Apró lények nagy szerepben
A természetes erdők – a trópusoktól a mérsékelt övig – moha- és zuzmófajokban rendkívül gazdagok. A természetes mérsékelt égövi erdők, mint például a hazai bükköseink és tölgyeseink, több száz moha- és zuzmófajnak adnak otthont. E fajok, melyek legnagyobb tömegét a fán élő, úgynevezett epifiton fajok adják, számos ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, így például nagy mennyiségű esővizet, a napi lehulló csapadék kb. 5–15%-át képesek megtartani azáltal, hogy megkötik, majd lassan (passzívan) visszaengedik a vizet a környezetükbe. Ezáltal lassítják a hirtelen, nagy mennyiségben lezúduló esővíz elfolyását és az erdei talaj lemosódását. Vagy ha láttunk már földre hullott madárfészket, megfigyelhettük, hogy sokszor mohával, zuzmóval van kibélelve, vagyis a mohák és zuzmók fontos forrásai a madarak és kisemlősök fészek anyagainak is. Mindemellett a mohák és zuzmók részei az erdei táplálékhálózatnak, a tápanyag és ásványi anyag körforgásoknak, valamint élő-, táplálkozó- és búvóhelyet nyújtanak apró rovaroknak, vagy például a medveállatkáknak is. Jelentőségük túlmutat az erdőn; a gyógyszer- és biotechnológiai ipar pl. a tölgyfazuzmó, áltölgyfazuzmó által termelt speciális anyagokat használja fel a gyógyászatban. A mohák és zuzmók nagyon érzékenyek a környezetük állapotára és képesek jelezni, ha ez megváltozik. Gondoljunk csak a zuzmók levegőminőség indikátor szerepére! De emellett azt is jelzik számunkra, hogy mennyire természetes egy erdő állapota, illetve az adott területen folyamatos volt-e az erdőborítás az elmúlt 100-150 évben, így az egészséges erdők jelenlétét is indikálják.
A zord körülmények túlélői?
A mohák és a zuzmók nem képesek aktívan szabályozni a víztartalmukat, nincsenek vízszállító szöveteik, hanem telepeik passzívan követik a környezetük vízállapotát. Vagyis szárazság idején kiszáradnak, párás, esős időben pedig újranedvesednek. Ez a folytonos kiszáradás-visszanedvesedés ciklikusság amellett, hogy megvédi őket a káros környezeti hatásoktól (pl. erős napsugárzás), korlátozza a működésüket, hiszen, kiszáradt állapotban nem fotoszintetizálnak, nem növekednek, ezáltal évente csupán 1-30 mm-t nőnek. Mindez azt jelenti, hogy mindkét csoportnak nagyon nagy szüksége van olyan hosszú távon is stabil, kompetíció mentes felszínre, amin fejlődhetnek. A mohák és a zuzmók életét tovább nehezíti, hogy lassan, és többnyire csak néhány száz métertől legfeljebb néhány kilométer távolságig képesek terjedni. A hosszútávon fennmaradó stabil aljzat, a lassú növekedés és a korlátozott terjedés kombinációja a mai, gyorsan változó világban, ilyen intenzív emberi tevékenység mellett nem egy életbiztosítás.
Javítható az erdők természetessége?
A természetes erdőkben jellemzően nem egy, hanem számos fafaj található, és többféle korosztály képviselteti magát, igy a fiatal és középkorú faegyedek mellett idős, nagyméretű famatuzsálemek is előfordulnak. A nagy mennyiségű, természetes módon kialakuló álló és fekvő holtfa sok élőlénynek nyújt táplálkozó-, illetve búvó- és szaporodóhelyet legalább élete egy szakaszában. Az ilyen, természetes vagy természetközeli állományokban jellemzőek az egy-egy idősebb fa vagy egész facsoport elhalásával kialakuló lombkorona lékek is, amelyek biztosítják a változatos erdei fényviszonyokat. Ez a sokszintű változatosság életteret biztosít a különböző környezeti igényű élőlényeknek, így az átlagember számára kevésbé ismert moháknak és zuzmóknak is.
Az elmúlt évszázadokban az intenzív emberi használat következtében a természetes erdők szerkezete és összetétele világszerte jelentős mértékben leegyszerűsödött. Különböző természetvédelmi beavatkozásokkal azonban változatosabbá alakíthatjuk az efféle erdők szerkezetét és összetételét, megsegíthetjük a természetes erdőregenerációt. A Life4OakForest projekt keretében ilyen beavatkozásokat végeztünk el és követtük a kezelések több élőlénycsoportra, köztük a moha-zuzmó közösségre gyakorolt hatását.
Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy – Európában úttörő módon – tölgyeseket célzó restaurációs törekvéseink milyen hatással vannak az ezekben az erdőkben megtalálható moha- és zuzmóközösségre. Ez nemzetközi szinten is kevésbé kutatott terület, és csak kevés, tölgyeseket célzó restaurációs vizsgálat ismert Európából. Kollégáink három nemzeti park igazgatóság nyolc kísérleti területén alakítottak ki mesterséges lékeket az ott található tölgyes állományokban. Ezeken a területeken azt vizsgáltuk, hogy milyen hatása van a mesterséges léknyitásnak és holtfa gazdagításnak a moha- és zuzmóközösségekre. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy mik azok a faállomány-szerkezeti változók, pl. fafajok sokfélesége, nagy fák jelenléte, holtfa mennyisége, amik segítik egy gazdag moha- és zuzmóközösség kialakulását.
Milyen a moha- és zuzmóbarát erdő?
Tanulmányunkat a Forest Ecology and Management folyóiratban tettük közzé, ahol eredményeink alapján, a gyakorlati szakemberek számára is kézzelfogható, „moha- és zuzmóbarát” erdőkezelési módszerekre tettünk javaslatot. A felmérés során a vizsgált faegyedek kérgén összesen 70 moha és 55 zuzmófajt találtunk. A leggazdagabb közösségeket azokban az erdőkben találtuk, ahol vagy nem volt intenzív az erdőgazdálkodás az elmúlt pár évszázadban, vagy az állományok 100 évnél idősebbek voltak. Vagyis kimutattuk, hogy a hazai tölgyesek természetességi állapotát jól tükrözi a bennük élő moha- és zuzmóközösségek gazdagsága, az erdei specialista fajok (pl. Chaenotheca ferruginea zuzmó vagy Codonoblepharon forsteri moha), így ezen indikátor tulajdonságuk a természetvédelmi gyakorlat számára is jól használható.
A projekt során megvalósult léknyitásokkal 3–4 éven belül megjelentek a fénykedvelő (pl. Candelariella reflexa zuzmó vagy a Frullania dilatata és Lewinskya affinis mohafajok) és a könnyen és gyorsan terjedő fajok, mint például a zuzmók közül a Lepraria incana és a Melanelixia glabratula, a mohák közül pedig a Platygyrium repens és a Ptychostomum moravicum. Meglepődve tapasztaltuk, hogy míg a gazdag mohaközösségek kialakulásában a fák mérete és az erdei fajok elegyessége volt a legfőbb meghatározó, addig a zuzmók számára – a fák mérete mellett – a fafajok sokfélesége és az erdő kora voltak fontos tényezők: vagyis a két élőlénycsoport környezeti igénye csak részben fed át egymással. Azt is megfigyeltük, hogy a mohák gyorsabban reagáltak a beavatkozásokra (magasabb borítás, több faj), mint a zuzmók, ami valószínűleg a hatékonyabb fotoszintézisüknek köszönhető (gyorsabb növekedés, terjedés).
Az „epifiton-barát” erdőgazdálkodásból az erdő egésze profitál
Tanulmányunkban az eredményeink alapján a szakemberek számára megfogalmazunk természetvédelmi javaslatokat is az érzékeny, specialista erdei moha- és zuzmófajok megsegítésére és közösségeik gazdagításra. Javasoljuk 1) a folyamatos erdőborítás fenntartását – a stabil, növekedéshez szükséges felszín és erdei mikroklíma biztosításához, 2) azoknak az erdőállományoknak a védelmét, ahol gazdag a moha- és zuzmóközösség – folyamatos propagulum forrást biztosítva a terjedéshez, 3) a természeteshez hasonló méretű lékek nyitásával és fenntartásával, valamint, 4) elegy fafajok ültetésével és megtartásával a változatos élőhelyek biztosítását. Javasoljuk továbbá több nagyméretű, idős faegyed megtartását (5) amelyek speciális élőhelyeket biztosítanak a rajtuk élő ritka, védett mohák számára is. Ilyen speciális élőhelyek például a tündérkutak, a fák tőüregeiben kialakuló apró víztestek, amelynek „káváján” él – és kizárólag itt él – az európai vörös-listás Codonoblepharon forsteri és a szintén védett Anacamptodon splachnoides.
Türelem mohát és zuzmót terem?
Habár egyelőre nem mutattunk ki jelentős különbséget a kezelt és kontroll területek közösségeinek összetételében a zuzmó- és mohafajok számának és borításának lassú változása miatt, bíztató eredménynek tartjuk, hogy mindkét csoport pozitívan reagált a kezelésekre. Mindebből arra következtethetünk, hogy lassú növekedésük és korlátozott terjedőképességük miatt az erdei moha- és zuzmóközösségek gazdagításához több évtizedre van szükség, különösen igaz ez a zuzmók vonatkozásában. Egy finn tanulmány szerint a mohaközösség helyreállásához 10 év is kevés, egy kanadai vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy 50 év sem volt elegendő a specialista moha- és zuzmófajok visszatéréséhez. Ezért – ahogy azt az eredményeink is tükrözik – a védelem és az aktív természetvédelmi-célú beavatkozások kombinációja a legcélravezetőbb a gazdag moha- és zuzmóközösség helyreállításához és fenntartásához.
Címkép: A mohák és zuzmók nagyon hasonló élőhelyeket foglalnak el az erdei életközösségekben Fotó: Veres Katalin
