Október utolsó hétvégéjén üdvözölte idei százezredik látogatóját a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert. Az intézmény népszerűsége töretlen, sőt az új tematikus és kulturális programoknak, illetve a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt években jelentősen növekedett.
„Az a mondás járja, hogy ennyi ember nem tévedhet. És valóban nem is téved, hiszen kertünk az év minden évszakában élményt nyújt, békét és harmóniát áraszt, ráadásul ismeretátadással ötvözve – hangsúlyozza Zsigmond Vince, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője. – Az ősz átmeneti időszak, ekkor az élővilág a nyárból a télbe fordulva a nyugalmi periódusra készül fel, ahhoz igazodik. A fák és cserjék csodálatos őszi színekben pompáznak, és az egyre színesedő lombok mellett a beérő termések változatossága is számos érdekességet kínál.”
A Rendszertani gyűjteményben érő tövises vadcitrom (Poncirus trifoliata) gömbölyű, bársonyos szőrű sárga terméseiről jól látható, hogy a citrusok, azaz a citrom és a narancs rokona. Aki azonban a teájába szeretné préselni a levét, nagyot csalódhat, mert a gyümölcsnek kevés és keserű a leve. Ennek ellenére narancslekvárba keverik, a közel-keleti konyha pedig megfőzve és szárítva fűszerként használja.
A sártök (Citrullus colocynthis) is becsapós, mert megtévesztően hasonlít zamatos rokonához, a görögdinnyéhez. Ennek a kicsi, sárga csíkos, zöld dinnyécskének azonban nem édes, hanem keserű és mérgező a sárgászöld húsa. A benne található cucurbitacin nevű toxin már kis adagban is erős hashajtó. Indiától Afrikáig homoksivatagokban, tengerpartokon fordul elő, a sivatagi népek korábban a magjából lámpaolajat sajtoltak, maglisztjéből lepényt sütöttek, illetve a tökhéjból ivócsészét készítettek.
A Délkelet-Ázsiában őshonos, kissé fagyérzékeny kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei) Európa mediterrán vidékein kedvelt dísznövény. Idén a kertben is gazdagon hozza kicsi, gömbölyded terméseit, ami jól jelzi az éghajlatváltozással járó enyhébb teleket. Hasznos növény, rostjából és leveléből többek között kötél, kefe, zsák, szőnyeg, kosár és kalap készül.
A tóparton többfelé érő fekete dió (Juglans nigra) termése burokkal együtt eléri egy teniszlabda méretét, ez a kertben élő mókusok egyik legkedveltebb csemegéje. Magja ugyan ehető, de nehéz megtörni, és aki kézbe veszi festékanyagokban gazdag termésburkát, számoljon vele, hogy bőrén és ruháján sötét nyomot hagy. Az élelmiszeripar fehérjékben és telítetlen zsírokban gazdag, különleges ízű magját fagylaltok, pékáruk, sütemények, piték készítéséhez használja, leveléből és termésburkából pedig barna festék készül.
A Nagy-tavon már télre készülődő indiai lótusz (Nelumbo nucifera) termései a zuhany vagy az öntözőkanna rózsájára emlékeztetnek. Makkszerű termései, a lótuszmagok urnaszerűen kiszélesedő, megvastagodott virágtengelybe süllyedve fejlődnek. E faj termésének nagyon magas a keményítőtartalma, és legendásan sokáig csíraképes. A tápanyagban gazdag magot pörkölve, illetve főzve eszik, lisztté őrölve pedig süteményekben is feldolgozzák. A termés az ikebanaművészet és a szárazvirág-kötészet kedvelt alapanyaga. A sárga, piros, barna és kékesfekete termések között néhány meghökkentő színű is akad.
A kései végzetfa (Clerodendrum trichotomum) élénk rózsaszín fellevelekkel körülvett kobaltkék bogyótermései különleges hatást keltenek.
A mirigyes borostyánszőlő vagy porcelánszőlő (Ampelopsis glandulosa) fél centiméteres gömbölyded bogyótermései kezdetben zöldek, majd fehéren és porcelánkéken keresztül ametisztlilára érnek. Mindez úgy történik, hogy a különböző színek egy időben láthatók a növényen. Bár a szőlőfélék közé tartozó futónövényről van szó, a termése nem ehető.
borostyánszőlő vagy porcelánszőlő (Ampelopsis glandulosa) Fotó: Szakács Éva
Az élénklila termésű lilabogyócserjék (Callicarpa) neve is látványos, feltűnő termésükre utal. Többségükben örökzöld, melegkedvelő növények, de néhány nálunk is szépen fejlődő, lombhullató cserje is akad közöttük. A nemzetség tudományos nevét a görög kalosz (gyönyörű) és karposz (termés) szavak összetételéből alkották.
Érdekes termésekért az üvegházakban is érdemes körülnézni. A most érő kakaó (Theobroma cacao) mintegy 20 centiméteres hosszúkás, tojásdad termése az idősebb ágakon fejlődik. Ebben a narancsbarnára érő barázdás toktermésben fejlődnek a magok, amelyekből hosszú eljárással a kakaó és a csokoládé készül. Őshazájában, Közép-Amerikában az olmékok és a maják Kr. e. 1000-1500 óta termeszthették, és amikor az első spanyol hódítók megérkeztek Amerikába, az őslakosok ünnepeiken már fogyasztották a zúzott, kesernyés kakaóbabból készült sűrű szirupot.
Az Európai Unió Tanácsa és a Parlament megállapodást ért el az EU területén található, leromlott állapotú élőhelyek helyreállítására és megőrzésére vonatkozó új szabályokról
A Tanács elnöksége és az Európai Parlament képviselői a mai napon ideiglenes politikai megállapodást értek el a természet helyreállításáról szóló rendeletről. A javaslat olyan intézkedések bevezetését célozza, amelyek révén 2030-ig az EU szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20%-a, 2050-ig pedig az összes helyreállításra szoruló ökoszisztéma helyreállna. Konkrét, jogilag kötelező erejű célértékeket és kötelezettségeket állapít meg a természet helyreállítására vonatkozóan a felsorolt ökoszisztémák mindegyikére kiterjedően – a mezőgazdasági földterületektől kezdve az erdőkig és a tengeri, édesvízi és városi ökoszisztémákig.
A rendelet a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia szerves részét képezi, és hozzá fogja segíteni az EU-t a nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez, különös tekintettel a kunming-montreali globális biodiverzitás-megőrzési keretstratégiára, melyet az ENSZ 2022. évi biodiverzitási konferenciája (COP15) keretében fogadtak el.
Az ideiglenes megállapodás csak azután léphet hatályba, hogy a társjogalkotók azt jóváhagyták és hivatalosan is elfogadták.
Teresa Ribera Rodríguez, a spanyol kormány ügyvezető harmadik miniszterelnök-helyettese, az ökológiai átállásért és a demográfiai kihívások kezeléséért felelős ügyvezető miniszter (Fotó: europa.eu)
„Napjainkban súlyosbodó, drámai fejleményeknek lehetünk tanúi: a természet és a biológiai sokféleség hanyatlik az EU-ban, és védelemre szorul. Büszkeséggel tölt el, hogy a Tanács és a Parlament a mai napon megállapodást ért el a természet helyreállításáról szóló jogszabályról. Ez elengedhetetlen lépés volt. Ez a maga nemében egyedülálló jogszabály hozzá fog járulni ahhoz, hogy a tagállamokban újra elérjük a biológiai sokféleség egészséges szintjét, és megőrizzük a természetet a jövő nemzedékei számára, küzdve egyúttal az éghajlatváltozás ellen és hűek maradva klímacéljainkhoz.”
A rendelet hatálya és a kitűzött célok
Az új szabályok célja, hogy elősegítsék a tagállamok szárazföldi és tengeri élőhelyein található, leromlott állapotú ökoszisztémák helyreállítását, az éghajlatváltozás mérséklésével és az ahhoz való alkalmazkodással kapcsolatos átfogó uniós célkitűzések elérését, valamint az élelmezésbiztonság növelését. A rendelet olyan intézkedések kidolgozására és végrehajtására kötelezi a tagállamokat, amelyek eredményeként az EU szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20%-a helyreáll 2030-ra.
A rendelet hatálya alá tartozik számos szárazföldi, tengerparti és édesvízi ökoszisztéma, köztük a vizes élőhelyek, a gyepterületek, az erdők, a folyók és a tavak, továbbá olyan tengeri ökoszisztémák is, mint a tengerifű-ágyak, valamint a szivacs- és korallágyak (ezeket a rendelet I. és II. melléklete sorolja fel). A rendelet előírja a tagállamok számára, hogy 2030-ig a két mellékletben felsorolt, rossz állapotban lévő élőhelytípusoknak legalább a 30%-át helyreállítsák. A társjogalkotók megállapodtak abban, hogy a tagállamoknak 2030-ig elsődlegesen a Natura 2000 területekre kell összpontosítaniuk a rendeletben meghatározott helyreállító intézkedések végrehajtása során.
A tagállamoknak olyan intézkedéseket is ki kell dolgozniuk, amelyek révén 2040-re a rossz állapotban lévő élőhelyek legalább 60%-a, 2050-re pedig legalább 90%-a helyreáll. A nagyon gyakori és széles körben elterjedt élőhelyekre külön rugalmasság vonatkozik.
Az állapotromlás megakadályozására irányuló követelmény
A rendelet arra kötelezi a tagállamokat, hogy megelőzzék a helyreállító intézkedések hatálya alá tartozó és már jó állapotban lévő területek, valamint az I. és II. mellékletben felsorolt szárazföldi és tengeri élőhelyeknek otthont adó területek jelentős romlását. A társjogalkotók megállapodása szerint ezen követelmény alapját a megtett erőfeszítések képezik. A követelmény teljesítését az élőhelytípusok szintjén fogják mérni.
A beporzópopulációk helyreállítása Az elmúlt évtizedek alatt Európában drasztikusan csökkent a vadon élő beporzó rovarok abundanciája és sokfélesége. E probléma megoldása érdekében a rendelet külön követelményként írja elő a tagállamok számára, hogy hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek legkésőbb 2030-ra visszafordítják a beporzók állománycsökkenését. A Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban fogja meghatározni, hogy milyen, tudományosan megalapozott módszerrel kell nyomon követni a beporzók sokféleségét és azok populációit, a tagállamoknak pedig 2030 után legalább hatévente ellenőrizniük kell az elért eredményeket.
Ökoszisztéma-specifikus kötelezettségek A rendelet külön követelményeket ír elő az ökoszisztémák különböző fajtáira vonatkozóan.
Mezőgazdasági ökoszisztémák
A szöveg alapján a tagállamoknak olyan intézkedéseket kell bevezetniük, amelyek célja a növekvő tendencia elérése a következő három mutató közül legalább kettő tekintetében:
• gyepterületi lepkepopuláció-index
• a nagy biodiverzitású tájképi elemekkel rendelkező mezőgazdasági földterületek aránya
• szervesszén-készlet a szántóföldek ásványi talajaiban
Emellett időhöz kötött célértékeket is előír arra vonatkozóan, hogy nemzeti szinten milyen mértékben kell növelni a mezőgazdasági területek madárpopulációira vonatkozó mutatót.
A társjogalkotók megállapodtak abban, hogy a tőzeglápok elárasztással való helyreállítását illetően rugalmasságot biztosítanak a tagállamok számára, mivel némelyiküket aránytalan mértékben fogják érinteni e kötelezettségek. A szöveg szerint 2030-ig helyre kell állítani a mezőgazdasági hasznosítású lecsapolt tőzeglápok 30%-át, 2040-ig a 40%-át, 2050-ig pedig az 50%-át, azonban az erősen érintett országok esetében ennél alacsonyabb százalékos arány is alkalmazható lesz. A helyreállító intézkedések közé tartozik például a lecsapolt tőzeglápból álló szerves talajok elárasztással való helyreállítása is, amely hozzájárul a biológiai sokféleség növeléséhez és az üvegházhatású gázok csökkentéséhez. A társjogalkotók abban is megállapodtak, hogy az elárasztással való helyreállításra vonatkozó célértékeket a mezőgazdasági termelőknek és a földterületek magánszemély tulajdonosainak nem kell teljesíteniük.
Erdei ökoszisztémák Az elfogadott szöveg értelmében a tagállamoknak intézkedéseket kell majd hozniuk az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének növelése, valamint annak érdekében, hogy nemzeti szinten növekvő tendenciát érjenek el bizonyos mutatók – mint például az álló és a ledőlt száradék és az erdeimadár-index – tekintetében, az erdőtüzek kockázatát is figyelembe véve.
A társjogalkotók egy olyan rendelkezést is beillesztettek, amely felszólítja a tagállamokat, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy 2030-ig uniós szinten legalább hárommilliárd további fát sikerüljön elültetni.
Városi ökoszisztémák és folyó-összeköttetések
A városi ökoszisztémák tekintetében a Tanács és a Parlament megállapodott abban, hogy a tagállamoknak növelniük kell a városi zöldterületek nagyságát mindaddig, amíg a megfelelő szintet el nem érik. Emellett abban is megállapodtak, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a rendelet hatálybalépése és 2030 vége között a városi zöldterület és a városi lombkorona-fedettség ne csökkenjen nettó mértékben, kivéve abban az esetben, ha a városi ökoszisztémákban a zöldterület aránya már meghaladja a 45%-ot.
Az ideiglenes megállapodás – egyéb intézkedések mellett – arra kötelezi a tagállamokat, hogy azonosítsák és távolítsák el a felszíni vizek összeköttetését gátló, ember okozta akadályokat annak érdekében, hogy 2030-ra legalább 25 000 km-nyi folyószakaszon helyreálljon a szabad vízáramlás, és megőrzésre kerüljön a folyók helyreállított természetes összeköttetése.
Nemzeti helyreállítási tervek Az új szabályok értelmében a tagállamoknak rendszeresen nemzeti helyreállítási terveket kell benyújtaniuk a Bizottságnak, amelyekben bemutatják, hogyan fogják teljesíteni a célokat. Emellett nyomon kell követniük az elért eredményeket, és jelentést kell tenniük azokról.
A társjogalkotók fokozatos megközelítést választottak. A tagállamok először a 2032 júniusáig tartó időszakra vonatkozó nemzeti helyreállítási terveket terjesztenék elő, amelyek ugyanakkor stratégiai áttekintést nyújtanának a 2032. június utáni időszakra vonatkozóan. 2032 júniusáig a tagállamok benyújtanák a 2042-ig tartó tízéves időszakra vonatkozó helyreállítási terveket, amelyek stratégiai áttekintést tartalmaznának a 2050-ig tartó időszakra vonatkozóan, majd 2042 júniusáig benyújtanák a 2050-ig fennmaradó időszakra vonatkozó terveket.
A szöveg lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a terveik kidolgozása során figyelembe vegyék a különféle társadalmi, gazdasági és kulturális követelményeiket, regionális és helyi sajátosságaikat, valamint a népsűrűséget, beleértve a legkülső régiók sajátos helyzetét is.
A helyreállító intézkedések finanszírozása Az ideiglenes megállapodás új rendelkezést vezet be, amely megbízza a Bizottságot azzal, hogy a rendelet hatálybalépése után egy évvel nyújtson be jelentést, amely tartalmazza az uniós szinten rendelkezésre álló pénzügyi források áttekintését, a végrehajtáshoz szükséges finanszírozási igények értékelését, valamint a finanszírozási hiányok feltárására szolgáló elemzést. A jelentésnek adott esetben a megfelelő finanszírozásra vonatkozó javaslatokat is tartalmaznia kell majd, a következő többéves pénzügyi keret (MFF, 2028–2034) sérelme nélkül.
A társjogalkotók megállapodtak továbbá egy olyan rendelkezés bevezetéséről, amely arra ösztönzi a tagállamokat, hogy mozdítsák elő a meglévő magán- és állami rendszerek arra való felhasználását, hogy támogassák a helyreállító intézkedéseket végrehajtó érdekelt feleket, köztük a földkezelőket és a földterületek tulajdonosait, a mezőgazdasági termelőket, az erdészeti szakszemélyzetet és a halászokat. A szöveg azt is egyértelművé teszi, hogy a nemzeti helyreállítási tervek elkészítése nem jelent kötelezettséget arra, hogy az országok e rendelet végrehajtása érdekében a 2021–2027-es időszakra szóló többéves pénzügyi keretben újraprogramozzák a közös agrárpolitikára (KAP) vagy a közös halászati politikára vonatkozó finanszírozást.
Felülvizsgálat és vészfékmechanizmus Az ideiglenes megállapodás értelmében a Bizottságnak 2033-ban kell felülvizsgálnia és értékelnie a rendelet alkalmazását és annak a mezőgazdasági, halászati és erdészeti ágazatra gyakorolt, valamint a szélesebb körű társadalmi-gazdasági hatásait.
A szöveg azt is lehetővé teszi, hogy végrehajtási jogi aktus útján legfeljebb egy évre felfüggesszék a rendelet mezőgazdasági ökoszisztémákra vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását olyan előre nem látható és rendkívüli, az EU által nem befolyásolható események előfordulása esetén, amelyek az EU egész területén súlyos következményekkel járnak az élelmezésbiztonságra nézve.
A következő lépések
Az ideiglenes megállapodást most jóváhagyás céljából benyújtják a tagállamok Tanács (Coreper) keretében ülésező képviselőinek és a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának. Jóváhagyás esetén – jogász-nyelvészi ellenőrzést követően – mindkét intézménynek hivatalosan is el kell fogadnia a szöveget, hogy az kihirdetésre kerülhessen az EU Hivatalos Lapjában és hatályba léphessen.
Háttér-információ
Az Európai Bizottság 2022. június 22-én javaslatot tett egy, a természet helyreállításáról szóló jogszabályra a 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia keretében, amely az európai zöld megállapodás részét képezi. Az európai élőhelyek több mint 80%-a nem megfelelő állapotban van. A természet védelmére és megőrzésére irányuló múltbeli erőfeszítések nem tudták megfordítani ezt az aggasztó tendenciát.
A javaslat ezért – most legelső alkalommal – olyan intézkedések elfogadását irányozza elő, amelyek nem csupán a természet védelmét, hanem a helyreállítását is célozzák. A javaslat célja a természet állapotának javítása azáltal, hogy kötelező célokat és kötelezettségeket állapít meg a szárazföldi és tengeri ökoszisztémák széles körére vonatkozóan.
A tagállamoknak hatékony és területalapú helyreállítási intézkedéseket kellene bevezetniük az ökoszisztéma-specifikus célok elérése érdekében. Az intézkedések értékelése érdekében a tagállamoknak nemzeti természet-helyreállítási terveket kell majd kidolgozniuk, szoros együttműködésben a tudományos élet képviselőivel, az érdekelt felekkel és a nyilvánossággal. A javaslat az eredmények mérésére szolgáló biodiverzitási mutatókat is meghatározna.
Az Ökológiai Kutatóközpont evolúcióbiológusai – Szilágyi András, Czárán Tamás és Mauro Santos – Szathmáry Eörs akadémikus vezetésével egy számítógépes modell segítségével kimutatták, hogy meghatározott körülmények között az öregedés elősegítheti az irányító szelekcióra adott választ, vagyis a megváltozott környezeti körülményekhez való evolúciós alkalmazkodást. A vizsgálat eredményeit a BMC Biology című szakfolyóiratban publikálták. Az öregedés tehát nemcsak a természetes szelekció káros „mellékterméke”, hanem előnyös is lehet az élőlények számára. Ezzel a kutatók jelentős előrelépést értek el az öregedés lehetséges magyarázata terén, ami már több mint másfél évszázada az evolúcióbiológia egyik máig nyitott nagy dilemmája.
Az öregedés rejtélye évezredek óta foglalkoztatja az embert, sokan bármit megtennének, hogy megállítsák vagy visszaforgassák a rendszerint a testi funkciók fokozatos leromlásával járó folyamatot. Noha az öregedés az élet természetes velejárója, a biológusok meglehetősen kevéssé értik azt, hogy e folyamat miért alakult ki az evolúció során. Az sem egyértelmű, hogy az öregedés elkerülhetetlen-e, hiszen vannak élőlények, amelyek látszólag semmit sem öregednek, sőt az úgynevezett negatív öregedés (vagyis a fiatalodás) sem ismeretlen a természetben: egyes teknősök életfunkciói például javulnak a korral.
Az Evolúciótudományi Intézet kutatói Szathmáry Eörs akadémikus vezetésével egy korábban felvetett, de mindmáig bizonyítatlan öregedési elmélet helytállóságának bizonyítására törekedtek. Az elmélet azt valószínűsíti, hogy ha megfelelők a feltételek, az öregedés elősegítheti az e folyamatot irányító gének szaporodását.
A hipotézis helyességének vizsgálatára egy általuk kifejlesztett számítógépes modellt használtak. A modell egy olyan algoritmus, amely szimulálni képes az élőlények vagy gének populációinak hosszú távú sorsát a kutatók által beállított feltételek függvényében. Egészen pontosan, e szimulációk segítségével evolúciós forgatókönyveket kell futtatni, és az eredmények nem évmilliókkal később, hanem csupán órák múlva elő is állnak. A modern evolúcióbiológiai kutatások ma már elképzelhetetlenek számítógépes modellezés nélkül.
A kutatás alapvető kérdése egyszerű volt: van-e értelme az öregedésnek? Szolgál-e evolúciós funkciót, vagy tényleg csak az élet keserű és végzetes mellékhatása? „Az öregedésnek akkor lehet evolúciós funkciója, ha szelekció folyik az öregedés érdekében. E szelekció létét igyekeztünk feltárni a kutatásunkban – érvel Szathmáry Eörs. – A klasszikus magyarázatok szerint az öregedés szelekció nélkül is megjelenik a populációkban. Ennek az az oka, hogy az egyedek előbb-utóbb öregedés nélkül is meghalnak – például betegségek vagy balesetek következtében –, így egyre kevésbé hat a populációra a természetes szelekció, és az idős korban káros, vagyis az öregedést okozó gének felhalmozódhatnak. Vagyis az öregedés csak járulékos következménye az evolúciónak, nem az alkalmazkodás érdekében jön létre.”
Az elmúlt évszázad során számos evolúciós elméletet dolgoztak ki, amelyek különféle biológiai mechanizmusok révén magyarázták az elkerülhetetlen, pozitív funkcióval nem rendelkező öregedést. Sokáig ezt szinte tényként kezelték, csakhogy amikor sorozatosan tűntek fel a nem öregedő élőlények, egyre többen kérdőjelezték meg, hogy az öregedés valóban elkerülhetetlen-e, vagy esetleg az élőlénynek előnye is származhat az öregedésből?
„Mára az evolúcióbiológiai közösség elfogadta, hogy a klasszikus, adaptációt nem feltételező öregedéselméletek nem képesek megmagyarázni a természetben tapasztalható összes öregedésmintázatot. Vagyis az öregedés magyarázata nyitott kutatási területté vált – folytatja Szathmáry Eörs. – Az adaptivitást feltételező alternatív elméletek e problémára kínálnak megoldást azzal, hogy az öregedés különböző pozitív következményeit vetik fel. Például elképzelhető, hogy a változó környezetben az idősebb egyedek génjei számára előnyösebb öregedni, majd meghalni, mert ezzel csökkenthetik az alkalmazkodóképesebb utódjaik túlélését és szaporodását hátráltató versengést a populációban.”
Ez azonban csak akkor igaz, ha az egyedek főleg a rokonaikkal vannak körülvéve, mert ellenkező esetben a szexuális szaporodás során a nem öregedő változatok „ellopják” az öregedő populáció egyedeitől a jobb – a megváltozott környezethez jobban illő – géneket, és a számottevő öregedés eltűnik.
A magyar biológusok a modell lefuttatása után azt tapasztalták, hogy az öregedés valóban gyorsíthatja az evolúciót. Ez a változó környezetben azért előnyös, mert a gyorsabb evolúció hamarabb „kikísérletezheti” az új körülményekre leginkább megfelelő jellegzetességeket, és ezzel nagyban elősegíti a gének utódainak túlélését és elterjedését. Vagyis az öregedés ekkor valóban előnyös tulajdonsággá válhat, és így a természetes szelekció az elterjedése irányában hathat.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke. Kutatásai során az élet keletkezésétől kezdve az emberi nyelvkészség kialakulásáig számos evolúciós folyamatot vizsgált és modellezett. John Maynard Smithszel közösen írt könyvét, az Az evolúció nagy lépéseit a modern evolúcióbiológia alapműveként tartják számon.
Közösségi tudományos konferenciát és workshopot szervez 2024. január 18-19-ére az Ökológiai Kutatóközpont. A SEEN (Social Engagement in Ecology Network) konferencia legfontosabb célja, hogy élő kapcsolatot teremtsen a hazai közösségi tudományos projektek, illetve a projekteken dolgozó kutatók között. A konferenciát workshopok követik, ahol lehetőséget teremtünk a részletekbe menő tudományos diskurzusra is. A konferenciának a tatai Öreg-tó Hotel és Rendezvénytér biztosít helyszínt. A konferencia nyelve angol.
Időpont: 2024. január 18-19. Helyszín: Tata Jelentkezésihatáridő: 2023. december 10. vasárnap Jelentkezés és további információk:https://forms.gle/djMRbs91sKHRduwg6
Előadások és workshopok
Az előadások címét és absztraktját a jelentkezési lapon lehet beküldeni. Igyekszünk mindenkinek lehetőséget biztosítani, de túl nagy érdeklődés esetén az fog elsőbbséget élvezni, aki korábban nyújtotta be a jelentkezését. Az előadások időtartamát akkor fogjuk meghatározni, amikor összeállt a tudományos program, de hozzávetőlegesen 15 perces előadásokat tervezünk.
A workshopok témájára is várunk javaslatokat. A konferencia címét (SEEN, azaz Social Engagement in Ecology Network) komolyan gondoljuk. Legfőbb célunk, hogy működésbe lendítsünk egy citizen science kutatói hálózatot, ahol a közös témák és közös célok mentén valódi együttműködések születnek. A workshopokhoz ezért olyan témákat keresünk, amelyek minden citizen science projekt kapcsán potenciálisan relevánsak. Ezek lehetnek stratégiai vagy módszertani kérdések, de akár olyan átfogó tudományos kérdések, amelyek projekteken átívelő együttműködést igényelnek. A beérkező javaslatok közül a szakmai bizottság fogja kiválasztani a végleges workshop-témákat.
Szállás és étkezés
A szállás és étkezés foglalását kérjük, hogy mindenki egyedileg intézze a helyszínnel. Ennek oka, hogy nem áll módunkban regisztrációs díjat szedni, a hotel viszont csak attól fogad el foglalást, aki a fizetést intézi majd.
A konferencia idején a hotelben kizárólag a konferencia résztvevőit fogadják, ezért a foglalást a recepcio@oregtohotel.hu címen lehet leadni december 15-ig, jelezve, hogy a foglalás a konferenciához tartozik. A szállással kapcsolatos további információkat az Öreg-tó Hotel honlapján megtalálják.
A szoba árában benne van a svédasztalos reggeli. Ezen felül svédasztalos ebédet és vacsorát is lehet igényelni 6900 forint/fő/étkezés áron. (Örülnénk, ha a közös étkezéseken is folytathatnánk a diskurzust!) Az étkezéseket a szállással együtt (vagy azonos módon) lehet igényelni a recepcio@oregtohotel.hu címen.
A konferencia szervezői: Garamszegi László Zsolt és Vásárhelyi Zsóka
Szakmai bizottság: Barta Barbara, Földvári Gábor, Lengyel Attila, Márton Zsuzsanna, Soltész Zoltán, Szabó Éva és Szentiványi Tamara
A nagy tavainkban élő változatos vízi növényzet (pl. a hínárfélék, nád, sulyom) heterogén élőhelyet biztosít a vizekben élő mikroszkopikus élőlények, így a bevonatalkotó algák számára is. A tavak turisztikai célú hasznosítása során azonban gyakran sor kerül a vízi növényzet gyérítésére mivel akadályt jelentenek az úszók, vagy a hajózók számára. Az ÖK Vízi Ökológiai Intézete és a Debreceni Egyetem kutatói a Közép-Tisza Vízügyi Hatóság szakembereivel arra keresték a választ a Hydrobiologia című szaklapban megjelent publikációjukban, hogy a vízi növényzet változatosságának pontosan milyen hatása van a bevonatalkotó kovaalgák összetételére és diverzitására.
„Az emberi társadalmak jóléte és jól-léte az őket körülvevő, velük szerves egységet képező élőlényközösségek biológiai sokféleségére épül. Ugyanakkor ismert, hogy a felszíni vizek jelentős részében egy láthatatlan tragédia zajlik éppen, fajok tűnnek el, veszélyeztetve ezzel az adott ökoszisztéma működését. Míg az emberi közösségek számára fontosnak tartott növényi, állati, vagy mikróba közösségekben végbemenő folyamatokról viszonylag több információ áll rendelkezésre, más csoportok, köztük a nehezen megfigyelhető mikroszkopikus méretű helyt ülő (bentikus) algák veszélyeztetettségéről és kitettségéről jóval kevesebb az ismeretanyag. A helyzetet tovább bonyolítja az is, hogy a tavak és vízfolyások csak ritkán szolgálnak egy célt, sokkal inkább többfunkciós működésűek (természetvédelem, rekreáció, horgászat, víztározás, stb). Gyakran nehéz megtalálni az egyensúlyt a különböző érdekek közt és elérni, majd fenntartani a jó ökológiai állapotot, ugyanakkor elvégezni az olyan vízgazdálkodási szempontból releváns munkákat is, mint a vízszint-szabályozás, a makrovegetáció gyérítése, üledékkotrás, stb. „ – mondta el Bácsiné Béres Viktória, a közlemény egyik vezető szerzője.
Nincs ez másként a Kárpát-medence legnagyobb mesterséges, egyszerre több funkciót is ellátó tározójában, a Tisza-tóban sem, amely az UNESCO Világörökség része. Más tavakhoz hasonlóan a vízi és mocsári növényzet összetétele és biomasszája itt is komplex rendszert alkot bentikus mikroflóra (alga) együttesekkel. A kiterjedt makrofita vegetációt azonban évente legalább egyszer ritkítani kell. A tanulmányban a kutatók rávilágítottak arra, hogy a különböző életformatípusokba tartozó növényállományok – alámerülő: békaszőlő; kiemelkedő: nád; úszó: sulyom levélrozetta – ugyan eltérő mértékben járulnak hozzá a bentikus kovaalga közösségek biológiai sokféleségének fenntartásához, azonban minden növénytípus egyedi mikro-élőhelyet biztosított az algaközösségnek növelve a teljes tó diverzitását. A növényállományok mellett a tóra jellemző rendszeres vízszint szabályozás is jelentősen befolyásolta a kovaalga közösségek összetételét és biológiai sokféleséget, elősegítve a kovamoszatok terjedését a medencék között.
Ezek az eredmények rávilágítottak arra, hogy egy olyan több funkciót is betöltő tóban, mint a Tisza-tó, a bentikus mikroalgák biológiai sokféleségének védelme és fenntartása igen kényes vízgazdálkodási tervezést és végrehajtást igényel, ugyanakkor az egészséges ökoszisztéma működéséhez ez elkerülhetetlen. A publikáció tágabb értelemben pedig arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, mely az Európai Unió Víz Keretirányelv (EU VKI) és az Élőhelyvédelmi Irányelv egy adott területen történő párhuzamos végrehajtása során fordul(hat) elő: a természetvédelem jelenlegi megközelítései ugyanis elsősorban a makroszkopikus vízi, vagy vízhez kötődő élőlények élőhelyeinek megőrzésére összpontosítanak, a vízi mikroszkopikus élőlény közösségeket nem veszik figyelembe így a megfelelő körülmények biztosítása sem prioritás ezen irányelveknél. Ezzel pedig önkéntelenül is gátat szabhatnak az EU VKI egyik fő célkitűzésének, a jó ökológiai állapot elérésének, hisz az magukra a vízi közösségekre összpontosít méretre való tekintet nélkül.
A hazai és nemzetközi tudományos életben mindig is fontos szerepet töltöttek be a vizeink „apróságaival” foglalkozó magyar szakemberek. Munkájuk szerves részét képezték a rendszeres Algológiai Találkozók és Továbbképzések szervezése és lebonyolítása, melyet 1990-ben Magyar Algológiai Társaság (MAT) emelt szervezeti keretek közé. Az 1990-2011 között működő Magyar Algológiai Társaság 2011-es megszűnésével hatalmas űr keletkezett a magyar algológus szakmai életben. Ennek enyhítésére jött létre 2012-ben az Algológus Fórum, mely azóta évi rendszerességgel – 2012 és 2015 között évi két alkalommal – szervezi meg az ingyenesen látogatható Algológiai Találkozót és Továbbképzést (ATT).
Találkozóink szakmai programja lehetőséget biztosít, hogy a tudományos eredményeket megismertessük a gyakorlatban dolgozó, azt majdan használó szakemberekkel; a gyakorlati munkát végző kollégák tapasztalataikkal, eredményeikkel segítsék az elméleti tudományos munkát; valamint a fiatalabb kollégák, egyetemi és főiskolai hallgatók is bemutassák munkáikat. Az egynapos (kivéve 2014. tavasza) Találkozók alkalmával hazai szakemberek és/vagy fiatal kutatók, hallgatók, kollégák eddig 75 szakmai előadást tartottak aktuális elméleti és gyakorlati problémákat bemutató témákban. Az idei Algológiai Találkozóra és Továbbképzésre 2023. november 8-9. közt kerül sor Debrecenben.
A Találkozó szervezői és támogatói:
B-Béres Viktória, T-Krasznai Enikő, Abonyi András (Ökológiai Kutatóközpont, Algológus Fórum),
Stenger-Kovács Csilla (Pannon Egyetem, Algológus Fórum),
Bácsi István (Debreceni Egyetem, Algológus Fórum),
Török Péter (Debreceni Egyetem),
Veszprémi Akadémiai Bizottság,
Debreceni Akadémiai Bizottság Ökológiai Munkabizottság,
NKFIH KKP144068 (vezető kutató: Török Péter).
Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének egyik nemzetközi együttműködésben megvalósuló kutatása kísérletesen bizonyította, hogy egy édesvízi kékalga chytrid gomba parazitájának jelenléte növeli a fogyasztó, jelen esetben a vízibolha, növekedését és szaporodási képességét. A pozitív hatás mögött a chytrid parazita kedvező zsírsavösszetétele áll, pontosabban pedig a hosszú szénláncú telítetlen zsírsavak (PUFA). A kedvező hatás akkor is érvényes, ha a kísérleti környezetet jelentősen, +6°C-al melegítették.
A parazita szó hallatán egyszerre képzelünk el kicsi és gusztustalan teremtést valami szép állatra tapadva, valamint rándul össze a gyomrunk. Ez nem feltétlen kell, hogy így legyen, ugyanis a paraziták lehetnek szépek, sőt, még hasznosak is. Erre világított rá az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársának, Abonyi Andrásnak egyik kutatása, mely egy édesvízben előforduló kékalga fajra (Planktothrix rubescens) és annak fajspecifikus chytrid gomba parazitájára fókuszált. Hogy megértsük a kutatás fő kérdését, először meg kell értenünk hogyan működnek az édesvízi táplálékhálózatok.
A tavak és óceánok nyíltvizű régióját pelagiális régiónak hívják, mely fajokban és funkcióikban rendkívül gazdag lebegtetett mikroszkópikus élőlényközösséget foglal magában, amit összefoglaló néven planktonnak hívunk. Ez magában foglal több élőlénycsoportot is, úgymint a baktériumokat, vírusokat, gombákat, algákat, csillósokat, és az elsődleges állati fogyasztókat, vagyis a zooplanktont. A fotoszintetizálni képes növények (algák), vagyis a fitoplankton a Földi oxigénkészlet felét állítják elő, és alkotják a vízi táplálékhálózatok alapját. Az, hogy milyen fitoplankton fajok vannak jelen, például ehetőek, vagy nem, elfogyasztva kedvező, vagy éppen kedvezőtlen hatással vannak a fogyasztóikra, közvetlen hatással van az egész táplálékhálózatra, beleértve a magasabb rendű élőlényeket is, mint a halak.
Újabb tudományos eredmények rávilágítottak, hogy a chytrid gomba paraziták nagy fajgazdagsággal lehetnek jelen vízi táplálékhálózatokban, és jelenlétük éppen az alga-zooplankton kapcsolatot módosítja. A chytrid gomba parazita nagyobb, például fonalas vagy koloniális algafajokat fertőz meg, és a parazitizmus eredményeként a nagy algaegyed könnyebben szétesik és lesz fogyasztható az állati szervezetek számára. Ez önmagában pozitívan hat a táplálékhálózatra, mert növeli a magasabb trofikus (táplálkozási) szintekre eljutó anyag és energia mennyiségét. A chytridek ugyanakkor ennél többet és jobbat tesznek jelenlétükkel. A chytrid gombák olyan esszenciális molekulákat képesek előállítani, melyekre a fogyasztó állati szervezeteknek szükségük van, de önmaguk előállítani képtelenek: szterolokat és hosszú szénláncú telítetlen zsírsavakat. Amennyiben a chytrid gomba jelen van, nemcsak hogy több anyag és energia jut a magasabb trofikus szintekre a vízi táplálékhálózatokban, de még minőségi javulás is történik.
A vízibolhák apró rákok, amelyek a vízi táplálékhálózatokban fontos szerepet töltenek be: nagy alga fogyasztók, ugyanakkor pl. a halak részére fontos táplálék forrást jelentenek Kép: phylopic.org
A nemzetközi csoport tagjaként Abonyi András kutatásai azt bizonyították, hogy a chytrid gombák kedvező telítetlen zsírsavösszetétele számszerűsíthetően pozitív hatással van a közvetlen fogyasztóra. Chytrid gomba parazita jelenléte esetén a vízibolha szervezetek kétszer annyi táplálékot tudtak magukhoz venni, ugyanakkor a tápanyagok beépülési hatékonysága megnégyszereződött. Vagyis, a mennyiségen felül kiemelt szerepe volt a tápanyag minőségének, jelen esetben a hosszú szénláncú telítetlen zsírsavaknak. A tudományos eredményt a rangos Freshwater Biology újság közölte le.
A megnövekedett tápanyagterhelés (eutrofizáció) és a globális felmelegedés növelik a kedvezőtlen, olykor veszélyes algatömegek megjelenését. Egyrészt az algatömeget sokszor egy, vagy néhány faj alkotja, melyek a fogyasztó szervezetek számára nehezen felvehetőek és kedvezőtlen tápanyagminőségűek is, mint a fentebb említett kékalga faj. Másrészt a tömeges vízvirágzást sokszor toxikus, vagy potenciálisan toxikus fajok okozzák. Míg a magas vízhőmérséklet kedvez az algatömegnek, a potenciális fogyasztó szervezeteket kétszeresen bünteti. Egyrészt, az algatömeg tápanyagfelvétel szempontjából nehezen hozzáférhető, másrészt a melegebb vízhőmérséklet több energiát, vagyis megnövekedett tápanyagigényt követel az állattól.
A kutatás második részeként bizonyították, hogy a megnövekedett energiaigény nem jelent problémát a vízibolha számára, ha a táplálék részeként chytrid gomba parazita is elérhető. Amennyiben a vízibolha egyedek chytrideket is fogyasztottak, a +6°C-os melegítés, ami kifejezetten jelentős, a vízibolha egyedek problémamentesen tudtak növekedni és szaporodni. A kutatás a Journal of Plankton Research lapban jelent meg.
Míg a múltban azt kérdeztük, hogy „Miért vannak algákat parazitáló chytridek?”, vajon „Mit csinálnak?”, most egy új kérdést kell feltennünk: „Biztosan elég mennyiségű chytrid alga parazita van jelen ahhoz, hogy megfelelően tudják támogatni a vízi táplálékhálózatok működését?”
Szeptember 14-15 között Budapesten került megrendezésre a nemzetközi Honest Signalling from Microbes to Humans konferencia, melynek témája az őszinte kommunikáció kialakulása és fenntartása volt, bakteriális, állati és emberi közösségekben. A konferencia otthonául a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont szolgált, a szervezők Számadó Szabolcs (TTK), Sarah Zala (KLI, Bécs), Zachar István (ETI-ÖK) és Takács Károly (TTK) voltak.
A konferencia célja a különböző tudományterületek elméleteinek és eredményeinek integrálása volt, és hogy egy új, területeken átívelő alapot teremtsen az őszinte kommunikáció magyarázatára.
A társadalomtudományok és a biológia évtizedek óta párhuzamosan, egymástól függetlenül haladó kutatásai ritkán érnek össze. Ennek megfelelően biológiától a közgazdaságtanon át a szociológiáig különböző területek szakértői vettek részt a konferencián, hogy elősegítsék az őszinte jelzések proximális mechanizmusainak és evolúciós funkcióinak megértését. A találkozó lehetőséget biztosított arra, hogy e távoli tudományterületek művelői megismerjék egymás eredményeit és párbeszéd alakuljon ki közöttük. A hosszú távú cél a további együttműködések, disszemináció, közös pályázatok és egy nagyobb volumenű nemzetközi konferencia megtervezése volt.
Évszázadok óta érdekli a tudósokat, hogy az emberek (és más fajok) miért kommunikálnak őszintén – különösen annak fényében, hogy a megtévesztés természetes emberi és állati stratégia. Bár a kommunikáció nélkülözhetetlen a társadalmak szerveződéséhez, a legtöbb esetben az egyedek érdekellentétben vannak. Eltérő célok esetén az őszinteség nem feltétlenül a legjobb adaptív válasz. Érdemes lehet megtévesztő szignált adni (csalni) rövid távú előnyökért. Őszinteség híján e jelzések elvesztik funkciójukat, ami végül a kommunikáció összeomlásához vezet. Hogyan képes mégis a természetes szelekció fenntartani az őszinteséget? A Zahavi féle Hátrány elv az őszinteséget a szignálok pazarló költségével magyarázza. Azonban kísérletek és modellek is igazolják, hogy az őszinte jelzéseknek nem szükségszerűen költségesek. Fontos tehát olyan evolúciós magyarázatot adni az őszinte szignálok kialakulására, mely konzisztens a megfigyeléseinkkel. Ez időszerű is, mivel az emberiség számára a modern médián keresztüli tömeges félretájékoztatás egyre nagyobb problémát jelent, ami várhatóan fokozódni fog a mesterséges intelligencia térnyerésével.
Keynote előadók: Dustin J. Penn (KLI, Bécs), Martin Lang (Masaryk University), Lutz Fromhage (University of Jyväskylä), Valerio Capraro (University of Milan-Bicocca).
Szeptember 12-15 között Budapest adott otthont az elsőként megrendezett Central and Eastern Europe Symposium on Microbial Ecology (CEESME) konferenciának, amelynek összesen 117 résztvevője volt 17 különböző országból.
A rendezvény célja a tudományos párbeszéd és együttműködések elősegítése volt a közép- és kelet-európai, nyugat-ázsiai térségben dolgozó kutatók között. A konferencia a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában került megrendezésre, és a lebonyolításban főszervezőként az ÖK Vízi Ökológiai Intézet Mikrobiális Ökológiai Kutatócsoportjának munkatársai vettek részt. A konferencia a környezeti mikrobiológia különböző területeit ölelte fel, mint a szárazföldi és vízi rendszerek működése, kapcsolatok mikrobák és más élőlények között és alkalmazott kutatások, a mikrovilág széles spektrumát átfogva a baktériumoktól a gombákig és egysejtű eukariótákig. Az esemény lehetőséget adott arra, hogy a fiatal kutatók bemutathassák munkáikat, és egy karrier tanácsadási workshop alkalmával a kapcsolatépítéssel, a tudománykommunikációval és az eredmények közlésével kapcsolatos ismereteiket bővíthessék.
Zárásként a résztvevők különböző túrákon vehettek részt, amelyek során megismerhették a pusztai élőhelyek mikrobiális vonatkozásait és a budai termálkarszt rendszer extrém mikrobaközösségeit. A konferencia fő szponzorra és védnöke az International Society for Microbial Ecology (ISME) volt, az esemény a Magyar Tudományos Akadémia, az Ökológiai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint ipari partnerek és cégek támogatásával valósult meg.
Egy nemzetközi kutatócsoport új elméleti keretet fejlesztett ki annak megértéséhez, hogyan jelenik meg a természetben az evolúció és a komplexitás. Ez az „Összeállításelméletről” (Assembly Theory) szóló új munka a Nature-ben jelent meg október 4-én.
Amint azt Czégel Dániel, a cikk társszerzője, az Arizonai Állami Egyetem és az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének munkatársa kifejtette: a fizikának, a kémiának, a biológiának mind megvan a saját nyelve, de ezek szinte teljesen érthetetlenek egymás számára, mintha a Bábel utáni napokban lennénk. Ez nagyon megnehezíti a köztük lévő átmenet tanulmányozását. Valami olyasmire van szükségünk, mint a középkori kikötővárosok lingua francája, hogy áthidaljuk a kultúrákat és a nyelveket.
De a lingua francák gyakran új, önálló nyelvek kiindulópontjai. Az összeállításelmélet nem fizika, kémia, vagy biológia, hanem egy új matematikai nyelv, amely történetfüggő rendszereket ír le, amelyekben a jelenlegi formák létezését erősen meghatározzák a múltban létezők, mint például a biológiai vagy technológiai evolúció termékei. Kiderült, hogy az ilyen összetett objektumok koordinátarendszere nem olyan, mint a fizika koordinátarendszere, hanem inkább egy kombinatorika és rekurzivitás által meghatározott tér. A legkülönösebb talán az, hogy egy objektum nem egy pont, hanem egy ok-okozati lánc, a tárgy keletkezésének története. Ráadásul nem a valódi története, hanem egy kitalált történet, akár egy eredetmítosz, amely azonban matematikailag meghatározott az „összeállítási univerzum” szabályai szerint.
Ha az objektumokat saját eredettörténetükként kezeljük, beszélni tudunk az összes objektum történetének szövevényes hálójáról, és tudunk mérni olyan mennyiségeket, mint a szelekció mértéke és a történetfüggőség, amely a megfigyelt objektumok létezését okozta. Kicsit olyan, mint a kvantumfizika részecske-hullám kettőssége összetett objektumok esetében: néha jobb őket háromdimenziós struktúráknak, néha pedig egymással összefüggő keletkezéstörténetnek tekinteni. Ennek a koordináta-rendszernek a nyelvét kell beszélnünk, ha feltételezzük, hogy az élet, amelyet a laboratóriumban szeretnénk létrehozni, vagy az élet a világegyetem más részein kémiailag különbözik miénktől.”
A Föld lakosságának jelenleg több mint 50%-a városlakó, ugyanakkor a városok mégis jelentős biológiai sokféleségnek adhatnak otthont, amely fontos ökoszisztéma szolgáltatást nyújt a városi lakosságnak. Egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek egyik magyar tagja Andrew J. Hamer, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa, hat kontinens, 379 városának hat szárazföldi fauna csoportját (kétéltűek, denevérek, méhek, madarak, bogarak és hüllők) érintő adatbázisok és publikációk szisztematikus review elemzésével kimutatta, hogy a városiasodás állatcsoportonként eltérő változásokat okoz a tulajdonságaik összetételében. A tanulmány a Nature Communications folyóiratban jelent meg.
Bár a városi környezet jelentős élőhelyveszteséget és átalakulást okoz, kulcsfontosságú a még fennmaradt városi biodiverzitás megőrzése, sőt a városok szerepének növelése a jelenlegi kihalási válság mérséklésében. A városi környezet biológiai sokféleségét elősegítő hatékony stratégiák kialakításához elengedhetetlen annak megértése, hogy a különféle állat csoportok hogy reagálnak funkcionális tulajdonságaikon keresztül az urbanizációs környezet hatására világszerte.
Jelentős előrelépés történt az urbanizáció globális biológiai sokféleségre gyakorolt hatásainak megértésében, azonban még mindig bőven vannak hiányterületek. A korábbi kutatások földrajzilag az északi félteke nagyobb nagyvárosi területeire és Ausztráliára vonatkoztak. Azonban a biológiai sokféleség szempontjából legértékesebb területek többsége a trópusokon és a déli féltekén található, és ezeket a területeket eddig kevéssé kutatták. A városi tájszerkezetet eddig nagyrészt olyan negatív mutatóval jellemezték, mint például az át nem eresztő felületek (beton felületek) aránya, míg a biológiai sokféleséget elősegítő mutatók, mint például a növénytakaró aránya és térbeli elhelyezkedése viszonylag kisebb figyelmet kapott, különösen globálisan. A városi biológiai sokféleséggel kapcsolatos tanulmányokban eddig főként a növényeket és a madarakat vizsgálták. Az urbanizáció azonban más fajgazdag és funkcionálisan fontos állat csoportokat is érint, például a rovarokat, kétéltűeket, denevéreket és hüllőket. A városi biológiai sokféleséggel kapcsolatos legtöbb vizsgálat továbbra is a taxonómiai sokféleségre összpontosít, annak ellenére, hogy az ökológiai szakirodalomban egyre nagyobb jelentőséget kapnak a funkcionális jellemzők.
A Nature Communications tanulmányban hat kontinens, 379 városának hat szárazföldi fauna csoportját (kétéltűek, denevérek, méhek, madarak, bogarak és hüllők) áttekintve kimutatták, hogy az urbanizáció taxon-specifikus változásokat okoz a tulajdonságok összetételében, és a szaporodási stratégiával kapcsolatos tulajdonságok mutatják a legerősebb választ. Eredményeik arra utalnak, hogy az városiasodás funkcionális tulajdonságokra gyakorolt hatása négyféle városi tulajdonság együttest eredményez: mozgékony generalisták, helyspecialisták, központi helyen gyűjtögetők és mozgékony specialisták.
A mozgékony generalisták közé tartoznak az olyan csoportok, mint a denevérek és a futó bogarak, amelyek gyors mozgásúak, mindenevők és jobban ki tudják használni a városi környezetben rendelkezésre álló erőforrásokat. A hely-specialistákhoz kapcsolódó városi tulajdonság együttest a csökkent mobilitás, a különlegesebb táplálékigény és a kisebb fészekaljméretek felé való elmozdulás jellemezte. Ezek a tulajdonságok előnyösek az erősen helyhez kötött életciklusú fajok, például a kétéltűek és a hüllők számára. A központi helyen táplálkozók létrehoznak egy bázist, ahonnan naponta mozognak további erőforrások felkutatására. Ilyenek például a méhek és a madarak. A mobil specialisták azok az állat csoportok, amelyek táplálkozási specialisták és képesek térben elszigetelt táplálékforrások között mozogni anélkül, hogy egy központi helyre kellene visszatérniük. A vizes élőhelyeken élő madarak ilyen mobil specialistáknak tekinthetők, mivel elterjedésük szorosan kötődik egy adott erőforráshoz (víztesthez), de képesek könnyen mozogni a helyszínek között.
A kétéltűek helyspecialisták, helyhez kötött életciklusú fajok (Fotó: Shutterstock)
A tanulmány megállapításai ellentétben állnak azzal a hipotézissel, amely szerint egyetlen globális „városi tulajdonság együttes” létezik a fajok urbanizációra adott válaszaként. Az eredmények ezért átértékelik az ökológiai közösségek dinamikájáról és a városi ökoszisztémák biotikus homogenizációjáról alkotott korábbi elképzeléseket. A különböző állat csoportok fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a városokra és környezetükre vonatkozó természetvédelmi és városfejlesztési szabályozókban és tervekben figyelembe vegyék az egyes állatcsoportok különböző igényeit, mert ez alapozhatja meg a városok növekvő szerepét a biológiai sokféleség globális csökkenésének mérséklésében.
Cím fotó: Horányi Júlia: Városi vizes élőhely, amely alkalmas mind a négy különböző funkcionális tulajdonság-együttest mutató fajok számára
Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetben működő Biodiverzitás és Metaközösség-ökológia Kutatócsoport legfőképpen az emberi tevékenység természetes élőhelyekre gyakorolt hatását kutatja, hiszen e vizsgálatok természetvédelmi jelentősége felbecsülhetetlen. David Cunillera-Montcusí ökológus, európai és uruguayi kutatásai után most csatlakozott a kutatócsoporthoz, hogy az Európai Unió Marie Skłodowska-Curie programja támogatásával azt vizsgálja, hogy a vizes élőhelyek feldarabolódása hogyan hat az élővilág sokféleségére.
Az éghajlatváltozás, illetve az ember természetpusztítása hatására szerte a világon sérülnek az élőhelyhálózatok: az életközösségek által lakott (és lakható) helyszínek fogyatkoznak, sok helyütt teljesen eltűnnek, egyre töredezettebbé válnak, ez pedig drasztikus hatással van a biodiverzitásra. A vizes élőhelyek pedig talán még nagyobb veszélyben vannak. Arról azonban keveset tudunk, hogy pontosan hogyan zajlik az életközösségek leromlása az élőhelyek közötti kapcsolatok, illetve az élő és élettelen körülmények (például az édesvizek sótartalmának emelkedése) hatására. Ezt fogja kísérletes és modellvizsgálatok segítségével kutatni David Cunillera-Montcusí.
David Cunillera-Montcusí
„Az eddigi kutatásaimban főként édesvízi ökoszisztémákkal foglalkoztam, és azt vizsgáltam bennük, hogy az emberi tevékenység milyen módon zavarja meg a működésüket, illetve, hogy a tájléptékű jellegzetességek hogyan befolyásolják az ökoszisztémák zavarással szembeni ellenálló képességét – mondja az ökológus, aki korábban a Barcelonai Egyetemen dolgozott, és már számos tanulmányban kooperált magyar kutatókkal. – A doktori munkám során például azt vizsgáltam, hogy a sűrűn elhelyezkedő és egymással összekötött tavacskák hogyan segítik a természet regenerációját az erdőtüzek után.”
Cunillera-Montcusí az utóbbi években főként az édesvízi élőhelyek sótartalmának emelkedését (az úgynevezett „édesvízi sósodási szindrómát”) kutatta, ami sok helyütt az emberi zavarás jele, egyúttal a diverzitás csökkenésének fontos oka. A sótartalom növekedése például a mezőgazdasági és ipari tevékenység vagy a bányászat következménye. Természetesen a sósodás a vízi életközösségek minden élőlényére hatással van, hiszen ők alacsonyabb sókoncentrációhoz alkalmazkodtak. Egyes fajok rosszabbul reagálnak e zavarásra, eltűnnek, ez pedig kaszkádszerű folyamatokat indít be az egész közösségben, ami az élőhely leromlásához vagy akár összeomlásához is vezethet. David Cunillera-Montcusí úgy találta, hogy a tájon elszórt tavacskák rendszerének viselkedése jól modellezi a nagyobb természetes vizek emberi zavarásra adott reakcióját.
„Bár eddigi vizsgálataimban főleg kis tavacskákat kutattam, de az általunk feltárt mechanizmusok mindenféle vizes élőhelyen működnek. Azt igyekszünk feltárni, hogy a régiók élőhelyeinek struktúrája és eloszlása hogyan segítheti az életközösségeket, hogy ellenállóbbak legyenek a külső zavarásokkal szemben – folytatja a kutató. – Azt tapasztaltuk, hogy az ellenálló képességhez nem feltétlenül van szükség nagy, összefüggő élőhelyekre. Az is elegendő lehet, ha sok kicsi, de nagyon jól összekötött élőhelyet őrzünk meg. Minél jobban kommunikálnak egymással az élőhelyek, annál kevésbé érinti őket a külső zavarás.”
Az Ökológiai Kutatóközpontban végzett kutatásai egy részében kísérletesen fogja modellezni a különböző sókoncentrációjú és eltérő fragmentáltságú, eltérő mértékben összekapcsolt tavacskákban élő közösségek viselkedését és ellenálló képességüket.
„Az intézetben lévő számos mezokozmoszban (200 literes víztartályokban) fogjuk szimulálni a tavacskákat. Különféle élőlényeket helyezünk beléjük, különböző szintre állítjuk be a sótartalmukat, az elhelyezésükkel pedig befolyásolni tudjuk a többi mezokozmosszal való összeköttetésüket – mondja Cunillera-Montcusí. – Az a célunk, hogy számszerűsítsük e tényezők hatását. Kiderülhet például, hogy a központban lévő, tehát sok más élőhellyel szomszédos mezokozmoszokban élő közösségek nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek a sótartalom emelkedésével szemben.”
A kutatás másik ágaként az ausztriai Fertőzug időszakos szikes tavaiból gyűjtött, több évtizedre visszanyúló adatsorokat elemeznek majd. Összevetik őket a tájról készített műholdfelvételekkel. Ezek révén is arra keresik a választ, hogy a tájléptékű struktúra, az élőhelyek kapcsolódása hogyan hatott a biodiverzitás változására és az ellenálló képességre. A kutató elmondta, hogy a valós természeti életközösségekből származó adatok elemzése, illetve a különböző tényezők hatásának elkülönítése mindig nehezebb annál, mint amikor ők tervezik meg a kísérletet, mégis fontos ez a megközelítés is, hiszen így lehet csak pontosan megérteni a valós ökoszisztémák rendkívül bonyolult működését. Emellett pedig a kutatások részét képezi az elméleti ökológiai modellezés is. E vizsgálatokból kiderülhet, hogy mely területekre, milyen jellegzetességű élőhelyekre kell koncentrálni a természetvédelmi erőfeszítéseket.
„Kiderülhet, hogy a központi szerepet játszó, sok más élőhellyel kapcsolatban álló élőhelyeket kell a legjobban védeni – érvel az ökológus. – Így még ha el is veszítünk bizonyos perifériális élőhelyeket, a diverzitás nagy részét meg tudjuk őrizni. Ez a természetvédelmi beavatkozások optimalizálása miatt fontos.”
Projekt azonosítószám: 101062388
Projekt címe: METAcommunities and tHE ROle of habitat networks in safeguarding against biodiversity loss under
fragmentation and environmental strESs
Projekt rövid címe: Meta-Heroes
Támogató: Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA)
Program: HORIZON TMA MSCA Postdoctoral Fellowships – European Fellowships
Támogatás összege: 141.872,40 EUR
A projekt az Európai Unió finanszírozásával valósul meg. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Kutatási Végrehajtó Ügynökség (REA) véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé értük.
A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform (IPBES) új tanulmánya szerint az emberi tevékenységnek köszönhetően több mint 37 000 idegenhonos faj került be a világ különböző régióiba és élőhelyeire, amely példátlan ütemben növekszik. Közleményük szerint ezek közül több mint 3500 káros, idegenhonos, inváziós faj, amelyek nagymértékben veszélyeztetik a természetet, a természet által az embernek nyújtott szolgáltatásokat és a jó életminőséget. Az idegenhonos inváziós fajok világszerte fenyegetik a természetet, a gazdaságot, az élelmiszerbiztonságot és az egészséget. Globálisan a növény- és állatfajok kihalásának 60%-ban kulcsszerepet játszanak. Éves veszteségek és kiadások mára meghaladják a 423 milliárd dollárt és ez a szám 1970 óta minden évtizedben megnégyszereződik.
Az inváziós fajok vizsgálatára hazánkban is nagy hangsúly fektetnek. Tavaly az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium részeként, az Ökológiai Kutatóközpont vezetésével létrejött az Invázióbiológiai Divízió, amelyek küldetése, hogy távoli szakterületeket átfogva egységes koncepció mentén adjon választ az inváziós fajok által okozott kihívásokra. Az Invázióbiológiai Divízió célja, hogy 16 kutatócsoport együttes munkája révén hozzájáruljon az invázióbiológiai jelenségének megértéséhez, feltárja az inváziók ökológiai, társadalmi és gazdasági következményeit, valamint lehetséges előjelzési és védekezési módokat dolgozzon ki.
Az inváziós idegenhonos fajok, amelyekről gyakran már csak túl későn vesznek tudomást, komoly gondokat okoznak minden régióban és országban. Az IPBES 143 tagállamának képviselői által Bonnban (Németország) jóváhagyott, az inváziós idegenhonos fajokról és azok visszaszorításáról szóló értékelő tanulmány megállapítja, hogy a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák drámai változása mellett az inváziós idegenhonos fajok globális költségvonzata 2019-ben meghaladta az évi 423 milliárd dollárt, és az összeg 1970 óta minden évtizedben legalább megnégyszereződött.
2019-ben az IPBES globális értékelő tanulmánya megállapította, hogy az inváziós idegenhonos fajok a biológiai sokféleség csökkenésért felelős öt legfontosabb közvetlen kiváltó ok közé tartoznak. A másik négy a szárazföld és tengerek használatának változása, a fajok közvetlen kitermelése és zsákmányolása, az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés. A tanulmány hatására az IPBES megbízást kapott, hogy gyűjtse össze a rendelkezésre álló tényeket és dolgozzon ki szakpolitikai megoldási javaslatokat a biológiai invázió kihívásainak kezelésére. A jelentésen 49 ország 86 szakértője négy és fél évig dolgozott több mint 13.000 forrást, köztük az őslakos népek és a helyi közösségek igen jelentős hozzájárulásait felhasználva. Ezzel ez minden idők legátfogóbb értékelése az inváziós idegenhonos fajokról.
Miközben történelmileg számos fajt szándékosan telepítettek be haszon reményében, az IPBES jelentés megállapítja, hogy a végül az invázióssá váló fajok negatív hatásai óriásiak mind a természetre, mind az emberekre nézve. „Globálisan az inváziós idegenhonos fajok az állatok és növények nyilvántartott kihalásának 60%-ban jelentős szerepet játszottak, és 16 %-ban az egyedüli okozói voltak. Ezen kívül legalább 218 olyan idegenhonos inváziós faj van, amely több mint 1200 faj helyi eltűnésért felelős. Valójában a biológiai inváziók őshonos fajokra gyakorolt hatásainak 85%-a negatív” – mondta Pauchard professzor. Az észak-amerikai hódok (Castor canadensis) és a csendes-óceáni osztrigák (Magallana gigas) például az élőhelyek átalakításával megváltoztatják az ökoszisztémát, ami az őshonos fajokra nézve gyakran súlyos következményekkel jár.
Az inváziós idegenhonos fajoknak az emberek számára nyújtott természeti hozzájárulásokra gyakorolt dokumentált hatások közel 80%-a is negatív – különösen az élelemforrásokban okozott károk révén -, mint például az európai parti rák (Carcinus maenas) hatása a kereskedelmi célú kagylótelepekre Új-Angliában, vagy a karibi hamis kagyló (Mytilopsis sallei) által Indiában a helyi jelentőségű halászott állományokban okozott károk.
Hasonlóképpen, a feljegyzett hatások 80 %-a negatívan befolyásolja az emberek életminőségét – például olyan, az egészséget érintő hatások révén mint a különböző inváziós, idegenhonos szúnyogfajok által terjesztett betegségek, a malária, a Zika és a Nyugat-Nílusi láz. Az idegenhonos, inváziós fajok a megélhetésre is rossz hatással lehetnek, például a Viktória tóban a vízijácint (Pontederia crassipes), a világ legelterjedtebb szárazföldi inváziós fajának térhódítása a tilápia állomány csökkenését okozta, és a halászat hanyatlásához vezetett. A második és a harmadik legelterjedtebb inváziós faj világszerte a közönséges sétányrózsa, és a fekete patkány, amelyeknek az emberre és a természetre gyakorolt hatásai egyaránt mélyrehatóak.
A jelentés szerint a biológiai inváziók hatásainak 34%-át Amerikából, 31%-át Európából és Közép-Ázsiából, 25%-át Ázsiából és a csendes-óceáni térségből, 7%-át pedig Afrikából jelentették. A legtöbb negatív hatásról a szárazföldön (kb. 75%) számoltak be – különösen az erdőkben és a művelt területeken -, és jóval kevesebbet az édesvízi (14%) és tengeri (10%) élőhelyeken. Az inváziós idegenhonos fajok a szigeteken okozzák a legnagyobb károkat, mivel az idegenhonos növények száma már a szigetek több mint 25%-án meghaladja az őshonos növények számát.
„Az inváziós idegenhonos fajok jelentette jövőbeli veszély komoly aggodalomra ad okot” – mondta Roy professzor. „A ma ismert 37 000 idegenhonos faj 37%-át 1970 óta jelentették be – nagyrészt az egyre intenzívebb nemzetközi kereskedelem és emberi utazás miatt. Ha így folytatjuk, előrejelzéseink szerint az idegenhonos fajok száma ugyanígy fog tovább növekedni.”
„Mivel az előrejelzések szerint nagyon sok tényező romlására számítunk, így várható, hogy az idegenhonos inváziós fajok terjedése és hatásaik növekedése is jelentősen fokozódni fog. A gyorsuló globális gazdaság, a szárazföldek és tengerek használatának intenzívebb és egyre kiterjedtebb változása, a demográfiai változásokkal együtt valószínűleg az inváziós idegenhonos fajok számának növekedéséhez vezetnek világszerte. Még új idegenhonos fajok betelepítése nélkül is, a már megtelepedett idegenhonos fajok elterjedése területének növekedése és új régiókban és országokban való megjelenése várható. A klímaváltozás pedig tovább nehezíti a helyzetet. „A jelentés kiemeli, hogy az inváziós idegenhonos fajok és a változások egyéb mozgatórugói közötti kölcsönhatások valószínűleg felerősítik egymást – például az inváziós idegenhonos növények kölcsönhatásba léphetnek az éghajlatváltozással, ami intenzívebb és gyakoribb tüzeket eredményez (mint például a közelmúltban világszerte tapasztalt pusztító erdőtüzek némelyike), ami viszont még több szén-dioxidot juttat a légkörbe.”
Pozitívumként a jelentés kiemeli, hogy a jövőbeni biológiai inváziók, inváziós idegenhonos fajok és azok hatásai hatékony kezeléssel és integráltabb megközelítésekkel megelőzhetők.
A jelentés szerint a megelőzési intézkedések – mint például a biológiai határbiztonság és a szigorúan betartott importellenőrzés – sok esetben beváltak, például a barna marmoros bűzbogár (Halyomorpha halys) terjedésének visszaszorítása terén Ausztrálázsiában elért sikerek. A felkészültség, a korai felismerés és a gyors válasz eredményesnek bizonyult az idegenhonos fajok megtelepedési arányának csökkentésében, és különösen fontos a tengeri és a kapcsolódó vízrendszerek esetében. A jelentés az afrikai, ázsiai és latin-amerikai kistermelőket segítő PlantwisePlus programot jó példaként emeli ki, rámutatva a folyamatos monitoring stratégiák fontosságára az új idegenhonos fajok észlelésében.
Néhány inváziós idegenhonos faj esetében az irtás sikeres és költséghatékony megoldás volt, különösen elszigetelt ökoszisztémákban, kicsi és lassan terjedő populációk esetében, például szigeteken. Francia Polinéziában például a házi patkányt (Rattus rattus) és az üregi nyulat (Oryctolagus cuniculus) sikeresen kiirtották. A tanulmány szerint az idegenhonos növények kiirtása nagyobb kihívás, mivel a magok hosszú ideig szunnyadhatnak a talajban. A szerzők hozzáteszik, hogy a felszámolási programok sikere többek között az érdekelt felek, az őslakosok és a helyi közösségek támogatásától és elkötelezettségétől is függ.
Ha a kiirtás valamilyen okból nem is lehetséges, azért az inváziós idegenhonos fajok gyakran kordában tarthatók – különösen szárazföldi és zárt vízi rendszerekben, valamint akvakultúrában -, például az inváziós idegenhonos „Asian tunicate” (Styela clava) visszaszorítása a kanadai kék-kagyló tényészetekben. A sikeres elkülönítés lehet fizikai, kémiai vagy biológiai – a különböző módszerek alkalmassága és hatékonysága a helyi körülményektől függ. A biológiai védekezés eredményesnek bizonyult az inváziós idegenhonos növények és gerinctelenek ellen, mint például a rozsdagomba (Puccinia spegazzinii) betelepítése a keserű szőlő (Mikania micrantha) elleni védekezéshez az ázsiai-csendes-óceáni térségben. A módszer az ismert esetek több mint 60%-ában sikerrel járt.
„A jelentés egyik legfontosabb üzenete az, hogy az inváziós idegenhonos fajok elleni küzdelemben igenis elérhető nagy előrelépés” – mondta Stoett professzor. „Amire szükség van, az egy országhatárokon és a biológiai biztonság biztosításában érintett ágazatokon – beleértve a kereskedelmet és a szállítmányozást, az emberi és növényi egészséget, a gazdasági fejlődést és még sok mást – túlmutató kontextus-specifikus, integrált megközelítés,. Ez pedig a természet és az emberek számára is igen jelentős előnyökkel járna.” A jelentésben többek között a következő lehetőségeket vizsgálták: ágazatokon és léptékeken átívelő összehangolt szakpolitikák és eljárásrendek, elkötelezettség és források biztosítása, ismeretterjesztés és a lakosság bevonása, például a „check, clean and dry” elnevezésű programhoz hasonló közösségi tudomány (citizen science) programok, nyilvános és kölcsönösen átjárható információs rendszerek, tudáshiányok pótlása (a szerzők több mint 40 olyan területet azonosítottak, ahol további kutatásra van szükség), valamint a széles körű és igazságos kormányzás.
„Az inváziós idegenhonos fajok sürgető problémája, amely folyamatosan növekedve komoly károkat okoz a természet és az emberek számára egyaránt, teszi ezt a jelentést annyira értékessé és időszerűvé” – mondta Dr. Anne Larigauderie, az IPBES ügyvezető titkára. „A világ kormányai tavaly decemberben, az új Kunming-Montreali Globális Biodiverzitás Keretrendszer részeként megállapodtak abban, hogy 2030-ig legalább 50%-kal csökkentik a kiemelt invazív idegenhonos fajok megtelepedését. Ez egy alapvető, ugyanakkor nagyon ambiciózus kötelezettségvállalás. Az IPBES inváziós idegenhonos fajokról szóló jelentése tényeket, eszközöket és megoldási lehetőségeket kínál ahhoz, hogy ez a kötelezettségvállalás könnyebben teljesíthető legyen.”
Idén is számos izgalmas programmal várják az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján. Az Ökológiai Kutatóközpontban két helyszínen szervezünk programot: pénteken az Evolúció Éjszakáját külső helyszínen, a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban, Budapesten tartjuk.
Definíciók a természetben nem léteznek, ezek magunk kreálta munkaeszközök, melyek lehetővé teszik az emberi kommunikációt. Így pl. a megfertőzött gazda számára hasznos, jó fertőzések okozója definíció szerint mutualista (korábbi szóhasználatban: szimbionta), míg a káros fertőzések okozói élősködők, vagy más szóval paraziták. De vajon hol a határ a szimbionta és a parazita éltmód közt, tehát mi a biológiai különbség a „jó fertőzés” és a „rossz fertőzés” között? Rózsa Lajos és Garay József (mindketten az Ökológiai Kutatóközpont, Evolúciótudomány Intézet munkatársai) legújabb áttekintő (review) tanulmánya e kérdést feszegeti a brit Parasitology szakfolyóirat hasábjain.
E területet évszázadokon keresztül az orvosi szemlélet uralta, ezért a paraziták által a megfertőzött gazdaszervezetre kifejtett káros hatást a kórokozó képességgel azonosították. Az élősködők általi fertőzések tehát betegséget okoznak, a betegség pedig számunkra káros.
Csakhogy a ’70-es évek második felében már az ökológusok és evolúcióbiológusok érdeklődése is feltámadt a paraziták iránt. Hiszen az élővilág fajainak és egyedeinek többsége élősködő életmódot él, legalábbis akkor, ha a növényélősködő rovarokat is közéjük számítjuk. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megfertőzött gazdaszervezetre nézve káros hatást gyakorló fertőzések messze túlnyomó többsége ritkán, vagy sosem okoz orvosi vagy állatorvosi értelemben vett betegséget. No de akkor hogyan határozható meg, és miben mérhető a fertőzések által okozott káros hatás?
Jeles brit akadémikusok, Roy Anderson és Robert May 1978-ban úgy határozták meg a fertőzések okozta kárt, hogy az csökkenti a megfertőzött gazdaegyed túlélési esélyeit (élettartamát), vagy a szaporodási sikerét (utódai számát), vagy mindkettőt. Az ilyen fertőzések pedig arra szelektálják a megtizedelt gazdapopulációkat, hogy kerüljék a fertőzési forrásokat, illetve lázzal, gyulladással, immunreakciókkal védekezzenek e fertőzések ellen. Rózsa és Garay egyetértenek a korábbi szerzőkkel abban, hogy az evolúcióban a túlélés és szaporodás a sikert mérő „valuta”; ezek esélyének növekedése a „jó”, és ennek csökkenése a „rossz” hatás. Csakhogy az élővilág működése hierarchikusan egymásra épülő szerveződési szintek mentén zajló folyamatokból áll. Tehát a fertőzések „jó” vagy „rossz” hatásait is a különböző szerveződési szinteken egymással párhuzamosan kell értelmeznünk, és akkor mindjárt meglepő ellentmondásokba ütközünk.
Legyen az első lépcsőfok a sejtek működési szintje. Számos vírusos, bakteriális vagy gombás fertőzést ismerünk, melyek növelik a megfertőzött sejtek élettartamát és serkentik azok szaporodását. Csakhogy a sejthalált nem ismerő, egyre gyorsabban szaporodó sejttömeg a soksejtű egyedek (pl. az emberi egyedek) szintjén rosszindulatú, rákos daganatot jelent, mely előbb-utóbb az egyed halálát okozhatja. Ami tehát a sejteknek (rövid távon) siker, az az egyedeknek (hosszabb távon) kudarc – ez eddig közismert.
A következő lépcsőfok tehát a soksejtű egyed, mint pl. egy ember. A fertőzések jó vagy rossz hatása itt egybevág az orvosi értelmezéssel, tehát hétköznapi értékrendünkkel is. Pl. a koronavírus fertőzés „rossz”, mert beteggé tehet vagy megölhet minket.
Tekintsük harmadik lépcsőfoknak a leszármazási vonalak szintjét. Bár ezt ritkán tekintik elkülönült szerveződési szintnek, de a szerzők szerint legalábbis, mint a szelekció egyfajta lehetséges egységét, érdemes külön szemügyre vennünk. Egy-egy leszármazási vonal egyszerűen a szülő-utód kapcsolatok láncolatával összekötött egyedekből áll. Hogyan változik az ő sikerük egy olyan fertőzés hatására, mely csökkenti az egyedek túlélési és szaporodási esélyeit?
Vegyünk egy végtelenül leegyszerűsített, hipotetikus példát. Egy képzeletbeli lény ivartalanul szaporodik, 2 évig él, és élete végén 4 utódot hoz világra. Tehát 2 év múltán 4 példányt, végül a 4 év múltán 16 példányt figyelhetünk meg. Vegyünk most egy fertőzést, amely a felére csökkenti a megfertőzött gazdaegyed élettartamát, és egyúttal felére csökkenti az utódai számát is. Sőt, a szülők átadják a fertőzést az utódaiknak is, tehát az egész leszármazási vonal végig fertőzött lesz. Tehát 1 év múltán 2 példányt, (…), majd 4 év múltán 16 példányt figyelhetünk meg. Egy fertőzés tehát megduplázhatja, vagy megfelezheti az egyedek túlélésének és szaporodásának esélyét úgy, hogy mindez nem hat a leszármazási vonalak sikerére: az ötödik évben mindkét esetben ugyanannyi leszármazottat találtunk.
1. ábra. A 2-éves élettartam végén létrehozni 4 utódot pontosan annyira sikeres, mint az 1-éves élettartam végén létrehozni 2 utódot. Ezért, ha egy fertőzés megduplázza vagy megfelezi az egyedek élettartamát és a szaporodási sikerét, az nincs hatással a leszármazási vonalaik sikerére. A folytonos vonalak az egyedek túlélést jelzik a következő évre, míg a pöttyözött vonalak a szaporodást jelképezik. Az egyre sötétebb körök az egymásra következő generációk tagjait jelentik.
De van további meglepetés is. Ha a fertőzés a gazda élettartamát mondjuk a felére csökkenti (két évről egyre), de az utódok számát ennél kisebb arányban, mondjuk négyről csak háromra, akkor a fertőzöttek leszármazási vonala sikeresebb lesz (tehát gyorsabban növekszik), mint a nem-fertőzötteké, és így kiszoríthatják azokat.
A talány feloldása egyszerű: a szelekció nem csak a hosszú és termékeny életet, de az utódok létrehozásának sebességét is „díjazza”. Tehát 2 év végén 4 utódot létrehozni pontosan akkora siker, mint 1 év végén 2 utódot létrehozni. A leszármazási vonalak mentén mért kudarc vagy siker tehát eltérhet, akár ellenkező irányú lehet, mint az egyedek szintjén értékelt kudarc vagy siker. A hoszzú élet nem feltétlen előnyös, főleg nem, ha a szaporodás lassulásával jár. Ez azért lényeges, mert leszármazási vonalak szintjén zajló szelekció igen hatékonyan eredményezhet adaptációt, tehát pl. a fertőzések elleni vagy melletti alkalmazkodásokat a gazdapopulációkban. Korántsem biztos tehát, hogy az egyedek életét és termékenységét csökkentő fertőzések mindig evolúciós ellenlépésekre késztetik a gazdafajt.
Végül tekintsük a gazdapopulációt, mint még magasabb szerveződési szintet. Vajon vannak-e fertőzések, melyek ártanak az előző szerveződési szinteken, de mégis elősegítik a populációk népességnövekedését? Különös módon e kérdésre nem az ökológusok, hanem egy történész talált elsőként válasz. William H. McNeill, kanadai-amerikai történész 1976-ban átértelmezte és újraírta a 16-19. századi gyarmatosítás történelmét. Felismerte, hogy az európai gyarmatosítók hullámai nem a felsőbbrendűnek vélt kultúrájuk, vallásuk vagy fegyvereik révén gyűrték le a bennszülött népességeket, hanem az általuk behurcolt, és az őslakosok számára addig ismeretlen, számukra új járványok által. Így pl. a himlő és a kanyaró ugyan az európai hódítok közt is szedett áldozatokat, de csak jóval kisebb mértékben, mint az ezekkel a vírusokkal szemben immunológiailag naiv őslakosok körében.
Ha tehát a populációk közti kapcsolatok hálóját is figyelembe vesszük, akkor elképzelhető, hogy a fertőzés hátrányt okoz ugyan a megfertőzött egyedeknek és leszármazási vonalaknak a nem-fertőzött egyedekkel szemben, de a népesség egészét mégiscsak előnyhöz juttatja a rivális népességekkel, rivális fajokkal való versengésben. Ma már az ökológusok számos hasonló esetet ismernek az invazív fajok sikeres terjeszkedése, illetve az őshonos fajok kiszorulása kapcsán. Valószínű, hogy az Európába betelepített fácán, szürke mókus, vagy néhány amerikai rák is az általuk terjesztett kórokozók segítségével szorítják ki az Európában őshonos, velük versengő fajokat.
2. ábra. A gyarmatosítás naiv, romantikus ábrázolása: Kolumbusz Kristóf partra száll San Salvador szigetén (19. századi festmény)3. ábra. Himlő (vagy kanyaró?) fertőzés miatt haldokló aztékok – a gyarmatosítás realisztikusabb, dokumentarista ábrázolása a 16. századból. (forrás: Florentine Kódex. Bernardino de Sahagún, La Historia General de las Cosas de Nueva España)
Mintegy 45 évvel ezelőtt tehát úgy vélték, hogy az egyedek számára hátrányos fertőzések, melyek csökkentik az élettartamukat és szaporodási esélyeiket, szükségképpen negatív hatással lesznek a gazdapopulációk egészére is. Az új tanulmány azonban megmutatta, hogy mindez korántsem biztos, mert egyazon fertőzés a különböző szerveződési szinteken, egymással párhuzamosan, egyidejűleg akár ellentétes irányú „jó” és „rossz” hatásokat okozhat.
Orvosainktól természetesen továbbra is azt várjuk, hogy megszabadítsanak minket a mi egyéni szempontunk szerint „rossz” hatású fertőzésektől. Ugyan ki szeretne elkapni egy olyan fertőzést, amely csökkenti az élettartamát és termékenységét? De értenünk kell azt is, hogy ugyanebben a gazda-parazita kapcsolatban más szerveződési szinteken az evolúciós és ökológiai folyamatok akár ellentétes hatásokat is okozhatnak. Ezért a szervezetünk nem feltétlen adaptálódott arra, hogy az ilyen fertőzésekkel szemben felvegye a harcot.
Szemben a népmesékkel, a valós fertőzések világa gyakran nem a „jó” és a „rossz” egyszerű ellentétére épül. Pl. az egyik leggyakoribb tünetmentesen lappangó fertőzésünk, a Toxoplasma gondii megrövidítheti életünket, hiszen olykor – ritkán! – skizofréniát vagy spontán vetélést okozhat, növelheti a közlekedési balesetek veszélyét stb. Ugyanakkor kissé növeli a szexuális nyitottságot és vonzerőt, hiszen a fertőzött embertársaink arcát vonzóbbnak látjuk. Hogy ez „jó” vagy „rossz” fertőzés? Talán a kérdés rossz, és ezért nem adható rá jó válasz.
4. ábra. A Toxoplasma-fertőzött emberek arcát (balra) kissé vonzóbbnak látjuk, mint a nem-fertőzött társaikét (jobbra). Tíz-tíz portré egyesítésével kreált kompozit képek, tehát nem egy-egy valós személy arcképei (forrás: Borráz-León JI et al. 2022. Are Toxoplasma-infected subjects more attractive, symmetrical, or healthier than non-infected ones? PeerJ 10:e13122. CC-BY 4.0)
A megjelenést a Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium (RRF-2.3.1-21-2022-00006 pályázat) Járványökológia Divíziója támogatta
Iskolai tananyag, hogy a jégkorszak olyan zord időszak volt, hogy Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl, így például hazánk területét is fajszegény növényzet borította. Ezt a képet javasolja újragondolni a rangos Biological Reviews nemzetközi folyóiratban megjelent tanulmány, amelyben többek között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) munkatársaiból álló szerzőgárda azt veti fel, hogy őshonos növényfajaink zöme valószínűleg nem vándorolt délre, hanem helyben élhette túl a jégkorszakot. Ily módon természeti örökségünk sokkal ősibb lehet, mint azt korábban gondoltuk.
A Kárpát-medence jégkorszaki növényzetének fajszegénységére korábban a hideg klíma miatt következtettek a kutatók, ám direkt bizonyítékok erre vonatkozóan azóta sincsenek. Hogy hazánk egykori növényzetéről biztosabbat lehessen tudni, a cikk szerzői az elmúlt 10 évben több alkalommal is végeztek botanikai kutatásokat olyan hideg klímán Szibériában (Oroszországban, Mongóliában), amilyen a Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában (26–19 ezer évvel ezelőtt) volt.
Fajgazdag erdőssztyepp Mongóliában olyan hideg klímán, mint amilyen a Bükk hegységben volt a jégkorszak hidegmaximumán (–3°C éves átlaghőmérséklet). Az előtérben a hazánkban is előforduló őszi vérfüvet, gumós macskaherét és tejoltó galajt látjuk. (Fotó: Molnár Ábel Péter)
„Dél-Szibériában legnagyobb meglepetésünkre kifejezetten fajgazdag növényközösségeket láttunk, mely hatására felmerült bennünk, hogy a Kárpát-medencei élőhelyek talán nem is lehettek olyan fajszegények a jégkorszakban, mint korábban gondoltuk” – mondta Molnár Ábel Péter, a cikk vezető szerzője, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének doktorandusza.
A jégkorszaki fajgazdagság vizsgálatához az egyik legfontosabb növényi tulajdonság a hidegtűrő képesség, ezért a szerzők egy globális fajelterjedési adatbázis felhasználásával megvizsgálták, hogy Magyarország őshonos fajainak mekkora része fordul elő ma olyan hideg klímán, mint amilyen a jégkorszak hidegmaximumán volt hazánkban.
Fajgazdag rétsztyepp Mongóliában olyan hideg klímán, mint amilyen a Kárpátok magasabb régiójában volt a jégkorszakban (–4°C éves átlaghőmérséklet). Ebben a völgyalji gyepben számos hazánkban is előforduló faj van jelen, például a mezei aggófű, a karcsú fényperje, a taréjos búzafű és az őszi vérfű. (Fotó: Molnár Ábel Péter)
„Meglepődtünk, mert a vártnál sokkal nagyobb értéket, 80,3%-ot kaptunk. Ez azt jelenti, hogy ha kimegyünk egy rétre sétálni, akkor tíz ott előforduló őshonos fajból nyolc – hidegtűrő képessége alapján – potenciálisan túlélhette a jégkorszakot hazánk területén” – emelte ki Molnár Ábel Péter.
A szerzők által megfogalmazott elképzelést erősítik azok az új genetikai vizsgálatok, amelyek több őshonos gyepi, erdei és mocsári faj kapcsán is kimutatták, hogy az a Kárpát-medencében élte túl a jégkorszak leghidegebb időszakát.
Rétsztyepp az Urál hegységtől nyugatra olyan hideg klímán, mint amilyen a Dél-Mezőföldön volt a jégkorszakban (+3,2°C éves átlaghőmérséklet). A bejárás során 46 hazánkban is előforduló fajt találtunk ebben a domboldalban, az előtérben ezek közül például a törpemandula, a pusztai árvalányhaj, a borzas peremizs, illetve a nálunk csak a tokaji Nagy-Kopaszon előforduló gyapjas őszirózsa látható. (Fotó: Molnár Ábel Péter)
A kutatás azért is nagy jelentőségű, mert nem mindegy, hogy egy táj fajai a jégkorszak után, azaz 10–12 ezer évvel ezelőtt vándoroltak ide délebbről, vagy itt élnek már több tíz-, akár több százezer éve.
„Tudatosítanunk kell, hogy amikor egy ősi, természetes élőhelyet beszántunk vagy beépítünk, akkor egy kiemelkedően értékes természeti örökséget, potenciálisan sok tízezer éve együtt élő fajok közösségét pusztítjuk el” – mondta Molnár Zsolt, a tanulmány egyik társszerzője, a HUN-REN ÖK tudományos tanácsadója és kutatócsoport-vezetője.
A tanulmány amellett, hogy a közép-európai ökológiai és vegetációtörténeti kutatások számára új irányokat fogalmaz meg, a bennünk élő jégkorszaki képet is segít átrajzolni: a Kárpát-medencében a jégkorszak alatt a mamutok és bölények nem egy fajszegény, sivár, jeges tájban élhettek, hanem egy fajgazdag, nyáron virágpompás legelőkkel tarkított erdős-gyepes mozaikos tájban.
Festmény is készült a tanulmány eredményeiről. A szerzők Zsoldos Márton természet-illusztrátorral együtt dolgozva megjelenítették, hogy milyen lehetett a Mátra déli előtere a jégkorszak leghidegebb időszakában (19–26 ezer éve) a cikk eredményei alapján. A kép ennek az időszaknak egy július eleji állapotát ábrázolja. A gyep fajgazdagságát olyan fajok adják, amelyek ma a tájban előfordulnak és genetikai vagy hidegtűrési vizsgálat alapján előfordulhattak a jégkorszak leghidegebb időszakában is (balról jobbra: kunkorgó árvalányhaj, mezei üröm, magyar szegfű, jajrózsa, pusztai meténg, borzas peremizs, karcsú fényperje, pusztai árvalányhaj, törpemandula, csomós harangvirág, kardos peremizs, zászlós csűdfű, macskafarkú veronika, bárányüröm, gumós macskahere, hegyi here, sárga len, vékony csenkesz, pusztai kutyatej, ligeti zsálya, heverő seprőfű, csipkés gyöngyvessző). (Zsoldos Márton illusztrációja)
24 óra - Fajgazdag táj mamutokkal, bölényekkel? - 2023-09-23
Nógrád Megyei Hírlap - Fajgazdag táj mamutokkal, bölényekkel? - 2023-09-23
Petőfi Népe - Fajgazdag táj mamutokkal, bölényekkel? - 2023-09-23
Vasárnap Reggel - Voltak túlélői a jégkorszaknak a Kárpát-medencében - 2023-09-23 (14.oldal)
Új Néplap - Fajgazdag táj mamutokkal, bölényekkel? Mégsem volt olyan kietlen a jégkorszaki Kárpát-medence, nyáron virágpompás legelők lehettek - 2023.09.23. (11. oldal)
A Brain Bar Európa legnagyobb jövőfesztiválja, ahol a legnagyobb hazai és külföldi véleményvezérekkel, üzletemberekkel és kulturális személyiségekkel közösen vitathatod meg századunk legégetőbb kérdéseit.
A Brain Bar 2023 programsorozatában Dr. Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az ÖK Evolúciótudományi Intézetének kutató professzora beszélget Böszörményi-Nagy Gergellyel a Brain Bar alapítójával, a program házigazdájával, a 2100-as év és az azt követő időszak legnagyobb kihívásairól.
Időpont: 2023. 09.21. 18:45-19:30
Helyszín: Magyar Zene Háza Program
Idén 21. alkalommal adta kivételes tehetségű hazai kutatónőknek az akadémikusokból álló zsűri a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” elismerését. A díjjal az alapítók minél több tehetséges, sikeres nőt szeretnének elismerni és támogatni, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat.
Az idei év egyik díjazottja Valkó Orsolya, az Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet ’Lendület’ Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoportjának vezetője. A kutatónő már 2014-ben is elnyerte ezt a rangos díjat, akkor még a fiatal kutatói kategóriában. Az idei évben a szenior kutatók díját kapta meg.
A díjazott kutató vizsgálatainak célja, hogy a magok ökológiai rendszerekben betöltött szerepének megismerésével megoldásokat találjon a gyepi ökoszisztémák biodiverzitásának és működésének hosszú távú fenntartására. A gyepek a Föld szárazföldi területeinek közel 40%-át borító, sokszor kiemelten fajgazdag és változatos közösségek, amelyekhez mintegy 250 millió ember mindennapi élete és megélhetése kötődik. A gyepi növényközösségekben a magok egyszerre biztosítják a fajok terjedését, megtelepedését és hosszú távú fennmaradását. Vizsgálatai eredményei egyaránt alkalmazhatóak a természetes élőhelyek biodiverzitásának fenntartásában és a degradált élőhelyek restaurációjában is. Az elmúlt időszakban kutatócsoportjával európai és közép-ázsiai gyepekben kutatták a vegetációdinamikai folyamatokat, nagy ismétlésszámú terepi kísérletekben és táji léptékű restaurációs projektekben. Emellett csíráztatásos kísérletekkel vizsgálták a terepen tapasztalt vegetációs mintázatok magökológiai hátterét. Növényi jelleg-alapú elemzéseik lehetővé tették az eredményeik adaptációját más élőhelytípusok és régiók esetében.
2023-ban három kutató hölgy kapta meg a rangos elismerést, Valkó Orsolya mellett Hirsch Edit vegyészmérnök és Zobor Annamária Ditta egyetemi docens.
Hazai tigrisszúnyogokban még nem mutatták ki a nyugat-nílusi láz vírusát, és nem zárnak ki területeket a véradásból. Egy hír mégis kisebbfajta pánikot okozott.
„A tigrisszúnyog terjed hazánkban, a nyugat-nílusi láz kórokozója is jelen van, de a két tény között nincs feltétlenül összefüggés. A vírus jól ismert hazai terjesztője a nálunk őshonos dalos szúnyog, ami már többször beigazolódott a befogott példányok genetikai szűrése alapján. Ezzel szemben a magyarországi tigrisszúnyog populációkban még nem sikerült kimutatni ilyen fertőzést, így félrevezető az inváziós faj kapcsán járványveszélyt kiáltani”
– tisztázza a napokban kialakult helyzetet a 24.hu kérdésére Dr. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) főigazgatója.
KlubRádió - A lényeg - krónika délben - 2023.08.30. 12:09:44 - A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a szúnyogcsípések megelőzésére és a szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Magyar Nemzet Hétvégi Magazin melléklet - Potenciális veszély VÉRADÁS – Milyen kockázatot hordoz a tigrisszúnyog? - 2023-09-09
Népszava - Tigrisszúnyogok Budapesten és Szegeden (1,4. oldal) - 2023.08.28.
Kossuth Rádió - Jó reggelt, Magyarország! - 2023.08.31. 08:26:02 Tévhitnek bizonyult az, hogy a tigrisszúnyog jelenléte miatt egyes területekről nem fogad véradókat az Országos Vérellátó Szolgálat
Az elmúlt évtizedek során az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság és az agrárökoszisztémák leromlása jelentősen hozzájárultak a biológiai sokféleség csökkenéséhez. A mezőgazdasági területek biológiai sokféleségének drasztikus csökkenése veszélyezteti a kapcsolódó ökoszisztéma-szolgáltatásokat is, mint például a kártevő rovarok természetes ellenségek általi szabályozását. Ez az almára, a világ egyik legintenzívebben termesztett gyümölcstermő növényére is igaz. A növekvő kereslet és a piac által támasztott minőségi követelmények (pl. növényvédőszer-maradékoktól mentes, piacképes gyümölcsök) miatt a termelőknek környezetbarát termelési stratégiákat kell alkalmazniuk a negatív környezeti hatások minimalizálása mellett.
Ilyen stratégiának számít a természetvédelmi biológiai védekezés. Egyrészt változatos élőhelyek biztosításával próbálja ellensúlyozni az intenzív növénytermesztéssel járó élőhelyvesztést és zavarást, másrészt a kezelés intenzitásának csökkentésével segíti a természetes ellenségeket, hozzájárulva a kártevők hatékony szabályozásához. Ez azonban egy meglehetősen összetett stratégia, mivel különböző intézkedéseket foglal magában, melyek hatásai ellentmondásosak.
A Bécsi Agrártudományi Egyetem (BOKU) és az Ökológiai Kutatóközpont kutatói a környezetbarát termelési stratégiák kártevő rovarokra, azok természetes ellenségeire valamint biológiai védekezésre és gyümölcsminőségre gyakorolt hatásait vizsgálták. A kapott eredményeiket a Science of the Total Environment című nemzetközi folyóiratban tették közzé. A kutatók a természetvédelmi biológiai védekezés almaültetvényeken belüli hatékonyságának tisztázására világszerte 54 tanulmány adatait elemezték. A leggyakoribb kezeléséseknek a virágforrások és talajtakarók (aromás növények) alkalmazása, valamint a gyümölcsösök általános extenzifikációja (környezeti javakkal való kiegyensúlyozottabb gazdálkodás) bizonyult.
A talajtakarás alkalmazása növelte leginkább a természetes ellenségek, különösen a ragadozó ízeltlábúak számát, mindamellett, hogy a kártevő rovarok egyedsűrűségét is csökkentette. Ebben a hatásban számos mechanizmus és köztük elsősorban az aromás növények taszító, illetve csalogató hatása játszhat szerepet. A különböző vegyületeik eltaszítják a kártevőket a gazdanövénytől, vagy odacsalogatják a természetes ellenségeket, ezáltal is csökkentve a növényfogyasztó rovarok számát. Hasonlóképpen, a virágzó növények növelték a természetes ellenségek, különösen a parazitoidok (olyan rovarok, amelyek lárvái a gazdaszervezetet parazitálják, mint például a fürkészdarazsak) számát, ami az általuk biztosított alternatív táplálékforrásoknak (virágpor és a nektár) tulajdonítható. Ezzel szemben az almaültetvények kezelésének extenzifikálása (pl. vegyszermentes kezelés) nem mutatott jelentős hatást a kártevő rovarok vagy természetes ellenségeik egyedszámára. Ez volt az egyetlen olyan intézkedés, amely hozzájárult a gyümölcsminőség romlásához.
Üvegszárnyú almafalepke (Synanthedon myopaeformis), az almaültetvények kártevője (Korányi Dávid)
Christine Judt, a tanulmány első szerzője arra a következtetésre jutott, hogy „több virágforrás és talajtakarás biztosítása egy megvalósítható alternatíva a növényvédőszer-használat csökkentésére az almaültetvényekben, a gyümölcsminőség megőrzése mellett”. „Ezen módszerek népszerűsítése és más egynyári és évelő növénytermesztési rendszerekben való alkalmazása a szakpolitikai célok elérése érdekében (például a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása a növényvédőszer-használat radikális csökkentése mellett) létfontosságú lépés a környezeti fenntarthatóság felé” – teszi hozzá Batáry Péter, a tanulmány társszerzője.
Zöld hamvaspók (Nigma walckenaeri) akcióban (Christine Judt)
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához. Tudjon meg többet
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
