Új kulturális ökológiai programmal bővül az Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikuskert kínálata, 2023-ban élménysétákkal és tudós túrákkal is várják a kert látogatóit.
A hagyományos botanikus kerti látogatáson túl tematikus élmény sétákra hívja a látogatókat az ország leggazdagabb élőnövény-gyűjteménye, az Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert. A kiscsoportos interaktív séták során, amelynek mottója, hogy – „Ne csak nézz, szaglással, ízleléssel, tapintással is ismerkedj a növényekkel!” – a kert kurátorai egy adott tematikához kapcsolódóan vezetik be a látogatókat a növényismeretbe és a hozzájuk kapcsolódó kultúrtörténetbe.
Megismétlődnek a tavaly elkezdett élményséták, mint pl. a Tulipánmánia, ahol megtudhatjuk mi a tulipánőrület és milyen utat jártak be a tulipánok az elmúlt évszázadokban, akár a mesékben és a művészetben is. Folytatódik a Biblia növényei élményséta is, ahol több érdekes, ismert és egzotikus bibliai növényt keresünk fel. Olyan kérdéseket is érintünk, hogy például mire használták a füge tejnedvét, miből készült a töviskorona, és mi lehetett a manna.
Az idén további három ázsiai témájú sétával bővül a lehetőségek sora, amely annak köszönhető, hogy Kósa Géza dendrológus, a Nemzeti Botanikus Kert korábbi vezetője a botanikus kertbe több évtizeden át számtalan különleges fát és cserjét telepített, amelyek jelentős részét saját kezűleg gyűjtötte távol-keleti és közép-ázsiai expedíciókon. Így a vácrátóti kert hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő jelentőségű kelet-ázsiai fásszárú gyűjteménnyel rendelkezik.
A Hanami – a japán cseresznyevirágzás séta alkalmával nemcsak a japán cseresznyevirágzás csodálatos ünnepi világába kapunk betekintést, hanem a szigetországban őshonos és gyakran ültetett növényekről is tanulhatunk. A botanikai kalandozás mellett, a japán növények és szimbólumok kapcsán megismerhetjük a szamurájok érdekes és titkos világát.
Hanami Élményséta Bárány Tiborral
A Bambusz és lótusz élménysétán e két, az ázsiai életben és kultúrában az élet szinte minden területét behálózó, ikonikus növénnyel ismerkedhetünk.
Bambusz és lótusz Élményséta – Halász Krisztiánnal
A növényvilág gazdagsága és ennek ismerete szorosan kötődik a gasztronómiához is: A Különleges zöldségfélék az asztalunkon és A fűszerek ízletes világa élménysétáinkon az ehető növényekkel kapcsolatos ismereteinket bővíthetjük.
Ha beköszönt az ősz, a Momidzsigari – színes őszi levélvadászat élménysétán a kert dendrológusa a japán juharokat, azok különböző változatait, illetve azokat a fákat mutatja be, melyek a lombszínezetük által ősszel mutatják meg igazán szépségüket, valamint szakavatott sétavezetőnk által bepillantást nyerünk a szamurájok hagyományaiba is.
Az idei évtől a botanikus kerti séták Tudós túrákkal is bővülnek, ahol az Ökológiai Kutatóközpont kutatói avatják be a látogatókat kutatási témájukba egy élmény dús kerti séta segítségével. A madarak hangja tavasszal hozzátartozik a kiránduláshoz. Miről énekelnek a madarak? – ezen a tavaszi túrán betekintünk a madarak viselkedésébe, szokásaiba, sőt, bekukkantunk egy-két madárodúba is.Tudta, hogy a denevérek a második legfajgazdagabb emlőscsoport a világon? Vagy azt, hogy a lepkék többsége éjszakai életet él és gyakrabban találunk gyors, vagy igen gyors röptű fajokat (ilyenek pl. a szenderek) az éjszakai lepkék között? Az Éjszakai lepkészés és a Denevérhang vadászat sétákon sötétedés után a kert éjszakai életébe pillanthatunk be, hasonlóan a szentjánosbogár túrákhoz.
Éjszakai Lepkészés Tudós Túra – Mészáros Ádámmal
Egy másik, nyári túránkon beporzó barátainkkal, a méhekkel, legyekkel, pillangókkal, vagyis hazánk főbb beporzó csoportjaival ismerkedünk akik nélkül nehéz lenne az élet. Kutató túravezetőnk elmagyarázza a virágok és a beporzó rovarok csodálatos kapcsolatát, bemutatja, hogy miért van rájuk alapvető szükségünk, és konkrét példákkal szemlélteti, mit tehetünk a védelmük érdekében.
A botanikus kert sok hatalmas, öreg fát rejt, többnek saját titka, története van. A Fák-erdők titkai túra során megismerkedünk a kert legnagyobb, legöregebb és legérdekesebb fáival.
Az Ökológiai Kutatóközpont, – amelyhez szervezetileg a Nemzeti Botanikus Kert tartozik – a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák magas színvonalú kutatása mellett küldetésének tartja az ökológia és a fenntarthatóság témakörében a hiteles tájékoztatást és szemléletformálást. 2021-ben életre hívtak egy unikális tudomány-kommunikációs eseménysorozatot, a Kert a köbön-t, amely az idén is folytatódik.
A 2023. május 13-i esten A biológiai invázió problémái és megoldási lehetőségei lesz a beszélgetés témája. A beszélgetés az inváziós fajok által okozott problémák kialakulásának folyamatát és kezelési lehetőségeit járja körül. A júniusi esemény témája a fenntarthatóság eszméje és ennek ütközése a valósággal, vagyis, hogy a most ránk jutó természeti erőforrások többszörösét használjuk fel jelenleg is.
Az Élményséták és Tudós túrák hasonló célkitűzésekkel kínál beavatást a kertkultúrába és a természetesebb tájhoz, növényzethez kapcsolódó kutatási témákba kisebb baráti, családi csoportok részére.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai a közelmúltban megjelent tanulmányukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan lehet növényzeti tájosztályozást készíteni olyan területekre, ahol aktuálisan nincs, vagy csak korlátozottan van jelen őshonos növényzet. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult projekt keretében a kutatók hazánk lehetséges növényzete alapján statisztikai módszerekkel elkészítették Magyarország tájtípusainak osztályozását, a kapott csoportosításokat pedig térképen ábrázolták. Az új tájosztályozás fenntartható, őshonos alternatívát kínál a városi zöldinfrastruktúra fejlesztéséhez, így hozzájárulhat az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez, emellett élőhelyek, élőhelyegyüttesek helyreállítását is elősegítheti. Az eredményeket bemutató publikáció a rangos Presliaszakfolyóiratban jelent meg.
A csoportosítások, osztályozások a mindennapjainkban is jelen vannak, és rendszerint a megismerést segítik. A tájak, pontosabban a táji mintázatok esetén is e célt szolgálják a különböző tájosztályozások. Ennek során egy lehetséges cél az úgynevezett tájtípusok, tehát egymáshoz hasonló foltok ‒ például kaszálórétek, lápok és üde erdők mozaikja, erdős tájak stb. ‒ megkeresése. Bár ilyenkor gyakran térben egymástól távoli területek kerülnek egy csoportba, az osztályozás értékét az adja, hogy – egy térképet magunk elé képzelve – az azonos színű foltok az egymáshoz hasonló területeket mutatják meg.
Gyakori probléma, hogy az aktuális, azaz a jelenben megfigyelhető (fél)természetes növényzet alapján az ember tájátalakító tevékenysége miatt csak olyan tájosztályozás készíthető, amelyet számos helyen „fehér foltok” tarkítanak. Az ÖK munkatársai a közelmúltban megjelent publikációjukban arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan lehetne a növényzet alapján, de „fehér foltok” nélkül osztályozni a tájakat.
Erre kínál megoldást a „lehetséges növényzet” elmélete, mely az adott területen és körülmények között túlélni képes növényzetre vonatkozik. Ez elképzelhető akár egy térképsorozatként is, ahol minden egyes térkép külön-külön növényzeti típus „szemüvegén át” mutatja meg, hogy számára hol mennyire alkalmasak a környezeti viszonyok a tájban, például Magyarországon. A közelmúltban publikált tájosztályozás hazánk lehetséges növényzete alapján készült, a tájban rejlő teljes növényzeti lehetőségek, potenciál figyelembevételével. A tájosztályozás elkészítése statisztikai módszerekkel történt, a kapott csoportosítások pedig térképen ábrázolhatók (1-2. ábra), hiszen a téglalapok koordinátái ismertek.
1. ábra: A 6-15 csoportból álló csoportosítások térképi megjelenítése. A nyilak a 8-as és 15-ös csoportokat ábrázoló térképeket jelzik.
A csoportosítások vizsgálata során a 8 és 15 csoportos változatok bizonyultak különösen informatívnak. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az elkészített többrétegű tájosztályozásnak e két szintje mellett további érdekes, különböző részletességű felosztások is rendelkezésre állnak. Ezek célja, hogy lehetőséget adjanak jövőbeli kutatások számára, hogy a különböző részletességű szintek közül a kutatók a számukra legoptimálisabbat tudják kiválasztani és használni. Létrejöttek stabilabb ‒ például a hegyvidéki tájtípus ‒, illetve könnyen darabolódó ‒ köztük a (fél)száraz erdő-gyep mozaikok tájtípusa ‒ csoportok. Érdekes eredmény, hogy a lehetséges növényzet „szemüvegén át” például a Bereg-Szatmári-sík és az Alsó-Duna-völgy egyaránt olyan alföldies növényzetnek képes otthont adni, melyben a homoki növényzeti típusok nem képviseltetik magukat. Noha térben egymástól távol helyezkednek el, a részletesebb osztályozást tekintve is egy csoportba tartoznak ártéri erdők számára alkalmas területekként. Szintén érdekes, hogy a Külső-Somogy, a Zselic és az Őrség között is hasonlóságot jelez az osztályozás, így ezek is azonos csoportba kerültek.
2. ábra: A 15 csoportból álló csoportosítás térképi megjelenítése. Tájtípusok: 01 – löszös és szikes mozaik, 02 – dombvidéki, üde lombhullató erdők, 03 – nem értelmezendő, 04 – hegyvidéki, 05 – vizes, 06 – nem értelmezendő, 07 – alföldies, homoki, 08 – (fél)száraz, dombvidéki erdő, 09 – nem értelmezendő, 10 – nem értelmezendő, 11 – ártéri erdők, 12 – nem értelmezendő, 13 – száraz erdő-gyep mozaik, 14 – nem értelmezendő, 15 – üde erdők, égeresek és lehetséges helyettesítő vegetációként savanyú gyepek (utóbbiak fenntartása aktív emberi kezelést, pl. kaszálást, legeltetést igényel, ennek hiányában becserjésedne, majd beerdősödne).
A kutatók a lehetséges növényzet alapján készített új tájosztályozást összehasonlították a hasonló módszerrel, de aktuális, (fél)természetes növényzet alapján készült korábbi osztályozással. Bár a főbb tájtípusok megfeleltethetők egymásnak, az aktuális növényzet alapján kisebb csoportok kerültek lehatárolásra. Fontos különbségként kiemelhető, hogy az új tájosztályozásban az ártéri erdőkkel jellemzett tájtípus jelentősen szélesebb sávban húzódik a folyók mentén. További jelentős eltérés, hogy a korábbi osztályozás során az első kettéválás a fás/fátlan szempont, most pedig a domborzati viszonyok alapján történt. Az eltérést magyarázhatja, hogy az emberi tevékenység hatására szinte az összes őshonos erdő eltűnt az alföldi területekről.
Az elkészült lehetségesnövényzet-alapú tájosztályozás fenntartható, őshonos alternatívát kínál a városi zöldinfrastruktúra fejlesztéséhez, így hozzájárulhat az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez, továbbá élőhelyek, illetve élőhelyegyüttesek helyreállítását is segítheti. A szakirodalomból ismert tény, hogy az élőhely-helyreállítás sikerességének a valószínűsége növelhető a helyreállítandó célterület környezeti tulajdonságaihoz hasonló körülményekhez alkalmazkodott növények szaporítóképleteinek, például magjainak használatával. A tájosztályozás emellett segítséget nyújthat a helyreállítandó célélőhely(-együttes) meghatározásához is.
A kutatást az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (támogatás száma: SA-64/2021) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (ösztöndíj szám: NTP-NFTÖ-18-B-0456) támogatta.
A méhek és más beporzó fajok rendkívül fontos szerepet játszanak a legtöbb szárazföldi ökoszisztémában, így fontos szerepük van többek között a mezőgazdaságban is. Egyre több vizsgálat számol be a beporzó rovarok drasztikus csökkenéséről, melynek egyik oka táplálékforrásaik elérhetőségének beszűkülése. Az idegenhonos fajok erőteljes terjedése (az invázió) a biodiverzitás-csökkenés öt legfontosabb oka közé tartozik. Ahol az inváziós növényfajok megjelennek, és terjedni képesek, ahol egy területet elborítanak, elözönlenek, ott a diverzitás csökken, az élőhelyek homogénebbé válnak. Az invazív növény fajok sok esetben leuralják a virágkínálatot is, segítve egyes velük kompatibilis beporzó fajokat, míg mások táplálékforrásait kiszorítják a tájból. Az inváziós növényfajok jelentős, de tulajdonságaik mentén, sok esetben, egymástól eltérő hatással bírnak az őshonos növényzetre és a beporzó rovarokra is.
Az Ökológiai Kutatóközpont és a Babeş-Bolyai Egyetem kutatói három nemrég megjelent tanulmányukban, tizenkét – különböző tulajdonságokkal rendelkező – lágyszárú inváziós növényfajnak a vegetációra (Fenesi et al. 2023 ), a beporzó-közösségekre (Kovács-Hostyánszki et al. 2022 ), és a beporzó rovarok funkcionális tulajdonságaira (Szigeti et al. 2023 ) gyakorolt hatásait tárták fel. Terepi vizsgálataik során, Magyarországon és Romániában elözönlött és természetközeli területek növény és beporzó közösségeit mérték fel és hasonlították össze. A megfelelő összehasonlítás és részletes feltárás érdekében azonos terepi módszereket, de számos különféle ökológiai indikátort alkalmaztak: az őshonos vegetációmagasságtól, a házi méhek gyakoriságán át, a virágok mélységéig és a beporzó rovarok nyelvhosszáig.
Asclepias
Eredményeik alapján a növényi inváziónak nincs egyetemleges hatása, néhány általános mintázatot kivéve, szinte minden vizsgált ökológiai indikátor esetében vannak eltérések az egyes inváziós növény fajok között. A legfontosabb mondanivaló talán pont az, hogy ahány inváziós növényfaj, és azoknak ahány tulajdonsága, annyiféle hatásuk lehet az elözönlött növény-beporzó közösségekre. A három publikáció kiemelendőbb eredményei, hogy az inváziós növényfajok borítási aránya erősen befolyásolja a megmaradó őshonos vegetáció borítási arányát, összetételét, diverzitását és például a magasságát. Ahogy szorítja ki az inváziós növényfaj az őshonos növényeket egy adott területről, úgy egyre kevesebb marad meg a potenciális és/vagy eredeti közösségekből a területen. Az évelő inváziós növényfajoknak, az egyéves fejlődésű fajokhoz képest, még erősebb a negatív hatása a virágkínálatra és a beporzókra. Ez valószínűleg az erőteljesebb elözönlési képességeiknek, domináns voltuknak, eltérő növekedési és virágzási stratégiájuknak, valamint a későbbi szukcessziós fázisban lévő élőhelyeken való jelenlétüknek köszönhető. Az időbeliség rendkívül fontos a növény-beporzó rendszerekben. Az elözönlött területek hasonlóan működnek, mint a repce- vagy napraforgótáblák: virágzásuk alatt igen jelentős mennyiségű táplálékot nyújtanak, az épp ott és akkor jelen lévő (az inváziós növények virágaival kompatibilis) beporzó rovaroknak, míg virágzásukon kívüli időszakban, ezek a területek rendkívül szegények beporzó táplálékban. Ugyanis, ahol az inváziós növényfajok megjelennek, ott előbb-utóbb uralkodóvá válnak az adott területen, amelyet az év jelentős részében beborítanak zöld növénytömegükkel, de csak rövid ideig virágoznak. Ebből sejthető, amit a vizsgálatok is alátámasztottak, hogy az év nagy részében a természetközeli területeken több és változatosabb a táplálékkínálat. Az invazív növény virágának és a vadméhek jellemző tulajdonságait összehasonlítva is találtak fontos és érdekes összefüggéseket, így például két mély virággal rendelkező inváziós növényfaj esetén több hosszú nyelvű és egyben nagyobb testméretű méhet, míg egy sekély virággal rendelkező inváziós faj esetén több kisebb testméretű méhet találtak az elözönlött területek beporzó közösségeiben. Ez a virágok és beporzóik közti erős méretbeli meghatározottságra utal, ami azt jelenti, hogy egy adott tulajdonság inváziója (pl. ha az invazív növénynek mély virágai vannak) befolyásolja az elözönlött területen fennmaradni képes rovarközösség tulajdonságait (azaz csak azok a hosszú-nyelvű beporzók maradnak meg, amelyek képesek a mély virágokból táplálkozni).
Solidago
A (fél-)természetes élőhelyek megfelelő természetvédelmi kezelése és az inváziós növényfajok elleni eredményes fellépés a beporzók védelme szempontjából is fontos, ugyanakkor egyes inváziós növények fontos táplálékot szolgáltathatnak a beporzó rovaroknak. Így a szimpla irtásuk helyett, inváziós fajonként, lokalitásonként és adott helyzetenként érdemes mérlegelni, hogy mi a legjobb megoldás. Például érdemes lenne megpróbálni úgy harcolni a növényi invázió ellen, hogy közben a beporzó (olykor védett) rovarok táplálékigényét is figyelembe vesszük. Az inváziós növények irtására fordított költségek egy részét megfelelő alternatív táplálékforrásra fordítani, például az elözönlött területek őshonos magkeverékekkel történő felülvetésével. A befolyásoló tényezők és a hatások összességében komplexek és egymásba ágyazottak ezekben a rendszerekben, ezért a részletes folyamatok, a fajok közti pontos kapcsolatok és a természetvédelmi megoldások feltárásához még számos további, részletekbe menő vizsgálatra lenne szükség.
Kovács-Hostyánszki, A., Szigeti, V., Miholcsa, Zs., Sándor, D., Soltész, Z., Török, E., Fenesi, A. (2022). Threats and benefits of invasive alien plant species on pollinators. Basic and Applied Ecology, 64:89–102; https://doi.org/10.1016/j.baae.2022.07.003
Szigeti, V., Fenesi, A., Botta-Dukát, Z., Kuhlmann, M., Potts, S.G., Roberts, S., Soltész, Z., Török, E., Kovács-Hostyánszki, A. (in press) Trait-based effects of plant invasion on floral resources, hoverflies and bees; Insect Conservation and Diversity; Res Journals – Trait-based effects of plant invasion on floral resources, hoverflies and bees – 2023-03-18
Az ELKH-hoz tartozó Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a mezőgazdaságban hasznos szerepet betöltő pókok állományainak hosszú távú változását tanulmányozták egy 23 évvel ezelőtti kétéves vizsgálat megismétlésével. A vizsgálatok eredményeinek összevetése azt mutatta, hogy a pókállomány jelentősen, mintegy 50 százalékkal csökkent a hazai mezőgazdasági területeken a közel negyed évszázados időtávban. Bár az összfajszám csak minimálisan változott, számos korábban gyakori mezőgazdasági faj létszáma drasztikusan lecsökkent. A pókok esetében világviszonylatban is egyedülálló átfogó kutatást bemutató publikáció a rangos Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg.
Hat éve sokkolták a közvéleményt azok a német kutatások, amelyek kimutatták, nem véletlen, hogy ritkábban kell autóablakot mosni egy hosszú úton, ugyanis a repülő rovarok egyedszáma 27 év alatt 75 százalékkal csökkent a németországi védett területeken. A „rovarapokalipszisnek” is nevezett jelenség valódiságát sajnos több további vizsgálat is megerősítette. A rovarok és más ízeltlábúak éppen óriási biomasszájuk és fajgazdagságuk miatt kulcsszerepet játszanak a földi bioszféra működésében, és különféle ökoszisztéma-szolgáltatások révén az emberiség létének biztosításában is, elég csak a beporzásra vagy a lebontásban, talajképződésben játszott szerepükre gondolni. A kutatók ismeretei azonban a téma fontossága ellenére is hézagosak maradtak. A korábbi kutatások ugyanis néhány gyakori, látványosabb rovarcsoportra koncentráltak, és az okokat illetően is sokszor ellentmondó eredményre jutottak, például azzal kapcsolatban, hogy mennyiben magyarázat erre a globális klíma- és tájhasználat-változás, vagy inkább helyi tényezők, így az intenzív peszticidhasználat és élőhely-átalakítás lehet a jelenség oka.
Az ATK Növényvédelmi Intézetének (NÖVI) Samu Ferenc vezette kutatócsoportja az ÖK Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoportja munkatársainak bevonásával pókok állományainak hosszú távú változását tanulmányozták. A pókok különféle mezőgazdasági kultúrákban számos rovarkártevő fontos természetes ellenségei. Ugyanakkor az ízeltlábúak e csoportjának populációváltozásai más rovarokhoz képest világviszonylatban is alulkutatottak, és ebben az esetben sem egyértelmű, hogy a változások a globális klímaváltozásra vagy a helyi tényezők megváltozására vezethetők-e vissza. E kérdés megválaszolásához a kutatók egy 23 évvel ezelőtti, két évig tartó vizsgálatot ismételtek meg egy peszticidekkel nem kezelt lucernaföldön és füves szegélyében, a helyi változások hatásainak kiküszöbölésére törekedve. A gyűjtési időszak, a módszerek és a mintavételi erőfeszítés tekintetében az akkor alkalmazott protokollt reprodukálták.
1. ábra. A pókok egyedszámának csökkenése lucernatáblában és füves szegélyében (Fotó: Lengyel Attila)
A vizsgálatok eredményeinek összevetése a pókállomány drasztikus fogyatkozását mutatta: a lucernában 45 százalékkal, míg a földet övező természetközeli füves szegélyben 59 százalékkal kevesebb pókegyedet találtak. Ugyanakkor a fajgazdagságot illetően csak minimális csökkenést, inkább egyes fajok kicserélődését és sok gyakori faj állományának megtizedelődését tapasztalták. E folyamat eredményeként a természetközeli és az agrárélőhelyek korábban markánsan elkülönült pókközösségei mára hasonlóbbá váltak, ami a változatosság csökkenését jelzi, különösen a hálóépítő mezőgazdasági pókfajok esetében. A vizsgálat nemcsak a hasznos pókok visszaszorulásának veszélyére hívja fel a figyelmet, hanem egyúttal arra is rámutat, hogy a jelenség nem vezethető vissza esetleges lokális változásokra, hanem nagyobb léptékű folyamatok leképeződésével állunk szemben. A klímaváltozás, az intenzív tájhasználat és a természet visszaszorulásának problémaköre jól ismert, a mostani kutatás azonban újabb érvekkel támasztja alá, hogy e kedvezőtlen folyamatok megállításához sürgős cselekvésre van szükség.
2. ábra. A természetközeli szegély és a lucernatábla 23 éve még jól elkülönülő pókfajösszetétele mára jól láthatóan hasonlóbbá vált egymáshoz
Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének (ÖK VÖI) kutatói legújabb konzervációökológiai kutatásukban Lengyel Szabolcs tudományos tanácsadó vezetésével azt vizsgálták, hogyan befolyásolja a szántók visszagyepesítése a mezei madarak állományait. A Hortobágyi Nemzeti Parkban nagy térbeli léptékű terepi kísérlet keretében gyepesítésen átesett és továbbra is szántóként művelt kontrollterületeken végeztek mintavételt a beavatkozások előtt és után. Az eredmények szerint a mezei madarak fajszáma a kezelt területeken és az extenzív szántókon is jelentősen nőtt, míg az egyedszám és a diverzitás csak a gyepesített területeken növekedett. A szántók végleges visszagyepesítése tehát még az extenzív szántóművelés pozitív hatásainál is jelentősebb előnyökkel jár a mezei madárfajok számára. Az eredményeket bemutató publikáció aBiological Conservation című rangos nemzetközi tudományos szakfolyóiratban jelent meg.
A mezőgazdasági élőhelyekhez kötődő fajok helyzete Európában rendkívül kedvezőtlen. Ennek fő oka a mezőgazdasági művelés intenzívebbé válása (intenzifikációja), melynek következtében a természetes élőhelyek eltűnnek, leromlanak vagy feldarabolódnak, az alacsony intenzitással művelt területek pedig visszaszorulnak. Az intenzív mezőgazdaság a műtrágyák túlhasználata esetén talaj- és vízszennyezéshez vezethet, a rovarirtó szerek a rovarok táplálékbázisának visszaszorulását és eltűnését okozzák. Emellett a fasorok, sövények kivágása, a mezsgyék beszántása fontos élőhelyeket szüntet meg, a nagytáblás intenzív növénytermesztés pedig a tájszerkezet egyveretűvé válásával, homogenizációjával jár. A sivár tájakban csak kevés generalista faj ‒ köztük a dolmányos varjú, szarka, vetési varjú ‒ találja meg számításait, míg a főként rovarevő énekesmadarak eltűnnek. Az alacsony intenzitású mezőgazdasághoz, például a külterjes állattartáshoz alkalmazkodott számos faj az egyre intenzívebbé váló művelés vagy az alacsony intenzitású mezőgazdasági tevékenység felhagyása miatt egyre kevésbé találja meg életfeltételeit, így állományaik fogyatkoznak.
Ez a folyamat már régóta zajlik kontinensünkön, hiszen a mezei madarak állományai 1990 és 2018 között 32 százalékkal csökkentek Európában. A mezei madárfajok helyzete sajnos sokkal rosszabb, mint az erdei vagy a vizes élőhelyekhez kötődő madaraké, a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) Vörös Listáján fenyegetett státuszba sorolt fajok 55 százaléka ebbe a csoportba tartozik. A fogyatkozás Nyugat-Európában az 1980-as években, a kelet-európai országokban később, a rendszerváltást követően kezdődött, és az EU-csatlakozás környékén felgyorsult.
Az Európai Unió teljes költségvetésének legnagyobb részét, közel egyharmadát a mezőgazdaság támogatására, ennek jelentős részét az intenzifikáció káros hatásainak mérséklésére fordítják az agrár-környezetvédelmi programokban. Ezek sikeressége ennek ellenére kétséges, a mezei madarak indikátor-indexe még Nagy-Britanniában is évi 5 százalékkal csökken, ahol pedig az ilyen típusú támogatások jelentős részét igénybe is veszik.
Az élőhelyek helyreállítása (restaurációja) elvileg ellensúlyozhatja ezt a folyamatot. A helyreállítási projektek nagy része azonban gyakran a növényzet vagy kiemelt növényfajok visszaállítására koncentrál, így az élőhely-restaurációk állatközösségekre gyakorolt hatásai jóval kevésbé ismertek. Európában eddig egyáltalán nem vizsgálták például a gyepek helyreállításának, azaz a szántóterületek végleges visszagyepesítésének hatásait a mezei madarak állományaira.
A mostani vizsgálat célja annak kiderítése volt, hogyan befolyásolja a szántók visszagyepesítése a mezei madarak állományait. A kutatók ennek során nagy térbeli léptékű terepi kísérletet indítottak, melyhez az „előtte-utána-kontroll-hatás” (Before-After-Control-Impact, BACI) kísérleti elrendezést használták. Ez úgy működik, hogy mind a gyepesítésen áteső (kezelt), mind pedig a továbbra is szántóként művelt (kontroll) területeken már a beavatkozások előtt elindul, és utána is folytatódik a mintavétel. Ennek előnye, hogy egyértelműen eldönthető, hogy a megfigyelt változások egyaránt érintik-e a kezelt és a kontrollterületeket, vagy pedig a kontrollhoz képest a kezelt terület valamilyen más változást is mutat. Az időbeli változásokat így egyértelműen a helyreállításnak lehet tulajdonítani. A Hortobágyi Nemzeti Park Egyek-pusztakócsi-mocsarak tájegységében európai uniós támogatással megvalósított LIFE-Nature projekt során összesen 760 hektár szántóterületen került sor a gyepesítésre. Ez lehetővé tette e beavatkozás három különböző módszerének ‒ fűmagvetés, spontán gyepesedés lucernavetést követően, szénaráhordás ‒ összehasonlítását is. A kísérletben a szántókat alacsony intenzitással ‒ extenzív módon, 100 méter széles sávokban, korlátozott vegyszerfelhasználással ‒ műveltették összesen 150 hektáron.
Magvetéssel restaurált gyep egykori búzaföldön a fűmagvetés után két évvel (Fotó: Lengyel Szabolcs)
Az adatgyűjtés során a kutatók nyolc éven át, 2004 és 2011 között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Mindennapi Madaraink Monitoringja” programjában használt protokoll alapján összesen 69 állandó számlálási ponton végeztek standardizált felmérést (számlálást) minden évben kétszer, a beavatkozás előtt legalább két, utána legalább három évben. Az adatokat általánosított lineáris kevert modellekkel elemezték.
Lucernavetés a gyepek spontán fejlődésének beindítására az előtérben és sávokban művelt extenzív szántóföldek (kontrollterületek) a háttérben (Fotó: Gál Lajos / Hortobágyi Nemzeti Park)
Az eredmények szerint a mezei madarak fajszáma a gyepesített területeken és az extenzív szántókon is jelentősen nőtt, míg az egyedszám és a diverzitás csak a gyepesített területeken növekedett. Az egyedszám itt szignifikánsan nőtt öt mezei faj, a sárga billegető (59%-os növekedés), a sordély (183%), a fürj és a vörös vércse (háromszoros növekedés), valamint a seregély esetében (ötszörös növekedés). Két egyéb, természetvédelmi szempontból kiemelt faj, a füsti fecske és a kék vércse egyedszáma szintén jelentősen, kétszeresére növekedett, míg a nyári lúdé csökkent. Az extenzív szántókon ezzel szemben csak a bíbic esetében nőtt (kilencszeresére) az egyedszám. A leggyakoribb faj, a mezei pacsirta egyedszáma eleve nagyobb volt, és a kezelés után is nagyobb maradt a gyepesítendő területeken, mint az extenzív szántókon, ahol ugyancsak nőtt.
A restauráció három módszere között kevés különbség volt, a változások mindhárom esetben pozitívak voltak. A fűmagvetés inkább a fajszám és a diverzitás növekedésével volt kapcsolatban, míg a spontán gyepesedés a fajszám és az egyedszám hasonló mértékű, de lassúbb emelkedéséhez vezetett. A magvetés különösen kedvezett a sordélynak, a fürjnek és a füsti fecskének, míg a nyári lúdnak és a mezei verébnek egyáltalán nem. A lucernavetés utáni spontán gyepesedés különösen kedvezett a bíbicnek és a füsti fecskének, a szénaráhordás pedig a sárga billegetőnek.
Restaurált gyep az előtérben és a sokszínű hortobágyi táj a háttérben (Fotó: Lengyel Szabolcs)
Az eredmények igazolják azt, hogy a szántóterületek visszagyepesítése több mezei madárfaj számára előnyös lehet, és ezek az előnyök meghaladják még az extenzív szántóművelés előnyeit is. A végleges gyepesítés az állandó növényzeti takarás és stabil táplálékforrások biztosítása, az emberi zavarás csökkenése és a változatos élőhelyek létrejötte révén jelentős előnyökkel jár a mezei madárfajok számára az extenzív műveléssel szemben. Bár a gyepesítés módszerei között nem volt jelentős különbség, a fűmagvetés esetében hamarabb, 2-3 év alatt kialakult a fűfélék által dominált gyep, mint a lucernavetés után, ahol ez csak a lucerna kiritkulásával, 4-5 év után következett be. Ez alapján a fűmagvetésre épülő aktív restauráció gyorsabb eredményekhez vezethet, mint a lucernavetés utáni spontán gyepesedésen alapuló passzív helyreállítás.
A gyepek helyreállítására (az előtérben és az erdő előtt húzódó területeken) sok esetben a rétek és mocsarak szegélyén levő szántókon került sor, hogy pufferterületet képezzenek a megmaradt szántók és a mocsarak között (Fotó: Gál Lajos / Hortobágyi Nemzeti Park)
A mostani vizsgálat az első BACI-elrendezésen alapuló, nagy térbeli léptékű terepi kísérlet Európában, amely a szántók végleges visszagyepesítésének madárfajokra gyakorolt hatásait vizsgálja. A további vizsgálatok célja annak kiderítése, hogy a magasabb egyedszám és diverzitás kapcsolatban van-e a mezei fajok szaporodási sikerével, azaz a gyepesített területeken a szaporodási siker eléri-e a természetes gyepeken költő madarak szaporodási sikerét. Ugyanis ez biztosítaná a gyepesítés kimutatott előnyeinek hosszú távú fennmaradását, a mezei madarak állományainak stabilizálódását vagy növekedését. A mezei madárpopulációk változásaiban országosan megfigyelhető negatív trend ellensúlyozásához azonban a mégoly nagy, 760 hektáros területen kivitelezett gyepesítés is kevés. Ehhez jól átgondolt, regionális szintű tervezés és több helyszínen megvalósuló, gondos kivitelezés szükséges. A vizsgálat eredményei mindazonáltal elsőként igazolják, hogy érdemes belevágni a szántók visszagyepesítésébe a madárdaltól hangos „határ” fennmaradása érdekében.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársai tavaly ősszel összesen húszezer nárciszhagymát ültettek el. A korábban soha nem látott változatosságú és tömegű nárcisz nyílása a tulipánok, kockásliliomok, jácintok és más ritka hagymás-gumós növények mellett egyedi színt és illatot nyújt az ébredező tavaszi kertnek.
Fotó: Szakács Éva
„Ősszel közel húszezer nárciszhagymát ültettünk el a kert több pontján, az üvegházak előtti ágyásokba is szép fajták kerültek, így összesen közel félszáz fajta látható idén tavasszal. Nevük sokszor magukért beszél: Baby Moon, Pyjama Party, Moonlight, Sweet Love” – mondja Lunk Gergely, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert főkertésze. „A vadon élő nárciszok eredetileg a Földközi-tenger mellékén honosak, a termékeny, jó vízelvezetésű talajt és a napos vagy félárnyékos fekvést kedvelik, ennek megfelelő részeket választottunk számukra. Virágjukat hat lepellevél alkotja, középen egy jellegzetes, többé-kevésbé forrt melléklepellel. Illatuk, szép formájuk és a fehértől a narancsszínűig széles palettán változó színük miatt az ókor óta szívesen ültetik őket a kertekbe. Mi is így vagyunk ezzel” – folytatja a szakember.
Fotó: Szakács Éva
Az egymással könnyen keresztezhető nárciszok kedveltek a növénynemesítők körében, ma már számtalan szebbnél szebb kertészeti fajtájuk ismert. A közkedvelt fajták leggyakoribb szülőfaja a csupros nárcisz (Narcissus pseudonarcissus), magányosan fejlődő virágának külső leple kénsárga, nagy, tölcséres mellékleple aranysárga.
A kis koronájú nárciszfajták egyik szülőfaja a később virágzó fehér nárcisz (Narcissus poeticus), rendkívül illatos virágjainak külső leple fehér, a belső, sárgás melléklepel jóval rövidebb. Alfaja, a csillagos nárcisz Magyarországon is őshonos, védett növény, Délnyugat-Dunántúl és Erdély üde rétjein él. Erdélyben olyan hangzatos népi elnevezései ismertek, mint a havadi, a kápolna vagy a kódisláb. Szépségéről már az ókori szerzők is írtak, újabb virágkorát pedig a XVI. században, a kolostorkertek közkedvelt virágaként élte. Jelentősége később a sok pompás nárciszfajta mellett csökkent, azonban nemes, elegáns szépségével máig hódít a kertrajongók körében.
A sok ezer szebbnél szebb fajta és hibrid áttekintése nem könnyű feladat. A legelterjedtebb az angliai Királyi Kertészeti Társaság (Royal Horticultural Society, RHS) egységes osztályozási rendszere, amely a nárciszokat származásuk, valamint virágaik formája és szerkezete alapján 12 csoportba sorolja. A legrobusztusabb, leglátványosabb fajták az úgynevezett csupros vagy trombitás nárciszok, melyek mellékleple legalább olyan hosszú, mint lepelleveleik. A kisebb, kecses termetű, változatos virágú, vadon élő fajok külön csoportba tartoznak.
Fotó: Szakács Éva
A nárciszok nevüket egy önmaga szépségébe szerelmes ifjúról, a görög mitológiából ismert Narkisszoszról kapták. A monda szerint a nemes vonású, délceg fiatalemberre sok lány szemet vetett, ám ő kevélyen visszautasította a szerelmet. Egyszer az egyik kikosarazott nimfa a kezét az égre emelve így fohászkodott: „Hát szeresse saját magát, hogy soha ne legyen boldog!” Amikor Narkisszosz legközelebb egy tiszta vizű hegyi forrás ragyogóan csillogó víztükrében megpillantotta magát, szerelemre lobbant. Gyönyörködve csodálta saját szép alakját a víztükörben, és esztelen vágyakozás gyúlt szívében önmaga iránt.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) 2019-ben indította el kutatói-társadalmi összefogáson alapuló Szúnyogmonitor projektjét az emberre és háziállatokra is veszélyes kórokozókat terjesztő inváziós csípőszúnyogfajok intenzív hazai terjedésének felmérése céljából. A monitorozás során a kutatók eddig több ezer befogott egyedet vizsgáltak meg genetikai módszerekkel, komoly járványügyi fenyegetettségre utaló jeleket azonban nem találtak.
Az elmúlt tíz-tizenöt évben Magyarországon megjelent három idegenhonos csípőszúnyogfaj, az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog mára meglehetősen elterjedt hazánkban. A Szúnyogmonitor az ÖK és a Pécsi Tudományegyetem által működtetett citizen science projekt, mely keretében a kutatók e fajok hazai elterjedését mérik fel az ország számos pontjáról beküldött lakossági megfigyelések alapján. Az e-mailen és mobiltelefonos applikáción keresztül beküldött fényképes észleléseket vagy a postán feladott preparátumokat a szakemberek értékelik, és a rendszerezett észlelésekből folyamatosan megújuló elterjedési térképeket készítenek.
Az inváziós szúnyogok számos betegség kórokozóját hordozhatják, melyek terjesztése révén közegészségügyi és állategészségügyi kockázatot jelentenek. A fajok elterjedésének vizsgálata mellett így szintén az ökológusok kiemelt feladata, hogy a befogott példányok szűrésével felmérjék a hazánkban terjedő populációk fertőzöttségét. Ezért ahol már beigazolódott a kérdéses fajok jelenléte, ott a Szúnyogmonitor projekt kutatói a lakossági bejelentések alapján célzottan mintát vesznek a helyi szúnyogközösségből, így az inváziós fajok 2-3000 egyedét sikerül megfogniuk évente. A befogott szúnyogok a projekttel együttműködő laboratóriumokba ‒ az Állatorvostudományi Egyetemre, az ELKH Állatorvostudományi Kutatóintézetbe és a Nemzeti Népegészségügyi Központba ‒ kerülnek, ahol a mintákat polimeráz-láncreakción (PCR) alapuló módszerekkel vizsgálják.
Eddig két trópusi eredetű vírust, az Usutut és a nyugat-nílusi láz vírusát, illetve a Dirofilaria fonalférgeket keresték a mintákban. E vírusok ‒ melyek az emberben influenzaszerű tüneteket okozhatnak ‒ elsődleges gazdái a madarak. Vírussal fertőzött inváziós csípőszúnyogot eddig nem találtak a kutatók a befogott példányokban, de az őshonos szúnyogokon – például a dalos szúnyog egyedein – végzett tesztek néhány esetben pozitív eredményt mutattak. A háziállatok szív- és bőrférgességét okozó fonalférgeket az ázsiai tigrisszúnyogban és a koreai szúnyogban is kimutatták, de e fajokban feleakkora volt a gyakoriságuk, mint a kontrollnak használt, őshonos gyötrő szúnyogokban.
„Az eddigi eredményeink egyelőre nem igazolják, hogy az inváziós csípőszúnyogok komoly járványügyi fenyegetettséget jelentenének Magyarországon. A potenciális és a valós kockázat elkülönítése kiemelten fontos a jelen helyzetben, mert csak így tudunk hatékony és jól átgondolt válaszlépéseket kidolgozni szükség esetére. Kevesen tudják, hogy Magyarországon maláriaszúnyogok is élnek, még sincs maláriajárvány, ugyanis a hazánkban élő egyedek nem fertőzöttek. A kórokozót potenciálisan terjeszteni képes rovarok jelenléte tehát nem jelenti automatikusan a fertőzés veszélyét is” – hangsúlyozza Garamszegi László Zsolt ökológus, az ÖK főigazgatója.
Bár az eddig összegyűlt adatokból kirajzolódó első helyzetkép kedvezőbb, mint sokan várták, a kutatók mégsem dőlhetnek hátra. Szükség van a monitorozás folytatására és kiterjesztésére, több egyedet és nagyobb területen kell szűrni, illetve több kórokozót kell vizsgálni. Emellett fontos feladat a vírusok egyéb gazdaszervezeteinek ‒ például madarak vagy háziállatok ‒ beazonosítása is. A virológiai szűrésekbe be kell vonni a Magyarországon őshonos csípőszúnyogfajokat is a feltételezett fertőzöttségi gócpontokban, mert csak így érthetjük meg, hogy mely fajok, és milyen mértékben jelentenek veszélyt az emberre.
„Az lenne az ideális, ha Magyarországon az ökológiai monitoring alapjain kiépülne egy olyan figyelmeztető rendszer, amelynek segítségével időben megbízható előrejelzést tudnánk adni a kockázatokról. Ezt a célt tűztük magunk elé a nemrég elindult Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium projektben. Ha tudjuk, hogy mi történik a szúnyogokban és a természetes ökoszisztémákban, akkor időben tudunk szólni, még a tényleges járványügyi fenyegetettség kialakulása előtt. Persze a hatékony rendszer kiépítéséig még hosszú út vezet, így most az a legfontosabb, hogy folytassuk a szisztematikus monitorozást a lakosság aktív közreműködésével. A terjedő inváziós fajok folyamatosan alakítják ki ökológiai kapcsolataikat, így elképzelhető, hogy idővel a fertőzések terjesztésében játszott szerepük is változik, vagy akár új inváziós fajok is megjelenhetnek. Tehát folyamatosan résen kell lennünk” – magyarázza Garamszegi László Zsolt, aki egyben az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziójának vezetője.
Az eddigi eredmények a gyakorlati intézkedésekről hozott döntések szempontjából is jelentősek lehetnek. A szúnyoggyérítési stratégiák kidolgozásakor ugyanis a csípések visszaszorítása mellett figyelembe veszik az esetleges járványkockázatot is, a közegészséget veszélyeztető helyzetben így a szokásosnál sokkal drasztikusabb irtási program is alkalmazható. Amíg azonban az inváziós szúnyogokról nem igazolódik be, hogy veszélyes kórokozókat terjesztenek, addig nem indokolt miattuk járványügyi helyzetet bevezetni, és ennek megfelelő gyérítési programokat szervezni. A felesleges, pazarló óvintézkedések révén ráadásul nagy mennyiségű környezetkárosító anyag kerül a természetbe. „Fenn kell tartani a szúnyogok által esetlegesen terjesztett kórokozók folyamatos monitorozását, és csak akkor szabad drasztikus ellenlépéseket tenni, amikor e vizsgálatok jelzik a veszélyt” – érvel Garamszegi László Zsolt.
Az elmúlt két évszázadban Magyarországon, de globálisan is, a természetes és természetközeli erdők területe radikálisan lecsökkent, ugyanakkor az erdők bizonyos gazdasági funkcióit a faültetvények vették át, amelyek jelentős területet, Európában az erdők 3,8%-át fedik le, azonban a Kiskunságban az erdőterület 81%-a faültetvény. A faültetvények 1-2 fafajból álló, intenzíven kezelt erdők, melyek elsősorban gazdasági funkciót (pl. faanyag-és tűzifatermelés) látnak el. A faültetvények megítélése régóta vitatott, aszerint, hogy az erdőnek a gazdasági vagy a természetvédelmi szerepét tekintjük elsődlegesnek. A faanyagtermelés gazdasági haszna mellett ugyan itt is fennmaradhatnak bizonyos ökoszisztéma szolgáltatások, de ezekben az „erdőkben” az erdei élővilág fajdiverzitása radikálisan lecsökken illetve a biológiai invázió kiinduló pontjai lehetnek.
A hazai faültetvények pontosabb ökológiai értékelésében, megítélésében jelent lényegi előrelépést a Szegedi Tudományegyetem és az Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak publikációja, amely az erdészeti ökológia rangos szaklapjában, a Forest Ecology and Management-ben jelent meg. A mintaterület a Duna-Tisza közi Homokhátság volt, ahol a természetközeli erdők szinte már csak védett területek erdős-sztyepp mozaikjaiban maradtak fent, viszont a faültetvények elterjedtek a tájban. Az elemzés során négy féle erdei élőhelyet hasonlítottak össze: a természetközeli őshonos nyáras-borókást és háromféle faültetvényt: őshonos nyár ültetvényt, akác és fenyő ültetvényt. A kutatás során a növényzet diverzitását (változatosságát) vizsgálták, de nemcsak a faj-, hanem a funkcionális és filogenetikai diverzitás mutatók szempontjából is, azaz hogy mennyire változatos a növényzet az egyes típusokban a különböző növényi jellegek (pl. beporzás típusa, a magterjedés, az életforma, a virágzás időpontja stb.) és az egyes növények evolúciós rokonsága szempontjából. Az egyes típusokban előforduló védett, bennszülött és vörös-listás fajok, vagyis a természetvédelem szempontjából legritkább és legértékesebb fajok előfordulása alapján értékelték az egyes élőhely típusokat ökológiai és természetvédelmi szempontból.
Erdős László az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa, a cikk egyik vezető szerzője szerint mindegyik erdőtípus egyedi fajösszetétellel rendelkezik, de a természetközeli erdők a legfajgazdagabbak, őshonos fajokban is, míg a faültetvényekben főként gyomok és nem őshonos fajok fordulnak elő. A természetközeli erdőre jellemző még a honos cserjefajok, mint a sóskaborbolya, fagyal gyakori előfordulása. A faültetvények esetében a cserjék eltűnnek, mivel ezeket az ültetvényeket az eredeti élőhely felszántásával alakítják ki, majd néhány évig a facsemeték védelme érdekében irtják a konkurens fajokat. Az ültetett fafajok az erdő talajára is hatással vannak, pl. az akácosban a magas nitrogén szintet tűrő gyomfajok jelennek meg, vagy a fenyőerdőkben a nehezen bomló fenyőtű avar miatt alakul ki speciális fajösszetétel.
Az ültetvényképet készítette: Khanh Hồ Vũ
A faültetvények jóval fajszegényebbnek bizonyultak, ebből a szempontból leegyszerűsödött élőhelyeknek tekinthetők. Az elemzés azt is megmutatta, hogy a faültetvények alacsony fajdiverzitása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a funkcionális vagy filogenetikai diverzitás is alacsony, a több különböző diverzitás mutatóval sokkal komplexebben jellemezhető az egyes élőhelyek növényi változatossága. A faültetvények közül az őshonos nyár ültetvény és a fenyves a növényi változatosság szempontjából kedvezőbb élőhelynek bizonyult, mint az akácosok. A természetességi mutatók szempontjából is az akácosok a legdegradáltabb élőhelyek a vizsgáltak közül.
Fotó: Erdős László
A tanulmány alapján pontosabban tudjuk értékelni az egyes kiskunsági erdőtípusokat és fontos üzenetek fogalmazhatók meg az erdőgazdálkodás és a természetvédelem számára is. Ökológiai és természetvédelmi szempontból a természetközeli erdő maradványok sokkal értékesebbek, mint a faültetvények bármelyike, ezért a természetvédelmi és restaurációs (helyreállítási) programokat elsősorban ezekre a területekre kell koncentrálni. A faültetvények közül az őshonos fehér nyár (Populus alba) telepítését kell előnyben részesíteni, ha további faültetvények létrehozásáról van szó. Hosszabb távon pedig az akácosok és fenyvesek területének csökkentése elkerülhetetlen, illetve az erdős-sztepp régiónak megfelelő gyep-erdő mozaik kialakulása felel meg a Kiskunság félszáraz éghajlatának.
Magyarország köztársasági elnöke Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Bajusz Tamásnak az Ökológiai Kutatóközpont és munkavállalói érdekében közel egy évtizede végzett lelkiismeretes és odaadó munkája elismeréseként.
Tamás 2014-től elhivatottan szolgálta a kutatóközpontot a vácrátóti telephely vezetőjeként, illetve 2020-tól ügyvezető igazgatóként, amely során folyamatosan számíthattunk rá. A szakmai feladatok magas szintű teljesítésén felül – amelyért 2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától dicséretet kapott – a Kutatóközpont munkavállalóinak segítésére is mindig jutott ideje. Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy a Nemzeti Botanikus Kert zavartalanul működhessen, így telepfenntartói munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró gyűjteményt megóvjuk és a nagyközönség számára bemutassuk.
A kiérdemelt díjhoz az Ökológiai Kutatóközpont nevében gratulálunk!
Fotó: Bajusz Tamás és fia a kitüntetés átvételét követően
Egyre több tudományterületen próbálkoznak a kutatók azzal, hogy lelkes átlagembereket vonnak be munkájukba. Bár ennek több évtizedes hagyománya van a csillagászatban, ahol amatőr csillagászok a globális fényszenyezettségről vagy változócsillagokról gyűjtenek méréseket, a legtöbb citizen science kutatás biológiai, ökológiai és természetvédelmi kérdésekre koncentrál.
Szentiványi Tamara, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának tudományos munkatársa december óta a kutyaszívférgesség magyarországi elterjedésének felmérésén dolgozik a lakosság bevonásával. A biológus szerint, aki egy másik kutatási témájához nemrég elnyerte a rangos AXA Fellowship kétéves kutatási támogatását, a citizen science lényegét az adja, hogy lakossági bejelentések alapján gyűjtenek információt például egyes élőlényekről, és észrevételeit bárki meg tudja osztani a kutatókkal.
Szentiványi Tamara, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának tudományos munkatársa
Rengeteg adatot be lehet gyűjteni vele
Szentiványi szerint a módszernek számos előnye van. A potenciális közösségi tudósok a kutatókkal ellentétben térben és időben is szinte mindenhol jelen vannak, és adatokat tudnak gyűjteni. Ehhez ma már az eszközök is rendelkezésre állnak: ha a szakemberek fényképek beküldését várják, ez viszonylag könnyen megoldható a szinte mindannyiunk zsebében ott lapuló okostelefonnal. Emellett egy-egy területet az ott élők jobban ismernek, mint a távolról érkezett kutatók, így nagyobb esélyük van ritka fajok és kevésbé gyakori viselkedési formák megfigyelésére. Az így végzett információgyűjtés költséghatékonyabb is, mint a hagyományos terepmunka, mert nem a kutatóknak kell utazniuk.
Előnyei mellett a citizen science korlátokkal is rendelkezik. Szentiványi szerint ilyen például, hogy sokszor nagyon specifikus tudást igényel, aminek átadása, azaz az önkéntesek betanítása jelentős időbefektetést igényel a kutatók részéről. Szintén időigényes, hogy az összes begyűjtött adatot egy szakembernek, például egy rendszertannal foglalkozó taxonómusnak egyesével le kell ellenőriznie. A biológus ezen szempontok ellenére elsősorban azért részesíti előnyben a módszert, mert nagy mennyiségű adatot lehet vele beszerezni. Szentiványi tapasztalatai alapján az emberek világszerte nyitottak az ilyen típusú adatgyűjtésre, és érdekli is őket, hogy az általuk szolgáltatott információt később milyen kutatásban használják fel. A szakemberek a visszajelzésekkel így motiválni is tudják az önkénteseket, és jobban be tudják őket vonni a tudományos életbe.
Szentiványi akkor kezdett citizen science projektekkel foglalkozni, amikor tavaly januárban az Ökológiai Kutatóközpontba érkezett. Korábban többnyire saját maga vagy kollégái által denevérekről és parazitákról gyűjtött adatokat elemzett. A paraziták és kórokozók kutatása iránt még BSc képzése alatt kezdett el érdeklődni, mert kíváncsi volt a dinamikusan változó gazda-parazita kapcsolatokra és azok ökológiájára. Amikor egy parazitát vizsgált, rögtön két faj biológiáját és ökológiáját is alaposan megismerhette, és azt is feltárhatta, hogyan függenek egymástól ökológiai, illetve nagyobb léptékben evolúciós szempontból. Alapképzése alatt magyarországi denevérek külső élősködőivel (ektoparazita), denevérlegyekkel (Nycteribiidae) kezdett foglalkozni, amik a denevérek között különböző betegségeket tudnak terjeszteni, viszont az emberre nem veszélyesek, így közegészségügyi kockázattal nem járnak.
A biológus doktori képzése során ismét visszatért a denevérlegyekhez, de immár azt vizsgálta, hogy milyen hatása van ezekre az élősködőkre egy a parazitákat fertőző gombafajnak. Különösen az érdekelte, hogy egy apró parazita is milyen fontos élőhelyet tud biztosítani más organizmusoknak, például ennek a csak rajta növő, fajspecifikus gombának. Ekkor foglalkozott denevérekre specifikus kórokozókkal is, később pedig posztdoktori kutatóként denevérek bakteriális kórokozóit kutatta. Ezek, mint mondta, potenciálisan átterjedhetnek emberre, de közegészségügyileg jelenleg kevesebb kockázatot jelentenek, mint a vírusok.
Egy denevért vizsgál a kutató Fotó: Szentiványi Tamara
Egyenként ellenőrzik a válaszokat és a beküldött információkat
A kutató eddigi karrierje során két eltérő megközelítésű citizen science kezdeményezésben vett rész. A Szúnyogmonitor esetében előre meghirdették, hogy bizonyos fajokról szeretnének fotókat vagy begyűjtött szúnyogegyedeket kapni, mert így az önkéntesek szeme jobban rááll arra, hogy mely fajokat kell keresniük. Ehhez képest a kutyás szívférgesség-felmérés teljesen más megközelítést igényel: itt a résztvevőknek nem kell semmit gyűjteniük, csak egy pár perces kérdőívet kell kitölteniük a kutyájukról. A kutató mindkét megoldást hasznosnak tartja, és úgy látja, kutatási kérdéstől függ, hogy éppen melyiket kell alkalmazni. Tapasztalatai alapján ezekhez képest az olyan megoldások, amik közösségi oldalakra korábban feltöltött információk, például állatokról készített, az interneten publikált felvételek elemzésén alapulnak, szintén használhatók, de problémát jelent, hogy hiányosak a hozzájuk mellékelt adatok, és azokat utólag nem könnyű megszerezni.
Miként validálják a kutatók az önkéntesek által begyűjtött adatokat? A Szúnyogmonitor esetében a taxonómusok minden egyes felvételt leellenőriznek, és ha lehetséges, meghatározzák, hogy milyen fajról van szó. Ha ez nem megoldható, a kép kérdéses vagy több fajt is lefedő kategóriába kerül. A kutyaszívférgesség- felmérésnél Szentiványi egyesével ellenőrzi a válaszokat, amivel ki tudja szűrni azokat a válaszadókat, akik vélhetően valótlan adatokat töltenek fel (a különféle torzító hatások szűrésére az adatelemzés során, statisztikai módszerekkel van lehetőség). Emellett már a kérdések megfogalmazásánál is számolnak azzal, hogy a válaszok tartalmazhatnak valamennyi pontatlanságot, például ha egy városra vagy irányítószámra szűkített földrajzi adatokat kérnek.
A mesterséges intelligencia citizen science-ben betöltött szerepéről Szentiványi elmondta: az ilyen kezdeményezések által használt egyes mobilalkalmazásoknak már szerves részét képezik a gépi tanulási algoritmusok. A biológusnak az iNaturalist alkalmazással van tapasztalata, ahol, mint mondta, jól működik a beépített algoritmus, és általában képes az ismertebb fajokat a rendszertani nem (genus), vagy akár a faj szintjén azonosítani. Az algoritmusok rohamos fejlődésének ellenére ugyanakkor a beérkező adatokat továbbra is egyesével le kell ellenőrizniük.
A szúnyogok is megsínylették a tavalyi aszályt, de ez nem feltétlenül jó hír
Magyarországon a 2010-es években három invazív csípőszúnyogfaj is megjelent: a tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Ezek élőhelye eredetileg a nyugat-paleoarktikum és Ázsia egyes részei voltak, magyarázta Szentiványi, de különböző okokból, mint az egyre fokozódó áruszállítás és a globális felmelegedés, más területeken is megjelentek. Mivel a földközi-tengeri régióban már egy ideje jelen voltak, az, hogy végül Magyarországon is felbukkantak, nem érte váratlanul a kutatókat.
Az idegen szúnyogfajok megjelenésében közrejátszhatott az is, hogy a klímaváltozás miatt átlagosan egyre enyhébbek a telek, így a szúnyogok át tudnak telelni; felbukkanásukban szerepet játszik az áruszállítás, a turizmus és az élőhelyek fokozódó széttöredezettsége is. Az egyes invazív szúnyogfajok elterjedését a kutató szerint az urbanizáció is befolyásolhatja, és a szúnyogok által elfogyasztott vér elemzésével azt is megfigyelték, hogy a tigrisszúnyog a másik két fajnál jobban kedveli az ember vagy a háziállatok vérét.
Tigrisszúnyog (Aedes albopictus) Magyarországon Fotó: Szúnyogmonitor
Ezek a szúnyogfajok olyan kórokozókat képesek hordozni, mint a Chikungunya-vírus, a Dengue-vírus, vagy a Zika-vírus, mondta a biológus, aki hozzátette, az elmúlt években Európában voltak már kisebb, a Chikungunya-vírushoz vagy Dengue-vírushoz köthető betegségkirobbanások. A kutató szerint az invazív fajok Európán belüli elterjedése ezért előbb-utóbb komoly problémát is okozhat. Vizsgálatuk Szentiványi szerint nem kizárólag ezért fontos, az invazív fajok ugyanis az őshonos fajokkal ellentétben nem szürkületkor vagy hajnalban, hanem napközben is csípnek, és nagyon agresszívak tudnak lenni, így a napi komfortérzetünket is jelentősen befolyásolhatják. Emellett kiszoríthatják az őshonos csípőszúnyogfajokat, aminek előre nem látható ökológiai következményei lehetnek.
Az első invazív szúnyogfajt 11 éve találta meg az országban egy ezzel foglalkozó kutatócsoport, a rovarok elterjedésének követését célzó Szúnyogmonitor projekt pedig 2019-ben indult, így jelenleg közel 3 évre visszamenően vannak közösségi forrású adataik. A szúnyogot beküldő önkéntesek megadhatják email- vagy postacímüket, és ha sikerül meghatározni, hogy a szúnyog melyik fajhoz tartozik, értesítést kapnak, így ha valaki a kertjében talál egy szúnyogot, meggyőződhet róla, hogy tényleg tigrisszúnyogra bukkant-e.
— Mosquito Surveillance Hungary 🦟🇭🇺 (@mosquitoevoeco) July 13, 2022
Szentiványi szerint a tavalyi, elképesztően aszályos évben sokkal kevesebb szúnyogbejelentést kaptak, ami jól jelzi, hogy a csapadékszegény éveket a szúnyogok is megsínylik. Ilyenkor a nőstények nem találnak megfelelő vizes élőhelyeket, ahol el tudják helyezni tojásaikat, és a lárvák sem tudnak megfelelően fejlődni. Más országok példáiból viszont tudjuk, hogy ha egy aszályos évet egy csapadékos követ, az segítheti egyes fertőző betegségek terjedését, ahogy ez a nyugat-nílusi lázat okozó vírussal is előfordult, amit szintén a szúnyogok terjesztenek.
Egyre gyakoribb a szúnyogok által terjesztett kutyaszívférgesség
A szívférgességgel is hasonló okokból kezdtek el foglalkozni, mivel a szúnyogok által terjesztett és a Dirofilaria immitis fonálféreg faj által okozott megbetegedés szintén az elmúlt egy-két évtizedben jelent meg Magyarországon és indult jelentős terjedésnek. Az első magyarországi kutya 2007-ben kapta el ezt a féregfertőzést, és kizárható volt, hogy az állat külföldön fertőtődött meg. Azóta ez lett a kutyákat érintő egyik legsúlyosabb parazitafertőzés Magyarországon – 2018-ra egy felmérés szerint már a hazai kutyák akár 5,5 százaléka is megfertőződhetett. A fertőzés megelőző gyógyszeres kezeléssel elkerülhető, kezelése viszont elképesztően drága, több százezer forintra is rúghat.
A magyar kutyák több mint 5 százaléka fertőzött lehet Fotó: Draskóczy Eszter
Szentiványi szerint a szakirodalom alapján egyértelműen kijelenthető, hogy egyre gyakoribb fertőzésről van szó, és ez a tendencia várhatóan a következő években is így folytatódik. Ez arra vezethető vissza, hogy a szívférgességet az invazív szúnyogfajok is tudják terjeszteni, így azok hazai megjelenése, valamint a globális felmelegedés fokozódó hatásai miatt a betegség várhatóan egyre inkább elterjed.
Az adatgyűjtést tavaly decemberben kezdték, és idén egész évben várják az adatbejelentéseket – a kérdőívet itt lehet kitölteni. Már végeznek köztes elemzéseket is az adatokon, és az önkéntesek ezekből számíthatnak visszajelzésre. Az előzetes eredmények szerint a kór elterjedéséhez hozzájárulhatnak a kutyatartási szokások, vagyis az, hogy az állatot lakáson kívül, kint és bent is, vagy csak bent tartják-e. Bár ez Szentiványi szerint még változhat, most azt látják, hogy a kint tartott kutyáknál magasabb az átfertőződöttség, ami nem meglepő, hiszen a kutyák ilyenkor folyamatosan kivannak ki vannak téve a szúnyogcsípés lehetőségének.
A mostani kutatást megelőző publikációk arra jutottak, hogy a betegség elsősorban a keleti és a déli országrészben tűnt fel. Elterjedésének a kutyatartási szokásokkal való összefüggése mellett Szentiványit az érdekli leginkább, hogy miként alakul a betegség előfordulása országos szinten. A Qubittel is megosztott kezdeti, a fertőzés országos elterjedtségének egyenlőtlenségeit felfedő adataik szerint a Tiszántúlon, a Duna-Tisza közében és Közép-Magyarországon több a szívférgességgel fertőzött kutya, mint a Dunántúlon.
Forrás: Ökológiai Kutatóközpont
Magyarország nyugati részén a kutató szerint ennek ellenére szintén jelen van a fertőzés, csak vélhetően nem olyan nagy számban, mint a Dunán innen. Ezekre az eredményekre Szentiványi szerint kihathat az is, hogy regionálisan eltérő lehet, mennyire motiváltak az emberek a kérdőív kitöltésében, ezt ugyanakkor a végső elemzésükben statisztikailag korrigálják majd, de épp emiatt továbbra is várják az adatokat olyan területekről, ahonnan eddig kevés bejelentés érkezett (például Nógrád és Somogy).
Amikor Szentiványi kutyákkal foglalkozó Facebook-csoportokban posztolta a kérdőívet, jó visszajelzéseket kapott, és rövid időn belül több százan válaszoltak is: „mindenki lelkes volt, és mondták, hogy hamar szeretnék tudni, hogy mik lesznek az eredmények.” Szentiványi szerint a kutatás hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban megértsük a betegség elterjedését és ökológiáját. Ezzel az olyan kutyatartóknak segíthetnek, akik valamilyen okból, például állatuk egészségi állapota miatt nem akarják alkalmazni a folyamatos megelőző gyógyszeres kezelést: ők megtudhatják, milyen esetekben nagyobb az esély arra, hogy a kutyájuk megbetegedjen. A kutatók emellett hosszabb távon azt is szeretnék megérteni, hogy mutat-e összefüggést az invazív szúnyogok elterjedése és az, hogy hol van több fertőzött kutya. Ez akár arra is rávilágíthat, hogyan kell területileg módosítani a mostani, invazív szúnyogok elleni védekezési stratégiákat.
A kontinensek belsejében elhelyezkedő sós tavak speciális képviselői a magyarországi szikes tavak. A szikes tavak Eurázsiában területarányosan legnagyobb számban a Kárpát-medencében találhatók, ezek a tavak egyúttal az európai-afrikai madárvonulás útvonalában kiemelten fontos pihenő és táplálkozó helyei az északon költő és tengerparton telelő vándorló madaraknak.
Kutatások sora bizonyítja, hogy globálisan a vizes élőhelyek és a vízimadár populációk rohamosan pusztulnak az elmúlt évtizedek tájátalakító tevékenysége (lecsapolás, vízelvezetés), a hőmérséklet emelkedése és a csapadék rendszerek átalakulása miatt. A vízimadár populációk fontos szerepet töltenek be a táplálékhálózatban és a gazda-parazita hálózatokban, jelentős a kulturális és rekreációs szerepük is, a madárpopulációk és élőhelyük visszaszorulásával ezek az ökológiai szolgáltatások is csökkennek.
Boros Emil, az ÖK Vízi Ökológiai Intézet tudományos főmunkatársa évek óta kutatja a vízimadarak és a szikes tavak kölcsönhatását. A Duna-Tisza köze szikes tavainak vizsgálata során egy korábbi Science of The Total Environment tanulmányukban megállapították, hogy a vízimadarak ürülékükkel óriási mennyiségű foszfort (P) visznek be a szikes tavak vizébe, vagyis a madarak a külső foszfor források biotikus közvetítőiként viselkednek, amit guanotrofizációnak neveznek (a madarak okozta tápanyag feldúsulás). Kimutatták, hogy a szikes tó vizének extrém magas foszfortartalmáért 64%-ban a vízimadarak: a nagy testű növényevők – liba és kacsa fajok és a közepes-testű mindenevők pl. sirályok felelősek. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy a nagyon magas foszforkoncentráció ellenére a tavak primer produkciója (az algák felszaporodása) csak mérsékelt volt a tavakban, ennek oka a tavak jellemzőiben keresendő: a sekély vízmélységben, a víz nagyfokú lúgosságában (PH > 9), a tavak időszakos kiszáradásában.
Balkas -tó
A sós, szikes tavak és a vízimadarak kölcsönhatásának további vizsgálatában arra keresték a választ, milyen módszerrel lehetne megmutatni, hogy a vízimadarak különböző csoportjai alapján megjósolható-e a víztestek ökológiai/trofikus állapota. Szintén a Science of The Total Environment rangos folyóiratban a közelmúltban megjelent publikációjukban Boros Emil és munkatársai különböző térbeli léptékben, Kazahsztán sztyepp és félsivatagi régiójában 1700 km-szer 1000 km-es óriási területet vontak vizsgálataikba, ahol 63 mintaterületet választottak ki. A mintaterületeken közel 100 vízimadár faj fordult elő, ezeket a tápanyag-forgalomban és betöltött szerepük szerint három csoportba sorolták Boros Emil módszere szerint: nettó importőrökre (nagy testű növényevők pl. lúdfélék, darvak) importőr-exportőrökre (mindenevő kacsák és sirályok) és nettó exportőrökre (különböző növény-, mindenevő és halevő fajok). Ezeknek a madárcsoportoknak a gyakoriságát, össztömegét és diverzitását vetették össze a tavak több térbeli skálán történő jellemzőivel pl. vízmélység, klorofill tartalom, – nagyobb térbeli skálán- a tavak 1 és 10 km-es környezetében talált felszínborítással pl. füves terület vagy mezőgazdasági terület.
Eredményeik szerint a fenti vízimadár csoportok előfordulása szoros összefüggést mutatott a sós tavak különböző léptékű jellemzőivel. A vízborítás és a sótartalom jelzi leginkább, hogy milyen madár csoport fordul elő az adott környezetben. Az importőr-exportőr és a nettó exportőr madár csoportok a tavak táplálék ellátottságával és a vízmélységgel mutatnak pozitív összefüggést, míg az importőrök a tavak környezetét pl. füves terület a jelzik előre.
A tanulmány gyakorlati jelentősége, hogy számszerűsíti ezt a vízimadarak által végzett ökoszisztéma szolgáltatást, a tápanyag körforgalomban betöltött szerepüket, amely elengedhetetlen a rendszeres monitoringhoz és a tavak területkezeléséhez. A tanulmányban leírt osztályozási rendszer és módszertan segítségével nagy geográfiai régiók esetében is jól megbecsülhetők a vízterületek bizonyos környezeti tulajdonságai a vízimadár populációk megszámlálásával. Ez a jövőt tekintve lehetőséget ad arra, hogy a madarak segítségével becsülhető legyen a vízi rendszerek ökoszisztéma funkciója és szolgáltatása, amely viszont még további módszertani vizsgálatokat igényel.
Publikációk:
Emil Boros, Zarina Inelova, Zsuzsanna Lánczos, Zsolt Végvári: Waterbird guilds predict environmental attributes of inland saline aquatic ecosystems on multi-spatial scales,
Science of The Total Environment, Volume 855, 2023.
https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2022.158845. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0048969722059447
Emil Boros, Anita Takács, Péter Dobosy, Lajos Vörös: Extreme guanotrophication by phosphorus in contradiction with the productivity of alkaline soda pan ecosystems,
Science of The Total Environment, Volume 793, 2021.
https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2021.148300. https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0048969721033714
Képek: Boros Emil – Vékonycsőrű víztaposók és Balkas-tó
Nem új elmélet, hogy az emberi nyelv csírájának, a protonyelvnek a kialakulása a dögevéshez kapcsolódik, de eddig nem született olyan tanulmány, ami ennek erős valószínűségét igazolta volna. Az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatói egy számítógépes szimuláción alapuló evolúciós modell alapján jutottak arra, hogy kétmillió évvel ezelőtt a dögevés indíthatta el az emberősöket a tudatos kommunikáció és kooperáció felé.
A mai ember, a Homo sapiens sapiens nagyjából háromszázezer évvel ezelőtt alakulhatott ki, de már a kétmillió évvel ezelőtt él emberelőd, a Homo erectus is képes lehetett korlátozott mértékű kommunikációra. De mi sarkallhatta arra, hogy beszéljen, ha addig jól elvolt anélkül is? A feltételezések szerint egy környezeti sokkhatás.
„Emberelődeink kelet-afrikai elterjedési területén földtörténeti szempontból nagyon gyorsan fordult hidegebbre a klíma, és a növényi tápanyag (bogyók és gyümölcsök) mennyisége erősen lecsökkent. Ehhez a hirtelen éghajlatváltozáshoz kellett alkalmazkodnia az erectusnak, és át kellett állnia egy másik diétára, a húsevésre. Számára ez azért volt embert próbáló forgatókönyv, mert meg kellett tanulnia a kooperációt. Amikor növényevő volt, akkor, kis túlzással, ha nem aludt, bokorról bokorra járt és gyűjtögetett. A gyűjtögetés egyéni cselekvés volt, nem igényelt kommunikációt, így nem volt meg ennek kialakulásának az evolúciós kényszere. Az evolúció nem tűri a presztízsberuházásokat, nem épít egy falu mellé háromsávos autópályát, ha arra nincs szüksége. Ha egy képesség nem nyereséges, például energetikai szempontból, akkor nem fog megjelenni, illetve fennmaradni” – mondta a Telexnek Szilágyi András, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének igazgatója.
A Homo erectus korszakában nagy mennyiségben elérhetők voltak nagyobb testű állatok tetemei, de az emberős nem tehette meg, hogy a talált dögöt csak úgy hazavonszolja. A dög nemcsak az erectusok diétájában szerepelt, más, veszélyes ragadozók is ugyanerre a zsákmányra pályáztak. Míg az állatoknak várniuk kellett arra, hogy valamelyest oszlásnak induljanak a tetemek, addig a Homo erectusok rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyekkel képesek voltak megbontani a friss dögöt, így ők hamarabb juthattak a húshoz, bár a többi ragadozó miatt ez igen veszélyes vállalkozás volt.
„Hogy sikeresebbek legyenek, szükség volt a kooperációra és ezzel együtt a kommunikációra. El kellett mondani, hol van a táplálék, mennyire veszélyes a megszerzése, és mekkora csoport kéne a megszerzésére. A protonyelvet használó csoportok hatékonyabbak voltak az élelemszerzésben, és ez fitneszbeli előnyöket is adott” – mondta Szilágyi András.
Kőeszközök a tanzániai Olduvai Gorge Múzeumban Fotó: Wolfgang Kaehler / LightRocket / Getty Images
Hogy hogyan kommunikáltak egymással az emberősök, azt csak találgatni lehet, de a feltételezések szerint volt hangadási összetevője, és gesztusokat is tartalmazott a kommunikációjuk: tárgyakra mutogattak, vagy azok megjelenését mutogatással utánozhatták, és hangadással segíthették az információ megértését.
„Azt a mai ember is el tudja képzelni, hogyan működhetett a protonyelv. Ha kimegyünk egy idegen országba, amelyiknek a nyelvéből csak 10-20 szót tudunk, például olyanokat, mint vacsora, jó napot, akkor ezekkel a szavakkal és a metakommunikációval is tűrhetően el lehet lenni egy darabig, de a csetüzenetek és az SMS-ek igen szűk szókészletével is átmegy az információ. Valószínűleg a Homo erectusoknál is ki tudott alakulni egy konszenzusos kódrendszer, amivel át tudták adni az információt. Azt viszont nem tudjuk, hogy ekkorra milyen mértékben alakult már ki a jelenkori, beszédhez szükséges anatómiai struktúra” – mondta Szilágyi.
A konfrontatív dögevés elmélete a brit Derek Bickertonhoz kapcsolódik, de ez, ahogy az Evolúciótudományi Intézet igazgatója megjegyezte, egy verbális modell volt. A magyar kutatók viszont egy részletes számítógépes modellel igazolták ennek az evolúciós forgatókönyvnek a működőképességét.
„Mi azt próbáltuk meg minél realisztikusabban modellezni, hogy az egyre fejlettebb kommunikáció és az így lehetővé váló kooperáció folyamatos előnyt jelentett azokkal a csoportokkal szemben, amelyek nem vagy csak rosszabbul kommunikáltak. Olyan volt, mintha egy Sim City vagy esetünkben inkább egy Sim Horde játékot játszottunk volna, amit azonban nem mi, hanem az evolúciós hajtóerő irányít” – mondta Szilágyi András.
A szimulációjukban 120 ezer évet futtattak le 15 perces időegységekre felbontva – ez is jelzi, hogy milyen óriási számítási kapacitásra volt szükség –, és vizsgálták az egyedek túlélését, szaporodását, kommunikációját. A modellbe az evolúciós változók mellé kulturális elemek is bekerültek, hiszen az együttműködés formája is lényeges volt a kommunikáció fennmaradásához.
Látogatók az indonéziai Sangrian Museumban – Fotó: Agoes Rudianto / Anadolu Agency / Getty Images
„Minden egyedet külön vizsgáltunk, hogy merre keresi a táplálékot, talál-e táplálékot, visszatalál-e a csoportjához, egyáltalán megéri-e a másnapot. De olyan adatokat is bevittünk, hogy a dögöknek mekkora volt a tömegük, milyen volt a növényi és az állati források energiatartalma, vagy azt, hogy mennyi energiába került az előembereknek a zsákmány megszerzése, egy csoport abból mennyit tudott bevinni a táborba, és a többi. Vizsgáltuk azt is, hogy a megnövekedett tápanyagbevitel mennyivel járult hozzá az egyre effektívebb kommunikációt és kooperációt is lehetővé tevő, folyamatosan növekvő agy energiaigényének fedezéséhez” – mondta Szilágyi András.
Mivel kevés a fosszilis lelet a Homo erectus korszakából, a kutatók ökológiai ismeretek és az evolúció működésének elvei alapján juthattak egy elfogadható forgatókönyvhöz.
„Bár a kommunikáció kialakulásának pontos forgatókönyvét valószínűleg senki nem fogja tudni megalkotni, az azonban biztosnak látszik, hogy a Homo erectus agymérete és alkata is alkalmas volt arra, hogy egy protonyelv ki tudjon fejlődni, valamint a konfrontatív dögevéshez szükséges kooperáció meg tudjon jelenni. Ez volt a kezdete annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen egymást segítve alakult ki kiugróan jó kommunikációs és kooperációs képességünk, ami végül a Föld – nem túl jó – urává avatott minket. A folyamat, amelyet valahol Kelet-Afrikában a dögökért való versengés indított meg, Shakespeare-szonettekig és Babits-versekig vezetett. Kétmillió évbe telt, de hát minden kezdet nehéz” – összegezte a kutató.
Szöveg: telex.hu
Kiemelt kép: Dioráma a Nairobi Nemzeti Múzeumban – Fotó: Ninara / Wikipedia
Európában elképesztően sokféle rovar él, amelyek beporozzák a termesztett és a vadon élő növényeket. Ez a sokféleség elengedhetetlen az egészséges természet és a jó minőségű emberi élet szempontjából. A termesztett növények háromnegyedének, a vadon élő növények 87%-ának termés- és magképzéséhez szükség van a beporzókra. Az elmúlt évtizedekben azonban a mézelő méhek, vadméhek, zengőlegyek, lepkék, bogarak száma és sokfélesége globálisan csökken, melyben nagy szerepe van a fészkelő helyeik és táplálékforrásaik elvesztésének. Sok faj a kihalás szélén áll.
Az Ökológiai Kutatóközpont új szakmai ismeretterjesztő kiadványt jelentetett meg Beporzó-barát városok – a beporzó rovarok támogatásának lehetőségei települési környezetben címmel, amely az ÖK honlapján elérhető és letölthető. A kiadvány a települési környezetben kínálkozó lehetőségeket veszi számba, melyek a beporzók védelmét, a beporzás fenntartását segíthetik.
Ezen célokat többek között az Európai Unió 2018-ban elfogadott Beporzó Stratégiája is megfogalmazta, szorgalmazva a beporzók megfogyatkozásának hátterében álló okok megértését és hanyatlásuk megállítását a társadalom bevonásával. A városok és falvak sok beporzó rovar menedékei lehetnek, táplálékot és fészkelő helyet nyújthatnak számukra. Megfelelő tervezéssel és odafigyeléssel a települések igazi beporzó paradicsommá alakíthatók. A segítség pedig azonnal megtérül, hiszen a gazdag rovarközösségek termesztett növényeink, virágaink, fáink megfelelő beporzásáról gondoskodnak. A kiadvány áttekinti a magkeverékekkel vetett ágyások, területek kialakításának és fenntartásának gyakorlati lépéseit, hangsúlyozva az őshonos növényfajok fontosságát. Tanácsot ad a kertészeti virágok, cserjék, fák körében ajánlott növények kapcsán, melyek a településeket nem csak széppé, de beporzó-barátabbá is tehetik. Az összefoglalt gyakorlatok hazai és nemzetközi ökológiai kutatások eredményei, nemzetközi tapasztalatok alapján kerültek megfogalmazásra a gyakorlati beporzó védelem megvalósítása érdekében.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Vízi Ökológiai Intézetének Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportja 2023. februárban indította el a Tudós Horgász országos citizen science projektet. A magyar szabadidős horgászok részvételével folytatott kutatás elsődleges célja annak megértése, hogy milyen ökológiai hatások befolyásolják felszíni vizeink állapotát, például mikor, hol, és milyen tényezők együttállása esetén alakul ki az algavirágzás. A horgászok a projekt számára létrehozott külön weboldalon és mobilalkalmazásban tudnak adatot szolgáltatni, ahol néhány felszíni vizeinkhez köthető fontosabb élőlény megfigyelésének dokumentálásával, illetve időről időre megújuló kérdőívek kitöltésével is segíthetik a kutatást. „Őrszemekként” történő bevonásuk vizeink megfigyelésébe egyben lehetővé teszi a kutatók számára ökológiai tudásuk és percepcióik alaposabb megismerését, és így remélhetőleg elindulhat velük a párbeszéd a felszíni vizeinkkel kapcsolatos legfontosabb ökológiai kérdésekben.
A vizek állapota az intenzív használat és terhelés miatt nagyon gyorsan és folyamatosan változik, és mivel a jó állapot fenntartása állami feladat, a téma kiemelten fontos. A változás szabad szemmel is látható jelei például az algásodás, jellegzetes fajok eltűnése vagy akár újak megjelenése, de ennek következménye lehet bizonyos fajok túlzott elszaporodása is.
Az elmúlt évtizedekben az ökológiai kutatásokban világszerte egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a természettel együtt élő, a helyi ökoszisztéma-szolgáltatásokat használó szakemberek ökológiai tudásának. A kutatók csak az utóbbi évtizedben ismerték fel, hogy a hivatásos halászok mellett a szabadidős horgászok helyi ökológiai ismeretei is hozzájárulhatnak a vizes élőhelyek megőrzéséhez és az itt végzett tudományos kutatásokhoz. A horgászok ugyanis rendszeresen kint vannak a természetben, és hol tudatosan, hol önkéntelenül, de folyamatosan megfigyelik az élővilágot.
Ha szoktál horgászni, légy mostantól Tudós Horgász! Csuja Imre/Ökológiai Kutatóközpont
A horgászat ma is az egyik legnépszerűbb hobbi hazánkban, a horgászok a vizes élőhelyek legfőbb használói. Míg három éve csupán 500 000 regisztrált horgászt tartottak számon Magyarországon, 2022 végére számuk átlépte a 870 000-et. Mindezek ellenére a rekreációs horgászok helyi környezeti tudása még mindig az ökológiai tudás egyik legkevésbé kutatott területe. Az ÖK kutatói 2020 óta foglalkoznak a témával, céljuk a horgászok ökológiai tudásának és percepcióinak alaposabb megismerése, illetve a velük folytatott párbeszéd elindítása a felszíni vizeinket érintő legfontosabb ökológiai kérdésekben.
A projekt honlapján további információk találhatók a kutatás és a célkitűzések részleteiről, a kép- és adatszolgáltatás pontos módszertanáról, az alkalmazás használatáról, továbbá Csuja Imre színművész által narrált két tájékoztató videó is megtekinthető.
BÁLDI ANDRÁS az MTA levelező tagja, az Ökológiai Kutatóközpont kutatóprofesszora 2023. február 14-én megtartotta székfoglaló előadását az MTA Székház Nagytermében.
Az előadás címe: Biodiverzitás és ökoszisztéma-szolgáltatások: tereptől a szakpolitikáig
A biodiverzitás az elmúlt évtizedek során jelentősen csökkent. Az ökoszisztémák mintázatainak és folyamatainak megismerése, megértése és ezáltal a pusztulás megállítása létérdekünk. A biodiverzitás csökkenésének egyik fő oka az eredeti természetes élőhelyek átalakítása, így ezeknek csak kicsi izolált maradvány-foltjai találhatóak az ember dominálta tájban. Ezekre az élőhely foltokra érvényes a fajszám-terület összefüggés, mely egyike az ökológia kevés törvényszerűségeinek. Lecsökken továbbá a belső-, és megnő a szegély-élőhelyek aránya. Mindezek tükröződnek a fajok és egyedek előfordulásában, de a természetes mintázatokat és folyamatokat befolyásolhatják az emberi beavatkozások. A természetes élőhely foltokat ember dominálta – nagyrészt mezőgazdasági – terület veszi körül; ezekhez ugyanakkor még jelentős biodiverzitás kötődhet. Alapvető kérdések várnak megválaszolásra, például mi a hatása a gazdálkodásnak és a tájszerkezetnek – és ezek interakciójának – a biodiverzitásra, illetve az ezen alapuló ökoszisztéma-szolgáltatásokra? A kapott kutatási eredmények alapvető információkat biztosítanak a természetbarát gazdálkodás, és ezzel a biodiverzitás hatékony megőrzése érdekében. A gyakorlat felé történő következő lépés a kutatási eredményeknek a beépítése a szakpolitikákba. E lépéshez számos eljárás, illetve intézmény tartozik, melyekben a kutatói részvétel kulcsfontosságú.
Báldi András előadásában bemutatta a fajszám-terület összefüggést felülíró emberi behatás meglétét, továbbá az élőhely szegélyek pozitív, ám fajspecifikus hatását madarak előfordulására, és negatív hatását a fészekaljak túlélésére. Sok év alatt számos mezőgazdálkodási élőhely biodiverzitását vizsgálták, benne növényeket, egyenesszárnyúakat, futóbogarakat, poloskákat, kabócákat, méheket, darazsakat, madarakat, és kimutatták, hogy a hazai fajgazdagság jelentősen nagyobb más, intenzíven gazdálkodó országokénál. E gazdagság megőrzéséhez kontextus függő – például lokális élőhely, táji környezet, taxon – célzott kezelés szükséges. Az elmúlt években indított táji szintű kísérleteikben vadvirágos parcellák létrehozásával, illetve ugarok felülvetésével derítik fel a leghatékonyabb kezelési lehetőségeket, ahol mind a gazdálkodó, mind a biodiverzitás gyarapodhat. Végül bemutatta, hogy a kutatási eredmények átvitele a szakpolitikába és döntéshozatalba hogyan valósulhat meg, és milyen szerepe van nemzetközi szinten a hazai kutatóknak.
Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a dániai Aarhus Egyetem munkatársai a metaanalízis statisztikai módszerének segítségével 103 urbanizációs tanulmányt elemeztek a világ minden tájáról a városiasodás talajfaunára gyakorolt hatásának megértése céljából. A kutatók az éghajlati viszonyok függvényében vizsgálták a talajállatok fajgazdagságának változását és az egyedszámok alakulását. Azt találták, hogy az erőteljesebb talajtömörödésre érzékeny és általánosságban is nehezebben terjedő talajállatcsoportok, így a giliszták, a csigák és az ugróvillások fajgazdagságát negatívan, az ászkák, az ezerlábúak és a százlábúak mozgékony, jól alkalmazkodó csoportjainak az egyedszámát azonban előnyösen befolyásolja az urbanizáció. A talajállatok egyedszámára általánosságban szárazabb éghajlaton a sok locsolás következtében kedvezően hat a városiasodás, nedves éghajlaton ugyanakkor az intenzívebb párolgás és a gyorsabban elfolyó csapadék miatt kialakuló szárazabb városi környezet csökkenti az egyedszámokat. Az eredményeket bemutató publikáció a Science of the Total Environment nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg.
Egy gramm talajban akár tízmilliárd mikroba is élhet, egy maroknyiban pedig több ezer szabadon élő, vagyis nem parazita életmódú fonálféreg bújhat meg. Egy négyzetméteren pár ezertől akár százezres nagyságrendig fordulnak elő ugróvillások és talajlakó atkák. A talajállatok számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak az ember számára. A giliszták úgynevezett ökoszisztéma-mérnökök, nagyban képesek átalakítani a környezetüket a talaj intenzív átkeverésével. Hektáronként akár több ezer kilométernyi járatot hoznak létre, így segítik a víz bejutását a talajba, fellazítják azt, és hozzájárulnak a humuszképződéshez is. A talajlakó atkák sokféle szerepet betölthetnek a táplálékláncban: lehetnek növényevők, ragadozók vagy lebontók. Ez utóbbiak holt szerves anyagokkal táplálkoznak, és segítik azok tápanyaggá válását. A talajlakó fonálférgek lehetnek baktériumevők, növényevők vagy ragadozók. A lebontó ugróvillások a talajlakó baktériumokat és gombákat szabályozzák, illetve a mohák beporzását is végzik. A csigák, az ászkák és az ezerlábúak is a lebontók közé tartoznak, a százlábúak kizárólag ragadozók, míg a futóbogarak között előfordulnak a gyomok terjedését szabályozó növényevők, vegyes táplálkozásúak és a biológiai védekezésben segítő ragadozók is.
A városiasodás, vagyis a városok területének és népességének növekedése gyökeresen átalakítja az élőhelyeket. A talajt lerontják vagy kicserélik, idegenhonos növényekkel telepítik be, sokszor és nagy területen aszfalttal, betonnal és épületekkel fedik le, illetve sok helyen az év minden szakában élénk zöld pázsitot tartanak fenn. Ezek az átalakítások azonban több állatcsoport élőhelyét is veszélyeztetik vagy megszüntethetik.
A kutatók megállapították, hogy a giliszták, a csigák és az ugróvillások fajgazdagsága a külvárosi és vidéki területekhez képest a városokban ‒ ahol több a lefedett terület, és kevesebb a természetes zöldfelület ‒ lecsökkent. Ennek valószínűsíthető oka, hogy ezek a csoportok általánosságban rosszabb terjedők, így nehezebben mozognak a városban az elszigetelt területek között, illetve érzékenyek a talaj tömörödésére, ami a városokban a nagyobb mértékű taposás és forgalom miatt erőteljesebb, mint a külvárosban vagy vidéken. Az egyedszámok esetében azt találták, hogy a városiasodás az ászkák, az ezerlábúak és a százlábúak csoportjának kedvezett. Ezek mozgékony csoportok, táplálkozásukat tekintve pedig nem válogatósak, így könnyen boldogulnak a városi környezetben. Az éghajlati viszonyokat is számításba véve azonban kiderült, hogy a fenti megállapítás csak akkor igaz az egyedszámokra, ha a vizsgált városban alacsonyabb az éves csapadékmennyiség, míg nedves éghajlaton az urbanizáció hatása csökkenti az egyedszámokat. Ennek oka valószínűleg az, hogy szárazabb éghajlaton a városokban locsolással tartják fenn a növényzetet, ami kedvez a talajállatok felszaporodásának, míg nedves éghajlaton az aszfalt és a beton miatti intenzívebb párolgás és a gyorsabban elfolyó csapadék következtében szárazabb a környezet, ami kedvezőtlen a talajállatoknak. A kutatók emiatt azt javasolják, hogy a városi zöldterületeket lehetőleg úgy kezeljék, hogy azok a várost körülvevő természetes környezethez hasonlóak legyenek, ahelyett hogy túllocsolással vagy túl sok lefedett területtel idegen környezetet teremtenének a talajfaunának.
A Győri Törvényszék 2022. december 5-én hozott ítéletében elutasította a Greenpeace Magyarország Egyesület, mint felperes keresetét, és ezáltal hatályban tartja a Fertő tavon létesítendő, nézetünk szerint nemcsak gigantomán, hanem egyszersmind súlyosan környezetkárosító beruházással kapcsolatos közigazgatási határozatot, miszerint az építkezés folytatódhat. Az ítélet jogerős, a döntés ellen „fellebbezésnek helye nincs”.
Az ítélet indokolását a bíróság 18 oldalon, 110 számozott bekezdésben foglalta össze. Az indokolás szakmailag nem meggyőző, sőt nézetünk szerint kimondottan megalapozatlan, ezért továbbra is irányadónak tartjuk az MTA VIII. Osztályának 138/2021. (XII.14) számú határozatát a Fertő tavat és a nemzeti parkot károsan befolyásoló beruházással kapcsolatban.
A felperes keresetét elutasító ítélet részletesebb kritikájával nem kívánunk foglalkozni, mert ez az ügyvédek és a környezetvédelmi szakjogászok feladata. Az ítélet indokolása azonban tartalmaz egy olyan érvelést, amelyet a szaktudományok képviselőiként nem fogadhatunk el, és amely ráadásul nemcsak természettudományos, hanem nézetünk szerint jogi szempontból is tarthatatlan. Az ítélet 103. bekezdéséről van szó, amelyet teljes terjedelmében, betű szerint idézünk:
„Fontos azt hangsúlyozni, hogy a Natura 2000-rendelet perben irányadó rendelkezései alapján a fajok, illetve azok élőhelyének a fenntartása a cél. Különbséget kell tehát tenni a fajok és annak egyes egyedeinek védelme között. Nem vitás, a tó medrét érintő kotrás hatással lehet a jelenlévő állatfajok egyedeire, azonban jogsérelmet ezzel kapcsolatban megállapítani akkor lehet, ha a módosítással érintett tevékenység a fajokra, mint az egyedek összességére, egészre, illetve a területen jelenlévő fajok élőhelyének egészére jelent veszélyt. Az, hogy egyes a perrel érintett területen egyes egyedek előfordulhatnak, illetve az emberi beavatkozás következtében elpusztulhatnak, nem áll összhangban azzal a Natura 2000 rendeleti szabállyal, mely szerint az élőhelyek, illetve a fajok fenntartása a cél. Mivel megállapítható volt, hogy a területet élőhelyként és szaporodási helyként az érintett egyedek általában nem használják, az egyes, a kotrás ellenére is csak feltételezhetően jelen lévő egyedek védelme a beruházással szemben aránytalan korlátozás lenne. Ugyanígy aránytalan korlátozás [sic!] jelentene a kotrási időszak kérelemben foglaltak szerinti bővítése iránti kérelem elutasítása is.”
Abból a 103. bekezdés első mondatában foglalt vitathatatlan megállapításból, miszerint a 275/2004. sz. Korm. rendelet („Natura 2000-rendelet”) egyik célja „a fajok, és azok élőhelyének a fenntartása”, természetesen nem következik az a második mondatban foglalt megállapítás, miszerint különbséget kell tenni a fajok és azok egyes egyedeinek védelme között. A „tehát” szócska beszúrása a második mondatba azt a hamis benyomást kelti, mintha a fajok és azok élőhelyének megvédése függetleníthető lenne a fajok egyedeinek megvédésétől.
Egy faj védelme főszabályszerűen a fajt képviselő összes egyed megvédésével valósítható csak meg, mint ahogy a faj élőhelyének védelme is főszabályszerűen az összes egyed védelmét magában foglalja. A Magyarországon védettnek nyilvánított fajok minden egyede védettséget élvez, és jogsértés valósul meg akkor is, ha valaki akár egyetlen egyet elpusztít. A szabálysértésekről szóló törvény értelmében a fokozottan védett növény- és állatfajok egyetlen példányának elpusztítása is pénzbüntetéssel járó szabálysértés, súlyosabb esetben bűncselekmény. A védett fajokhoz tartozó egyedek elpusztításának jogellenességén nyilvánvalóan nem változtat az, hogy a Natura 2000-rendelet szövege kifejezett formában nem utal az egyedek elpusztításának tilalmára.
Különösen visszásnak látjuk az indokolás 103. bekezdésének azon kitételét, amely szerint az alperes által végzett tevékenység jogsérelmet csak akkor valósítana meg, ha a területen jelen lévő fajok egyedeinek összességére, az élőhely egészére nézve jelentene veszélyt. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a bíróság a Natura 2000-rendelet vélt hézagaiból, nevezetesen a szankcióra való közvetlen utalás hiányából arra a következtetésre jutott, hogy a természetkárosítás az adott esetben ne lenne megállapítható.
A fentieken túl hivatkozhatunk a természet védelméről szóló törvény 42. és 43. §-aira is, amelyek kimondják a védett növény- és állatfajok egyedeinek védelmét, és ezt a védelmet nem relativizálják olyan utalással, hogy az egyedek védelme nem aránytalan-e más érdekekkel összehasonlítva.
A szóban forgó ítéletet a természetvédelmi törvény imént említett rendelkezéseivel összeegyeztethetetlennek, és ezáltal megalapozatlannak látjuk. Hogy egy abszurd példával is megvilágítsuk az ítélet indokolásában kifejezésre jutó jogi érvelés tarthatatlanságát: egy lopást sem lehetne azzal mentegetni, hogy bár a sértettől elloptak 10 000 forintot, az illetőnek még mindig van 1 millió forintja.
Mindezek után a kérdés már csak költői lehet: vajon jogszerűvé válik-e egy védett faj számos egyedének önös érdekekből történő elpusztítása azon az alapon, hogy az adott fajnak másutt maradnak még egyedei.
Báldi András biológus, az MTA levelező tagja Földi András jogász, az MTA levelező tagja Padisák Judit biológus, az MTA levelező tagja Podani János biológus, az MTA rendes tagja Szathmáry Eörs, biológus, az MTA rendes tagja Vida Gábor biológus, az MTA rendes tagja Vörös Imre jogász, az MTA rendes tagja
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Evolúciótudományi Intézete 2023-ben is folytatja a Magyarországon nem őshonos Hyalomma kullancsok hazai megjelenését kutató, 2021-ben elkezdett Kullancsfigyelő programját. A program keretében a kutatók a citizen science módszerével, a lakosság bevonásával már kora tavasztól gyűjtik az adatokat az országban újonnan megjelenő veszélyes fajokról. Emellett, idén elindítják a Kullancs a kertben projektet is, melynek célja a városi környezet, a hazai őshonos kullancsfajok és az általuk hordozott kórokozók kapcsolatának feltérképezése. Az ÖK kutatói ebben a projektben a kerttel rendelkező, elsősorban városi lakosokat kérik arra, hogy vegyenek részt a gyűjtésben, jelentkezni a kullancsfigyelo.hu honlapon található kérdőív kitöltésével lehet. A beküldött példányokat laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá, és a gyűjtők is visszajelzést kapnak.
A 2022-es év első Hyalommája egy lovon bukkant fel. A kullancsot beküldte és a képet készítette: Bánya Márió
A 2021-ben indult Kullancsfigyelő program célja a klímaváltozás hatására hazánkban is megjelenő nem őshonos – különösen a Hyalomma – kullancsfajok, és az esetlegesen hordozott kórokozóik vizsgálata. Ezek a fajok számos patogén terjesztésére képesek, melyek közül kiemelkedik az akár 30 százalékos halálozási aránnyal járó krími-kongói vérzéses láz vírusa. Hazánkba vándormadarak útján érkeznek, eredeti élőhelyük Magyarországtól jóval délebbre található, ám a klímaváltozás miatt a közép- és észak-európai éghajlat is egyre inkább megfelelő számukra. A Hyalomma-k nagyobbak és gyorsabbak a hazai kullancsoknál, pajzsuk egyszínű, sötét, lábuk látványosan sávozott. A kutatás első évében hazánkban mindössze két Hyalomma kullancsot azonosítottak, 2022-ben viszont már kilenc példányról érkezett bejelentés. A gyűjtés a kullancsok első megjelenésével már kora tavasszal elkezdődik, az ekkor talált egyedeknek különösen nagy a jelentőségük, hiszen ez arra utalhat, hogy nem közvetlenül vándormadarak segítségével érkeztek az országba, hanem itt teleltek át.
Kullancsgyűjtés zászlós módszerrel (Fotó: Kovács Márton)
A kutatók a nem őshonos fajokon túl a hazai kullancsokat is vizsgálják, idén tavasszal egy új kezdeményezéssel jelentkeznek. A Kullancs a kertben projekt célja a városi környezet, a kullancsok és az általuk hordozott kórokozók kapcsolatának feltérképezése. A kutatásra a kerttel rendelkező, elsősorban városi lakosok jelentkezését várják a kullancsfigyelo.hu honlapon található kérdőív kitöltésével. Az önkéntesek ezt követően egy csomagot kapnak, amely tartalmazza a kertben történő kullancsgyűjtéshez szükséges eszközöket. A projekt résztvevői megtudhatják, hogy vannak-e kullancsok a kertjükben, ha igen, akkor hol és mennyi, illetve hogy ezek milyen potenciális veszélyt jelentenek. Az így gyűjtött egyedek önmagukban is fontos adatokat szolgáltatnak a kutatók számára, akik laboratóriumi vizsgálatokkal a kórokozókkal való fertőzöttségüket is elemzik. Mindkét kutatásról, az eddigi évek eredményeiről a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon olvashatnak az érdeklődők.
A természetvédelem jeles napjainak sorában február 2-a a Vizes Élőhelyek Világnapja. Az iráni Ramsar városában 1971-ben ugyanis ezen a napon írták alá a vizes élőhelyek védelméről szóló nemzetközi egyezményt, amely a legrégibb természetvédelmi államközi megállapodás. 2023-ban a világnap központi témája a vizes élőhelyek rekonstrukciója. Ebből az alkalomból szervezett 2023. február 2-án, Dömsödön ünnepi előadóülést az Agrárminisztérium, közös szervezésben a Szomor Ökofarmmal és a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsággal.
Az Ökológiai Kutatóközpontot Dr. Boros Emil az ÖK Vízi Ökológiai Intézet tudományos főmunkatársa és a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság tagja képviselte. Szomor Dezső ökogazdálkodóval, a Szomor Ökogazdaság vezetőjével (aki szintén tagja a Ramsari Bizottságnak) közösen tartott előadásában a Kiskunsági Nemzeti Park részét képező, ramsari-területként nyilvántartott, nemzetközi jelentőségű apaji szikes vizes élőhely-rekonstrukciót értékelte az elmúlt 30 évre vonatkozóan, valamint bemutatta az ehhez kapcsolódó LIFE Nature pályázatot.
Az ökológus szakértő az általa végzett több évtizedes vizsgálatok alapján részletesen bemutatta az Apaj-puszta területén található Alsó-Szúnyogi-rét területén a Szomor Ökogazdaság által létrehozott és működtetett 500 ha kiterjedésű kísérleti szikes vizes élőhely-rekonstrukció eredményeit.
„A lényege az ennek a rendszernek, hogy az ősi Dunavölgyi-síkság ártéri vizes élőhely rendszerének működését rekonstruálja a jelenlegi tájhasználati körülményekhez igazodva, ahol a fenntarthatóságot a vízrendszerhez kapcsolódó, a Szomor Ökogazdaság által üzemeltetett halastórendszer biztosítja. A vízrendszer természetvédelmi-ökológiai különlegessége az, hogy a Duna vizével táplált halastavak és természetszerű mocsarak közvetlen vízpótlása a felszín alatti helyi gravitációs áramlási rendszereken keresztül történik, ez közvetetten biztosítja a szikes vizes élőhelyek megfelelő minőségű és mennyiségű vízellátását is. A globális léptékben is különleges sziki élőhelyek helyreállítása szempontjából ezért az Apaj-pusztai vizes élőhely-rekonstrukció lényeges referencia területnek tekinthető a régióban. Az időszakos vizes élőhely természetvédelmi kezelését a Szomor Ökogazdaság az árasztás mellett bivaly és magyar szürkemarha állomány extenzív legeltetésével valósítja meg” – mondta el Boros Emil.
Közel két évtizedes elmaradást pótolva megjelent az első átfogó, minden állatrendszertani egységet tárgyaló összefoglaló kötet a Magyarországon megjelent özönállatfajokról. Az Özönállatfajok Magyarországon a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Rosalia kézikönyvek sorozatában érhető el.
Annak ellenére, hogy az inváziós állatok térhódítása mára az élővizeink, erdeink életközösségeit fenyegető legnagyobb veszéllyé vált, a mai napig nem volt olyan kötet, amely összefoglalta volna az egyes fajcsoportok kutatóinál rendelkezésre álló tudást, sőt még a fajok egyszerű felsorolása is hiányzott. Ezt a hatalmas munkát 36 szakember, az egyes rendszertani csoportok szakavatott képviselői végezték el. Az Ökológiai Kutatóközpont több kutatója is társszerzője a kötetnek, Borza Péter az Erszényes rákok fejezetet, a Kétszárnyúakat Soltész Zoltán, Garamszegi László Zsolt és Török Edina jegyzi.
Inváziós vagy özönállat (és növény) fajoknak azokat nevezzük, amelyek emberi hatásra eredeti elterjedési területüktől nagy távolságra kerültek, és az ottani új környezetben nemcsak hogy megtalálták életfeltételeiket, hanem számukra kedvező körülményekre leltek. Eredeti élőhelyükön egy olyan természetes rendszer részét képezik, amelyben számos más fajjal kell együtt élniük, a fajok közötti versengésben fennmaradniuk, miközben fogyasztóik, ragadozóik és kórokozóik folyamatosan gondoskodnak arról, hogy állományaik ne tudjanak egyeduralkodóvá válni. Új helyükön általában ezek a korlátozó tényezők nem hatnak rájuk, ezért képesek ott elszaporodni, tömegessé válni.
A kötetben a szerzők olyan állatfajokat mutatnak be, amelyek új élőhelyükön elsődlegesen ökológiai problémát jelentenek, de mint az a leírásokban látható, kevés közöttük az olyan faj, amelynek ne lenne kisebb-nagyobb vagy akár katasztrofális mértékű gazdasági hatása is.
A könyv a Magyarországon már megtelepedett vagy rövidesen elkerülhetetlenül megjelenő 118 állatfaj részletes bemutatását, továbbá négy kétéltűfaj és 32 szárazföldi csigafaj rövid ismertetését tartalmazza. A kötet egyik fontos tanulsága, hogy vizeink különösen veszélyeztetettek, ugyanis a tárgyalt fajok több mint fele azokban fordul elő.
