2010-ben elindította és a jelen cikk koncepcióját Dr Fernando Colchero-val (Max Planck Intézet) közösen kidolgozta.
A természetközeli élőhelyek 10 százalékos aránya nem elegendő a beporzók állományának helyreállításához
A poszméheknek és más vadon élő méheknek, valamint a lepkéknek túl kevés természetes és természetközeli élőhely áll rendelkezésükre a túléléshez. A Wageningeni Egyetem és Kutatóközpont kutatói által vezetett, a Science folyóiratban megjelent új tanulmány szerint ezen rovarok populációinak helyreállításhoz jóval több élettérre van szükség, mint amennyit az uniós irányelvek jelenleg előírnak. A kutatásban a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói is részt vettek. A kutatás eredményeiről és hazai vonatkozásairól Báldi András kutatóprofesszorral a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kommunikációs munkatársa beszélgetett.
Hogyan zajlott a kutatás?
A most megjelent tanulmány már meglévő publikált adatsorokból készült, 19 ország 59 korábbi tanulmányának az összegzése alapján született meg, 87 szerző munkája által. Tehát valóban egy jelentős, mondhatni globális képet kaptunk. A kutatási eredmények leginkább Európát és Észak-Amerikát fedik le. Ennek oka egyrészt, hogy ezekről a területekről vannak hosszabb távú kutatások, megfigyelések. A másik ok, hogy az említett területeken a beporzók csökkenése már problémát jelent. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a beporzók kiemelt szerepet játszanak az élelmezésbiztonság fenntartásában. A termesztett növények 75 százaléka, a gyümölcsök, zöldségek mind rászorulnak a beporzásra, sőt, a gyümölcsöknek még a minősége, vitamintartalmai is javul, ha többféle beporzó szorgoskodik a virágain. Ez összességében évi több százmilliárd dollár értéket jelent globálisan a mezőgazdaság számára. Ennek ellenére csökken a beporzók mennyisége és a fajok száma, mert egyre kevesebb számukra az élőhely. A csökkenését pedig elsősorban az intenzív mezőgazdálkodás okozza. Ezért több természetes élőhelyre van szükség az agrártájban.
Milyen konkrét eredményekre jutottak a korábbi tanulmányok összegzésével?
Nemzetközi tanulmányunkban összegeztük, hogy mekkora területre lenne szüksége az egyes beporzó-csoportoknak, hogy a fajok és az egyedszámok csökkenése megállítható legyen, a beporzó csoportok jól érezzék magukat az agrártájban. Arra jutottunk, hogy a zengőlegyeknél – mert ők is beporzók – hat százalékos élőhely-borítottságra lenne szükség, a vadon élő méheknél 16-18 százalékra, míg a lepkék esetében 37 százalékra. Az adat csak a terület nagyságára vonatkozik, és nem a minőségére. Azaz a számok azt a minimális területet jelzik, ahonnan érdemes a minőségfejlesztésre is figyelmet fordítani. A most megállapított értékek részben meglepőek, például a lepkék tekintetében. Más szempontból viszont a számok némileg közelítenek az Európai Unió Természet-helyreállítási rendeletéhez. Ez a szabályozás a környezetünk megóvása érdekében azt írja elő, hogy a mezőgazdasági területeknek a 10 százalékán természetközeli heterogén diverz élőhelyeket kell létrehozni. Ez egy jó kiindulási alap, de még ez is messze van a méheknek szükséges 16-18 százaléktól, pláne a lepkék számára minimálisan szükséges 37 százalékos élőhely-aránytól.
Ha kisebb területen zajlana termelés, akkor biztosítható lenne a mezőgazdasági termeléshez szükséges beporzó-állomány. Ha viszont több élelmiszert akarunk termelni, akkor éppen a beporzókat veszélyeztetjük. Feloldhatatlan ez az ellentét?
Első ránézésre valóban feloldhatatlan konfliktusnak tűnik az emberiség igényének a kiszolgálása és a természet megőrzése. De valójában ez azért nem így van. Rengeteg olyan agroökológiai lehetőség van, amely a gazdálkodás mellett segítheti az élővilágot is. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont egyik kutatása is erre épül. A Kiskunságban gyenge minőségű, 15-20 éve parlagon hagyott ugarokat felülvetettünk helyi, pillangósvirágú növényeket tartalmazó magkeverékkel. Az eredmények 2-3 év után jelentkeztek: elkezdett jelentősen nőni a biomassza, tehát egyre több növény lett. Ez ugye jó a gazdának, hiszen több a széna. Másrészt pedig jó az élővilágnak, mert több lett a beporzó, sűrűbb a növényzet, így lassanként megjelennek az ott megbúvó apróvadak is. Ráadásul úgy tűnik, hogy a helyben honos növényekkel felülvetett parcellák a szárazságot, az aszályt is viszonylag jól átvészelik. Láttuk, hogy a mellette levő kezeletlen gyepekben minden pusztul ki. A virággazdálkodás tehát még klímaadaptáció szempontjából is egy jó megoldás. Sok ilyen példa van, stílszerűen szólva egy csokorra valót össze lehet gyűjteni. A heterogenitás is kedvezően hat: tehát ha többféle bokor, fa, gyep, présház, szénaboglya van, az is segíti a biodiverzitást. A precíziós gazdálkodás is számos lehetőséget tud biztosítani. Nyilván az, hogy a mezőgazdasági területek 37 százalékát teljesen átalakítsuk, az jelenleg nem egy járható út. De rengeteg lépést lehetne tenni, hogy meglegyen a szükséges élelem mennyisége, minősége és az élővilág se csökkenjen tovább.
Létezik-e valamilyen előrejelzés arra vonatkozóan, hogy ha növeljük az élőhelyek területét, az mikorra fog jelentős ökológiai és ezzel párhuzamosan gazdasági hatást eredményezni?
A Kiskunságban zajló kutatásunk azt mutatja, hogy 3-5 éves idő alatt már lehet változásokat elérni. Nyilván, egy rendes gyep létrejöttéhez százéves időtartamban kell gondolkodni. Kontinentális léptékű változásokhoz még több idő kell. Azt is számításba kell venni, hogy az egyes területeken más-más a biodiverzitás mértéke. Bizonyos komponensek elég gyorsan meg tudnak jelenni a megfelelő helyen, a megfelelő környezetben, máshol meg ki tudja, meddig tartana.
A jelenlegi szabályozás, a tíz százaléknyi természetközeliélőhely biztosítása elegendő?
A szabályozás jó kiindulási alap, de az intenzív gazdálkodás és a beporzó védelmi intézkedések léptéke nem hasonlítható össze. Ha a szántőföldi parcellák köré virágos sávokat telepítenek, az nyilván sokkal kisebb területet. Ráadásul ez a sáv is a termelési területhez tartozik, ezért lehet, hogy csak 1-2, esetleg hároméves időtartamra szól. Csak rövidtávú megoldásnak tekinthető, nem biztosít állandó élőhelyet. Arról nem is beszélve, hogy ha a virágos sáv melletti táblán esetleg rovarölőt szórnak ki, amit a szél befúj a virágokhoz, akkor az végzetes a beporzók számára. A védelmi intézkedések ellenére folyamatosan csökken a beporzók állománya. Például a gyepi lepkék felvételezését 1990-91 óta folyamatosan végzik 18 európai országban. Ezidő alatt 30 százalékkal csökkent a számuk. Az európai méhek esetében is hasonló a tendencia: a fajok egyharmadának állománya csökken. Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan nem látunk a réteken beporzókat.
Pedig egyre többet hallani a beporzók védelméről, a városi környezetben is számos kezdeményezés indult. Érezhető már annak a hatása, hogy elkezdtünk másként gondolkodni a beporzókról?
Igen, lassanként változik a szemlélet, a gondolkodásmód. Húsz évvel ezelőtt szinte mindenki reflexből agyoncsapta a darazsat vagy a vadméhet. Ma már másként állunk hozzá. Ebben sokat jelentenek például a városokban a vadvirágos parcellák, amelyek mind a hazai, mind az európai városokban egyre inkább jelen vannak. De azért nem ugyanaz a városi, meg az agrártáj. A mostani összegzés kifejezetten az agrártájra koncentrált.
A kutatás eredményei alapján megfogalmaznak ajánlásokat az európai szabályozásra vonatkozóan?
Igen, készült szakpolitikai ajánlás, amely felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy a természetközeli élőhelyek 10 százalékos aránya nem elegendő a beporzók állományának a helyreállításához. Ez az egyik része. A másik része a hosszú távú megoldások kérdése. A zöld ugarsávok vagy a vadvirágos parcellák a táblák szélén általában 1-2-3 évig maradnak meg, utána beszántják, ezzel eltűnik az élőhely. Holott ezek ez az agrártájban jelenlévő magas biodiverzitású területek arra hivatottak, hogy megmaradjanak. Most és mindörökké.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, Várbíró Gábor 2025. szeptember 30. és október 2. között részt vett az Európai Bizottság – JRC (Joint Research Centre) által Koppenhágában megrendezett 50. ECOSTAT munkacsoport-ülésen és a kapcsolódó „Classification of Ecological Status in a Changing Climate” című workshopon.
Az ECOSTAT (Ecological Status Working Group) az EU Víz Keretirányelvéhez kapcsolódó szakmai fórum, ahol a tagállamok vízügyi és ökológiai szakértői egyeztetik, hogyan értékelhető egységesen a felszíni vizek ökológiai állapota.
A tanácskozás középpontjában az éghajlatváltozás és a Víz Keretirányelv szerinti állapotértékelés kapcsolata állt. A résztvevők többek között a hőmérsékleti és vízjárási szélsőségek hatásait, a tápanyag-határértékek és az EQR-módszerek klímaérzékenységét, valamint az új DNS-alapú monitorozási technikák alkalmazását vitatták meg.
Várbíró Gábor a Tápanyag (Nutrients) munkacsoport tagjaként a foszfor- és nitrogénkoncentrációk határértékeinek felülvizsgálatán dolgozott a klímaváltozás összefüggésében. Az ülésszakon szó esett továbbá a hidromorfológiai tényezők szerepéről, az interkalibrációs folyamatok fejlesztéséről, valamint a kiszáradó vízfolyások ökológiai állapotértékelésének jövőbeli kihívásairól is.
2025-ben 200 éve, hogy Széchenyi István megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. A nevezetes évforduló kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya országos természetfotó pályázatot hirdet Natura Mirabilis címmel. A nyertes fotókból 2026. áprilisában kiállítás nyílik az MTA Székházában.
A téma: az ÉLŐ TERMÉSZET, annak minden formája, a vírusoktól az emberig és természeti környezetig.
Shakespeare szavaival biztatjuk a pályázókat:
„Ó, mennyi áldott és ható varázs van
A fűben, a kövekben, a virágban.
Mert nincs a Földnek oly silány szülöttje,
Amely ne hozna áldást is a Földre.
(Kosztolányi Dezső ford.)
A pályázat nyilvános, arra hivatásos és amatőr fotósok egyénileg nevezhetnek az http://mta200.naturart.hu/ honlapon.
Kategóriák
Csodálatos Földünk(olyan képeket várunk, amelyek megmutatják a bennünket körülvevő világ csodáit, az ember és a Természet kapcsolatát. Lehet ez akció-fotó, vagy „csak” egy szép kompozíció, fényhatás. De ide várjuk azokat a képeket is, amelyek bemutatják azt, hogyan hat az emberi tevékenység a természetre.)
Növények, állatok és környezetük (olyan képek nevezhetők, amelyek tájkép-szerűen mutatják be a növényeket és az állatokat élőhelyükön, és tükrözik a növény- és állatvilág, valamint környezetük szétválaszthatatlan kapcsolatát. Fontos, hogy a növények és az állatok a képen felismerhetőek legyenek. Az értékelésben elsősorban a bemutatott szituáció egyedülállósága és a téma esztétikus ábrázolása kap hangsúlyt.)
Mikrovilág(ebbe a kategóriába az élő és élettelen természet mikro- és makró fotóit várjuk. Sokunk számára ez egy teljesen ismeretlen világ. A pályázat egyik célja, hogy ezeket is bemutassuk a nagyközönségnek művészi igényű természetfotókon.)
A pályázat kiírója és támogatói a felsorolt 1.-3. kategóriákban az első három helyezett fotót díjazzák, valamint kategóriánként a legjobb ifjúsági (20 év alatti) pályázó képét különdíjban részesítik.
A pályázat fődíját, a Magyar Tudományos Akadémia (továbbiakban MTA) által adományozott Natura Mirabilis díjat az a felvétel kapja, amelyet a Zsűri a pályázat legkiemelkedőbb képének választ. A díjazott részére az MTA emlékérmet adományoz.
„A beporzó rovarok mindennapi életünk alapkövei, letéteményesei. […] A rovarbeporzás biztosítja mindazt a növényi változatosságot, amelyre a szárazföldi élet épül, és amely nélkül a földi élet minden értelemben sokkal szegényebbé, instabilabbá válna.” (Beporzóbarát városok kiadvány – ELKH Ökológiai Kutatóközpont, részlet)
Dr. Bihaly Áron– a HUN-REN Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos munkatársa – pályaművével 2025. júniusában elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Környezetvédelmi Ifjúsági Pályadíját. Pályamunkájában bemutatta „Hogyan hatnak a mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák a megporzó rovarokra?”
Áront már egyetemi évei alatt is foglalkoztatta az agrártájak és a természetes élőhelyek megporzó rovarközösségének kapcsolata, a vadvirágos parcellák megporzó rovarokra gyakorolt hatása.
A Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport tagjaként Harta térségében végzett kutatásokat, hogy kiderítse: hogyan segíthetnek a vadvirágos parcellák a beporzó rovarok megmentésében? És hogyan lehet hatékonyan felhasználni az erre rendelkezésre álló limitált pénzügyi forrásokat. Kutatócsoportjuk célja, hogy a hazai és nemzetközi döntéshozók is megalapozott információk alapján támogathassák a beporzó rovarok védelmét.
A podcast során bepillantást kapunk a munkájukba és közelebbről megismerhetjük ezeket a kicsiny rovarokat, melyek kiemelten fontos részei Földünk ökoszisztémájának.
A kutatási projekt nem jöhetett volna létre Máté András magkeveréke (vadviragvilag.hu), valamint az az Állampusztai Mezőgazdasági Kft. közreműködése nélkül.
A hazai gyepterületek ökológiai szerepe igen sokrétű: fontosak a biodiverzitás fenntartásában, de emellett jelentős a mezőgazdasági termelésben, a vízmegtartásban, a talajvédelemben játszott szerepük is. Van azonban egy olyan funkciójuk is, ami talán nem mindenki számára ismert: jelentős szénmegkötő képességgel rendelkeznek. Ez a szénmegkötő képesség egységnyi területre vetítve ugyan kisebb, mint az erdők szénmegkötése, mégis igen jelentős, különösen azért, mert a gyepek elsősorban nem a növényi biomasszában, hanem a talaj szervesanyag-tartalmában tárolják a megkötött szénkészletet, ráadásul meglehetősen hosszú távon.
Az, hogy a talajban milyen hosszú ideig tárolódik a megkötött szén, nagyon sok tényezőtől függ. Ezek közül az egyik legfontosabb a talaj mikroflórájának aktivitása, de hasonlóan fontos a gyepet alkotó növények talajbeli biológiai aktivitása is. A növények egyrészt jelentős mennyiségű CO2-ot bocsátanak ki gyökereiken keresztül, másrészt szervesanyagot juttatnak a gyökereikhez közvetlenül kapcsolódó, illetve a gyökerek környezetében (rizoszférában) élő mikroorganizmusoknak, így növelve a lebontó folyamatok mértékét és az abból származó CO2 kibocsátást. Az ökológiai rendszerek szénforgalmának egyik legjelentősebb eleme, a talajlégzés, ezekből a fő komponensekből tevődik össze.
A MATE és az Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak részvételével végzett kutatásban egy kiskunsági száraz legelő működését vizsgáltuk, ezen belül is elsősorban a fotoszintézis során felvett és a talajon keresztül leadott CO2 kapcsolatát. Arra voltunk kíváncsiak, melyik az a szénforrás, ami elsődlegesen meghatározza a talajból leadott szén mennyiségét, a talaj szervesanyagtartalmában tárolt, vagy a növények által “frissen” felvett CO2? 2012-2020 között összesen 23 alkalommal történtek mérések 78 állandó ponton. A terület különlegessége – amellett, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett része – hogy 2002 óta működik itt egy olyan mérőállomás (örvény-kovariancia mérőállomás), amely a felszín és az atmoszféra között zajló CO2 és vízgőz áramokat méri, így alkalmas a fotoszintézis révén felvett szénmennyiség mérésére.
A kutatás eredményei némileg meglepőek voltak, mivel azok alapján a növények által aktuálisan felvett és talajba juttatott szénmennyiség sokkal nagyobb mértékben meghatározta a talaj biológiai aktivitásának mértékét, a talajból kibocsátott CO2 mennyiségét, mint a talajban tárolt szén mennyisége, annak ellenére, hogy a mintaterületen igen széles tartományban (1.1-14%) változott a széntartalom. Az, hogy a fotoszintetikus CO2 felvétel éppen olyan meghatározó tényező lehet a talajbeli szénforgalomban és CO2 kibocsátásban, mint a főbb környezeti tényezők (hőmérséklet, talajnedvesség), eddig kevéssé volt ismert és fontos információ lehet a biogeokémiai modellek számára. A talajbeli széntartalom elhanyagolható szerepére pedig a szénkészlet különböző formáinak mikrobiális hasznosíthatósága lehet válasz, ugyanis vannak a mikróbák számára könnyebben és kevésbé könnyen felhasználható frakciók, amelyeknek a mennyiségét a talaj fizikai szerkezete határozza meg.
Koncz Péter talajlégzést mér
Ezek az ismeretek rendkívül fontosak a szénforgalom működésének megértéséhez különösen a gyors ütemben zajló klímaváltozás miatt. Ha éves szinten nettó többet lélegzik, lehel ki a talaj és a biomassza, mint amennyi szén-dioxidot felvesz, akkor szénveszteség lép fel. A gyepek funkcióinak megőrzése és fenntartása a környezet- és természetvédelem és a mezőgazdaság számára is egyaránt fontos.
Az MTA Bolyai-ösztöndíját elnyert kutatókat köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-napján. A rendezvényen az ösztöndíjas kutatók köszöntése mellett a hagyományoknak megfelelően emléklappal és Bolyai-plakettel ismerték el a záró kutatói jelentésüket kiemelkedő színvonalon elkészítőket is. Az idei évben ösztöndíjat nyertek között van a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont két kutatója is.
A Magyar Tudományos Akadémia 1997-ben alapított, teljesítmény-központú, magas presztízsű, országos ösztöndíja a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, amelynek célja a kiemelkedő kutatás-fejlesztési teljesítmény ösztönzése és elismerése a fiatal kutatók körében, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítése.
A Bolyai-ösztöndíj akadémiai támogatásként hidat képez a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA doktorai és a fiatal kutatói generáció tagjai között. Fontos, hogy az utóbbiak számára a PhD-fokozat megszerzése után kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson az önálló kutatói pálya megkezdéséig terjedő időszakban.
A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma 2025. nyarán hozott döntést a nyertesekről a szakértői értékelések és a kollégiumok javaslatai alapján. Idén 750 érvényes pályázat érkezett be, a pályázók közül 156 fő nyerte el az ösztöndíjat. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontból Somodi Imelda tudományos főmunkatárs és Lengyel Attila tudományos munkatárs vehette át legkiemelkedőbb fiatal tudósoknak járó támogatásról szóló oklevelet.
Somodi Imelda tudományos főmunkatárs kutatási szakterülete a potenciális természetes vegetáció (potential natural vegetation, PNV) modellezése és elemzése. A bolyai ösztöndíjas kutatás során, a potenciális természetes vegetáció keretrendszerét felhasználva indikátorokat tervez fejleszteni és segítségükkel jellemezni a már megvalósult éghajlatváltozás természetes és természetközeli növényzetre gyakorolt hatásait, valamint modelleket építeni a várható hatás felmérésére.
Lengyel Attila tudományos munkatárs ösztöndíj pályázatának címe: Magyarország adventív flórája: adatbázis-építés, biogeográfia és a meghonosodás előrejelzése.
Az biológiai inváziók elleni leghatékonyabb és legolcsóbb fegyver a megelőzés, amelynek kulcsfontosságú elemei a problémás fajok azonosítása, a betelepülési mintázatok leírása és előrejelzése, valamint az érintett felek edukációja. A projektnek három célja van: (1) a hazai idegenhonos növények korszerű katalógusán dolgozó csoport koordinálása; (2) a növényi inváziók biogeográfiai léptékű vizsgálata; (3) a dísznövények kivadulási esélyének előrejelzése a növénygondozási gyakorlat összefüggésében.
A szabadidős horgászok ökológiai ismereteinek és természetről alkotott benyomásainak értéke, konzervációbiológiai relevanciája az elmúlt évtizedekben került előtérbe. Bár a regisztrált horgászok száma Magyarországon kevesebb mint 5 év alatt megduplázódott és 2024 májusára meghaladta az 1 milliót, ökológiai ismereteikről hazai viszonylatban még mindig kevés ismerettel rendelkezünk. A recens tanulmányok alapján megfigyeléseik között szerepelhetnek különböző idegenhonos élőlények is, melyek nem csak az adventív halakat érinthetik, így a nemzetközi szakirodalom néhány tanulmánya alapján a horgászok különösen fontosak lehetnek a vizeket érintő inváziók megfigyelésében, akár egyes okainak feltárásában.
Februárban jelent meg a HUN-REN ÖK Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport vezetésével a témában egy tanulmány az Aquatic Conservation: Marine and Freshwater Ecosystems nevű nemzetközi folyóiratban. A kutatás során magyar szabadidős horgászok termálvizes és nem termálvizes élőhelyekhez köthető idegenhonos növényekkel kapcsolatos ökológiai tudását, és vonatkozó percepcióit igyekeztek a szakemberek alaposabban megismerni.
Annak érdekében, hogy a kutatók többet tudjanak meg a horgászok idegenhonos növényfajokkal kapcsolatos ismereteiről és benyomásairól, 2021 decembere és 2023 májusa között 72 helyszíni interjút készítettek négy rendszeresen horgászott magyarországi édesvízi víztestnél: a Hévízi kifolyónál, valamint a Fényes-, a Balaton- és a Velencei-tavaknál, melyek közül kettő termálvizes, kettő pedig nem termálvizes élőhelyet képviselt.
Az interjúk során 12, főként termálvizes élőhelyeken előforduló idegenhonos növényfaj fényképét mutatták meg a horgászoknak, és igyekeztek tájékozódni arról, mely növényeket ismerik (névvel, vagy név nélkül), és melyeket nem ismerik. A beszélgetések közben rögzítették továbbá az invazív növények különböző hatásaival kapcsolatos egyes benyomásaikat, elképzeléseiket is.
Összességében a legtöbb horgász nem tudta megnevezni a bemutatott fajok mindegyikét, de a válaszadók legalább fele négy fajt magabiztosan be tudott azonosítani, illetve a termálvizes élőhelyeken rendszeresen horgászók több invazív növényt tudtak helyesen azonosítani névvel, vagy név nélkül.
„Korábban már őshonos növények kapcsán bebizonyosodott, hogy tudományos szempontból annak is van értéke, ha egy horgász ugyan név nélkül, de a feltett kontrollkérdések alapján mégis magabiztosan be tud azonosítani egy fajt. Ilyenkor az önkénytelen megfigyelései alapján akár a közelrokon fajoktól is el tudja különíteni, esetleg pontos lelőhelyet, vagy egyéb ökológiai jellemzőket tud mesélni a kutatónak róluk. A frissen megjelent közlemény ezt idegenhonos növények esetében is megerősíti, illetve egyben felhívja arra is a figyelmet, hogy a horgászok tudása és megfigyelései sokkal szerteágazóbbak lehetnek, mint azt korábban gondoltuk volna.” – összegezte Dr Löki Viktor.
A 72 megkérdezett horgász közül tizenhatan akvarisztikával is foglalkoztak, közülük pedig ketten bevallották, hogy egy korábban akváriumban tartott növényfajt (kagylótutaj [Pistia stratiotes]) és egy halfajt (aranyhal [Carassius auratus]) korábban szándékosan visszaengedtek a természetbe. A kutatás így összességében hangsúlyozta a horgászok idegenhonos élőlényekkel kapcsolatos megfigyeléseinek fontosságát, de adataik alapján úgy tűnik, a horgászok elő is segíthetik a vizekben történő idegenhonos élőlények terjedését, különösen, ha horgászat mellett akvaristák is.
Löki Viktor szerint a 72 megkérdezett horgászból kettő ugyan elsőre kevésnek tűnhet, ám az invázióbiológiában sajnos ismert, hogy a környezeti tényezők megfelelő együttállása esetén az ilyen pontszerű visszatelepítési események is hordozhatnak magukban kockázatot, mert – mint hangsűlyozta az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa – lokális, vagy akár regionális inváziós események gócpontjai lehetnek. „Fontos ezért megjegyezni, hogy ugyan a horgászok környezettudatossága folyamatosan növekszik, de a jövőben hangsúlyt kell fektetni a horgászok számára olyan környezeti nevelési sarokpontok megfogalmazására is, melyek az idegenhonos halak mellett azokat az egyéb idegenhonos élőlényeket is érintik, melyekkel a horgászok vízparti tevékenységeik során kapcsolatba kerülhetnek.” – hangsúlyozta Löki Viktor.
Mindemellett a kutatók úgy vélik, alapos megfigyeléseiknek köszönhetően a horgászok partnerek lehetnek akár az édesvízi élőhelyeket érintő idegenhonos élőlények korai észlelésében is, mielőtt az adott élőlény nagymértékű terjeszkedése, a tényleges biológiai invázió bekövetkezik.
A teljes angol nyelvű tanulmány szabadon hozzáférhető itt:
A beporzók, például a poszméhek, pótolhatatlan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak a mezőgazdaság számára, azonban egyre nagyobb probléma, hogy a létszámuk csökken a tájszerkezet egyszerűsödése és az élőhelyek eltűnése miatt.
Ennek a problémakörnek a vizsgálatára egy nemzetközi kutatócsoport Riho Marja vezetésével 56 kísérletes poszméh kolóniát hozott létre Kelet-Ausztriában és Nyugat-Magyarországon – két olyan régióban, amelyeket egykor a vasfüggöny választott el egymástól, és amelyek ma már jelentősen eltérnek a mezőgazdasági területek méretében. Ausztriában nagyon kicsi, keskeny mezőgazdasági parcellák (körülbelül 2 hektárosak) a tipikusak, míg Magyarországon a nagyobb mezőgazdasági táblaméret (körülbelül 17 hektár) a jellemző. Mindegyik helyszínen a kolóniákat őszi vetésű gabonaföldek vagy tömegesen virágzó repceföldek mellé helyezték, a kísérletes elrendezés szerint egy részüket féltermészetes élőhelyekhez, például erdőfoltokhoz, sövényekhez vagy extenzíven kezelt gyepekhez közel, míg más kolóniákat ezektől távol helyezték ki.
Nagy táblás repceültetvény Magyarországon. Magyarországon a nagy mezőgazdasági tábla méret a tipikus (körülbelül 17 hektár), míg Ausztriában a nagyon kicsi, keskeny mezőgazdasági parcellák a jellemzők (körülbelül 2 hektár), a címképen ez látható. Fotók: Dr. Pinke Gyula
A cél annak felderítése volt, hogyan befolyásolják a helyi tényezők (a termesztett kultúrnövény) és a táj jellegzetességei (az átlagos táblaméret és a féltermészetes élőhelyek közelsége) a kolónia sikerét – különös tekintettel a forgalmi arányra, (a ki- és berepülés a kolóniába), a növekedésre és a szaporodásra. Vizsgálták a pollen sokféleséget is, és tesztelték a poszméhek navigációs képességeit oly módon, hogy egyedi azonosítójú chippel jelölték meg őket mely lehetővé tette, hogy a hazatérésüket rögzítsék.
A méhek navigációs képességének tesztelése a dolgozók áthelyezésével és a kolóniába való visszatérésük sebességének rögzítésével, egyedi azonosító chipek segítségével. Kép: Dr. Pinke Gyula
Az eredmények azt mutatták, hogy a féltermészetes élőhelyekhez és a repceföldekhez való közelség fokozta a poszméhek aktivitását és a kolónia teljesítményét. A repceföldek és a féltermészetes élőhelyek közelében található kolóniák forgalma nagyobb volt, gyorsabban növekedtek és több királynőt hoztak létre.
A féltermészetes élőhelyek javították a poszméhek tájékozódását is. A méhek gyorsabban tértek vissza kolóniáikba, ha ilyen élőhelyek voltak a közelben – különösen akkor, ha a virágok sokfélesége nagy volt. Ezzel szemben az ilyen élőhelyektől távol eső kolóniák visszatérési ideje hosszabb volt, valószínűleg a kevesebb vizuális navigációs jel miatt.
Érdekes módon a kis parcellaméret javította a navigációs hatékonyságot akkor is, amikor a virágfajok sokfélesége alacsony volt. Ez ellentmondásosnak tűnhet, de a szerzők úgy vélik, hogy az ilyen tájakon a parcella szélek sűrű hálózata megkönnyíti a tájékozódást – még akkor is, ha a virágok sokfélesége kicsi.
A poszméhek nem kizárólag a leggyakoribb virágokra támaszkodtak. Valójában gyakran inkább a féltermészetes élőhelyeken található cserjék, fák és gyógynövények pollenjét részesítették előnyben a bőségesen rendelkezésre álló repce helyett. Bár a repce elősegítette a kolónia növekedését, a begyűjtött pollen több mint 80%-a vadon termő növényekből, például juhar és szilvaféle fajokból származott.
Példa a poszméh által gyűjtött pollenre. A poszméhek gyakran inkább a természetközeli élőhelyeken található cserjék, fák és gyógynövények pollenjét részesítették előnyben a bőségesen rendelkezésre álló repce helyett.
Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kis mezőgazdasági parcella méret fontos a beporzók számára, de önmagában nem jelent megoldást. A kis parcella méret előnye a közeli féltermészetes élőhelyek jelenlététől függ, amelyek változatos, egész szezonban rendelkezésre álló táplálékforrást biztosítanak a poszméhek számára és segítik a navigációt. A nagyüzemi mezőgazdasági tájban a féltermészetes élőhelyek helyreállítása vagy fenntartása még fontosabb. E nélkül még a tömegesen virágzó növények, mint például a repce sem tudják teljes mértékben kompenzálni a táplálékforrások hiányát a vegetációs időszak során.
A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a beporzók támogatásához nem csak a kultúrnövény jó megválasztása, hanem az intelligens tájtervezés is elengedhetetlen. A féltermészetes élőhelyek és a kis léptékű gazdálkodási rendszerek kombinálva működnek a legjobban, így valóban beporzó barát környezetet teremtve. A gazdák számára egyértelmű az ajánlás: kombinálják a kis mezőgazdasági területeket féltermészetes élőhelyekkel, hogy megőrizzék az egészséges beporzó populációkat és az általuk nyújtott létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásokat.
A kis kiterjedésű, gyakran időszakos vízjárású állóvizek világszerte a legveszélyeztetettebb ökoszisztémák közé tartoznak. A klímaváltozás, intenzív mezőgazdaság és egyéb káros emberi tevékenységek hatására aggasztó mértékben tűnnek el, egyedülálló biodiverzitásukkal együtt.
A 2004-ben alakult European Pond Conservation Network (EPCN) célja, hogy elősegítse a kis kiterjedésű tavak és kisvizek megőrzését Európában a kutatás, természetvédelmi gyakorlat és tudománykommunikáció összekapcsolásával. Ennek fontos részét képezik a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi EPCN workshopok is.
A szervezet a következő három évre a Vízi Ökológiai Intézet Biodiverzitás- és Metaközösség-ökológia Kutatócsoportjának vezetőjét, Horváth Zsófiát választotta elnökének.
Az EPCN által kidolgozott Kistó Kiáltvány (Pond Manifesto) hét nyelven érhető el. Ennek magyar változata a HUN-REN ÖK csapatának köszönhetően készült el.
A Magyar Tudományos Akadémia először hirdette meg a Momentum MSCA posztdoktori pályázatát, amely révén 1–3 évre kiemelkedő kutatók csatlakozhatnak be Lendület-csoportok munkájába. Az MTA-ÖK Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoporthoz heten pályáztak, közülük ketten nyertek el posztdoktori helyet, 2026. január 1-től három évre. Ghoufrane Derhy a folyóvízi és állóvízi táplálékhálózatok jelleg alapú összehasonlításával fog foglalkozni, míg Junyao Gu több trofikus szinten vizsgálja majd a molekuláris alapú biodiverzitás és az ökoszisztéma-működés (BEF) kapcsolatát dunai planktonközösségekben. Továbbá az MTA-HUN-REN-ÖK Lendület Terjedésökológiai Kutatócsoportba négyen pályáztak akik közül Sachin Sharma nyert támogatást. Kutatási témája: WINGS: Mesterséges intelligencia által vezérelt modellezés a vízimadarak közvetítette terjedésről és az inváziós fajok terjedéséről a vizes ökoszisztémákban.
A Magyar Tudományos Akadémia által koordinált Momentum MSCA Posztdoktori Ösztöndíjprogram célja, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtó nemzetközi kutatók számára biztosítson lehetőséget önálló kutatási projekt megvalósítására, már futó Lendület-kutatócsoportokhoz csatlakozva. A program ezzel hozzájárul a hazai tudományos kiválóság és a nemzetközi együttműködések erősítéséhez. Cikkünkben olvasható a nyertes pályázók listája.
Az árvaszúnyogok (Chironomidae) rendkívül gyakori, világszerte elterjedt kétszárnyú rovarok, amelyek a vízi és a szárazföldi ökoszisztémákban egyaránt kiemelt ökológiai szerepet töltenek be. A közelmúltban több helyen felmerült az igény az árvaszúnyogok gyérítésére, főként a vízparti településeken, ahol a rajzás időszakában tömeges megjelenésük kellemetlenséget okoz a lakosság számára.
Intézményünk szükségesnek tartja hangsúlyozni az alábbiakat:
1. Ökológiai szerepük és ökoszisztéma-szolgáltatásaik
Az árvaszúnyogok lárvái a vízi üledékben élnek, ahol lebontják a szerves anyagokat, fokozzák az üledék oxigénellátását, és kulcsszerepet játszanak a tápanyagkörforgásban. Kirepülésükkor jelentős mennyiségű nitrogént és foszfort távolítanak el a tavakból, így hozzájárulnak a víz öntisztulásához. A kifejlett egyedek – amelyek nem csípnek – halak, madarak, denevérek és más ízeltlábúak táplálékául szolgálnak, ezért a táplálékháló fenntartásában nélkülözhetetlenek. Az árvaszúnyogok eltávolítása az élőhelyről közvetetten veszélyeztetné a vízi és vízparti élőlények sokaságát, beleértve védett fajokat is.
Amikor a tömeges rajzás okozta kellemetlenségeket mérlegeljük, fontos hangsúlyozni az „érme másik oldalát” is: ezek a fajok számos, az ember és a természet számára is hasznos ökoszisztéma-szolgáltatást biztosítanak.
● Ellátó szolgáltatás: az árvaszúnyogok közvetetten hozzájárulnak a halállomány fenntartásához, ezáltal a halászathoz és a horgászathoz is. Ha csökken az árvaszúnyogok mennyisége, az a halak táplálék ellátását is gyengíti.
● Szabályozó szolgáltatás: lárváik javítják a vízminőséget az üledék oxigénellátásának fokozásával és a szerves anyag lebontásával, így elősegítik a tavak öntisztulását és mérséklik az algásodást.
● Támogató szolgáltatás: bioturbációs tevékenységükkel – az üledék átforgatásával – és a tápanyagkörforgás fenntartásával alapfeltételeket teremtenek más vízi élőlények fennmaradásához.
● Táplálékháló fenntartása: kulcsfontosságú táplálékforrást biztosítanak halak, kétéltűek, vízimadarak, denevérek és számos ízeltlábú számára; eltűnésük így láncreakciószerűen hatna a magasabb rendű fogyasztók állományaira is.
2. Egészségügyi vonatkozások
● Az árvaszúnyogok nem vérszívók, tehát közvetlen egészségügyi kockázatot nem jelentenek.
● Allergiás reakciók ritkán előfordulhatnak (pl. belélegzés esetén), de epidemiológiai szempontból nem tekinthetők közegészségügyi veszélyforrásnak.
3. Jogszabályi és kártevőügyi szempontok
● Az árvaszúnyogok nem minősülnek kártevőknek, így azok irtása jogilag sem értelmezhető.
● Magyarországon jelenleg nincs engedélyezett készítmény az árvaszúnyogok irtására.
● A kártevő-irtás csak olyan szervezetek esetében indokolt és megengedett, amelyek egészségügyi, mezőgazdasági vagy gazdasági kárt okoznak – az árvaszúnyogok azonban ilyen hatással nem bírnak.
4. A gyérítés ökológiai hatásai
● A kémiai vagy biológiai gyérítés nemcsak az árvaszúnyogokat pusztítaná, hanem más, ökológiailag fontos vízi szervezeteket is, így súlyos és tartós ökológiai károkat okozna.
● Az árvaszúnyogok a tápláléklánc alsó szintjén helyezkednek el, így eltűnésük láncreakciót indít el: kevesebb táplálék jut a halaknak, madaraknak, denevéreknek, majd ennek következményeként csökkenhet ezeknek a fajoknak a száma és az ökoszisztéma stabilitása.
● Az ilyen beavatkozások következményeként az ökoszisztéma működése felborulhat, ami hosszú távon több problémát idézhet elő, mint amennyit megold.
5. Ajánlások
● Az árvaszúnyogok gyérítése semmilyen módon nem indokolt és nem megengedett, mivel nem minősülnek kártevőknek, és nincs engedélyezett készítmény az irtásukra.
● A tömeges rajzás kezelésének egyetlen hatékony és fenntartható módja az állóvizeket érintő környezeti terhelés mérséklése, a tápanyagterhelés csökkentése (műtrágya- és szennyvízbemosódás mérséklése, csatornák rehabilitációja).
● Szükséges a part menti nádasok megőrzése és helyreállítása, mert ezek természetes szűrőként gátolják a foszfor és a nitrogén bejutását a tóba, így mérséklik az algásodást és a szúnyoglárvák túlzott elszaporodását.
● A települések számára elsődleges eszköz a településüzemeltetési és környezetrendezési intézkedések alkalmazása (pl. közvilágítás optimalizálása a part mentén, vízparti élőhelyek kezelésének újratervezése).
● A lakossági panaszok hosszú távú kezeléséhez nélkülözhetetlen a szemléletformálás és tájékoztatás, amely kiemeli: az árvaszúnyogok nem csípnek, nem kártevők, és jelentős ökológiai hasznot hajtanak (tápanyagkivonás, táplálékforrás halaknak, madaraknak).
● Lakossági védekezésként javasolható a fizikai megoldások alkalmazása: teraszok, ablakok és nyílászárók szúnyoghálóval való felszerelése, kültéri világítás visszafogása, illetve beltéri légáramlás (ventilátor) használata, amelyek mind csökkentik a kellemetlenséget, de nem avatkoznak be az ökoszisztéma működésébe.
Összegzés:
Az árvaszúnyogok gyérítése ökológiailag és jogilag nem indokolt, sőt, káros következményekkel járhat. Az Ökológiai Kutatóközpont álláspontja szerint a társadalmi kellemetlenségek enyhítése érdekében alternatív, nem-invazív megoldásokat kell keresni, miközben megőrizzük a hazai vizes élőhelyek természetes működését és biodiverzitását.
A beporzók fontos jelentőséggel bírnak, mivel alapvető szerepet töltenek be az ökoszisztémák működésében és az emberi jólét fenntartásában. Míg a mezőgazdasági területeken már régóta vizsgálják a beporzókat segítő beavatkozásokat, városi környezetben csak az utóbbi időben kezdett el gyorsan növekedni az ezzel foglalkozó kutatások száma. Viszont ezek az eredmények eddig nem lettek összesítve, ami nehezíti a hatékony szakpolitikai döntések meghozását. Ennek a hiányosságnak a pótlására, egy új tanulmány összehasonlította a beporzó-barát módon és a hagyományosan kezelt városi zöldterületeket.
A kutatást a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezette, 28 európai intézmény együttműködésével. Az Ecology Letters tudományos folyóiratban megjelent elemzés azt vizsgálta, hogy a beporzókat segítő beavatkozások milyen hatással vannak a növényzetre, a virágkínálatra, valamint számos beporzó csoportra. Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a kezdeményezések általában kedvezően hatnak mind a növényekre, mind a beporzókra, bár eltérő hatások figyelhetők meg beporzó csoportok, kezelési és élőhely típusok, valamint tér-időbeli tényezők szerint.
A kutatók 28 eredeti kutatási adatsort gyűjtöttek össze, melyek 15 évet és 12 európai országot fednek le, 1051 mintavételi terület adataival. Elemzésükben a beavatkozások általános hatásain túl összehasonlították a különböző típusú kezeléseket is, például a területkezelés elhagyását, ritkább kaszálást, vadvirágok vetését vagy ezek kombinációját, valamint különféle élőhelyeket, például parkokat, gyepeket, útszegélyeket, illetve magán- és közkerteket.
Az összesített eredmények alapján a beporzó-barát beavatkozásoknak többnyire pozitív hatása volt, és sosem negatív. Ugyanakkor a részletek különösen érdekesek. Dr. Süle Gabriella, a tanulmány vezető szerzője kifejtette: „Szintézisünk megalapozza a biodiverzitást segítő városi zöldterület kezelési gyakorlatok jelentőségét. Ezek a beporzó-barát kezdeményezések nemcsak közterületeken, hanem magánkertekben, közösségi kertekben, zöldtetőkön és erkélyeken is alkalmazhatók, lehetőséget adva arra, hogy javítsuk a lakosság rovarokhoz és vadvirágos, magasabb növényzethez fűződő viszonyát.”
A vezető szerző, Gabriella Süle (jobbra) és Németh Virág doktorandusz (balra) virágsávból végeznek mintavételt Budapesten. Ezek a színes, virágos foltok nemcsak táplálékot és fészkelő helyet biztosítanak a beporzóknak, hanem esztétikai élményt is nyújtanak a lakosoknak. Fotó: Kállai Márton
A beavatkozások közül a virágvetés, az élőhelyek közül pedig az útszegélyek, valamint az északnyugat-európai helyszínek mutatták a legerősebb pozitív hatást. Dr. Szigeti Viktor hozzátette: „Bár nagy erőfeszítéssel gyűjtöttük és összesítettük az adatokat, bizonyos hiányosságok így is láthatóvá váltak, például egyes beporzó-csoportokról (mint a viráglátogató bogarak), régiókról (mint a mediterrán térség), vagy újabb beavatkozásokról (mint a talajban fészkelő rovarokat célzó kezdeményezések) még kevés ismerettel rendelkezünk. Egy szintézis mindig alkalmas arra, hogy rávilágítson a következő lépésekre: világos az igény hosszabb távú, nagyobb léptékű kutatásokra, melyek egyszerre vizsgálnak több beporzó csoportot, beavatkozási típust és élőhelyet, akár globális szinten is, mezőgazdasági, városi és védett területeken egyaránt.”
Szigeti Viktor, a budapesti beporzó rovarok megfigyelésének vezetője, beporzó rovarokat fog be egy bevetett virágsávon. Sok esetben a beporzó rovarokat elősegítő beavatkozásokat a lakosok által gyakran használt közterületeken végzik, ilyenek például a közlekedési csomópontok. Fotó: Kállai Márton
A 38 szerző közös beporzó-ökológiai szakértelmére támaszkodva a kutatók feltárták a meg lévő ismerethiányokat, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg arra, hogyan lehet a városi környezetet kedvezőbbé tenni a beporzók számára, miközben a tágabb társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe veszik. Dr. Báldi András kiemelte: „Tanulmányunk egyszerre hoz ökológiai és társadalmi-gazdasági érveket, valamint rávilágít a beporzó-barát beavatkozások előnyeire és esetleges hátrányaira is. Ajánlásaink felhívják a figyelmet a hiányosságokra, és intézkedéseket javasolnak a beavatkozások finomhangolására, elsősorban a beporzók, de egyúttal a városi lakosok igényeit is szem előtt tartva.”
Az éghajlatváltozás és a városok terjeszkedése, valamint a segítő beavatkozások széles köre is egyre sürgetőbbé teszik a zöldterületek fejlesztését a településeken. Ahhoz, hogy elérjük az ambiciózus célt, hogy az emberek, a vadvirágok és a beporzók sokrétű, ellenálló és fenntartható városi környezetben élhessenek együtt, a lakosságnak és az érdekelt feleknek a helyi adottságokra szabott, együttműködéseken és kutatásokon alapuló biodiverzitás-segítő beavatkozásokat szükséges létrehozniuk.
Meghirdetjük az Evolúciótudományi Intézet 2025/2026-os TDK-, BSc- és MSc-témajavaslatait, melyre elsődlegesen biológus, de érdeklődés esetén fizikus vagy vegyész hallgatók jelentkezését is várjuk. Ha kíváncsi vagy hogyan keletkezett az élet, milyen mechanizmusok formálják az együtt élő közösségeket, miként alakítják ökológiai és evolúciós folyamatok együttesen az új betegségek megjelenését vagy hogy milyen dinamika jellemzi a rák térbeli expanzióját, akkor biztos lehetsz benne, hogy nálunk a helyed!
A csatolt dokumentumok között megtalálod az egyes témák leírását, ajánlott képzési szintjét, illetve a témavezetők elérhetőségét. Amennyiben az Evolúciótudományi Intézetben kezded meg szakdolgozói munkádat, úgy lehetőséged nyílik pályázni gyakornoki programunkra, ahol a 9 hónapos időszak alatt ösztöndíjasként vehetsz részt kutatóintézetünk mindennapjaiban. Pályázati határidő: 2025. szeptember 12. További részleteket a csatolt pályázati felhívásban találtok.
A Kert a köbön vakációzáró piknik a lótuszt, a bambuszt és más olyan fajokat vesz górcső alá, amelyek Magyarországon nem őshonosak. A platánfa alá leheveredve rövid szórakoztató tudományos stand-up előadásokat hallgathatunk meg arról, hogy valójában mi is a gond az inváziós állatokkal és növényekkel. A gyerekeket egész délután izgalmas kézműves és tudományos programokkal várjuk, este pedig elkezdődik a kerti koncert a réten.
A rendezvény és minden programja a botanikus kert általános belépőjegyeivel látogatható!
Programok
13.30-15.00 Bambusz és lótusz vezetett séta – Sétavezető: Lunk Gergely főkertész (Regisztráció: belépéskor a pénztárnál jelezze, hogy részt kíván venni a sétán és kap egy sétajegyet, max. 35 fő)
Tudományos stand-up előadások
(20 percben, szórakoztatóan, a platánfa alatt)
15.00-15.30 Botta-Dukát Zoltán, ökológus: Jövevény állatok és növények – mi a baj velük?
Miért nem jó, ha újra létrehozzuk a Pangeát? A szomszéd kontinensen jobb nőni? Miért van olyan kevés madár Guam szigetén? Az amerikai szürke mókus okosabb, mint az európai vörös mókus?
15.30-16.00 Weiperth András, ökológus: A hobbi állattartás mint a biológiai inváziók régi-új motorja
Vízfolyások mint inváziós folyósok? Hogyan rúgja fel a márványrák és más inváziós hibrid faj az eddig kőbe vésett szabályokat? Miért állunk ilyen rosszul inváziós halak, rákok, hüllők és kétéltűek szempontjából?
16.00-16.30 Juhász Erika, ökológus: Szőrös jövevények vizeinkben – gyorsan terjedő emlősfajok
Őshonos, de mégis új kihívás: mit kezdjünk a váratlan sikerű hód elfeledett hatásaival? Mi történik, ha egy tájátalakító, őshonos faj inváziós fajokkal találkozik? Mégis kinek ártanak? – A nutria és az amerikai nyérc Magyarországon.
limonádészünet
17.00-17.30 Szabó Krisztina, tájépítész: Jövevény fafajok régen és most
Több évszázada telepítünk idegenhonos növényeket a kertjeinkbe, városi területekre, a jövevények kezdeti felfutása azonban sokszor hanyatlásnak indul. Az eddig biztosnak, jó várostűrőnek tartott fafajok és fajták telepítése a jövőben bizonytalan lehet, részben azért, mert inváziós fajjá válik. Szükség van újabb taxonok felkutatására, amelyek élhető környezetet teremtenek minden városlakó számára.
17.30-18.00 Vásárhelyi Zsóka, ökológus: A legidegesítőbb rovarok és legrandább potyautasaik
Hogyan lehetnek a szúnyogok a legveszélyesebb állatok a Földön? Hogyan élnek, hogyan fejlődnek az általuk terjesztett kórokozók? Mire számíthatunk és mit tehetünk?
18.00-18.30 Lukács Balázs és Lovas-Kiss Ádám, ökológusok: Evés, emésztés, invázió – így segítenek az állatok a világ meghódításában című izgalmas előadása hallható.
Megtudhatjuk, hogyan lesz egy vízimadárból véletlen kertész? Mi történik, ha egy növénymag átsétál a bélcsatornán? Vajon a természet vagy a gyomor dönti el, hogy melyik növény lesz inváziós?
19.00-21.00 VOICE and GUITAR koncert:
Micheller Myrtill és Pintér Tibor ének-gitár duó
14.00-18.00 Egész délutáni programok
A teázás misztikus világa hagyományos bambuszeszközökkel, kóstoló a ‘Virágzó Lótusz’ nevű teából és más, bambuszba préselt teakülönlegességekből, kalligráfia, kínai lótuszcsomó készítés, papírsárkány hajtogatás, valamint játékos kvíz a bambuszról és a lótuszról (az ELTE Konfucius Intézet programja kínai hagyományokkal a lótusz és bambusz jegyében)
Kutatói sátrak pecsétgyűjtéssel és ajándékkal
Repülő tigrisek nyomában a Szúnyogmonitorral
Miért olyan érdekes ez a híres tigrisszúnyog? És egyáltalán a szúnyogok…? Kell-e félnünk a maláriától, más trópusi betegségektől? És mit tehetünk, ha egyszerűen csak utálunk viszketni? Gyere el és tudd meg a választ az összes kérdésre!
Vizeink szőrös jövevényei
Míg egyesek más kontinensekről származnak és számos veszélyt jelentenek a hazai élővilágra, addig mások közülük évmilliókon át itt éltek a Kárpát-medencében, kiirtottuk őket, de mégis visszatértek. Ismerje meg velünk az inváziós amerikai nyércet, nutriát és pézsmapockot, valamint az őshonos eurázsiai hódot!
Kettős ügynökök a Kiskunságban – inváziós növényfajok a helyi ember szemében és szívében
Vajon jó vagy rossz a vaddohány és társaik jelenléte? Valóban a „jövő fája” az ecetfa és életmentő a birkalegelő aszályos nyarakon, vagy éppen „terjedő átok a tájban”? Attól függ, kit kérdezel! Tippeld meg, hogyan vélekedik az inváziós fajokról egy helyi birkapásztor, egy tanyasi nagymama, vagy az ökológiában jártas természetvédelmi szakember. Gyere el, és ismerd meg a saját helyi ökológiai tudásodat, nézz szembe az inváziós fajokhoz fűződő emlékeiddel, érzelmeiddel és motivációiddal!
Folyóvizek parányi betolakodói
Tudtátok, hogy édesvízben is él medúza? És hogy apró, garnéla-szerű rákok élnek a Dunában?
A Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoport különös hangsúlyt fektet arra, hogy jobban megismerjük az inváziós és idegenhonos fajokat, valamint pontosítsuk elterjedési adataikat. Bemutatónkon a látogatók az édesvízi fátyolosmedúza polip és medúza formáival, továbbá dunai inváziós rákokkal ismerkedhetnek meg.
Virágról virágra – inváziós virágok beporzó szemmel
Tudtad, hogy eltűnhetnek a lepkék és poszméhek arról a rétről, ahol elterjed az aranyvessző? Gondoltad volna, hogy a különböző beporzó rovarok az évmilliók alatt más-más virágra szakosodtak? Vagy miért lehet az, hogy beporzóként korántsem mindegy, hogy milyen hosszú a nyelved? Az általunk bemutatott játékban a résztvevők kipróbálhatják, hogy az egyes beporzók (például zengőlegyek, háziméhek, poszméhek, lepkék) vajon egy őshonos virágokból álló gyepen vagy egy egyetlen inváziós virággal elözönlött területen laknak jól?
Tudod mit vetettél tavaly nyáron?
Szökik a pozsgás a sziklakertből és átterjedt a bambusz a szomszéd kertbe? Látogatóink tapasztalatot cserélhetnek kutatóinkkal a dísznövények kerteken belüli és kívüli terjedéséről és a növényi inváziókról. Emellett különböző játékokkal mélyíthetik el tudásukat az idegenhonos növények felismerése terén, valamint kíváncsian várjuk megfigyeléseiket a saját kerti növényeik terjedőképességéről.
Őshonos és inváziós kabócák: a növényvilág vérszívói
A legtöbb kabóca olyan a növényeknek, mint nekünk a szúnyogok. Szipókájukkal leszúrnak a növényi szövetek közé, és onnan szívogatják a tápanyagokat, nyálukkal pedig kórokozókat képesek terjeszteni. Sokszor molekuláris módszerekkel kell vizsgálni a fertőzés jelenlétét, amihez magukat a kórokozókat kell górcső alá venni és szétcincálni. Mindenhez komoly, precíz laboreszközök és vegyületek kellenek, fehér köpenyes tudósok, patikamérleg és hatalmas tisztaság… vagy mégsem? Fel lehet építeni egy mozgó labort a szántóföld szélén? Lepörgethetünk-e egy komoly kísérletet egy olyan termoszban, amilyenből korábban a kávénkat szürcsölgettük?
Bajkeverő emlős betolakodók Ugye tudod, hogy egy puha szőrzetű, kedves pofájú állatka is nagy problémák okozója lehet? Tudtad-e, hogy sokszor olyan emlősfajoknak kedvezünk, amik utána nagy károkat okoznak? Gyere és tudd meg, hogy miért baj, hogy mosómedvék, nyestkutyák és nutriák élnek Magyarországon!
Bőröndmúzeum
Hangkeltő eszközök készítése bambuszból – kézműves foglalkozás
Bonsai-kiállítás a Karbonház emeletén
Vászonfestés levelekkel, termésekkel (hozd a pólód, szatyrod és fesd meg)
Amennyiben elővételben szeretné a jegyet megvásárolni, a Jegyvásárlás gombra kattintva, a kert normál belépői közül választhat (Felnőtt jegy, Nyugdíjas/Diák jegy, Nagycsaládos jegy, Gyermek kiegészítő jegy stb.).
A CLIMANATRES Danube Interreg projekt nyilvános nyitórendezvényét július 21-én tartják Vácrátóton, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetében.
A projekt teljes címe: CLIMANATRES Climate-proofing ecological restoration plans in the middle and lower Danube Region.
A projekt fő célja, hogy tudományosan alátámasztott döntéstámogató és tervezési eszközöket biztosítson a Száva és a Duna mentén az ökológiai élőhely-helyreállítások határokon átnyúló összehangolásához. Ezen túl elősegíti az EU természetvédelmi helyreállítási rendelet (Nature Restoration Law, NRL) végrehajtását és az EU szintjén zajló folyamatokhoz kapcsolódó országos szintű ökológiai tervezést (pl. Green Deal alapján). A CLIMANATRES projekt kiemelt célja, hogy mindezt oly módon támogassa, hogy lehetőséget nyújtson a klímaváltozás várható hatásainak is figyelembe vételére is.
A projekt vezető partnere a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, további partnerek 5 országból csatlakoztak: Szlovéniából, Romániából, Bulgáriából, Horvátországból, Szerbiából. A projektben kutatóhelyek, helyi, regionális és országos szintű természetvédelmi intézmények, valamint erdészeti tervezéssel foglalkozó intézmények működnek együtt, hogy tájaink ökológiai szemléletű kezelésével és helyreállításával megalapozzák azt, hogy a klímaváltozás mellett is biztosítsa az élőlények és ökoszisztéma szolgáltatásaik által az ember jóllétét.
Az együttműködés keretében ingyenesen elérhető online térképek, és adatbázisok készülnek, amelyek széleskörű és könnyen hozzáférhető támogatást nyújtanak a helyi és regionális ökológiai helyreállítási tervezéshez, ezáltal a természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához. Az elkészült térképek megadják az egyes helyszínek alkalmasságát különböző élőhely-helyreállítási célokra, mint például közösségi jelentőségű élőhelyekhez, ökológiai folyosókhoz.
A projekt során 5 akcióterv kerül kidolgozásra az éghajlatváltozást figyelembe véve, melyek hozzájárulnak a Száva és a Duna ökológiai folyosóinak összekapcsoltságának és természeti állapotának javításához.
Climanatres projekt adatok:
Időtartama: 01.04.2025 – 31.03.2028
A program prioritása: Zöldebb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású Duna-régió
Különleges célkitűzés: 2.4 – A biológiai sokféleség védelme és megőrzése a Duna-régió transznacionális jelentőségű ökológiai folyosóin és ökorégióiban.
Az éghajlatváltozás elkerülhetetlenül zajlik mai világunkban, előrehaladása, súlyosbodása sajnos még akkor is várható, amennyiben hatékony intézkedésekkel az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkenteni tudnánk. Az éghajlatváltozás közvetlenül érinti az emberiséget és a bioszférát egyaránt. A közvetlen társadalomra és ember által létrehozott, szabályozott környezetre gyakorolt hatása mellett számottevő az ökoszisztémákra gyakorolt hatása is. Az ökoszisztémák állapota viszont mélyreható hatással van az emberi jóllétre is, hiszen a jó állapotú ökoszisztémák hatékonyabban tudják biztosítani az ökoszisztéma szolgáltatásokat, mint a beporzást, levegő és víztisztítást, erózió csökkentését, stb. Így az éghajlatváltozásra adott válaszok tervezésénél alapvető fontosságú az ökológiai komponens figyelembevétele is.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont üdvözli az Alkotmánybíróság azon döntését, hogy a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvényt újra kell tárgyalni. Összhangban az Alkotmánybíróság döntésével a kutatóközpont szorgalmazza,
(1) hogy az éghajlatváltozás hatásmérséklésére (mitigáció) törekvést a kormány minél inkább ökológiai alapokra helyezze, mint például a fás borítás növelésének a környezet alkalmassága figyelembevételével való tervezésével. Szorgalmazza továbbá,
(2) hogy az éghajlatváltozás hatásainak elkerülhetetlen várható jelentkezését figyelembe véve, hangsúlyosan foglalkozzon az alkalmazkodás (adaptáció) kérdéskörével. Az adaptáció tervezéséhez javasolja az ökológiai megfontolások (mint például természetközeli élőhelyek vízvisszatartó képességének kihasználása, vagy inváziós fajok jelentette egészségügyi és ökológia veszélyek elhárítása a természetes élőhelyek helyreállításával) előtérbe helyezését, melyek mind a költséghatékonyságot, mind pedig a jövő nemzedékek irányában történő felelősségvállalást szolgálnák.
Közép-Európa tölgyes erdői páratlan természeti értéket képviselnek. A régió egyik legfontosabb ökoszisztémáját alkotják, kiemelkedő szerepet játszanak a biodiverzitás fenntartásában, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében és a talajvédelemben is. A tölgyerdők azonban számos kihívással néznek szembe: az intenzív erdőgazdálkodás, az inváziós fajok térnyerése és a klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent rájuk.
Révbe ér a természetvédelmi erdőkezelés minta projektje
A LIFE4 OakForests projekt célja, hogy természetvédelmi erdőkezelési módszerekkel biztosítsa az értékes erdei élőhelyek természeti állapotának javulását.
Mi az a természetvédelmi erdőkezelés?
A hagyományos erdőgazdálkodás jellemzően a faanyag kitermelésére összpontosít, míg a természetvédelmi erdőkezelés egy teljesen más szemléletmódot képvisel. Ennek célja az erdei ökoszisztémák természetes szerkezetének és fajösszetételének helyreállítása és fenntartása, a biológiai sokféleség növelése és az őshonos fajok támogatása. A LIFE4OakForests projekt keretében olyan beavatkozások valósulnak meg, amelyek segítik az erdők természetes regenerációját, csökkentik az inváziós fajok térnyerését. A projekt hátterét, kontextusát már egy cikkben bemutattuk.
Most a gyakorlati szempontokról, az eddig megvalósult kezelésekről adunk hírt.
Miért egyedi és új ez a megközelítés? Hogyan néznek ki az aktív beavatkozások?
A kutatócsoport a projekt keretében olyan komplex természetvédelmi erdőkezelési módszertant dolgozott ki és tesztelt, melyet több ezer hektáron lehet majd alkalmazni. A kísérleti beavatkozásokat ötféle Natura 2000 tölgyes élőhelytípus állományaiban végezték és végzik el 2017 és 2026 között. Ezek a Pannon gyertyános-tölgyesek, a Pannon molyhos-tölgyesek, a Pannon cseres-tölgyesek, az Euro-szibériai erdőssztyepp-tölgyesek, valamint az olaszországi Keleti-fehér tölgyesek. A problémák határokon átívelnek, így a megoldás keresése is nemzetközi összefogásban valósul meg.
A beavatkozások összesen 24 helyszínt érintenek. Magyarországon a Duna–Ipoly, a Bükki és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságok (1550 ha, 19 helyszín) mellett Olaszországban az Ente di gestione per i Parchi e la Biodiversità (Emilia-Romagna tartomány) (511 ha, 5 helyszín) Natura 2000 területein is megvalósulnak természetvédelmi erdőkezelések. A változatos erdőszerkezet és faji összetétel kialakításának érdekében különböző kezelési beavatkozásokat végeztek, melyek általában több célt szolgálnak, egymással kombinálhatóak, térben is időben bővíthetőek, attól függően, hogy egy adott faj, élőhely vagy erdődinamikai funkció védelme, helyreállítása a cél.
Több fényt – lékek nyitása
Az egyik legjobban körülhatárolható beavatkozás a zárt lombkoronában ún. lékek nyitása, mely lényegében pár faegyed irányított kidöntését, illetve gyűrűzését (lábon elszárítását) jelenti.
De az ördög a részletekben rejlik. Szerkezetében és fajösszetételében még a védett Natura 2000 tölgyesek jelentős része is meglehetősen homogén. Ezekben az erdőkben gyakran közel azonos korú, egy-két főfajból álló (pl. csertölgy, kocsánytalan tölgy), hasonló magasságú fák alkotják az állományt. Az ilyen, részben sarjeredetű erdőkben gyakran hiányoznak az alsó és középső lombkoronaszintek, visszaszorult a gyep-, a cserje- és az újulati szint, továbbá nincsenek jelen a holtfák különböző formái sem. Így az ezekhez kötődő mikroélőhelyek és fajok sokaságát is hiába keresnénk, ezek szintén hiányoznak.
A lombkoronában kialakított lékek részben orvosolják ezeket a problémákat. Nem önmagában a lékek létrehozása ugyanakkor a cél. Ez inkább eszköz a változatosabb erdőszerkezet kialakításának, a ritkább elegyfafajok fennmaradásának, valamint az erdődinamikai folyamatok és funkciók beindításának érdekében. A lékképzés során az adott területen nagy egyedszámban előforduló, például csertölgy vagy gyertyán fafajú egyedek közül néhányat fekvő vagy álló holtfává alakítunk. Ennek eredményeként kisebb, néhány tíz négyzetméteres lékek jönnek létre, amelyek elősegítik a ritkább, színező elemként jelen lévő ún. elegyfafajok betelepülését és megmaradását.
Napsütötte lék a diósjenői gyertyános-tölgyes erdőtömbben (Frank Tamás)
Bár a tölgyek önmagukban is több száz gomba-, növény- és állatfaj számára nyújtanak élőhelyet, a biológiai sokféleség jelentősen növelhető, ha állományuk ritka elegyfajokkal gazdagodik. Az olyan elegyfafajok, mint a kőrisek, juharok, barkócaberkenye, valamint a vadgyümölcsfélék – például vadkörte, vadalma, vadcseresznye – további élőhelyeket és táplálékforrásokat biztosítanak számos faj számára. Lékképzéssel kis teret nyitunk az erdőben, és fényt engedünk az erdő alsóbb szintjeibe, így kedvező feltételeket teremtünk különböző bogyós cserjék – például szeder, fagyal, galagonya – megtelepedésére. Emellett, a termőhelyi adottságoktól függően, lehetőséget biztosítunk a pionír fafajok, mint a nyír, a rezgőnyár és a kecskefűz megjelenésére is. A legtöbb projektterületen Garábtól, Nagyoroszin át Tihanyig legalább 2–3 léket hoztunk létre hektáronként, de mindenhol az adott termőhely, illetve faállomány jellemzői alapján a természetvédelmi kezelő céljai határozzák meg a kialakítandó lékek számát.
A 300–700 m²-es, kb. 1-2 teniszpálya méretű benapozott lékek nemcsak a virágzó cserjék számára kedvezőek, hanem a rovarvilág, különösen a nappali lepkék és más beporzók (pl. méh-, darázs- és hangyafajok) számára is fontos élőhelyet nyújtanak.
A nagyobb lékek fokozatos átmenetet képeznek a tisztások felé, ahol már kialakulhatnak erdőszegélyek mogyoróval, kökénnyel és vadrózsával. Emellett a gyepszint is megerősödhet, illetve fennmaradhat, olyan jellegzetes fajokkal, mint a nagyezerjófű és a különböző harangvirág fajok.
Nagyezerjófű (WWF Magyarország)
A lékek révén kialakuló mozaikos erdőszerkezet fokozza az erdő ellenálló képességét mind az abiotikus (például széldöntés, jégkár), mind a biotikus (fertőzések, egyes rovarok hirtelen elterjedése) hatásokkal szemben. A szerkezeti és fajbeli sokféleség csökkenti a káros hatások terjedését és intenzitását, mivel az eltérő korú és fajösszetételű egyedek között mindig lesznek olyanok, amelyek jobban ellenállnak a természetes vagy emberi hatásra kialakuló zavarásoknak.
Az erdő vázának kialakítása
Az emberi csontváz rendkívül változatos: a legapróbb, finom mozgásokért felelős csontoktól kezdve a szerkezeti stabilitást biztosító nagyobb csontokig számos eltérő elem alkotja. Ezeket porcok, ízületek és inak kapcsolják össze, biztosítva a megfelelő működést és rugalmasságot.
Hasonló módon, az erdő váza is összetett és sokféle szerkezeti elemből áll. A szerkezetgazdag erdők „gerincét” a középkorú, vastag fák alkotják, amelyeket ideális esetben kiegészítenek a vaskos, masszív famatuzsálemek, valamint a fiatal, vékonyabb fák és a fényt kereső suhángok. A „közöket” cserjék, gyepfoltok töltik ki, tovább növelve az erdő szerkezeti változatosságát. A felszín alatt pedig a gyökerek kusza hálózata és a gombafonalak alkotják az erdő szerkezeti alapját. Ezek nemcsak a megtámasztásban, a víz- és tápanyagfelvételben játszanak kulcsszerepet, hanem az erdő „immunrendszerének” is az alapját képezik, elősegítve a fák közötti kommunikációt és az ellenálló képességet.
Ez szép, de mindezt hogyan lehet kialakítani, megsegíteni? A természetes erdőszerkezet helyreállítása érdekében, ha egy adott korosztály, mérettípus vagy erdőszint hiányzik, akkor annak kialakulását az előbb ismertetett lékképzéssel, vagy az idősebb fák meghagyásával, megvédésével, valamint ültetéssel, makkvetéssel, vagy éppen vadkizáró kerítések építésével lehet ösztönözni.
Lékek, álló és fekvő holtfa képzése (Nagyoroszi) (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
A legtöbb hazai erdőben jelentős hiány mutatkozik a nagyméretű (50-60 cm mellmagassági átmérőnél vastagabb) általában 100-120 évnél idősebb fákból, ezért sok esetben indokolt ezek nagyobb arányú megtartása. Az idős, nagyméretű fák nemcsak szerkezetileg gazdagítják az erdőt, hanem kiemelkedő ökológiai szerepet is betöltenek, élőhelyet biztosítva számos ritka faj számára, mint pl. a vadmacska, vagy az erdei fülesbagoly.
A legtöbb természetvédelmi projekt területen, például a Fóti-Somlyón vagy Bakonyszücsön, még ma is élnek famatuzsálemek, más néven böhöncök. Ezek a jellemzően idős 120–150 éves hagyásfák vagy egykori legelőerdők és fás legelők maradványai. Az extenzív legeltetés során utóbbiak fennmaradtak a füves területeken, ahol szabadon állva terebélyesedhettek, árnyékot biztosítva az állatoknak. Jellemzően éppen így lehet ezeket felismerni, hogy alul, gazdagon elágaznak. Mivel nem szolgáltak erdőgazdálkodási célokat, a fakitermelés jobbára elkerülte őket.
A legeltetés felhagyásával a természetes fejlődés során a lombkoronába alulról saját és más fafajok, például kőrisek, juharok utódai nőttek bele, és árnyékukkal gyorsítják a famatuzsálemek elhalását. Ezen idős, nagyméretű fák hosszú távú fennmaradását jelentősen elősegíthetjük, ha kiszabadítjuk őket a fiatalabb fák árnyékából, és visszaszorítjuk, visszavágjuk a körülöttük lévő fás növényzetet.
A famatuzsálemek, amelyeket habitat-fáknak vagy biotóp-fáknak is nevezhetünk, kulcsfontosságú szerepet játszanak az erdők ökológiájában. Az erdőben élő fajok legalább 25%-a függ a habitat-fáktól és a holtfától. A habitat-fák évtizedekig, sőt akár évszázadokig biztosítanak változatos mikroélőhelyeket, mint például odúkat, különböző korhadtságú holtfa-részeket (holtfát élőfán), illetve a törzstől elváló kéregtáblákat, amelyek a gomba-, moha- és állatfajok széles spektrumának adnak otthont. A famatuzsálemek bőséges mag- vagy makktermésükkel hozzájárulnak a környező faállományok természetes felújulásához. Táplálékot biztosítanak számos állatfajnak, a gerinctelenektől a nagytestű emlősökig. Ezek az idős fák olyan termőhely-adaptált genetikai szaporítóanyagot biztosítanak, amelyek a jelenlegi- és későbbi klímaváltozás során is változatos genetikai információt nyújtanak az erdő alkalmazkodásához.
A beavatkozásokat követően már egy év alatt jelentősen növeltük az erdő szerkezeti változatosságát és a lékek arányát. Hosszú távon ezzel megsegítjük a fák megújulásának arányát, hiszen a lékekben az újulat túlélése, növekedése sokkal nagyobb arányú, mint a zárt lombkorona alatt.
A sokféleség gyönyörködtet
Egy mérsékelt égövi erdőben 15–20 féle fafaj is előfordulhat. A lékek kialakítása csak az egyik, indirekt módja a biológiai sokféleség fenntartásának és növelésének. A változatosságot egyes erdőrészekben a hiányzó fafajok ültetésével és makkvetéssel állítjuk helyre, ha egyes fafajok természetes visszatelepülésére nem számíthatunk.
Makkvetés a Fóti-Somlyón (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
A projektben eddig összesen 350 000 erdészeti csemetét ültettünk, jellemzően ott, ahol korábban eltávolítottuk az invaziós fafajokat, mint például a fehér akácot, a zöld juhart, a nyugati ostorfát vagy a mirigyes bálványfát. Az ültetések összesen 21 féle fafajjal valósultak meg úgy, hogy az erdőalkotó elegy- és pionír fafajok aránya legalább 30% volt. A csemeték kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy azok őshonosak és egészségesek legyenek. Rendszerint szabadgyökerű, 1–2 éves csemetéket ültettek a nemzeti parkok.
Az idegenhonos akác fokozatos lecserélése őshonos csemetékkel a Fóti-Somlyón (Koncz Péter)
Vadkizáró kerítések nélkül alig újul az erdő
A jelenlegi nagyvadlétszám mellett a természetes erdődinamikai folyamatok nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem működnek, illetve az erdő létét veszélyeztető degradációs folyamatok is elindulnak. Ezért a mesterséges vagy természetes úton, magról, makkról történő felújítást, illetve az ültetést, valamint a gyep-, cserjeszint fejlődését nagyban segítik a vadkizáró kerítések.
Ahol jelentős az őz, a dámszarvas, a gímszarvas és a muflon létszáma, ott magas (2,2 méteres) vadkizáró kerítés épült, ahol pedig inkább a vaddisznó makkfelszedése, csemete kitúrása jellemző ott alacsony vadháló létesült. Az állandó kerítések kiépítése és fenntartása rendkívül költséges, sok esetben ez jelenti a legnagyobb kiadást nem csak a LIFE4OakForests projektünk, hanem általában az erdősítések, erdőfelújítások során.
Az élet bölcsője – holtfa-formák képzése
Az álló és fekvő holtfa-formák az erdők természetes alkotóelemei. Egy korábbi videónkban részletesen bemutattuk a holtfa szerepét .
Természetvédelmi kezelésekkel az erdei sokféleségért (Frank Tamás)
A holtfa számos moha-, gomba-, zuzmófaj számára nyújt élőhelyet, valamint a rovarok, madarak és emlősök számára táplálkozó- és búvó-, valamint szaporodó helyet is. A holtfa szivacsként tartja meg a vizet, hozzájárulva az erdei vízmegtartáshoz és a fák kiegyensúlyozott vízellátásához. A holtfában tárolt szerves anyagok és tápanyagok lebomlásuk után visszajutnak a talajba, ahonnan azokat a növények újra fel tudják venni.
Fekete harkály mesterségesen létrehozott magascsonkon, a cserépfalui kísérleti területen (Zagyva Gergő, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)
A hazai erdőkben a holtfa mennyisége átlagosan 10 m3/ha körüli értéket mutat, ami jóval kevesebb, mint a természetes idős (old growth) erdőkben, ahol élőhelytípustól függően akár 100–250 m³/ha holtfa is található. A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő projektterületek eleve viszonylag jó ökológiai állapotúak, így a holtfa mennyisége az országos átlag fölött volt már a kezelések előtt is. A beavatkozások előtt átlagosan 25 m3/ha értéket mértünk, amit 14 darab kísérleti, egy hektáros területen 100 m3/ha-ra növeltünk. A fekvő holtfát a fa földre döntésével, az álló holtfát gyűrűzéssel állítottuk elő. Gyűrűzés során a fák kérgét körben meghatározott szélességben lehántjuk, ahogyan természetes erdőkben a fadőlések során is keletkeznek hasonló sebek. Ennek következtében a fa fokozatosan szárad el, így lábon álló holtfa keletkezik.
A harkályok nagyon gyorsan reagáltak a megnövekedett holtfa-kínálatra, a kialakított álló és fekvő holtfákon már a beavatkozások után egy évvel jelentősen megnőtt a táplálkozásnyomok aránya. A kedvező élőhelyi változásra adott gyors válasznak tekinthetjük azt is, amikor a projektben kialakított „holtfa-kertben”, napsütötte lékben megjelent a fokozottan védett vadmacska a kölykeivel. Itt, a természetes erdőkhöz hasonlóan nemcsak a táplálékforrását, hanem az arra alkalmas búvóhelyeket és a szaporodó helyéül szolgáló odvas fákat is megtalálja. A fekvő holtfán mászkáló, kamerába betekintő vadmacska a médiában is híressé vált. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság azóta is rendszeresen közöl új megfigyeléseket a vadmacska rejtett életéről.
Zsong az erdő (Frank Tamás)
A holtfához számos védett szaproxilofág (az elhalt faanyaggal táplálkozó) rovar kötődik, amelyek élőhelye gyakran hiányzik a legtöbb vágásos erdőből. Az olaszországi Monte Mauro projektterületen például a fokozottan veszélyeztetett szarvasbogár számára készítenek korhadó farönkökből álló élőhelyeket. Ehhez az erdei talajban 2 m × 2 m-es, 50 cm mély mélyedést alakítanak ki, amelyre 10 cm vastagságban finom, humuszos korhadékot helyeznek. Erre az aljzatra kerülnek a különböző korhadtsági állapotú és fafajú fatörzsek (szelídgesztenye, molyhos tölgy, rezgő nyár, komlógyertyán, közönséges dió). A fatörzsek letakarása előtt a holtfa törzsek közé 80 cm hosszú, 5 cm átmérőjű műanyag csöveket helyeznek el, végükkel az aljzatra. Ezeken a csöveken juttatják be a mesterséges körülmények között nevelt nagy szarvasbogár lárvákat. Az egészet további törzsekkel és ágakkal fedik le, egy kis facsomót, bölcsőt kialakítva a szarvasbogarak számára.
Az erdei mikroélőhelyek az erdőtársulásokban megjelenő, kis kiterjedésű, jól körülhatárolható, a környezetüktől karakteresen eltérő élőhelyek (mint például egy sziklakibúvás, vagy forrás kifolyó), amelyek speciális élőlényeknek, életközösségeknek nyújtanak létfeltételeket. A mikroélőhelyek speciális formái a fákon lévő ágcsonkok, törzsodúk, taplógombák, a törzsön megjelenő mohapárnák, kéregleválás stb. A fákon lévő mikroélőhelyekről egy részletes katalógus is elérhető. Sok helyen az erdő nem elég idős ahhoz, hogy a benne álló fákon kéregleválás, vagy odú képződjön. Ezért mesterségesen hoztunk létre ilyen kéregzsebeket, imitálva a természetes folyamatokat. Több mintaterületen egy-egy mesterségesen létrehozott kéregleválás alá már be is fészkeltek a fakuszok. A hiányzó erdei mikroélőhelyek közül a fészkelőodúkat pótolva a projektben több száz madár- és denevérodút helyeztünk ki, melyek foglalása rendszerint 80%-os. Jellemzően széncinegék, örvös légykapók, de vörösbegyek, pintyek is raknak ezekben fészket, vagy akár a nagy pele is elfoglalhatja.
Fakusz fészek kéregzseb alatt (Frank Tamás)
Speciális élőhelyek a dendrotelmák, népszerű néven tündérkutak, azaz a vízzel telt faüregek. Ezekhez olyan veszélyeztetett, specialista mohafajok kötődnek, amelyek csak ilyen körülmények között fordulnak elő, mint a Codonoblepharon forsteri vagy az Anacamptodon splachnoides. Ezek az élőhelyek nyáron sem feltétlenül száradnak ki, mert sok esetben a tőüregek kapcsolatban vanak a fák nedvkeringésével, amely fenntarthatja nedvességtartalmukat. Számos faj jár a tündérkutakhoz inni, köztük a cinegék, harkályok, rókák de a vadmacska is.
Vizet!
A korábbi erdőgazdálkodás és a klímaváltozás miatt, különösképpen ezek együttes hatására az erdei vizes élőhelyek rendkívüli mértékben visszaszorultak. Ezt ellensúlyozva, kis léptékben, példamutató jelleggel számos új erdei kisvizes élőhelyet alakítottunk ki.
A vízmegtartás és hordalékfogás érdekében többek között a nagyoroszi Hévíz-patakban rönkgátakat létesítettünk, az Égeres-forrást pedig kerítéssel vettük körbe, megvédve a kifolyást a vaddisznók és szarvasok okozta taposási kártól. Az utak mentén erdőbe vezető, kis tókában végződő vízelvezető árkokat alakítottunk ki, amelyek a vízvisszatartás mellett hozzájárulnak az erdei utak járhatóbbá tételéhez is. Diósjenő község határában többek között az egykori Malom-tó gátját rekonstruáltuk, az alvízen pedig energiatörő kőfolyást létesítettünk. Ezeket a tókákat, tocsogókat, kisvizes élőhelyeket nagyon hamar erdei békák, a forráskifolyókat gőték, szalamandrák, a tavat pedig vízisiklók, illetve vízi rovarok népesítették be.
Táji léptékben számos rönkgát, hordalékfogó, tóka és vízbevezető árok létesítésével ezek a természetalapú vízmegtartó elemek hozzájárulnak az őszi és téli csapadék visszatartásához, valamint az időszakos víztestek és vizes élőhelyek kialakításához és fennmaradásához és nem utolsósorban az erdei mikroklíma javításához.
Az erdők állapotának javítása nemcsak az élővilág, hanem az emberek számára is kulcsfontosságú, hiszen az egészséges erdők hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. Ez a projekt példát mutat más erdőkezelők számára is, hogy hogyan lehet a természeti értékek megőrzését és az ökoszisztémák helyreállítását modern tudományos eszközökkel elősegíteni.
Koncz Péter (koncz.peter@ecolres.hu), Aszalós Réka, Bölöni János, Frank Tamás, Veres Katalin, Szmorad Ferenc, Komlós Mariann, Kovács Bence, Németh Csaba
Az elmúlt évek rendszeressé váló szélsőséges aszályaiban a Kiskunság nyílt homokpusztagyepjein nagyon sok olyan évelő fű is elpusztult, amelyek a „normális” szárazsághoz alkalmazkodtak, tapasztalták a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói. Némi reményre adhat okot, hogy a buckák északi lejtőin, illetve a facsoportok közelében élő fű egyedek nagyobb eséllyel éltek túl.
A magyar csenkesz és a homoki árvalányhaj a szárazságot legjobban tűrő fűfajaink közé tartoznak. Ezért is vizsgálták őket a 2022-es nagy aszály után a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének munkatársai.
Az ökológusok a kiskunsági Fülöpháza melletti homokpusztagyepen már sok éve monitorozzák a helyi élővilág változásait több száz állandó mintavételi pont segítségével. Amikor 2022-ben még a mostanában megszokotthoz képest is kevés eső esett, miközben forróság volt, a kutatók elhatározták, a következő évben felmérik, hogy ezt a szélsőséges időjárást hogyan képesek átvészelni az őshonos füveink. Az eredmények, amelyek nemrég jelentek meg a Global Ecology and Conservation című folyóiratban, rendkívül aggasztó képet mutattak.
Az ökológusok kétszáz darab véletlenszerűen elhelyezett 4×4 méteres négyzetben mérték fel a halott és az élő füvek arányát. Emellett rögzítették, hogy az adott négyzet a homokbuckák kissé hűvösebb északi, vagy a forróbb déli lejtőin helyezkedik-e el, illetve hogy van-e a környezetében fa- vagy cserjecsoport. A kutatók hipotézise az volt, hogy az északi kitettségű és a facsoportok közelében élő füvek nagyobb eséllyel vészelik át a szélsőséges szárazságot.
A kétszáz mintavételi négyzet közül 85-ben a füvek több mint 95 százaléka elpusztult, gyakorlatilag nem maradt életben egy egyed sem. 167 négyzetben a füvek legalább fele pusztult el. „Bár ezek elvileg szárazságtűrő fűfajok voltak, rendkívül drasztikus volt a pusztulás, a 2022-es aszály már az ő tűrőképességüket is meghaladta” – mondta Csecserits Anikó, a kutatás vezetője.
A facsoportok környékén, illetve a buckák északi kitettségű lejtőin sokkal kisebb mértékű volt a fűpusztulás. Míg a teljesen fátlan területeken a füvek nagy része elpusztult, ha a vizsgált négyzet tíz méteres környezetében a talaj legalább húsz százalékát fás szárú növények borították, akkor a füvek 80-90 százaléka életben maradt. Tehát ez a hatás egészen jelentős.
Ha az állandósuló aszályt már a leginkább szárazságtűrő őshonos évelő fűfélék sem lesznek képesek elviselni, ott marad a nyílt terület, amelyet szabadon elfoglalhatnak a még szárazságtűrőbb idegenhonos inváziós növényfajok, például a homoki prérifű vagy kaktuszfajok. Emellett elterjedhetnek az egyéves fűfajok is, amelyek télen, illetve a csapadékosabb időszakokban aktívak, majd „nyári álomra” vonulnak, azaz elpusztulnak és mag alakjában vészelik át a szárazságot. Az őshonos fajok pusztulása hatalmas lehetőséget kínál a biológiai invázió számára, figyelmeztetnek a ökológusaink.
