Sokan építenek a kertjükben néhány négyzetméteres mesterséges tavakat, azzal a talán nem is teljesen tudatosuló céllal, hogy így hozzák el otthonaikba a természetes vizek, illetve a vízi ökoszisztémák megnyugtató közelségét. Bár a tulajdonosok ezt általában nem is sejtik, de tavaikban sokszor értékes vízi életközösségek alakulnak ki, így az esztétikai funkciójukon túl ökológiai szerepet is betölthetnek: szolgálhatják a vízi élőlények fennmaradását és terjedését, akár még a nagyvárosi környezetben is.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai a kerti tavak ökológiai szerepét is vizsgálják. A kutatássorozat első állomásán sok száz kertitó-tulajdonost kérdeztek meg egy kérdőív segítségével arról, hogy milyen céllal építette a tavat, és a tavacska jellemzői hogyan függenek a helyszíntől, az abba telepített élőlényektől, illetve a fenntartás intenzitásától. A vizsgálat eredményei nemrégiben jelentek meg a Urban Ecosystems című folyóiratban.
„A vizsgálat a kerti tavakkal foglalkozó közösségitudomány-projektünk része volt, amellyel a kis tavak fontosságára igyekszünk felhívni az emberek figyelmét. Meg akarjuk mutatni a biodiverzitás megőrzése iránt érdeklődő közösség tagjainak, hogy a kerti tavaik milyen ökológiai funkciót tölthetnek be – mondja Andrew Hamer, a Vízi Ökológiai Intézet munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. – A kutatásaink egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a kerti tóban akkor alakulhat ki igazán értékes vízi ökoszisztéma, ha nincsenek benne halak, különösen egzotikus halak amelyek elfogyasztják a kisebb állatokat, azok táplálékát és petéit.”
A kutatók által készített online kérdőívet 753-an töltötték ki értékelhető módon. A kérdőívben rákérdeztek a tó méretére, a kert elhelyezkedésére, a tóba telepített élőlényekre, a tó aljzatának típusára, illetve arra, hogy milyen rendszeres munkát végeznek a tó fenntartása érdekében. A válaszokból kiderült, hogy a legtöbben azzal a szándékkal építik a tavat, hogy abba később majd halakat telepítsenek, és e cél határozza meg a víz kezelésének módszereit is. A különleges halak, például az aranyhalak valóban esztétikus látványt keltenek, csakhogy a korábbi kutatásokból kiderült, hogy e halastavak életközössége valójában szegényesebb, mint azoké, ahol a kétéltűek és a gerinctelen fajok nagy ragadozó nélkül élhetnek és szaporodhatnak.
Kiderült az is a válaszokból, hogy a városi kerti tavak átlagos területe nagyjából húsz négyzetméter. Bár ez nem tűnik igazán nagynak, európai összehasonlításban a magyar tavak a nagyobbak közé tartoznak. A vidéki városokban épített tavak rendszerint nagyobbak, mint a budapestiek, amit a fővárosi kertek kisebb mérete indokolhat. A legtöbb tavacska viszonylag fiatal: az utóbbi tíz évben építették. A tulajdonosok rendszerint tófóliával vagy műanyag aljzattal burkolják a meder fenekét. A tavak partjára sokan telepítenek vízparti növényeket, például sást, ami hasznos lehet a tóban élő kisebb állatok számára, hogy búvóhelyre leljenek a halak elől.
„Ideális esetben a kerti tóba nem telepítenek halakat, de el kell fogadnunk, hogy a legtöbb ember éppen a halak miatt kezd bele a tóépítésbe. Ugyanakkor vannak módszerek, amelyek segítségével úgy alakíthatjuk ki a tó jellemzőit, hogy alkalmas élőhelyet teremtsünk a többi állat számára is – vélekedik Andrew Hamer. – A legfontosabb, hogy ültessünk növényeket is a tóba, amelyek között elrejtőzhetnek az őshonos élőlények, így kisebb arányban esnek a halak áldozatául.”
Az ökológusok korábban a kerti tavakban kialakuló ökoszisztémákat a „terepen” is vizsgálták: két évvel ezelőtt mintegy negyven kerti tó élővilágát mérték fel. Mintát vettek a vízből, majd abban megvizsgálták a zooplankton, illetve a különböző makrogerinctelen fajok mennyiségét. Emellett a vízből kimutatható környezeti DNS-t is elemezték, amiből olyan fajok korábbi jelenlétére is következtethetnek, amelyek a mintavétel napján már nem voltak jelen a vízben. Sőt, mintavevő csomagokat is küldtek sok tulajdonosnak, akik így maguk vehettek mintát a vízből, majd azokat visszaküldhették a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontba. Így a közösségi ökológiai kutatás tevékeny részeseivé válhattak. „A kerti tavak vizsgálata során kimutattuk, hogy e mesterségesen létrehozott vizes élőhelyek megfelelő kezelés esetén értékes élőhelyet nyújthatnak a hazai vízi élőlények számára is, és ezzel jelentősen hozzájárulhatnak a vízi ökoszisztémák diverzitásának megőrzéséhez” – mondja Andrew Hamer.
A természetes és természet-alapú megoldásokkal megvalósuló táji szintű vízvisszatartás napjaink aktuális kérdése. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont közös konferenciát szervez, melynek célja, hogy ágazatok közötti párbeszédet kezdeményezzünk a hód általi víz visszatartás jelentőségéről és a hódhatások kezelésével kapcsolatos nemzetközi „jó gyakorlatok” adaptálásáról.
Támogató: Tápióbicske önkormányzata
Időpont: 2024. június 11.
Helyszín: Tápióbicske, Fehér István Művelődési Ház és Könyvtár
Szervezők: Tóth Zsolt (OVF ágazati főerdész) és Juhász Erika (HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, kutató, Hódok monitorozása program)
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a hodokvizgazdalkodasban@gmail.com e-mail címre küldött levéllel lehet.
Az eurázsiai hód őshonos, ökoszisztéma-mérnök állatfajunk, mely a 19. század közepén kipusztult Magyarországról. A nyugatról történő spontán terjedés és egy magyarországi visszatelepítési program eredményeként mára újra elterjedt hazánk valamennyi állandó vizű vízfolyásán. Állománynagysága 2020-ban elérte a 10-11 ezer példányt. Ezzel párhuzamosan a fajjal összefüggő természetes tájátalakító hatások jelentősége is növekedett. Az ártéri területek megváltozott hasznosítása miatt ezen hatások egy része ember-vadvilág konfliktusokhoz vezet.
A hód rágása, kotorékásása, vár- és gátépítése egyaránt konfliktusok forrása. A hódüregek károkat okozhatnak a vízügyi létesítményekben. Az árvízvédelmi töltésekben ásott kotorékok felszámolása, az ismételt üregásás megakadályozása a Vízügyi Igazgatóságokat többletfeladatokkal és jelentős fenntartási költséggel terheli. A hódgátak befolyásolják az árhullámok levonulását és a vizek tájban való szétterülését. Ezen gátak vízkár-megelőzési céllal való elbontását a Vízügyi Igazgatóságok az ország számos területén rendszeresen kérelmezik a természetvédelmi hatóságnál. A hódgátak lokális problémákat okozhatnak például beépített, mélyfekvésű területek szomszédságában vagy hídlábaknál. Ugyanakkor nemzetközi tanulmányok megállapították, hogy a települések között található hódgátrendszerek a víz meglassítása és oldalirányú kivezetése által fékezhetik az árhullámok levonulását, csökkentve az árvízcsúcsokat. A hód általi mederduzzasztás és a medren kívüli, kontrollált elárasztás fontos szereppel bírnak vízkészleteink megőrzésében, az egyre súlyosbodó nyári aszályok mérséklésében. Fontos tehát, hogy a közeljövőben olyan stratégiát alakítsunk ki, melyben nemcsak potenciális kockázatként tekintünk a hódgátakra, hanem azok árvízvédelmi kockázatot mérséklő és vízmegtartást támogató szerepét is figyelembe vesszük. A hódgátak általi elöntés esélyét, helyét és mértékét lokálisan optikai szintezés, vízgyűjtő-szinten felszíndomborzati modellek segítségével lehetne értékelni.
Az elmúlt évtizedek gyakorlata rávilágított arra, hogy a hódgátak elbontása nem kínál hosszútávú megoldást a konfliktushelyzetekre. Ausztriában és Szlovéniában azonban rutinszerűen alkalmaznak a hódok távoltartására és a hódgátak vízszintjének szabályozásra szolgáló eszközöket. Ezek működésével kapcsolatos tapasztalatainkat elsőkézből mutatjuk be a rendezvényen, és párbeszédet kezdeményezünk a nyugati módszerek hazai adaptálási lehetőségeiről.
Konferenciánk kiemelt témája lesz továbbá a patak ártéren, részben a hód tevékenysége révén újból kialakuló időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, ami nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Az Európai Unió Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve 2024-től támogatja a területek vízzel borított állapotban való megtartását, ami a hóddal összefüggő konfliktusok kezelésének is fontos eszközévé válhat. A patak ártéren a táji adottságoknak megfelelő tájhasználat – tehát intenzív szántóföldi művelés helyett gyep gazdálkodás, a legmélyebb területeken pedig felhagyás – ösztönzésével az ember-hód konfliktusok, így a szükséges beavatkozások száma nagyságrendekkel csökkenthető lehet.
Részletes program
8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:30 Köszöntők: Tóth Zsolt (Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság) Juhász Erika (Ökológiai Kutatóközpont, Hódok monitorozása program) Láng István (Országos Vízügyi Főigazgatóság, főigazgató) Garamszegi László Zsolt (Ökológiai Kutatóközpont, főigazgató) Herczeg Róbert (Tápióbicske polgármestere) Luzsi József (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Vidékfejlesztésért felelős országos alelnök)
9:30-11:10 Plenáris előadások (20 perc előadás és 5 perc a kérdésekre) 9:30-9:55Czabán Dávid (hódszakértő): A hód helyzete Magyarországon és hódmenedzsment modellek Európában 9:55-10:20Juhász Erika (Ökológiai Kutatóközpont, Hódok monitorozása program): Hódhatások és kezelésük határainkon innen és túl 10:20-10:45Martina Vida (Lutra Intézet, Szlovénia): A hódokkal kapcsolatos konfliktusok menedzsmentje Szlovéniában 10:45-11:10Tóth Zsolt (Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság): Mihez kezdj a hódoddal?
11:10-11:30 Kávészünet
11:30-12:30 Meghívott előadók előadásai (10-12 perc előadás és 3-5 perc a kérdésekre) 11:30-11:45 Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság), Szalóky Zoltán (Ökológiai Kutatóközpont), Csipkés Roland (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság): A hódok hatásai a kisvízfolyások halközösségére 11:45-12:00Hercsel Róbert (Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság): A Vízügy és a hód találkozása a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén 12:00-12:15Gyenes Adrienn (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara): A Közös Agrárpolitika Stratégiai Program „nem termelő beruházásainak” alkalmazási lehetőségei a hóddal kapcsolatos konfliktusok kezelésében 12:15-12:30Hibbey Zsombor (zalai gazdálkodó): Víz a tájban, Táj a vízben – Két év alatt a szántóföldtől a baltáig
12:30-13:30 Szendvicsebéd
13:30-15:30 Meghívott előadók előadásai (10-12 perc előadás és 3-5 perc a kérdésekre) 13:30-13:45Gruber Ágnes (Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság): Hódhatások jelentősége és
kezelése az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság területén 13:45-14:00Silnicki Ádám (Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.): Hódhelyzet alakulása az Alsó Szigetközben az állat megjelenésétől napjainkig 14:00-14:15Szalai Károly (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara): Az eurázsiai hód és az erdőgazdálkodás összefüggései 14:15-14:30 Vági Balázs (Debreceni Egyetem): A hód által létrehozott vizesélőhelyek hozzájárulása a kétéltűfajok szaporodási sikeréhez 14:30-14:45Juhász Lilla (Talpalatnyi Vadon Természetmegőrzési Alapítvány): A perőcsényi hódmocsár – egy hazai konfliktuskezelési mintaprojekt bemutatása 14:45-15:00Szivler Zoltán (Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság): Dinamikus hódok – Áldás vagy átok? 15:00-15:20 Kávészünet 15:20-16:25 Meghívott előadók előadásai (10-12 perc előadás és 3-5 perc a kérdésekre) 15:20-15:35Réder Ferenc (fejlesztéspolitikai szaktanácsadó, Víz Keretirányelv szakterület): Nemzetközi jó gyakorlatok a tudománytól az alkalmazásig: hód-helyreállítás, mint természet-alapú megoldás 15:35-15:50Dukay Igor (Renatur Bt.): A természet-alapú megoldások néhány hazai példája 15:50-16:05Selmeczy Géza (Pannon Egyetem): A hódok hatásai a kisvízfolyások algaközösségére 16:05-16:25Németh András (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazatóság): Hód általi élőhelyrekonstrukciók a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben
16:25-16:40 Kávészünet
16:40-17:30 További kérdések az előadókhoz 17:30-17:40 Zárszó Tóth Zsolt Juhász Erika
Az ELTE és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének (HUN-REN ÖK ETI) kutatói a többsejtűség kialakulását vizsgálták az általuk fejlesztett egyedalapú számítógépes modellben. Kétféle sejttípust modelleztek időben változó, térbeli környezetben. Az együttműködő sejtek aggregátumokat, összekapcsolódó sejtek halmazát hozhatják létre, míg a csalók nem termelik az aggregációhoz szükséges anyagot, de élvezik az aggregátum előnyeit. Az eredmények megerősítik, hogy forrásokban gazdag környezetben a kooperátorok lassabb növekedésük miatt hátrányban vannak. Ha azonban a források kifogynak, csak ezek tudnak termőtestet létrehozni és új élőhelyet meghódítani. A csalók csak az együttműködő sejteket kihasználva juthatnak el a következő, forrásokban gazdag élőhelyre. A PLOS Computational Biologyban megjelent eredmények igazolják, hogy a kooperátorok a térbeli aggregáció és a csoportszelekció révén változó környezetben is képesek túlélni minden további mechanizmus, például a ragadozók feltételezése nélkül.
Vajon hogyan és miért alakult ki a többsejtűség sokszor egymástól függetlenül az élővilág különböző ágain, és milyen tényezők járultak hozzá elterjedéséhez? Több elmélet is létezik, hogy miért előnyös többsejtűnek lenni. Az egysejtűek, például a baktériumok aggregációja szempontjából vannak nyilvánvalóan közvetlen előnnyel járó tényezők (például a ragadozók elkerülése), mások azonban, például a sejtek növekedésének térbeli mintázata és az élőhely időbeli változása, közvetett előnyökkel járnak. Ez utóbbiak ‒ csoportszelekcióval kapcsolva ‒ rokonfelismerés vagy ragadozó-nyomás nélkül is biztosíthatják a kooperatív (együttműködő sejtek) tulajdonság fennmaradását. A HUN-REN ÖK ETI és az ELTE kutatói egyedalapú számítógépes modelljükben ezt a hipotézist vizsgálták.
A többsejtűség kialakulása az evolúció egyik jelentős átmenete, amely több mint 25 alkalommal következett be az élővilág különböző ágain, egymástól függetlenül. Az összetett többsejtűek, mint amilyen az ember is, az osztódások során együttmaradó rokon sejtek révén érnek el nagyfokú bonyolultságot. Ezzel szemben a legtöbb egysejtű szervezet nem rendelkezik az ehhez szükséges szabályozási eszközökkel. Számukra többnyire csak egy egyszerűbb út jöhet számításba: időszakosan állnak össze többsejtű formává, például éhezés miatt. Ezek az aggregatív többsejtű fajok, mint például a Dictyostelium nyálkagomba, jellemzően egysejtű életet élnek. Ahogy azonban nevük is mutatja, a többsejtű, nyálkaszerű formák képesek mozogni, megfelelő termőhelyre eljutni és ott nyeles termőtestet növeszteni, amely által a spóráik messzebbre, táplálékgazdag új élőhelyekre is eljuthatnak.
Az ilyen többsejtűség esetében azonban nem-rokon egyedek, vagy akár olyanok is bekerülhetnek a túlélő sejtek közé, akik aktívan nem vesznek részt az együttműködésben, azaz csalnak. Mivel nem segítenek, minden energiájukat táplálkozásra és szaporodásra fordíthatják – az együttműködő sejtek kárára. Ezzel nemcsak az együttműködő sejtek túlélését veszélyeztetik, hanem végső soron a fajét is, hiszen ha túl sok a csaló, akkor nem lesz többsejtű forma, amely szaporíthatná a fajt. De hogyan tud akkor egy aggregatív többsejtű faj mégis túlélni, ha a csalók mindig gyorsabban szaporodnak az együttműködőknél? Különösen fontos kérdés ez az evolúciós átmenetek esetében, ahol kulcsfontosságú az együttműködés fenntartása a csalók ellenében.
Többféle elképzelés is van, amely magyarázatot adhat arra, miért látunk mégis sikeres aggregatív többsejtű fajokat. Az egyik elmélet szerint az aggregáció előnyös a ragadozókkal szembeni védekezésben: minél több egysejtű kapaszkodik össze, annál kevésbé tud egy mikrobiális ragadozó fogást találni rajtuk. Egy másik, szintén széles körben elfogadott feltételezés szerint a rendszeres éhezés miatt szükséges az új élőhelyek meghódítása, amihez nélkülözhetetlenek az együttműködő sejtek, így tehát a csalók is rájuk vannak utalva.
A HUN-REN ÖK ETI és az ELTE kutatói ezt a két feltételezést vizsgálták meg, azaz hogy milyen hatása van az aggregációnak és a kolonizációnak egyedi szelekció, illetve csoportszelekció esetén. Egyedalapú, térbeli számítógépes modellt fejlesztettek, amelyben egy nyálkagombaszerű egysejtű élőlény életciklusát modellezték. A modellben az együttműködő sejtek termelik az összeálláshoz szükséges „ragasztóanyagot”, a csalók nem. A számítógépes szimulációk egyértelműen igazolták, hogy időben folytonos környezetben, azaz ahol mindig van elegendő táplálék, a ragadozók elleni védekezés elengedhetetlen az együttműködő sejtek fennmaradásához. Azonban ha a környezetben időről időre forráshiány lép fel, a ragadozók okozta szelekció nemhogy nem elégséges, de nem is szükséges a kooperáció és a többsejtű forma fenntartásához – ekkor szükség van új élőhelyek kolonizálására.
Dictyostelium discoideum nyálkagomba életciklusa, amelyet a kutatók a modell megalkotásához alapul vettek (Képek forrása: wikipedia, wikimedia)
A kutatók többféle kolonizációs mechanizmust is megvizsgáltak (diszperzió, fragmentáció, aggregatív spóraképzés stb.), és azt találták, hogy csak az aggregatív szaporító mechanizmusok képesek hosszú távon és robusztusan fenntartani a kooperációt ilyen változó környezetben. Vagyis változó környezetben a csoportszelekció fontosabb az egyedi szelekciós hatásoknál a kooperáció fenntartásában. Az eredmények azt sugallják, hogy ezeknek a mechanizmusoknak kulcsszerepe lehetett az aggregatív többsejtűek evolúciós kialakulásánál.
Nem változó környezetben ragadozás vagy bármilyen méretfüggő szelekció esetén elegendő lehetőséget adni a kooperátoroknak (jobbra fent), ragadozás nélkül azonban mindig a csalók győznek (balra fent). Ha új élőhelyek kolonizálására van szükség, a véletlenszerű szétszóródás csökkenti az együttműködők esélyét az aggregációk megbontása által (középen). Az aggregáció és az aggregáción alapuló kolonizáció azonban ragadozás nélkül is képes fenntartani a kooperátorokat a csalókkal szemben (balra lent).
Az Ökológiai Kutatóközpont programja a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával.
Mesterséges intelligenciával kapcsolatos interaktív bemutatók, videó előadás a kastélyteremben, tudós beszélgetés, borpiknik a nagy platán alatt és kertmozi a fűben ülve.
16.00-18.00 AZ ÖREGEDÉS-KUTATÁSTÓL A ROBOTKAR TANÍTÁSIG
Délutáni interaktív kutatói programok a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium, HUN-REN SZTAKI és a HUN-REN ATK közreműködésével:
Öregedés-kutatás: Dacára az egészségügyi és gazdasági jelentőségének, az öregedés molekuláris alapjai még mindig kevéssé ismertek. Az élet alapegysége a sejt, amelyben az információ feldolgozás különböző molekulák fizikai interakciói által történik, amelyek együtt interakciós hálózatokat alkotnak. Ezen hálózatok fokozatosan leromolhatnak az életkor előrehaladtával, amely fontos szerepet játszhat az időskori betegségek kialakulásában. Kutatásainkban feltárjuk a sejten belüli interakciós hálózatok időbeli változásait, rekonstruáljuk a sejten belüli interakciós hálózatokat a különálló sejtek (illetve sejt-típusok) szintjén. Eredményeink között megtalálhatók a sejtek megfiatalodásának vizsgálatai az embriógenezis során, a sport, illetve a stressz hatásának vizsgálata az öregedés folyamatára, valamint génregulációk, fehérjék öregedésben betöltött szerepének elemzései. (Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium)
Holografikus Mikroszkóp: A környezetvédelemnek, az ivóvíziparnak és a biotechnológia különböző ágainak mint például a manapság feltörekvő mikroalga tenyésztésnek, folyamatos mikroszkópos mérési igénye van, amihez jelenleg képzett biológusok monoton laboratóriumi munkája szükséges. Ezt a feladatot tudják automatizálni a MILAB támogatásával a HUN-REN SZTAKI-ban kidolgozott Digitális Holografikus Mikroszkópok, amelyek képesek a minták automatikus – emberi beavatkozást nem igénylő – mérésére és mesterséges intelligencia alapú szoftvereikkel a mért adatok kiértékelésére, a fajok felismerésére és az egyedszámok meghatározására. (Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium)
LIDAR érzékelés: A közvetlen geometriai információt nyújtó LIDAR távolságérzékelők jelentős előnyöket kínálnak az intelligens biztonsági rendszerek számára, a hagyományos optikai kamerák kiegészítő megoldásaként. Demonstrációnkban bemutatunk egy napjainkban már széleskörben elérhető LIDAR szenzorra épülő valós idejű 3D videofelügyeleti alkalmazást, ami a HUN-REN SZTAKI-ban került kifejlesztésre. Megoldásunkban a megfigyelt dinamikus jelenet mozgó objektumai pontosan felismerhetők és követhetők a megfigyelés teljes ideje alatt, olyan esetekre is gondolva, amikor a megfigyelt személyek egymás útpályáját keresztezik, vagy időlegesen eltűnnek a kamerák látóteréből. A LIDAR-os méréseket összeillesztve kameraképekkel multimodális érzékelésre, a különböző szenzorok által rögzített információ pontosítására és maga szintű ötvözésére nyílik lehetőség. (Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium)
Energia hálózatok előrejelzése: Magyarázó modelleket mutatunk a hazai elektromos hálózat publikus adatainak előrejelzésére, a korábbi fogyasztások és a meteorológiai információk alapján. (Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium)
Robotkar tanítása: Egy oktatási célú robotkaron bemutatjuk, hogyan kell egy robotkart feladatok elvégzésére betanítani. (Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium)
Mesterséges Intelligencia a növénynemesítésben és a szántóföldi növénytermesztésben (HUN-REN ATK, Mezőgazdasági Intézet)
Talajzoológia: MI a talajfauna monitoringban (HUN-REN ATK Talajtani Intézet)
Digitális talajtérképezés: Térbeli modellezés adatbányászati és gépi tanulási módszerek segítségével (HUN-REN ATK Talajtani Intézet)
Ott lesz Benczúr András, aki az MIT-n alkalmazott matematikából doktorált, az adattudományt, hálózatokat és gépi tanulást kutatja. A HUN-REN SZTAKI-ban számos ipari projekt, hazai és nemzetközi pályázat témavezetője, a Mesterséges Intelligencia Koalíció Adatipar munkacsoportjának vezetője. A „Big Data” kutatási témájában MTA „Lendület” kutatócsoportot vezet, valamint a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője.
16.00-16.30 SZATHMÁRY EÖRS AKADÉMIKUS VIDEÓ ELŐADÁSA: A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA MINT ÚJ EVOLÚCIÓS FAJ
18.00-19.00 TUDÓS BESZÉLGETÉS: MÉGSEM JÖN A TERMINÁTOR?
ORVOSLÁS, NYELV, MŰVÉSZET ÉS A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
Az eszmecserét moderálja: Stumpf András, a Válasz Online újságírója
A témát övező tavalyi hisztéria lecsengésével végre módunk nyílik arra, hogy szakértőkkel, tudósokkal vitassuk meg a mesterséges intelligencia veszélyeit és a benne rejlő lehetőségeket, immár tapasztalatok birtokában. Veszélyes az emberiségre, vagy csak egyes szakmákra az? Tudatára ébredhet-e valaha? Miben használjuk már most is sikerrel? Mi a magyar hozzáadott érték?
Társaság a köbön:
Dr. Horváth Péter
a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémia Intézetének igazgatója, a Lendület Mikroszkópos Képfeldolgozó és Gépi Tanulási Csoport vezetője. Kutatócsoportjával két gyorsan fejlődő technikai terület határmezsgyéjén végez úttörő kutatásokat. A nagy áteresztőképességű fénymikroszkópia fejlődésének következtében rengeteg adatot képesek a kutatók a laboratóriumban előállítani, ennek elemzéséhez pedig a mesterséges intelligencia módszertanának felhasználása és fejlesztése szükséges. A mikroszkópos képek gépi tanulással történő feldolgozása többek között gyógyszerek fejlesztésében és az egyénre szabott terápiák fejlesztésében is kulcsszerepet játszik.
Dr. Prószéky Gábor
a magyar mesterségesintelligencia-alapú nyelvmodellt, a PULI rendszert létrehozó HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, a több mint 30 éve működő számítógépes nyelvészeti vállalkozás, a MorphoLogic alapítója, a számítógépes nyelvészet, a gépi szövegelemzés, az intelligens szótárak és a számítógépes fordítás szakértője. A nyelvtechnológia hazai kialakításának Dr. Prószéky Gábor korai úttörője, megalapítója.
Bencsik Barnabás
művészettörténész, a METU tanára, aki számos kiemelkedő kortárs képzőművészeti intézményt vezetett, köztük a Trafó Galériát, a MEO-t, a Ludwig Múzeumot, illetve főkurátora volt a Műcsarnoknak. Kutatási területe a kortárs képzőművészet, mostanában pedig kimondottan a mesterséges intelligencia.
20.00-22.00 KERTMOZI:
Her – A nő. Amerikai romantikus dráma, 2013, 126 perc.
A film készítésekor nem túl távoli jövőben – és az azóta mindennapjainkat átszövő mesterséges intelligencia-alapú technológiák világában – szemtanúi lehetünk egy válófélben lévő, magányos férfi és egy női hangon megszólaló, érző és gondolkodó operációs rendszer közötti szerelem valamennyi stációjának. A két főszereplő – egy hús-vér férfi és egy test nélküli nő – között pedig hamar mély barátság, majd kölcsönös szerelem szövődik.
A sajátos hangulatú, megható és időtálló film, amely egyszerre szól jelenünk áttechnologizáltságáról, valamint a szerelem ősiségéről és kiszámíthatatlanságáról, öt Oscar-jelölést és legjobb eredeti forgatókönyvért járó Golden Globe-díjat kapott.
Jegyárak:
Kert a köbön esemény belépőjegy 1 főre Ár: 2.500 Ft/db
Kert a köbön esemény Páros jegy 2 főre Ár: 4.000 Ft/db
Tizenkét új tag a Fiatal Kutatók Akadémiájában, és bővül az FKA-alumni
A Magyar Tudományos Akadémia által 2019-ben alapított Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) idén áprilisban tizenkét új taggal bővült, az élettudományok területéről Vad Csaba, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Plankton-ökológiai Kutatócsoport vezetője csatlakozott az FKA tagjai közé.
Az FKA-tagságra beérkezett 75 érvényes pályázatból a 45 év alatti köztestületi tagok szavazatai, a jelöltek tudományos eredményei és az FKA célkitűzései iránti elkötelezettsége, valamint tudományterületi, nemi és földrajzi diverzitás alapján az FKA tagválasztási munkabizottsága tizenkét új tagot választott.
Ennek alapján 2024. május 1-től 2029. április 30-ig az FKA tagjai lesznek:
Barta Veronika (HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet)
Bíró Kinga (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Havasi Dávid (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Hegyi Eszter (Pécsi Tudományegyetem)
Kaló Zsuzsa (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
Kolossváry Márton (Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet)
Koltai Júlia (HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont)
Kutus Bence (Szegedi Tudományegyetem)
Modrián-Horváth Bernadett (Szegedi Tudományegyetem)
Ruppert Tamás (Pannon Egyetem) Vad Csaba (HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont)
Zsila Ágnes (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
Habár a hazánkban megjelent ázsiai tigrisszúnyogot cikkek tucatjai állítják be „halálos veszélyt” jelentő kórokozók hordozójának, a kutatók a vizsgált példányok egyikében sem találták meg egyelőre a nyugat-nílusi lázat terjesztő kórokozót. Garamszegi László Zsolt biológus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, a Szúnyogmonitor program vezető kutatója portálunknak ugyanakkor arról is beszélt, hogy idén már januárban kaptak bejelentést inváziós szúnyogok feltűnéséről.
– 2019 óta működik a szunyogmonitor.hu oldal. A beérkezett adatok, illetve a helyszíni vizsgálatok alapján tudnak-e előrejelzést adni az inváziós szúnyogfajok hazai elterjedésével kapcsolatban? – Arról talán már sokan hallottak, hogy a hazánkban élő félszáz őshonos szúnyogfaj mellett mintegy tíz évvel ezelőtt három inváziós faj is megjelent az országban. Ezek az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. A Szúnyogmonitor programban, a lakosság által beküldött fotók és minták segítségével nyomon tudjuk követni, hogy az ország melyik részén alakulnak ki stabil populációk. Ez önmagában persze nem elég, ezért igyekszünk minél több helyről példányokat begyűjteni, és genetikai módszerekkel szűrni a különböző kórokozókra. A három faj elterjedési mintázata különböző, nem szabad őket „egy kalap alá venni”. A program célja az is, hogy a kutatók meghatározzák, mik a legfontosabb környezeti igényei e rovaroknak, s ezek ismeretében azt is meg tudják mondani, hogy az ország mely területein melyik faj megjelenése várható.
– Hogyan ismerjük fel?
– A tigrisszúnyogot viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj igen kontrasztos színezetű: testét és lábait egyaránt fekete alapon hófehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik. Mivel a hazai lakosság immunológiailag nincs felkészülve a tigrisszúnyog csípésére, előfordul, hogy a csípés helyén hevesebb immunreakció indul be, a szokásosnál jobban begyullad a bőrfelület. Ez azonban nem jelenti azt, hogy „fertőzött” szúnyogról van szó.
– Tulajdonképpen készítettek egy szúnyog-előrejelzési térképet?
– Igen, nemrég elkészült az egész országot lefedő térképünk. Ezen nagyon jól látszik, hogy a délnyugati területen a tigrisszúnyog határozottan jelen van, az északkeleti országrészben viszont kicsi a felbukkanásának valószínűsége az ott uralkodó, számukra kevésbé ideális környezeti tényezők miatt. A másik két faj elterjedése szempontjából viszont nem lehet ilyen tájegységeket elkülöníteni az előfordulási gyakoriságuk kapcsán. Ennek a szórtabb megjelenésnek az lehet az oka, hogy a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog állományai még terjedőben vannak, az éves elterjedési mintázatok még drasztikusabban változnak. Ráadásul úgy néz ki, hogy a két faj verseng is egymással, mert amíg öt évvel ezelőtt a japán bozótszúnyogról érkezett több bejelentés, mostanában a koreai szúnyogból van több. Saját terepi vizsgálataink azt mutatják, hogy a csapdázási helyeken vagy az egyik fajt fogjuk meg, vagy a másikat, de a kettőt együtt soha, ami arra utal, hogy kiszorítják egymást e helyeken.
Garamszegi László Zsolt: „Attól, hogy egy veszélyesnek tartott szúnyogfaj itt él velünk, még nem biztos, hogy a kórokozókat terjeszti is” Fotó: ÖK
– Miként segíti ez a térkép az ellenük folytatott küzdelmet?
– Például hasznos lehet abban, hogy a szúnyogirtással foglalkozó szervek a térképek alapján szervezzék a gyérítési programjukat. Abban is segít, hogy járványügyi megfontolásból a gyérítést ott és akkor „vessük be”, ahol és amikor tényleg probléma van, és ne az egész országot „fújjuk tele” környezetszennyező irtószerekkel.
– Számos cikk ecseteli azt, hogy igen komoly veszélyt jelentenek ezek a szúnyogok. De van-e bármilyen adat arról, hogy Magyarországon bárki meghalt volna egy tigrisszúnyog csípésének következtében? – Én nem tudok ilyen adatról. Évente több ezer inváziós egyedet fogunk be az ország számos pontjáról, majd virológiai vizsgálatokat végzünk rajtuk. Eddig még egyetlen példányban sem találtuk meg például a nyugat-nílusi láz vírusát, míg az őshonos dalos szúnyog egyedeiben többször azonosítottuk e kórokozót. Valószínűleg az utóbbi faj felelős az emberi megbetegedéssel járó hazai esetekért. Erre figyelni kell, mert például 2018-ban lezajlott egy több mint 200 embert érintő fertőzési hullám, amelyben sajnos volt néhány halállal végződő eset is. Jelen van tehát egy kórokozó, amelytől tényleg tartani kell, csak éppen azt a jelenlegi ismereteink szerint nem az inváziós, hanem az őshonos fajok terjesztik Magyarországon. Attól tehát, hogy egy veszélyesnek tartott szúnyogfaj itt él velünk, még nem biztos, hogy a kórokozókat terjeszti is. Erre a legjobb példa a maláriaszúnyog, amelynek több faja is él nálunk: A malária (mocsárláz) régen Magyarországon is közismert betegségnek számított, ugyanakkor az 50-es évekre sikerült kiirtani, s ma egyáltalán nincs maláriaveszély.
– Ha megerősödik egy új faj populációja, az növeli annak valószínűségét, hogy kórokozó-terjesztővé váljon?
– Nagyon sok lépésből áll ez a folyamat, és minden egyes pont sajátos valószínűséggel jellemezhető a kórokozó átadása szempontjából, ezeket kell összeszorozni ahhoz, hogy egy járvány kialakulásának rizikóját megbecsüljük. A nyugat-nílusi láz esetében a kórokozó elsődleges gazdái a madarak. Először tehát a szúnyognak meg kell csípniük egy fertőzött madarat, majd egy embert. Itt tehát egy olyan szúnyogra „van szükség”, amely madarat és embert is támad, s viszonylag gyakran találkozik mindkettővel. A tigrisszúnyog viszont többnyire emlősöket csíp, így csekély a valószínűsége annak, hogy éppen egy olyan példány csíp meg minket, amely korábban egy vírushordozó madárból táplálkozott.
– Ha ilyen kicsi az inváziós szúnyogok okozta kockázat, miért van szükség a folyamatos megfigyelésükre?
– Azért, mert az említett folyamatban az egyes átadási lépésekhez tartozó valószínűségek kiszámolásához adatok kellenek, ezeket pedig a mi szűrési adataink alapján tudjuk megbecsülni. Ráadásul e valószínűségek változhatnak, így egy valós idejű, a szúnyogokra, a madarakra és az emberekre egyaránt kiterjedő monitoringra van szükség. Ráadásul potenciális veszély az is, hogy az inváziós szúnyogok olyan kórokozók terjesztésében játszhatnak majd úttörő szerepet, amelyek még nincsenek „bent” Magyarországon, s amelyek terjesztésére az endemikus szúnyogfajok nem fogékonyak. Manapság turisztikai tevékenységeink során könnyen behurcolhatunk olyan kórokozókat, mint a dengue-, a chikungunya- vagy a Zika-vírus, amelyeknek potenciális terjesztői a tigrisszúnyogok. A kérdés az, hogy a behurcolt esetekből mikor indulnak el fertőzési körök az inváziós szúnyogok közvetítésével az itthoni környezetben. A valós idejű elterjedési térképek és a virológiai szűrések eredményei segítenek e folyamatok megértésében, az érzelmi alapon kialakuló pánik helyett tényleges adatokra kell támaszkodnunk egy járvány előrejelzéséhez. Ezt a kiemelt feladatot látjuk el az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium programjában is.
– Elég enyhe volt a tél, sok lesz idén a szúnyog?
– A sikeres áttelelés önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy szúnyoginvázió lesz, ezt ugyanúgy szabályozza a tavaszi-nyári időszak hőmérsékleti értékeinek és a csapadék mennyiségének összjátéka is. A szúnyogok „mennyiségét” tehát nehéz előre jelezni. Az viszont érdekes, hogy a Szúnyogmonitor programban idén már januárban kaptunk bejelentést tigrisszúnyogról, míg főszezonjuk eddig a késő nyár-kora ősz környékére esett.
– Hogyan tudunk védekezni az inváziós fajok ellen?
– A tigrisszúnyogok nem kötődnek nagy vízfelülethez, ugyanis „konténerköltők”, azaz a ház körüli edényekben, hulladékban, játékokban felgyűlt esővízben szaporodnak. A leghatékonyabb védekezés, ha ezeket a potenciális tenyészhelyeket megszüntetjük, ugyanakkor ma már a kereskedelemben is kaphatók hatékony biológiai alapú irtószerek. A napnyugta környékén jellemző szervezett szúnyogirtás egyébként az inváziós szúnyogok ellen nem hatékony, mivel egész nap aktívak.
Az élőlények terjedése az a folyamat, amikor egy adott faj egyedei új, de a korábbihoz hasonló területekre vagy akár teljesen eltérő élőhelyekre jutnak el. A fajok terjedése történhet az egyedek aktív mozgása révén, de történhet passzív módon is, amikor valamilyen másik terjesztő ágens segítségével jutnak el új területekre. A terjedés folyamatának és korlátainak megértése segít előre jelezni hogyan alkalmazkodnak egyes fajok a változó környezethez, közvetve pedig hozzájárulhat a biológiai sokféleség megőrzéséhez és az ökoszisztémák stabilitásához.
A terjedés, mint folyamat vizsgálata a biológiai invázió kérdéseinek vizsgálatában kiemelt fontosságú, mégis alulkutatott kérdés. Az egymástól elszigetelt vizes élőhelyek benépesülése, a pionír és idegenhonos fajok megjelenése mindenki számára szembetűnő folyamat, de a mögötte álló mechanizmusra csak hipotéziseink vannak. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézeténekkutatói a biológiai invázió terjedéssel kapcsolatos hipotéziseit igyekeztek cáfolni vagy bizonyítani halakon és növényeken végzett két kísérletük során.
Korábban sokáig csak feltételezték, hogy az egymástól elszigetelt víztereken megjelenő halak terjedésében a vízi madaraknak nagy szerepe van, és a halak ikrái a madarak emésztőrendszerében túlélve, endozoohór módon képesek terjedni. Ezt a hipotézist nem olyan régen, szintén a HUN-REN ÖK kutatóinak sikerült a világon először bizonyítaniuk. De továbbra is kérdés volt, hogy ez mennyire nevezhető általánosnak a csontoshalak között, és mérhető e különbség az egyes fajok terjedő képességében.
Egy tőkés récéken végzett etetéses kísérletsorozatban erre adtak választ a HUN-REN ÖK kutatói, aminek eredményei az Ecography folyóiratban jelentek meg. A leggyakoribb őshonos (harcsa, ponty, süllő és compó) és idegenhonos halfajok (afrikai harcsa, amúr, naphal, amurgéb, kínai razbóra) passzív terjedő képességét vizsgálva öt fajnál tapasztalták az ikrák átjutását a madarak emésztőrendszerén, amelyből egy őshonos (compó) és egy idegenhonos faj (kínai razbóra) esetében életben is maradtak az ikrák. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy az endozoochor terjedő képesség általánosan elterjedt, de ritka jelenség lehet a csontoshalak között, aminek a mértéke fajonként jelentősen eltér. A tapasztalt különbség okaira még nem sikerült választ adni, ez vélhetően az ikrák egyedi fizikai sajátosságaiban keresendő.
Egy másik, hasonló kísérletben honos és idegenhonos-inváziós növényfajok endozoohór terjedő képességét hasonlították össze a kutatók. Régóta ismert és bizonyított, hogy a növényevő madarak aktívan részt vesznek a magok terjesztésében, a bélcsatornán történő átjutás befolyásolja azok csírázóképességét is. A HUN-REN ÖK kutatóinak vezetésével a világon először vizsgálták, hogy vannak e mérhető különbségek az idegenhonos és őshonos fajok terjedő képességében.
A vizsgálathoz vízi és mocsári növények magjait használták. A Freshwater Biology folyóiratban megjelent eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy az idegenhonos fajok endozoohór módon hatékonyabban terjednek. A magok ugyanis szignifikánsan nagyobb számban jutottak át a madarakon, ami nagyobb „propagulum-nyomást” biztosíthat számukra egy új élőhelyen, messze az eredeti élőhelyüktől. A nagyobb arányú átjutást a magok kisebb mérete és gömbölyűbb formája biztosítja az idegenhonos fajok részére. Érdekes és nem várt eredmény, hogy az emésztőrendszeren való átjutás a magok csírázóképességét az őshonos fajok előnyére módosítja, az ő magjaik nagyobb arányban csíráztak a kontroll magokhoz képest. A nagy számok törvénye alapján azonban a nagyobb propagulum-nyomás miatt az idegenhonos növény fajoknak nagyobb az esélyük a sikeres megtelepedésre és új populációk létrehozására is, ez jelentős kompetíciós előnynek számít a növények között.
Kép: Bütykös hattyú eszik egy megtelepedett és invázióssá vált kertészeti tündérrózsát a Dömsödi Holt-Dunán
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják a klímaváltozás hazai ökoszisztémára gyakorolt hatásait. Talán a legdrámaibb átalakulás a korábban állandó vizű hegyi patakokban figyelhető meg: egyre gyakrabban száradnak ki, ami az élővilágukat teljesen felkészületlenül éri. A kutatások szerint a kiszáradás hatására lecsökken a fajok és az egyedek száma, de az először tapasztalt rövid idejű kiszáradások után megnő azon fajok aránya a közösségben, amelyek helyben ki tudják várni, amíg visszatér a víz.
A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban száradnak ki a magyarországi vízi ökoszisztémák. Korábban ez a jelenség inkább csak a Mediterráneumból volt ismert, de az elmúlt pár évben már sok, korábban állandó magyarországi természetes víz is rendszeresen kiszárad. Míg öt évvel ezelőtt a korábban állandó vizű hegyi patakok mindössze 5-10 százaléka száradt ki, addig tavaly már a felüknél megfigyelhető volt ez a korábban szinte ismeretlen jelenség. Ez a körülmény teljesen új a vizek élővilága számára, ami súlyos kihívás elé állítja az élőlényeket. Ha a kiszáradások hossza és gyakorisága is növekszik, akkor csak a szárazságnak ellenálló fajok lesznek képesek hosszútávon fennmaradni vizeinkben.
A Petőczi-árok két állapota.
E jelenséget vizsgálták az Ökológiai Kutatóközpont kutatói a Mecsekben. A hegység déli elhelyezkedése miatt közelebb van a Mediterráneumhoz, így elsők között itt váltak korábban állandó vizű patakjaink időszakossá. Az ökológusok már négy éve rendszeresen vizsgálják, hogy az időszakossá vált vízfolyásokban élő szabad szemmel is látható gerinctelen állatok (például a szitakötők, poloskák, kérészek, csigák, kagylók, piócák) hogyan reagálnak arra, hogy időnként eltűnik a számukra éltető közeg. A kutatás első eredményeit most publikálták a Hydrobiologia című folyóiratban.
Dr. Kovács Bence a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársa. Az Erdőökológiai kutatócsoport tagja, fő kutatási témája az erdei mikroklíma, az erdőszerkezet és a fahasználatok közötti összefüggések vizsgálata.
Hogyan indult a pályád, hogy találtad meg ezt a kutatási témát?
Kaposvári vagyok, gimnáziumba is oda jártam. Elég sok minden érdekelt, a humán és a reál tárgyak egyaránt, de különösen a természetföldrajz, OKTV-versenyen is részt vettem földrajzból. Egyetemre végül környezettudományi szakra jelentkeztem, amely sokféle általános képzést nyújtott. Ökológusként ma visszagondolva, talán szerencsésebb lett volna, ha a biológia szakot választom, viszont lehet, hogy éppen emiatt tudok a kutatócsoportban a környezeti háttérváltozókra koncentráló témákkal is foglalkozni. A BSc végén kezdett vonzani az ökológia: Takács Sánta András holisztikus szemléletű, ember és természet kapcsolatát körüljáró előadásai, majd Ódor Péter növényökológia tárgya voltak a meghatározóak. Az MSc szakdolgozatomat Standovár Tibor erdőökológusnál írtam az ELTE TTK Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékén örökerdő gazdálkodás témában, ahol a Királyréti Erdészet átalakító üzemmódban kezelt lékjeinek felújulási és vadhatás-viszonyait vizsgáltam. A doktori iskolában már Ódor Péternél (az Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos tanácsadójánál) voltam doktorandusz hallgató, aki bevont a Pilis Üzemmód Kísérlet tervezésébe és kidolgozásába is. Fiatal doktoranduszként nagyon megtisztelő volt, hogy egy jelentős új kutatási program indulásánál önálló feladatokat kaptam, majd a projektben én lettem a mikroklíma-modul felelőse. Az erdei mikroklíma kutatása lett később a doktori témám is. Az erdőgazdálkodás erdei mikroklímára gyakorolt hatásai különösen érdekelnek azóta is.
Milyen léptéket jelent a mikroklíma? Miket mértek a mikroklíma mérések során?
Klasszikusan a talajközeli légköri folyamatok tér-idő léptékében definiálták a mikroklímát (2 m alatti, illetve a milliméterestől pár száz méterig tartó horizontális kiterjedésű jelenségek, másodperces- néhány órás időtartam). A 2010-s évektől már inkább az élőhelyekhez viszonyítják. Erdők esetében ez a lombkorona alatti térrészben pár száz métert és néhány hónap-egy év időtávlatot jelent a mikroklíma lehatárolásánál. A mikroklíma esetében – főként digitális műszerekkel – elsősorban a léghőmérsékletet, a páratartalmat, a talajhőmérsékletet, talajnedvességet és a fényt mérik. Itthon nem annyira felkapott kutatási terület, de Nyugat- és Észak-Európában, illetve az USA-ban és Ausztráliában komoly kutatócsoportok foglalkoznak mikroklíma ökológiával. Már az 1960-as évekből is vannak mikroklíma mérési adatok – főként agrárkutatásokban végeztek méréseket. Az erdészetben is régóta használják az állományklíma fogalmát és az egyes fafajok klimatikus igényeinek megfeleltetett eltérő termőhelyi viszonyokkal leírható egységeit – ezek azonban többnyire tapasztalati megfigyeléseken alapulnak. Az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) 2014-ben kezdte meg egy mezoklíma mérőállomás-hálózat kiépítését.
A saját témámhoz kapcsolódóan önmagában a mikroklíma is érdekelt (hogyan változik, mi miatt, stb.), de ezzel párhuzamosan korábbi kutatások során sok erdei élőlénycsoportról kiderült, hogy a közösségszerkezetük, sokféleségük és hosszú távú túlélésük szempontjából egyaránt fontos az erdei mikroklíma. Ráadásul a különböző csoportoknak más-más tényezők lehetnek kulcsfontosságúak. Például az erdei lágyszárúak a gyér fényviszonyokhoz alkalmazkodtak és fontos számukra a magas páratartalom, de egyes fajok nagyobb megvilágítottságot igényelnek vagy a megnövekedett fénymennyiség és/vagy talajnedvesség-többlet hatására intenzív növekedésre képesek, ezáltal a fény a közösségek összetételét jelentős mértékben határozza meg. A mohafajok általában – de különösen a korhadéklakók – a kifejezetten párás, hűvös mikroklímát preferálják; a zuzmók ezzel szemben képesek a legszárazabb erdei élőhely foltokat elfoglalni a talajon, és főleg az epifiton fajok számára a fény, az időnként benapozott mikro-élőhelyek jelenléte kulcsfontosságú. A talajlakó állatok – mint például a fontos lebontó csoport, a televényférgek – számára a megfelelően magas talajnedvesség és a fák árnyalása következtében nem túlmelegedő feltalaj bizonyult fontos mikroklíma változónak.
Összességében azonban elmondható, hogy az erdei biodiverzitás szempontjából a kiegyenlített, szélsőségektől mentes mikroklíma az, ami kulcsfontosságú, és ennek kialakításában, fenntartásában a lombkoronának fontos szerepe van. A lombozatot úgy képzelhetjük el, mint egy szigetelő réteget: árnyékol, ezáltal nappal hűvösebb van, éjszaka nem engedi annyira lehűlni a felszínt, a szél általi átkeveredést csökkenti, így a talaj párolgása és az aljnövényzet párologtatása következtében stabil légnedvesség viszonyokat biztosít.
Hogyan kapcsolódik össze az erdőművelés módja az erdei mikroklímával?
A Pilisben folytatott erdőökológiai kutatásoknak az Ódor Péter vezette Őrs-Erdő projekt (2004-2013) volt a közvetlen előzménye. Ennek az volt célja, hogy feltárja a különböző erdei élőlénycsoportok biodiverzitását, illetve faji és funkcionális összetételét meghatározó környezeti változókat. Aztán 2012-2013 körül az erdészek részéről is megnövekedett az érdeklődés az olyan kutatások és eredményeik iránt, amelyek azt vizsgálják, hogy a különböző üzemmódok mellett mi történik a termőhelyi viszonyokkal és a felújulással. A vágásos erdőgazdálkodással szemben a szálalóvágásokat, illetve a lékvágáson alapuló folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodási módokat (vagyis amikor egybefüggő nagyobb területek helyett csak kisebb facsoportokban vágják ki a fákat) az árnyéktűrő fafajokra (pl. bükk) kísérletezték ki, tölgyesekre kevés nemzetközi példa létezett.
A Pilis Üzemmód Kísérletben 2014 óta, egy gyertyános-tölgyes állományban a különböző erdészeti üzemmódok (vágásos illetve örökerdő üzemmód) hatásait kutatjuk négy erdei élőlénycsoportra: az aljnövényzetre (Aszalós Réka – ÖK ÖBI), a futóbogarakra (Elek Zoltán – ÁE), a pókokra (Samu Ferenc – ATK NÖVI) és a televényférgekre (Boros Gergely – MATE). Ezt egészíti ki környezeti DNS technikával a talajlakó gombaközösségek (Geml József – EKKE), ezen kívül a kétszárnyúak (Soltész Zoltán – ÖK ÖBI) és az avarlakó mezofauna (Flórián Norbert – ATK TAKI) időszakos vizsgálata. Az avar- és talajviszonyokat a Soproni Egyetem kutatói, Bidló András vezetésével vizsgálják. A különböző üzemmódok összehasonlításából az eredmények alátámasztják, hogy a lékek képesek megőrizni az erdei mikroklímát és már jelenlévő újulati egyedek esetén a fafajok felújulása is sikeres lehet a lékekben ugyanúgy, mint egy véghasználati területen. Az Erdőökológiai kutatócsoport külön kísérletes modult állított be a felújulás vizsgálatára (Tinya Flóra – ÖK ÖBI), öt fafaj csemetéit ültettük be az egyes mintavételi egységeinkbe – ezek 6 m × 6 m-es elkerített négyzetek. A kutatási eredmények alapján az örökerdő gazdálkodásban használt egy fahossznyi lékekben történő fakivágás jó alternatívája a vágásos erdőgazdálkodásnak. Viszont ebben a kísérletben egy adott lékméretet használtunk.
Kísérleteinkben minden mintavételi egység középpontjában zajlik a mikroklíma mérése. A képen Onset gyártmányú négycsatornás adatgyűjtő látható, amellyel a fény növények által hasznosított tartományát (PAR, 400-700 nm), 150 cm-es magasságban a léghőmérsékletet és a levegő páratartalmát, 2 cm-en a talajhőmérsékletet, valamint a feltalaj (10-20 cm) nedvességtartalmát mérhetjük.
A kutatás tovább gondolásához a gyakorlatban dolgozó erdészek visszajelzései is irányadók voltak. Az erdészeti gyakorlatot kifejezetten érdekelte, hogy milyen hatásai vannak a lékek különböző méretének és alakjának, illetve annak, hogy egy vagy több lépésben történik a lékek kialakítása, melyik ideálisabb a kocsánytalan tölgy felújulása szempontjából. Ez utóbbi egy új dimenzióját hozta be a vizsgálatoknak, mert nem csak a lékméret (150 m2 vagy 300 m2) és lékalak (kör alakú vagy 1:3 arányban elnyújtott) vizsgálata került be a Pilis Lék Kísérletbe, mint vizsgálati szempont, hanem annak nyomon követése is, hogy miként reagálnak a termőhelyi viszonyok és az élőlénycsoportok arra, ha először kisebb méretű léket nyitnak, amelyet később kitágítanak. A gyakorlatban ezt adaptívan végzik az erdészek – a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél ez egy bevett gyakorlat –, de kísérletes körülmények között még nem vizsgálták.
2024-től pedig egy harmadik kísérlettel is bővült a palettánk. Az eddigi kísérletek mindig a zárt erdőállományból indultak, például ilyen állományban létesítettük a különböző lékeket, de gyakorlati szempontból az is fontos kérdés, hogy ehhez képest a már nyitottabb (ún. bontott) állományokban hogy alakulnak a termőhelyi és felújulási viszonyok, illetve hogyan reagál az erdei biodiverzitás a kezelésekre
Az eddigiek alapján ez a kutatási téma szorosan kapcsolódik a gyakorlathoz. Az erdészek hogyan viszonyulnak ehhez a projekthez, hogyan működtök együtt?
Mindhárom terepi kísérletnél már a kísérlet tervezési szakaszába bevontuk a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársait, elsődlegesen Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettest, valamint a Pilisszentkereszti Erdészet munkatársai is konstruktívan részt vettek a terepi kísérletek tervezésében-kivitelezésében. Az erdészek számára jó visszajelzés, hogy az örökerdő üzemmód, milyen sok más, az erdei biodiverzitást érintő szempontból is kedvezőbb, mint a vágásos erdőgazdálkodás. Az örökerdő gazdálkodás vágásterület nélküli erdőgazdálkodást jelent, ahol a faanyagot térben elszórva termelik ki az erdőből és ún. „javafa” módszerrel dolgoznak, vagyis a legjobb növekedésű fák fejlődését segítik az erdészeti munkák során. Ez folyamatos faanyag kitermelést jelent az erdőből, de nem keletkeznek nagy, fátlan, ún. véghasználati területek, mint a vágásos erdőgazdálkodás során.
Milyen más projekteken dolgozol még a pilisi projekteken kívül?
A kutatócsoporton belül elkezdtük táji léptékben vizsgálni a vágásos és örökerdő gazdálkodás hatásait, a Pilis más területein, a Mecsekben, a Bakonyban és a Budai-hegységben vannak mintaterületek. Ebbe a témába a saját PD OTKA kutatásaimmal kapcsolódom be, azt vizsgálva, hogy különböző térléptékben milyen a mikroklíma heterogenitása. Mérsékeltövi erdőkben, ökológiai céllal eddig még nem alkalmazott hőkamerás méréseket tervezek, amelyhez a módszertant is ki kell még alakítani. A hőkamera tulajdonképpen egy olyan kamera, amely a különböző felületek által kibocsátott infravörös sugárzás detektálása révén képes előállítani egy olyan képet, amelyen a vizsgált felület hőmérséklete pixelről pixelre megismerhető. Ez a módszer reményeim szerint alkalmas arra, hogy kiegészítse a pontszerű, de időben finomabb felbontású műszeres mérésekből származó eredményeket, a finomléptékű változatosság kimutatására alkalmas, de pillanatszerű hőmérsékleti információkkal. További tervem egy olyan meta-analízis, amely azt vizsgálja, hogy a zárt erdők mikroklímáját hogyan változtatja meg az erdőgazdálkodás, a különféle beavatkozások. Az eddigi vizsgálatok többnyire az erdei mikroklímát különböző állományjellemzők mellett hasonlították össze a szomszédos nyílt területekkel. Az én célom viszont az, hogy a referencia a zárt erdő legyen és a fő kérdésem, hogy az egyes erdészeti fahasználatok hatására hogyan módosulnak az egyes mikroklíma változók, mi a zárt erdőkhöz viszonyított eltérés.
A kutatócsoporton belül egy másik témám, egy „talált projekt”. Sokat dolgozunk együtt terepen Németh Csabával, mohákkal foglalkozó kutatóval és ő megtalált egy ritka, védett moha fajt egy mintaterületünk néhány dendrotelmáján. Vele és Veres Katalinnal, 2022-ben arra terveztünk vizsgálatot, hogy vajon mi határozza meg, hogy egyes dendrotelmákban vagy azok nyílásánál előfordul ez a nagyon különleges, mikorélőhely-specialista mohafaj, a Codonoblepharon forsteri. Ez az európai szubendemikus faj Európán kívül néhány észak-afrikai helyszínről ismert, óceáni, illetve mediterrán klímán fordul elő tipikusan, ezért magyarországi jelenléte nem mindennapi.
Azt kezdtük el kutatni, hogy felhagyott sarjeredetű cseres-tölgyesben a dendrotelmáknak milyen hatása van a helyi mikroklímára, illetve a lokális faállományszerkezet hogyan befolyásolja ezek mikroklimatikus viszonyait. Kimértük például, hogy a nyílásuknál még a zárt erdőhöz képest is további 2°C-kal hűvösebb a mikroklíma és 20%-kal magasabb a páratartalom a nap legmelegebb időszakában.
Dendrotelma avagy „tündérkút” egy sarjeredetű csertölgyön, amely nyílásának alsó részén, intenzív smaragdzöld színével, jól elkülönül a mikrohabitat-specialista Codonoblepharon forsteri a területen legnagyobb tömegben növő, generalista ciprusmohától (Hypnum cupressiforme)
Mit jelent a dendrotelma? Más néven tündérkút, de manófürdőként is emlegetik.
Olyan kis időszakos víztestet jelent, ami fásszárú növényeken alakul ki: bekorhadt fatörzsön kialakuló üregekben, ágvillákban vagy akár kitakaródott gyökereken és korhadt tuskókon létrejött mélyedések, amelyekben megmarad a víz. Az általunk vizsgált tölgyesben olyan típusa alakul ki, ami viszonylag nagyméretű, így azt is tudjuk vizsgálni, hogy milyen sokáig képes megtartani a benne levő vizet, illetve, hogy egy-egy csapadékesemény után milyen mértékben képes feltelni.
A dendrotelmák vizében jellegzetes élőlényközösségek alakulnak ki, 18 európai gerinctelen fajt tartanak számon tündérkút-specialista fajként, de körülöttük is, például a már említett moha mellett egy másik moha, az Anacamptodon splachnoides is csak itt fordul elő. Ezen kívül, gerinces fajok számára is fontosak lehetnek ezek a mikro-élőhelyek, elsősorban mint ivóvízforrások. Kameracsapdával Zagyva Gergő, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, például egy általunk vizsgált bujáki tündérkútnál egyebek mellett vadmacskát, rókát és meggyvágót is lefilmezett. Nagyon különleges, szigetszerű ökoszisztémák jönnek így létre, ezért ezek az élőhelyek különösen érdekesek a metapopulációkat kutató szakemberek és a taxonómusok számára egyaránt.
Az Ökológiai Kutatóközpontban dolgozol együtt más kutatócsoportokkal is?
A kutatáson kívül mi tartozik még az érdeklődési körödbe? Akár a kutatómunkához kapcsolódóan, akár azt kiegészítve?
Oktatok, de csak mint óraadó, nincs állandó tárgyam és programom. Leginkább terepgyakorlatot szeretek tartani, kevésbé vonz a frontális oktatás – bár saját tárgy esetében, amit elejétől a végéig fel kell építenem, lehet, hogy ez megváltozna.
Szabadidőmben leginkább a gyerekeimmel játszom. Az aktuális kéréseknek megfelelően a dinoszaurusz park alapításától kezdve, az élelmiszerbolton át, legós tengerkutató-állomás létesítéséig elég széles a paletta. De szeretek zenét hallgatni, koncertre járni, kirándulni és olvasni is. Az életközepi nosztalgia-hullámban most éppen a 90-es évek vidéki Magyarországán játszódó felnövéstörténetek fognak meg leginkább, mint Vass Norbert Indiáncseresznye c. könyve vagy Hartay Csaba kötetei.
Az Ökológiai Kutatóközpontban te hoztad létre a filmklubot. Szeretsz filmet nézni?
Korábban volt olyan korszakom, amikor nagyon érdekelt a filmművészet és sok filmet néztem. A filmklubbal kapcsolatban kezdetben csak az volt a koncepció, hogy a számomra fontos filmeket megosszam egy kollégákból álló baráti csoporttal is, ha már szegényeknek rengeteget beszéltem erről vagy arról az alkotásról. Később egy kicsit kinőtte magát ez a kezdeményezés, már nem egyedül szerveztem, módosult a „víziónk” is. Volt egy korszak amikor tematikus filmnapokat tartottunk, amikor is a filmeket egy-egy nevezetes dátumhoz (pl. Víz Világnapja, Anyák Napja) igazítottuk. Majd egy időben demokratikusabbá kívántuk tenni a vetítéseket és rövid ismertetőink után szavazni lehetett a megtekinteni kívánt alkotásra. A filmklub ma is létezik, kisebb csoport az aktív magja és egy sajnos sokkal inkább bővülő, mint fogyó lista alapján igyekszünk műsorra tűzni a filmeket.
A kis hattyú Ázsia tundravidékén fészkel, telelőterülete elsősorban Európa északi-tengeri partvidéke, valamint egyes nagyobb folyók torkolatvidékei, például a Duna-delta. Magyarországon ritka kóborló. A most megtalált mentett madár az első jelölt példány itthon. A mentett és jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, és 13-án már a Gyergyói-havasoknál átrepült a Kárpátok fölött és elhagyta a Kárpát-medencét.
2024. március 2-án egy kis hattyút (Cygnus columbianus bewicki) találtak Acsán (Pest megye, Chugyik Gábor) egy telephely udvarában. A madár rossz helyen landolt és nem tudott felszállni, ezért Kovács Klára (Tollas Barát Madármentés) segítségével állatorvoshoz szállították. A vizsgálatok során kiderült, hogy a jobb lába sérült meg, emiatt nem bírt nekirugaszkodni a repüléshez. Továbbá a röntgenfelvételek egy sörétszemet is kimutattak a testében. A lába bő egy hét alatt meggyógyult, a sörétszemet nem vették ki, mivel nem akadályozta a madarat a mozgásban. A műtét mindig kockázatos, és a hazai és külföldi szakemberek is azt javasolták, hogy ne vegyék ki a sörétet. Nyugat-Európai vizsgálatok alapján a kis és énekes hattyúk egy jó részében van sörétszem, a madarak ezzel együtt tudnak élni. A madár ellátását és kezelését Kovács Klára és Dr. Schütz Éva végezte (Tollas Barát Madármentés és a Szentendrei Kisállatkert és Természetvédelmi mentőközpont). Mivel a hattyú az állatorvosi kezelés hatására gyorsan gyógyult, ezért az MME Madárgyűrűzési Központ munkatársai felvették a kapcsolatot a Belga Madárgyűrűzési Központ vezetőjével Didier Vangeluwe-el, (Royal Belgian Institute of Natural Sciences), aki az európai kis hattyú jelölések nagy részét koordinálja, és kértek tőle színesgyűrűt a fajra. Szinte azonnal válaszolt, hogy küld színes lábgyűrűt Belgiumból, és még egy fel nem használt GPS jeladót is sikerült szereznie Bulgáriából. A két helyről egyszerre postázták a gyűrűket és a jeladót, rá egy hétre már meg is érkezett a két csomag. A madarak jeladóval történő ellátása kutatási engedélyhez kötött. Az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézet, Állatökológiai Kutatócsoportja Dr. Boros Emil, tudományos főmunkatárs irányításával országos lefedettséggel végzi a vízimadarak jelölését, hagyományos és modern technológiai módszerekkel. Így az Intézettel együttműködve került sor a madár jelölésére.
Az elengedés előtt lábgyűrűkkel és jeladóval látták el a kis hattyút (Fotó: Boros Emil)
Közel két hét kezelési időt követően a hattyú teljesen megerősödött és március 15-én lett elengedve Szécsény mellett, az Ipoly egyik nagy kiöntésén, a Káprásokalján (Nógrád megye). Azért választották ezt a helyet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának, Papp Ferencnek a javaslatára, mert ez az egyik legközelebb eső természetes vizes élőhely a madár megtalálási helyéhez. A területen ebben az időszakban számos vízimadár, köztük harminc bütykös hattyú tartózkodott, amely mutatja az élőhely kiváló minőségét a hattyúk számára. Az elengedés előtti percekben a madár megkapta a lábgyűrűket (egy fém és egy műanyag gyűrű) és nyakgyűrűt, amelyben a jeladó és a hozzátartozó napelemek vannak beépítve (Interrex OMNI 2G típus). Ennek segítségével lehet on-line nyomon követni a madár mozgását.
A kis hattyú egy hónapon át ezen a kiváló, természetes vízzel elöntött mocsárrét komplexumon maradt, több más vízimadár csapat társaságában. A fajra jellemző normális viselkedést mutatta, sokat legelt a füvesebb részeken, majd esténként a tocsogós vizes részekre húzódott vissza, időnként repült egy-egy kisebb kört a terület felett. Majd április 12-én este 19:28 perckor váratlanul útnak indult. Egész éjszaka repült majd másnap reggel 6 és 7 óra között landolt egy kis víz tározón Romániában (Beszterce-Naszód megye). Itt pihent délig, majd ismét útnak indult, a Gyergyói-havasoknál átrepült a Kárpátok fölött és elhagyta a Kárpát-medencét és délután 15:00-kor ismét leszállt pihenni Neamț megye egy nagyobb víz tározójára. Április 14-én reggel tovább indult, keleti irányba, a Fekete-tenger felé, legutóbbi pozíció jele Odessza környékéről érkezett.
A kis hattyú mozgása április 15-ig (Madárgyűrűzési Központ)
A kis hattyú Ázsia tundravidékén fészkel, telelőterülete elsősorban Európa északi-tengeri partvidéke, valamint egyes nagyobb folyók torkolatvidékei, például a Duna-delta. Magyarországon ritka kóborló. Ez az első jelölt példány itthon.
A mentésben, kezelésben és a jelölésben, valamint az elengedésben közreműködő szervezetek és szakemberek örömmel fogadták a madár eddigi sikertörténetét. Reméljük, hogy épségben eljut a fészkelőterületre és a felhelyezett jeladó segítségével számottevően bővül az ismeretünk az életmenetéről, vonulásáról és élőhelyválasztásáról, amely jelentősen hozzájárulhat a faj hosszú távú megismeréséhez.
Ha sokféle őshonos vadvirág magjait tartalmazó keverékkel vetjük be a termőföldek szegélyét, akkor nagyban segíthetjük a beporzó rovarok túlélését és boldogulását – derül ki a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban működő Lendület Ökoszisztéma Szolgálatás Kutatócsoport és a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet (MATE VTI) munkatársainak most publikált eredményeiből. Ezzel nemcsak a természetes biodiverzitást őrizhetjük meg, de a rovarbeporzástól függő tápláléknövényeink fennmaradását is elősegíthetjük.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatói folyamatosan vizsgálják az emberi tevékenység természetre gyakorolt hatását. Talán a mezőgazdasági termelés az a tevékenység, ami a legközvetlenebb módon befolyásolja a termőföldek környezetében lévő természetes élőhelyek közösségeinek működését, ezért az agrárium ökológiai hatásai folyamatosan a legfontosabb kutatási témák közé tartoznak. A Lendület Ökoszisztéma Szolgálatás Kutatócsoport és a MATE-VTI munkatársai négy évvel ezelőtt egy nagyszabású terepi kísérletbe kezdtek. Az alföldi agrártájban félhektáros vadvirágos parcellákat hoztak létre a termőföldek szélén, és azóta azt vizsgálják, hogy e növények hogyan hatnak helyi pollinátorok (beporzók) viselkedésére. E hosszútávú kísérlet első eredményei jelentek meg nemrégiben az Agriculture, Ecosystems and Environment című folyóiratban.
„Az elvetett magkeverékben rendkívül sokféle őshonos növényfaj volt, vagyis a parcellák növényzetét kifejezetten a beporzók igényeire szabva alakítottuk ki – mondja Bihaly Áron, a tanulmány első szerzője, a kutatócsoport munkatársa és a MATE PhD hallgatója. – Az elmúlt években folyamatosan nyomon követtük, hogy e vadvirágos parcellák mennyi virágot biztosítanak a beporzóknak (vadméheknek, lepkéknek, zengőlegyeknek, darazsaknak), illetve hogyan változik a számuk és diverzitásuk a virágkínálat és a táji környezet hatására.”
Mára szerte a világon felismerték, hogy a biodiverzitás csökkenése hatalmas problémát jelent, és ezt az ember okozza az urbanizáció, a mezőgazdaság egyre nagyobb földhasználata, a vízellátás megzavarása és a klímaváltozás révén. Az európai szárazföldi területek felén mezőgazdasági művelés zajlik, és az agrárium által használt legtöbb eljárás csökkenti a terület biológiai sokféleségét. Több száz hektárnyi összefüggő területen termelünk egyféle növényt, majd a betakarítás után feldúljuk a talajt, így a földön és a föld alatt élő állatokat is elpusztítjuk.
A beporzó rovarok a biodiverzitás kulcsfontosságú elemei, hiszen rengeteg növény (közöttük sok termesztett növény) szaporodását biztosítják, másrészt pedig ők maguk is az életközösségek részesei. A pollinátorok segítése érdekében az utóbbi időszakban a mezőgazdasági területeken is igyekeznek megteremteni a túlélésük, szaporodásuk feltételeit, ezzel pedig egyszerre védik a természetes élővilág sokféleségét, illetve a rovarok által beporzott kultúrnövények terméshozamát. Az egyik leggyakoribb ilyen beavatkozás, amikor a termőföldek szélére hat-tíz méter széles virágos sávokat vetnek, amelyek táplálékforrásul és búvóhelyként szolgálhatnak a beporzó rovarok számára.
„Ezzel az eljárással azonban sok a probléma, hiszen az alkalmazott módszerek nem nevezhetők kiforrottnak. A kutatásaink során éppen ezért az a fő célunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan lehet a vadvirágokkal még hatékonyabban segíteni a beporzókat, hogy ezáltal jól használjuk fel a mezőgazdaságra és természetvédelemre szánt véges forrásainkat – folytatja az ökológus. – Korábbi kutatások feltárták, hogy az általában kialakított hat méter széles virágsávok túl keskenyek, a növényvédőszeres permetezés sokszor e sávokra is átjut, és legtöbbször csupán egy-két évig hagyják fejlődni a sávot, ami nem elég arra, hogy benne teljes értékű rovarpopuláció telepedhessen meg.”
A gyakorlatban kialakított virágsávokban kevés és gyakran idegenhonos növényfajt vetnek el. Emiatt a bennük kialakuló közösség szegényes: a fajgazdagsága alacsony, a behurcolt növények pedig akár invázióssá is válhatnak, ha elhullajtják a magjaikat a parcellán kívül. E hiányosságok kiküszöbölése érdekében az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai jóval nagyobb, 50×100 méteres parcellákat alakítottak ki 2020-ban, amelybe rendkívül sokszínű, összesen 32 virágzó őshonos növényfaj magjait vetették el. Azt is tesztelték, hogy van-e szerepe a vadvirágos terület szerkezetének: a különböző kísérleti helyszíneken vagy egyetlen fél hektáros területet, vagy több kisebb területet alakítottak ki.
A transzekt menti egyeléses mintavétel (transect walk method) és a virágkínálat-becslés (flower resources assessment) terepi munkáiról készült fotók mind a négy évből. Fotók: Bihaly Borbála (bal felső, jobb alsó) és Bihaly Áron
Az már a kísérlet első, most publikált eredményeiből is nyilvánvalóvá vált, hogy e parcellák telepítése a legkülönfélébb táji környezetben is hatékony lehet. A korábbi kutatások azt a következtetést vonták le, hogy ahol egyébként is van természetes élőhely a közelben, oda nem érdemes vadvirágokat vetni. Az Ökológiai Kutatóközpont és a MATE munkatársainak eredményei azonban cáfolják ezt a vélekedést: kiderült, hogy e virágsávok a természetközelibb agrártájban is jelentősen növelik a beporzók egyedszámát és diverzitását.
„Minél több és minél sokszínűbb növény virágzott egy parcellában, annál több megporzó rovar élt benne – értékelte az eredményeket Bihaly Áron. – Talán az a legfontosabb felismerésünk, hogy a virágos parcellák fontossága változik az év során. Nyár közepére a szántóföldek környezetében nagyon lecsökken a virágzó növények száma, így a beporzó rovarok nehezen találnak táplálékforrást és búvóhelyet. Ha nincs a közelben természetes élőhely, a vadvirággal vetett területek ilyenkor szó szerint a túlélést biztosítják a pollinátoroknak. Ezért a kutatásunk legfontosabb üzenete az, hogy az egész vegetációs időszakban, tavasztól őszig folyamatosan biztosítanunk kell a sokszínű virágkínálatot a rovaroknak, hogy ők biztosíthassák a tápláléknövényeink nagy részének túlélését.”
A vadvirágos parcellák (wildflower plantings) diverz virágkínálata a második (bal) és harmadik évben (jobb), valamint a virágokat látogató megporzórovarok (alsó sor). Fotó: Szigeti Viktor (bal felső és bal középső), Bihaly Borbála (alsó sor, jobb felső és jobb középső)
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai fémtárgyak vízből való kiemelésére specializálódott mágneshorgászok közösségi média bejegyzései alapján becsülték meg az elvesztett horgászfelszerelések számát és típusát hazánkban. A Hydrobiologia nevű tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint legalább néhány tízezer, de akár több százezer horgászfelszerelés is lapulhat a magyarországi vizekben,nem beszélve az egyéb fémtartalmú hulladékokról, melyek a mágneshorgászok feldolgozott terítékeinek túlnyomó többségét (65.8%) alkották.
Az elveszített halász- és horgászfelszerelések, különösen az ólomtartalmú eszközök a vízi ökoszisztémák komoly szennyezői. A leggyakrabban különféle halászhálók süllyednek a vizek mélyére, de zsinórok, bóják, horgok, műcsalik, halcsapdák, valamint műanyag és mikroműanyag fragmentek is kerülnek a természetbe a horgászat és halászat következtében. Bár egyes tanulmányok szerint a használt felszerelések mintegy 2 százaléka tűnik el évente ‒ ami a legóvatosabb becslések szerint is legalább több tízezer halász- és horgászeszközt jelent világszerte –, a becslésekben máig komoly hiányosságok tapasztalhatók.
Löki Viktor, a Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa kollégái, és három doktoranduszhallgatója segítségével a világon először vonta be ökológiai, vízminőséget érintő tudományos kutatásba a rekreációs mágneshorgászok közösségi média-profiljait, hogy fogásaik alapján megbecsüljék a magyar horgászok elveszített eszközeinek hozzávetőleges típusát és számát. Fő célkitűzésük többek között a Magyarországon leggyakrabban előforduló felszereléstípusok azonosítása, és a folyó-, illetve állóvizekben elvesztett eszközök arányának és típusának összehasonlítása volt. A kutatók magyar mágneshorgászok egyéni és csoportos közösségimédia-oldalainak hatévnyi tartalmát, összesen 2889 posztot vizsgáltak át a Facebookon, az Instagramon és a YouTube-on, aminek során 1039 fotót és 84 videót elemeztek részletesen.
Amint Löki Viktor elmondta, a mágneshorgászok egy kötél végére rögzített erős, akár 900 kilogrammos vagy még nagyobb tartóerejű neodímium mágnest használnak a fémtárgyak kiemelésére, elsősorban kincskeresési szándéktól vezérelve. A leggyakoribb kihalászott fémtárgyakat a konzervdobozok, söröskupakok, különféle fémdarabok, szögek, érmék jelentik, de a nagyerejű mágneseknek köszönhetően nem ritkák a vízből kiemelt mobiltelefonok, kerékpárok vagy alkatrészeik, illetve akár lőszerek, fegyverek sem. Fontos megjegyezni, hogy az összes elemzésbe bevont fogás mindössze 11.4% százalékában fordult elő kimondottan a horgászattal összefüggő szemét.
Kutatóink a posztok elemzése során 31 különböző típusból összesen 2018 horgászfelszerelést találtak. A részletes elemzések során a kutatók jelentős különbségeket azonosítottak a talált eszközök száma és típusa szerint: a folyókban szignifikánsan magasabb volt az elveszített felszerelések aránya, mint a csatornákban, és feltűnően magasabb, mint a halastavakban, valamint sokkal több pergetőeszköz került elő folyóvizekből.
Az eredmények alapján a mágneshorgászok posztjainak elemzése világszerte költséghatékony alternatívát nyújthat kiegészítő információk gyűjtésére az elveszített horgászeszközökről. Mivel jelenleg sem az elveszett felszerelések teljes (becsült) mennyisége, sem az elvesztéshez vezető tipikus események nem tisztázottak, a talált eszközök alapvető leltározása mellett a jövőben kulcsfontosságú lehet e tényezők, illetve a horgászok felfogásának és viselkedésének alaposabb megértése is. Ez azért is kiemelten fontos, mivel a mostani eredmények ‒ több mint 2000 eszköz mindössze 330 helyszínről ‒ és a hazai horgászok és horgászhelyek jelentős száma alapján óvatos becsléssel is legalább néhány tízezer, de sajnos akár több százezer elveszített horgászfelszerelés is lapulhat a magyarországi vizekben.
Löki Viktor egyébként egy most zajló kutatásában közösségi média bejegyzések, videók alapján éppen azt vizsgálja, milyen élőlények akadnak bele a damilokba, horgokba, elhagyott szerelékekbe, etetőkosarakba: friss tapasztalatai szerint legalább 66 különböző madár, hüllő, kétéltű, vagy akár emlősfaj példányai kerültek már bajba elveszített horgászfelszerelések miatt. A madarak közül úgy tűnik, elsősorban bütykös hattyúk, nagykócsagok, szürke gémek, és nagyobb testű társaik számára jelentenek veszélyt ezek a felszerelések, de munkatársunk szerint érdemes lenne azt is kutatni, hogy a kisebb élőlények, például makrogerinctelenek állatok számára milyen veszélyeket rejtenek az „eltűnt” horgászfelszerelések.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények. A közelmúltban kimutatták, hogy a természetes vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket, ami a II. világháborús kiskunsági bombatölcsérekben összegyűlt szikes vizek vízibolha-populációiban is megfigyelhető. A legújabb eredményeiket összefoglaló tanulmányt a Proceedings of the Royal Society B, a brit Royal Society folyóirata közölte.
A természetben rengeteg stresszhatás éri az ökológiai rendszereket: megterheli őket a klímaváltozás, az urbanizáció és a természetes vizek sótartalmának emelkedése is. E stresszhatások miatt térben és időben megváltoznak az élőlények sikerességét meghatározó környezeti feltételek. A különböző tényezők fokozatos térbeli eltéréseit gradienseknek nevezzük. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Plankton-ökológiai Kutatócsoportja Vad Csaba tudományos munkatárs vezetésével azt kutatja, hogy a különböző környezeti gradiensek milyen változásokat okoznak a vizek planktonközösségeinek működésében, fajösszetételében és evolúciójában.
„Az élőlények vagy alkalmazkodnak a stresszhez, vagy kipusztulnak” – mondja a kutató. „Az érzékenyebb fajok lecserélődhetnek jobb stressztűrő képességgel rendelkező fajokra, de a populációk evolúciósan is alkalmazkodhatnak a megváltozott körülményekhez. Vagyis előfordul, hogy a populációban olyan genetikai adaptáció megy végbe, amely biztosítja számára a túlélés lehetőségét az adott élőhelyen.”
A vizek sótartalmának növekedése az egész világon problémát okoz. A Balaton sókoncentrációja is emelkedik, e változás azonban még drasztikusabb lehet a sekélyebb, nyaranta sokszor kiszáradó vizekben. A sósodást számos tényező okozza, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy az emelkedő hőmérséklet hatására intenzívvé válik a párolgás, így a fogyatkozó térfogatú vizek betöményednek. Ugyanakkor a közelben zajló bányászat révén is történhet sószennyezés, ami idővel bejut a természetes vizekbe, sőt a városi környezetben az épületekről, utakról lefolyó és a tavakba bejutó csapadék is hozzájárul azok sósodásához.
A Kárpát-medence alföldi területein vannak természetesen sós vizek is: a szikes tavak. Az ökológusok ezek planktonközösségeit, illetve a kiskunsági bombatölcsérekben összegyűlő, szintén szikes vizek sótartalmát és élővilágát vizsgálták. Ezek eredete némileg bizonytalan, de egyes források szerint a II. világháborúban az amerikai bombázóknak a közeli kiskunlacházi repteret kellett volna megsemmisíteniük, de ismeretlen okból a pusztára dobták a bombáikat. A robbanások több, mint száz krátert alakítottak ki egy 800 méteres átmérőjű körben, amelyek mára az ökológusok számára rendkívül érdekes modellt kínáló élőhelyrendszerré alakultak.
Szikes tó a Fertőzugban (Oberer Stinkersee, fotó: Horváth Zsófia)
A bombatölcsérekben kialakult tavacskák sótartalma eltérő, így az ökológusok ezeket összehasonlítva meg tudták vizsgálni, hogy a bennük élő vízibolhák hogyan alkalmazkodnak e körülményhez. A vízibolhák, köztük a jelen kutatás tárgya, a nagy vízibolha (Daphnia magna) az ökológiai és evolúciós vizsgálatok gyakori modellszervezetei, mivel nagyon fontos szerepet játszanak a vízi életközösségekben, és laborkörülmények között is könnyen vizsgálhatók. „Arra voltunk kíváncsiak, hogy az alacsony és a magas sótartalmú vizekből származó vízibolhák sótűrése vajon eltérő-e. Emellett a Fertőzugban lévő ausztriai szikes tavakat is vizsgáltuk, amelyek sóösszetétele és vízibolha-populációi hasonlók a bombatölcsérekhez” – folytatja Vad Csaba. „Vagyis ezek a vizek természetes módon sósak, mégis remek modellrendszerként működnek, hiszen sok nagyon eltérő sótartalmú tavacska alakult ki, egymás szoros közelségében.”
A lokális adaptáció során a különböző sótartalmú tavakban a bennük élő populációk sótűrése is adaptálódik azokhoz. Azaz egy sósabb tóban magasabb sótűrésűek lesznek a vízibolhák, mint egy kevésbé sós élőhelyen. A kutatók azt feltételezték, hogy a lokális adaptációt eredményező evolúciós változások az elszigetelt élőhelyeken (az egymástól távolabb elhelyezkedő tavacskákban) kifejezettebbek, hiszen az ezekben élő populációk nehezebben keverednek máshol élő társaikkal. A szikes tavak kilométerekre vannak egymástól, a bombatölcsérek között viszont csak néhány métert kell utazniuk az élőlényeknek, hogy egyik élőhelyről a másikra átjussanak. Így pusztán az élőhelyek közötti távolságok alapján a távoli szikes tavakban erősebb evolúciós mintázatokat kellett volna találniuk, azonban nem ez volt a helyzet.
Lokális adaptációt, vagyis a helyi sótartalomhoz való evolúciós alkalmazkodást kizárólag az egymás szomszédságában lévő bombatölcsérekben találtak. Ennek oka valószínűleg az, hogy bár a szikes tavak sótartalma rendszerint magasabb, koncentrációjuk azonban erősen ingadozik. Emellett sekélyek és nagy kiterjedésűek, míg a bombakráterek kisebbek, viszont az átmérőjükhöz képest mélyebbek. Amikor a szikes tavak kiszáradnak, a vízibolhák petéit a szél is átfújhatja egy másik tóba. A bombatölcséreknél azonban ez kisebb valószínűséggel történhet meg, mivel a kirobbant talaj kiemelkedő peremet hozott létre a szélükön, és a szélsőségesen meleg és száraz időszakoktól eltekintve nagyon ritkán száradnak ki, valamint sótartalmuk is kevésbé ingadozik az év során.
A szikes tavakban is találtak ugyanakkor a sóhoz való adaptációt, ez azonban regionális szinten valósul meg: a szikes tavak magasabb átlagos sótartalma miatt az itteni vízibolhák sótűrése átlagosan magasabb, mint a kevésbé sós bombatölcsérekben.
„Összességében tehát hiába vannak messzebb egymástól a szikes tavak, a kiszáradásuk miatt mégis intenzívebb a bennük élő populációk közötti kapcsolat” – értékeli az eredményeket Vad Csaba. „Emellett a szikes tavakon számos madár is él, amelyek a vízi élőlényeket átszállíthatják egyik tóból a másikba. Az eredményeink is jól mutatják, hogy a természetes vízi közösségek és populációk összetételét számos tényező együttesen alakítja ki..”
NYITÓKÉP: A kutatás modell-élőlénye, a nagy vízibolha (Daphnia magna) Fotó: Horváth Zsófia
A Vízi Ökológiai Intézet Plankton-Ökológiai Kutatócsoportjában Vad Csaba OTKA pályázatának (FK138215) keretében kutatóink azt vizsgálják, hogy a klímaváltozás milyen változásokat okoz a vízi gerinctelen élőlények táplálék-preferenciájában, és ez hogyan változtathatja meg a vízi élőlényközösségek szerkezetét. A kutatás modell-szervezeteként a széleskörűen elterjedt és invazív pontuszi tanúrák(Limnomysis benedeni) szolgál.
Az alábbi fotók arról a laboratóriumi vizsgálatról készültek, amikor Varsha Rani, indiai PhD hallgató – a kutatás első lépcsőfokaként – előkészíti a kísérleteket.
Fotó: KállaI MártonFotó: Kállai Márton
A következő képen a kísérletben használt élőlények: a garnélákra emlékeztető pontuszi tanúrák, valamint a táplálékául szolgáló apró planktonikus rákok (vízibolhák) és algák is (a tenyésztő edényekben).
Fotó: Kállai Márton
Kutatóink azt vizsgálták, hogy a pontuszi tanúrák táplálékában hogyan változik a növényi (fitoplankton) és az állati (zooplankton) eredetű táplálék részesedése egy kísérletes hőmérsékleti gradiens mentén.
Az eredmények alapján a hőmérséklet növekedésével növekszik a növényi eredetű táplálék rész, azaz azt mondhatjuk, hogy a rák egyre inkább vegetáriánus étrendet követ.
Fotó: Kállai MártonFotó: Kállai Márton
A további munkafázisban kollégáink azt kísérik figyelemmel, hogy a táplálékpreferencia megváltozása hogyan befolyásolhatja a természetes plankton közösségek, és ezáltal a vizeink működését. E cél elérése érdekében a természeteshez közelibb körülmények között, mesterséges tavacskákban (ún. mezokozmoszokban) folytatódnak a kísérleteket, valamint természetes tavak megfigyelését is végzik kutatóink.
Napjainkban gyakran hallhatunk a klímaváltozás általános hatásairól, mégis sok még a homályos folt azzal kapcsolatban, hogy mindez miképpen alakíthatja át a felszíni vizek és a vízi életközösségek állapotát meghatározó folyamatokat a következő évek, évtizedek során. Ennek oka legfőképp abban rejlik, hogy ezek a folyamatok többszörösen összetett módon befolyásolják egymás hatását, így pedig nehéz megítélni a változások jellegét és irányát. Ehhez a problémakörhöz kíván hozzájárulni a HUN-REN ÖK Vízi Ökológiai Intézet munkatársainak friss tanulmánya, melyben a felmelegedés fitoplankton dinamikára gyakorolt hatását elemezték terepi és kísérletes megfigyelésekre épülő modell szimulációk segítségével.
Míg a világ tavainak jelentős részében az éves átlaghőmérséklet hosszú távon egyértelműen emelkedő tendenciát mutat, arra már nehéz választ adni, hogy a melegedés milyen ökológiai hatást fejt ki különböző fizikai és kémiai adottságú vizekben vagy különböző fajösszetételű közösségekben. Ez nemcsak a halak, makrogerinctelenek vagy vízinövények esetében, hanem a vízben lebegő planktonikus szervezetek vonatkozásában is fontos kérdés, hiszen ők képezik a vízi táplálékhálózat alapját és jelentős mértékben befolyásolják a tavi ökoszisztémák anyagforgalmát. Egy plankton közösség rendkívül dinamikus módon változhat, ami azt eredményezi, hogy hiába rendelkezünk egyre kifinomultabb technikákkal a vizsgálatukra, a működésüket meghatározó tényezők közötti összefüggések feltárása továbbra is nagy kihívás. A felszíni vizekkel kapcsolatos kutatások nélkülözhetetlen része a rendszeres terepi mintavételeken alapuló monitoring, viszont e vizsgálatok munka- és időigényességéből eredően egy tavat csupán egy-egy fix ponton, korlátozott időbeli gyakorisággal tudunk csak mintázni. Hosszútávú vizsgálatok esetében kis túlzással olyan ez, mintha egy többévados tévésorozat minden egyes részéből csupán néhány képkockát látnánk, majd abból próbálnánk kihámozni, mi történt az évadok során.
Szükségünk van kiegészítő módszerekre, ezek nélkül a globális felmelegedés várható ökológiai hatásainak felmérésére, becslésére való lehetőségünk is korlátozott. Ide sorolhatók az un. numerikus modellek, melyek az ökológiai kutatások területén is egyre nagyobb szerepet kapnak. Általános értelemben ezek a modellek eddigi adatainkra, tudományos ismereteinkre hagyatkozva írnak le elemi összefüggéseket matematikai egyenletek formájában. Ilyen összefüggés például egy faj szaporodásának, növekedésének függése az elérhető táplálék mennyiségétől, vagy a növényi fotoszintézis fényintenzitás függése. A modellezés erőssége többek között abban rejlik, hogy alkalmazása révén számítógépes szimulációk futtathatók térben és/vagy időben egy általunk vizsgált populáció, közösség vagy ökoszisztéma állapotának és környezetének változását illetően, így segítve a természetben megfigyelt jelenségek ok-okozati összefüggéseinek megértését. Tehát míg a terepi és labor vizsgálatok jelentős része pillanatnyi állapotok sokaságáról szolgáltat adatokat, addig a modellezés az állapotokat eredményező folyamatokra, az állapotok változására fókuszál.
Magyar-görög együttműködés keretében Pálffy Károly, az intézet Plankton-ökológiai Csoportjának kutatója egy ilyen modell szimuláción keresztül vizsgálta felszíni vizeink elsődleges termelői, a planktonikus algák (fitoplankton) dinamikáját. A kutatás elméleti háttere két korábbi megfigyeléséből ered. Először a Balaton adatsorából mutatta ki, hogy a tó átlaghőmérsékletének hosszútávú emelkedésével párhuzamosan a fitoplankton összetétele éves szinten egyre tágabb határok között változik (nő a szezonális variabilitása), mely többek között a tavi ökoszisztéma stabilitásának csökkenésére utal. Hasonló összefüggést talált egy mezokozmosz kísérletben is, így adódott a kérdés: a megfigyelt párhuzam a melegedés és a planktonikus algák dinamikája között csupán véletlen egybeesés, vagy valami általánosabb jelenség húzódik a háttérben?
Egy modellszimuláció grafikus kimenete a vízhőmérséklet jelenlegi, valamint 1, 2 és 3˚C-kal megemelt szezonális változása esetén. A színes görbék egy-egy algafaj sejtszámának változását mutatják egy év leforgása alatt
A munka során létrehozott modell révén lehetővé vált a fitoplankton fajszintű változásának időbeli szimulálása, különböző hőmérsékleti forgatókönyvek mentén. A szimulációk a korábbiakkal megegyező eredményt hoztak, a magasabb éves átlaghőmérséklet növelte a fitoplankton szezonális változásának mértékét, azonban a hatás erőssége nagyban függött attól is, hogy a közösség mi módon juthatott a növekedéséhez szükséges szervetlen tápanyagokhoz. Így a melegedés hatását jelentősen befolyásolta két kulcsfontosságú tápelem, a nitrogén és a foszfor aránya épp úgy, mint a tápanyag utánpótlás időbeli fluktuációja. Ez szorosan összecseng számos nemzetközi tanulmánnyal, melyek szerint a klímaváltozás vízi ökoszisztémákra gyakorolt hatása nem vizsgálható a tápanyag ellátottság (trofitás) figyelembe vétele nélkül. A tápanyagokon túl a kiindulási fajszám is kihatott az eredményekre, ami kutatásmódszertan szempontjából lényeges megállapítás, hiszen ennek fényében a hőmérséklet hatását célzó kísérletes munkák esetén sem mindegy, hány fajjal tervezünk közösségi léptékű kísérletet végezni.
A Limnology and Oceanography folyóiratban megjelent tanulmány arra is rávilágított, hogy az alga összetétel fokozódó szezonális változása, mint a közösség gyengülő stabilitásának az indikátora, hosszabb távon milyen következményekkel járhat. Magasabb átlaghőmérsékleten a közösségek összetétele nagyobb szezonális szélsőségek között mozgott, tehát csökkent a közösségek kiegyenlítettsége. Ezen felül többéves időtávlatban, magasabb átlaghőmérsékleten nőtt a nem domináns fajok kihalásának valószínűsége, ami matematikai igazolása annak, hogy a felmelegedés általában véve növelheti a plankton közösség instabilitását, ezzel módosítva a vízi ökoszisztéma működését. A kutatócsoport munkatársai a továbbiakban a módszer bővítését tervezik, céljuk olyan összetettebb modellek alkotása, melyek segítségével a térbeliség és a planktonikus táplálékhálózat működésének figyelembevétele mellett becsülhető a klímaváltozás vízi életközösségekre gyakorolt hatása.
A numerikus modellek napjainkban egyre fontosabb szerepet kapnak a terepi megfigyelések értelmezésében is
Corrado Alessandrini PhD-hallgatóként töltött fél évet a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontban, eközben pedig a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben lakott. Alessandrini a trentinói almaültetvények agroökológiáját, illetve Európa legmagasabban élő madara, a havasipinty ökológiáját kutatja, munkatársaival kimutatták, hogy a klímaváltozás folyamatosan pusztítja a faj fennmaradása szempontjából pótolhatatlan különleges havasi mikroélőhelyeket. Az ökológus nagyszerűen érzi magát a botanikus kertben, ahol a nap minden egyes percében kapcsolatban maradhat a természettel, hiszen nyílnak a virágok, rügyeznek a fák, és az egész kert köszönti a tavaszt.
– Hogyan találtál rá az Ökológiai Kutatóközpontra, miért ezt az intézetet választottad a külföldi tanulmányaid helyszínéül?
– A Phd-kutatásaimat az olasz Nemzeti Helyreállítási és Reziliencia Terv nevű alap, ezáltal pedig végső soron az Európai Unió finanszírozza, és előírás, hogy egy szemesztert külföldön töltsek (az európai tudományos kapcsolatok elmélyítése érdekében). Már korábbról ismertem Batáry Pétert, a Lendület Táj és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport vezetőjét, illetve számos agroökológiai kutatását, a témavezetőm, Mattia Brambilla pedig személyesen ismerte Pétert. Ezért úgy gondoltuk, hogy jó tanárom lenne, ő pedig kedvesen fogadott engem Vácrátóton. Sajnos, a hat hónapos itt-tartózkodásom lassan véget ér. Amíg itt voltam, főként a saját kutatási adataimat elemeztem, illetve megtanultam és megpróbáltam alkalmazni a kutatócsoport által használt táj- és közösségi ökológiai vizsgálati módszereket.
– Milyen kutatásokban vettél részt eddigi pályafutásod során?
– Rómából származom, és már a biológusi BSc diplomamunkámban is ötvöztem az állatok, a növények, a kőzetek és az egész ökoszisztéma vizsgálatát. E megközelítés segítségével holisztikus szemlélettel vizsgálhatom az életközösségeket. A mester diplomámat már ökológiából és konzervációbiológiából szereztem. A témavezetőm, Mattia Brambilla, a Milánói Egyetem biológusa kutatásaiba kapcsolódtam be, aki a havasipinty táplálkozásökológiáját vizsgálja. Ezt az alpesi madarat rendkívül súlyosan fenyegeti a klímaváltozás, és úgy gondoltam, hogy a távérzékelés és más innovatív technológiák nagyban segíthetik az ökológiai kutatását. E módszerek segítségével sikerült megerősítenünk, hogy a faj túlélése az éghajlatváltozás által veszélyeztetett élőhelyek fennmaradásától függ. Ezután Oviedóban is vizsgáltam a havasipintyet, Maria del Mar Delgado kutatócsoportjában, hiszen a faj a Pireneusokban is honos. Ott is bebizonyosodott, hogy a távérzékelés rendkívül hasznos ökológiai vizsgálati módszer, különösen a magashelységi környezethez hasonló zord élőhelyeken.
– A PhD-témád ettől merőben különbözik, hiszen a mezőgazdaság és az élővilág közösségeinek kapcsolataival foglalkozol. Miért érdekes számodra ez a terület?
– Valóban, jelenleg a Milánói Egyetem doktorandusza vagyok, és a terepi kutatásaimat az Olaszország északi részén elhelyezkedő Trentinóban lévő Non-völgyben folytatom. E régió Európa egyik leggazdagabb almatermő vidéke. Az ottani gazdálkodók igyekeznek fenntarthatóbbá tenni a termelést, ezért kértek fel bennünket, hogy vizsgáljuk meg az almáskertekben honos élővilágot. Azt kutatjuk, hogy az almatermesztés károsítja-e e közösségeket, és ők milyen értékes ökoszisztéma-szolgáltatásokkal segítik a gazdálkodást. E kutatást tavaly kezdtük, és elsőként három állatcsoportra: a madarakra, a rovar beporzókra és a rágcsálókra fókuszáltunk. Ők mindannyian fontos ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak: a rovarevő madarak féken tartják a rovar kártevőket, a méhek és más rovarok beporozzák a növényeket, a magevő madarak és a rágcsálók pedig gátolják a gyomok terjedését. A gazdagabb életközösség (különösen, ha élnek a területen ritka madár- és pillangófajok is) emellett vonzhatja a természetkedvelő turistákat, és Trentinóban nagyon fontos bevételi forrás a turizmus.
– Itt-tartózkodásod során a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben laktál. Milyen érzés egy botanikus kertben élni?
– Gondolhatod, hogy mennyire nagyszerű! Az elmúlt évben a zsúfolt, hiper-urbanizált Milánóban laktam, alig láttam zöld területet. De itt egyfolytában érzem a kapcsolatot a természettel. Szó szerint, minden egyes percben hallani a madarak énekét. A különböző madárfajok most „melegítenek” a fészkelési időszakra, ezért sokuk már javában énekel. A fák a tél elmúltával rügyezni kezdenek, és már az első félénk virágok színezik a kertet. Néhány héttel ezelőtt ébredtek a mókusok téli álmukból, és még nagyon álmosnak tűnnek. Mindennap lát az ember valami újat, hiszen bármerre néz, mindenhol burjánzik az élet. A bennem élő természetbúvár számára ez mindennél többet ér.
– Az olaszországi kutatásaid során együtt kell működnöd az almatermelőkkel. A mezőgazdasági és az ökológiai érdekek nem mindig esnek egybe. Adódnak ebből konfliktusok?
– Mi egy olyan termelői szervezettel dolgozunk együtt, amely már húsz évvel ezelőtt elindult a fenntartható mezőgazdaság irányába, és azóta integrált módon gazdálkodnak. Ez jóval könnyebbé teszi az együttműködésünket. Természetesen más-más szempontból tekintünk a problémára, de egymásra vagyunk utalva: mi is szeretjük az almát, és ők is szeretik a madárcsicsergést az almaültetvényekben. A mezőgazdaság elsődleges célja az élelmiszer előállítása, nem pedig a madarak megóvása, és mi is tudatában vagyunk annak, hogy táplálékra szükség van. Ugyanakkor azt is jól tudjuk, hogy a konvencionális, intenzív gazdálkodás kipusztítja a termőföldeken élő madarakat, és az élővilág egészét (illetve az emberi egészséget) is súlyosan károsítja. Ezen igyekszünk változtatni. A témavezetőm szőlészetekben végzett kutatásai bizonyítják, hogy időnként a legapróbb beavatkozásoknak is döbbenetesen pozitív hatása lehet a biodiverzitásra. Például, ha csupán kissé változtatunk a fűnyírás időzítésén, azzal nagyban hozzájárulhatunk a beporzórovarok fennmaradásához (hiszen ők az almaültetvények aljnövényzetében táplálkoznak). Ez a változtatás nem érinti a termésátlagokat, de a helyi élővilág sokfélesége szempontjából hatalmas változást jelent. Efféle megoldásokat keresünk.
– Sokat vizsgáltad a havasipintyet. Miért érdekes számodra e faj?
– A havasipinty földrajzi elterjedése rendkívül nagy távolságokat ölel át, hiszen eredetileg a Himalája legmagasabb hegyeiben élt, de mára a hegyeket (a Kaukázust, a Balkánt, az Alpokat és a Pireneusokat) követve eljutott Nyugat-Európáig. E faj a hideghez legjobban alkalmazkodott európai madár, ő az egyetlen, amely képes az erdőhatár felett (2000 méternél nagyobb magasságban is) életben maradni egész télen. Minthogy a hóhoz és a legkeményebb téli környezethez adaptálódtak, őket fenyegeti legjobban a klímaváltozás, különösen azért, mert a magashegységek kétszer gyorsabban melegszenek, mint az alföldek. Svájcban már kimutattuk, hogy a havasipinty populációi fogyatkoznak, mivel a túlélésük az éghajlatra érzékeny élőhelyektől függ. A kutatásaink során a szaporodásökológiájukra koncentráltunk, hiszen a fészkelési időszak a legkritikusabb a túlélésük szempontjából. Láttuk, hogy a felnőtt madarak rendkívül speciális élőhelyeken (például a hófoltok peremén és az alacsony növésű gyepekben) gyűjtenek élelmet a fiókák számára, amelyek az előrejelzések szerint a közeljövőben el fognak tűnni a felmelegedés miatt. Ez nemcsak az újszülött fiókák túlélési esélyeit fogja drasztikusan csökkenteni, de az egész populáció egészségi állapotára is súlyos hatást fog gyakorolni.
– Hogyan vizsgáljátok a havasipintyeket a természetben?
– Egyre többször használunk távérzékelést a vizsgálataink során, hiszen például a műholdfelvételek segítségével ma már nagy felbontással tudjuk követni, hogy mi történik a Föld legeldugottabb pontjain is. Nem kell felmásznunk a hegyre, hogy jellemezni tudjuk a madarak élőhelyének növényzetét, hóborítottságát a fészkelési időszakban. Ráadásul a műholdak gyakran, három-öt naponta készítenek egységes beállítású, részletgazdag felvételeket ugyanarról a térségről, így az időbeli folyamatokat is nyomon tudjuk követni. Ez hihetetlenül hasznos eszköz lehet a konzervációbiológiában, hiszen ha pontos információink vannak az élőhely aktuális állapotáról, akkor megalapozott tanácsokat tudunk adni például a nemzeti parknak a szükséges beavatkozásokkal kapcsolatban.
– A klímaváltozás ugyanannyira érint minden madarat?
– Először a specialista fajok kerülnek veszélybe, mivel ők olyannyira alkalmazkodtak a különleges ökológiai környezetükhöz, hogy kevésbé képesek megbirkózni a környezeti változásokkal. A negatív hatások később azonban átterjednek az egész életközösségre. Az élővilág folyamatosan alkalmazkodik a változó környezethez, de az éghajlatváltozás ma már példátlanul súlyos nyomást gyakorol a fajokra, és egyszerre okoz zavart számos ökológiai folyamatban. Eközben pedig a fajok ellenálló képessége is csökken, így egy idő után már nem képesek elviselni a változásokat. A magashegységekben például egyértelmű, hogy az éghajlatváltozás és a síturizmus (ami a környezeti átalakulás egy másik jelentős emberi tényezője) egymás hatását erősítve károsítja a madárközösségeket.
– Mit tervezel, miután visszatérsz Olaszországba?
– Folytatni fogjuk a madarak vizsgálatát Trentinóban. Tavaly észrevettük, hogy megfogyatkoztak a széncinkék, amelyek rovarevő madárként nagyon fontos szerepet játszanak az almaültetvények rovar kártevőinek visszaszorításában. Tesztelni fogjuk, hogy gyarapíthatjuk-e a populációjuk nagyságát azzal, hogy fészkelődobozokat helyezünk ki a számukra. Hosszú távon pedig ugyanazt folytatom majd, amivel eddig is foglalkoztam: a természetet tanulmányozom, hogy jobb megoldásokat találjunk a természetvédelmi problémákra. Akár az agroökoszisztémákban, akár a magashegységekben kutatok, a célom mindig az, hogy igyekezzünk gyengédebben bánni a bolygónkkal.
Immár negyedik éve zajlik a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon újonnan megjelenő, nem őshonos Hyalomma kullancsok megtelepedésének és terjedésének vizsgálata. A kutatás a citizen science módszerével, azaz lakossági bejelentések alapján gyűjt adatokat ezekről a veszélyes kullancsfajokról. A talált példányok beazonosításáról, illetve a beküldés módjáról a www.kullancsfigyelo.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
A tavaszias februári időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén korábban találkozhatunk az őshonos és a behurcolt fajokkal egyaránt. A HUN-REN ÖK kutatói által 2021-ben indított közösségi kutatási program segítségével az elmúlt három év során összesen 14 Hyalomma-egyedet sikerült begyűjteni az ország különböző pontjairól. Ezeknek a vérszívóknak a monitorozása különösen fontos, mivel képesek számos kórokozó, például a krími-kongói vérzéses láz vírusának terjesztésére, amely akár 30%-os halálozási aránnyal is járhat. Ezek a kullancsok tőlünk délebbre őshonosak, de a vándormadarak segítségével könnyen terjednek északabbra. A globális felmelegedés hatására egyre nagyobb eséllyel maradnak életben és találnak megfelelő körülményeket a mi éghajlatunkon is. Szerencsére a vándormadarak nem hordozzák a krími-kongói vérzéses láz vírusát, ezért viszonylag kicsi az esély arra, hogy egy fertőzött kullanccsal találkozzunk. A Hyalomma-k több szempontból is különböznek a széleskörűen ismert hazai kullancsfajoktól, ami segíthet a beazonosításukban is: nagyobbak és gyorsabbak a hazai fajoknál, sötét, egyszínű pajzs jellemző rájuk, lábaik pedig látványosan csíkosak. Mindez szabad szemmel is látható.
A Hyalomma kullancsot beküldte és a képet készítette: Bánya Márió
A projekt indítása óta több száz lakossági bejelentés érkezett a Kullancsfigyelő csapatához, és az így kapott példányokat nagyrészt más hazai fajok egyedeiként sikerült beazonosítani. A 14 beérkezett Hyalomma vizsgálata jelenleg is zajlik, ám szerencsére a már említett krími-kongói vérzéses láz vírusa ez idáig egyik egyedben sem volt kimutatható. További figyelemre ad okot, hogy a 14 beküldött kullancsot döntő többségében nagytestű emlősökön találták, például lovon, szarvasmarhán, szamáron, így a program keretében kiemelten fontos a nagyállattartással foglalkozók elérése és tájékoztatása. A monitorozás szempontjából emellett különös figyelmet érdemelnek azok az egyedek, amelyeket már a tavaszi hónapokban sikerült azonosítani, mert ez arra utalhat, hogy a kullancs nem egy vándormadárral érkezett idén az országba, hanem itt telelt át, vagy akár itt is kelt ki egy nőstény által rakott tojásból.
A HUN-REN ÖK továbbra is kéri a lakosságot, hogy a talált kullancspéldányokat alaposan figyeljék meg, és amennyiben úgy vélik, hogy Hyalomma-egyedet találtak, őrizzék meg jól záró tégelyben, és jelezzék a kutatóknak. A bejelentés módjáról a program honlapján, a www.kullancsfigyelo.hu-n érhető el bővebb információ, az oldalon emellett látványos ábrák és részletes leírások segítik a Hyalomma-k felismerését és a további tájékozódást.
Főcím fotó: A képen jól látszanak a Hyalomma és a másik két hazai faj közötti különbségek. Jobb oldalon a közönséges kullancs nősténye látható.
Március 22-e a víz világnapja. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A víz ugyanis nemcsak nem elég, de mára egyértelműen veszélyeztetett is. Dr Lukács Balázs András, az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa összefoglalója vízeink állapotáról.
A víz értéke és fontossága az elmúlt évek, évtizedek egyre gyakoribb aszályai miatt folyamatosan növekszik. A vízhiány jelentős konfliktusok kirobbanásában játszhat szerepet a közeljövőben, mert a tiszta víz a társadalom számára az egyik legfontosabb környezeti érték. Nem is olyan régen még úgy hittük, hogy Magyarország rendkívül gazdag vízvagyonnal rendelkezik.
Ezt az alábbiakkal támasztották alá:
Magyarország ásványvíz-nagyhatalom.
A Duna vízkészlete gyakorlatilag korlátlan.
A gazdag vízkészletek alkalmassá teszik az országot nagy vízigényű növények termesztésére.
A szigetközi ivóvízkészlet sok millió ember ellátására alkalmas.
Kiemelkedő lehetőségek vannak a termál-turizmusban, ami energetikai hasznosítás szempontjából is kedvező.
Ezzel szemben az utóbbi évek nagy aszályai (különösen a 2022 nyári) egyértelművé tették, hogy a vízbiztonság kérdéseit újra kell értékelni, mert:
A csapadék térbeli és időbeli eloszlása egyenetlen lett, sőt olykor rendkívüli szélsőséget mutat!
Magyarországról több víz folyik ki, mint amennyi befolyik!
2008 és 2013 között 32 felszín alatti víztest mennyiségi állapota romlott (csökkent a vízszintje), ez a víztestek 18 százaléka! Ezek a víztestek a Kis-Alföldön és az Alföldön találhatóak.
Sok helyen a víz mennyisége mellett az elérhető víz minősége sem kielégítő.
Nyári időszakban a felszíni vízfolyásokban mérhető vízhozam akár 20-30 százalékt is elérheti a tisztított szennyvíz aránya!
A folyóvizeink 30 százaléka vált „időszakos víztestté” az elmúlt 5 évben, vagyis az az év jelentős részében kiszárad.
A Homokhátság déli része mára már félsivatag.
Az IUCN elemzése alapján a gazdaság fő szektoraiban különböző bizonyossággal, de már most is érezhetőek azok a vízbiztonsági kockázatok, amelyeket a klímaváltozás és az extrém időjárási jelenségek okoznak:
Mezőgazdaság (magas bizonyossággal)
Energia és ipari termelés (magas bizonyossággal)
Egészségügy (magas bizonyossággal)
Ivóvízellátás (közepes bizonyossággal)
Édesvízi ökoszisztémák (magas bizonyossággal)
A vizek jó mennyiségben és jó állapotban tartása mindenki alapvető érdeke. Nemcsak azért, mert a víz az élet alapja, hanem mert egy sor ökoszisztéma szolgáltatás múlik rajta.
Például:
A versenyképes növénytermesztés egyik alapvető feltétele a termésbiztonság elérése, ez pedig a víz folyamatos biztosításának köszönhető.
A lakossági vízellátás 82 százaléka a felszín alatti vízkészletre (rétegvíz és parti szűrésű kutak) támaszkodik, vagyis pont arra amire az öntözési igény is.
A felszín alatti és felszíni vízkészleteink igen jelentős turisztikai szereppel is rendelkeznek, ami jelentős gazdasági értéket is képvisel.
A vizes élőhelyek kötik meg a legtöbb szenet a légkörből, többet, mint a trópusi esőerdők!
DE MI OKOZZA A VÍZHIÁNYT?
A legfőbb gond a pazarló vízhasználat, a nem összehangolt vízgazdálkodás, az érdekek ütközése és az általunk megszokott (és amire berendezkedtünk) klíma megváltozása okozza.
Néhány szemléltető adat:
Az éves csapadék 90 százaléka 65–70 nap alatt zúdul le, vagyis hozzávetőlegesen 300 napon át egyáltalán nem esik eső.
Az Alföldön, több év átlagában, évente mintegy 500 mm eső esik, de 800 mm párolog el. (A maradék 300 mm-t a talajvízből pótoljuk az öntözéssel.)
A mezőgazdasági területeken megálló vizeket azonnal elvezetjük, ez kifolyik az országból. Ennek becsült mennyisége kb. 1,8 km3/év, ami kb. a Balaton vízmennyisége.
MIT TEHETÜNK ELLENE? Mindenki a maga szintjén takarékoskodjon a vízzel! Becsüljük meg a környezetünkben található vizeket, még akkor is, ha az csak egy pocsolya, vagy csak időszakosan van ott.
Állítsunk helyre minél több vizes élőhelyet, minél több helyen és minél természetesebb állapotba: kicsit, nagyot, folyóvizet és állóvizet egyaránt. Ezt a célt szolgálná az EU Természet-helyreállítási rendelete is.
A HUN-REN Vízi Ökológiai Intézete is azért dolgozik, hogy megértsük a vizeink, vizes élőhelyeink működését, hogy feltárjuk azokat a folyamatokat, amelyek a vizeinket veszélyeztetik, valamint hogy megoldást találjunk ezekre a hatásokra.
Az Intézet kutató csak 2023-ban 30 hazai és 3 nemzetközi finanszírozású projekten keresztül végeztek kutatásokat hazai vizekben, 98 tudományos cikket írtak hazai és nemzetközi folyóiratokba, 84 tudományos előadást és 148 ismeretterjesztő előadást tartottak itthon és külföldön.
Tegyen Ön is a vizek védelme érdekében:
Ha segíteni szeretné a vizekkel kapcsolatos kutatásainkat, legyen aktív részese, és vegyen részt az alábbi vizes kutatásokat segítő Citizen Science programjainkban:
Az Európai Bizottság 2021-ben nyújtotta be a 2030-ig érvényes Biodiverzitás Stratégiát melynek végrehajtási rendeletét hosszas egyeztetést követően az Európai Parlament 2024. február 27-én elfogadta. A jogszabály a legutolsó szavazásra vár, hogy ténylegesen hatályba lépjen.
Számos korábbi, az élővilág állapotának javítását célzó nemzetközi kezdeményezés kudarcba fulladt, vagy csak igen szerény javulást eredményezett, mint pl. a 2020-ig tartó EU Biodiverzitás Stratégia, vagy a Biológiai Sokféleség Egyezmény korábban megfogalmazott céljai. Hiába voltak szakmailag megalapozott vállalások, ezek megvalósítása rendre elmaradt. A most elkészült EU Természet-helyreállítási rendelet (EU Nature Restoration Law) alapvetően más, mivel jogkövetkezményekkel járó, mérhető célokat fogalmaz meg. Ezek között számos olyan van, amely ökológiai állapot javulást kíván elérni, ilyen pl. a rossz természeti állapotú területek 30%-án történő ökológiai restaurációs cél, és a folyók, árterek helyreállítása európai szinten 25 ezer kilométeren, melyet 2030-ig kellene elérni.
Intézetünk sok évtizedes munkája kapcsolódik a hazai élővilág, elsősorban a növényzet és édesvizek felméréséhez, melynek során a természeti állapot fokozatos romlását figyelhettük meg. Legutóbbi országos felmérésünk alapján megállapítottuk, hogy a természetes élőhelyeknek csak kevesebb, mint 10%-a van jó állapotban, és ez is inkább a hegyvidéki, erdős vidékekre szorítkozik. A természeti állapottal szorosan összefügg az ember számára nélkülözhetetlen szolgáltatások (ún. ökoszisztéma-szolgáltatások) megléte és változatossága is, mint például az árvízvédelem, beporzás, rekreáció, turizmus, szénmegkötés, faanyag, stb. Megállapítottuk, hogy pl. a beporzási potenciál a gyepterületeken a legnagyobb, az ökoszisztéma-szolgáltatások változatossága pedig a hegységekben a leggazdagabb. Az élővilág állapotával áttételesen összefüggő hatások is befolyásolhatják életminőségünket, mint pl. az állati eredetű betegségek szabályozása, a zöldfelületek mentális és testi egészségre gyakorolt pozitív hatásai, a parlagfű mennyisége, a talajok termőképessége. Az összes ökoszisztéma szolgáltatás minősége az élővilág állapotától függ. Ezért alapvető befolyással van a hazai élővilág természetessége a Fenntartható Fejlődési Célok számos vállalására, mint amilyen a tiszta vízhez, az egészséges élethez való hozzáférés, vagy az éghajlatváltozás hatásainak jelentős mérséklése. A jelen környezeti krízis kezelése alapvető érdekünk, és ennek egyik fontos és költséghatékony módja a természet-helyreállítás. Az egyre gyakoribb aszályok és új kártevők már most komolyan veszélyeztetik a mezőgazdasági termelést. A természet helyreállításával a téves véleményekkel szemben a mezőgazdálkodás is nyer. Például a beporzók állományának erősítése nélkül a beporzást igénylő növények terméskiesése 25-32% lesz; a helyreállítás a kártevők elleni védelmet is fokozza vegyszerhasználat növelése nélkül.
Kutatásaink alapján úgy látjuk, hogy a Természet-helyreállítási rendelet célkitűzései összhangban vannak a szükséges hazai beavatkozásokkal, melyek segítségével az élővilág állapota és ezzel az emberi életminőség hosszú távon javulhatna, és egyben a szélsőséges éghajlati és más környezeti események következményei is tompíthatók.
Korábbi kutatásaink a Természet-helyreállítási rendelet végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges tudást már biztosították. Azok pontosításával a nemzeti helyreállítási terv elkészítése, mely a rendelet elfogadása után két éven belül esedékes, nem ütközik akadályokba.
Kutatóként meggyőződésünk, hogy az EU természet-helyreállítási rendeletének megvalósulása alapvető fontosságú a mostani, és a jövő nemzedékek jólétének biztosításához.
Mezőgazdasági tevékenységekkel, újdonságokkal kapcsolatos kezelési útmutatók jelentek meg az európai gyepekkel foglalkozó SUPER-G projekt keretében. Kutatásaink során vizsgáltuk a legújabb, gyepgazdálkodásban használt módszerek hatékonyságát, valamint az ökoszisztémára és a különféle ökoszisztéma szolgáltatásokra gyakorolt hatását.
Tapasztalataink és a módszerek részletes leírása 16 gazdagon illusztrált tájékoztató szórólap formájában jelent meg, letölthető formában. A témakörök között szerepelnek többek között a felülvetéssel kapcsolatos tudnivalók, a legeltetés során alkalmazható virtuális kerítés és elektromos nyakörvek, a fűhozam mérési módszerei, távérzékeléses módszerek, időjárás monitorozás, ellenálló gyepek kialakítása, talajlazítás, öntözés, valamint a gyepek nyújtotta fő ökoszisztéma szolgáltatások. Az előnyök, lehetőségek mellett a nehézségeket, korlátokat is bemutatjuk.
Az alábbi linkre kattintva megtalálható mind a 16 tájékoztató szórólap a SUPER-G projekt honlapján, több nyelven. (Magyarul balról a negyedik zászlócskára kattintva.)