A szabadidős horgászok ökológiai ismereteinek és természetről alkotott benyomásainak értéke, konzervációbiológiai relevanciája az elmúlt évtizedekben került előtérbe. Bár a regisztrált horgászok száma Magyarországon kevesebb mint 5 év alatt megduplázódott és 2024 májusára meghaladta az 1 milliót, ökológiai ismereteikről hazai viszonylatban még mindig kevés ismerettel rendelkezünk. A recens tanulmányok alapján megfigyeléseik között szerepelhetnek különböző idegenhonos élőlények is, melyek nem csak az adventív halakat érinthetik, így a nemzetközi szakirodalom néhány tanulmánya alapján a horgászok különösen fontosak lehetnek a vizeket érintő inváziók megfigyelésében, akár egyes okainak feltárásában.
Februárban jelent meg a HUN-REN ÖK Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoport vezetésével a témában egy tanulmány az Aquatic Conservation: Marine and Freshwater Ecosystems nevű nemzetközi folyóiratban. A kutatás során magyar szabadidős horgászok termálvizes és nem termálvizes élőhelyekhez köthető idegenhonos növényekkel kapcsolatos ökológiai tudását, és vonatkozó percepcióit igyekeztek a szakemberek alaposabban megismerni.
Annak érdekében, hogy a kutatók többet tudjanak meg a horgászok idegenhonos növényfajokkal kapcsolatos ismereteiről és benyomásairól, 2021 decembere és 2023 májusa között 72 helyszíni interjút készítettek négy rendszeresen horgászott magyarországi édesvízi víztestnél: a Hévízi kifolyónál, valamint a Fényes-, a Balaton- és a Velencei-tavaknál, melyek közül kettő termálvizes, kettő pedig nem termálvizes élőhelyet képviselt.
Az interjúk során 12, főként termálvizes élőhelyeken előforduló idegenhonos növényfaj fényképét mutatták meg a horgászoknak, és igyekeztek tájékozódni arról, mely növényeket ismerik (névvel, vagy név nélkül), és melyeket nem ismerik. A beszélgetések közben rögzítették továbbá az invazív növények különböző hatásaival kapcsolatos egyes benyomásaikat, elképzeléseiket is.
Összességében a legtöbb horgász nem tudta megnevezni a bemutatott fajok mindegyikét, de a válaszadók legalább fele négy fajt magabiztosan be tudott azonosítani, illetve a termálvizes élőhelyeken rendszeresen horgászók több invazív növényt tudtak helyesen azonosítani névvel, vagy név nélkül.
„Korábban már őshonos növények kapcsán bebizonyosodott, hogy tudományos szempontból annak is van értéke, ha egy horgász ugyan név nélkül, de a feltett kontrollkérdések alapján mégis magabiztosan be tud azonosítani egy fajt. Ilyenkor az önkénytelen megfigyelései alapján akár a közelrokon fajoktól is el tudja különíteni, esetleg pontos lelőhelyet, vagy egyéb ökológiai jellemzőket tud mesélni a kutatónak róluk. A frissen megjelent közlemény ezt idegenhonos növények esetében is megerősíti, illetve egyben felhívja arra is a figyelmet, hogy a horgászok tudása és megfigyelései sokkal szerteágazóbbak lehetnek, mint azt korábban gondoltuk volna.” – összegezte Dr Löki Viktor.
A 72 megkérdezett horgász közül tizenhatan akvarisztikával is foglalkoztak, közülük pedig ketten bevallották, hogy egy korábban akváriumban tartott növényfajt (kagylótutaj [Pistia stratiotes]) és egy halfajt (aranyhal [Carassius auratus]) korábban szándékosan visszaengedtek a természetbe. A kutatás így összességében hangsúlyozta a horgászok idegenhonos élőlényekkel kapcsolatos megfigyeléseinek fontosságát, de adataik alapján úgy tűnik, a horgászok elő is segíthetik a vizekben történő idegenhonos élőlények terjedését, különösen, ha horgászat mellett akvaristák is.
Löki Viktor szerint a 72 megkérdezett horgászból kettő ugyan elsőre kevésnek tűnhet, ám az invázióbiológiában sajnos ismert, hogy a környezeti tényezők megfelelő együttállása esetén az ilyen pontszerű visszatelepítési események is hordozhatnak magukban kockázatot, mert – mint hangsűlyozta az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa – lokális, vagy akár regionális inváziós események gócpontjai lehetnek. „Fontos ezért megjegyezni, hogy ugyan a horgászok környezettudatossága folyamatosan növekszik, de a jövőben hangsúlyt kell fektetni a horgászok számára olyan környezeti nevelési sarokpontok megfogalmazására is, melyek az idegenhonos halak mellett azokat az egyéb idegenhonos élőlényeket is érintik, melyekkel a horgászok vízparti tevékenységeik során kapcsolatba kerülhetnek.” – hangsúlyozta Löki Viktor.
Mindemellett a kutatók úgy vélik, alapos megfigyeléseiknek köszönhetően a horgászok partnerek lehetnek akár az édesvízi élőhelyeket érintő idegenhonos élőlények korai észlelésében is, mielőtt az adott élőlény nagymértékű terjeszkedése, a tényleges biológiai invázió bekövetkezik.
A teljes angol nyelvű tanulmány szabadon hozzáférhető itt:
A beporzók, például a poszméhek, pótolhatatlan ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak a mezőgazdaság számára, azonban egyre nagyobb probléma, hogy a létszámuk csökken a tájszerkezet egyszerűsödése és az élőhelyek eltűnése miatt.
Ennek a problémakörnek a vizsgálatára egy nemzetközi kutatócsoport Riho Marja vezetésével 56 kísérletes poszméh kolóniát hozott létre Kelet-Ausztriában és Nyugat-Magyarországon – két olyan régióban, amelyeket egykor a vasfüggöny választott el egymástól, és amelyek ma már jelentősen eltérnek a mezőgazdasági területek méretében. Ausztriában nagyon kicsi, keskeny mezőgazdasági parcellák (körülbelül 2 hektárosak) a tipikusak, míg Magyarországon a nagyobb mezőgazdasági táblaméret (körülbelül 17 hektár) a jellemző. Mindegyik helyszínen a kolóniákat őszi vetésű gabonaföldek vagy tömegesen virágzó repceföldek mellé helyezték, a kísérletes elrendezés szerint egy részüket féltermészetes élőhelyekhez, például erdőfoltokhoz, sövényekhez vagy extenzíven kezelt gyepekhez közel, míg más kolóniákat ezektől távol helyezték ki.
Nagy táblás repceültetvény Magyarországon. Magyarországon a nagy mezőgazdasági tábla méret a tipikus (körülbelül 17 hektár), míg Ausztriában a nagyon kicsi, keskeny mezőgazdasági parcellák a jellemzők (körülbelül 2 hektár), a címképen ez látható. Fotók: Dr. Pinke Gyula
A cél annak felderítése volt, hogyan befolyásolják a helyi tényezők (a termesztett kultúrnövény) és a táj jellegzetességei (az átlagos táblaméret és a féltermészetes élőhelyek közelsége) a kolónia sikerét – különös tekintettel a forgalmi arányra, (a ki- és berepülés a kolóniába), a növekedésre és a szaporodásra. Vizsgálták a pollen sokféleséget is, és tesztelték a poszméhek navigációs képességeit oly módon, hogy egyedi azonosítójú chippel jelölték meg őket mely lehetővé tette, hogy a hazatérésüket rögzítsék.
A méhek navigációs képességének tesztelése a dolgozók áthelyezésével és a kolóniába való visszatérésük sebességének rögzítésével, egyedi azonosító chipek segítségével. Kép: Dr. Pinke Gyula
Az eredmények azt mutatták, hogy a féltermészetes élőhelyekhez és a repceföldekhez való közelség fokozta a poszméhek aktivitását és a kolónia teljesítményét. A repceföldek és a féltermészetes élőhelyek közelében található kolóniák forgalma nagyobb volt, gyorsabban növekedtek és több királynőt hoztak létre.
A féltermészetes élőhelyek javították a poszméhek tájékozódását is. A méhek gyorsabban tértek vissza kolóniáikba, ha ilyen élőhelyek voltak a közelben – különösen akkor, ha a virágok sokfélesége nagy volt. Ezzel szemben az ilyen élőhelyektől távol eső kolóniák visszatérési ideje hosszabb volt, valószínűleg a kevesebb vizuális navigációs jel miatt.
Érdekes módon a kis parcellaméret javította a navigációs hatékonyságot akkor is, amikor a virágfajok sokfélesége alacsony volt. Ez ellentmondásosnak tűnhet, de a szerzők úgy vélik, hogy az ilyen tájakon a parcella szélek sűrű hálózata megkönnyíti a tájékozódást – még akkor is, ha a virágok sokfélesége kicsi.
A poszméhek nem kizárólag a leggyakoribb virágokra támaszkodtak. Valójában gyakran inkább a féltermészetes élőhelyeken található cserjék, fák és gyógynövények pollenjét részesítették előnyben a bőségesen rendelkezésre álló repce helyett. Bár a repce elősegítette a kolónia növekedését, a begyűjtött pollen több mint 80%-a vadon termő növényekből, például juhar és szilvaféle fajokból származott.
Példa a poszméh által gyűjtött pollenre. A poszméhek gyakran inkább a természetközeli élőhelyeken található cserjék, fák és gyógynövények pollenjét részesítették előnyben a bőségesen rendelkezésre álló repce helyett.
Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kis mezőgazdasági parcella méret fontos a beporzók számára, de önmagában nem jelent megoldást. A kis parcella méret előnye a közeli féltermészetes élőhelyek jelenlététől függ, amelyek változatos, egész szezonban rendelkezésre álló táplálékforrást biztosítanak a poszméhek számára és segítik a navigációt. A nagyüzemi mezőgazdasági tájban a féltermészetes élőhelyek helyreállítása vagy fenntartása még fontosabb. E nélkül még a tömegesen virágzó növények, mint például a repce sem tudják teljes mértékben kompenzálni a táplálékforrások hiányát a vegetációs időszak során.
A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a beporzók támogatásához nem csak a kultúrnövény jó megválasztása, hanem az intelligens tájtervezés is elengedhetetlen. A féltermészetes élőhelyek és a kis léptékű gazdálkodási rendszerek kombinálva működnek a legjobban, így valóban beporzó barát környezetet teremtve. A gazdák számára egyértelmű az ajánlás: kombinálják a kis mezőgazdasági területeket féltermészetes élőhelyekkel, hogy megőrizzék az egészséges beporzó populációkat és az általuk nyújtott létfontosságú ökoszisztéma-szolgáltatásokat.
A kis kiterjedésű, gyakran időszakos vízjárású állóvizek világszerte a legveszélyeztetettebb ökoszisztémák közé tartoznak. A klímaváltozás, intenzív mezőgazdaság és egyéb káros emberi tevékenységek hatására aggasztó mértékben tűnnek el, egyedülálló biodiverzitásukkal együtt.
A 2004-ben alakult European Pond Conservation Network (EPCN) célja, hogy elősegítse a kis kiterjedésű tavak és kisvizek megőrzését Európában a kutatás, természetvédelmi gyakorlat és tudománykommunikáció összekapcsolásával. Ennek fontos részét képezik a kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi EPCN workshopok is.
A szervezet a következő három évre a Vízi Ökológiai Intézet Biodiverzitás- és Metaközösség-ökológia Kutatócsoportjának vezetőjét, Horváth Zsófiát választotta elnökének.
Az EPCN által kidolgozott Kistó Kiáltvány (Pond Manifesto) hét nyelven érhető el. Ennek magyar változata a HUN-REN ÖK csapatának köszönhetően készült el.
A Magyar Tudományos Akadémia először hirdette meg a Momentum MSCA posztdoktori pályázatát, amely révén 1–3 évre kiemelkedő kutatók csatlakozhatnak be Lendület-csoportok munkájába. Az MTA-ÖK Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoporthoz heten pályáztak, közülük ketten nyertek el posztdoktori helyet, 2026. január 1-től három évre. Ghoufrane Derhy a folyóvízi és állóvízi táplálékhálózatok jelleg alapú összehasonlításával fog foglalkozni, míg Junyao Gu több trofikus szinten vizsgálja majd a molekuláris alapú biodiverzitás és az ökoszisztéma-működés (BEF) kapcsolatát dunai planktonközösségekben. Továbbá az MTA-HUN-REN-ÖK Lendület Terjedésökológiai Kutatócsoportba négyen pályáztak akik közül Sachin Sharma nyert támogatást. Kutatási témája: WINGS: Mesterséges intelligencia által vezérelt modellezés a vízimadarak közvetítette terjedésről és az inváziós fajok terjedéséről a vizes ökoszisztémákban.
A Magyar Tudományos Akadémia által koordinált Momentum MSCA Posztdoktori Ösztöndíjprogram célja, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtó nemzetközi kutatók számára biztosítson lehetőséget önálló kutatási projekt megvalósítására, már futó Lendület-kutatócsoportokhoz csatlakozva. A program ezzel hozzájárul a hazai tudományos kiválóság és a nemzetközi együttműködések erősítéséhez. Cikkünkben olvasható a nyertes pályázók listája.
Az árvaszúnyogok (Chironomidae) rendkívül gyakori, világszerte elterjedt kétszárnyú rovarok, amelyek a vízi és a szárazföldi ökoszisztémákban egyaránt kiemelt ökológiai szerepet töltenek be. A közelmúltban több helyen felmerült az igény az árvaszúnyogok gyérítésére, főként a vízparti településeken, ahol a rajzás időszakában tömeges megjelenésük kellemetlenséget okoz a lakosság számára.
Intézményünk szükségesnek tartja hangsúlyozni az alábbiakat:
1. Ökológiai szerepük és ökoszisztéma-szolgáltatásaik
Az árvaszúnyogok lárvái a vízi üledékben élnek, ahol lebontják a szerves anyagokat, fokozzák az üledék oxigénellátását, és kulcsszerepet játszanak a tápanyagkörforgásban. Kirepülésükkor jelentős mennyiségű nitrogént és foszfort távolítanak el a tavakból, így hozzájárulnak a víz öntisztulásához. A kifejlett egyedek – amelyek nem csípnek – halak, madarak, denevérek és más ízeltlábúak táplálékául szolgálnak, ezért a táplálékháló fenntartásában nélkülözhetetlenek. Az árvaszúnyogok eltávolítása az élőhelyről közvetetten veszélyeztetné a vízi és vízparti élőlények sokaságát, beleértve védett fajokat is.
Amikor a tömeges rajzás okozta kellemetlenségeket mérlegeljük, fontos hangsúlyozni az „érme másik oldalát” is: ezek a fajok számos, az ember és a természet számára is hasznos ökoszisztéma-szolgáltatást biztosítanak.
● Ellátó szolgáltatás: az árvaszúnyogok közvetetten hozzájárulnak a halállomány fenntartásához, ezáltal a halászathoz és a horgászathoz is. Ha csökken az árvaszúnyogok mennyisége, az a halak táplálék ellátását is gyengíti.
● Szabályozó szolgáltatás: lárváik javítják a vízminőséget az üledék oxigénellátásának fokozásával és a szerves anyag lebontásával, így elősegítik a tavak öntisztulását és mérséklik az algásodást.
● Támogató szolgáltatás: bioturbációs tevékenységükkel – az üledék átforgatásával – és a tápanyagkörforgás fenntartásával alapfeltételeket teremtenek más vízi élőlények fennmaradásához.
● Táplálékháló fenntartása: kulcsfontosságú táplálékforrást biztosítanak halak, kétéltűek, vízimadarak, denevérek és számos ízeltlábú számára; eltűnésük így láncreakciószerűen hatna a magasabb rendű fogyasztók állományaira is.
2. Egészségügyi vonatkozások
● Az árvaszúnyogok nem vérszívók, tehát közvetlen egészségügyi kockázatot nem jelentenek.
● Allergiás reakciók ritkán előfordulhatnak (pl. belélegzés esetén), de epidemiológiai szempontból nem tekinthetők közegészségügyi veszélyforrásnak.
3. Jogszabályi és kártevőügyi szempontok
● Az árvaszúnyogok nem minősülnek kártevőknek, így azok irtása jogilag sem értelmezhető.
● Magyarországon jelenleg nincs engedélyezett készítmény az árvaszúnyogok irtására.
● A kártevő-irtás csak olyan szervezetek esetében indokolt és megengedett, amelyek egészségügyi, mezőgazdasági vagy gazdasági kárt okoznak – az árvaszúnyogok azonban ilyen hatással nem bírnak.
4. A gyérítés ökológiai hatásai
● A kémiai vagy biológiai gyérítés nemcsak az árvaszúnyogokat pusztítaná, hanem más, ökológiailag fontos vízi szervezeteket is, így súlyos és tartós ökológiai károkat okozna.
● Az árvaszúnyogok a tápláléklánc alsó szintjén helyezkednek el, így eltűnésük láncreakciót indít el: kevesebb táplálék jut a halaknak, madaraknak, denevéreknek, majd ennek következményeként csökkenhet ezeknek a fajoknak a száma és az ökoszisztéma stabilitása.
● Az ilyen beavatkozások következményeként az ökoszisztéma működése felborulhat, ami hosszú távon több problémát idézhet elő, mint amennyit megold.
5. Ajánlások
● Az árvaszúnyogok gyérítése semmilyen módon nem indokolt és nem megengedett, mivel nem minősülnek kártevőknek, és nincs engedélyezett készítmény az irtásukra.
● A tömeges rajzás kezelésének egyetlen hatékony és fenntartható módja az állóvizeket érintő környezeti terhelés mérséklése, a tápanyagterhelés csökkentése (műtrágya- és szennyvízbemosódás mérséklése, csatornák rehabilitációja).
● Szükséges a part menti nádasok megőrzése és helyreállítása, mert ezek természetes szűrőként gátolják a foszfor és a nitrogén bejutását a tóba, így mérséklik az algásodást és a szúnyoglárvák túlzott elszaporodását.
● A települések számára elsődleges eszköz a településüzemeltetési és környezetrendezési intézkedések alkalmazása (pl. közvilágítás optimalizálása a part mentén, vízparti élőhelyek kezelésének újratervezése).
● A lakossági panaszok hosszú távú kezeléséhez nélkülözhetetlen a szemléletformálás és tájékoztatás, amely kiemeli: az árvaszúnyogok nem csípnek, nem kártevők, és jelentős ökológiai hasznot hajtanak (tápanyagkivonás, táplálékforrás halaknak, madaraknak).
● Lakossági védekezésként javasolható a fizikai megoldások alkalmazása: teraszok, ablakok és nyílászárók szúnyoghálóval való felszerelése, kültéri világítás visszafogása, illetve beltéri légáramlás (ventilátor) használata, amelyek mind csökkentik a kellemetlenséget, de nem avatkoznak be az ökoszisztéma működésébe.
Összegzés:
Az árvaszúnyogok gyérítése ökológiailag és jogilag nem indokolt, sőt, káros következményekkel járhat. Az Ökológiai Kutatóközpont álláspontja szerint a társadalmi kellemetlenségek enyhítése érdekében alternatív, nem-invazív megoldásokat kell keresni, miközben megőrizzük a hazai vizes élőhelyek természetes működését és biodiverzitását.
A beporzók fontos jelentőséggel bírnak, mivel alapvető szerepet töltenek be az ökoszisztémák működésében és az emberi jólét fenntartásában. Míg a mezőgazdasági területeken már régóta vizsgálják a beporzókat segítő beavatkozásokat, városi környezetben csak az utóbbi időben kezdett el gyorsan növekedni az ezzel foglalkozó kutatások száma. Viszont ezek az eredmények eddig nem lettek összesítve, ami nehezíti a hatékony szakpolitikai döntések meghozását. Ennek a hiányosságnak a pótlására, egy új tanulmány összehasonlította a beporzó-barát módon és a hagyományosan kezelt városi zöldterületeket.
A kutatást a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezette, 28 európai intézmény együttműködésével. Az Ecology Letters tudományos folyóiratban megjelent elemzés azt vizsgálta, hogy a beporzókat segítő beavatkozások milyen hatással vannak a növényzetre, a virágkínálatra, valamint számos beporzó csoportra. Az eredmények azt mutatják, hogy ezek a kezdeményezések általában kedvezően hatnak mind a növényekre, mind a beporzókra, bár eltérő hatások figyelhetők meg beporzó csoportok, kezelési és élőhely típusok, valamint tér-időbeli tényezők szerint.
A kutatók 28 eredeti kutatási adatsort gyűjtöttek össze, melyek 15 évet és 12 európai országot fednek le, 1051 mintavételi terület adataival. Elemzésükben a beavatkozások általános hatásain túl összehasonlították a különböző típusú kezeléseket is, például a területkezelés elhagyását, ritkább kaszálást, vadvirágok vetését vagy ezek kombinációját, valamint különféle élőhelyeket, például parkokat, gyepeket, útszegélyeket, illetve magán- és közkerteket.
Az összesített eredmények alapján a beporzó-barát beavatkozásoknak többnyire pozitív hatása volt, és sosem negatív. Ugyanakkor a részletek különösen érdekesek. Dr. Süle Gabriella, a tanulmány vezető szerzője kifejtette: „Szintézisünk megalapozza a biodiverzitást segítő városi zöldterület kezelési gyakorlatok jelentőségét. Ezek a beporzó-barát kezdeményezések nemcsak közterületeken, hanem magánkertekben, közösségi kertekben, zöldtetőkön és erkélyeken is alkalmazhatók, lehetőséget adva arra, hogy javítsuk a lakosság rovarokhoz és vadvirágos, magasabb növényzethez fűződő viszonyát.”
A vezető szerző, Gabriella Süle (jobbra) és Németh Virág doktorandusz (balra) virágsávból végeznek mintavételt Budapesten. Ezek a színes, virágos foltok nemcsak táplálékot és fészkelő helyet biztosítanak a beporzóknak, hanem esztétikai élményt is nyújtanak a lakosoknak. Fotó: Kállai Márton
A beavatkozások közül a virágvetés, az élőhelyek közül pedig az útszegélyek, valamint az északnyugat-európai helyszínek mutatták a legerősebb pozitív hatást. Dr. Szigeti Viktor hozzátette: „Bár nagy erőfeszítéssel gyűjtöttük és összesítettük az adatokat, bizonyos hiányosságok így is láthatóvá váltak, például egyes beporzó-csoportokról (mint a viráglátogató bogarak), régiókról (mint a mediterrán térség), vagy újabb beavatkozásokról (mint a talajban fészkelő rovarokat célzó kezdeményezések) még kevés ismerettel rendelkezünk. Egy szintézis mindig alkalmas arra, hogy rávilágítson a következő lépésekre: világos az igény hosszabb távú, nagyobb léptékű kutatásokra, melyek egyszerre vizsgálnak több beporzó csoportot, beavatkozási típust és élőhelyet, akár globális szinten is, mezőgazdasági, városi és védett területeken egyaránt.”
Szigeti Viktor, a budapesti beporzó rovarok megfigyelésének vezetője, beporzó rovarokat fog be egy bevetett virágsávon. Sok esetben a beporzó rovarokat elősegítő beavatkozásokat a lakosok által gyakran használt közterületeken végzik, ilyenek például a közlekedési csomópontok. Fotó: Kállai Márton
A 38 szerző közös beporzó-ökológiai szakértelmére támaszkodva a kutatók feltárták a meg lévő ismerethiányokat, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg arra, hogyan lehet a városi környezetet kedvezőbbé tenni a beporzók számára, miközben a tágabb társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe veszik. Dr. Báldi András kiemelte: „Tanulmányunk egyszerre hoz ökológiai és társadalmi-gazdasági érveket, valamint rávilágít a beporzó-barát beavatkozások előnyeire és esetleges hátrányaira is. Ajánlásaink felhívják a figyelmet a hiányosságokra, és intézkedéseket javasolnak a beavatkozások finomhangolására, elsősorban a beporzók, de egyúttal a városi lakosok igényeit is szem előtt tartva.”
Az éghajlatváltozás és a városok terjeszkedése, valamint a segítő beavatkozások széles köre is egyre sürgetőbbé teszik a zöldterületek fejlesztését a településeken. Ahhoz, hogy elérjük az ambiciózus célt, hogy az emberek, a vadvirágok és a beporzók sokrétű, ellenálló és fenntartható városi környezetben élhessenek együtt, a lakosságnak és az érdekelt feleknek a helyi adottságokra szabott, együttműködéseken és kutatásokon alapuló biodiverzitás-segítő beavatkozásokat szükséges létrehozniuk.
Meghirdetjük az Evolúciótudományi Intézet 2025/2026-os TDK-, BSc- és MSc-témajavaslatait, melyre elsődlegesen biológus, de érdeklődés esetén fizikus vagy vegyész hallgatók jelentkezését is várjuk. Ha kíváncsi vagy hogyan keletkezett az élet, milyen mechanizmusok formálják az együtt élő közösségeket, miként alakítják ökológiai és evolúciós folyamatok együttesen az új betegségek megjelenését vagy hogy milyen dinamika jellemzi a rák térbeli expanzióját, akkor biztos lehetsz benne, hogy nálunk a helyed!
A csatolt dokumentumok között megtalálod az egyes témák leírását, ajánlott képzési szintjét, illetve a témavezetők elérhetőségét. Amennyiben az Evolúciótudományi Intézetben kezded meg szakdolgozói munkádat, úgy lehetőséged nyílik pályázni gyakornoki programunkra, ahol a 9 hónapos időszak alatt ösztöndíjasként vehetsz részt kutatóintézetünk mindennapjaiban. Pályázati határidő: 2025. szeptember 12. További részleteket a csatolt pályázati felhívásban találtok.
A Kert a köbön vakációzáró piknik a lótuszt, a bambuszt és más olyan fajokat vesz górcső alá, amelyek Magyarországon nem őshonosak. A platánfa alá leheveredve rövid szórakoztató tudományos stand-up előadásokat hallgathatunk meg arról, hogy valójában mi is a gond az inváziós állatokkal és növényekkel. A gyerekeket egész délután izgalmas kézműves és tudományos programokkal várjuk, este pedig elkezdődik a kerti koncert a réten.
A rendezvény és minden programja a botanikus kert általános belépőjegyeivel látogatható!
Programok
13.30-15.00 Bambusz és lótusz vezetett séta – Sétavezető: Lunk Gergely főkertész (Regisztráció: belépéskor a pénztárnál jelezze, hogy részt kíván venni a sétán és kap egy sétajegyet, max. 35 fő)
Tudományos stand-up előadások
(20 percben, szórakoztatóan, a platánfa alatt)
15.00-15.30 Botta-Dukát Zoltán, ökológus: Jövevény állatok és növények – mi a baj velük?
Miért nem jó, ha újra létrehozzuk a Pangeát? A szomszéd kontinensen jobb nőni? Miért van olyan kevés madár Guam szigetén? Az amerikai szürke mókus okosabb, mint az európai vörös mókus?
15.30-16.00 Weiperth András, ökológus: A hobbi állattartás mint a biológiai inváziók régi-új motorja
Vízfolyások mint inváziós folyósok? Hogyan rúgja fel a márványrák és más inváziós hibrid faj az eddig kőbe vésett szabályokat? Miért állunk ilyen rosszul inváziós halak, rákok, hüllők és kétéltűek szempontjából?
16.00-16.30 Juhász Erika, ökológus: Szőrös jövevények vizeinkben – gyorsan terjedő emlősfajok
Őshonos, de mégis új kihívás: mit kezdjünk a váratlan sikerű hód elfeledett hatásaival? Mi történik, ha egy tájátalakító, őshonos faj inváziós fajokkal találkozik? Mégis kinek ártanak? – A nutria és az amerikai nyérc Magyarországon.
limonádészünet
17.00-17.30 Szabó Krisztina, tájépítész: Jövevény fafajok régen és most
Több évszázada telepítünk idegenhonos növényeket a kertjeinkbe, városi területekre, a jövevények kezdeti felfutása azonban sokszor hanyatlásnak indul. Az eddig biztosnak, jó várostűrőnek tartott fafajok és fajták telepítése a jövőben bizonytalan lehet, részben azért, mert inváziós fajjá válik. Szükség van újabb taxonok felkutatására, amelyek élhető környezetet teremtenek minden városlakó számára.
17.30-18.00 Vásárhelyi Zsóka, ökológus: A legidegesítőbb rovarok és legrandább potyautasaik
Hogyan lehetnek a szúnyogok a legveszélyesebb állatok a Földön? Hogyan élnek, hogyan fejlődnek az általuk terjesztett kórokozók? Mire számíthatunk és mit tehetünk?
18.00-18.30 Lukács Balázs és Lovas-Kiss Ádám, ökológusok: Evés, emésztés, invázió – így segítenek az állatok a világ meghódításában című izgalmas előadása hallható.
Megtudhatjuk, hogyan lesz egy vízimadárból véletlen kertész? Mi történik, ha egy növénymag átsétál a bélcsatornán? Vajon a természet vagy a gyomor dönti el, hogy melyik növény lesz inváziós?
19.00-21.00 VOICE and GUITAR koncert:
Micheller Myrtill és Pintér Tibor ének-gitár duó
14.00-18.00 Egész délutáni programok
A teázás misztikus világa hagyományos bambuszeszközökkel, kóstoló a ‘Virágzó Lótusz’ nevű teából és más, bambuszba préselt teakülönlegességekből, kalligráfia, kínai lótuszcsomó készítés, papírsárkány hajtogatás, valamint játékos kvíz a bambuszról és a lótuszról (az ELTE Konfucius Intézet programja kínai hagyományokkal a lótusz és bambusz jegyében)
Kutatói sátrak pecsétgyűjtéssel és ajándékkal
Repülő tigrisek nyomában a Szúnyogmonitorral
Miért olyan érdekes ez a híres tigrisszúnyog? És egyáltalán a szúnyogok…? Kell-e félnünk a maláriától, más trópusi betegségektől? És mit tehetünk, ha egyszerűen csak utálunk viszketni? Gyere el és tudd meg a választ az összes kérdésre!
Vizeink szőrös jövevényei
Míg egyesek más kontinensekről származnak és számos veszélyt jelentenek a hazai élővilágra, addig mások közülük évmilliókon át itt éltek a Kárpát-medencében, kiirtottuk őket, de mégis visszatértek. Ismerje meg velünk az inváziós amerikai nyércet, nutriát és pézsmapockot, valamint az őshonos eurázsiai hódot!
Kettős ügynökök a Kiskunságban – inváziós növényfajok a helyi ember szemében és szívében
Vajon jó vagy rossz a vaddohány és társaik jelenléte? Valóban a „jövő fája” az ecetfa és életmentő a birkalegelő aszályos nyarakon, vagy éppen „terjedő átok a tájban”? Attól függ, kit kérdezel! Tippeld meg, hogyan vélekedik az inváziós fajokról egy helyi birkapásztor, egy tanyasi nagymama, vagy az ökológiában jártas természetvédelmi szakember. Gyere el, és ismerd meg a saját helyi ökológiai tudásodat, nézz szembe az inváziós fajokhoz fűződő emlékeiddel, érzelmeiddel és motivációiddal!
Folyóvizek parányi betolakodói
Tudtátok, hogy édesvízben is él medúza? És hogy apró, garnéla-szerű rákok élnek a Dunában?
A Lendület Folyóvízi Ökológia Kutatócsoport különös hangsúlyt fektet arra, hogy jobban megismerjük az inváziós és idegenhonos fajokat, valamint pontosítsuk elterjedési adataikat. Bemutatónkon a látogatók az édesvízi fátyolosmedúza polip és medúza formáival, továbbá dunai inváziós rákokkal ismerkedhetnek meg.
Virágról virágra – inváziós virágok beporzó szemmel
Tudtad, hogy eltűnhetnek a lepkék és poszméhek arról a rétről, ahol elterjed az aranyvessző? Gondoltad volna, hogy a különböző beporzó rovarok az évmilliók alatt más-más virágra szakosodtak? Vagy miért lehet az, hogy beporzóként korántsem mindegy, hogy milyen hosszú a nyelved? Az általunk bemutatott játékban a résztvevők kipróbálhatják, hogy az egyes beporzók (például zengőlegyek, háziméhek, poszméhek, lepkék) vajon egy őshonos virágokból álló gyepen vagy egy egyetlen inváziós virággal elözönlött területen laknak jól?
Tudod mit vetettél tavaly nyáron?
Szökik a pozsgás a sziklakertből és átterjedt a bambusz a szomszéd kertbe? Látogatóink tapasztalatot cserélhetnek kutatóinkkal a dísznövények kerteken belüli és kívüli terjedéséről és a növényi inváziókról. Emellett különböző játékokkal mélyíthetik el tudásukat az idegenhonos növények felismerése terén, valamint kíváncsian várjuk megfigyeléseiket a saját kerti növényeik terjedőképességéről.
Őshonos és inváziós kabócák: a növényvilág vérszívói
A legtöbb kabóca olyan a növényeknek, mint nekünk a szúnyogok. Szipókájukkal leszúrnak a növényi szövetek közé, és onnan szívogatják a tápanyagokat, nyálukkal pedig kórokozókat képesek terjeszteni. Sokszor molekuláris módszerekkel kell vizsgálni a fertőzés jelenlétét, amihez magukat a kórokozókat kell górcső alá venni és szétcincálni. Mindenhez komoly, precíz laboreszközök és vegyületek kellenek, fehér köpenyes tudósok, patikamérleg és hatalmas tisztaság… vagy mégsem? Fel lehet építeni egy mozgó labort a szántóföld szélén? Lepörgethetünk-e egy komoly kísérletet egy olyan termoszban, amilyenből korábban a kávénkat szürcsölgettük?
Bajkeverő emlős betolakodók Ugye tudod, hogy egy puha szőrzetű, kedves pofájú állatka is nagy problémák okozója lehet? Tudtad-e, hogy sokszor olyan emlősfajoknak kedvezünk, amik utána nagy károkat okoznak? Gyere és tudd meg, hogy miért baj, hogy mosómedvék, nyestkutyák és nutriák élnek Magyarországon!
Bőröndmúzeum
Hangkeltő eszközök készítése bambuszból – kézműves foglalkozás
Bonsai-kiállítás a Karbonház emeletén
Vászonfestés levelekkel, termésekkel (hozd a pólód, szatyrod és fesd meg)
Amennyiben elővételben szeretné a jegyet megvásárolni, a Jegyvásárlás gombra kattintva, a kert normál belépői közül választhat (Felnőtt jegy, Nyugdíjas/Diák jegy, Nagycsaládos jegy, Gyermek kiegészítő jegy stb.).
A CLIMANATRES Danube Interreg projekt nyilvános nyitórendezvényét július 21-én tartják Vácrátóton, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetében.
A projekt teljes címe: CLIMANATRES Climate-proofing ecological restoration plans in the middle and lower Danube Region.
A projekt fő célja, hogy tudományosan alátámasztott döntéstámogató és tervezési eszközöket biztosítson a Száva és a Duna mentén az ökológiai élőhely-helyreállítások határokon átnyúló összehangolásához. Ezen túl elősegíti az EU természetvédelmi helyreállítási rendelet (Nature Restoration Law, NRL) végrehajtását és az EU szintjén zajló folyamatokhoz kapcsolódó országos szintű ökológiai tervezést (pl. Green Deal alapján). A CLIMANATRES projekt kiemelt célja, hogy mindezt oly módon támogassa, hogy lehetőséget nyújtson a klímaváltozás várható hatásainak is figyelembe vételére is.
A projekt vezető partnere a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, további partnerek 5 országból csatlakoztak: Szlovéniából, Romániából, Bulgáriából, Horvátországból, Szerbiából. A projektben kutatóhelyek, helyi, regionális és országos szintű természetvédelmi intézmények, valamint erdészeti tervezéssel foglalkozó intézmények működnek együtt, hogy tájaink ökológiai szemléletű kezelésével és helyreállításával megalapozzák azt, hogy a klímaváltozás mellett is biztosítsa az élőlények és ökoszisztéma szolgáltatásaik által az ember jóllétét.
Az együttműködés keretében ingyenesen elérhető online térképek, és adatbázisok készülnek, amelyek széleskörű és könnyen hozzáférhető támogatást nyújtanak a helyi és regionális ökológiai helyreállítási tervezéshez, ezáltal a természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához. Az elkészült térképek megadják az egyes helyszínek alkalmasságát különböző élőhely-helyreállítási célokra, mint például közösségi jelentőségű élőhelyekhez, ökológiai folyosókhoz.
A projekt során 5 akcióterv kerül kidolgozásra az éghajlatváltozást figyelembe véve, melyek hozzájárulnak a Száva és a Duna ökológiai folyosóinak összekapcsoltságának és természeti állapotának javításához.
Climanatres projekt adatok:
Időtartama: 01.04.2025 – 31.03.2028
A program prioritása: Zöldebb, alacsony szén-dioxid-kibocsátású Duna-régió
Különleges célkitűzés: 2.4 – A biológiai sokféleség védelme és megőrzése a Duna-régió transznacionális jelentőségű ökológiai folyosóin és ökorégióiban.
Az éghajlatváltozás elkerülhetetlenül zajlik mai világunkban, előrehaladása, súlyosbodása sajnos még akkor is várható, amennyiben hatékony intézkedésekkel az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkenteni tudnánk. Az éghajlatváltozás közvetlenül érinti az emberiséget és a bioszférát egyaránt. A közvetlen társadalomra és ember által létrehozott, szabályozott környezetre gyakorolt hatása mellett számottevő az ökoszisztémákra gyakorolt hatása is. Az ökoszisztémák állapota viszont mélyreható hatással van az emberi jóllétre is, hiszen a jó állapotú ökoszisztémák hatékonyabban tudják biztosítani az ökoszisztéma szolgáltatásokat, mint a beporzást, levegő és víztisztítást, erózió csökkentését, stb. Így az éghajlatváltozásra adott válaszok tervezésénél alapvető fontosságú az ökológiai komponens figyelembevétele is.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont üdvözli az Alkotmánybíróság azon döntését, hogy a klímavédelemről szóló 2020. évi XLIV. törvényt újra kell tárgyalni. Összhangban az Alkotmánybíróság döntésével a kutatóközpont szorgalmazza,
(1) hogy az éghajlatváltozás hatásmérséklésére (mitigáció) törekvést a kormány minél inkább ökológiai alapokra helyezze, mint például a fás borítás növelésének a környezet alkalmassága figyelembevételével való tervezésével. Szorgalmazza továbbá,
(2) hogy az éghajlatváltozás hatásainak elkerülhetetlen várható jelentkezését figyelembe véve, hangsúlyosan foglalkozzon az alkalmazkodás (adaptáció) kérdéskörével. Az adaptáció tervezéséhez javasolja az ökológiai megfontolások (mint például természetközeli élőhelyek vízvisszatartó képességének kihasználása, vagy inváziós fajok jelentette egészségügyi és ökológia veszélyek elhárítása a természetes élőhelyek helyreállításával) előtérbe helyezését, melyek mind a költséghatékonyságot, mind pedig a jövő nemzedékek irányában történő felelősségvállalást szolgálnák.
Közép-Európa tölgyes erdői páratlan természeti értéket képviselnek. A régió egyik legfontosabb ökoszisztémáját alkotják, kiemelkedő szerepet játszanak a biodiverzitás fenntartásában, a klímaváltozás hatásainak mérséklésében és a talajvédelemben is. A tölgyerdők azonban számos kihívással néznek szembe: az intenzív erdőgazdálkodás, az inváziós fajok térnyerése és a klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent rájuk.
Révbe ér a természetvédelmi erdőkezelés minta projektje
A LIFE4 OakForests projekt célja, hogy természetvédelmi erdőkezelési módszerekkel biztosítsa az értékes erdei élőhelyek természeti állapotának javulását.
Mi az a természetvédelmi erdőkezelés?
A hagyományos erdőgazdálkodás jellemzően a faanyag kitermelésére összpontosít, míg a természetvédelmi erdőkezelés egy teljesen más szemléletmódot képvisel. Ennek célja az erdei ökoszisztémák természetes szerkezetének és fajösszetételének helyreállítása és fenntartása, a biológiai sokféleség növelése és az őshonos fajok támogatása. A LIFE4OakForests projekt keretében olyan beavatkozások valósulnak meg, amelyek segítik az erdők természetes regenerációját, csökkentik az inváziós fajok térnyerését. A projekt hátterét, kontextusát már egy cikkben bemutattuk.
Most a gyakorlati szempontokról, az eddig megvalósult kezelésekről adunk hírt.
Miért egyedi és új ez a megközelítés? Hogyan néznek ki az aktív beavatkozások?
A kutatócsoport a projekt keretében olyan komplex természetvédelmi erdőkezelési módszertant dolgozott ki és tesztelt, melyet több ezer hektáron lehet majd alkalmazni. A kísérleti beavatkozásokat ötféle Natura 2000 tölgyes élőhelytípus állományaiban végezték és végzik el 2017 és 2026 között. Ezek a Pannon gyertyános-tölgyesek, a Pannon molyhos-tölgyesek, a Pannon cseres-tölgyesek, az Euro-szibériai erdőssztyepp-tölgyesek, valamint az olaszországi Keleti-fehér tölgyesek. A problémák határokon átívelnek, így a megoldás keresése is nemzetközi összefogásban valósul meg.
A beavatkozások összesen 24 helyszínt érintenek. Magyarországon a Duna–Ipoly, a Bükki és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságok (1550 ha, 19 helyszín) mellett Olaszországban az Ente di gestione per i Parchi e la Biodiversità (Emilia-Romagna tartomány) (511 ha, 5 helyszín) Natura 2000 területein is megvalósulnak természetvédelmi erdőkezelések. A változatos erdőszerkezet és faji összetétel kialakításának érdekében különböző kezelési beavatkozásokat végeztek, melyek általában több célt szolgálnak, egymással kombinálhatóak, térben is időben bővíthetőek, attól függően, hogy egy adott faj, élőhely vagy erdődinamikai funkció védelme, helyreállítása a cél.
Több fényt – lékek nyitása
Az egyik legjobban körülhatárolható beavatkozás a zárt lombkoronában ún. lékek nyitása, mely lényegében pár faegyed irányított kidöntését, illetve gyűrűzését (lábon elszárítását) jelenti.
De az ördög a részletekben rejlik. Szerkezetében és fajösszetételében még a védett Natura 2000 tölgyesek jelentős része is meglehetősen homogén. Ezekben az erdőkben gyakran közel azonos korú, egy-két főfajból álló (pl. csertölgy, kocsánytalan tölgy), hasonló magasságú fák alkotják az állományt. Az ilyen, részben sarjeredetű erdőkben gyakran hiányoznak az alsó és középső lombkoronaszintek, visszaszorult a gyep-, a cserje- és az újulati szint, továbbá nincsenek jelen a holtfák különböző formái sem. Így az ezekhez kötődő mikroélőhelyek és fajok sokaságát is hiába keresnénk, ezek szintén hiányoznak.
A lombkoronában kialakított lékek részben orvosolják ezeket a problémákat. Nem önmagában a lékek létrehozása ugyanakkor a cél. Ez inkább eszköz a változatosabb erdőszerkezet kialakításának, a ritkább elegyfafajok fennmaradásának, valamint az erdődinamikai folyamatok és funkciók beindításának érdekében. A lékképzés során az adott területen nagy egyedszámban előforduló, például csertölgy vagy gyertyán fafajú egyedek közül néhányat fekvő vagy álló holtfává alakítunk. Ennek eredményeként kisebb, néhány tíz négyzetméteres lékek jönnek létre, amelyek elősegítik a ritkább, színező elemként jelen lévő ún. elegyfafajok betelepülését és megmaradását.
Napsütötte lék a diósjenői gyertyános-tölgyes erdőtömbben (Frank Tamás)
Bár a tölgyek önmagukban is több száz gomba-, növény- és állatfaj számára nyújtanak élőhelyet, a biológiai sokféleség jelentősen növelhető, ha állományuk ritka elegyfajokkal gazdagodik. Az olyan elegyfafajok, mint a kőrisek, juharok, barkócaberkenye, valamint a vadgyümölcsfélék – például vadkörte, vadalma, vadcseresznye – további élőhelyeket és táplálékforrásokat biztosítanak számos faj számára. Lékképzéssel kis teret nyitunk az erdőben, és fényt engedünk az erdő alsóbb szintjeibe, így kedvező feltételeket teremtünk különböző bogyós cserjék – például szeder, fagyal, galagonya – megtelepedésére. Emellett, a termőhelyi adottságoktól függően, lehetőséget biztosítunk a pionír fafajok, mint a nyír, a rezgőnyár és a kecskefűz megjelenésére is. A legtöbb projektterületen Garábtól, Nagyoroszin át Tihanyig legalább 2–3 léket hoztunk létre hektáronként, de mindenhol az adott termőhely, illetve faállomány jellemzői alapján a természetvédelmi kezelő céljai határozzák meg a kialakítandó lékek számát.
A 300–700 m²-es, kb. 1-2 teniszpálya méretű benapozott lékek nemcsak a virágzó cserjék számára kedvezőek, hanem a rovarvilág, különösen a nappali lepkék és más beporzók (pl. méh-, darázs- és hangyafajok) számára is fontos élőhelyet nyújtanak.
A nagyobb lékek fokozatos átmenetet képeznek a tisztások felé, ahol már kialakulhatnak erdőszegélyek mogyoróval, kökénnyel és vadrózsával. Emellett a gyepszint is megerősödhet, illetve fennmaradhat, olyan jellegzetes fajokkal, mint a nagyezerjófű és a különböző harangvirág fajok.
Nagyezerjófű (WWF Magyarország)
A lékek révén kialakuló mozaikos erdőszerkezet fokozza az erdő ellenálló képességét mind az abiotikus (például széldöntés, jégkár), mind a biotikus (fertőzések, egyes rovarok hirtelen elterjedése) hatásokkal szemben. A szerkezeti és fajbeli sokféleség csökkenti a káros hatások terjedését és intenzitását, mivel az eltérő korú és fajösszetételű egyedek között mindig lesznek olyanok, amelyek jobban ellenállnak a természetes vagy emberi hatásra kialakuló zavarásoknak.
Az erdő vázának kialakítása
Az emberi csontváz rendkívül változatos: a legapróbb, finom mozgásokért felelős csontoktól kezdve a szerkezeti stabilitást biztosító nagyobb csontokig számos eltérő elem alkotja. Ezeket porcok, ízületek és inak kapcsolják össze, biztosítva a megfelelő működést és rugalmasságot.
Hasonló módon, az erdő váza is összetett és sokféle szerkezeti elemből áll. A szerkezetgazdag erdők „gerincét” a középkorú, vastag fák alkotják, amelyeket ideális esetben kiegészítenek a vaskos, masszív famatuzsálemek, valamint a fiatal, vékonyabb fák és a fényt kereső suhángok. A „közöket” cserjék, gyepfoltok töltik ki, tovább növelve az erdő szerkezeti változatosságát. A felszín alatt pedig a gyökerek kusza hálózata és a gombafonalak alkotják az erdő szerkezeti alapját. Ezek nemcsak a megtámasztásban, a víz- és tápanyagfelvételben játszanak kulcsszerepet, hanem az erdő „immunrendszerének” is az alapját képezik, elősegítve a fák közötti kommunikációt és az ellenálló képességet.
Ez szép, de mindezt hogyan lehet kialakítani, megsegíteni? A természetes erdőszerkezet helyreállítása érdekében, ha egy adott korosztály, mérettípus vagy erdőszint hiányzik, akkor annak kialakulását az előbb ismertetett lékképzéssel, vagy az idősebb fák meghagyásával, megvédésével, valamint ültetéssel, makkvetéssel, vagy éppen vadkizáró kerítések építésével lehet ösztönözni.
Lékek, álló és fekvő holtfa képzése (Nagyoroszi) (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
A legtöbb hazai erdőben jelentős hiány mutatkozik a nagyméretű (50-60 cm mellmagassági átmérőnél vastagabb) általában 100-120 évnél idősebb fákból, ezért sok esetben indokolt ezek nagyobb arányú megtartása. Az idős, nagyméretű fák nemcsak szerkezetileg gazdagítják az erdőt, hanem kiemelkedő ökológiai szerepet is betöltenek, élőhelyet biztosítva számos ritka faj számára, mint pl. a vadmacska, vagy az erdei fülesbagoly.
A legtöbb természetvédelmi projekt területen, például a Fóti-Somlyón vagy Bakonyszücsön, még ma is élnek famatuzsálemek, más néven böhöncök. Ezek a jellemzően idős 120–150 éves hagyásfák vagy egykori legelőerdők és fás legelők maradványai. Az extenzív legeltetés során utóbbiak fennmaradtak a füves területeken, ahol szabadon állva terebélyesedhettek, árnyékot biztosítva az állatoknak. Jellemzően éppen így lehet ezeket felismerni, hogy alul, gazdagon elágaznak. Mivel nem szolgáltak erdőgazdálkodási célokat, a fakitermelés jobbára elkerülte őket.
A legeltetés felhagyásával a természetes fejlődés során a lombkoronába alulról saját és más fafajok, például kőrisek, juharok utódai nőttek bele, és árnyékukkal gyorsítják a famatuzsálemek elhalását. Ezen idős, nagyméretű fák hosszú távú fennmaradását jelentősen elősegíthetjük, ha kiszabadítjuk őket a fiatalabb fák árnyékából, és visszaszorítjuk, visszavágjuk a körülöttük lévő fás növényzetet.
A famatuzsálemek, amelyeket habitat-fáknak vagy biotóp-fáknak is nevezhetünk, kulcsfontosságú szerepet játszanak az erdők ökológiájában. Az erdőben élő fajok legalább 25%-a függ a habitat-fáktól és a holtfától. A habitat-fák évtizedekig, sőt akár évszázadokig biztosítanak változatos mikroélőhelyeket, mint például odúkat, különböző korhadtságú holtfa-részeket (holtfát élőfán), illetve a törzstől elváló kéregtáblákat, amelyek a gomba-, moha- és állatfajok széles spektrumának adnak otthont. A famatuzsálemek bőséges mag- vagy makktermésükkel hozzájárulnak a környező faállományok természetes felújulásához. Táplálékot biztosítanak számos állatfajnak, a gerinctelenektől a nagytestű emlősökig. Ezek az idős fák olyan termőhely-adaptált genetikai szaporítóanyagot biztosítanak, amelyek a jelenlegi- és későbbi klímaváltozás során is változatos genetikai információt nyújtanak az erdő alkalmazkodásához.
A beavatkozásokat követően már egy év alatt jelentősen növeltük az erdő szerkezeti változatosságát és a lékek arányát. Hosszú távon ezzel megsegítjük a fák megújulásának arányát, hiszen a lékekben az újulat túlélése, növekedése sokkal nagyobb arányú, mint a zárt lombkorona alatt.
A sokféleség gyönyörködtet
Egy mérsékelt égövi erdőben 15–20 féle fafaj is előfordulhat. A lékek kialakítása csak az egyik, indirekt módja a biológiai sokféleség fenntartásának és növelésének. A változatosságot egyes erdőrészekben a hiányzó fafajok ültetésével és makkvetéssel állítjuk helyre, ha egyes fafajok természetes visszatelepülésére nem számíthatunk.
Makkvetés a Fóti-Somlyón (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
A projektben eddig összesen 350 000 erdészeti csemetét ültettünk, jellemzően ott, ahol korábban eltávolítottuk az invaziós fafajokat, mint például a fehér akácot, a zöld juhart, a nyugati ostorfát vagy a mirigyes bálványfát. Az ültetések összesen 21 féle fafajjal valósultak meg úgy, hogy az erdőalkotó elegy- és pionír fafajok aránya legalább 30% volt. A csemeték kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy azok őshonosak és egészségesek legyenek. Rendszerint szabadgyökerű, 1–2 éves csemetéket ültettek a nemzeti parkok.
Az idegenhonos akác fokozatos lecserélése őshonos csemetékkel a Fóti-Somlyón (Koncz Péter)
Vadkizáró kerítések nélkül alig újul az erdő
A jelenlegi nagyvadlétszám mellett a természetes erdődinamikai folyamatok nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem működnek, illetve az erdő létét veszélyeztető degradációs folyamatok is elindulnak. Ezért a mesterséges vagy természetes úton, magról, makkról történő felújítást, illetve az ültetést, valamint a gyep-, cserjeszint fejlődését nagyban segítik a vadkizáró kerítések.
Ahol jelentős az őz, a dámszarvas, a gímszarvas és a muflon létszáma, ott magas (2,2 méteres) vadkizáró kerítés épült, ahol pedig inkább a vaddisznó makkfelszedése, csemete kitúrása jellemző ott alacsony vadháló létesült. Az állandó kerítések kiépítése és fenntartása rendkívül költséges, sok esetben ez jelenti a legnagyobb kiadást nem csak a LIFE4OakForests projektünk, hanem általában az erdősítések, erdőfelújítások során.
Az élet bölcsője – holtfa-formák képzése
Az álló és fekvő holtfa-formák az erdők természetes alkotóelemei. Egy korábbi videónkban részletesen bemutattuk a holtfa szerepét .
Természetvédelmi kezelésekkel az erdei sokféleségért (Frank Tamás)
A holtfa számos moha-, gomba-, zuzmófaj számára nyújt élőhelyet, valamint a rovarok, madarak és emlősök számára táplálkozó- és búvó-, valamint szaporodó helyet is. A holtfa szivacsként tartja meg a vizet, hozzájárulva az erdei vízmegtartáshoz és a fák kiegyensúlyozott vízellátásához. A holtfában tárolt szerves anyagok és tápanyagok lebomlásuk után visszajutnak a talajba, ahonnan azokat a növények újra fel tudják venni.
Fekete harkály mesterségesen létrehozott magascsonkon, a cserépfalui kísérleti területen (Zagyva Gergő, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)
A hazai erdőkben a holtfa mennyisége átlagosan 10 m3/ha körüli értéket mutat, ami jóval kevesebb, mint a természetes idős (old growth) erdőkben, ahol élőhelytípustól függően akár 100–250 m³/ha holtfa is található. A nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő projektterületek eleve viszonylag jó ökológiai állapotúak, így a holtfa mennyisége az országos átlag fölött volt már a kezelések előtt is. A beavatkozások előtt átlagosan 25 m3/ha értéket mértünk, amit 14 darab kísérleti, egy hektáros területen 100 m3/ha-ra növeltünk. A fekvő holtfát a fa földre döntésével, az álló holtfát gyűrűzéssel állítottuk elő. Gyűrűzés során a fák kérgét körben meghatározott szélességben lehántjuk, ahogyan természetes erdőkben a fadőlések során is keletkeznek hasonló sebek. Ennek következtében a fa fokozatosan szárad el, így lábon álló holtfa keletkezik.
A harkályok nagyon gyorsan reagáltak a megnövekedett holtfa-kínálatra, a kialakított álló és fekvő holtfákon már a beavatkozások után egy évvel jelentősen megnőtt a táplálkozásnyomok aránya. A kedvező élőhelyi változásra adott gyors válasznak tekinthetjük azt is, amikor a projektben kialakított „holtfa-kertben”, napsütötte lékben megjelent a fokozottan védett vadmacska a kölykeivel. Itt, a természetes erdőkhöz hasonlóan nemcsak a táplálékforrását, hanem az arra alkalmas búvóhelyeket és a szaporodó helyéül szolgáló odvas fákat is megtalálja. A fekvő holtfán mászkáló, kamerába betekintő vadmacska a médiában is híressé vált. A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság azóta is rendszeresen közöl új megfigyeléseket a vadmacska rejtett életéről.
Zsong az erdő (Frank Tamás)
A holtfához számos védett szaproxilofág (az elhalt faanyaggal táplálkozó) rovar kötődik, amelyek élőhelye gyakran hiányzik a legtöbb vágásos erdőből. Az olaszországi Monte Mauro projektterületen például a fokozottan veszélyeztetett szarvasbogár számára készítenek korhadó farönkökből álló élőhelyeket. Ehhez az erdei talajban 2 m × 2 m-es, 50 cm mély mélyedést alakítanak ki, amelyre 10 cm vastagságban finom, humuszos korhadékot helyeznek. Erre az aljzatra kerülnek a különböző korhadtsági állapotú és fafajú fatörzsek (szelídgesztenye, molyhos tölgy, rezgő nyár, komlógyertyán, közönséges dió). A fatörzsek letakarása előtt a holtfa törzsek közé 80 cm hosszú, 5 cm átmérőjű műanyag csöveket helyeznek el, végükkel az aljzatra. Ezeken a csöveken juttatják be a mesterséges körülmények között nevelt nagy szarvasbogár lárvákat. Az egészet további törzsekkel és ágakkal fedik le, egy kis facsomót, bölcsőt kialakítva a szarvasbogarak számára.
Az erdei mikroélőhelyek az erdőtársulásokban megjelenő, kis kiterjedésű, jól körülhatárolható, a környezetüktől karakteresen eltérő élőhelyek (mint például egy sziklakibúvás, vagy forrás kifolyó), amelyek speciális élőlényeknek, életközösségeknek nyújtanak létfeltételeket. A mikroélőhelyek speciális formái a fákon lévő ágcsonkok, törzsodúk, taplógombák, a törzsön megjelenő mohapárnák, kéregleválás stb. A fákon lévő mikroélőhelyekről egy részletes katalógus is elérhető. Sok helyen az erdő nem elég idős ahhoz, hogy a benne álló fákon kéregleválás, vagy odú képződjön. Ezért mesterségesen hoztunk létre ilyen kéregzsebeket, imitálva a természetes folyamatokat. Több mintaterületen egy-egy mesterségesen létrehozott kéregleválás alá már be is fészkeltek a fakuszok. A hiányzó erdei mikroélőhelyek közül a fészkelőodúkat pótolva a projektben több száz madár- és denevérodút helyeztünk ki, melyek foglalása rendszerint 80%-os. Jellemzően széncinegék, örvös légykapók, de vörösbegyek, pintyek is raknak ezekben fészket, vagy akár a nagy pele is elfoglalhatja.
Fakusz fészek kéregzseb alatt (Frank Tamás)
Speciális élőhelyek a dendrotelmák, népszerű néven tündérkutak, azaz a vízzel telt faüregek. Ezekhez olyan veszélyeztetett, specialista mohafajok kötődnek, amelyek csak ilyen körülmények között fordulnak elő, mint a Codonoblepharon forsteri vagy az Anacamptodon splachnoides. Ezek az élőhelyek nyáron sem feltétlenül száradnak ki, mert sok esetben a tőüregek kapcsolatban vanak a fák nedvkeringésével, amely fenntarthatja nedvességtartalmukat. Számos faj jár a tündérkutakhoz inni, köztük a cinegék, harkályok, rókák de a vadmacska is.
Vizet!
A korábbi erdőgazdálkodás és a klímaváltozás miatt, különösképpen ezek együttes hatására az erdei vizes élőhelyek rendkívüli mértékben visszaszorultak. Ezt ellensúlyozva, kis léptékben, példamutató jelleggel számos új erdei kisvizes élőhelyet alakítottunk ki.
A vízmegtartás és hordalékfogás érdekében többek között a nagyoroszi Hévíz-patakban rönkgátakat létesítettünk, az Égeres-forrást pedig kerítéssel vettük körbe, megvédve a kifolyást a vaddisznók és szarvasok okozta taposási kártól. Az utak mentén erdőbe vezető, kis tókában végződő vízelvezető árkokat alakítottunk ki, amelyek a vízvisszatartás mellett hozzájárulnak az erdei utak járhatóbbá tételéhez is. Diósjenő község határában többek között az egykori Malom-tó gátját rekonstruáltuk, az alvízen pedig energiatörő kőfolyást létesítettünk. Ezeket a tókákat, tocsogókat, kisvizes élőhelyeket nagyon hamar erdei békák, a forráskifolyókat gőték, szalamandrák, a tavat pedig vízisiklók, illetve vízi rovarok népesítették be.
Táji léptékben számos rönkgát, hordalékfogó, tóka és vízbevezető árok létesítésével ezek a természetalapú vízmegtartó elemek hozzájárulnak az őszi és téli csapadék visszatartásához, valamint az időszakos víztestek és vizes élőhelyek kialakításához és fennmaradásához és nem utolsósorban az erdei mikroklíma javításához.
Az erdők állapotának javítása nemcsak az élővilág, hanem az emberek számára is kulcsfontosságú, hiszen az egészséges erdők hozzájárulnak a fenntartható jövőhöz. Ez a projekt példát mutat más erdőkezelők számára is, hogy hogyan lehet a természeti értékek megőrzését és az ökoszisztémák helyreállítását modern tudományos eszközökkel elősegíteni.
Koncz Péter (koncz.peter@ecolres.hu), Aszalós Réka, Bölöni János, Frank Tamás, Veres Katalin, Szmorad Ferenc, Komlós Mariann, Kovács Bence, Németh Csaba
Az elmúlt évek rendszeressé váló szélsőséges aszályaiban a Kiskunság nyílt homokpusztagyepjein nagyon sok olyan évelő fű is elpusztult, amelyek a „normális” szárazsághoz alkalmazkodtak, tapasztalták a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói. Némi reményre adhat okot, hogy a buckák északi lejtőin, illetve a facsoportok közelében élő fű egyedek nagyobb eséllyel éltek túl.
A magyar csenkesz és a homoki árvalányhaj a szárazságot legjobban tűrő fűfajaink közé tartoznak. Ezért is vizsgálták őket a 2022-es nagy aszály után a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének munkatársai.
Az ökológusok a kiskunsági Fülöpháza melletti homokpusztagyepen már sok éve monitorozzák a helyi élővilág változásait több száz állandó mintavételi pont segítségével. Amikor 2022-ben még a mostanában megszokotthoz képest is kevés eső esett, miközben forróság volt, a kutatók elhatározták, a következő évben felmérik, hogy ezt a szélsőséges időjárást hogyan képesek átvészelni az őshonos füveink. Az eredmények, amelyek nemrég jelentek meg a Global Ecology and Conservation című folyóiratban, rendkívül aggasztó képet mutattak.
Az ökológusok kétszáz darab véletlenszerűen elhelyezett 4×4 méteres négyzetben mérték fel a halott és az élő füvek arányát. Emellett rögzítették, hogy az adott négyzet a homokbuckák kissé hűvösebb északi, vagy a forróbb déli lejtőin helyezkedik-e el, illetve hogy van-e a környezetében fa- vagy cserjecsoport. A kutatók hipotézise az volt, hogy az északi kitettségű és a facsoportok közelében élő füvek nagyobb eséllyel vészelik át a szélsőséges szárazságot.
A kétszáz mintavételi négyzet közül 85-ben a füvek több mint 95 százaléka elpusztult, gyakorlatilag nem maradt életben egy egyed sem. 167 négyzetben a füvek legalább fele pusztult el. „Bár ezek elvileg szárazságtűrő fűfajok voltak, rendkívül drasztikus volt a pusztulás, a 2022-es aszály már az ő tűrőképességüket is meghaladta” – mondta Csecserits Anikó, a kutatás vezetője.
A facsoportok környékén, illetve a buckák északi kitettségű lejtőin sokkal kisebb mértékű volt a fűpusztulás. Míg a teljesen fátlan területeken a füvek nagy része elpusztult, ha a vizsgált négyzet tíz méteres környezetében a talaj legalább húsz százalékát fás szárú növények borították, akkor a füvek 80-90 százaléka életben maradt. Tehát ez a hatás egészen jelentős.
Ha az állandósuló aszályt már a leginkább szárazságtűrő őshonos évelő fűfélék sem lesznek képesek elviselni, ott marad a nyílt terület, amelyet szabadon elfoglalhatnak a még szárazságtűrőbb idegenhonos inváziós növényfajok, például a homoki prérifű vagy kaktuszfajok. Emellett elterjedhetnek az egyéves fűfajok is, amelyek télen, illetve a csapadékosabb időszakokban aktívak, majd „nyári álomra” vonulnak, azaz elpusztulnak és mag alakjában vészelik át a szárazságot. Az őshonos fajok pusztulása hatalmas lehetőséget kínál a biológiai invázió számára, figyelmeztetnek a ökológusaink.
A nagyobb városoktól gyakran jól elkülönülő falvak általában családi házakból és néhány középületből állnak. Hosszú múltjuk ellenére az európai falvak biológiai sokféleségét a városi területekhez, erdőkhöz, legelőkhöz vagy mezőgazdasági területekhez képest kevésbé vizsgálták. Egy új tanulmány feltárja, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek a falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait és az emberi jóllétet.
A nemzetközi kutatást a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont csapata vezette, amelyhez 20 másik magyarországi, romániai, németországi és olaszországi intézet is hozzájárult. A Nature Sustainability nevű folyóiratban megjelent tanulmány azt vizsgálja, hogy a táj összetétele és a városok közelsége hogyan befolyásolja a falvak biológiai sokféleségét és a társadalmi-gazdasági körülményeiket. Az eredmények azt mutatják, hogy az erdők által dominált tájakon belül a falvak biológiai sokfélesége magasabb, mint a mezőgazdasági vidékeken, míg a városok közelsége növeli az emberi jólétet.
A kutatók 16 magyarországi és romániai közepes méretű város körül 64 faluban vizsgálták a biológiai sokféleséget. A falvak fele városok agglomerációjában, másik fele távolabb feküdt, és vagy mezőgazdasági, vagy erdős tájakon helyezkedett el. A csapat botanikai felvételeket készített, a talajlakó ízeltlábúakat talajcsapdákkal, a növényzetben élőket pedig lombszívóval mintavételezte. Az üregekben fészkelő méhek és darazsak számára fészekcsapdákat állított fel. Ezen kívül pontszámlálásos madártani felmérést is végzett. Kilenc rendszertani csoportban 1164 fajt dokumentáltak.
A projekt vezetője, Batáry Péter D-vac rovarszívóval dolgozik Salköveskút falu központjában, Szombathely közelében. Fotó: Torma Attila
A teljes biológiai sokféleséget mérő multitrofikus sokféleség 15%-kal alacsonyabb volt a mezőgazdasági területekkel körülvett falvakban, mint az erdőkkel körülvett falvakban. Dr. Batáry Péter, a tanulmány vezető szerzője kifejti: „Ez hangsúlyozza a táj szintű fajkészlet fontosságát a falvak biológiai sokféleségének fenntartásában. A városok közelsége kevéssé befolyásolta a fajok sokféleségét és a teljes diverzitást, ami arra utal, hogy más tényezőknek is lehet hatásuk.”
A csapat összegyűjtötte a vizsgált magyarországi falvak társadalmi-gazdasági adatait, hogy kiszámíthassa az Életminőség Indexet, amely az emberi jólétet tükrözi az életkörülmények és életminőség tényezői alapján. Ez az index 27%-kal magasabb volt a városi agglomerációban lévő falvakban, valamint az erdős tájakon fekvő falvakban 14%-kal magasabb, mint a mezőgazdasági tájakon. Dr. Szitár Katalin társszerző megjegyzi: „A városi területek közelsége jobb hozzáférést biztosít a szolgáltatásokhoz, míg az erdős tájak tisztább levegőt és több zöldterületet kínálnak, ami javítja az életszínvonalat és az életminőséget.”
Botfa falu széle, egy erdő dominált tájba ágyazva, Zalaegerszeg közelében. Fotó: Lakatos Tamás
Térinformatika segítségével a kutatók kiszámították az Emberi Lábnyom Indexet az infrastruktúrából és a tájhasználatból származó környezeti hatások értékelésére. A magasabb Életminőség Indexszel rendelkező falvaknak magasabb volt az Emberi Lábnyom Indexük is, különösen a városok közelében, ami azt jelzi, hogy a jobb életszínvonal növelheti a környezeti hatásokat. A magasabb Emberi Lábnyom Index azonban alacsonyabb multitrofikus sokféleséggel járt együtt, ami az emberi fejlődés és a biológiai sokféleség közötti ellentmondást mutatja. Az erdős tájak azonban a fokozott emberi tevékenység dacára is magasabb biológiai sokféleséget őriztek meg, ami arra utal, hogy a komplex tájak mérsékelhetik a biológiai sokféleség csökkenését. Dr. Török Edina, társszerző, megjegyzi: „Eredményeink rávilágítanak arra az érzékeny egyensúlyra, amely szükséges az emberi jólét növeléséhez anélkül, hogy veszélyeztetnénk a vidéki tájak ökológiai egészségét.”
Ahhoz, hogy a fenntartható falu fejlesztés hatékony legyen, a táji adottságokat figyelembe kell venni a fejlesztési tervekben. A városok közelében fekvő falvak esetében a beépítés minimalizálása és a zöld infrastruktúra fejlesztése segítheti a biológiai sokféleség védelmét. A túlnyomórészt erdőkkel körülvett falvakban a mezőgazdasági terjeszkedés korlátozása kulcsfontosságú. A faluközpontok erdőkkel való összeköttetésének javítása és a zöld infrastruktúra fejlesztése a mezőgazdasági területeken szintén növelheti a biológiai sokféleséget és a jólétet. A lakosok, a hatóságok és a földtulajdonosok közötti együttműködés, a szakpolitikák és a közösség által kidolgozott intézkedések ötvözése létfontosságú. Dr. Batáry Péter hangsúlyozza: „Az EU vidékfejlesztési stratégiájának prioritásként kell kezelnie a biológiai sokféleség támogatását a falvakban és azok környékén a természetvédelem és a táj minőségének javítása érdekében”.
Cím fotó: Várda falu széle, egy mezőgazdaság által dominált tájba ágyazva, Kaposvár közelében. Fotó: Lakatos Tamás
A Fizikai Díjat az Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya adományozza. A Fizikai Díjból egy évben legfeljebb három adhat ki. A díjat egy elméleti, egy kísérleti és egy alkalmazó fizikusnak ítélhetik oda, lehetőség szerint úgy, hogy az egyiket kutatóközpont/kutatóintézet kutatója, a másikat egyetemi tanszék, intézet oktatója, kutatója, a harmadikat pedig a profitérdekelt kutatási-fejlesztési területen dolgozó kapja.
Nagy Máté kollégánk a „Csoportos viselkedés fizikus szemmel – Állati interakciók, mesterséges intelligencia és robotika” témában nyújtott kutatásait díjazták eme kiemelkedő elismeréssel.
Nagy Máté fizikus – ELTE Biológiai Fizika Tanszék és HUN-REN Ökológiai kutatóközpont, Evolúciótudományi Intézet, az MTA-ELTE Lendület Csoportos Viselkedés Kutatócsoport vezetője.
Kutatásai az élőlények csoportos viselkedésének fizikai alapjait vizsgálják, különös hangsúllyal az állatok egymás közötti és környezetükkel való kölcsönhatásaira, valamint ezek robotikai alkalmazásaira. Kollégaival közösen halak és robothalak együttúszását vizsgálva új hipotézist, elméleti modellt és adatvezérelt elemzést dolgozott ki (Nature Communications 2020), patkányokon végzett kísérletekkel pedig a kollektív keresés hatékonyságát demonstrálta (Current Biology 2020).
Vadlovak drónos követésével sikerült feltárnia a társas szerkezet időbeli dinamikáját (Nature Communications 2023), míg új kísérleti eszközt terveztek és hoztak létre sok, akár különböző fajhoz tartozó egyed együttes vizsgálatára a rovaroktól az emberekig tartó méretskálán, többféle szenzoros modalitás szinergikus előnyeinek felhasználásával (Science Advances 2023).
A „közös” virtuális valóság segítségével zebrahalakon vizsgálta a csoportos mozgás szenzori-motoros szabályozását (Nature Communications 2024), az így feltárt követési algoritmusokat robotikai rendszerekben is alkalmazta (Science Robotics 2025).
Az elmúlt öt évben 9 cikke jelent meg tíznél magasabb impaktfaktorú folyóiratban – ezek többségében első, utolsó vagy levelező szerzőként, – és korábban a Science, Nature folyóiratokban is publikált. Elhivatott oktató, több TDK-, BSc-, MSc- és PhD-hallgatót is sikeresen témavezetett, és aktívan részt vesz a tudományos ismeretterjesztésben is, például videóabsztraktok készítésével.
A HUN-REN ÖK ÖBI Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport 17–25 éven át vizsgálta a növényzet változásait három homokigyepi helyreállítási kísérletben. Ezeken a területeken különböző beavatkozásokat alkalmaztak, mint például az őshonos fajokkal történő magvetés, a kaszálás és a szénforrás adagolás. A kutatás célja az volt, hogy feltárja, miként hatnak ezek a beavatkozások az egynyári és évelő özönnövények borítására hosszú távon, illetve, hogy az özönfajok tömegessége 100 méteres távolságon belül hogyan befolyásolja az inváziós folyamatokat.
Az eredmények biztatóak voltak az egynyári özönfajokra nézve: borításuk az évek során csökkent, különösen ott, ahol őshonos fajokat vetettek. A magvetés bizonyult a leghatékonyabb módszernek ezen gyorsan terjedő, rövid életű fajok visszaszorítására. Az évelő özönfajok esetében azonban már más eredményeket figyeltek meg: ezek borítása évtizedek alatt folyamatosan nőtt, függetlenül a beavatkozás típusától vagy az özönfajok 100 méteres körzeten belüli tömegességétől.
Az alkalmazott transzekt módszer az invaziós propagulumok becslésére. Nyolc, 100 méter hosszú transzektet állítottunk fel a nyolc égtáj felé, és regisztráltuk az egyes inváziós fajok hajtásainak számát 1 m x 1 m-es szomszédos parcellákban minden transzekten.
Meglepő módon az özönfajoknak a közvetlen táji környezetben megfigyelt tömegessége kevéssé befolyásolta az invázió mértékét, ami arra utal, hogy inkább a tágabb táji szintű folyamatok és a hosszú távú terjedés játszanak döntő szerepet. A kaszálás, amelyet gyakran alkalmaznak az özönfajok visszaszorítására, akár elő is segítheti az inváziót azáltal, hogy ún. „megtelepedési ablakokat” nyit az vegetációban a tájban jelen lévő opportunista fajok számára.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi helyreállítási módszerek nem elegendőek az évelő özönnövények hosszú távú visszaszorításához. Ezek a fajok megtelepedés után rendkívül nehezen irthatók ki, és terjedésük veszélyezteti az őshonos növényzet biodiverzitását és a restaurációs törekvések sikerét. Ezért proaktív, fajspecifikus stratégiákra van szükség, amelyek figyelembe veszik az inváziós fajok életmenetét és terjedési sajátosságait.
A kutatás összességében arra hívja fel a figyelmet, hogy szemléletváltásra van szükség: a helyi helyreállítási erőfeszítések mellett elengedhetetlen a táji léptékű megközelítés. A sikeres gyeprestaurációnak nem csupán a közvetlen helyi adottságokat kell figyelembe vennie, hanem a tágabb ökológiai környezetet is – például a propagulumforrások elérhetőségét, a jelenlévő zavarásokat, valamint az őshonos növénytársulások hosszú távú ellenálló képességét.
Hogyan hatnak a mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák a megporzó rovarokra?
Erre a kérdésekre kereste a választ pályamunkájában Bihaly Áron Domonkos, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont fiatal kutatója, akinek az eredményét Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíjjal ismerte el idén a Magyar Tudományos Akadémia.
Bihaly Áron Domonkos nyertes pályamunkaként benyújtott cikkének címe: Landscape-wide floral resource deficit enhances the importance of diverse wildflower plantings for pollinators in farmlands (Science Direnct, Agriculture, Ecosystems and Environment, 2024)
A pályamű az első tudományos publikáció Kelet-Közép-Európából, amely mezőgazdasági tájakon létrehozott vadvirágos parcellák megporzórovarokra gyakorolt hatásával kapcsolatos eredményeket mutat be. A publikáció legkiemelkedőbb eredménye, hogy a virágkínálat táji szintű hiánya felerősíti e parcellák jelentőségét, amely a táji környezet és a vadvirágos parcellák közötti virágkínálatbeli kontraszttal magyarázható. Ez az eredmény felhívja a figyelmet a vadvirágos parcellák létrehozásának jelentőségére, különösen virágszegény szezonális és táji körülmények között. Eredményeink alapján gyakorlati ajánlásokat fogalmaztunk meg diverz és folyamatos virágkínálatot biztosító parcellák kialakítására, ami hozzájárulhat a megporzók hatékony védelméhez és a tudományosan megalapozott agrárdöntésekhez.
Bihaly Áron terepen dolgozik. Helyszín: Újsolt. Fotó: Kállai Márton
A díjat minden esztendőben három 35 év alatti kutató nyerheti el. A pályázatra olyan öt évnél nem régebbi, folyóiratban közölt, környezetvédelmi témájú pályamunkával lehet jelentkezni, amely jelentős tudományos értéket képvisel.
Az elismerést – dr. Mohar Lászlóné Sóti Borbála magánszemély hagyatéki intézkedése alapján – 2010-ben hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia a tudományos élet területén dolgozó fiatal kutatók környezetvédelmi kutatási eredményeinek elismerésére. A pályadíj célja, hogy a tudomány eszközeivel és lehetőségeivel elősegítse a lokális és globális emberi környezet megóvását, a biológiai sokszínűség védelmét, környezetbarát technológiák kifejlesztését, meghonosítását.
A díjat Szathmáry Eörs evolúcióbiológustól, az MTA rendes tagjától, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnökétől vehették át június 13-án a díjazottak.
Beszedics-Jäger Bettina Szimonetta, Prof. Szathmáry Eörs és Bihaly Áron Domonkos Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
Bihaly Áron Domonkos mellett Mészáros Boglárka (HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet) és Beszedics-Jäger Bettina Szimonetta (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) volt a díjazottak között.
A Biológiai Tudományok Osztálya 2025. június 10-i ülésén 104/2025. (VI. 10.) számú osztályhatározatában 96,7 %-os támogatottság mellett (30 igen, 1 nem szavazat leadásával) elfogadta az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosítási tervezetével kapcsolatos állásfoglalást.
A kormány 2025.04.22-én benyújtott T/11681 számú törvényjavaslatának 186-188§-a változtatásokat javasol az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény szövegében. Ennek értelmében a tarvágás alkalmazásának bővítésére kerülhet sor őshonos fafajú, elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű erdeinkben.
Az MTA Biológiai Osztályának álláspontja, hogy amennyiben természetvédelmi és Natura 2000 elődleges rendeltetésű, őshonos fafajú erdeinkben gazdasági hasznosítás zajlik, akkor az csak ökológiailag fenntartható erdőgazdálkodás keretében történjen. Az erdőgazdálkodás szabályozását ezért csak ennek előmozdítása érdekében lehet változtatni. Ez alapvetően olyan gazdálkodási módokat jelent, amelyek a faanyagtermelés mellett fenntartják az erdei ökoszisztéma integritását, biztosítják az erdők ökoszisztéma szolgáltatásait, megőrzik az erdei biodiverzitást, fenntartják az erdők stabilitását és alkalmazkodó képességét. Ezt leginkább a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok (örökerdő és átmeneti üzemmód) keretében lehet biztosítani, amely során a faanyagtermelés mellett a védelmi funkciókat is integrálják a gazdálkodásba (kíméleti területek, holtfa, habitatfák visszahagyása, elegyesség, cserjeszintkímélete, változatos korszerkezet). A vágásos üzemmód bizonyos típusai (szálalóvágás, fokozatos felújító vágás) keretében ezek a célok még megvalósíthatók, de a tarvágás alapvetően nem tekinthető ökológiailag fenntartható gazdálkodási módnak.
Számos kutatás bizonyítja, hogy a tarvágások kedvezőtlen termőhelyi viszonyokat hoznak létre, megbontják az erdei mikroklímát, csökkentik az erdős táj klímakiegyenlítő hatását, kedvezőtlenül hatnak a talajviszonyokra, megváltoztatják az erdei életközösségeket. Ezen kedvezőtlen hatások egy része tartósan megmarad, még évszázadok múlva is kimutatható. Mivel a törvényjavaslat kiterjeszti a tarvágás alkalmazásának lehetőségeit a védett és magas természeti értékkel bíró erdőkben, ezért nem segíti elő a természetvédelmi rendeltetés megvalósulását, az erdők fenntartható használatát.
A törvényjavaslatban kiterjesztett sarjaztatás alkalmazásának lehet természetvédelmi szempontból létjogosultsága, de a védett erdőkben ezt sem a tarvágás keretében kell megvalósítani. A tarvágás lehetőségének kiterjesztése különösen a síkvidékeken még megtalálható utolsó, védett erdőssztyepp foltjaink esetében jelent fokozott veszélyt. Ezekben az erdőkben nem a tarvágás lehetőségének a bővítése, hanem a gazdasági célú hasznosítás megszüntetése lenne indokolt természetvédelmi erdőkezelés keretében.
A fenti szempontok miatt az MTA Biológiai Tudományok Osztálya a törvénytervezetet nem támogatja.
A vegetációtüzek már nem csupán a mediterrán térség gondját jelentik: a klímaváltozás, az emberi tevékenység és a tájhasználat változásai együttesen olyan környezetet teremtettek, amelyben Közép-Európa is egyre inkább kockázati zónává válik. Erre figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) legfrissebb, Changing Wildfires: Policy Options for a Fire-literate and Fire-adapted Europe című tanulmánya. A dokumentum hangsúlyozza: elengedhetetlen, hogy Európa – benne Magyarország is – felismerje a tűz új szerepét és kockázatát, és aktívan készüljön fel a változásokra.
A projektben összesen 22 nemzetközi kutató vett részt, a projekt menedzser Thomas Elmqvist volt, a munkacsoport egyik vezetője pedig Valkó Orsolya, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.
A tanulmány ünnepélyes bemutatójára 2025. május 19-én került sor Brüsszelben – előadásokkal és a témához kapcsolódó érdekes panelbeszélgetésekkel a tudomány és a szakpolitika képviselőivel közösen. A bemutatón az ÖK kutatói is részt vettek Báldi András, az EASAC Environmental Panel elnöke volt a levezető elnök, Valkó Orsolya pedig a tanulmányt bemutató egyik előadást tartotta és a kerekasztalbeszélgetésen vett részt.
A tanulmány aktualitását mutatja, hogy a világon évente közel 780 millió hektárnyi terület ég le – ez akkora terület, mint egész Ausztrália. Noha nem minden térségben nő a leégett területek aránya, a tüzek pusztító ereje és intenzitása aggasztóan fokozódik. A tűzesetek egészségügyi, társadalmi és ökológiai hatásai jelentősek: a közvetlen életveszélyt jelentő tűzön túl a füst belélegzése is súlyos következményekkel jár.
Az éghajlati változások – a forróbb nyarak, hosszabb hőhullámok és gyakoribb aszályos időszakok – ideális feltételeket teremtenek a tüzek kialakulásához. A kiszáradt biomassza lényegében „üzemanyagként” viselkedik, amely könnyen lángra lobban, akár egy eldobott csikk miatt is. A tanulmány szerint az emberi tevékenység közvetlenül és közvetetten is felerősíti ezeket a kockázatokat.
„A déli országok – elsősorban Spanyolország, Portugália, Olaszország és Görögország – régóta küzdenek a nyári erdőtüzekkel. Az újdonság azonban az, hogy Észak- és Közép-Európában is egyre gyakoribbak a súlyos tűzesetek” – mondja Valkó Orsolya. Skandináviában például a hőhullámokat követő száraz időszakok miatt már szintén tapasztalhattunk pusztító tüzeket a közelmúltban. Magyarország sem kivétel: míg egy átlagos évben néhány száz hektárt érintenek a vegetációtüzek, 2022-ben – az extrém aszály következtében – már több mint 7000 hektár égett le.
A hazai vegetációtüzek túlnyomó többsége (kb. 99%) emberi tevékenységre vezethető vissza. Az okok ismertek: gondatlan tarlóégetés, eldobott cigarettacsikk, tűzgyújtás a természetben, technológiai hibák vagy akár szándékos gyújtogatás. Mindez arra utal, hogy nem elegendő a tűzoltásra koncentrálni – tudatos megelőzésre és társadalmi szemléletformálásra is szükség van.
A tanulmány rámutat: nemcsak a klímaváltozás tehető felelőssé a fokozódó tűzveszélyért, hanem a tájhasználat változása is. A felhagyott mezőgazdasági területeken meginduló cserjésedés, a kezelés nélküli gyepterületek, vagy az idegenhonos fajok (például fenyők, eukaliptusz) telepítése mind növelik a gyúlékonyságot.
Kiemelt kockázatot jelentenek a wildland–urban interface (WUI) zónák – azok a területek, ahol a természetes vegetáció közvetlenül határos a lakott településekkel. Európa területének kb. 7%-a ilyen, és ezekben a térségekben fokozott figyelemre van szükség a tűzvédelemben és várostervezésben egyaránt.
A természetes ökoszisztémák egy része alkalmazkodott a tűzhöz – különösen a nyílt gyepterületek, amelyek esetében az ellenőrzött, természetvédelmi célú égetés elősegítheti a fajgazdagságot és a regenerációt. „A probléma ott kezdődik, amikor az emberi hatás miatt a tűzrendszerek megváltoznak: a tüzek gyakorisága, időzítése és intenzitása nem illeszkedik már az adott ökoszisztéma ritmusához” – mondja Valkó Orsolya. Előfordulhat az is, hogy egy pusztító tűzeset visszafordíthatatlan természeti károkat okoz. Erre tragikus példa a 2024-es madeirai tűzvész, amely a sziget babérerdeinek nagy részét és sok kizárólag ott élő faj élőhelyét pusztította el.
Ma még a legtöbb ország reaktívan védekezik: a hangsúly a kialakult tüzek eloltásán van, nem a megelőzésen. Ez azonban nem fenntartható megközelítés. Az integrált tűzkezelés ezzel szemben proaktív stratégiákat is alkalmaz: ilyen például a kontrollált égetés, az éghető biomassza mennyiségének csökkentése, vagy a tájszintű tervezés. A tűz utáni helyreállítási beavatkozásoknak is kulcsszerepe van: ezek célja az ökoszisztémák ellenálló képességének növelése és a természetes regeneráció támogatása.
Mit tehetünk? Három javaslat az EASAC jelentéséből
1. Megelőzés és természetvédelem összehangolása:
Az EU klíma- és természetvédelmi stratégiáinak gyors végrehajtása kulcsfontosságú. A Természethelyreállítási Rendelet keretében például a tőzeglápok helyreállítása nemcsak a szénmegkötést, hanem a tűzmegelőzést is szolgálja. A felhagyott vidéki területek extenzív kezelése csökkentheti a gyúlékony biomasszát, miközben támogatja a helyi gazdaságot is.
2. Erdősítés, de okosan:
A globális 30×30 cél (a természetes területek 30%-ának védelme 2030-ig) csak akkor érhet el sikert, ha az erdőtelepítéseket a tűzveszély szempontjából is átgondoljuk. Fontos a helyi ökológiai viszonyokra szabott fajösszetétel, a változatos tájszerkezet és a kontrollált égetés lehetőségének megfontolása.
3. Tűztudatos társadalom építése:
A lakosság tájékoztatása, különösen a fiatalok oktatása, kulcsfontosságú a megelőzésben. Csak egy „tűzben jártas” (fire-literate) társadalom képes kezelni a jövő kihívásait: amely ismeri a kockázatokat, tudatosan viselkedik a természetben, és támogatja a természetbarát tűzkezelési megközelítéseket.
Lengyel Szabolcs 2025. május 8-án vette át egyetemi tanári kinevezését Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől.
A kinevezés a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság teljeskörű eljárása alapján, Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere javaslatára történt. Az egyetemi tanári kinevezés a Debreceni Egyetemre szól, ahol Szabolcs az egyetem Biodiverzitás, Vízgazdálkodás és Klímaváltozás Kompetencia Központot irányítja részmunkaidőben. Feladata a Központ biodiverzitás-monitorozással kapcsolatos tevékenységének szervezése, irányítása, a biodiverzitással kapcsolatos és konzervációökológiai kutatások szervezése, irányítása, részvétel az „MSc in Conservation Biology” angol nyelvű mesterképzési szak elindításában és oktatásában, a Központ tevékenységével kapcsolatos egyéb szakmai feladatok (regionális kutatások integrációja, környezeti nevelés) ellátása. Kollégánk kinevezéséhez ezúton is gratulálunk!
„Ha így folytatódik a klímaváltozás, Petőfi Kiskunságában az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret távoli tájak melegkedvelő, egzotikus növényei szoríthatják ki, írta a Másfélfok.
Erdős László és Kröel-Dulay György, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársai kollégáikkal a Homokhátság nyílt évelő homoki gyepterületeinek változásait követték közel két évtizeden keresztül.
Erre gyeptípusra jellemző, hogy kevéssé függ a talajvíztől, ha megváltozik a növényzete, az jelentős részben a globális éghajlatváltozásnak tulajdonítható.” (Forrás: telex.hu)
